Túrabeszámolók


Mecsek 600-as csúcsai (52km) / Mecsek 35 / Tubes 20

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016
 Túra éve: 2016
Gruber MihályTúra éve: 20162016.08.28 20:40:13
megnéz Gruber Mihály összes beszámolója

Nehéz ilyenkor bármit is írni, egyesületi elnökként, főrendezőként, rendezőként, a túra kitalálójaként meg különösképpen. Eltellett 11 év az első rendezés óta, azaz pont egy tucat rendezést élt meg a Mecsek 600-as Csúcsai. A legnagyobb űrt minden bizonnyal bennem hagyja majd. Annak idején ez volt az első rendezvényünk, emiatt alakult meg az egyesületünk.


Különböző statisztikákkal nem akarom fokozni a káoszt, sőt, statisztikáink igazából nincsenek is.


A rendezések során rengeteg élményre és tapasztalatra tettünk szert, előbbiek talán mindannyiunk számára örök élményként maradnak meg, utóbbiakat néhányunk majd talán hasznosítani is fogja a közeli vagy távolabbi jövőben.


Köszönjük mindenkinek, aki részt vett akár egy, akár több, vagy akár az összes Mecsek 600-ason. (Utóbbit egyedül Csabi vitte véghez.) Remélem akik eljöttek szép emlékekkel tértek haza.


Nem akarom tovább szaporítani a szót.


Volt egy csapat, és volt valami más is még. Most már egyik sincs.


"Ennyi csak, mert ennyi ez!"


 


 


 

 
 
 Túra éve: 2015
VadMalacTúra éve: 20152015.08.31 15:32:45
megnéz VadMalac összes beszámolója

„…egy képben csak talán, s csupán a lényeget.”


 Az elmúlt hetekben remek túrákon jártunk, megérdemlik, hogy emlékezzünk rájuk. Kivétel nélkül hangulatos, küzdelmes, szép túrák, melyek rengeteg – olykor igen nehéz - rendezõi munkáról árulkodtak. Köszönet illeti érte a megálmodókat és kivitelezõket.


III. Mecsek 600-as csúcsai


Mecsextrém. Bírni erõvel és kedvvel. Amíg a szív dobog és visz a láb. Az erdõ kabátja viseltes, torka száraz. Ezzel együtt is kellemes házigazda. Marasztal, hosszú a látogatás. Ismert az út, van alkalom a nosztalgiára. Emlékezni csak lassan lehet, hagyni, hogy elõjöjjenek a képek, a múlt megelevenedjen újra. Mecsextrém. Elég egy emelkedõ az elbizonytalanodáshoz, egy rét a hõgutához. Misi, Szilárd, Edit, Edina, Emil, Józsi… és még sorolhatnám. Barátok. Már ezért megéri eljönni. Ebben a folyton változó világban egy kis állandóság. Jó tudni, jó hinni benne. Bennük. Amíg a szív dobog és visz a láb.

 
 
sznuupiTúra éve: 20152015.08.18 01:40:37
megnéz sznuupi összes beszámolója

 Találkozásom a Mecsekkel….


Éjjeli indulás, hajnali érkezés, kettõ között 2 órácska autóban alvás, hogy megalapozzuk az egyedül töltött kánikulai napot.


Keresgélés, megállás, pakolás, kiszállás. A többiek egy könnyed, „a célban találkozunk”ot hátuk mögé szórva nekindultak.


A rajt a kerítés mellõl sportos és különleges. A csomagszállítás könnyed természetességgel tette lehetõvé, hogy a fürdõruhát, törülközõt, váltás ruhát ne kelljen cipelnem. Érzékenyen érintett a felfedezés, hogy az elkészített beüvegelt kávét a pulton hagytam….otthon.


 Elsõ lépések, elsõ gondolatok. Hihetetlenül jólesik a friss, még hûvös levegõ. Senki nincs körülöttem, milyen lesz ezt teljesen egyedül, az itiner útmutatása szerint végigjárni? Önbizalomban, lelkesedésben nincs hiány. Vonz a kaland, vonz az ismeretlen megismerésének vágya.


Gondos, részletes útmutatás. Biztonságosan érem el az újabb-újabb vonatkoztatási pontot. Aztán a piros háromszög. És csak gyaloglok, rovom az újabb és újabb métereket. Az itiner nemsokára jósolja a szerköveket. Szerkõnek nyoma sincs, enyhén lejt az út, ahogy körbefordul a hegyen. A kilátás gyönyörû, de nem ez kell nekem…


Visszafordulok. Szembejön egy pár, rákérdez, hogy Római part? Igen, de szerintem rossz helyen vagyunk, kék keresztre jobbra nem mehetünk, arra itt meredek völgy. Visszafordulunk. Az eddig használhatatlannak látszó térképen megvilágosodik, hogy nem elég a jel, de az irány elolvasása is fontos. A bal helyett a jobbra indulás plusz 5km-t és plusz 1 órát jelentett. Jajj! Hogy fog ez hiányozni, amikor 10 fokkal melegebb lesz. ..


A másik irányban hamarosan lenyûgözõ látvány ejt rabul. Nem takarékoskodok a fényképezés idejével, itt még sose jártam.


Meredek hegyoldal, meg se kottyan, Sasfészek és végre a nagyon várt kolostorrom. Kedves szõlõcukros pontõr, Balázs rákérdez, hogy ugye én tettem közzé, hogy jövök. Kicsit bizonytalan igen a válasz, te jó ég, mindenki tudja? Biztos, hogy rólam olvasott?  Körbeszaladom a kolostort, a táblát csak fotózom, majd elolvasom, ha idõm lesz. Most továbbindulok, a hûvösség maradékában minél több métert járjak be.


Biztonságos kék-kék-kék, egyszercsak zöld+ , sárga+ Lapis. Semmi gondolat, futólag annyi, hogy Lapis intézet volt a rémületesebb a két kórbonctani intézet közül. Itt a Lapis talán az emlékmû a 7 vezérnek hétféle kõbõl, a honfoglalás évfordulójára emlékezvén állítva…Még párszáz méter és máris a mosolygós Edit kínál nekem vizet. Aki csak erre jár, mindenkinek fülig ér a szája. És mindenki ismeri. Nekem viszont senki nem ismerõs. Jó tanácsot kapok, talán elõször a Tubes, utána a körjárat… Így teszek. Meg ahogy a többiek, én is csak vizet és pecsételõs papírt viszek magammal. Ezt a csúcsra érve tüstént megbánom, mert enni ugyan tudok (Jenga módban oszloppá pakolászott sportszeletek), de fényképezni nem. Azért csak felmászom a kilátóba és gondosan az agyamba fényképezem a lombok színkavalkádos bongyorkáit, a körpanorámát, a lélegzetelállító végtelenérzést keltõ látképet. Rotary 2 elõször. Csak késõbb veszem észre, hogy a pecsételõmezõbe napocskát, tavat is kaptam. Köszönöm. J Rotary 1-ig menet közben elalszom párszor (két óra kevés volt és nyüszítek a kávé-nélkülözés miatt) Edithez érve megkérem, legyen oly drága és 10 perc múlva keltsen fel és visszavonulok egy kõ mögé, felhúzott térdeim közé húzom, dugom fejemet és átadom gondolataimat a szabadon becsukhatom a szemem vezérfonalnak. Utána pár szó az Extrememes kulacsról és már a melegben is kellemes klímát biztosító árnyékos ösvény kellemetes érzéseit raktározom, hogy legyen mihez nyúlni, ha megveszünk a melegben.


Rájövök, hogy az elsõ szakaszt tartalmazó térképfél nincs a kezemben. Rotary 2-n kezembe nyomja egy tapasztaltnak látszó rövidtávos a sajátját.


Nagyon tetszik az útvonal, a Rotary körséta is lenyûgõzõ….Itt aztán van lehetõség összefutni a Tubest ide-oda járó túratársakkal (Bár senkit sem ismerek, az ismerõsök rég elmentek, itt a lehetõség új ismeretségeket kötni)


A sárgára nyomokban még emlékszem, de a többire Dömörkapuig nemigen. Egyre melegebb van, egyre több endorfin kering a véremben, ahogy lépkedek. Ahogy az aszfaltra érek az árnyékból kiáltanak, hogy máris jönnek, csak hûsölnek. Ellenállhatatlanul kínálják a káposztás finomságot, nem is tudom visszautasítani. Az árnyékban artézi kút is ácsorog. Mostanában nem unatkozik. Akik érkeznek az apostolok lován isznak, csobogtatnak, frissítenek, sapkát, kart, egyebeket vizeznek. Aki most indul, az nem használja, nekiindul. Egy lány aki most indul, részletesen tájékozódik, majd elfut mellettem.


Néz, lép, lejtõn válltáskaként funkcionáló övtáskát stabilizál, szaporán kapkodja a lábát lefelé a lejtõn, felpillant, jelzést keres. Néz, lép, lejtõn….


Emberi hangok. Kacagás, fecsej. Épített környezet. Nem, köszönöm, kék túra pecsétet most nem. Kanyar, tovább. Meglepetésemre a Dömörkapunál látott lány ismét elfut mellettem.


Végre, végre Tripammer fa! Végtelen hosszúságúnak érzett 6.5km végén értem el. A fák közötti árnyékban pléd, lelkes lányka (Lili?) pecsétet, dinnyét, nápolyit, vizet, fényképet kínál, utóbbit 100 Ft-ért…. J


A dinnyén darazsakkal és egy lódarázzsal osztozom. Liliék pedig velem a közelmúlt minimum 10-re szaporodott csípõs rovaros (méh, lódarázs, darázs) történetemen. Mesélik az futó lány történetét, hogy hiába kiabáltak utána, hogy el kell kanyarodni, gyors léptekkel távolodott, egyenesen. Lili aggódik, hogy nem jött még vissza… Már itt is van. Vidám, kacagós, velem is megosztja, hogy nagyot hall, de a hallókészüléke beleizzad a fülébe, ilyenkor nem viseli, így viszont nem hallja meg a kiáltást sem. Süketel, mondja még utolsó szóként utánozhatatlanul vidám mosollyal és perdül-fordul könnyed léptekkel szökell, már a jó irányba.


Meleg van. Meglepõen kevés pillanatot élvezek. Puding vagyok. Régen túráztam, nagyon meleg van. Gyakran eszembe jut a tó, amibe belevetem magam, határozom el. No, de addig még el is kell jutnom.


Lassacskán a szociális események hagynak emléknyomot, más kevés. Szemem befogadja a zöld lombok, a gyakran salakszerû talaj képét, a fény játékát a levelek között, de a részleteknek nincs nyoma az agyamban.


Következõ szociális hely a vérnyúl volt. Az elsõ hely volt, ahol, ha szépen kérek, akkor kávét is kapok. Rengetegen voltak és kitérõ is volt. Lassú is volt a kiszolgálás, de kedves. Kapaszkodtam a tálcapultba és fizikai fájdalmat éreztem, hogy egy helyben kell állnom. Lerogytam, vagy továbbindultam volna, de a kávé…. És a vízöblítéses wc, amire nekem akkor nagy szükségem volt. Végre újabb félóra után továbbindultam.


ÉS-ÉS-ÉS végre megjelent a víz! Éltetõ elemünk. Egy patak, egy csodálatos patak képében! A szekérúton már távolabb csobogott, de amikor a házhoz értünk, ahol SÖR is volt, akkor megint tapintható közelségbe került. Pontõrünk kedves, szóval tart. Nagyon gáz lehetek látványra, ha úgy gondolja, hogy csak akkor élek túl, ha folyamatosan beszél…. J De hátha ilyen mindig. Unalmas lehet itt. Végre van valaki, akihez szólhat. Minden szóba kerül, az utánam jövõkkel Átol Csabi is. J Nahát, õ is itt van? Persze, de elment rég. Értem, értem. Milyen jó, hogy volt már, hogy együtt utaztam vele sõt, a kivilágosodó Mátrában is volt olyan pont ahol a hangját élvezhettem… (No, az hogy lehet? )


Elindulva még emlékszem, hogy a második tisztásnál szalag. Milyen második tisztás? Gyötrõen kitett mezõn trappolunk az erdõ felé, hogy tisztás is lehessen. Amikor vége az útnak az egyetlen irányban, amerre menni lehet, ott a szalag. Yeeee! J


Emelkedünk. J Utánam jönnek ketten. Az emelkedõt jobban bírom, de amikor lerogyok a nem létezõ kulcsosházról elnevezett ponton, akkor hamarosan utolérnek. Addigra leerõltetek a gyomromba fél marék mogyorót. Siker! Eddig az egyetlen sópótlás a káposztás táska volt. Ca és Mg pótlást is beiktatok. A két napos , narancsnyi duzzanatot okozó búvárméh csípésre most külön Ca-t nem fordítok, megelégszem az idõnként magasba emelt karral és futáskor a lötyögés megelõzésére vállhoz emelt kézzel. Akkor még majd minden kapott papírlapom megvolt, különben a miniszoknya, top kombóban mivel terelgettem volna a csalánokat, szedreket? Az utóbbiakból párat fogyasztottam is! J Nem ott. Csak eszembe jutott….


Ez a csúcsos túra már csak ilyen, megint mászunk. Spec. én a srácok elõtt. Mint kiderült, õk 1.5 órával késõbb indultak. (jajj!) Kövestetõn egy padnál pihenünk meg. Leleplez egyikõjük, hogy én röhögcséltem az egyik K100-as indexes videó végén…És tényleg! J


Na, másszunk! Elõre sietek, hiszen az én szintidõm elõbb lecseng. Ettõl nem találom meg elõbb a jobbra ágazó kéket. Az aszfaltutak elágazásából félhangosan érdekeseket gondolva sétálok vissza, térerõ fikarcnyise, hogy kérdezzek. Látok is régi kéket egyet-kettõt. De ide újak vezettek. Egy zarándokos tükrösnél megállok elmélkedni, most mi legyen? Szembe pillantva ott vigyorog az új kék a fák között. Megkönnyebbülten befutok rá.


Hannánál utolérem a gyorslábú srácot. Fáradtak vagyunk, a vizek nem melegek, forrók. Tölteni nincs erõm, cipelni nincs kedvem. Hanna hiába kínálja. Az sem érdekel, hogy Zengõn nincs víz. Van egy 7-8decis teli kulacsom. Elég. Vagy nem. Nem érdekel. Elindulok a srácok után. Gyorsan utolérem õket, lejtõ, hát futok. Ezért. Gyalogtempóban jobbak. Már régen eltartom az oldalamtól a táskát, mert nincs rajta bõr. (nem a táskán, az oldalamon) , vagy felcsatolom rendesen, övtáskára, hátra. Hátha. Lesz is tüstént derékfájásom, mint a parancsolat.


A kék négyzeten elõremegyek. Találok kék háromszöget is. Konkrétan nem értem mit ír az itiner. Tudom, hogy a sárga háromszöget is meg kell találnom, de nagyon csábít egy ház, a kéken. Odacaplatok. Bekopogok a kapun. A szomszédból szólnak hozzám. Kérek vizet. Adnak. Hideget!!!! Yeeeeee! Ámultan néznek rám, pedig csak azt mondom el, hogy merre megyek, azt nem is említem, honnan jövök….


Ja, a Zengõ? Az arra már távolabb, visszamenni hosszú, nem vállalom. Megnézem a térképen. A kastély mögött az nem más, mint a sárga. Lelkiismeretem számoltat. Nem rövidebb. Pedig akár lehetne. Szintidõnek annyi. Csak arra hajtok, hogy elérjem a tavat, hogy megfürödjek. És Lépéshibáék megvárjanak. De mindez remekül kavarog az agyamban.


Mikor már a Hármashegy óta tudom, hogy ebben a melegben elhasználódtak a glikogén raktáraim. És a régen tapasztalt brutál megterhelés miatt az anaerob (oxigén nélküli energiatermelés, ami elsavasodást okoz) körülményeket is nehezebben bírom, mint régebben, ezért nem bírok egy ilyen meredeket megállás nélkül végigcsinálni, holott… A megállás nem javít, az elsõ pillanatokban sokkal súlyosabb élettani kifekvést okoz, mint, ha akaraterõ léptet magasabbra. Mégis, mégis meg kell állni. De nincs rövid megállás. Végig kell csinálni. Elõször állatul lihegsz. Próbálod visszapótolni az oxigént. Megmozdulni esélyed nincs. Lassan, brutál lassan!  csillapodik a légzés extremitása, amikor az izmaid mellett már az agyadba is szivárog O2, akkor eltöprengsz a továbbindulásról, amikor azt reméled, hogy kínkeservesen a máj raktárainak kiürülése után az egyéb raktárakhoz is hozzányúlt a szervezeted, a zsírból O2 hatására lett vmi energia, akkor elindulsz. Na, ilyen volt a Hármashegy is már. Holott ezt kinyomtam 6.9-es pH-ból eddig. :D


Fõnököm (intenzíves orvosként) szavai az emelkedõkön mindig eszembe jutottak, hogy az különbözteti meg a versenysportolót a többitõl, hogy amikor más az eszméletét veszti a pH csökkenéstõl, akkor a versenyzõ még képes erõt kifejteni, mozgatni az izmait. Eddig azt gondoltam, hogy ezért bírom az emelkedõket jó tempóban kinyomni. De az izmaim most nyafognak. Se energia, se savasságelviselés. Halál.


Ezen töprengek olyannyira egyedül, hogy már megint ott vagyok, ahol túrázó sem jár. De legalább tudom, hogy hol vagyok. Az út szerpentinesen emelkedik. Hátha megúszom így a Zengõt. Hamarosan kiderül, hogy francokat. Végtelenbe szökõ meredek áll elõttem egy-egy sárga jelzéssel ellátott fávan szegélyezve. Nekivágok.


Még egy lépést, még egyet. Csak addig a fáig, csak addig a fatörzsig. Ha megálltam, akkor mélységes mélypont. Volt, hogy úgy éreztem, csak akkor maradok eszméletemnél, ha lefexem. Már erõm sem volt megmagyarázni magamnak, hogy miért.


Persze, persze, többször felötlött a gondolata, hogy feladom. Merthogy kijöttem a gyakorlatból, merthogy  hosszabb a táv, mint ami jólesik, merthogy elfogyott az energia. Effektív. No, de mit jelent az, hogy feladni? Valaki lecipel? Ha nem a célba érek, akkor mi lesz a fürdéssel? Na, mindegy, menjünk is tovább!


 


És végre! Itt a csúcs. A közös háromszöges találkozásánál összetalálkozom magam is az indexnézõ sráccal. A pontõr mondja, hogy a társa továbbindult 5 perce. Nekem nem elég ennyi idõ. Próbálom értelmesen elmagyarázni, hogy nincs energia. Zsírból kinyerni meló a szervezetnek. Szõlõcukor kellene. Müzliszeletbõl a nálam lévõt választom. GM , azok édesebbek. Hátha jobban kinyertem a delejt belõle szájban is. Lenyelni nagyon kevéssé kívánom. Nem tudom, hogy mennyit értenek a szövegembõl, nem tudom, hogy mennyire értenek meg engem. Azt sikerül eljuttatnom, hogy nem megyek vissza, az addigra elhagyott pecsételõs papírért. Kapok napocskát a térképre. Ennyire kevéssé összeszedett még talán sosem voltam….


No, fussunk! Végtelen lefelé menet. Szintidõ a lefelé indulás elõtt 8 perccel járt le. Nincs tét, esetleg túratársamnak, de neki még sok ideje van. Ahogyan végtelen lefelé ereszkedést elnézem, már nem is olyan sok….


Megjelenik az aszfalt, végre!, megjelenik a patak, bezárva. Kerítés mögött. Még egy kanyar, még egy, még…. Végre! Látszik a tó, látszik az asztal!


 ITT VAGYUNK!!!!!


Ui: Semmilyen papírt nem hoztam el! Csak a kölcsönkapott elsõ szakasz térképe van itt. Minden mást ott hagytam. NEM AKARTAM. Szeretném visszakapni. Az oklevelet, a térképet, itinert és, ha valaki megtalálta, akkor a pecsételõst , az autentikus Napocskákkal!!!!


 Elõre és hála és köszönet. Ezerrel!


 


 


 


 

 
 
 Túra éve: 2014
kulcsTúra éve: 20142016.02.20 13:03:02
megnéz kulcs összes beszámolója
Mecsek 600-as csúcsai

Előnyök:
- nagyon szép útvonal, sok kilátóponttal
- jó hangulatú túra, kedves pontőrökkel, jó ellátással

Hátrány:
- az útvonal második fele nehezebb terep az elsőnél
 
 
MarkerTúra éve: 20142014.08.24 23:48:35
megnéz Marker összes beszámolója

Mecsek 600-as csúcsai


""Három a magyar igazság!" szólással azonosulva immáron harmadszor vágtam neki augusztus derekán a "Mecsek 600-as csúcsai"-nak, amely egyik személyes kedvencem a mecseki teljesítménytúrák sorában. Magát a túrát igazi kettõsség jellemzi, hiszen egyrészt hangulatos, szép erdei utakon, közel 54 km-t megtéve szelhetjük át a fél Mecseket, mialatt annak legváltozatosabb helyeivel ismerkedhetünk meg, másrészt az útvonalat tekintve komoly kihívásra számíthat az aki nekigyürkõzik a hosszú távnak. A Cserkúti Csárdától a Dombay-tóig kanyargó túrának sava-borsa, fõleg annak nehézségében rejlik, hiszen az utolsó 10-15 km-en található Hármas-hegy és  Zengõ kettõse még a legedzettebbeket is könnyen megtréfálhatja......." 


A teljes túrabeszámoló képekkel az alábbi linken érhetõ el: http://itin3r.blogspot.hu/2014/08/mecsek-600-as-csucsai.html

 
 
 Túra éve: 2013
GyalogtúrákTúra éve: 20132013.11.15 12:49:19
megnéz Gyalogtúrák összes beszámolója

 Ahogy én jártam meg.... Itt olvasható: gyalogturak.webnode.hu/news/mecsek-600-as-csucsai-teljesitmenytura-ahogy-en-jartam-meg-/

 
 
 Túra éve: 2011
régészlányTúra éve: 20112011.08.15 09:07:04
megnéz régészlány összes beszámolója

 Mecsek 600-as csúcsai                  53,9 km                1995 m


 



Ez a mecseki túra nem volt betervezve, de az események úgy alakultak, hogy részt tudok rajta venni. 6 körül már ott voltunk a rajtnál: Cserkúti csárda. Ettõl a rajthelytõl számítva, plusz 2 kilométerrel hosszabb, és 125 méter szinttel több. Szerencsére volt csomagszállítás, így azokat a Dombay-tónál megkaptuk:)


 6:11-kor sikerült is elindulni. A cserkúti buszmegállóig piros négyzeten jövünk fel. Elég kellemes szakasz, sok aszfalt, felfelé, szõlõk között. Ez kellett, mert így már nem fáztam. A buszmegállónál Misi várt minket. Egy-két mondat után, mentünk is tovább. 3,2 km és 330 m szint jöttà fel a Jakab-hegyre. Sajnos ismertem ezt a szakaszt, mivel valamelyik túrán véletlenül lefutottam rajta, na persze utána meg fel:/ Kék háromszögön megyünk fel, míg el nem érjük a piros háromszöget. A piros háromszögön balra fordulunk, elérjük a Babás szerköveket. Szép kilátás van:) Utána újból rátérünk a kék háromszögre. Ez egy kicsit mászós, de hamar elérjük a kéket. Ezek után már pillanatok alatt ott találjuk magunkat a Jakab-hegyen – 07:18. Nos, ez volt a bemelegítõ szakaszunk. Az idõ itt még nagyon jó, sportos.


Következõ pontunk a Rotari 1. Sokáig a kéken baktatunk, majd Z kereszt jön, majd sárga kereszt. Lapis után sárgára váltunk, és meg nem állunk a pontig. A pontnál egy kis víz, aztán Csabi mondja hogy futni szeretne. Egy kicsit meglepõdtem, de örömmel fogadtam. Tubesen találjuk magunkat gyorsan, majd jött a Rotari 2, illetve a Rotari 1. Ekkor még fiatal az idõ: 08:56. Mint egy kis futás, és 09:09 – Rotari 2. A túrának ezt a kis körét, gyors letudtuk, aztán irány Dömörkapu. Itt már régen jártam, úgyhogy jó volt újra, teljes nagyságában látni a TV-tornyot. A sárgán gyors lemegyünk és a pontnál is vagyunk – 09:30. Itt kapunk káposztás sütit. A következõ pontunk Tripammer-fa. Ebbe a szakaszba csak 175 m szint van, úgyhogy elég tempósan gyalogolunk. 10:35-kor meg is érkezünk.


A Sugói-rét következik. Átmegyünk a Mecsek extrém parkon, ahol elég sokan vannak, a hétvége miatt is. Ez elég kellemes szakasz, miután én még errefelé még nemigen jártam. A kék jelzést felcseréli a zöld. A zöld jelzés itt néha csalókás, úgyhogy figyelni kell. Pláne, hogy itt-ott sár-pocsolya van. 11:48-kor meg is érkezünk a rétre. Üdvözöljük Torma Tamást, gratulálok neki a rocki miatt, egy kicsit eszünk-iszunk-pihenünk, majd tovább.


Sajnos, innentõl kezdve éreztem azt, hogy fáradt vagyok egy kicsit, bennem van ez a Rocki még. Felfelé kellett menni, ilyen bozótos szakaszon, elég keskeny ösvényen. Ez valahogy nem volt a kedvencem. Megint egy csomó ágat, pocsolyát kellett kerülgetni. Sikeresen el is véreztem itt – persze a lábamat felsértette valami tüske, de ez most mély lett. A ponthoz értünk 12:43-kor. Na, és itt jön a fekete leves!


Hármas-hegy – 4,4 km – 320 m szint. Múltkor, a Hegymeneten sikeresen megmásztuk a Hármas-hegyet, igaz teljesen más irányból, sokkal rosszabb helyeken mentünk, mint itt. Nekem, ez a Hármas-hegy megmászása tiszta Bükk-900 feeling volt. Kerülgetni kellett ágakat is. Nagyon sok bogár volt utunkon, pláne felfelé imádnivalók voltak. Még mindig felfelé megyek, amikor egyszercsak a lábam mellett 2-5 centire lódarázs. Oké, Vera megáll. Hirtelen halálfélelmem lett (a múltkori eset miatt). Miután elment mellettem, elkezdtem futni. Persze, még hallottam, illetve láttam pár lódarazsat. 13:50-kor fenn is voltam a hegyen. Uh, nagyon örültem neki. Itt megint süti, illetve víz várt minket, na és persze a Hármas-hegy szép látványa:)


Következõ állomásunk: Zengõ – 6,7 km – 370 m szint. Ide valahogy nehezen jutottam fel. Kijött rajtam a rockis fáradtság. A kék háromszögön megyünk sokáig fel, ami nagyon szép völgy. Nekem az egyik kedvencem. Aztán egy idõ után becsatlakozik a sárga háromszög is. Azon kell végig felmenni. Már nem tudtam mi a jobb: gyalogolni vagy kocogni. Ezért mindkettõ ment. Pár embert azért elhagytam, majd 15:08 – pont. Ezután már egy kicsit jobban éreztem magam, hiszen már nincs szint, jó 30 m… Lefelé sikerült mennünk egy 7-es tempót, P+ majd Z+-on. Végül beérünk a célba, ami a Dombay-tó. Itt már várnak minket gratulációval, illetve finom meleg kajával:) Az menetidõnk 09:43 lett, ami végülis nem olyan rossz a Rocki után.


Én most voltam elõször ezen a túrán, és nagyon szép szakaszokon vitt, illetve azon a Sugói-rét szakaszon most jártam elõször, ami tetszett. Gratulálok a rendezõi gárdának ezért a jó kis szervezésért, illetve a szép útvonalért.


 


 


 

 
 
Sásdi ViktóriaTúra éve: 20112011.08.14 13:37:06
megnéz Sásdi Viktória összes beszámolója

Nagyon tetszett a túra!


 


Örültünk, hogy kicsit tovább maradtatok a rajtban így mi sem maradtunk le a Tubes 20-ról.


Köszönjük a kedves fogadtatást, a szép idõt, a szedres-dombos, de fõleg látványos, szép útvonalat! Nagyon jó volt,  és meg is mozgatott minket alaposan. Rendes tõletek, hogy még fotóztatok is, majd jelezzetek, hogy hol tudjuk megnézni a képeket! Köszi a türelemért, hogy megvártatok minden ellenõrzõpontban - mert jó lassan jöttünk -, a navigációért és a viccekért Ákosnak!


Köszi a sok pogit, a finom káposztás bélest meg a bográcsos virslit! Az oklevél nagyon szép, a kitûzõk közül pedig alig tudtunk választani!


 


Peti és Viki


 


 


 

 
 
 Túra éve: 2010
szuszacskaTúra éve: 20102010.08.14 19:46:51
megnéz szuszacska összes beszámolója

Az elsõ teljesítménytúra élményei (Tubes 20)


Az elsõ teljesítménytúrám elõtt eszméletlenül be voltam sózva, hogy vajon milyen lesz. Ugyan már elég sokat túráztam hosszabb terepen is, de azért idõre gyalogolni és ellenõrzõpontokat keresni, azért az már érdekesebb érzéseket váltott ki belõlem.  A túra napja elõtti este, lefekvés elõtt szörnyû vihar volt kialakulóban, ezért másnap az ágyamban hajnali 5 órakor az "elalvás félelmétõl" felriadva elsõ dolgom volt, hogy hallgatózni  és leselkedni kezdjek az ablakon át, hogy vajon esik-e...pár percnyi szemlélõdés után nyugodtan állapítottam meg, hogy az idõ remek, és csak a téren levõ szökõkút csobogása tévesztett meg. 6-kor már kinn álltam a 26-os buszra várva az Uránvárosi buszvégállomáson 2 túratársammal, akik nagyban igyekeztek az álmosság utolsó jeleit is eltûntetni az arcukról! Egy "rövid" gyaloglás után elértünk Cserkútra, ahol beneveztünk a kultúrházban, majd nagy vidáman nekivágtunk az útnak. Az út elsõ és legnehezebb szakaszán jócskán megizzadtunk mire felkapaszkodtunk az elsõ ellenörzõpontig (Jakab-hegy, kolostorrom). Itt kicsit lihegve ugyan, de nagy elégedettséggel vettük át a kicsi papírjainkat az elsõ aláírással (ÉS mellette egy napocskával ) Ezután Remete-rétig meg sem állva mentünk és mentünk, a terep egészen emberbarát volt, panaszra nem volt okunk. Majd a rétre érve kicsit megpihentünk, ittunk-ettünk. Tovább bandukolva egy picit elvétettük az irányt, de szerencsére csak 15 percet vesztettünk ezzel. A kicsi tévelygés után felmásztunk a Tubeshez, ahol a szervezõk egy Sport csokival örvendeztettek meg minket, majd következett a Rotary-körsétány, ami gyönyörû volt, itt a szõlõcukor volt a nyerõ elemózsia.  A körsétányt ill. a TV-tornyot magunk mögött hagyva indultunk utunk végállomásához, Dömörkapuhoz. A célnál virslivel kínáltak, aminek köszönhetõen lekéstük a buszt, de így legalább volt idõ pihenni, hûsölni, csevegni és enni. Kaptunk egy gyönyörû oklevelet és egy kitûzõt, ami büszkeségemet csak tovább fokozta, hogy IGEN,  MEGCSINÁLTUK!!!


Mindenkinek csak ajánlani tudom, remek túra! A szervezõknek külön köszönet a kedvességért, a vízért és az életmentõ csemegékért, ja és külön köszönet a gyönyörû emléklapért, régen nem láttam ilyen szépet! 


 


 

 
 
 Túra éve: 2008
LillaTúra éve: 20082008.08.18 09:22:40
megnéz Lilla összes beszámolója
Tubes 20- Félig gyógyult lábbal

2 héttel ezelõtt a várva várt balatoni nyaralásom sajnos a baleseti sebészeten végzõdött. Utána még jópár napig a sérült bal lábamra rá se tudtam állni. Akkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy eljutok a 16.-i Tubes 20 túrára. 7.-e, 8.-a környékén még 20 métert sem bírtam megtenni, 16.-án meg már egész könnyen ment a 20 km. Szerencsére a vártnál gyorsabban gyógyultam, így sikeresen teljesítettem a távot.

Kora reggel, mikor felkeltem, bizony az idõjárás nem a legszebb arcát mutatta. Negyed 6-kor még teljesen sötét volt, ugyanis hatalmas fekete felhõk sorakoztak, és cikáztak a villámok. A szél fújt, hûvös is volt, igazi magashegyi idõjárás. Mikor indultam, elkezdett csöpögni az esõ, bár titkon reménykedtem, talán nem lesz ilyen egész nap. Negyed 7 fele értem a buszpályaudvarra, s ott találkoztam túra,- és mászótársammal, Krisztivel. Szerencsére õt sem riasztotta el a rossz idõ. Busszal kellett mennünk, mivel ez a túra nem volt körtúra, így az autó a Domus parkolóban pihent (a helyijáratot megspóroltam). Az esõ elég rendesen esett, de nagy szerencsénkre 15 perc után elállt. Mire Cserkútra értünk, addigra már a nap is kisütött. Kis idõ után a szél is elállt, s egész jó kirándulóidõ lett. Kb. fél 8 körül indultunk, a rendezõk bizony hiányoltak Vacak kutyust, akit nem mertünk elhozni, - a buszozás miatt - mivel nem teljesen szobatiszta. No, nem baj, majd a szeptemberi túrára majd jöhet velünk.

Az elsõ ellenörzõpont fennt volt a Jakab hegyen, bizony kicsit megizzattunk, mire felértünk. Szerintem a Mecseknek ez a része a legszebb, a Babás-szekövek, a Sasfészek, és a gyönyörû kilátás miatt. A levegõ nagyon tiszta volt, a Papuk-hegység vonulatai is jól láthatóak voltak, és nagyon közelinek tûntek.
A további ellenörzõpontok a Rotary-körsétányon voltak, majd utána a Tubesen. Elég jól, tempósan haladtunk, szerencsére már nem fájt a lábam, bár a cipõt lazára kellett kötnöm a seb miatt. A cél Dömörkapuban volt. Minden ellenörzõponton kaptunk vizet és édességet, ami megfelelõ energiaforrásként szolgált.
A célban gyönyörû szép, A4-es méretû, színes emléklapot kaptunk, ami eddigi emléklapjaim közül kiérdemli a legszebb jelzõt. A kitûzõ is szép volt, köszönet mindent a rendezõknek.

Összefoglalva jó kis túra volt, nagyon jól éreztük magunkat!
 
 
 Túra éve: 2007
dombimedveTúra éve: 20072007.08.27 14:39:33
megnéz dombimedve összes beszámolója
Reggel 6-kor akartam indulni és ez szinte percre pontosan sikerült is, hála édesapámnak, aki kifuvarozott Cserkútra. Egy határõr túratárssal indulunk együtt, elõször könnyedén megy, majd ahogy az emelkedõ durvul – fõleg a Babás szerkövek után – kissé érthetetlenül megrogyok. Megyek folyamatosan, de még a korai kiszállás gondolata is felmerül bennem. Egy kis sziklamászás után végre felérünk a Jakab-hegy gerincére, innen már közel az elsõ EP, ahonnan rövid beszélgetés és pár szem szõlõcukor után immár egyedül indulok tovább. Az útvonal ismerõs, a terep nem túl nehéz, teljesen rendbe jövök Tubes aljáig. A Rotary körsétány elsõ ellenõrzõpontján levõ vidám hölgy kedvesen felvázolja az alternatívákat, én elõször a körsétányt választom (tényleg szép!!!) utána kapaszkodom fel a Tubeshez, de ez most nem nehéz. Itt visszautasítva a tényleg szíves kínálást, saját ellátmányt fogyasztok (ne kelljen már cipelni). Végigsétálok a gerincen, majd a néha kissé bokatörõ ereszkedést sikeresen letudva megérkezem a Dömörkapuhoz, ahol csinos lányok és nyomóskút fogadnak (utóbbi sokkal jobban érdekel, ez már az öregkor biztos jele :))) . Kedvenc Kisrétem most is lenyûgözõ, utána már sok helyen fiatalabb sarjerdõk között vezet az út. Egy kis idõ után ráállunk az RP Kéktúra útvonalára (Kövestetõig ezen is maradunk). Könnyû szakasz, hamarosan megérkezek a Tripamer-fánál levõ EP-ig, ahol finom süteményt lehet vételezni. Érdeklõdöm a további szakaszok vízellátását illetõen, a válasz (pár tervezett forrás kiszáradt, víz a következõ EP-n) némi óvatosságra int a vízkészleteim felhasználását illetõen. Gyorsan indulok a tisztásról a jelzett kivezetés felé, de ugyanezzel a lendülettel el is követem a túra leghosszabb eltévedését. Az induló szélesebb út rendben, de nem veszem észre (az útra összpontosítva), hogy a kék pár lépés után jobbra letér egy kis csalánoson át (pedig rendesen ki volt szalagozva, még a jelzés is látható a távolabbi fákon). Felmászok feleslegesen a dombra, majd az elsõ keresztezõdésnél rájövök, hogy ez az út nem az az út. Vissza, rá a kékre. Az Extrém Park mellett tovább, majd rövid erdei rész után jön a túra leghosszabb aszfaltos szakasza. Ez a rész és a következõ Ep-ig több helyen is napos, néha tarvágásokkal szegélyezett, nem ez a kedvenc szakaszom. A volt Hársas kh.-nál életmentõ víz fogad, bár a készletek korlátozottak. Magas aljnövényzetben kitaposott úton vezet tovább az ösvény. Egy kis víztározó után egy kegyetlenül napos aszfaltút, jobbra egy külszíni fejtés mérsékelten szívdobogtató látványával. A letérés elég elvadult részen vezet keresztül, egy szederág kis híján megskalpol, egy darabig tapogatom a fejem, hogy véres-e (szerencsére semmi komoly). Az emelkedõ nem túl vészes, de a hotel melletti mûút keresztezése után jön a nagy mumus, a Hármas-hegy. Eleinte szélesen vezet az erdei út, majd a szalagozásokat követve kapaszkodom a fák között a gerincig. Meredek, nagyon fárasztó szakasz, de egyszer ennek is vége. A toronynál levõ EP-nél sajnos már csak buborékos ásványvíz van, de most ez is kimondhatatlanul jól esik, megiszom majd egy palackkal. Meredeken leszerpentinezünk az aszfaltúton, majd többnyire ereszkedve ívben a Zengõ lábához kanyarodunk. A felvezetõ út közel sem annyira meredek mint a Hármas-hegyi, viszont iszonyúan hosszúnak tûnik, fõleg az eddig megtett úttal a lábomban. A tetõn pecsételtetek, kicsit iszok és rögtön tovább. A görgeteges, meredek lejtõket nem szeretem, ezt sem fogom. Késõbb a lejtõ kicsit lanyhul, az út minõsége javul, de itt már nagyon szeretnék beérni, megyek kissé zombi üzemmódban. Ilyen világi hívságokra mint kocogás, nem is gondolok, próbálom kiheverni az utolsó két csúcs okozta traumát. Pécsvárad mellet megint napos szakasz, majd a lekanyarodás a Dombay-tó felé a Z+-ra. Innen végig aszfalton, de ezt itt tényleg nem lehet elkerülni. Ahogy közelebb érünk a tóhoz, egyre szebbek a házak, üdülõk, a kertek végében patak csordogál, egész hangulatos. Sikerül bemennem egy jókedvû társasághoz (fiatalok, vidámak, biztos túrázók :))), kiderül hogy csak sima mezei buli. De innen már nem messze a tényleges cél a tó partján. Megkapom az oklevelet, kitûzõt, gratulációval, kézfogással, kínálnak valami kellemes illatú bográcsos finomsággal, de a gyomrom erõsen tiltakozik bármi szilárd ellen, így 3 pohár ásványvíz után lesétálok a bekötõ útig, ahonnan sikeresen haza is fuvaroztak.
Összegezve: ez egy keményen kezdõdõ és befejezõdõ túra, amely sok szép helyet érintve ismertet meg a Mecsekkel. A szalagozás kifogástalan (ez itt nagyon fontos is, mivel nincs szöveges itiner, csak térképvázlat), minden erõfeszítésemre szükség volt, hogy a szokásos eltévedésemet hozni tudjam. A pontõrök, szervezõk mindenhol kedvesek, barátságosak voltak, az ellátás megfelelõ. A Dombay-tó kellemes meglepetés, ide kijövök egyszer a családdal.