Túrabeszámolók


Vasas Maraton

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2017
kocázóTúra éve: 20172017.11.13 14:18:07
megnéz kocázó összes beszámolója
 



Tavaly nagyon tetszett ez a túra, akkor egyértelműen úgy voltam vele, hogy ide érdemes visszatérni. Ahogy kialakult az idei ősz programja, örömmel láttam, hogy szépen be tudom illeszteni a felkészülésbe. Az egész évet tekintve pedig mindenképp szükségesnek éreztem egy igazán hosszú, és szintes futást a Piros 85 előtt, mivel utoljára márciusban futottam 25 kilométernél hosszabbat. Annyira nem durva, hogy ne pihenném ki október végéig, viszont lehetőséget ad a felszerelés, a frissítés, és a mentális tűrőképesség tesztelésére a nagy megmérettetés előtt. Végeredményben így ugyanazt a szerepet kapta a túra, mint tavaly, és ennek megfelelően nagyjából ugyanolyan tervvel is vágtam neki. Egy óvatos, nem túlhajtós, de azért nem is túl laza futást terveztem, a pulzust ennek megfelelően a 150-160 közötti zónában akartam tartani, síkon inkább 150-hez közel, emelkedőkön pedig kicsit elengedve, hogy minél többet meg tudjak futni belőlük.



Tavaly nagyon korán indultam, és emiatt sajnos pontnyitás előtt értem Dömösre. Tanulva a hibámból, az idén saját időm terhére indultam, majdnem 8-kor. Azért az elég jó érzés, hogy egy teljesítménytúrán már nem a pontok zárási, hanem a nyitási idejét kell figyelnem :) Az első 3 kilométer Pomázon lakott területen vezet, nem túl izgalmas rész, de legalább szép lassan emelkedünk a táj fölé, a városi terep tanyasivá alakul, majd végre beérünk az erdőbe. Itt gyorsan elkezdjük gyűjteni a szinteket, pár szakaszon sétára is kell váltsak, és egy technikai szünetet is be kell iktassak, mivel a rajtnál sajnos nem volt rá lehetőség. Kicsivel több, mint 5 kilométer után elérem a kilátót, itt meg is állok kicsit fényképezni, és gyönyörködni a kilátásban. Pár száz méter múlva az első ellenőrzőpontot is elérem, megkapom az első pecsétem, iszok egy meleg, de szerencsére nem forró teát, és tovább is futok a Vasas szakadék irányába.



Egynyomtávú erdei ösvényen szaladok lefele, ez nagyon jó kis szakasz, de figyelni kell majd az elágazásra, mert a szakadékhoz le kell térni a sárga jelzésről. Az elágazáshoz érve nagyon egyértelműen jelölve van, hogy merre kell letérni, jobbra fordulok, és próbálok ezen a kis emelkedőn is felfutni, ha már ilyen jó lendületben vagyok. Nagy tömeg van a ponton, először fényképezgetek, majd a kódot is felírom. Alig másfél kilométer volt ez a szakasz, és már megint állok, nem lesz ez így jó, haladni kéne tovább



Visszafutok az elágazásig, és újra a sárgán folytatom utamat. Hamar emelkedni kezd az út, és innen egészen Lajos-forrásig ez így is marad. Nagyrészt azért tudok futni ezen a szakaszon, néhány meredekebb részen sétálok csak bele. Ez sem egy hosszú szakasz, kicsit több csak 2 kilométernél, így nagyon hamar azon a réten találom magam, ahol balra kell fordulni a forráshoz. Több túrázó is tanakodik, néhányan mintha tovább is mentek volna a sárgán, a még ott lévőknek szólok, hogy a forrás balra van. Meg is találom, az idén is nápolyival kínálnak, de inkább kihagyom, nem tervezek szilárdat enni. Kicsit zavar, hogy ilyen sűrűn meg kell állni az egymáshoz elég közel lévő ellenőrzőpontokon, de már vigyor ül a szám szélén, mert tudom, hogy most jön az egyik kedvenc szakaszom. Hamar meg is lesz a zöld háromszög, az elején a gaz mintha kisebb lenne, de igazából mindegy is, gyorsan eljön az egynyomos ösvény, lehet csapatni neki :) A kilátás nagyon szép, meg is állok pár fényképet csinálni. Az új zsákom remekül funkcionál, az első zsebekből könnyen elő tudom venni menni közben, ami épp kell (telefon, itiner, zselé), a kicsi zsákkal ez nem megy. Persze így viszont nem csak a futással foglalkozok, megy azért el idő fényképezgetésre, de most belefér, nem verseny. Megint csak 2 kilométert teszek meg Dömörkapu ellenőrzőpontig, nem is töltök sok időt, almát sem eszek.



Egy kis aszfalt után újra szép erdőben vezet az út, többször keresztezzük a patakot, mintha most egy kicsivel több víz lenne benne, de így is könnyedén át lehet jutni száraz lábbal. Egy árok kerüléséhez ki kell menni az aszfaltra, egy túrázónak mutatom a jelzéseket, nem az aszfalton megyünk tovább, vissza kell menni az erdőbe. Sok túrázót előzök ezen a szakaszon, és sajnos a figyelmem is lankad emiatt, mivel szinte mindig látok magam előtt valakit, nem nagyon figyeltem a jelzésekre. Egyszer csak azt veszem észre, hogy az előttem lévők aszfalton balra fordultak, de ilyen rész egyáltalán nem rémlik, megállok, körülnézek. Egyenesen menne a kék, de hoppá, mikor értük el a kéket? Az az irány sem ismerős, páran még tanácstalankodnak, de én biztos vagyok benne, hogy rossz irányba fordultunk rá a kékre, így visszafordulok, és futni kezdek. Nagyon hamar meglátok egy táblát, amit felismerek, úgyhogy hátra is kiáltok, hogy ez a jó irány, és szerintem ez volt az elágazó is, pár tíz métert mentünk csak rossz úton. Próbálok kicsit koncentráltabban tovább futni, de nem nagyon kell aggódni, a kék jelzést itt nagyon könnyű követni. Szembe jövők jó reggeltet köszönnek, nem tudom mire vélni, aztán látom, hogy itt sátoroztak az erdőben, nekik lehet még reggel van :) A Bükkös-patakot még többször keresztezzük, de itt már inkább aranyos kis fahidakon kelünk át fölötte. Az áramos kerítés ramaty állapotban van, úgy látom pár fa rádőlt, nagyon sok helyen a földön fekszik. Kis szintet is gyűjtünk itt, majd egy házat veszek észre a fák között, ami egy kis gazdaság első épülete. Sikárosi rét, az őszi kikericsek gyönyörűek, imádom ezt a helyet. Ki akartam próbálni ezen a túrán egy újítást, hoztam magammal fehérjét, amit mondjuk nem túl okosan tejjel kevertem ki, ez egy kicsit kockázatos volt amiatt, hogy amúgy a tejet nem nagyon bírom. Féltáv körül terveztem meginni, de gondoltam ha már úgyis meg kell állni, akkor a nagyrészét itt megiszom. Iso-t is kevertem bele, így némi cukrot is viszek be egyúttal.



Kicsit sokáig elszöszöltem, viszont megint egy kedvenc szakaszom jön, ami innen Dömösig a Pirossal megegyező úton vezet. Enyhe kis lejtő után emelkedni kezdünk Király-kút felé, szinte végig futom, de nem sokkal a pont előtt már úgy érzem, hogy elfogyott az energiám. Majdnem 2 és fél órája vagyok úton, ennél hosszabbat nem futottam március óta, így nem is csodálkozom, hogy kezdek fáradni. Aztán persze eszembe jut, hogy még nem zseléztem, és inkább az lesz itt most a probléma. Gyorsan be is dobok egy zselét, iszok rá izót, valahogy most nem érzem annyira undorítóan édesnek az egészet, talán amiatt, hogy ez volt az első. Megérkezek Király-kútra, csokit sem kérek, gyorsan megyek tovább.



Van még itt egy kis emelkedő, végig futom, érzem, ahogy tér vissza belém az erő. Későn volt a zselé, az már biztos. A gyomrom jó, pedig ahogy végiggondolom, hogy mikkel stresszelem, csodálkozom, hogy nem jön ki minden. Lehet, hogy most beletrafáltam, ez lesz a tuti? Elkezd lejteni, a másik kedvenc szakaszom jön ezen a pályán, egészen Dömösig lehet csapatni. A lejtés tökéletes, nincsenek túl meredek részek, viszont azért néhol elég izgalmas a terep, többször nagyon keskeny ösvényen kell száguldani, majd patakon átrohanni, aztán a kirándulókat kerülgetni, óriási. 5 kilométernyi szuper futás, hihetetlen hamar elszalad az idő, már Dömösön is vagyok. Egy kék kútnál megállok inni, bár olyan nagyon nem vagyok szomjas, de csak 2 liter izót, meg a kb. 4 deci fehérjét hoztam, félek, hogy ennyi kevés lesz az egész távra. A templom előtti elágazónál ösztönösen jobbra fordulnék, de most nem látok nyilat a földön, elbizonytalanodom, és inkább továbbfutok a templom felé. Közben átgondolom, hogy a templomig biztosan nem kellett elfutni, a partra vezető út kijjebb van. Nem fordulok meg, bízok magamban annyira, hogy megtalálom azt a kempinget. Hamar meg is lesz az út, és tényleg ott kellett volna lejönnöm, ahol akartam, na mindegy, száz-kétszáz méternél többet nem raktam a távhoz. Mintha most viszont nem lenne annyira jól jelölve az út, a partnál sem látok szalagokat, de a pont könnyen meglesz, tudtam hol kell keresnem. Itt van magnézium pezsgőtabletta, így végre nem kell mindent visszautasítanom, és fogyasztok is valamit.



Nekikezdek a számomra legkevésbé kedves szakasznak, bár amíg rálátásom van a Dunára, addig jó, de aztán csak a szántóföldek vannak itt, az igazi szép látvány meg a hátam mögött. Fáradtnak érzem magam, a tempóval sem vagyok elégedett, szinte nehéz még ebben a 6 perces tempóban is futni. Nem tudom mitől lehet ez, de itt tavaly is pont ugyanilyen rossz volt. A gyomrom is rossz, túl sokat ittam rövid időn belül, nagyon tele van. Rövidesen meg is állok egy kis technikai szünetre, és az itinert is elolvasom, mert tavaly az egyetlen eltévedésemet ezen a szakaszon hoztam össze. Azt tudom, hogy valahol balra kell fordulni, nem volt most sem valami egyértelmű, de végül rátaláltam egy szalagra, ami bevezetett a Pilismarótra. A templom körül rengeteg ember, nézek erősen, hogy melyikük lehet a pontőr, aztán kiabálást hallok balról, odanézek, és ott ül egyedül. Most volt vége a misének, tudom meg, és gyors pecsét után neki is iramodok, hogy nekivágjak a túra legnehezebb részének.



Hamar emelkedni kezd az aszfaltút, de még sokáig futok, mert a ponton a túra folyamán először láttam, hogy mennyi az idő, és az elég bíztató volt. Érzésre nem gondoltam, hogy a tavalyinál sokkal jobban megy, de úgy tűnik, hogy mégis. Egy kilométert tudtam még teljesen megfutni, utána nagyon meredekké vált, és az erős sétatempó vette át a főszerepet. Itt már nem akartam túlzottan erőltetni, annyira figyeltem csak, hogy a pulzusom ne essen le túlzottan, de ezt nem volt nehéz elérni. Persze bele-bele kocogtam, ahol kicsit kevésbé emelkedett, bár ez inkább csak annak szólt, hogy a 10 percen kívüli értékeket nem bírtam nézni az órán :) Aztán amikor már végre jó tempóban futottam, kezdett gyanús lenni, hogy lejt az út, na meg jelzést sem láttam hirtelen. Itiner elő, gyorsan átfutottam a szöveget, és már biztos is voltam benne, hogy elkavartam. Na akkor futás vissza az előző kereszteződésig, ahol ezen az úton 20 méter után be kellett volna fordulni balra. Pontosan ott hibáztam, ahol gondoltam, meg is van az út, de ez most sokba került. Kb. 650 méter plusz, majdnem 5 perc veszteség, az egyetlen komolyabb hiba a túra során. Rögtön el is gondolkodom azon, hogy alapvetően mennyire jól emlékszem az egyszer már megtett útvonalakra, kivéve, ha nem egyedül vagyok, és tavaly itt ugye pont nem egyedül haladtam. Ha más is van, nem koncentrálok eléggé az útvonalra, hajlamos vagyok szépen beállni mögé, és húzatni magam. Jön még egy-két komolyabb emelkedő, de már egyre többet tudok futni, viszont egyre kevésbé esik jól. A pulzusom is magas, bár meg sem közelíti a tavalyi befejezést, de valahogy most nem is érzem, hogy azt el tudnám érni. Jó lett volna 5 órán belül végezni, de végül 3 és fél perccel túllépve érkezek meg a Matyi büféhez.

 
 
manylowTúra éve: 20172017.10.02 21:30:46
megnéz manylow összes beszámolója

Vasas Maraton


Vasárnap reggel 6:45-kor indultam a pomázi HÉV megállóból. Az előző két éjszaka összesen sikerült 8 órát aludnom, a szombat esti igen jól sikerült sörözés sem javított a helyzetemen, de azért elindultam a csípős hidegben, nem akartam kihagyni ezt a túrát.


Az itiner rendben volt, minden lényeges és szükséges infó benne volt, bár a szöveges útleírást szokásom szerint nem olvastam el. Az útvonal nagyon szép volt, a Dömös és Pilismarót közötti szakasz kivételével végig jelzett úton haladt, de sok helyen szalagozással is segítettek a szervezők. A legnehezebb a túra vége volt, Pilismaróttól Dobogókőig egy-két rövidebb szakasz kivételével folyamatosan emelkedett, néhol elég meredeken. Az Ilona-pihenő után már nem volt vészes, viszont a kialvatlanságot már nagyon éreztem, ha ott megálltam volna valahol és leülök biztos elaludtam volna, szerencse hogy már alig volt valamennyi a célig.


Az ellátás az átlagosnál szerintem jobb volt, ha a részvételi díjat is figyelembe vesszük akkor mindenképpen. A kő-hegyi EP-nél a meleg tea telitalálat volt, a Lajos-forrásnál ha jól emlékszem nápolyi de ebben nem vagyok biztos, Dömör-kapunál alma, Király-kútnál csoki, Dömösön a Duna-parton vajas/zsíros kenyér hagymával, víz, szörp.


A túrán nyolc EP volt. A Vasas-szakadéknál kihelyezett kód volt, a többi hét ellenőrzőpontnál pedig pontőr pecsételt. Dobogókőn a célban átvehettem az emléklapot és a kitűzőt, a Matyi büfé valamiért zárva volt. A pomázi busznál a szokásos tömegjelenet játszódott le, annyira tele volt, hogy már a Két-Bükkfa nyeregnél sem vett fel utasokat. Minden tiszteletem azoké a túrázóké akik a 40 km teljesítése után még "levezetés" gyanánt végigállták az utat.


Az időjárásra nem lehetett panasz, bár a reggel már az ilyenkor szokásos csípős, őszies volt, napközben kellemesen sütött a Nap.


17 óra körül értem haza, pozitív élményekkel és emlékekkel. Az elalvással aznap este nem volt bajom :)


Köszönet a szervezőknek!

 
 
 Túra éve: 2016
nussyTúra éve: 20162016.10.16 00:15:11
megnéz nussy összes beszámolója

VASAS 25


Az utóbbi 3-4 évben viszonylag sokat jártam a Pilisben, ez a túra mégis sok olyan rész érintett, ami korábban kimaradt, így egyértelmű volt, hogy itt a helyem. Az időjárás is nagyon kegyes volt, a Vénasszonyok nyarának utolsó pillanatait élvezhettük.


Összefoglalva: szép útvonal, jó szervezés, bőséges ellátás


A többiről meséljenek a képek: www.flickr.com/photos/142735914@N07/albums/72157675147284076

 
 
kocázóTúra éve: 20162016.10.09 09:29:34
megnéz kocázó összes beszámolója
http://gaboruton.blogspot.hu/2016/10/vasas-maraton.html

Hajnali hattól lehet indulni a túrán, én ott is vagyok, de teljesen sötét van. Hát ezzel nem számoltam, hétköznap ilyentájt szoktam hazaérni a futásból szürkületben, és sokkal világosabb rémlik. Várnom kell, ilyen sötétben értelmetlen elindulni. Ki-be pakolgatom az ivózsákom, csak 5 literes, szinte semmi nem fér el benne, bár ez nem is olyan nagy baj, legalább nem viszem túlzásba a cipelt cuccot. Alig kicsivel van 10 fok felett a hőmérséklet, az autóból kiszállva fázok, de maradok a rövid ujjú pólónál, nem akarok túlöltözni. Majdnem fél hét lesz, mire nekivágok. Még szinte alszom az elején, el is bóklászok egy kicsit, de aztán hamar korrigálok, és megtalálom a jelzést, amin menni kell. Óvatosan akartam kezdeni, az emelkedőn erős gyalogtempóval elérem a 140-es pulzust, amit megpróbálok tartani. Ahogy síkra vált kocogni kezdek, de nagyon lassúnak érzem a pulzushoz képest. Meg kell állnom bepótolni a rajtnál kimaradt technikai szünetet, és ezzel meg is oldottam a problémát. Rövid lejtős szakaszon felveszem a ritmust, majd egy ugatós kutyáktól hemzsegő házat elhagyva kezdődik az igazi nagybetűs Erdő. Hiányzott már nagyon a Pilis. Emelkedik az ösvény rendesen, visszaváltok erős gyalogtempóra. Úgy terveztem, hogy az emelkedőkön nem fogok különösebben foglalkozni a pulzussal, a 160-at próbálom nem túllépni, és csak a futásokat korlátozom be a 140-es, hosszú edzéseimen használt pulzuslimitemmel. Kellően bemelegedtem, gond nélkül gyűröm a szinteket, több túrázót is előzök. Előzetesen eléggé tartottam az emelkedőktől, de úgy tűnik nem voltak hiábavalóak a dombokon futkározások. Egy kilátóponthoz kitérek, az őszi reggelen párnapaplanba takarózó völgyek gyönyörű látványt nyújtanak. Közeleg a tél, remélem az idén havas tájjal is megajándékoz minket. Az első ponton a tea nagyon jól esik, szerencsére nem forró, rosszul is lettem volna, ha 3 másodpercnél többet el kellett volna töltenem a megivásával. Még megtudakolom, hogy mire kell figyelnem a következő pontig, majd futva el. Enyhén lejt a terep, tökéletesen futható, ki is használom. Olyan jól esik lefele kicsit haladósabban futni, hogy úgy döntök, a csigatempó felejtős, inkább az itt kialakult 150-es pulzust fogom tartani. Ez még mindig sokkal alacsonyabb a félmaratoni 170-nél, szerintem menni fog. Előzgetem a túrázókat, és próbálok nagyon koncentrálni, hogy a letérést ne hibázzam el. Az oda-vissza kitérőkben azt nem szeretem, hogy ha elnézem, csak a következő jelzésváltásnál, vagy ponton veszem észre, hogy hibáztam, hiszen addig a jó jeleket látom. Szerencsére nagyon jól ki van szalagozva a kitérés, ezt nem lehetett elnézni. Kis emelkedő a Vasas szakadékig, ahol egy kódot kell felírni. Toll persze nincs nálam, de a szervezők gondoltak rám, és van kirakva. Nagyon érdekes ez a szakadék, de nem nézelődöm túl sokat, haladni akarok. Lajosforrásig nagyrészt futok, de enyhe emelkedőn még sokszor belesétálok, azért kicsit tartok attól, hogy túlerőltetem magam. A sárga jelzésen haladunk addig, csak a legvégén kell elhagyni, de az is teljesen egyértelmű az itiner alapján. A ponton nápolyival kínálnak, be is kapok egyet, majd a zöld háromszögön indulok lefelé. Itt túrázók jönnek szembe a ponthoz igyekezve, nekik valahogy mégiscsak sikerült benézniük a rétnél. Kezdetben nagyon sűrű aljnövényzeten keresztül vezet a kitaposott ösvény, nem okoz gondot, bár jó, hogy itt nem érek utol senkit, mert előzni nem lehetne. Lassan megszűnik a gaz, ismét egy igazi erdei ösvényen futok. Csodálatos kilátás tárul elém, egy gyönyörű völgy felett haladok, a túloldalon függőleges sziklafalak, és én is épp egy ilyen leszakadás felett futok. Libabőrképző a látvány és a futás öröme, még talán egy béna "jihháá" kiáltás is elhagyta a számat. Egyre kövesebb, egyre meredekebb az út, én meg egyre jobban élvezem, szó szerint elszáguldok egy túratárs (vagy inkább futó lehetett, mintha ivózsák lett volna rajta) mellett, majd hamarosan le is érek az aszfaltútra, ahol újabb pont következik. Épp akkor pakolt ki a srác, almával kínált, amit ezúton is köszönök, nagyon jól esett. Az útvonalról kérdez, én nem győzöm dícsérni, még nagyon hatása alatt vagyok ennek a szakasznak. Meg akar nyugtatni azzal, hogy nem sok emelkedő lesz a következő részen, de nekem kell az, és szeretem is. Már nagyon szeretem. Továbbindulva aszfalton "sétálgatok", eszegetem az almát, kellett valami a gyomromba, de a szendvicset nagyon nem kívántam. Gyorsan egy zselét is utánaküldök, jó sok izóval leöblítem, majd a magammal vitt sajttal veszem el az édes ízt. Ez nagyon jó ötlet volt, ennél már csak a füstölt lenne jobb, mondjuk egy kis Parenyica, legközelebb azt viszek. A kajálás után futásra váltok, kellemes a környezet, a patakot száraz lábbal tudom kersztezni, jól haladok. A kék kapcsolódására kell figyelni, hogy ott jó irányba térjek rá, amikor meglátom az első jelet, meg is állok, még az itinert is elolvasom, hogy biztos ne rontsam el. Egy darabig még az erdőben futok, majd szántóföldek mellett, kicsit bizonytalanabbul követem az utat, várom már hogy mikor torkollok be a pirosba, ahol a pont is lesz. Ilyenkor mindig azon aggódom, hogy túlmentem rajta, és hiába követem jól a jelet, már nem azt kéne. Néhány flikk-flakk után végülis egy gyönyörű virágos réten megtalálom a pontőrt, egy nagyon lelkes, idős hölgy személyében. Épp háttal volt, így ráköszöntem, nem győzött elnézést kérni, pedig nagyon figyelte, hogy mikor érkezik az első, mondta. A virágokról kérdezem, azt hittem krókusz, nem értettem, hogy ősszel hogy-hogy virágzik? Mondjuk például úgy, hogy nem az, hanem őszi kikerics. A piroson futok tovább, még mindig a virágok szépségét csodálom, de csak motoszkál bennem egy gondolat. Azt mondta, az első érkezését várta? Mondjuk ez egyáltalán nem verseny, és biztos nem is én leszek a leggyorsabb itt, hiszen utánam még két órával is lehetett indulni, de azért eléggé feldobott a gondolat, hogy én megyek elöl. Király-kútig jó tempóban haladtam, és itt is pakolászik még a pontőr, így amíg a pecsétet keresi, megkapom a feladatot, hogy válasszak a csokik közül. Van vagy 6-7 fajta, eltart egy darabig, míg döntésre jutok. Közben szóbakerül a Piros 85 is (nem, nem én voltam, de tényleg), Dömösig azonos az útvonal. Itt már közel volt a féltáv, ahol izo keverést terveztem, de mivel nincs meleg, és még teát is kaptam, nem fenyegetett vízhiány. Miközben beszélgetünk, érkezik egy futó a pontra. Hát akkor itt a vége, ennyit arról, hogy elöl megyek, ránézésre is jóval gyorsabb nálam. Hamar el is indulok, így a csoki végét már futás közben eszem meg, ami sose esik túl jól. Valahogy a csoki amúgy sem a kedvencem, öblítek rá, aztán a sajt rendezi a helyzetet. Jó a terep, elég tempósan haladok lefelé, várom az előzést, de nem történik meg. Király-kútnál válik el a rövid táv, arra gondoltam, hogy ő biztos azon fut, azért nem ért utol. Pár perc után tova is szállnak a gondolatok, teljesen átadom magam a természet és a futás élvezetének. Ismerős lesz a környék, és a szembe jövő nagyszámú turista is megerősíti bennem, hogy a Rám-szakadék elágazóját hagytam el nemrég. Olyan jól haladok, hogy Dömösre beérve nem akarom az itiner elővétellel húzni az idő, pedig tudom, hogy le kell térnem a pirosról, de szerencsére nem csak szalagozva, de még az aszfaltra is fel van fújva az irány. Levezet az út a Dunához, épp ahhoz a kempinghez, ahol Feleségemmel eltöltöttünk néhány éve egy hétvégét. Ennek nagyon megörülök, annak kevésbé, hogy sehol sem látom a pontot. Egészen a vízig futok, sehol semmi. Előveszem az itinert, jó helyen vagyok, úgyhogy leveszem a zsákom is, hogy a telefont előbányásszam. Az ivózsák ilyenkor nem tűnik túl praktikusnak, túl nehezen hozzáférhetők az ott lévő cuccok. Talán egy övtáska lesz a tuti, majd meglátjuk. Ekkor megérkezik a futó srác, aki Király-kútnál utolért. Hívom a szervezőt, aki szerint azért nincsenek még itt, mert még nincs nyitva a pont. Upsz, jogos, ezzel egyáltalán nem számoltam. A szervező nagyon rendes volt, felhívta őket, hogy mikor érnek ide, hamar vissza is hívott, pár perc múlva érkeznek, de nyugodtan menjünk tovább, felírtak minket, csak amiatt aggódott, hogy ez egy etetőpont, és nem tudunk enni. Megérkeztek közben, kaptam sütit, magnézium pezgőtablettát, és még az izot is be tudtam keverni. A futó srác pár perccel előttem továbbindult, így már nem én töröm az utat elöl. A Dunaparton, szalagozás mentén futok bár most itt annyira nem esik jól, de majd' negyed óra elment a ponton, a vádlijaim le is merevedtek, meg kell nyomni. Legalább addig, amíg sík, elég nagy mászás van még előttünk Dobogókőig. Pár kilométer után nem látok szalagot, de tudom, hogy a templomhoz kell mennem, és már látok egy aszfaltutat, ami bevisz a településre, ezért nem fordulok vissza. Közben elolvasom az itinert, valahol el kellett volna fordulni balra, de mindegy, nem tűnik nagy kitérőnek. A templomnál sincs még a pont, de itt még vagy 20 perc van a hivatalos nyitásig, így nem is gondolkodom, meglátom a zöld jelzést, már futok is tovább. Egy Pilisi Vándorlások pecsétet találok pár száz méterre, ezt azért rányomom az igazolófüzetre, mégis legyen valami. Az aszfalton végig nyilak jelzik az utat, majd az erdőben meredeken emelkedni kezd. Az utolsó tizesen belül vagyok, itt már nem spórolok az erőmmel. Meglátok az úttól jóval beljebb egy kis ösvényen egy nagy zöld nyilat, ez talán az első eltéveszthető elágazás, kész csoda, hogy észrevettem. Egy darabig közel vezet az ösvény a másik úthoz, így meglátom, ahogy a futó srác visszafelé tart rajta. Odakiáltok, hogy itt az út, és be is várom. Ez nem túl jellemző rám, de most kedvem támadt társasággal továbbmenni. Szerencsére nem sokat ment rossz irányba, de lent a szalagozott részt ő is ugyanúgy benézte. Végigdumáljuk az utat, és nagyon jó tempóban gyűrjük a meredek emelkedőket, egyedül szerintem nem menne így. Az utolsó kilométereken durván rákapcsol, követem, de ez már tényleg sok nekem, 170 felett a pulzusom, beszúr az oldalam. A versenyszellem persze nem hagyja, hogy túlzottan leszakadjak, nameg kiváncsi is vagyok, hogy ez a majd' 40 kilométer ilyen tempóban már teljesen kiürített, vagy van még bennem erő. Jelentem akadt még, nem is kevés. Komolyan sajnálom, hogy vége van, ez minden szempontból egy tökéletes túra volt, szuper ellátással, hibátlanul jelölt útvonallal, kiváló itinerrel, kedves pontőrökkel. Nagyon ajánlom futóknak is, csak később kell rajtolni, amire egyébként még saját idő terhére is adnak lehetőséget, a hiba az én készülékemben volt. :)

 
 
 Túra éve: 2015
kulcsTúra éve: 20152016.02.20 13:44:45
megnéz kulcs összes beszámolója
Vasas Maraton 40

Előnyök:
- nagyon szép útvonal sok nevezetességgel, kilátóponttal
- alapos itiner, a szükséges helyeken jó szalagozás
- nagyon jó minőségű és a távhoz képest gyakori ellátás
- nagyon jó ár/érték arány

Hátrányok:
- az útvonal mintegy fele átkötő jellegű, völgyben, illetve a Duna-parton vezet
- a célban nem volt ellátás
 
 
OttorinoTúra éve: 20152015.10.30 09:20:04
megnéz Ottorino összes beszámolója

VASAS MARATON 2015.10.04. AVAGY: FOLYTASSA TÚRÁZÓ


A 04:01-es (elsõ) vonattal sikerült Szobról eljönnünk, ami azt jelenti, hogy kb. 05:20-ra már a Nyugatiban voltunk. Rövid, érzelemmentes búcsúzkodás után Gyula és Zoli lementek a Metróba, hogy az elvigye õket a Szent Gellért térre, amely környékén parkol az az autó, amivel tegnap érkeztek oda, és ami ma reggel tovább viszi õket Tatabánya irányába, a megszolgált meleg zuhany, és a baldachinos ágy felé. Én úgy döntöttem, hogy tovább pörgök, mert az idõ szép, az élet rövid, ki kell használni, ezért a 4-es-6-os villamospótló busszal átmentem Budára, és a Margit híd budai hídfõjénél átszálltam a H5 HÉV-pótló buszra. (Ez a pótló buszok reggele.) Békásmegyerrõl már az igazi HÉV vitt tovább a pomázi állomására, az úti célomhoz, vagyis a Vasas Maraton rajtjába.


A nevezési lap kitöltésekor találkoztam a Vizi fivérekkel és Takival, valamint Kármán Zsolttal, aki megállapította, hogy nem vagyok normális, de a jubileumi (5.) Pálos 70 jelvényem azért tetszett neki. -.- Nem várom meg amíg a fiúk a kisbót elõtt erõsítenek, elhúzok, mert bõ 74 kilométerrel a lábamban úgyis secperc alatt utolérnek. Az utcai [Z-] jelzést valahol elveszíthettem, mert megint kint vagyok a fõúton. Ébresztõ! Gyorsan visszakanyarodok a templom felé, ahol az éppen érkezõ Viziékhez tudok csatlakozni. Késõbb a társalgás mondatait egyre nagyobb szünetek választják el egymástól, ahogy közeledünk az elsõ ellenõrzõpont felé. Meg vagyok elégedve magammal, mert minden gond nélkül fel tudok menni a fiúkkal a Petõfi pihenõhöz, ahol fényképezkedünk, majd megtekintjük a Napóleon kalapját formázó sziklaalakzatot. Innen átsétálunk az


1. EP-ra, a Kõ-hegyi turistaházhoz. Az egyik Gethe csemetétõl begyûjtjük a bélyegzést, majd gyümteát iszunk. A ház elõtt Jolie mereven ülve fixíroz egy kislány ölében menedéket remélõ cirmost. Nem várjuk meg, hogy kialakul-e egy új kutya-macska barátság, vagy, hogy üldözéssé fajul-e a történet; a rétrõl egy keskeny ösvénybe torkolló [S-] jelzésen megyünk tovább. Gyakran kell futók, és gyorsabb emberek elõl félreállni, de az enyhe lejtõn ezt szívesen megtesszük. T keresztezõdésben jobbra fordulunk, hogy a következõ pont kedvéért kis idõre letérjünk a [S-] jelzésrõl.


2. EP, Vasas-szakadék A szakadék sziklatömbjei között elsétálunk a felirandó kódig, és itinerünkbe piros zsírkrétával felírjuk a 13-as számot. A [S-] jelzésre való visszatértünk közben szembetalálkozunk Rush Boy, vagy most már inkább Rush Man Danival, aki láttomra megnyugszik, hogy nem csak Õ olyan elvetemült, hogy a Pálos 70 után ide jött. (Persze Õ biztosan nem egy fapadon ülve töltötte az éjszakát.) Rövid erdei utazás után traktor barázdálta széles útra kerülünk, majd ismét erdõben emelkedünk a Lajos-forrás felé. A pihenõbútoros rét után a menedékház elé mászunk, amit állítólag fel fognak újítani. Bizony, kár lenne ezt is hagyni lerohadni, mint annyi más, valamikor üdülési célt szolgált épületet országszerte.


3. EP, Lajos-forrás. Kialvatlanságomnak tulajdonítom, hogy elmentünk a [Z3] mellett, de pár méter után Tamás észreveszi a bakit, és visszamegyünk a házhoz, aminek közelében rálelünk a keresett jelre. Lejtõkön fékezünk hosszasan. A Kõrösi emlékmûtõl szép kilátás nyílik a Dömörkapu völgyére. Egy gerincen haladunk a völgy mellett, majd élesen balra lekanyarodunk egy erdészeti mûútra. Nem messze egy parkolóban nagy, lédús almával kínál a


4. EP, a Dömörkapu pontõre. Még egy darabon megyünk a [Z+] jelezte mûúton, de aztán balra letér a jelzés egy turistaútra. Gyorsan csutkáig rágom az almát, mert nemsokára technikázni kell a patakmederben. Egy becsatlakozás kapcsán [K+]-ra vált a jel. Egy helyütt annyira megtévesztõ helyre van felfestve, hogy már majdnem nyaktörõ vállalkozásba kezdünk az árokban, mikor megjelennek Dienes Áronék és normális utat mutatva lebeszélnek a produkcióról. Ilyen hosszúnak még soha nem érzékeltem az utat a Dömörkaputól a Bükkipusztáig; nyúlnak a távolságok, mint a csúzligumi. Észrevétlenül becsatlakozunk a [K-] útvonalába. A Lenkó emlékmûnél pihenésképpen készítek egy fotót a fiúkról úgy, hogy közben az elõtte levõ padon ülök. Mindjárt kiérünk a Sikárosi-rétre, itt csak az õszi kikericsek mutatják, hogy jócskán benne járunk már az õszben. Egy villanypásztornak látszó kerítés mellett való gyaloglás után, a [P-] keresztezõdésben jobbra kanyarodunk, néhány lépés után ismét ponthoz érkezünk.


5. EP, Bükki puszta. A rét most nem zsombékos, nem átfolyásos, mint késõ õsszel a Piros túrákon általában. Lehet, hogy a tegnapról maradt kakaó megivása miatt, de inkább a Dömörkapunál kapott alma kapkodó elfogyasztása okán rossz lett a gyomrom. Mintha alulról nyomná egy kapanyél. Alig várom, hogy beérjünk az erdõbe. Szólok a fiúknak, hogy menjenek csak tovább, mert van itt egy dolog, amit nyugodt körülmények között el kéne intéznem, és ha úgy gondolják, várjanak meg a Duna parti etetõponton. Nehezebb dolgom van, mint gondoltam, de végül sikerül megoldanom. Egyedül megyek tovább a [P-]-on. A következõ pont kétszer olyan messze van, mint ahogy az az emlékeimben élt.


6. EP, Király-kút. Az itt kapott sportszeletet egy padon ülve fogyasztom el. Közben Szimandl Anita és társasága érkezik és halad el. Anitával tegnap Budaszentlõrincen találkoztunk futólag. Természetesen Õ futott. A Szõke-forrás-völgyében Gombi ér utol, és számol be a tegnapi Lokomotívról. A mindig szép forrásvölgy most nem olyan megkapó számomra, mint általában, mert még nem zökkent helyére a gyomrom, még mindig a torkomban érzem. A köves patakmederben már egyedül bukdácsolok, mert Gombi elõresietett, szeretné elérni a 16:00-ás buszt Dobogókõn. A Kaincz-forrás után annyi a kiránduló, mint a nyüvek, és mind csatárláncban jön szembe. A szép idõ azokat is kicsalta a szabadba, akik nemigen látnak tovább a monitor képernyõjénél. Már Dömösön járok, amikor Tamás felhív, hogy nem várnak meg, mert õk is a 16:00-ás buszon akarnak lenni. Teljesen rendben van; nekem esett volna rosszul, ha miattam kényszerülnek lassabb tempóra a nekik megszokottnál.


7. EP, Dömös, Dunapart. Az etetõpontra érve megint egy rahedli Pálos 70 teljesítõvel találkozok. (Sára Péter, Szabó Elemér és mások.) Leülök egy fa tövébe és magamba diktálok egy vajas kenyeret csalamádéval és egy szelet házi sütit. Az utóbbit nem kell diktálni. Restauráció után elindulok a Duna mellett fölfelé. Kellõ ritmusban érkezõ szalagok segítenek a kanyargós úton. A nyakamat szinte égeti a Nap, de nem bánom, gyûjteni kell a D vitamint a bágyadt téli napokra. Jóval elõttem jár Sára Peti Nagyondinnyével. Örülök, amikor egy hosszú egyenes szakasz végén hirtelen eltûnnek a szemem elõl. Ez azt jelenti, hogy befordultak balra, közel van már Pilismarót. Már a település aszfaltját koptatom, amikor utolér Forrai U96 László. Bosszantóan fitten lépked. Jelzem neki, hogy már zombi vagyok, azért válaszolok csak tõmondatokkal, meg ühümökkel.


8. EP, Pilismarót, Köztársaság tér. (Jé! Ezt miért nem nevezték át II. János Pál pápa térre?) Gász Kata kuporog egy autó hátuljában, õ a pontõr. Tegnap éjszaka a célbaérkezés után, a márianosztrai étkezdében találkoztunk vele; a Páloson is õrködött valamelyik rövidebb táv pontjánál. Õ valamennyit biztosan alhatott, mert egy nagyságrenddel jobban néz ki, mint tegnap. U96 vele is marad egy kicsit jópofizni. A Dunapart után, az erdõ felé való flaszterezés közben is totális a fényözön. Mielõtt a [Z-] hirtelen balra bekanyarodna az erdõbe, egy árnyas padon elfogyasztom az utolsó (egyetlen) konzerv energiaitalomat. Szerintem ami ezután következik, az a leghosszabb teljesítménytúrás emelkedõ Magyarországon. Egy óra múlva nem akarom elhinni, hogy még mindig erõsen fölfelé kell hágni. Végül is a Duna szintjérõl kell a Dobogókõ magasságába felmászni közbeiktatva a Szakó-hegyet, ami egymagában sem pitty-putty. Az utóbbiról lefelé, a Szakó-nyereg irányába rongyolva örülök, hogy túl vagyok már a nehezén, bár hátra van még a Tost-szikla falépcsõje, majd az alattomos emelkedõ Dobogókõ felé, amelyen szintén hemzsegnek a kirándulók. Itt szokásos jelenség a következõ: Pólóban rohadok megfele, szembe pedig kabátban, kesztyûben, bojtos sapkában jön némelyik figura. Nem akarom erõltetni a 16:00-ás busz elérését, és a gyomrom sincs még teljesen rendben, sõt. U96 még a Szakó-hegy elõtt elõresietett, de õ sem ment el a busszal.


Cél: Dobogókõ, Matyi büfé. Egy büfében vásárolt zsíros kenyeret eszik randihagymával. Én rá se bírok nézni az ételre. Egyáltalán nem bánom, hogy nem az elõzõ busszal mentünk le, mert így sorba ülhetünk a megálló bódéjában a következõ buszra várva, és a hosszú, kanyargós úton lefelé sem kell állva zötykölõdnünk. Talán idén már nem is lesz ilyen szép, napos hétvégénk; örülök, hogy ennek a két napnak alaposan sikerült kiszívni a velejét...


Ottorino

 
 
Forrai U96Túra éve: 20152015.10.11 13:53:06
megnéz Forrai U96 összes beszámolója

 VASAS MARATON


Képek: www.facebook.com/laszlo.forrai.16/media_set


3. Teljesítés.


Nánási Ottóval, DÖMÖS - DOBOGÓKÕ.


Kitûzõ: Lenkó Ede Emlékmû kép.


NET: koszakaboca.hu/tt.html


GYERTEK 2016-BAN!


©2015. FORRAI U 96.


 

 
 
 Túra éve: 2014
Forrai U96Túra éve: 20142014.10.12 16:48:32
megnéz Forrai U96 összes beszámolója

 www.facebook.com/laszlo.forrai.16/media_set


VASAS MARATON 40 ( 42 ) és 25-ös Emléklap is, mivel én vagyok a 9-es Számú, amit a 25-ösök kapnak és nekem a négyszázvalahányast kellett volna adnia a Rajtoltatónak. Mondjuk a 496-ost. NA jó, Túl reggel volt, 6:25-kor nekivágtam, Kollár Ilonát gyorsan utolérem... A Z sávon felfutok a Kõ-hegyi Menedékházra! :D Csörögi G. W. Bush" Joe ott vár, nevet, mert háttal érkezek, mutatván a híres" ( sztem sokak ..... ..... ) U 96 jelzésem. ... A Pecsét után látom; jön 1.: V. Andris futószerelésben... aztán 2.: Csornai Edina és TúraTársLegénye :D; éééésssss Kollár Ilonász is, fotó. Iszunk és eszegetünk, elindulunk. Jön a Ha Anna-féle nagyszerû elsõ túrájabeli Vasas-Szakadék, most több a fotóm!!!!! Megyünk vissza S sávon, de lassan felfelé, Lajosforrás ell.-pontra! OK. Már egyedül megint... Csornai Edináékat hagyom elõre menni, Fotó, egymásról, és JEKLER Z. Gabiról és R. Diánáról is készül sok szép mutatós egész mûvelt színeiben nagyon elképesztõen szupergazdag fotó. Esik Lajosforrástól Sikárosig, majd elcsúszok... Pinkert László vár Dömörkapunál! Piros Alma - Zöld Alma Harapj bele Hófehérke! Z+ - ON tovább. Csornaiékkal és J. Z. Gabiékkal egymást elõzgetjük, mint a Sztrádán... Király-Kút. P Sávon, Dömösig, Kocsma, Sopronival... Vincze sok sört megitta Õszinte Zoli jut eszembe, titkolom :D Csornai Edináékkal befutok a Dél-Börzsönnyel szembeni dunaparti VM Rendezõi Ellenõrzõpontra! Pilismaróton Gász Kata vár. Fotó. Már tudja. Innen fasza emelkedõ Dobogókõre a Z sávon, erek a fejemen. Csornai Edinával megbeszéljük, hogy a Szakó-hegyrõl látni a Fellegvárat... Szakó-nyereg... Tost-obeliszk... Jekler Z. Gabiék a nyomunkban, 5 perc késéssel de beértek hozzánk a CÉL-ba, gyönyörû a kerámia Maraton jelvény, két emléklappal, 25 és 42 tûnök el a TérY-hez... Gondolok Hegedûs Robira ( Heroberto ). Fotó Börzsöny felé, majd a Túristák krémjével végülis 16:00-kor lemegyünk Pomázra. Déli. Dunaújváros. ©2014. Vasas Maraton. Forrai U 96. Dunaújváros. Jövõre is.


 

 
 
Ha AnnaTúra éve: 20142014.10.05 16:43:46
megnéz Ha Anna összes beszámolója

Vasas 25


Tavaly ezzel a túrával kezdtem teljesítmény túrázói pályafutásomat. Teljesen természetesnek vettem,hogy az idén ismét részt veszek rajta.


Pomázról indul a túra. Elég sokat kell gyalogolni,mire kiérünk a városból. Az elsõ megpróbáltatás feljutni a Kõhegyre. Itt kell egy kis szintet mászni. S nekem ez a gyenge pontom a szintmászás. De azért felküzdöttem magam nagy nehezen. Ott fönt meleg teával várták a pontõrök a túrázókat. Bélyegzés után 1 pohár teát ittam, s már siettem is tovább. A jelzések nagyon jól követhetõek voltak, és még szallagozással is segítették a tájékozódást. Pedig az sem az erõsségem, de elismerem, hogy itt még eltévedni sem lehetett volna.


A következõ ellenõrzõ pont a Vasas szakadéknál volt, ahol egy kódot kellett felírnunk. Majd Lajos forrás felé vettem az irányt a S - jelzésen. Voltak szakaszok, ahol elég normálisan lehetett haladni. De ahol fölfele v. lefele mentünk ott a sáros talaj eléggé csúszott. Dömör kapu EP-nál nápolyival vártak, majd útbaígazítottak. Kezdtem kicsit keveselni,hogy még csak 10 km-nél járunk,úgyhogy megszaporáztam a lépteimet jobban. Aszfaltos út következett, majd ismét erdõs rész. Bükkipusztán almát kaptunk, és örömmel nyugtáztam,hogy a km-ek is fogynak azért elég szépen.  Királykút volt az utolsó Ep. Itt még lehetett volna szerintem átnevezni a nagyobb távra. Megnéztem az órám, eléggé idõben érkeztem idáig, de már eldöntöttem, hogy a mai napra elég lesz a 22,6 km-es táv az 1000-es szinttel is.Itt  padok voltak, leültem pihenni kicsit, megettem a csokimat. S gyûjtöttem egy kis erõt az utolsó nagy szintmászásra, föl Dobogókõre. Ami kisebb megállásokkal sikerült is. A célban megkaptam az oklevelet és a kerámia érmet.  Így a mai túrát 5 ó.4O perc alatt sikerült teljesítenem. Ez 1 órával jobb idõ a tavalyinál. Ezt mindenképpen komoly sikernek , s fejlõdésnek könyvelem el. _:))


A túra  az esõs idõ ellenére is jó volt. Az ellátás, az útvonal leírás minden OK. Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani ezt a túrát.


 

 
 
 Túra éve: 2013
Forrai U96Túra éve: 20132013.10.11 12:17:03
megnéz Forrai U96 összes beszámolója

 PILIS, 20131006, Vasas Maraton 40 ( 42 ).


8. TTÚRA 2013-BAN!


Vasárnap reggel 3:33-kor megint elutazok Délibe, KV-RA. Aztán Battyhány-Térre, Onnan Pomázra.


6:25-kor benevezek Csörögi Joe-nál, Pinkert László nézelõdik..., sok sikert, jó utat, kicsit odébállva várok ismerõsöket, de senki... Aztán közben a Coop-os lányokkal beszélek röviden...


Elindulok, gyors vagyok, a futás és a gyaloglás közötti tempóm van, asszem ez vagyok én ebben az évben. .........


A Z sávon felmegyek, elõzgetek párakat, a Kõ-hegyre.


Elsõ pecsételõhely.


S Sávon Vasas Szakadék. Fotó: facebook, Teljesítménytúra.


S sáv tovább Lajosforrás, Pinkert László a pontõr!


Jó utat!


Z háromszögön, ( elsõ utam egyike 1990-ben ), Kõrösi Csoma Sándor Emlékmûhöz, itt van régi S Négyzet is, való Pilisszentlászlóra ment régen, Dömörkapu elõtt le a hegyrõl...


Fotók.


Dömörkapu, ellenõrzõpont.


Hamarosan az Országos KékTúra vonalán.


Bükkipuszta.


Bükkipuszta után az OK felmegy Dobogókõre, sokan erre mennek, rosszul!?


A Piros Sávon kell menni VM Király-Kúthoz, pecsét.


Tovább P Sávon, társul az S és Z Sáv, Dömösre rongyolunk, két Túratárssal elõzgetjük egymást. Beérek a Dunához, ZsírosDeszkára, itt többet beszélgetek a kelleténél, már hülyülünk szinte, megy az idõ...


A Dienes Áron-nal elõször itt találkozok.


A DUNA mentén PILISMARÓT jön, puszta õsszel, traktoros szembõl rongyol...


Vannak futók is...


Pilismaróton a Templom mellett az ellenõrzõpont.


12:31-kor innen üldözöm a többieket akiket, Dienes Áron, majdnem utolértem...


A Z Sávon kaptatunk Dobogõkõre, hosszú az út. 


Varjas András rémvízionál, kutyáról... SE Csornaiék, se Dienes Á., de még én se üldözõként nem találkoztam kutyával, farkassal...


Nagyon sok kurva" jó kép készül!


Szakó-hegy, Fellegvárat innen venni!


Rongyolok, mint aki megõrült DOBOGÓKÕRE! 14:35-RE beérek a Célba! Csörögi Joe Gratulált!


VM 42 Emléklap, Kitûzõ. Itiner szép, saját rajzolt térkép!


Itt nekiálltam inni, rendesen, 16:00-i busszal Pomázra... Hév... Déli... Dunaújváros.


Kössz ha olvastad idei 8. TTúrám Rövid! Változatát!


2013. Forrai U96. VM.


 

 
 
MirPTúra éve: 20132013.10.08 15:43:49
megnéz MirP összes beszámolója

Túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!

 
 
 Túra éve: 2012
KovacsGy77Túra éve: 20122012.12.05 16:03:38
megnéz KovacsGy77 összes beszámolója

Hamár a Mecsek trail-t vissza mondtam, legyen egy futóünnep októberben is! A vasárnapi Vasas maraton pont ideálisnak tûnt. Pár helyen a Piros50-el egyezõ útvonalon kellõen sok szinttel jó felhozó esemény volt.

A Pilis -általam eddig- kevésbbé járt részeit is érintette (Kõ-hegy, Pilismarót-Dobogókõ), valamint már nagyon régen voltam ezen a környéken és akkor is montival.Montival gyûrve az ösvényeket nem tudtam elképzelni hogy valaha is gyalogszerrel fogok itt járni. Azonban a futás valahogy új szintre emelte a kétlábon való haladást. Sétálva, túrázva biztos nem vállalnám ezeket a távokat, egyszerûen nem köt le, azonban úgy látszik a futás elég dinamizmust ad ahhoz hogy élvezzem, habár olykor a tempó nem sokkal különbözik a gyaloglástól. Mégis az az elhatározás hogy "most futok" és folyamatosan nagyobb aktivitással kell hajtani a "gépet", olyan állandó koncentrációt igényel ami teljesen lefoglal. Állandóan _haladni kell_ elõre!

 Az erdõ egyre szebbé válik ahogy haladunk az õszbe, a hõmérséklet egyre jobban illik a futáshoz. A pontokon az ellátás nekem megfelelt. A Király kúti EP-n a pontõr a saját készletébõl kínált meg almával (KÖSZ!) (ami volt ugyan ez elõzõ EP-n de balgamód otthagytam, ellenben késõbb megkívántam). Dömösnél Mg pezsgõtablettát nyomtam és vizet töltöttem. Kicsit tartottam a Dömös-P.Marót szakasztól, de jól megoldották az útvonalvezetést. Kezdetben a Duna parton megy, késõbb tágas szántókon (itt az erdei tempóm olyannak tûnt mintha helyben futnék), szalagozva volt, kis odafigyeléssel simán lehetett követni.

 Pilismarót után elvétettem az aszfaltról a letérõt. Elég fáradt voltam, a lábaim is be voltak állva a hosszú síkfutástól és már alig vártam, hogy emlekedõre térjek és visszaváltsak gyaloglásra, kinyújtóztassam õket. Jócskán eltértem a megadott útvonaltól és az általam rajzolt itineren (kis papír, nejlonban, általában végig a kezemben van) sem tudtam belõni hogy pontosan hol lehetek. Utóbb kiderült hogy az aszfaltos utak elágazását nem rajzoltam be. Elõvettem a túra szöveges itinerét (mindig csodálkozom, hogy ki olvassa el ezeket a kisregényeket - most jól jött) amirõl nagyjából ki tudtam következtetni merre menjek, habár nagyon sok bizonytalanság volt bennem. Ezzel együtt nõtt a feszültség is, de végül 5-10 perces nyüglõdés után visszataláltam az útvonalra.

 Meglepõdésemre utolértem két futót - már vagy 15km óta nem találkoztam senkivel és lent a Duna parton vagy 1,5km-t be lehetett látni és sem elõttem, sem mögöttem nem láttam senkit. A hátul haladót megelõztem, de aki elõl volt vagy 20 méterrel, begyorsított. Próbáltam utána menni de végül nem értem be, ellenben a hátsó lemaradt. Az Ilona pihenõ után már nagyon szenvedtem, kicsit korán engedtem el a kontrollt (mikor beértem õket) így most a vége elõtt 2-3kmel egy holtpont fenyegetett. Hirtelen azt kezdtem érezni, mintha a szög által okozott seb máshogy/máshol zavarna... Elkezdtem azt képzelni hogy csak benne volt valami a cipõmben, nem is a sebet éreztem és egész nap bizgette a lábam én meg azt hittem hogy a seb az. Ugyanakkor nem akartam megállni levenni a cipõt hogy megnézzem mi a helyzet (tartottam tõle hogy utolér a mögöttem levõ), de egy úton keresztbe dõlt fán csak lerogytam. Persze nem volt semmi a cipõmben, a seb megvolt... A vártnál könnyebb volt újra indulni és egész jó tempóban, végül sikerült célba érnem.

A cél Dobogókõn volt innen a helyközi busszal kellet visszajönnöm Pomázra, a menetrendbõl elõre felkészülve ez sem volt gond.

összesen 41,34km-1510m-5ó39p

 
 
frinyoTúra éve: 20122012.10.08 17:52:59
megnéz frinyo összes beszámolója

 Kiegészítés Olsen írásához..


Miért is kell az önálló beszámoló helyett a kiegészítéshez folyamodnom? Azért, mert én vagyok az Olsen mûvének elején emlegetett  "ismerõs arc",és bár tudjuk, hogy az ismétlés a tudás anyja, dögunalmas lenne még egyszer papírra vetni, amit már más megtett helyettem.


Az ismerõs arc nyomban kérdõ arccá változott, ahogy Olsen bejelentette, hogy a rövid távon indul. Hozzáfûzte magyarázatként, hogy amíg mi békésen szundikálva készültünk a túrára, õ átdolgozta az éjszakát, és--leszámítva a pislogással járó igen rövid idõszakokat--nem hunyta le a szemét egész éjjel. Az érvet elfogadtam, ez legalább olyan komoly indok, mint amikor valaki egy Újpest meccs miatt választja a rövidebb útvonalat. ( Bár ez mostanában nem tûnik valami épeszû ötletnek...) Olsen azonban folytatta, mondván, ha már így összejöttünk, akkor õ is a hosszabb távra jön. Így zajlott hát a nekem tulajdonított befûzés. Mit mondjak, nem kellett vért izzadnom.


Petõfi annak idején sokkal könnyebb helyzetben volt, mint túratársam, a költõ tudta, hogy kit akar köszönteni, és egész úton hazafelé törhette a fejét ,hogy is fogja õt szólítani. Más kérdés, hogy ebbõl mi valósult meg. Ferrari Olsen Ferit viszont teljesen váratlanul érte rég nem látott kendõjének felbukkanása, amit a becsületes megtaláló két éve hordozott magával, hátha egyszer megtalálja azt, aki elhagyta egy túrán. Most a sikeres, Pilismarót fölötti újraegyesítés után, meghatódva mondott köszönetet, majd az öröm pillanatait megörökítõ fotózgatás után rádöbbentem, hogy nagyon elment az idõ, és kétségessé vált kitûzött célom elérése. Felgyorsultam hát, Ferit és a többieket ezután már nem láttam, de a célt, hogy elérjem a 15 órás buszt, és még a páratlanul finom almáspitébõl is egyek egyet a Matyi büfében, sikerült teljesíteni. Ráadásul az elválásunkkor nálam szerénykedõ 5 kis bimbós pöfeteg mellé találtam 4 õzlábat is , így már elég pofás kis gombakollekcióval térhettem haza.


Bízom benne, hogy tettemet Olsen nem minõsíti cserbenhagyásnak ( már csak azért sem, mert a bükk dominált azon a részen, ahol elkezdtem sietni), biztos voltam benne, hogy nélkülem is feljut Dobogókõre. Most megtudtam, hogy így történt, és ezúton gratulálok neki a teljesítéshez. Én egy ilyen éjszaka után csak egy egészen rövid távot választottam volna: rajt a munkahelyem, cél az ágyam.

 
 
olsenTúra éve: 20122012.10.08 05:21:18
megnéz olsen összes beszámolója

szia emberek,a Vasas maraton..


már a nap is jól kezdõdik ,regellel,aztán Hév,ahol egy ismerõs arc csapódik mellém,megfûz a hosszú távra,amit éjjeli mûszak után csak fenntartásssal és nyöszörögve szokok csinálni..miért is?mert kell és kész..Pomázon odaadjuk a pénzt és máris mehetünk a nagy magyar szürkületbe,kakaós csigát veszek magamhoz és zöld jelzésen indulunk,szolid beszélgetéssel tévedünk rosszfelé,a Kõ hegyig mindössze kétszer,itt fiatalok nyomnak pecsétet,fázós kislány várja a napfelkeltét,és a Lajos forrásnak indulunk,sárga a csík,elõzünk és elõznek,igazodik a társaság,és belesimulunk a vasárnapba..ma van az aszfaltfutás is,de itt mégis fák vannak,színesednek a pénzügyminiszteri bejelentés hatására,a Lajos forrás máris az orrunk elõtt,palackozás alatt,nápolyit kínál régebb óta fiatal pontõr,de nyomulni kell,hiába,ez nem a Cseh Tamás túra,van még a távból,a Vasas szakadéknál aranyos hölgyek,aztán a Dömör kapu almás arca,Bükkipuszta felé járunk el a régi jelzésen,korrigálás iránymenettel,sikeresen felfedezzük a pontot,magányos fiatal hölgy,szelíden hárítja társaságom,amit a magánya enyhítése céljából ajánlok..harmatos a fû,de napozós lesz,az már látható,mert a piros jelet vegyítjük a kékkel és a Király - kúti forrásnál már csak a vörös..itt is csoki és magányos pontõr,ezúttal a másik ivar képviselõje,érdemes lenne a két pontot összevonni  - vagy mégse?nem adunk ötleteket,a szakosztály úgyis megoldja ezeket a helyzeteket,Dömösig több arc kerül utunkba,akiket már elhagytunk,de kitérõkkel tarkított utunk során újra elénk keverednek..újabb hajrá a Duna partig,itt torta is van,szenzációs,ezért (is) szeretem a Vasas túrákat..szemben a Börzsöny,Szent Misu barlangos arca,közben a Duna,majdnem teljesen száraz,hajóvonták találkozása tilos..mondaná a szpíker,szakállas arc roskad a fûre,belefényképezem és indulunk,Pilismarót felé egy hölgy fut le bennünket mindössze,másik hölgy pontõrködik,tegnapról maradt..õt is megörökítjük és kezdjük a nehezét,a Szakó még magasabb,mint legutóbb volt,a jel zöld,mi is lehetne,túratársam gombázik én meg fáradok,egyre erõsebben kívánom a doppingot,de erre kevés italautomata van,menni kell..megyek,a Szakó után magamra maradok,így jár,aki pórul..egyszer használatos túrabottal finomítom a balláb terhelését,aztán a jobbét is,régi sérülések köszönnek be,emlékeztetve a porhüvely gyarlóságára,és a zöld jel pirosra vált,ez már a végjáték kezdete,és süt a nap egyre elkeseredettebben,a kiránduló túrázók dõlnek szembõl,õk a dobogókõi kicsapongók,van a Rám hegy után érdeklõdõ..elkeserítem,messzinek tûnik,és nincs közben pihenõ étterem..vagyis legutóbb még nem volt,Rezsõ kilátó,amit szintén ideje lenne átkeresztelni,vélem,de ez itt nem az ötletelés helye,az a Kossuth téren van,a turistaháznál fõznek,a Matyi büfénél pecsét és oklevél van,a buszt lekéstem,de ismerõs arcok,megosztjuk az élményt szavakban és felszállunk a pomázi érdekeltségûre..és egyúttal az esõ is elkezd cseperészni..


Szép volt,fiúk,lányok,mint a Vasas valaha és most is..remek vonal,remek idõ, remek társaság..köszönjük a szakosztálynak..


 
 
 Túra éve: 2011
nagypapaTúra éve: 20112011.10.24 16:59:02
megnéz nagypapa összes beszámolója

  Vasas Maraton


  2011


   Az ókori történetirás megszokott eleme volt a szövegbe illesztett szónoklat, ami abból a feltevésbõl eredt -  ma is eredhetne -, hogy a szónoklat és a történelem szorosan kapcsolódik egymáshoz. Ezt a felfogást tesszük magunkévá, amikor Tacitus Évkönyveit lapozzuk vagy Livius tudósitását olvassuk Hannibál átkelésérõl az Alpokon. Tacitus a szigorúbb szerzõ, Livius az olvasmányosabb, mindazonáltal fontos dolgokat mond el akkor is, ha a kritikus szerint az általa közölt beszéd may be an invention, but there may be some truth in the story. Magyarul: nem mondta ugyan, de mondhatta volna.


   A biztonság kedvéért, hogy el ne vesszünk a sok idegen szó között, leszögezem, hogy Hannibál nem volt teljesitménytúrázó, bár az, hogy az Alpok elõtt a Pireneusokon is átkelt, magas pontszámra értékelhetõ teljesitményt jelent. Az ilyen vállalkozások nehézségeit Börcsök András kiválóan lefesti a Tor des Géants cimû beszámolójában. Ajánlom az elolvasását, hiszen barátainkról van szó. Tegyük azért hozzá, hogy a magashegyi túrázás valamivel egyszerûbb, ha nem kell elefántokkal bajlódni az út során.


   Kérem, ne tárcsázzák a lelki segély számát, mindjárt ki fog derülni, miért ez az éktelen felhajtás egy rövid és lapos hazai túra kapcsán. Az történt, hogy a pomázi rajtban egy fiatalember és egy fiatal hölgy fogadott. Mindketten egy asztal mögött ültek és a beérkezõ résztvevõkkel foglalkoztak. A rövid sor végén álltam és nézelõdtem. Két éve voltam itt utoljára és akkor mintha mások intézték volna a regisztrációs ügyeket. Talán többen is voltak, talán idõsebbnek is tûntek. Az biztos, hogy dr. Fabók most nem volt jelen, pedig a múltban az õ neve is "fémjelezte" számomra ezt a túrát. Hallgattam a beszélgetéseket és kopott hallásommal olyasmire következtettem, hogy érdemes figyelni, mert problémák lehetnek a pontokkal és valahol az útvonallal. Minthogy az utóbbi idõben többször ráfizettem a rutinra, ezért, miután alkalom nyilott, szerényen érdeklõdni kezdtem a várható változásokról. Ügyetlen is voltam, a végén harmadjára állt össze az a kép, amelyet az olvasó megismer a részletes leirásból. Megállapitottam, hogy változik a világ és új arcokat ismerhetünk meg. Szerencsére. Az is tény, hogy másokat nem látunk. Hiányérzetünk lehet, de ne kommentáljuk. Maradjunk annyiban, hogy az út során és késõbb is az a mondat visszhangzott bennem : "Julika már nem szervezi a Maratont." Na, itt jön a világtörténelmi dimenzió és Livius. Lehet, hogy ezt ott nem is mondták, rosszul is hallottam, de adott esetben lehet ilyet mondani, valaki mondhatta volna.


   Ha nem irjuk meg azonnal, még az autóban, laptopunkon a túrabeszámolót, akkor ki vagyunk téve annak, hogy pár álmatlan éjszakán kivirágozzék egy történet, ami nem is igaz, de nagyon illik az emberi élethez és a múló idõhöz. Történet, amit változó nevekkel fogunk elmondani a jõvõ években. Nézem az ujjaimat, elég sokhoz tartozik már valami. Nem fárasztom azonban az olvasót további ötletzáporral, inkább visszamegyek a kora reggeli Batthyány-térre és elkezdem a tényleges útleirást.


   Elég korán van a rajt, ezért eddig még egyszer sem indultam 6 órakor. A tömegközlekedés lassan ébredezik, annyira pedig nem kell erõltetni a dolgot, hogy éjszakai járatot keressünk. Végsõ soron bõséges a szintidõ és a vége sem nyúlik az éjszakába. Ha az elsõ kék busszal indulok, fél hét tájban csak kiérek Pomázra. Most is igy volt. A Batthyány-téren a szokásos vasárnapi pályajavitás ténye fogadott. Valamiért nem ismertem fel a helyzetet, ide-oda mászkáltam, hogy kideritsem, honnan indul a HÉV-pótló busz. Elég szerencsétlenül, benyitottam az információ feliratú térségbe, mivel az ablaknál nem láttam senkit. Kóválygásom igy azzal végzõdött, hogy egy nõdolgozó felmutatott a magasba, majd ezután becsapta az ajtót.  Azt anélkül is tudtam, hogy a pótló a földszintrõl indul, de a helye érdekelt volna. Lehangoltam mentem fel, ráadásul egy kék csuklós busz éppen a felérkezés pillanatában gördült ki  a térrõl. Vártam és a táblákat tanulmányoztam Egy idõ múlva megjelent egy új csuklós, 260-as. Felkapaszkodtam rá, de óvatosan megkérdeztem, hova megy a jármû. Informátorom ezúttal a túlsó oldalra mutatott. Ez nagyon konkrétnak látszott, meg is köszöntem a tájékoztatást és - mit ad Isten - tényleg beállt a HÉV-pótló. Ezzel vége lett a kis jelenetnek, ne is vesztegessünk rá több szót.


   Ritkán járok Békásmegyeren a sötét órákban, ezért rosszul tájékozódom az autóbuszok beállását illetõen. Mondhatnám költõien hajnali részegségnek, de estinek is, ugyanúgy. Igy kissé meglepett az autóbusz indulási iránya. Azt hittem, hogy Pest felé megyünk, dehát tévedtem. Biztam azonban a Pomázt hirdetõ táblában és abban, hogy mások is továbbmenni látszottak.  Aztán kiértünk Pomázra, jelentkeztünk, és megkezdtük a kanyargást a reggeli utcákon a Kõ-hegy felé. Egy kis szuszogás után a Czibulka menedékháznál teát ihattunk és mehettünk tovább a Vasas-szakadék felé. Gond nélkül megtaláltuk a pontõrõket pótló zsirkrétát, felirtuk a kódot és már lépegettünk a Lajos-forrás felé. Tudtuk, hogy ott sincs élõ pontõr, csupán lemásolandó jel. Lemásoltuk és rátértünk a Z háromszögre. Ez az ösvény tarvágáson, magas fûben, tuskók és bokrok között kanyarog. Légvonalban látszik, hogy hova kell menni, az ördög és a hasraesés azonban a részletekben bújik meg. A szalagozás jól segitette az eligazodást, igy szépen eldöcögtem a jobbfordulóig. Közben megcsodáltam egy fiatal fiú és leány mozgását, akik pillangó módjára repkedtek lefelé és pár perc alatt letudták ezt a kellemetlen részt. Körösi Csoma emlékmûvét most is koszorú diszitette, szép, hogy valakik mindig gondolnak rá.


   Azt hittem, hogy nem lesz pontõr Dömör-kapunál. Tévedtem. Egy kiváló autós sporttárs várt ránk és ellátott minket egy kis édességgel. Ezután megyünk az aszfaltos úton, majd balra letérünk róla, hogy ne zavarjuk az autósokat vagy õk ne zavarjanak minket. Ha erre nem kellene tekintettel lenni, akkor nem is mennénk a párhuzamos ösvényen. Ez ugyanis hamarosan visszatér a mûútra azzal az élménnyel ajándékozva meg minket, amit a kettõs patak átkelés jelent. Jó esõs idõ esetén meggondolandó, hogy érdemes-e ûzni ezt az absztrakt sportot. Volt már úgy, hogy térden felüli sodrásban kellett átjutni a túlsó partra. Visszaemlékszem a nevetõ Szontagh Ottóra, aki élvezettel figyelte, hogyan kapaszkodom át mezitláb, egy súlyos dorongot markolva az erõs sodrásban. Neki sikerült találni valahol egy olyan átkelést, amihez nem kellett levenni a cipõt. Na, drága Ottó, látod, hogy az ember nem felejti el a túratársait.


   A rend kedvéért, fél lábbal belecsúsztam a vizbe, de oly gyorsan ugrottam ki a szárazra, hogy a viznek nem volt ideje bõvebben bennmaradni. A nedvességet elég hamar elfelejtettem, mivel a K beérkezésétõl felfelé már szinte száraz volt a patak medre. Igy ballagtam tovább, megállapitva, hogy a Lenkó-emléknél valóban nincs pontõr. A vadászház után egyenesen mentem tovább a régi K, hosszabb ideje K+ jelzésen és megnyugtattam néhány szembejövõ embert, hogy valóban erre kell folytatni az utat, mivel a fenyõerdei rész gyakorlatilag megszünt. Most a Büki-pusztánál sem volt senki, lehetett fordulni jobbfelé, a P elérésehez.  Nem lett volna rendben a világ, ha itt nem ér utól és elõz meg Petõ Sándor, aki október végén majd a P85-ön fogja tenni ugyanezt, valamivel korábban, a rét kezdetén. A P teljesitése elég unalmas lenne, ha az ember nem róná le botlási adósságát idõrõl-idõre. Ez most a Király-kút elõtt következett be, legnagyobb bosszúságomra. Nem szabad elandalodni és bámészkodni, mert annak mindig zuhanás a vége. Dehát a száraz földet falevelek boritják és tompitják a földet érés barátságtalan erõhatását. Nem is tudnék mondani semmi különlegeset, ha a Kaincz-forrás utáni szakaszon nem jegyezte volna meg egy hölgy egy szembejövõ csoportból, hogy "miért szalad a bácsi?" Hát igen, én már kivülrõl bácsi lettem - bár belülrõl semmi nem változott - és hát a bácsik nem szoktak szaladgálni. Szeretném megjegyezni, hogy aki ezt mondta az "néni" volt, szóval nem egy iskolás korú, vagy fiatalabb gyermek. Ide jutottam.


   Dömösön a szokásos, dunaparti étkeztetés folyt, most azonban õszhajú nõtársainkat õszesedõ urak váltották fel. Az asztalon lévõ bõséges kinálat láttán azért megkérdeztem serény férfitársamat, hogy tud-e meggyes rétest sütni, mivel korábban rendkivül jó emlékeket szereztem a tapasztalt háziasszonyok munkája révén. A válasz nem nyugtatott meg, dehát épitsük le falánk természetünket. Táplálkozás közben a régóta ismert és immár felnõtt Petõ Sándorral - aki hamarosan szintén bácsi lesz - a túrázás taktikájáról beszélgettünk. Ma már egyikünk sem rajtol teljes sebességgel, megvárja, amig bemelegszenek az izmai. Tapasztaltabbakká válunk - mondaná Lévay Béla senior. Aztán vége a diskurzusnak és mire felnézek Sándor már száz méterre jár a nagy partmenti fák alatt. Megtiszteltetésnek tekintem, hogy olvassa a beszámolóimat. Láthatja, mi jár menet közben egy aggastyán fejében.


   Mivel már lassabban mozgok, elhatároztam, hogy nem fogok idõt pazarolni sörözésre a pilismaróti kocsma szuterénjében. Volt úgy, hogy sokat kellett várni és ez több percet levon a teljesitménybõl. Egyenesen a térre igyekeztem és örömmel vettem ki Gász Kata körvonalait. Magányosan üldögélt a parkban , nem volt nagy a forgalma.  Megbeszéltük, hogy milyen jó, ha egyes településeken még van utcai nyomós kút, és emiatt a sörözés könnyen mellõzhetõ. Biztonság kedvéért vissza is megyek a vizhez és megtöltöm a félliteres flakonomat, hátha szükség lesz rá. Búcsúzom Katától és indulok a Z-n. A tér végén útbaigazitok egy túratársnöt, aki - elmondása szerint - már nagyon régen járt erre. Késõbb, még egyszer felhivom a figyelmét a Z letérésére a köves útról, de felesleges volt az óvatosság, mert a bal oldali sûrûbe betérést gondosan megjelölték. Késõbb magam is rászorultam a javitásra, mivel egyszer tévesen mentem jobbra jó száz métert, utána pedig letévedtem a Z-rõl bal felé. Mérgemben már nem mentem vissza a kijelölt útra, mivel tudtam, hogy azzal párhuzamosan mozgok. A Szakó-hegy gerincén kell maradni és akkor úgyis találkozunk. Igy volt. Elégedetten állapitottam meg, hogy jobbról megjelennek a szabályosan haladók és ezzel vége a különcködésnek. Sokszor segit, ha ismerjük a terület domborzati viszonyait.


   Mindig vannak azonban olyan sétálók, akiknek ismeretlen a tájék. Egy éven belül most már másodszor fordul elõ - mondjam, hogy kezd tipikus lenni - , hogy ugyanazon a helyen szögezik nekem a kérdést: hová megy ez az út? Nagyjából ott kérdik, ahol a S feljön a Rám szakadék felõl a gerincre. Kissé szinpadiasan le szoktam mutatni a jól látható Dömösre, mondván, hogy a Dunához. Több folytatás létezik. Valakik tudomásul veszik, hogy ott, lenn a Duna partján, van autóbusz közlekedés és nekivágnak a lejtõnek. Mások vállalják, hogy elmennek a Tost sziklánál lévõ pihenõig, ahol padok és asztal van, majd onnan különösebb megerõltetés nélkül visszafordulhatnak. Van, aki látja a helyzetet és közli, hogy az autót Dobogókõn hagyták, nem is vitás, mi a teendõ egy könnyen öltözött sétáló számára. És igy tovább. Van, aki megkérdi, hogy miféle céllal erõltetjük az iramot, és a Maraton szón elgondolkodik, de nem fûzi tovább a diskurzust. Ilyen szines az élet. Sõt még ennél is szinesebb, mert a Rezsõ-kilátóhoz közeledve egyre többféle kutyát látunk és szép gyûjtemény áll össze a kisméretû ölebekbõl is. Végül, egy órával korábban, megérkezem a Matyihoz. Bizony, lassulok.


   Elûzöm a gondjaimat és bélyegzés után a felsõ büfébe igyekszem. Fel sem sorolom azt a sok mindent, amit ott fogyasztok. Halkan megjegyzem, hogy örültem volna egy kis forralt bornak, de felvilágositottak, hogy a naptár állásával ellentétben annak még nincs itt az ideje. A lakomázást befejezve a múzeum felé indulok, hiszen arra van az autóbusz megállója. Ekkor látom, amit korábban nem vettem észre, hogy egy csapat ember tevékenykedik a múzeum épülete körül. De már jön is szembe széles mosollyal Oláh Beatrix. Micsoda meglepetés! "Hogy kerülsz ide?" - kérdezem, hiszen pár hete még a BEAC Maxi rajtjánál találkoztunk. Ámde nincs idõ magyarázkodásra, mert jobbról ott áll Végh Mária és Solymár Éva, mögöttük Benedek István és a ház mögül elõbújik Török Ákos. "Ti mind rám vagytok állitva?" - dadogtam a meglepetéstõl elfúló hangon. Itt vannak a közéleti személyiségek is. Mészáros János gyûszûnyi pálinkával kinál, Glück igazgató úr pedig, mint megrendelõ vagy mint festõmûvész, néhány lépéssel hátrább húzódva figyeli a társadalmi aktivisták mûködését. Hajaj, nagy idõk ezek! Generációk vannak jelen, hiszen Amál unokája is itt járkál (ha jól értettem   -  ha nem, javitsatok ki, majd én is javitok).Az önkéntesek mázolják a deszkát, javitják a tetõ cserepeit és ki tudja mit csinálnak még, amit nem látok. Micsoda kollektiva ez a Téry Ödön Baráti Társaság! Megérne egy újságcikket. Valamikor legalább is dicsõségtáblára került az ilyesmi.Lehet, persze, hogy közhirré is tették valahol, csak nem tudok róla. Fõ azonban, hogy én tudok. A jó tett önmagában leli meg a jutalmát - szokták mondani.


   Emelkedett hangulatban válunk el egymástól. Leereszkedve a hegyrõl, nem mulasztom el felkeresni a pomázi büfét, ahol - mint ismeretes - barna sör is kapható. Rövid meditáció közbeiktatásával, pótló és valódi HÉV segitségével, alkonyatra hazaértem. Jó idõben, jó talajon teljesitettük a túrát. Jó volt a rendezés és a dobogókõi találkozás révén egy újabb baráti élménnyel lettünk gazdagabbak. Szerettem volna látni a teljesitõk névsorát, de nem találtam. Ha tudja valaki irja meg, köszönettel veszem.

 
 
 Túra éve: 2010
ZETúra éve: 20102010.12.07 16:52:43
megnéz ZE összes beszámolója

Söprés - picit elszámított pontzárásokkal...


Nem szeretek korán kelni, így örültem a lehetõségnek, hogy söprûként indulhatok a túrán. Reggel nyolc körül indulok itthonról, a lapomra rajtidõ gyanánt fél kilenc kerül. Még megvárok egy sebtében nevezõ futót, majd elindulok.

Feladat: 12 körülre Király-kúthoz érni, és utána a további szakaszon -ahol van- szalagot szedni, illetve lemaradozókat pátyolgatni. 18km-re van három és fél órám, persze ha késõbb érek, az sem baj.

Pomáz belterületén ismerõs utcákon haladok, majd a házak közül kiérve végre erdei út hullámzik a talpam alatt... Aztán elkezd emelkedni, meg kidõlt fákat kerülgetni :-) Nézem az órát, a távot - jól haladok, az emelkedõ a Kõ-hegyre fölfelé kellemesen átmozgat. A turistaháznál tea, de elõtte leadom a "csomagot" a pontõröknek. Sokáig nem idõzhetek, hiszen a vége még igencsak odébb van, úgyhogy megyek tovább a Vasas-szakadék felé.

Az elágazásnál, ahol jobbra kell menni most nincs irányjelzõ lap, rutinból fordulok a helyes irányba, majd kocogósra veszem a pontig tartó szakaszt. Ide most csak zsírkréta jutott, felírom, hogy 1911, és indulok visszafelé. Az elágazás után ketten jönnek szembe: kérdezik, hogy ugye kihagytak egy pontot? Igen, mondom, némi útbaigazítás után mindeki megy tovább a maga útján.

A Lajos-forrásig vezetõ szakasz az erdõmûvelés ellenére "tûrhetõen" járható - az aszfalt keresztezése után némi szalagot is kapott a jelzés - no, ezt majd a rövid táv seprûje fogja begyûjteni, nekem majd Dömösön kezdõdik a betakarítós munka :) Lajos-forrásnál megtöltök egy palackot forrásvízzel, a Dömör-kapunál lévõ pontõr részére, és a bélyegzés után már robogok is az irtáson át lefelé a szalagozást követve.

Sár itt-ott már van, úgyhogy inkább felveszem a kamáslit - jobb késõn, mint soha... A lejtõ után persze emelkedõ jön, nomeg Körösi Csoma Sándor emlékmûve, hogy aztán megcsodálva a Bükkös-patak völgyére nyíló kilátást nem sokkal késõbb le is ereszkedjünk a patakvölgybe, pontosabban a dömörkapui ponthoz. Átadom a vizet, kapom a csokit meg a bélyegzést, meg az információt, hogy a Lenkó-emlékmûnél nincs pont.

Az emlékmûnél persze megállok egy pillanatra, sajnos a mozaik egyre csak pusztul, bár még azért kivehetõ, hogy mit is ábrázol. Innen a Király-kútig gyakorlatilag nem nagyon lehet komolyan trükközni - minden esetre egy túratárssal maradunk a patakmeder mellett, ahol kell.

Sikárosnál a K- jelzést elterelték, és a K+ mellett halad az aszfaltot követve. Szép, persze, hogy szép az erdõ, de az eredeti K-, meg Sikáros látványa sokkal szebb - mindegy, a jelzés nem arra megy :-( Késõbb, a P- elérésekor szembõl is érkezik valaki - õ megnézte Sikárost...

Király-kúthoz 12:10 körül érkezek meg - néhányan hezitálnak, hogy hosszú vagy rövid - aztán döntenek, hogy az a tempó, ami innen a célzárás (17:00) eléréséhez kellene, az nekik sok, úgyhogy 20-25 perces ácsorgás után (hátha jön még valaki) egyedül indulok tovább a Szõke-forrás völgye felé.

Az aszfaltos út keresztezésénél utólér egy futó, beszélgetünk, aztán kocogósra fogjuk a tempót - végülis legalább 20 perc elõnye van az elõttem haladóknak... Persze a jelzés kontra dózerút kérdés ebbõl a 20 perc elõnybõl gyorsan 10-15 perc hátrányt csinál bárkinek - ezért aztán a hídnál megvárom azokat, akik fönt, a dózerúton jöttek végig a jelzés helyett.

A P- jobbra letérését is sikerül nekik majdnem benézni - szerencsére közel vannak, úgyhogy innentõl együtt megyünk Dömös felé. Dömösön szalagot kellene szedni, de hála a helyieknek az elágazásnál nincs, csak késõbb, a Duna-partra vezetõ út mellett. Addig persze elhaladunk Vertel József szülõháza mellet is - egykoron bélyeget gyûjtöttem, és azt tudtam róla, hogy grafikus, bélyegtervezõ - most mnár azt is tudom, hogy Dömösön élt és alkotott :-)

A Dunaparti részen kajapont, zsíroskenyérrel, méteres kaláccsal, szörpökkel... Meg egy órányi várakozással... Ugyanis annyi volt még vissza a pont hivatalos zárásáig, és egy utánam indult túratárs ezt alaposan ki is használta. 24.9km-nél vagyok, van még a hivatalos célzárásig kettõ és fél óra - meg 13,7km, 706 méter szinttel... No, ez pöttyet el lett számolva, úgy gondolom, de sebaj, seprûként pont- és célzárásról lehetetlen lemaradni :-)

Szedem a szalagot, sétálok, sétálgatok, aztán csak vége az "unalmas" szántóföldnek is, és beérek Pilismarótra. Térdem, bokám picit unja a dolgot, aztán a ponton mégiscsak úgy döntök, hogy felmegyek a célig - másfél óra alatt persze eléggé "necces" dolog lenne (9,3km/669m szint), de mehetek a saját tempómban, megvár a cél :-)

Azért megyek, ahogy tudok, a Szakó-hegy egyben megvan, a Szakó-nyeregtõl fölfelé is sikerül jó tempóban haladni, sõt, a Rezsõ-kilátó után kocogósra veszem az iramot, így a célidõként 17:55 kerül a lapra. Ez persze a bruttó idõ, nettóban, a pontzásársokra várást leszámítva alig valamivel több, mint nyolc óra menetidõ... Jó volt, szép volt, jövõre is jövök, bár söpörni csak akkor, ha a dömösi és pilismaróti poontok hamarabb zárnak egy órával :-)


(Bõvebben, fotókkal: Túrablog, 2010.10.18)

 
 
 Túra éve: 2009
nagypapaTúra éve: 20092009.10.06 12:58:27
megnéz nagypapa összes beszámolója
Vasas Maraton 42

2009


Ballagtam csendben a Duna mentén
S égtek lelkemben kis rõzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, biborak,
Arról, hogy meghalok.

Megfelelõ helyen erre visszatérek.

Ébredés

Sikeres túratársainknak idõnkint feltesszük a kérdést: "Hogyan csinálod?". Igy járt el, például, a Göndöcz tanár urat felköszöntõ kvartett is a Kinizsi idei füzetében. Most is megismétlem: erre a kérdésre csak õ válaszolhat, de valamiért nem hagy nyugton a gondolat, hogy személytõl függetlenül mondhatunk egyet-mást ebben a témában. Lehetõleg olyat, ami magától értetõdõ. Korábban a kiváncsiságot jelöltem meg, most ezt mondom: idõben fel kell kelni. A hajnal a Múzsák és a túrázók barátja. Az idén úgy éreztem, hogy erõs jellem vagyok, mivel a tervezett 4 óra elõtt már negyedórával talpon voltam. Aki nem pacsirta tipus, hanem bagoly, annak megpróbáltatás a korai kelés, fõleg, ha fárasztó hét áll mögötte. Mégis, mire indulásig jutunk, megjön a kedvünk is. A házból kilépve sajnálnánk, ha otthon maradtunk volna.

Hét éve nem voltam ezen a túrán, érdekelt, hogy mire jutok ennyi idõ után. Érdeklõdésem következtében még sötétben eljutottam a HÉV-hez és megpróbáltam elolvasni a sok tájékoztató irást. Hamarosan türelmetlenül abbahagytam, s mivel csak egy vonat állt benn, elindultam az elsõ kocsi felé. Ott egy ismert, kedves túratársnõ álldogált, gondoltam, másokra vár. Tõle megtudtam azt, amit olvashattam, vagy hallhattam volna, ha odafigyelek. Nevezetesen: az éjszaka folyamán elloptak egy kábelt, vagy felsõvezetéket a vonalról, igy Békásmegyertõl vonatpótló buszokkal lesz szerencsénk eljutni Pomázra. Hajnali meglepetés. Azon tûnõdtem, hogyan is kell ezt csinálni. Szegényes képzelõerõmet talán meg tudná lenditeni, ha az interneten megkeresném a "Hogyan lopjunk vezetékeket forgalmas elõvárosi vasutaktól" elnevezésû honlapot, ha már éppen megúntam a "Molotov-koktélok házi keverése és használata" tartalmú felvilágositást - morfondiroztam. Gyakorlatiasabb térre evezve azonban inkább azt találgattam, hogy felkészült-e a BKV erre az eshetõségre. Kiválóan felkészült és Békásmegyeren már egy járó motorral várakozó buszba ugorhattunk bele. Azon nyomban suhantunk is Pomáz felé.

Indulás

A spártai jellemû rendezõség papirjaival és jókivánságaival felszerelve, Szabó tanárnõvel együtt kezdtem meg a kanyargást a pomázi reggelen. (6:28) Mindenki tudja, hogy elég unalmas gyaloglással jutunk ki a településrõl, dehát egyszer csak elérünk az évtizedek óta ugató kutyához, s megkezdhetjük az emelkedést a Kõ-hegyre. Ha az elején az út jó ágát választottuk, akkor nincs is semmi baj, legfeljebb egy idõ után azt kérdezzük: meddig kell még felfelé menni, amikor nem is olyan magas ez a képzõdmény. Akár kérdezzük, akár nem, idõ multán, egy jó óra alatt (lehetne hamarabb is) ott vagyunk a hosszú asztalnál, amelyen párolgó tea vár eltékozolt nedvességünk pótlására. (7:36)

Helyzetünk szokványos, majdhogynem unalmas. De lám, mi történik! Teljes gõzzel robog vissza Lévay sporttárs, hogy elûzze a közönyt. Béla feledékeny, valamit otthagyott és én sem vagyok különb, mert én meg azt nem tudom, hogy mit. Sebaj, Béla újból elszáguld, én megiszom a teát és utánavetem magam. Utolérni majd csak a Szurdoknál fogom, olyan irgalmatlan tempóban igyekszik visszaszerezni a drága perceket. Közben keresztezem SzLA (Szabó László Attila), Gyõri és Kimmel Péter, valamint Hevér Gábor urak csoportját és ott menetel (több szempontból elsõként kellett volna emliteni) Egyszemélyes Csilla is. Tehát Vasas-szakadék. (7:48)

Milyen sokat nõtt a tarvágás hét év alatt! Ki sem látszunk belõle, viszont most jól kitaposott úton mehetünk Lajosforrás felé. A S jelzés jó, az út is adja magát. Gond nélkül elérjük a forrásnál szõlõcukor tablettákat osztó õröket. (8:15) Következik a lezúdulás a Z háromszögön a Dömör-kapu felé. Itt is erdõirtás volt az elmúlt években, de a csapás kivehetõ. A Kõrösi Csoma-emlékmûtõl még van kilátás, magát az emléktáblát kegyeletes kezek megkoszorúzták. Egy kis hullámvasútazás következik a meredek hegyoldalon, majd learaszolunk a barátságtalan, görgeteges ösvényen. A pontban csokoládét kapunk (8:45) és mehetünk tovább. Az elõbb emlitett társaság változó sorrendben halad tovább, a Kárpát-forrásnál kissé feltöredezik. Én vizet veszek hazavitelre (madárlátta palack), iszunk is valamennyit. Tevékenységünket villanyfénykép örökiti meg.

A Lenkó-emlékmû (9:30) után elnyúlik a mezõny és ez igy is lesz Dömösig. Igyekszem a sikárosi erdészház kapuja felé, majd rátérek a fenyves felé vezetõ útra. Minden rendben van, jobbkanyar, ki a rétre, balkanyar és egy kis átvágás a Szilágyi Bernát-forrás felé. Azaz, hogy csak vágnék, de egy éppen ott lévõ társaság mutatja, hogy kinn kell maradni az erdõszélen és ott menni tovább. Tényleg, kinyitom a szememet és látom, hogy a szélsõ növényeken kék szalagot lobogtat a szél. Nem véletlenrõl van szó, nem is egy elõzõ túra maradványai lengenek az ágakon. Most már az is dereng bennem, hogy korábban hallottam valamit a fenyõerdõrõl, csak éppen azt nem tudom, hogy igazában mit. Jelen esetben elkövettem azt a szokásos, azaz rutinhibát, hogy megyek az emlékeim után, aztán nézhetem magam, hogy hova is jutottam. Szerencsém volt, hogy nem egy eltorlaszolt (elkeritett, lezárt, magánositott, kitermelt - a lehetséges szavak beirhatók) erdei úton forgathattam a fejemet, hanem idõveszteség nélkül megcélozhattam a következõ pontot, amelyet egy korszerû zeneszámot földön ülve hallgató, kiváló fiatalember õrzött. A szomorú emlékû Bükki-puszta térségébe értem, oda, ahová augusztus utolsó hetében biztosan beszökik az õsz. Nekem ott nyilnak az elsõ õszi kikericsek. (9:45)

Nincs mit mondanom a következõ szakaszról. P és K, majd amikor a K felkanyarodik az Öreg-vágás-hegy gerince felé, ott a Király-kút, s az asztalok mellett két ellenõrünk. (10:10) Megint magammal foglalkozva, nem értettem, hogy mit keresnek itt a pontõrök. A tavalyi Pirosra gondoltam, ahol Jávorék ravasz csapdákat készitettek, azt hittem, most is ez történik. Hülye mondatokat motyogtam a leleplezésrõl, meg miegymás. Dr. Fabókon látszott, hogy nem érti, mi bajom van. Nem is bontakoztam ki normálisan, csak amikor továbbmentem, akkor jöttem rá, hogy a 25-ösök vonalának itt van a töréspontja. Megint az irodalmi mûveltségemmel volt a baj.

Innen végig lefelé megyünk, jó alkalom a kocogásra. Az erdészeti út keresztezése után száz méterrel óriási nagyot repültem. Nem is tudom, mikor értem véglegesen földet. Ilyenkor érti meg az ember, hogy mi az, amikor valakinek, a zuhanás közben, filmszerûen lepereg az élete. Tökéletes leirás - a dolog természete miatt - nincsen és tudtam, hogy nem fogok meghalni, mert a film túl rövidnek tûnt. Annyi idõ viszont volt, hogy repülés közben elgondoljam, miként fogok landolni a talajon és megpróbáljak helyezkedni. Kicsit kényelmetlen volt a becsapódás, de jó robinzonáddal egészben maradtam, s mivel hosszú ujjú ing volt rajtam, a bõröm sem jött le. Bár nyáron furcsának látszik, ezért mellõzöm általában a rövid ujjú inget. Bukásomat, természetesen, arra kenem rá, hogy a napsütés miatt, a sok világos-sötét folt miatt nem láttam jól a zárt erdõben. Utólag is köszönöm a mögöttem haladó túratárs segitõkészségét.

A kaland után macska módjára ugrom fel és tovább ügetek a piroson, mivel semmi nem akadályoz benne. Egykoron még a lenti hidig le tudtunk menni a szakadék szélén, de pár éve nem megy. Ki kell jönni egy darabon az erdészeti útra. Aki nem szereti a ki-be járkálást, az eleve le sem megy róla, hanem elsõ alkalommal rátérve, szépen lefut rajta az utolsó betérésig. A hidtól pedig Dömösig. Most nincs itt Toplak Jóska, aki lefülelje a ravaszdiakat. Az utolsó betérés után azon gondolkodhatunk, meddig lesz szerencsénk araszolni a hegyoldalban. Az erózió már elvitte a P egy szakaszát. Száraz idõben még nem kockázatos az omlás szélén elügyeskedni, de a biztonság érdekében kijelöltek egy felsõbb, kerülõ utat. Nem világos, hogy az meddig fog megmaradni. Egyszer majd az erdészeti utat is korrigálni kell.

Lenn vagyunk a hidnál és utána eldönthetjük, hogy maradunk-e a köves úton, vagy gentlemanként szépen elkezdünk ugrándozni a patak egyik partjáról a másikra. Ha ezt tesszük, a Z jelzést elérve, módunk nyilik néhány túrázót a Rám-szakadék felé irányitani. Az egykori úttörõtábor után elérjük a felújitott Kaincz-forrást, a kápolnát, s a patak újabb keresztezése után már civilizált világban, sétáló kirándulócsoportokkal szembe haladva érünk Dömösre.

Szépen érik hanyag tájékozódásom gyümölcse. Mivel nem hoztam ismereteimet naprakész állapotba, azért a Szõke-forrás vendéglõ teraszán várható pompás lakomáról ábrándozva átvágtam a parkon és a lépcsõk felé siettem. A lépcsõkön azonban nem volt semmi, elõtte sem volt semmi, a vendéglõ egész megjelenése pedig olyan levegõt sugárzott, hogy megtorpantam és nem mertem bemenni. Táblákat, szalagokat nem láttam. Szerencsétlen képpel az országút felé indultam, eszembe sem jutott, hogy megnézzem, mi van a füzetben. Ebben a zavaros állapotban észrevettem két túratársat, akik éppen akkor értek oda és tõlük kérdeztem, hogy mit tudnak. Õk tudták, amit tudni kell és a rövid ácsorgás után már mentem is - az egyébként szokásos úton - a Dunapart felé. (11:30) Tanulság: nem lépsz be kétszer egy patakba, sziveskedj mindig megnézni, merre van az arra. Már a régi görögök is tudták ezt.

A lakoma, hogy a görögöknél maradjunk, a szümpozium, kárpótolt a kiállott izgalomért. Az asztal roskadozott a zsiros és egyéb kenyerektõl. Volt pezsgõtablettából készitett ital és sikerült is egy elég jóizû folyadékot találni. Azt mondta az etikett, hogy izomlazitó energiaital, ami hallatlanul fellelkesitett. Jó hangulatban beszélgettünk, az egyik õszhajú vendéglátónk fõzési vagy sütési receptet is közölt egy ifjú nõi résztvevõvel, egyszóval minden nagyon otthonos volt, a feltálalt sütemények pedig ékes bizonyságai voltak a jelenlévõk szakmai tudásának. Közben befutott a már emlitett többtagú csapat is, kattogott vagy inkább villogott a 21. század fényképezõgépe.

Dömöstõl Dobogókõig

Abban bizva, hogy több meglepetés nem ér, elindultam az egykori kemping mellett a vizparti nagy fûzfák felé. Nem emlitem azt, ami benn van a füzetben, csak az autós horgászok vagy piknikezõk ottlétét jegyzem meg. A kifogástalan szalagozás ellen az elsõ alkalommal túrázók sem mondhattak semmit. Minden töréspont gondosan, többszörösen meg volt jelölve. Ragyogó ég alatt ballaghattam, ha nem is a Szajna felé, de a nem kevésbé fontos Duna mellett. A magasban repülõk húztak csikokat az égre. A látószög miatt az volt a benyomásom, mintha a messzirõl közeledõ repülõ egyenesen föl akarná fúrni magát a mennybe. Jobbról a Szent Mihály-hegy, balról a Dobogókõig tartó vonulat látszik. Fenséges diszlet. A folyó túloldalán szlovák mozdony húzott befelé egy gyorsvonatot. A külföldrõl érkezõ utasok ilyenkor szoktak az ablakhoz ugrani, hogy megcsodálják a Dunakanyar elsõ képeit. Mi, gyalogos vándorok, elfelejtjük, hogy unalmas, letakaritott szántóföldön megyünk és azt gondoljuk, hogy az ilyen képeknek örökké kellene tartani. Próbálnánk megállitani, de eszünk tudja, hogy nem lehet. Októberben már nem beszökik, hanem itt van az õsz. Ady a nyáron megérezte a lopakodását, Petõfi megvárta még szeptember végét. Ady 29 éves volt akkor, Petõfi 24 éves, ifjú házas. Szabad volt-e tehát nekem beszámolóm elejére irni azt a bizonyos mottót, amikor több mint háromszor vagyok idõsebb, mint Petõfi? Az elmúlás megérzésére - még a napfény ragyogásában - minden idõben joga van az embernek. Mivel pedig a teljesitménytúrázók elsõ hulláma elért abba a korba, amit eufémikusan kifejezve "tapasztaltnak" neveznek, megütöm ezt a hangot, hogy a beszámolók teljes szélességében tükrözzék a résztvevõk érzelmeit. A Bükki-pusztán még álltak a kikericsek, de nemsokára a földre hajlott a virágok kecses nyaka. Amikor pedig két hét múlva e sorokat irom, már hó takarja - nem a bérci - hanem a bánkuti tetõt. A tél megirigyelte az õsz szökdösését és õ is be akarta jelenteni a jövõt.

Lirai gondolatok között gyorsan megy az idõ. A kanyar elõtt, a kutyás háztól, még visszafordultam, de másfél kilométerre sem láttam magam mögött senkit. Pilismarótra érve konkrétabb izomlazitás mellett döntöttem, tudván, hogy a kis mennyiségû alkohol ezt megteszi. Lementem az ismert, sarki pincesörözõbe, ahol egy pohár sört terveztem meginni. Jól megjártam, mert a "csapos" csak jó sokára jött elõ, miközben a szintidõ homokszemei kérlelhetetlenül peregtek lefelé. A csapos szót azért tettem idézõjelbe, mert, jó hazai szokás szerint, a pultba épitett csap csupán dekorativ célokat szolgál, a sört üvegbõl kell inni. Poharat azért kaphatunk hozzá. Kissé lelombozva fogyaszt az ember, a csapolt folyadék más és egy üveg sörre nincs is szükség. Emellett annak is tudatára ébred, hogy a lassú adminisztrációval eljátszotta megszerzett elõnyét. Tavasszal már irtam a csapolás hiányáról, többet nem fogom emliteni.

Csoda-e ha a gödörbõl kimászva megállapitom, hogy a boly beért és az ellenõrzõ pontnál intézi ügyeit. (12:44) Nem emlékszem, mivel foglalkoztam, talán a hátizsákomat rendezgettem, de tény, hogy mire felemeltem a szemeimet azt láttam, hogy egyedül maradtam. Szép. Menjünk utánuk. De hol vannak? Elõttem üres az utca. Ennyi idõt elvacakoltam volna? Újabb idõpocséklás a sörözés után? Felhúzott szemöldökkel eredtem a szökevények után. Bosszúságom majd abban jut kifejezésre, hogy a hét évvel korábbi idõnél tiz perccel hamarabb fogok felérni Dobogókõre. Egy-két ifjabb sporttársat elengedve, lényegében egy fiatal párral együtt értem fel az Ilona-pihenõhöz, ahol néhány korty ice teát engedélyeztem magamnak, miközben a padról nézelõdtem az Égett-hárs irányába. Lehet, hogy volt egy kis változtatás a Z vonalán. Utoljára a Magyar Vándoron voltam erre - akkor november elejére jött meg a tél - nem vagyok biztos benne, hogy mi változott. A Szakó-hegy púpja változatlan, fel kell rá szuszogni, hogy leadhassuk a szintet és igy újból legyen másznivalónk a Tost-sziklák fölé. A Szakó-nyeregtõl már társadalmi életet is élhetnénk, annyi a szembe jövõ túrázó és sok az iskolai csoport. Az S csatlakozásánál egy pár azt kérdi tõlem, hogy hova megy ez az út. Megmondom, miközben lemutatok a Dunához. Nem tudom, lementek-e.

Nézelõdve, ábrándozva lépkedek a Rezsõ-kilátó felé, nem is nagyon gondolok semmire, amikor botok csattogása ébreszt fel. Hátranézek. Lévay Béla húz felfelé iszonyatos sebességgel, hatalmasan forgatva nordic walkingjait. Mi ez? Béla mond valamit, amibõl csak annyit tudok kihámozni, hogy megszökött a többiektõl és siet a Matyihoz. Bravó, tehát õk is elmentek valahová sörözni, ezért nem láttam õket Pilismaróton. Amint SzLA utólagos levelébõl kihámoztam, érvényes az energia megmaradásának elve, vagyis az általam elvesztett elõnyt õk szépen visszaadták egy másik vendéglátóipari üzemegység közremûködésével.

Miután elhúzok korunk újabb, tisztázatlan eredetû létesitményei mellett és a Matyinál (14:41) utolérem Bélát, fény derül a nagy robogás okára. Bélának mára még más "programja" is van. Ha pedig neki programja van, akkor azt, ha törik vagy szakad, meg kell valósitani. Igy kerek a 24 óra.

Üdvözlöm a pontõröket, a gondos rendezõket. Köszönöm az egészet, minden kifogástalan volt, érdemes volt korán felkelni. Foghatom a motyómat és indulhatok a felsõ büfé felé. Egy szép túrával több lett, a szamárbõr (peau de chagrin) pedig ismét zsugorodott. Ez már csak egy ilyen hangulatú beszámoló, dehát Csanya azt irta, hogy ne törõdjek semmivel, csak mondjam a magamét. Mondtam.

Epilogus

Vili és csapata helyén van. A tûzrõl pattant fiatal hölgyeknél enni- és innivalót rendelünk. Jól esik látni, hogy a büfé évszakrakész állapotba hozta magát, vagyis kapható forralt bor. Szigorú kritikusként azért meg kell jegyeznem, hogy ezt a terméket leginkább Marika néni tudta elkésziteni, de õ már nincs itt. Munkauzsonna következik, ugyanis az ókori nyelvek tanárnõjével hozzáfogunk a rendezõség átvilágitásához. Algebrai nyelven kifejezve a következõ sorozatot készitjük: 2n+2n+2n+1f+1f+2n+~4n+1f1n+1f1n+1n+(2n)=15n+4f+(2n). Ez eléggé elnagyolt, nem pontos feljegyzés, amiben nincs benne a rajt, mivel induláskor nem gondoltam volna, hogy ezzel is fogok foglalkozni. Mielõtt idegösszeroppanást kapna a kedves olvasó közlöm, hogy az n betû a nõ, az f a férfi szót röviditi. Ez az - ismétlem - kezdetleges jelsorozat a pontõrök és segitõik nemének arányát óhajtja kifejezni. Hm. És még valami, aminek a leirásakor megkapaszkodom a számológép klaviatúrájában. Az n betûvel jelölt segitõk összessége teljes harmóniában állt az éppen csodás pompájában viruló évszakkal. Ha ettõl a pimaszságtól valaki dühbe gurulna, feljogositom, hogy a legközelebbi találkozásunknál kenjen le nekem egy óriási pofont.

Pedig dicséretet és elismerést jelent.

Félórával korábban elindulunk az autóbuszhoz. Érdemes volt. A jármû benn állt, az érdeklõdõk szép sort alkottak mellette. A fiatalabbik blokk tagjaival araszoltunk az ajtó felé, az idõsebbeket - a pilismaróti mulatozókat - még nem láttam. SzLA levelébõl azt gondolhatom, hogy õk is ott voltak, csak mi a konzervdoboz aljára kerültünk. Szabó tanárnõt az utolsó üres helyre kalauzoltam én pedig kihasználtam a - máskor nem szeretett - lépcsõsen emelkedõ karosszériát és a padlóra telepedtem. Igy gördültünk a sik föld felé, miközben a vezetõ még néhányszor növelte az utassûrûséget. Végül is leértünk Pomázra. Elbúcsúztam Marikától és a sörözõ felé vettem az irányt.

Epi- epilogus

A túrázásban egy sajátos ellentmondás bújkál. Ha ugyanis célba értünk, igen jól esik, ha közlekedési eszköz áll rendelkezésünkre a kényelmes hazatéréshez. Mondjuk, autó. Valamelyik barátunk szól, hogy itt a kocsija, ugorjunk bele és már indulunk is. Ritka az olyan barát, mint Wehner Géza, aki a Rákóczi 110 után azt mondja: ülj le egy kicsit, én alszom két órát és utána viszlek haza. Majd lefekszik egy tornatermi matracra, alszik pontosan 2 órát és visz haza. Õ pihen, nekem pedig elegendõ a két óra ahhoz, hogy elüljenek bennem az élmények hullámai. A túra olyasmi, mint egy szinházi elõadás. Ülni, álmodozni kell utána, gondolatban végigmenni a megtett úton, elsõ összegezést késziteni róla. Nem kell úgy viselkedni, mint az éretlen közönség, amelyik már a függöny összezáródása elõtt felkel és a székeket csapdosva indul a ruhatár felé. Menni vagy maradni - ez itt a kérdés. Életre szóló élményrõl lehet szó. A megoldás változó, ne csináljunk belõle se ügyet, se elméletet. Mondjuk el azt, amit most elmondtam és válasszuk s szivünk szerinti megoldást.

A pomázi büfében barna sör kapható. Ne tessék fintorogni akkor, amikor közlöm, hogy a barna sör csendes kortyolgatása közben irodalmi kávéházzá tettem a magam számára az egyébként kritikailag is szemlélhetõ helyiséget. Rajtam kivül két vendég volt a teremben. A tévé olyan hangerõvel mûködött, hogy nyugodtan lehetett oda nem figyelni. A pultosnõ széket húzott a túlsó sarokban lévõ készülék elé, onnan figyelte a mûsort. Alkotó levegõ volt és ezt kihasználtam. Igy irtam meg azt a vázlatot, amelynek kibontását olvashatja a türelmes érdeklõdõ. Jó félóra múlva felálltam és az éppen érkezõ vonattal hazamentem. Partir, c'est mourir un peu. Kis idõre meghaltam a Pilisnek, de majd visszajövök. Túl sok van már a halálból? Mit tegyek? Azt a tanácsot kaptam, hogy csak mondjam nyugodtan a saját gondolataimat. Azt teszem.

Szép idõ volt. A rendezõket köszönet illeti a hibátlan rendezésért. Az útvonal érdekes, több szép kilátópont van rajta. Ha valaki most kezdte a teljesitménytúrázást, kedvet kaphatott a folytatáshoz.

Szintidõ: 10 óra
Felhasznált idõ: 8 óra 13 perc
 
 
biborTúra éve: 20092009.10.05 12:44:20
megnéz bibor összes beszámolója
Pénteken sikerült megszerveznem, hogy jöhessek erre a túrára:) Hajnal 4kor kelés; majd a HÉVen bemondják , hogy kábellopás miatt pótlóbuszok járnak.. miért nem lep ez meg.. a buszon elég sûrûn vagyunk. Pomázon fázni kezdek. Nevezés után Rushboy-al vágok neki az útnak 6:10kor. Kapucnit a fejemre húzva fázogatok, alig várom a Kõ- hegy emelkedõjét. Sietõsre veszem felfelé és mire felérek már nem fagyoskodok,
7:08kor. A ponton a tea nagyon jólesik:) Pár perc után a sárgán irány a Vasas- szakadék. Közel van egymáshoz a két pont, észre se veszem és már ott vagyunk. Lajos- forrás felé a mûút keresztezésénél kicsit érdekes a betérés, egyedül elsõre nem biztos, hogy észrevettem volna..a t.h.-nál leveszem a pulcsit amit kicsit késõbb bánni kezdek.. A Kõrösi emlékmû szép kilátása után lejtõs rész, végén a "kedvenc" csúszós - meredekkel..Dömör kapunál csokit is kapunk, itt ismét fázni kezdek, hûvös van a völgyben. De Rushboy az aszfalton - számomra- gyorsan megy úgyhogy kapkodni kell a lábaim, fagyhalál megúszva:) A kopottas Z+ után a patak mellett rájövök, hogy erre is voltam már a nyáron. . itt ér minket utol Barnabás- nem tudom a topikos nevét- akivel jódarabig együtt megyünk. Sikárosnál ha nem szólnak rám benéztem volna a kéket..Bükkipusztán a pontõrnél Lord és Tankcsapda lemezek vannak,jó ízlése van meg kell hagyni:) A Szõke - forrás patakvölgyölében tudunk kicsit kocogni, szeretem a patakmenti utakat jó hangulatúak:) Dömös elõtt a piroson már sok turistával találkozunk. A szalagozás után jön a 8. e.p. 10:30kor ahol finom meggyes és kakaós sütik vannak+kenyér, pezsgõtabi. Itt eszegetünk, kicsit tovább idõzünk itt, mint amikor egyedül megyek. Szalagozáson folytatjuk utunkat a Duna partján. Olyan érzésem van, mintha nyár lenne: melegen süt a nap, virágok, vízpart. Pilismarótot messzirõl lehet látni, egyenes úton árnyék nélkül hosszúnak tûnik ez a szakasz, alföldi -feeling. Megérkezünk Marótra a cél elõtti utolsó e.p.-ra. Ám az utolsó pár
kilométeren jön a szint java. A zöldön irány a Szakó- nyereg. Megyek ahogy bírok, Rushboytól az emelkedõn vagy 50-100 méterre lemaradok, de az egyenesen utolérem. Majd mikor azt hiszem már fent vagyunk Dani mondja, hogy most jön még egy meredek .. pedig már kezdtem örülni:) Kis vízivás aztán a tetejéig oda se neki..fentrõl szép kilátás van a Dunára. A Szakó- hegyrõl lefelé belefutunk ami a végén nagyon jól jön.. A piroson még egy kicsit felfelé aztán meg is van a szint. Számolunk és olyan hattal jöttünk Pilismarótról fel:) Majd Rusboy úgy elkezd sietni , hogy kb. kocogva tudnám utolérni.. pedig nem megyek lassan én se. Ahogy közeledik Dobogókõ egyre több kirándulót kell kerülni- elõzni. Ránézek az órámra és 12:47 ekkor jut eszembe, hogy 55kor megy a busz.. azon filózok, hogy vagy pont elmegy vagy nem.. nem tudom eldönteni 50-50%esélyt adok. Végre a kilátóhoz érek, gyorsan próbálom magam belõni merre is van a Matyi büfé. Itt villámgyorsan oklevél, kitûzõ, csoki és 57kor a buszon vagyok szerencsére, nagy mázli volt, hogy elértük.
6:45 alatt sikerült beérnem, nagy köszönet Rushboynak hogy vele tarthattam ezen a szép túrán:)
 
 
 Túra éve: 2008
RrBmIrGaMiDTúra éve: 20082008.10.14 14:52:34
megnéz RrBmIrGaMiD összes beszámolója

Vasas 25 - Az elsõ...


Kiírás szerint: Táv (terepen): 23.5 km Szint (terepen): 1020 m


Nem tudom (azért talán mégis), hogy miért csak ilyen idõs fejjel (27) találtam rá erre az elfoglaltságra, de a lényeg, hogy rátaláltam. (Szerencsére) fiatal koromban azért volt alkalmam bõven túrázni, hisz egy vidéki kisfaluban nõttem fel, ahol volt "idõm" megismerkedni a környékbeli (nem túl magas) hegyekkel/völgyekkel, így azért a természetjárás nem áll oly távol tõlem. De maga a teljesítménytúra teljesen új számomra. (Épp úgy, mint a kövesd-a-túristaútvonalakat-és-bejutsz-a-célba típusú barangolás.) Szerencsére, sikerült találnom egy olyan barátot, akik fent említett dolgokban ugyanígy áll. (Szerencsés abból a szempontból, hogy így ugyanazokat az élményeket/benyomásokat élhetjük meg mindketten, újoncokként.) Így hát nem volt más hátra: keresni egy túrát. (Ajánlották, hogy elsõre azért ne egy Kinizsi 100 típusút válasszak, hanem egy 20-30 közötti távot. :-) Valószínûleg, nem is választottam volna egy ilyet, ismerve a jelenlegi kondíciós állapotomat, és azt a nem elhanyagolható súlyfelesleget (20), amit nap, mint nap cipelek magammal.)


Írány a ttt.tr.hu! Vasas 25. Szuper!!! Jól hangzik, van benne "emelkedés" is (1020), és viszonylag közel is van (így még a barátomat is rá tudom venni, hogy eljöjjön. :-)) Rosszul indult a reggel (6), mert bejött, amitõl tartottam. Esett (és csak egy nyári cipõm volt). Szerencsére, a társamnak az az (mint késõbb kiderült, jó) ötlete támadt, hogy induljunk el, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan alakul az idõjárás. Mire Pomázra értünk, addigra már nem esett, csak a szél fújt, de kegyetlenül. De mi ez nekünk?!? Start: 8.00 (nem túl korai, de hát egy ilyen távnál simán belefér)


Az elsõ szakasz elsõ fele Pomázról kivergõdni végre a természetbe. Majd fel a Kõ-hegyre. Olyan lelkesedéssel vetettem bele magam a túrába, hogy csak úgy vágtattam fel a hegyre. A legtöbb energiát az vette ki belõlem, hogy folyamatosan biztatni kellett a társamat, hogy ezt simán meg lehet csinálni, gyereknek való túra. :-) Õ nem így gondolta. Mire felértünk a hegyre, már folyt rólunk a víz (kicsit túlöltöztem). Fent néhány fotó (nagyon szép a kilátás a hegyrõl), aztán gyerünk az ep.re. Tea. Hmmm... legalább jó meleg. Kérdezõsködni kezdtem - mint újonc -, hogy vajon milyen idõt jöttünk, elég-e ez a tempó, vagy sem (Belül tudtam/bíztam abban, hogy simán elég kell, hogy legyen, mert ha ennél gyorsabban kell mennünk, akkor az már futásnak számít. :-)) Megnyugtattak, hogy teljesen rendben van (és nagyon azt sem akarták elhinni, hogy az elsõ tt-nk.) Ezek a megnyugtatók szavak a társamra is jó hatással voltak - mintha kicserélték volna (teljes lelkesedéssel vette bele magát a folytatásba). Mint a túra végén rájöttünk, túlságosan is megnyugtattuk magunkat, így az elsõ 3. ep.n és a fotózásokkal kb. 30-40 percet eldobtunk.


Következõ Ep: Vasas-szakadék. Gyerekjáték. Egy pillanat alatt ott voltunk (Nem volt nehéz lopni a km-eket az erdõ szépsége mellett.) Néhány fotó, egy kis beszélgetés a pontõrrel, majd tovább. Ahogy kiértünk az erdõbõl, megérkezett, amire annyira nem vágytam: sár. De hál Istennek legalább sok volt. Így kb. méterenként le akarta kapni a nyári cipõmet. Valahogyan ezen is átvergõdtünk, és már ott is voltunk a 3. ep-nél. Csak úgy fogynak a km-ek. Köszönhetõ ez annak, hogy végigbeszéltük az egész túrát, ami tovább segítette tüdõnk tágulását.


Lajosforrás: A kedves pontõr néniktõl túl sok információt nem tudtunk kiszedni azzal kapcsolatban, hogy az idõnk mennyire jó. De mindegy is... :-) Itt egy jól megérdemelt napozás... ha már kisütött a nap. :-) De nincs megállás: tovább!!! Vissza az erdõbe, egyszer le (egy kis akadálypálya: kivágott fák végig az úton), majd újra fel. A következõ hegyen újabb fénykép. De várjunk csak valaki utólért... Már megint túl sokat idõzünk a táj kémlelésével. Ismét csak utólért valaki... Ez már nem vicc :-D. Nyomás, száguldás lefele a következõ ep.re (pedig nagyon szép volt a kilátás, de menni kell :-)) Újabb ellenõrzõpont a hegyrõl leérve:


Dömörkapu... és egy Szamba csoki :-) (a hegy déli oldalán nyoma sem volt annak, hogy itt esõ volt mostanában, ez már nem volt elmondható az északira) Aszfalt... Ezt annyira nem szereti a lábam. Végre egy újabb erdõ... egy szép patak melyen többször át kellett kelni. (Egyszer sikerült is belelépnem a nyári cipõmmel, addig játszottam :-)) Már megint utolért a hûséges követõnk. Kicsit érdeklõdtem, hogy õ mikor indult: 8.30... Áááá!! Itt jöttünk rá, hogy túl sokat álltunk meg egy-egy szép helyen, és az ep.-ken. -30 perc. Sebaj, ettõl még az szintidõ meglesz (ahogy számolgattam) De nem hagyjuk magunkat... iszonyatos tempót mentünk (mint a következõ ep-ken kiderült, annyira nem is, mint gondoltuk volna, mert a követõnkre rendre csak 2-3 percet vertünk rá. :-))


Az erdõben a következõ ep.: Lenkó emlékmû. Egy gyors pecsét, mert fogy az idõ, és itt egy szalagos rész jön, mert a régi útvonalat már nem lehet használni (legalább is ez állt az itinerben.) Nyílt terep, elõttünk a km-ek (mögöttünk még több, megannyi szép tájjal). Sár, sárdagasztás és persze napsütés. :-)


Már itt is a következõ ep.: egy vadászles alatt sátrazó p.õ.-k. (Bükkipuszta) Tovább, nincs megállás (folyamatosan számolok, mert újoncként még mindig nem tudom, hogy milyen idõt mentünk eddig). Számításaim szerint simán beérünk a szintidõn belül, de egy komolyabb eltévedés már nem fér bele. Az itiner kitûnõ volt: mi, akik nem követtünk még soha túristaútvonalakat, nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy ilyen itinerrel eltévedni nem is nagyon lehet. (Köszönet a szervezõknek érte.)


Utolsó (elõtti) ep.: Király-kút. Idõ rendben: 11:40. Innentõl kezdve akár el is tévedhetünk, hisz 14.00-ig kell beérnünk, a táv nagyjából 2-3 km lehet (sz.e: 280m), ha jól emlékszem. Az eddigi lekomolyabb emelkedõ egy kicsit megtréfált bennünket, hûséges követõnkkel oda-vissza elõztük egymást (a végén õ nyert... hahaha :-)), de miután ezen túlvoltunk, már szárnyaltunk a cél felé.


Felértünk Dobogókõre... nem is hittük, hogy ott vagyunk... Még bennem volt a km, már bántam, hogy elsõre nem mertem bevállalni a maratont. :-D Emléklap, kitûzõ és egy kézfogás: Gratulálunk! (Én is magamnak, hisz sikerrel teljesítettem életem elsõ TT-jét! :-)) Gyönyörû panoráma: Duna, Rám-szakadék... stb. Még egy gyors ebéd, egy forró tea... Majd vissza Pomázra... majd haza.


Csodálkoznék, ha valaki végigolvasná ezt a hosszú beszámolót (:-D), de ha mégis így lenne, akkor itt az összegzés:


- szép (új) tájak - jó (/tiszta) levegõ

- tökéletes túra, szervezés 5-ös: már csak az itiner miatt is

- jó idõ (ez nem biztos, hogy mindig igaz, idén sem így indult)

- élményekben gazdag túra (kellemes idõtöltés, és remek sport) = megéri eljönni (egy remek hangulatú nap, persze, ehhez mi is kellettünk). Jövõre biztosan ott leszek megint. Szintmetszet*: GPSies - Vasas 25

tovább
* A képre kattintva részletes térkép és adatok (Letölthetõ: GPS, Google Earth, stb.)

 
 
nemethlaciTúra éve: 20082008.10.13 22:42:19
megnéz nemethlaci összes beszámolója
Vasas Maraton 25 km

Már 5 hónapja nem tudtam az új munkahelyem miatt túrázni menni. Ez meg is látszott a hangulatomon egy ideje, de 45 évesen új helyen kezdeni nem gyerekjáték, lefárasztott minden hétvégére. Ha meg mentem volna, hol egy vihar jött közbe, hol egy kis betegség valamelyik gyereknél, hol csak egyszerûen nem volt kedvem kimozdulni.
Most úgy döntöttem, szakitok rossz hozzáállásommal és nekiindulok.
Ervin kollegám elhatározta, velem tart, ezért kiugrottam érte kocsival Rákosborzasztóra és irány Pomáz.
6 10-re értünk oda, beneveztünk, beszélgettünk a rendezõkkel, majd az éjjel-nappaliban bevásároltunk reggelinek valót, és elindultunk.
6 30 lehetett majdnem, mikor észrevettük, hogy 6 óra öttel inditottak minket, ami azt jelentette, hogy lazán húsz perc minuszba keveredtünk egy könnyed, léha mozdulattal.
Nem, baj, ez még behozható, gondoltuk.
Irány Kõ-hegy, ezt a szakaszt bejártam párszor, emlékszem, mikor 3 éve elõször mentem erre, az az erõsebb emelkedõ több, mint húsz percig tartott...
Most gyakorlatilag megállás nélkül sikerült feljutni a túristaházhoz.
Ervin barátom hosszú lábaival, futó alkatával könnyedén sétálgatott 100 kilóm elõtt-mellett, még csak meg sem izzadt...
Kicsit izetlen, de a jószándéktól mégis izletes tea elfogyasztása után lendületbõl érkeztünk meg a Vasas-szakadékhoz, úgy, hogy sikerült eddigre kb. ledolgozni a hátrányunkat és volt esély szintidõn belül teljesiteni.
Aztán jött a hirhedt bakancsmarasztaló emelkedõ Lajosforrás felé, ez egy kicsit lelassitott engem és nagyon leamortizálta Ervin barátom felelõtlenül magára vett tornacipõjét.
Lajosforrásnál pecsét, majd le a Dömörkapu felé a lejtõn. Na, ez megfogott. Ervin a gólyalábaival könnyedén lépett át minden akadályt, de nekem egy átlépésnél meghúzódott a bal combom. Ez kitolt velem, mert mire leértünk a mûútra, addigra apró görcsök figyelmeztettek, hogy valami nem stimmel.
A mûúton igyekeztem kimélni a lábam, de ez csak arra volt jó, hogy a derekam fájduljon meg, hátizsákomból kiugrott a jó öreg lumbágó, és belekapaszkodott a derekamba.
Na, innen kinszenvedés volt minden méter...
Király-kúttól felfelé már csak vonszoltam magam, Ervin közben útkeresés cimen kisebb vágtákkal szórakoztatta magát. Nem mintha nem lett volna egyértelmû az útvonal, de õ azért lelkesen futkosott le-föl, szerintem csak azért, hogy õ is elmondhassa magáról, hû, de megizzadtam!
Azért felértünk Dobogókõre, még ha nem is teljesen szintidõre, de ez a túra volt az, ahol nagyon meg kellett küzdenem magammal és nem a túra nehézsége okozott gondot, mert a vonalvezetése, útvonala semmiképp sem nevezhetõ nehéznek, maximum erõsen közepesnek. Most jött ki a több hónapos kihagyás, a bemelegités hiánya, az infarktusokból visszamaradt kapacitáshiány.
Azért mégis csodálatos emlék marad ez nekem, már csak azért is, mert Ervin barátom barátnõje és családja is kedvet kapott a teljesitménytúrázáshoz, úgyhogy együtt megyünk egy hosszabb túrára.
Csak azt tudnám, mit mesélhetett nekik, hogy velem akarnak jönni...
 
 
SidaTúra éve: 20082008.10.10 19:08:41
megnéz Sida összes beszámolója
Lelkiekben egész héten a maratonra készültem, mivel a tervem az volt, hogy õsztõl kezdve folyamatosan egyre hosszabb távokra indulok. Még ez is néhány kilométeres visszalépést jelentett, de a rajt jó megközelíthetõsége, és az, hogy emelkedõvel végzõdött a túra, mindenképp mellette szólt. Aztán elérkezett a várva várt reggel, és újra kellett gondolnom a dolgot, mivel egyrészt hajnalban szemerkélt és hideg volt, másrészt estére színházba voltam hivatalos, és felelõtlenül a buszmenetrendet se néztem meg, így azt gondoltam biztos, ami biztos, ezúttal a 25-ösre megyek. Akkor viszont szedem majd a lábam, hogy jól elfáradjak, mert teljesítménytúrázásaimnak ez az egyik nem mellékes célja. Pomázra érve megerõsítve éreztem magam eme elhatározásomban: a hajnali sötétben elsõ gondolatom az volt, miért is nem hoztam pont most fejlámpát. Szerencsére hamar kivilágosodott így ezt a kérdést feledhettem is egy idõre... Kõhegy után szapora lépteket hallva magam mögül, kicsit lehúzódtam, hogy elengedjem a futót, akirõl kiderült, nem is akar annyira megelõzni, mint inkább csak épp utolérni. Szóba elegyedve közöltem, hogy én csak 25-ösön vagyok, mire õ: "Ilyen lábakkal bûn nem a maratonra menni." Az igazság az, hogy el is szégyelltem magam kicsit. Nem azért, mert nem a maratonon, hanem azért, mert rövidebb távon indultam, mint terveztem, és ez már hozzáállásbeli probléma. A következõ állomás a Vasas-szakadék volt, ahol ismét eszembe jutott, milyen kár, hogy nem hoztam fejlámpát, de kaptam egyet kölcsön, így beleshettem a barlangba, ami nagyon izgalmasan nézett ki, csak kicsit omladékos volt, és nagyon poros, így a csini fekete nacim kicsit szürke lett. Na de azért megérte összepiszkolni. Dömör-kapu volt az elsõ hely, ahol szokatlan lelkesedéssel fogadtak, közölve, hogy én vagyok az elsõ nõi versenyzõ. Na ezen igazán meglepõdtem. Egyrészt, mert fél órával a lehetséges legkorábbi idõpont után indultam, másrészt, mert nem vagyok tájfutó, harmadrészt, mert fel se tûnt, hogy van, amiben más vagyok mint a körülöttem levõk. Ez persze lehet, hogy furán hangzik, de csak arról van szó, hogy mikor magam elé meredve, és olykor a tájat csodálva jobb lábam a bal elé teszem, majd fordítva, nem érzem, hogy túlzottan másképp tenném mindezt csupán azért , mert nõ vagyok. Ajjaj, úgy tûnik, beszámolóm kezd kisregénnyé fajulni, igyekszem hát gyorsan befejezni. Király-kútnál átigazoltam a maratonra. A három órás buszt így is sikerült elérnem, így a színházból se néztek ki. A jelzések jól követhetõk voltak, a hely gyönyörû, a szervezõk nagyon kedvesek, Dömösön a sütik hihetetlen finomak (a pritaminos szendvicskrém receptjét még majd megszerzem), és láttam egy tök jó narancssárga kabátot a buszon!:)
 
 
 Túra éve: 2007
yoyoTúra éve: 20072007.10.09 16:45:41
megnéz yoyo összes beszámolója
Vasas Maraton!

hû de jó kis vasárnapi túra volt ,igaz reggel 5 kor keltem hozzá ,és éccaka is többször az órát lestem ,de megérte . szép idõ ,szép útvonal ,szép kilátások ez a Vasas tt.

Juditom ki vitt Pomázra ,és pogreg is befutott ,igy 7 kor már eltudtunk indulni .
Friss volt a reggel ,de kocogva hamar felértünk a Kõ hegyre.
Kõ hegyen a túrista háznál ,két tündéri kiscica volt .jaj annyira öleltem mind a kettõt ,a pontõr azt mondta,hogy nyugodtan elvihetem :) Már csak 38 kili a cél !
Természetesen a cicák maradtak ,mi viszont gyûrtük a távot tovább .
A vasas szakadék nagyon szép képzõdmény.. Dömör kapu még szebb,a bükki puszta most is tele volt lila krókuszokkal ,és a rét olyan volt mint egy festmény. Szõke forrás völgy szintén nagyon szép ,meredek szakadékos árokkal.
Dömösre érve kegyetlenül bezabáltunk , kacsazsiroskenyér lilahagymával ,csalamádéval,3 féle fincsi süteményel ,Nagyon köszönjük a néniknek!
Ezután nemtudtunk,még kocogni sem , kezet mostunk a Duna vizében ,majd Gergõ eldobott egy két kavicsot a vizbe .

Mire Pilismarótra értünk leülepedtünk,és utól értek ursikáék ,krisz,Márti ,Csike ,forrest , Gáti G.
Szóval innen már mentünk együtt felfelé 10 kilit a zöldön majd a piroson ,Mindenki fujtatott ,hörgött köhögött ,de felértünk ,és megkaptuk az oklevelet kitûzõt ,majd a csokit .Ezután rávetettük magunkat a forró pitére Matyinál ,és a forralt borra.
Épphogy csak elhelyeztük magunkat,mikor valaki bemondta,hogy 5 perc múlva indul a busz .
a fenébe a pite tûz forró ..akkor vették ki a sütõbõl, a forralt bor szintén az , Megindultunk a busz felé, két égetõ élelemmel a kezünkben ,utánnunk egész darázs kolóniával:)
Persze a szánkat égette a forró almás ,de a busz meg egy óra múlva indul legközelebb ,igy bekapkodtunk mindent .
Ezután pontosan 20 perc volt mig feljutottunk a buszra ,simán megehettük volna kényelmesen ,nem állva mint a lovak ,millió nyalakodó darázzsal a nyakunkban :)

A rendezõknek viszont nagy köszönet jár ,hibátlan túra ,tökéletes szalagozás ,kedves nénik ,és kedves pontõr fiúk :)
Jövünk jövõre is !

 
 
csibaTúra éve: 20072007.10.08 14:55:32
megnéz csiba összes beszámolója
Vasas Maraton

Elõzõ nap után (Lokomotív 424)kicsit fáradtan indulok neki ennek a túrának. Megfelelõ alvás hiányában alig térek reggel magamhoz, de szerencsére legalább a tegnapi nap nem nagyon hagyott bennem mély nyomokat. Még jócskán sötétben indulok el itthonról, és meglehetõsen hûvös a hajnal. A Batthyány téren találkozom egy régi ismerõssel, akivel még az elsõ teljesítménytúrát csináltuk közösen. A Hév pótló buszon egész hamar elérkezünk Békásmegyerig. Szerencsére szinte még forgalom sincs, így lényegében nem igen telik több idõbe. Majd már síneken folytatjuk utunkat Pomázig.

A rajtnál nem túl sokan vagyunk. Ebben a reggeli hidegben már indulna az ember. Gyors nevezés után 6:45-kor útra kelünk. Közben még GPS Zolival :) egyeztetek telefonon, aki csak késõbb fog indulni. De úgyis utolér. Pláne, hogy nem terveztünk nagy tempót, csak éppen szintidõn belüli érkezést.

Pomázról hamarosan kiérünk, közben pár futó lehagy minket. Szép lassan beérünk az erdõbe, és elkezdõdik az elsõ komolyabb emelkedõ, fel a Kõ - hegyre. Fentrõl a kilátás nagyon szép, bár kicsit párás az idõ. A pecsét mellé még kapunk egy pohár meleg teát is, majd célba vesszük a Vasas - szakadékot. Kíváncsi voltam erre a helyre, mert még nem voltam itt, de már képrõl volt szerencsém megcsodálni. (Itt az elején jó sûrûn voltak az ellenõrzõ pontok, ami nem is volt rossz, mert jó érzés volt egy újabb pecsét birtokába jutni.) Maga a szakadék nagyon szép, érdekes képzõdménye a természetnek. Egy pár száz méteren visszafelé megyünk a jelzésen, majd a sárgán folytatjuk utunkat. Lajos - forrás elõtt a tisztáson szinte mindenki az ott ülõ embert nézi pontõrnek, aki már mosolyogva irányít minket tovább. A forrásnál megkapjuk a következõ pecsétet és mellé szõlõcukrot is. Itt utolér minket Zoli, akivel a Szakó hegyig együtt megyünk. A forrás után mi is majdnem benézzük az utat, és megindulnánk felfelé. Szerencsére a mögöttünk lévõk észreveszik jobbra a leágazást, és figyelmeztetnek bennünket, mi meg az elõttünk lévõket. Kicsit emelkedik az út felfelé, de nagyon szép a kilátás Dömör - kapu felé. Szinte ott hever az egész a lábunk elõtt, mi meg fentrõl csodáljuk. Itt egy kis kitérõt teszünk ládakeresés céljából, majd lemegyünk/kocogunk Dömör - kapuig. A pecsét mellé egy újabb meglepetés csoki jár. Az aszfaltos úton haladunk tovább, és csak a K+-nál térünk le róla. Szinte alig telik el idõ, és máris a következõ pecsételõ helynél vagyunk. Majd következik számomra egy mindig is szép rész, a Sikárosi rét. Pláne így õsszel nagyon hangulatos. Sajnos a Szilágyi Bernát forrás kiszáradva, így most vízvételi lehetõség nincs.

Haladunk tovább, már kiérve a tisztásra, az erdõ és a Sikárosi rét szélén. Nagyon szép a jobbra lévõ panoráma. És már megint egy újabb pecsét, szinte az elõzõ szomszédságában. A réten áthaladva elõkerül egy - két emlék, régi történet. Majd az erdõ szélére érve tábla figyelmezteti a kék túrázókat, hogy el van terelve az út. Bár minket ez nem érint, de azért jó látni, hogy odafigyelnek ránk, túrázókra.

A következõ pont sajnos csak a nevében rejt kutat, itt is ki van száradva. Itt pihenünk egy kicsit, kajálunk, és aztán elindulunk. Meglepõ módon itt most az elõzõekhez képest irdatlan távolság van a következõ pontig, 7 km. A patakmeder mellett ereszkedünk lefelé, néhol kicsit óvatosan, mert könnyen bele lehet csúszni. Ahogy közeledünk Dömös felé, úgy nõ egyre a túrázók száma. A Rám - szakadék aljánál rendes embertömeg fogad. Rövidesen bent vagyunk Dömösön. Szemben meg feltûnik a Börzsöny. Eszméletlen szép innen nézve, bár máshonnan is az. Itt a pontnál rendes terülj - terülj asztalkám van. Zsíros kenyér, sütemény, ásványvíz, pezsgõtabletta, csalamádé, vöröshagyma. Ennyit sikerült megjegyeznem. Innen nem lehet csak úgy továbbsietni, így hát idõzünk is itt egy kb 30 percet.

A következõ kilométereket szalagozott úton tesszük meg. Kellemes kis séta, szinte sík terepen. A Duna partról még közelebbrõl csodálhatjuk a meredeken kiemelkedõ Börzsönyt, majd kukoricás mellett haladunk tovább. Ez itt egy kicsit unalmas szakasz, de valahogy el kell jutnunk Pilismarótig. Zoli megpróbál kommunikálni az út szélén legelészõ bárányokkal, de nem sok sikerrel jár. Majd hamarosan meglesz a következõ pecsét is.

Innen már nincs sok hátra, de az szinte az utolsó méterig felfelé visz. Nem lesz egyszerû, de még van jó 3 óránk a szintidõig. Az elején még együtt vagyunk mind a hárman, majd egyre jobban kezdünk szétszakadni. Zoli elõrerobog, elõtörnek mazoista hajlamai. Én baktatok középen, Ádám meg zárja a sort. Egy hosszabb egyenes szakaszon még feltûnik elõl Zoli. Úgy döntök, hogy utolérem. Elkezdek, futni/kocogni felfelé. Meg is kérdezi egy túrázó, mikor lehagyom, hogy mi versenyzünk?:) A Szakó hegy elõtt sikerül befognom. Felfelé még sikerül együtt mennünk egy ideig, majd ismét ellép. Már csak a célban látom újra. Túl a csúcson nemsokára becsatlakozik a P, majd az utolsó komolyabb emelkedõ megmászása után megpihenek a Szent Bernát emléktábla alatt. Bevárom Ádámot, közben kajálok és zenét hallgatok. Majd mikor felért ide, együtt folytatjuk utunkat egy darabig. De elõre küld, hogy foglaljak neki almás pitét:) Így megint kicsit megszaporázom lépteimet. Dobogókõ felé közelítve egyre több emberrel találkozok. Szinte olyan tömeg van, mint egy hétvégi napon a városban. Átrobogok a Matyi büféhez, ahol végre feltûnik a cél, és még csak 15:20 van. Egész gyorsak voltunk ahhoz képest, hogy csak épp szintidõn belül akartunk lenni. Megkapom az emléklapot és a kitûzõt. Kölcsönösen gratulálunk egymásnak a szervezõvel. Õ a teljesítésért, én meg a túráért.

Majd egy jó 20 perces sorban állás után hozzájutok végre a sörömhöz, amit igen csak sietve kell meginni, mert indul a busz. Valahogy így történt.

Egy nagyon jó túra volt. A rendezõknek csak gratulálni lehet, az ellátás is kimagasló volt.

Gratulálok mindenkinek, aki teljesítette valamelyik távot!
 
 
kekdroidTúra éve: 20072007.10.08 14:39:37
megnéz kekdroid összes beszámolója
Vasas Maraton

“Akkor itt most a zöld csíkon megyünk.”

Pomáz, vasárnap hajnal. Vándorköszörûs vendégszeretetét élvezve mégsem kellett annyira korán felkelni, így rajtidõ eleje+negyed óra elteltével már indulhatunk is – Kerek repkény, Vándorköszörûs, RitaB, Kékdroid, valamivel utánunk rajtol Anita és Sétálós Bácsi is. A város szinte üres utcáit koptatjuk kellemesen gyors tempóban, mire elérjük a hétvégi telkeket, már egyáltalán nem zavar a hûvös idõ. Közben megtekintem, hogy a Szurdokon meddig jutottam el félkómásan a rossz irányban – pedig az utcanévtábla jól olvasható. Közben figyelmeztetnek, hogy inkább meredek, mint hosszú emelkedõn kell majd felkaptatni a Kõ-hegyre, de most nyomatékrásegítõkkel (túrabot) keltem útra, készülve a hegyekre. János-forrás elõtt Kerek repkény ismerõst vél felfedezni elõttünk, jobban megnézve valóban Petamit érjük utol, éppen a János-forrás vizét kóstolja meg. A forrástól komolyabb szinteket kell leküzdeni, szerencsére nem túl hosszan. A Petõfi-pihenõnél Vándorköszörûs mutatja, merre mi látható, szorgosan fényképezünk is. Nem kell sokat talpalni a Czibulka János-menedékházig, amely az elsõ ellenõrzõpontnak ad helyet, teát kapunk a pecséthez.

Innen kicsit belekocogunk, Kerek repénynek logisztikai természetû létszükséglete, hogy elérjük legkésõbb a három órakor induló buszt Dobogókõn, nem ácsorgunk sokáig sehol sem. A sárga barlang jelzés oda-vissza szakaszán mi az oda ágon haladva találkozunk a szembejövõ Krystával, Tzhval, Sancimanóval, valamint több ismerõs sporttárssal. A Vasas-szakadéknál sosem jártam még, lenyûgözõen szép képzõdmény, az itinerben található leírás is megemlékezik róla. (Melyik fénykép mozdult be a legjobban? Naná, hogy a szakadékos.) A pontõrökön túl, de a túra keretein innen Vagdalthús éppen dobozkát keres, rövidesen elköszönünk viszont tõle, sietnünk kell. Lajos-forrásig utolérjük a fent említett topikos társaságot, együtt érjük el a pontot, itt szõlõcukor jár, valamint belémhasít a felismerés, hogy a pezsgõtablettás dobozomat bizony kitettem a hét elején a táskámból. Innen Kerek repkénnyel ellépünk a többiektõl, sietõsre vesszük a tempót. Meredek lejtõkön kocogunk itt-ott az õszi erdõben, lassan kitisztul az égbolt és a nap bevilágít a fák tarka lombján át. Utolérjük Siményi Vilmos sporttársat, egészen Dömösig elõzgetjük ide-oda egymást, majdnem Kárpát-forrásig együtt is haladunk. Néhol kilátás nyílik a letörés tetején oldalazó útról a szemközti hegyoldalra és az alattunk elterülõ völgyre. Közben a Dömör-kapunál ellenõrzik áthaladásunkat, a pontõr hölgyek Hajrá Vasassal búcsúznak tõlünk :).

A Bükkös-patak völgyében sietünk tovább, rövidesen letérve a mûútról (végre:)), majd szerencsésen száraz lábbal átkelve magán a patakon. Az erdõ olyan szép itt, hogy az önmagában megér egy-egy gyors fotómegállást, nem tudom, mennyire adja vissza ugyan a hangulatot, de emléknek mindenképpen érdemes fényképezni. (Fõleg ha még értenék is hozzá.:)) Rácsatlakozunk az Országos Kék útra, suhanunk a fák között, néhol nem értem, miért nem találtam meg a világosban teljesen egyértelmû ösvényt pár hete a Beacon. A Lenkó-emlékmûnél Pygmea pecsétel és kis ajándékot is kapunk tõle, de nem idõzhetünk nála sem sokáig. Útitársamnak nem is rémlik a Sikárosi-vadászház, igaz, a múltkor éjszaka nem is láthattunk sokat belõle. A réten követjük a Kék szépen jelzett útját, Bükkipusztánál megint ep. vár minket. Innen rákészülhetünk kicsit a rövidesen megrendezendõ Piros tt-re, hiszen a piros sávon kell ballagnunk egészen Dömösig. Újra bemegyünk az erdõbe, irány a Király-kúti-nyereg, egészen emberi mértékû szintemelkedés van a túrának ezen felében. A pihenõhelyen Csanya és pontõr társa vár igazolással, most nem kérünk levest :), megállapítjuk, hogy Dömösig eléggé bele kell húzni még a mostanihoz képest is.

A Szõke-forrás völgye azonban nem engedi el csak úgy az embert, gyönyörû hely, szakítani kell kis idõt a körülnézésre is, aztán lehet megint zúzni. Egy ponton a jelzés vagy öt méterrel magasabban folytatódik, nyíl mutatja a letérõt (feltérõt :)), felmegyünk, hogy aztán lemehessünk. A szurdokszerû völgyben kidõlt fák, óriási kövek színesítik a tájat, az ösvény azonban jól járható, sõt, kocogható. Patakátkelés után hirtelen, lesbõl bekapcsolódik a zöld sáv jelzés is Rám-szakadék felõl, ez nagyobb mennyiségû kirándulót jelez elõre, kis megkönnyebbülésünkre nincs nagy tömeg, elfér mindenki a turistaúton. Kisgyerekes család jön szembe, elhaladva mellettük még hallom, hogy a fiúgyermek kéri édesanyjától a botját :). Kiérve a jelzésen a mûútra elénk tornyosul a Hegyes-tetõ tömbje, már a Duna túlsó partján, kár, hogy a távvezeték oszlopa pont belelóg a képbe. Dömösön végigsuhanunk egészen a szalagozott letérõn megközelíthetõ frissítõpontig, itt sütemény, zsíros kenyér, hagyma, különféle pezsgõtabletták és persze víz a kínálat a rendezõség részérõl, hibátlan minõségben. Éppen indulóban van az egy bottal túrázó sporttárs (amilyen hülye vagyok, elfelejtettem a nevét, pedig a Lemaradáson bemutatkozott) is, Vilmos is rövidesen útra kel, nem érjük utol késõbb.

Még várunk, pihenünk, majd Kerek repkény üzenetet hagy a pontõrnél Vándorköszörûsnek, hogy negyed 12-kor továbbindulunk, majd elõbb-utóbb utolér, tudjuk, hogy minket a Pilismaróton kezdõdõ emelkedõ eléggé le fog lassítani. Duna-parton talpalunk tova, jobbra a Börzsöny pereme, a folyón uszály tolja nem kis terhét felfelé, vonatot pont nem látunk, pedig teljes lenne az összkép :). Mi v=vmax sebességgel igyekszünk haladni Pilismarót felé, a szalagozás jókor van jó helyen, a kukoricás pedig sok sporttársnak kínálja magát technikai jellegû szünet beiktatására. A faluban a fõút járdáján elhullott kandelábert kerülünk ki kegyelettel, fogalmam sincs, mi teríthette le. Emlékmûvet látunk fentebb, a pontõrök itt adják a túrán a cél elõtti utolsó igazolást. Itt hangzik el továbbá a címsorban említett mondat is egy futóöltözetû sporttársnõtõl. Eleinte mûúton bandukolunk, majd a zöld sáv egy trükkös, de nem észrevehetetlen kanyarral nekivág a hegyeknek, mi pedig követjük. Napsütésben, szép erdõben, néhol kissé lelassulva haladunk felfelé, Pilismaróttól Dobogókõig jó sok emelkedés zsúfolódik össze, de szerintem a hegyi befutó teszi a túrát külön érdekessé.

A Szakó-hegyhez való közeledésünket a kirándulók, túrázók számának kissé megnövekedõ száma jelzi, föntrõl nem nyílik kilátás, viszont a fölvezetõ út az óriási fákkal és a meredek hegyoldallal elsõrangú vizuális élménynek számít. Szakó-nyeregbe még le kell gurulni, majd innen még Dobogókõre felmenni. Itt már (viszonylag) sok ember jön szembe, kirándulók, futók, túrázók vegyesen. A hegyre – fennsíkra – már sebesen feljutunk, nem állunk meg pihenni. A célban Cejas és rendezõtársa gratulál nekünk, találkozunk Moiwával, megismerem Nagyondinnyét, majd sorban érkeznek Vándorköszörûs, Anita, Sétálós Bácsi és még sokan mások. A buszra kalandos körülmények között sikerül felszállnunk, ülõhely még jut, a sofõr pedig Pomázra érve megkapja az Év Buszsofõrje kitüntetõ címet, sikerült ugyanis lejutni a hegyrõl többszörösen túltelített jármûvével :).

Nagyon örülök, hogy mégis megrendezésre került a Vasas túra, kár lett volna érte, szép – számomra - sok helyütt ismeretlen tájakon vezet, profi rendezéssel, remélem jövõre jöhetünk a második teljesítés díjazásáért is:). Köszönöm minden útitársamnak a közös utazást, Vándorköszörûsnek a szálláslehetõséget, kiemelten köszönöm Kerek repkénynek, hogy siettetett és nem hagyta, hogy andalogjak :).

-Kékdroid-
 
 
ZETúra éve: 20072007.10.07 18:17:35
megnéz ZE összes beszámolója
Röviden, tömören egy jó túrán voltam, úgy a túraútvonal, mint a leírás/segédlet, illetve az ellátás is nagyon jól eltalált volt. A túra weboldala még a kapott leírásnál is bõvebb picit -- látszik, hogy jó szervezõgárda, jól szervezett, szívvel-lélekkel csinált túrájáról van szó.

6:45-os rajtidõt kaptam a túraleírásra, amiben rövid és részletes útvonalleírás, az egyes pontok között követendõ jelzéseket, illetve a rész- és össz szint/távolság adatokat tartalmazó táblázat mellett a két táv szintmetszetét, és a tavalyi teljesítõk névsorát találtuk. A lap utolsó oldalára még a dobogókõi célbõl induló autóbuszok menetrendjét is megtalálhatta mindenki, így lehetett menet közben a buszokkal is kalkulálni.

Az elsõ ep a Kõhegyen a th.-nál volt, ahol a bélyegzés mellett nagyon kedvesen teával kínálták a résztvevõkek. Innen A Vasas-szakadékhoz vezetett az út (némi oda-vissza szakasszal), itt gyors bélyegzés 8:í5-kor, majd indulás tovább. A Lajos-forrásnál lévõ tisztásra beérkezõ sárga jelzésnél az asztaloknál nagy fõzõcskéhez készülõdtek, no nem a szervezõk, de az ottücsörgõ úr már mosolyogva igazított mindenkit útba, hogy nem, nem õ az ep. :-)) A forrás melletti pontnál szõlõcukor volt az ellátmány.

Innen továbbindulva oda kellett fogyelni az itiner szövegére, hogy az ember a helyes úton haladjon, de némi bizonytalankodás, meg egy túratárs integetése meghozta gyümölcsét, és nem sikerült elkavarnom.

Dömörkapuhoz érve egy szép bélyegzõ volt a jutalmunk, majd némi aszfalt következett. Továbbhaladva szép erdei séta következett, majd három ep. gyors egymásutnában (Lenkó emlékmû -- szép bélyegzõ, Bükki puszta, Király-kút, illetve egy szelet csoki, ellátmányként.

A Király-kút után gyönyörû, a naptárnál talán néhány héttel elõrébb járó erdõben, meg némi aszfalton jutottunk le Dömösre, ahol némi szalagozás segített megtalálni az ep.-t. A vendéglõ elõtt "etetõpont" is üzemelt, zsíroskenyér, csalamádé, vörös- és lilahagyma, piros arany volt az asztalon (ennyit jegyeztem meg), illetve volt pezsgõtabletta, valamint barackos süti is.

A túra következõ szakasza a Duna-parton, illetve az ártéren haladt, némi (elegendõ!) szalagozással Pilismarótig. A dunaparti szaksz az nagyon szép, utána viszont hosszú egyenes füldút vezet a kukoricás mellett, amit nincs mit tenni, végig kellett gyalogolni.

Pilismarót szélén egy majorban néhány mangalica, illetve birka volt látható, majd jött a falu, és benne az EP -- itt csak aláírást kaptunk.

A túra össz szintjének jelentõs része még elõttünk volt (itiner szerint bõ 650m), a táv meg csak 9.3km, úgyhogy kellemes emelkedõk következtek.

A túra másik "benézhetõ" pontja is itt van, erre a leírás is felhívja a figyelmet: A vascsövekbõl készölt híd után nem sokkal az út bal oldalán az aszfalton(!) van felfestve a jelzés letérését mutató nyíl. Innentõl megkezdtük a felkapaszkodást a Szakó-hegy tetejére, sikerült is egy-két megállással feljutni, bár a keskeny ösvénytõl a szekérútig sokféle szakasz váltogatta egymást, a jelzés itt is, mint a túrán végig jól követhetõ volt.

Miután a Szakó-hegyet megmásztuk, a Szakó-nyeregbe leereszkedve, majd onnan a piros sávon folytattuk az utunkat a célig. A piros sávon a Pilisi trappról ismerõs keresztbe dõlt fa még a helyén van, ezen kívûl azonban innen már csak az egyre sûrûsödõ túristaforgalomra kellett odafigyelni.

A célban a teljesítések számától függõ kitûzõ és az emléklap mellé egy csoki is járt.

A teljes idõ pontban kilenc óra lett (a végén némi belekocogással, futva érkeztünk csapatostól a célba), íy volt idõ a busz indulásáig.

Kellems, bár fárasztó túra, a nehézségét abban látom, hogy a szint jelentõs része a táv utolsó negyedére öszpontosul. Vízvételi lehetõség sok helyen van, több lakott területet is érint, így annak, aki esteleg feladja/kiszáll közben, annak sem kell nagyon sokat kóvályognia, mire tömegközlekedési eszközt talál.

 
 
 Túra éve: 2006
yoyoTúra éve: 20062006.10.06 17:28:23
megnéz yoyo összes beszámolója
Vasas 25
Hát ez egy nagyon jó kis túra volt ,csak ajánlani tudom mindenkinek !

Annyira jó ,hogy a végefelé már gyalogolni kezdtünk,hogy tovább tartson az út idõben ,meg beleraktunk még egy két eltévedést is ,igy mégtovább lehettünk az erdõben .
Nemis tudom mit emeljek ki ,mert minden része csoda volt ,a kõhegyen meseszép kilátásban gyönyörködtünk, Aztán ...a Lajos forrástól ,kis kanyargós ösvényen mentünk lefelé,itt értek utól a fiúk ,Toronybácsi,Ló szerafin, Atom ,és lupus . Szerencsére nemsiettek igy a következõ ep-ig együtt mentünk . Ez volt az erdõ szépsége után ,a második legjobb dolog:)
Aztán... Egy meseszép ligetes ,erdõbe értünk ,Judittal csak sohajtoztunk ,mellettünk források ,kis hidak stb gyönyörû volt.
Aztán jött a 3,csoda a vörösfenyõ erdõ ,itt már annyira odáig voltam ,hogy a mohát kezdtem simogatni a földön.

Kiértünk egy rétre itt tele volt a fû krókuszokkal ,a kedves pontõr fiútól ,kaptunk vajkaramellát.imádom,csak sajnos nagyon hizlal :(
Aztán végig tudnám még dicsérni ,mert minden része nagyon szép volt . rengeteg forrás van a túrában ,szakadékok ,rétek ,bükkösök fenyvesek ,szóval szép na .
Talán most szégyelem is ,hogy ennyit dicsértem a fõdemet ,vagy talán ez ujdonság volt azért ,de mégis sokkal szebbnek láttam.

Dobogókõn a Matyi büfénél aztán bevártuk a fiúkat ,addig ettünk ittunk ,és elhatároztuk Judittal ,hogy jövõre is jövünk ,ha nemütközik semmivel .
Aki teheti menjen ,mert nagyon szép túra !

 
 
 Túra éve: 2005
qvicTúra éve: 20052005.10.09 00:30:06
megnéz qvic összes beszámolója
Vasas Maraton 2005

Ez a túra és az útvonalának egyes részei számomra még ismeretlenek voltak. A korábbi években fel sem figyeltem
rá, de idén kilátásba helyeztem könnyû edzés ürügyén. A honlapon feltüntetett figyelmeztetés, miszerint a HÉV
helyett pótló buszok járnak szerencsére elavult információnak bizonyult, biztos korábbi évre vonatkozott.
A HÉVrõl leszállva meg is láttam a starthelyet. Ismerõsökkel találkozok, együtt sétálunk az asztalkához.
Kedves nénik rajtoltattak, szépen simán ment a dolog. 29.-nek indulok.
A füzet amit adtak, tökéletes. Bõséges útvonalleírás, szintmetszet, rész táv és szint adatok, teljesítõlista,
térképvázlat és a pecsételõhelyek. Tökéletes. És mindez 2 A4-es lapon behajtogatva, csak éppen annyira
zsugorítva, hogy még használható maradjon.

Már elõre tudtam, hogy a túra elejét nem fogom nagyon szeretni, a városban való bolyongás a túra kevésbé
izgalmas része.. A jelzést viszont sokkal nehezebb követni, több a tereptárgy, nehezebb kiszúrni a festéseket.
Itt nem árt a helyismeret. Nekem nincsen, úgyhogy sasolok ahogy tudok. Egy helyen rossz utcába fordulok, de
hamar rájöttem és korrigáltam. Ahogy kifele haladtam kezdtem megnyugodni, itt már könnyebb lesz odafigyelni.
Távolabb feltûnik a Kõ-hegy. Nagyon szép sziklás hegy, érdemes rá pár pillantást vetni. Közben utolérek egy
futót, meg pár kisebb csapatot. Még az emelkedõ elõtt lehagyom õket. Kemény mászás következik felfelé. A
terep teljesen ismeretlen, néhol bénázok az elágazásokkal, utólér a futó hölgy. Látszik, hogy Õ már többször
járt erre, magabiztosan veszi a kanyarokat. Egy helyen megint bizonytalankodok, Õ elõreszólva útbaigazít.
Kiderül, hogy tényleg ismerõs erre, sokat jár fel edzeni. Kicsit megint elhúzok felfele, és végre felérek
a hegytetõre. Vagyis akkor ott azt gondoltam. Kinézek egy kis tisztáson, de a fák takarják a kilátás nagy
részét. A sporttársnõ megint beér, mondja, hogy feljebb majd lesz szebb kilátás is. Továbbindulok, és valóban.
Kicsit feljebb elképesztõen szép panoráma tárul elém. Csak hüppögök magamban és az otthon pihenõ fényképezõ
gépemre gondolok. A kilátóban két srác gyönyörködik a tájban. Miután összekapartam az államat a földrõl,
tovább siettem. Kicsit arrébb egy elágazásban bácsika álldogál, én odasietek hozzá, már veszem elõ a lapomat,
de kiderül, hogy nem Õ a pont, még tovább kell menni. A futót közben megint beértem és a Kõ-hegyrõl váltunk
pár szót a pont felé igyekezve. Meglepõdve látom, hogy a fák közül épületek bukkannak elõ. Erre nem számítottam.
Valószínûleg azért mert nem olvasom az útvonalvezetõ leírást, csak a jelzésekre hagyatkozok. Itt van az
ellenõrzõ pont is a menedékháznál. Megint kedves nénik fogadnak, és finom teával kínálnak. Jól esik.
A pontnál megint utólértünk pár embert. Megköszönjük a vendéglátást és indulunk tovább.

A Vasas szakadék felé vesszük az irányt. Úgy döntünk, hogy ha a tempónk hosszútávon is egyezik, akkor együtt
megyünk tovább. Én megyek elõl, Andi mögöttem. Nem kell rá sehol várni, nagyon jól bírja, követ gond nélkül.
A sárgán belefutunk abba a keresztezõdésbe, ahol a barlang jelzés becsatlakozik jobbról. Ezen kell most egy
kitérõt tennünk a szakadék felé. Itt a ponttól jövõk velünk szemben már visszafele igyekeznek. A szakadék
(inkább sziklahasadék) a hegy oldalában van, fel kell mászni hozzá. Megintcsak kedves pontõrök béllyegeznek.
Én bekocogok a hasadékba és szétnézek. Nagyon impozáns, hatalmas falak magasodnak körülöttem.

Innen aztán mi is elindulunk visszafelé, és az elõzõ elágazásnál, most a másik irányban továbbhaladunk a sárgán
Lajosforrás felé. Útközben megint megelõzünk jópár túratársat. Erdészekkel is találkozunk, akik nagy erõkkel
aprítják az erdõt. Azon veszem észre magamat, hogy még alig ittam valamit az út folyamán. Próbálom tudatosan
piciket szipkázva pótolni a veszteséget, habár még akkor sem voltam szomjas igazán. Lajosforráshoz érve,
lekezeljük a papírokat, kicsit rendbeszedjük magunkat, majd indulunk is tovább. A forrást azért megkóstoljuk.

Innen a háromszög jelzésen kell tovább indulni Dömörkapu felé. Jó, hogy figyelünk és nem megyünk el egy
túratárs után rossz irányban a sárgán. Visszakiabáljuk a helyes útra. Lefele elég meredek az út, zúzunk
rendesen. Itt nem könnyû a terep, de jól vesszük az akadályokat és nem zúgunk le a szakadékba sem. Leérünk
a mûútra, majd azon balra indulunk el a pont fele. Itt is nagyon szívélyes fogadtatásban van részünk. Dobozos
ivólével kínálnak, de én nem kérem. Most már ráálltam a saját kotyvalékomra, nem akartam ezzel felrúgni az
ízeket. Andi viszont elkéri az enyémet is helyettem. Rá rá is fér, mert inni csak egy fél literes üvegben
hozott, igaz, abban volt még bõven. Itt megtudjuk azt is, hogy már csak hárman vannak elõttünk. Beszélgetve
indulunk tovább a mûúton.

A Lenkó emlékmû fele már ismerõssé válik a táj. Igen, erre már jártam többször is. Az elõl lévõ túratársakat
hamar utólérjük. Elbeszéljük az utat, a pont váratlanul bukkan elõ az út közepén. Szemmel láthatóan itt még
jobban örülnek nekünk, mint a többi ponton. Hát persze, mert mi vagyunk az elsõk akik arra járnak..

Irány sikáros felé tovább. Sokszor jártam már arra, de általában mindíg a régi kék jelzésen megyek a rét
jobb oldalán, és nem a balon, ahogy most kell nekünk. Ez a rész tehát a piros leágazásáig új terep nekem.
Ahogy kiérünk a rétre el is vesztjük a jelet ahogy kell. Az út többfelé ágazik, mi egyenesen megyünk
tovább sasolva a távoli fákat, de jelzést sehol nem látunk. A fû itt nagyon vizes volt, a cipõink pillanatok
alatt átáztak, és már tocsogtunk a vizes zokniban. Sokat megyünk így egy füves szekérúton, de már sejtjük,
hogy rossz fele jöttünk, mert jelzés továbbra sincs, mikor már néhány fa mellett is elhaladunk. Fura is,
hogy hirtelen már szinte a rét közepén találjuk magunkat, pedig a szélén kellene, hogy haladjunk. A távolban
balra meglátunk egy jelzést egy fa törzsén. Ott fentebb jön a jelzés, velünk párhuzamosan. Jól van, gondolom,
akkor nagy baj nem lehet. Úgy döntünk, hogy megyünk tovább az utunkon, és nem vágunk át a még nagyobb
aljnövényzetben a másik útra. Bele is mentünk végül a kék jelzésbe, de valami mégsem stimmelt. Itt ugyanis
a kék mellett már a piros is fel volt festve. Pedig ahol a kettõ találkozik, ott kellene lennie a Bükki pusztai
pontnak. A réten visszanézve viszont nem láttunk semmi ezen az úton sem, úgyhogy tovább indultunk a rét vége
felé. Mikor újra beértünk az erdõbe már szinte biztos voltam benne, hogy már túljöttünk a ponton. Tanakodunk,
hogy mit kéne tenni. Ha vissza akarunk menni egészen a keresztezõdésig, akkor még most kell visszaindulni,
ha tovább megyünk már késõ lesz. Píjjegek, de nem jön válasz semerrõl. Végül én úgy döntök, hogy visszaszaladok,
szétnézek mégegyszer, Andi megvár ott helyben. Rohanok ahogy tudok visszafele, elhagyom azt a helyet, ahonnan
visszanéztünk, és haladok a rét túlsó vége felé. A rét kezdett túlnõni magán. Most hogy már így össze-vissza
rohangálunk rajta, mint a fejvesztett csótány egyre nagyobbnak tûnik. Végül megpillantok valamit, ami nem
illik a tájba.. igen, az lesz az, semmi kétség. Ember. Sõt, emberek. Hûha, valaki beért minket (nem csoda,
amennyit itt tököltünk). Visszapíjjegek Andinak, hátha hallja és elindul erre. Odaérek, egy fiatal sporttárs
ért éppen be elõttem a helyes irányból. A pontõr mosolyogva megkérdi, hogy visszafele jövök -e.. mondom, hogy
nem, csak kavarogtunk egy sort. Gyors pecsét, és spuri vissza. Útközben folyamatosan jelzek, de Andit nem
látom sehol. Visszaérek hozzá, és elmondom, h mi az ábra. Õ úgy dönt, hogy már nem megy vissza a pontig.
Vállalja ezt a rizikót. Továbbmegyünk a kettõs jelzésen, majd letérünk a pirosra balra. Ezen hamar elérjük
a pontot a Király kútnál. Itt banánzselés csokit kapunk, amit most kivételesen Andi passzol, én viszont
(hogy kiegyenlítsük a számlát.. :) elkérem az övét is. Be is tolom õket rögvest.

Elindulunk a Szõke-forrás völgyén lefelé. Ez a túra legszebb része számomra, még úgy is, hogy már ismertem
korábban is. Egy gyönyörû völgy, az út egy hasadék mentén robog lefelé a hegyoldalban, balra meredély, az aljában
patak csordogál, jobbra magasabb hegyek (odafent a Prédikáló szék és a Vadálló kövek). Az út vadregényes, meseszép
zöld moha ruhába öltözött minden. Andival beszélgettünk út közben, de egy idõ után elkapott a táj minket, és
elcsendesedve ámultunk, bámultunk. Egy nagy élmény az egész völgy. Ahogy keresztülmegyünk a dózerúton, ami
a Rám szakadék elõtti parkoló fele megy le, a patak is átjön arra az oldalra, és nekünk át kell mászni rajta.
Köveken bukdácsolunk, pár fán mászunk át kereszte kasul, technikás a terep egy jó darabon, de ahol tudunk
futunk lefelé. Végül mikor már közeledünk Dömös felé kiérve a mûútra nagy tömegekkel találjuk szembe magunkat.
Ránézek az órámra.. hát igen, a kényelmes városi túristák jönnek ilyenkor fél 11 fele a Rám szakadékba
kirándulni. Itt aztán megint elkövetjük azt a hibát, hogy itinert továbbra sem olvasunk, és ahol a kéktõl
a zöld jelzés elválik jobbra, mi a kéken maradunk, és rossz irányban a templomhoz lyukadunk ki. Megkérdezünk
egy helybelit, hogy merre lehet ez a Szõke Forrás vendéglõ, de nem tudják. Megnézzük a lapon, hát persze, hogy
nem erre kellett kijönni a fõútra, elindulunk visszafelé. A híd felé már meglátjuk a szalagozást is. Meglepõdve
veszem észre, hogy a vendéglõ nem a 11-es túlsó, hanem még innensõ oldalán van. A térképvázlat itt kicsit
félrevezetõ. Odakocogunk a ponthoz, még elsõként érünk oda, de a srác aki mögöttünk jött hamar beér itt is
minket, Õ jó felõl jött, nem kavargott. Pecsét kutyaugatás mellett, majd kenyér zabálás pezsgõtablettás
üdítõvel, és megkóstoljuk a rendezõk által sütött süteményt is, ami eszméletlen finom. Nagyon aranyosak itt
is a pontõrök, nem gyõzik mondani, hogy vegyünk bátran mindenbõl. Kicsit eszegetünk, aztán elbúcsúzunk
mindhárman.


A srác nem akar a kijelölt úton jönni a Duna mentén, hanem a mûúton rövidít Pilismarótig, így elbúcsúzunk
tõle. Innen szalagozást kell követni a másik faluig. Elmegyünk a kemping mellett egészen a Dunapartig,
ahol balra fordulva a Duna mentén haladunk egy földúton. Kicsit sárossá válik az út, kerülgetjük a
pocsolyákat, de nem olyan vészes. A szalagozás jó, könnyen követhetõ. A Dunakanyar csodás látványt nyújt
innen, kicsit elmélázunk. Innen nem nyomjuk már annyira, Andi elkezdett fáradni, már csak bele bele futunk
néha az útba, többnyire gyalogolunk és beszélgetünk. Így jól telik az idõ a hosszú úton Pilismarótig. Ahogy
elérjük a szélét az út visszakanyarodik, és kivezet minket újra a 11-esre. Azon haladunk a Fõtérig, ahol
megtaláljuk a pontot is. A pontõrtõl megtudjuk, hogy 10 percet kaptunk közben a sráctól. És ezt már nem is
dolgoztuk le a végéig.

Sétamenetben indulunk tovább, Andinak már nem akaródzik futni (felfelé :), még az enyhe részeknél sem. De
hamar újra ritmusba állunk, és ha nem is futunk, de jól haladunk felfelé. A jelzés cseles néhol, oda kell
figyelni.. de észrevesszük a beugró letéréseket. A meredekebb részeknél lassítunk, csak kényelmesen mászunk
felfelé. Az út kicsit hullámvasutazik velünk, útközben elered az esõ is, a Szakó nyereg nagyon lassan jön el.
Viszont innen már nincs sok hátra. Nem is idõzünk, nyomjuk tovább felfelé immáron a piroson. Itt már kicsit
jobban tudunk haladni, az út már nem olyan meredek, néhol kicsit belekocogunk. Ahogy közeledünk Dobogókõhöz,
egyre több kirándulóval találkozunk. Az idõt számolgatom, és úgy saccolom, hogy 1 óra körül beérünk. Nem is
rossz. Csak az a gond, hogy a busz óra 5-kor indul, és még a célt is el kell intézni majd. Próbálom kicsit
jobban húzni a társam felfelé. Nincs is probléma, jól haladunk és végül pontban 1-kor be is érünk a Matyi
büféhez. Az összidõ 6:10 lett. Meg vagyok elégedve, 6 óra volt a terv, ami nem túl gyors, de nem is lassú.
Pont jó tempó edzésnek. Nekem így jól jött Andi társasága, akivel így remek közös temptót tudtunk menni, Õ
meg saját elmondása szerint örült annak, hogy volt aki végig húzta kicsit. Gratuláltunk egymásnak is, majd
rohantunk a buszhoz. A nénikák a célban kicsit nehezen találták meg az okleveleket (amik viszont szépen elõre
meg voltak írva!), így tényleg az utolsó pillanatban csíptük el a buszt. Remek befejezés volt, hogy nem kellett
várni sem, lehuppantunk a kényelmes székbe, és pihentünk hazafelé.

Remek túra volt, nagyon szép útvonallal és jó, lelkes rendezéssel. Egy kedves élmény maradt, ha tehetem
jövök jövõre is!
 
 
mmatusTúra éve: 20052005.10.03 12:15:07
megnéz mmatus összes beszámolója
Elõször is gratulálok! Ismét nagyot alkotott a Vasas SC Természetjáró Szakosztálya!
Kevés túra van, amelyen ennyire érezni azt, hogy a szervezõk szeretik csinálni amit csinálnak. A feleségemmel két szívünk csücske van, a Vasas Maraton és a Julianus.

Elég borongósan indult a túra, de mire felértünk a Petõfi Kilátóhoz már le kellett vetnük a polárdzsekit és trikóban folytatni. A túristaháznál kemény marketing szöveget nyomott a gondnoknéni (akivel mindenki tegezõdik a hegyen), de ez nem vette el a kedvünket semmitõl. Sõt, eredményes volt. Azonnal elgondolkodtunk egy itt rendezett szilveszteri bulin.

Tavaly is voltunk már úgyhogy a néhol nehezen látható sárga jelzés ellenére biztosan törtünk a cél felé.

Egészen Dömösig nem éreztem semmi fáradtságot, az idõ is nagyon kellemes volt. Nem sütött a nap, néha enyhén szemerkélt az esõ (ami még jó is volt).

Dömösön szabályosan telezabáltam magam. Kb. 5 szelet zsíroskenyeret csalamádéval, két pohár energiaitalszerûséget és süteményt, amelyet a túra fõszervezõje Julika sütött. (Köszönet érte!!)

Ezt követõen kb. 1 órás nagyon unalmas, szintmentes szakasz következett, Pilismarótig a Duna-parton. A kaja elkezdett dolgozni bennem, úgyhogy energiával nem volt gond, a talpam kezdte már érezni, hogy jöttünk 32 kilométert. A Szakó-nyeregig kicsit keményebb volt, onnan a célba viszont kifejezetten laza.

Bár az utóbbi években már majdnem minden hétvégére több túra jut, és mindig vannak újak is, a Vasas Maraton (vagy résztávja) kihagyhatatlan túra; jövõre, veletek, ugyanitt! :)

Márk