Túrabeszámolók
 | Hajtás 30, 20, 10 |
| új túrabeszámoló rögzítése |
| Kiírások:2006 2007 |
|
| rafter | Túra éve: 2007 | 2007.02.12 22:17:16 |
|
| megnéz rafter összes beszámolója |
Hajtás Hosszútáv
2007.02.10
Tavaly rendezték elõször ezt a túrát, idén két héttel korábbi idõpontot választottak, vállalva a Margita konkurrenciáját. Számomra teljesen egyértelmû volt, hogy kipróbálom, hiszen a Tápió-Hajta-vidék hangulatába néhány más túrán már belekóstoltam, és nagyon megkedveltem. A „Hosszútáv”-nak elbecézett 31,2 km-es verziót választottuk, és másodmagammal indultunk neki a kellemesnek ígérkezõ túranapnak reggel 5 órakor. Pesten háromfõsre duzzadtunk, Szentlõrinckátára érve szinte azonnal megleltük a rajthelyet, ahol semmiképp sem beszélhettünk tumultusról. Az Imre Sándor Általános Iskola nagyon kultúrált hely, az aula korrektül kirakva nevelõ célzatú plakátokkal, pl. a mobiltelefon-használat etikettjérõl. A wc-t tesztelõ lányokra várván gyorsan el is olvastam, hogy megfelelek-e az aktuális viselkedési trendeknek, nem kis megkönnyebbüléssel nyugtázom, hogy még mindig jólnevelt vagyok.
A nevezés gyors és fájdalommentes, indulás.
Rögtön az elsõ ötven méteren komoly dilemmára lelünk, miután az itinerben szembesülünk a következetesen visszatérõ hidroglóbusz kifejezéssel, ami helyett túratársaim annak kiválóan használható magyar megfelelõjét, a víztornyot emlegetik fel használni kívánatosként. Na nekem aztán édesmindegy, egy itinerben az a lényeg, hogy tudjam, mirõl van szó. Ezen aztán hamar túl is lépünk, jó lenne inkább kavarásmentesen kitalálni a faluból. Ez egészen egyszerûen sikerül is, a falu szélérõl visszatekintve a településre pedig megállapítom, hogy ennyi fóliasátorvázat egy helyen én még nem láttam. Kellemesen párás a reggel, sármentes és kényelmes szekérúton vágunk neki a nyílt terepnek. A hamarosan helyi védelem alá kerülõ Pap-tó nádasa és egy szép méretes vadles mellett haladunk el, szántóföld és nád uralja a látképet, a távolban kecses gémeskút látszik - közben letudjuk a reggelizést. Az 5. kilométernél érjük el az elsõ ep-t, egy szépséges fakeresztet. Korhadozik és kicsit csonka is, de nagyon méltóságteljes – évszám már nem kivehetõ rajta, de a keresztet állíttató neve, bizonyos Huber Mihályé még kiolvasható. Ezen a ponton találkozik három község és két megye határa is. Néhány remek felvétel róla, és a kereszttõl pár méterre lévõ háromszögelési ponton látható szám felírása, mivelhogy ez volt az ellenõrzõpont feladata. Továbbhaladva letudunk egy kisebb halmot, közben csodálatos fényjátékok kötik le figyelmünket, amik az egyre markánsabb napsugarak és a szakadozó felhõzet koprodukciójában készülnek – nagyon megkapó látványt nyújt egy-egy aranyszínben pompázó gyepfolt a távolban. Már ízelítõt kapunk a sárból, de csak a tóalmási téesz felé fordulva tapasztaljuk meg igazán, mi is az a vendégmarasztalás. Nem mély, ellenben igen ragadós szántóföldszéle classic, éppen elkezdenénk a szentségelést, amikor Tóalmás határába érve leléphetünk róla. A téesz udvarában almafa, tök kopasz, de egy nagy csomó alma rajta van – vicces látvány. Tekintve, hogy nem messze tõle szétszedett gázolajcsonk, nem biztos, hogy betörnek vele a biopiacra. Ellenben permetezve biztosan nem volt. Tóalmáson keresztezzük a Hajtát, aztán hamar megvan a Moszkva utca (micsoda folklór!), ahol is a Fortuna Presszóban vár minket a 2. ep. Hamar rájövünk, hogy a pontok 4 km/órás tempóra szerettek volna nyitni – szerencsére már ott találjuk a pontõröket (ez késõbb sem probléma). Óvatosan reklamáljuk az itinerben beígért csokit – kedvesen nyugtatnak meg minket, hogy egy másik ponton kapjuk meg az ellátmányt. Kint az ajtónál lefényképezem a nyakig sáros öreg Simson-t, jól teleragasztva a pontot jelölõ A4-es papírokkal. Valamelyik – talán a 10-es – táv innen rajtol, ennek megfelelõen leginkább általánosiskolás forma gyerekek társaságában indulunk tovább. Egy kicsit jellegtelen, hosszú egyenes szakasz következik, balról akácos-bozótos-dzsindzsás, jobbról vetések, egy-egy fiatal gyümölcsös, de a dûlõút sármentes, ennek feltétlenül örülünk. Néhány komolytalan kislánykáról megállapítom, hogy vagy nagyon nem tudják, hogyan kell a természetben (és egyáltalán bárhol) viselkedni, és csak azért nem a tévé elõtt ülnek, mert nagyon kell a beígért ötös testnevelésbõl, vagy azt hitték, hogy a Pisti meg a Matyi is itt lesz, de jól bebukták és nekikeseredtek. Mindenesetre hangosak és szemetelnek, kicsit elszomorítóak. Egy négyes útelágazásban búcsút veszünk tõlük, és immár kellemes akácos úton haladunk el a jobbára romos felsõboldogkátai tanyacsoport mellett, közben egy csonkot - talán olajátemelõ lehetett - veszek észre az úttól egy kissé messzebb, jól meg is nézem magamnak közelebbrõl. Nagyon szép fenyves és nyírjes látszik a közelben, visszatérve az útra pedig két gyönyörû fûzfa örvendeztet meg. Aszfaltúton átkelve és a MOL olajtelepe mellett elhaladva kellemetlen makadámút következik, idõnként nagy sárral egészen Szentmártonkátáig, közben elszórt tanyákat pillantok meg a szélrózsa minden irányában. Jobbra távolabb nádsziget, és egy nagyobb gyepes, nyír- és akácfoltos terület, a Tápió-Hajta Tájvédelmi Körzet oltalma alatt. A faluba érve egy saroktelken (?) zsidó sírkövek – nem jövök rá, hogy ez most egy szanált temetõ, vagy egy gyûjtõ udvara.. Aranyosak az utcatáblák, kézzel, talán sablonnal írtak, egy-egy betû bájosan félresikerült – de legalább vannak. Nem mindenhol tartják ezt fontosnak. A Református Házban vár minket az újabb ep, ahová persze a hivatalos nyitás elõtt érkezünk, de az elõttünk rajtoló sporttársak már javában élvezik a színvonalas ellátást. Tea és pogácsa a menü, szinte korlátlan mennyiségben. Társaim továbbindulnak, én még beszélgetek a pontõrlányokkal egy keveset. A két, egymással szemben jól megférõ templomot lefényképezve indulok tovább, a falu határában kõkereszt, 1969-es, a helyi gyülekezet adományaiból. A rozsdásodó fémketrecet talán el kellene tüntetni mellõle.
Nagyon kellemes gyepes területen haladunk egy szántó mellett, majd egy kis vízfolyáson, a Bíbicfészeki-ágon átkelve (ha nekünk lett odarakva, akkor köszönjük a rendezõknek a betondarabot), tipikus alföldi erdõtelepítések és romos, elhagyott tanyák között, immár ismét túratársnõimmel haladunk, majd változatos színekben pompázó erdõsávokkal tagolt szántóföldek között, sármentes (!) földúton, mostmár zavartalan napsütésben pillantjuk meg Alsóboldogkáta szinte egyforma házait. Egy-egy gyönyörû jelfát Szabados Tamás sem hagyna ki, hát én is fényképezem bõszen. Beszakadt tetejû, romjaiban is impozáns, hatalmas tanyaépület mellett kanyarodunk rá a tanyacsoport felé vezetõ, továbbra is nagyon kényelmes útra. Szinte minden ablakban lebben a függöny, ritka látvány itt az idegen. A szociális otthon egyik épülete nagyon szép, az utóbb épített már nem annyira. Dél van, a kisboltot épp zárja a tulaj. Hamarosan megpillantjuk az Ördögégetõ-halom tetején álló geodéziai tornyot, a betonkolosszus uralja a tájat, a ragyogó napsütésben elképesztõen messzire látni, már fenem is a fogam a kilátásra, ha már jól fent leszek a toronyban. Csalódnom kell, az 1978-as, egyébként kifogástalan állapotban lévõ objektumban minden megvan, csak a létra nem.. Ígyhát elmarad a fentrõl körbenézés. A ponton, mivelhogy ez a 4. ep, nagy élet van, 7-8 fiatal élvezi a csodálatos idõt, vadállatokat próbálnak távcsõvel befogni, kis tábortüzet tartanak életben. Egyikük mátrai srác, nagyon tetszik neki, hogy a számára megszokottól eltérõen kétszáz méternél messzebb is ellátni. Itt kapjuk meg a csokité és még egy kis szõlõcukrot is mellé. Fiatal nyárfás mellett folytatjuk, megpillantjuk Szentlõrinckátát, de még hátravan szûk hét kilométer. Három halálfáradt kislány üldögél az útszélen, gyakorlás teszi a mestert, majd belejönnek. A túra egyik legszebb szakaszán járunk, pompás tölgyes mellett haladunk, egy vadászlesremekmû mellett kanyar, jobbról árnyas erdõszél bájos kis tisztásokkal, balról szántóföld, zöldellõ, szép nagyon. A Hajta-patakhoz érve azzal párhuzamosan haladunk tovább, a túlparton portyázó vadászok tûnnek fel, köszönésünk úgy meglepi õket, hogy heves érdeklõdéssel reagálnak is, miszerint „a Hajtás túrán mentek?” Ezek szerint tudnak róla, de még jó hogy tudnak róla. Visszafelé tekintgetve a geodéziai torony még mindig tisztán látszik. Kiérve a közútra átkelünk a patak felett és aszfalton tesszük meg az utolsó 1-2 kilométert. Látva az autós kisköcsögök eldobált cigarettás- és mekdonelcc-sültkrumplis dobozait itt döbbenek rá, hogy az egész túrán nem láttam számottevõ szemetet! Ez nagyon ritka, de annál örömtelibb. Valami hihetetlen mennyiségû és méretû fóliasátor a falu határában, ez a település tuti, hogy a mûfaj magyarországi nagyhatalma..
Már csak egy hosszabb mellékutca és bezárul a kör, újra a víztoronynál, majd az iskolában. A rendezõtõl teljesen komoly gratuláció, a szokásosnál kisebb, de tetszetõs kitûzõ, egyszerû és szép oklevél. Utóbbin egy kis sajtóhiba, a középtáv kitûzõjének lenyomata a hosszútáv oklevelén egy kicsit bosszantó apróság, ellenben érdekes ötlet a támogatók és partnerek felsorolása.
Kiváló bundáskenyér és tea a jutalmunk még, el is pihengetünk tökéletes jóllakottságunkban, mielõtt kényelmesen hazaindulunk.
A rendezõtõl azt az információt kaptam, hogy 77 induló volt a három távon összesen, egy picit csalódottak is voltak emiatt. Nagyon jó kis túra ez, bízom benne, hogy türelemmel kivárják, amíg megizmosodik az érdeklõdés iránta.
rafter
|
| | | | |
|
|
