Túrabeszámolók


Szentkút IVV túra

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2015
nafeTúra éve: 20152015.06.03 20:26:26
megnéz nafe összes beszámolója


Szent-kút 5


GPS-el mért távolság 7,8 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 20 m.


Alaposan megfázva értem Szombathelyre. Emiatt, illetve az idõjárás miatt átalakítottam az eredeti tervemet: megcsinálom a legrövidebb távot az Észak-Dunántúl Kupáért, elmegyek a Kõszegi-hegységbe montizni. A biciklizésbõl gyalogtúra lett, Bozsokról, az Írott-kõre. Hátha sikerül elmulasztani a betegséget. A sík terep nem jó, mert nem izzad ki kellõen az ember. Sajnos, most nem jött be a számításom, mert nem egy kezdõdõ nyavalyáról volt szó, de maga a túra jól esett.


Gyorsan beneveztem, megnéztem a térképet, s a hosszabb távokkal ellentétes irányba indultam el. A körforgalom után, Gencsapáti fõ utcáján ballagtam. Befordultam balra, a Perintkert felé, a Gyöngyös utcába, s azon, illetve a faiskola területén addig mentem egyenesen, amíg lehetett. Ekkor az úttal együtt irány jobbra. Hamarosan látható lett a kápolna tornya, illetve az ahhoz vezetõ fasor. Csakhamar odaértem. Megkaptam az ellenõrzõ pecsétet, tettem egy két betûs kitérõt, s gyerünk vissza. Egészen a faluig a fasori sétaúton mentem, ahol jobbra rákanyarodtam a fõutcára, s visszaballagtam a célig. Kissé meglepetten néztem meg a GPS-t. 7,8 km-t mutatott. Otthon MapSource térképen lemérve is ennyi. Az itiner szerint, 6,5 km a táv. Ennél a 7,8 km-nél rövidebben, nem lehetne megtervezni. Átvettem a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, s irány Bozsok.


Mint rövidtávhoz illik is, könnyû kis séta. A gencsapáti rész rosszabb, a Perintkert ültetvényei közt vezetõ rész kellemesebb.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 400/300 Ft-ért szürkeárnyalatos fénymásolt térképlapot, itinert, igazoló lapot és kitûzõt kaptunk. A célban, zsíros kenyér, vöröshagyma és ásványvíz volt az ellátmány.

 
 
 Túra éve: 2011
nafeTúra éve: 20112011.05.18 21:14:22
megnéz nafe összes beszámolója

Szent-kút IVV túra 20-as táv.


GPS-el mért távolság: 27,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 220 m.


A rajt nyitása elõtt érkeztem Szombathelyre. Kényelmes készülõdést követõen neveztem be. Az idén nincs 40-es táv, annak ellenére, hogy a kiírásban szerepelt. Érdekes, de többedszer kapom azt a magyarázatot, hogy hiába küldenék el a TTT-seknek, nem jelenne meg. A rajtnál kaptam információt, hogy a nagyon sáros részek elkerülése érdekében változtattak az útvonalon. Kicsit rövidebb lett, legalábbis ez a szakasza, mivel a Csömötei-kilátóhoz vezetõ oda-visszával meg jócskán növelték, olyannyira, hogy ez a 20-as táv inkább 30-asnak lenne nevezendõ.


Meglehetõsen fáradtan, álmosan vágtam neki a távnak, a fárasztó hét, s fõként a kimerítõ péntek után. Az idõ szép, bár csalóka. Ahol nem ér a szél kellemesen meleg, viszont a szél csípõs. Jól haladtam. A 89-es út keresztezését követõen, vizes füves úton talpaltam. Elég sok az erdei virág. A kék jelzés ösvényre térését nem könnyû észrevenni. Tudtam, hogy ott kell lennie, s mivel már vagy 200 m-en nem láttam jelzést, nagyon kerestem. Végül eléggé elbújva meglett. Hiába van két jelzés is az ösvényen, ha egy behajló fa lombja eltakarja. Nem ártott volna valami szalag. A Gencsi-erdõben, a villanypásztornál, a tulajdonos tartotta a szavát, s leszedte a vezetéket a karókról, s egy-egy fával leszorította a földre.


A kék forrásjelzésnél letértem a kékrõl, s helyenként eléggé belógó faágak alatt mentem tovább. Itt tértünk el a régebbi útvonalról, akkor még egy kilométert maradtunk a kéken. Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõpontot, ahol a pecséthez egy csokit kaptam. Az IVV jelzésen folytattam, s jött egy 4,6 km-es egyenes, nagyon monoton szakasz. Biztosan közrejátszott a fáradtság is, de majdnem elaludtam gyaloglás közben. A végén a szabad-erdei és a szénégetõi rész a túra legkellemesebb szakasza. A Vizellõs-patak keresztezése után, a völgybõl történõ kikapaszkodásnál nehezen követhetõ a jelzés.


Idén is tudtam enni pár szem erdei földiepret. Sajnos csak az erdõszélen találtam, mivel az út déli oldalán valaha volt csemete ültetvény fölszántották, s búzával vetették be. Pedig régebben ott volt igazán sok.


A piros és sárga jelzést elérve következett egy szerintem teljesen fölösleges, oda-vissza négy és fél kilométeres kitérõ, a Csömötei-kilátóhoz, ahol az ellenõrzõ pontot helyezték el. Véleményem szerint, a kilátó megépítése kész pénzkidobás. Perenye elõtt, a vízmû közelében, az útról, minden kilátó nélkül is szebb a panoráma. Az EP-n a pecséthez zsíros kenyeret lehetett enni, s üdítõvel is kínáltak, meg persze egy kis borral is, amit most is ki kellett hagynom, mint a túrákon majdnem mindig. Visszafelé találkoztam Csuka Sanyival és csapatával. Csodálkoztam, miként lehetséges, hogy még nem ért utol, hiszen akkor nevezett be, amikor én indultam. Szerintem, már az elsõ EP elõtt meg kellett volna elõznie.


Mentem tovább. Perenyéig nyílt terepen vezet az út. A falu kellemes, de megint csak dél körül érkeztem, tehát a kocsma zárva. Késõbb a Szent-kútnál elmondták, másik irányból kellett volna menni, mert ott van egy bolt a kocsma épületében hátul, s az lehet, hogy nyitva volt. Így jártam. A falutól a Szent-kútig vezetõ út kellemes. Megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet, beszélgettünk egy kicsit s nekivágtam az utolsó szakasznak. Ezt kedvelem a legkevésbé. Unalmas lakott területen vezet, s hát Gencsapáti lakói sem lettek kulturáltabbak, az utolsó ittjártam óta. A fõ utcán, most is zömmel a járdát elállva parkoltak.


Végre beértem a célba, ahol megkaptam az emléklapot és kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, s elindultam haza.


A túra könnyû, viszont túl sok a nyílt mezei-, vagy szántóföldi út, ami monoton. Aki tényleg csak 20 kilométerre van hitelesítve, azt meglepetésként érheti a majd másfélszeres tényleges táv.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazolólap itinerrel, az 1. EP-n csoki, a Csömötei-kilátónál zsíros kenyér és üdítõ (nem meghatározott, önkéntes fizetés ellenében), a célban pedig oklevél, kitûzõ, zsíros kenyér és ásványvíz járt.


 

 
 
 Túra éve: 2009
nafeTúra éve: 20092009.05.17 20:38:48
megnéz nafe összes beszámolója
Szentkút 40
GPS-el mért távolság: 35,43 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 395 m.

A hét eléggé „hûvös” reggelei után, kicsit késõbb indultam otthonról, had melegedjen az idõ, s kevesebb ruhát kelljen késõbb cipelni, amikor lemelegszik rólam. (Mindössze egy vékony biciklis széldzsekit kellett levetnem, 10 dkg súlyban.) Ennek megfelelõen 8 után pár perccel rajtoltam, egy szombathelyi túratárssal együtt. Összesen ketten indultak elõttünk a negyvenes távon. Megint jól jött össze az alkalmi csoport, még ha csak két fõs is, hiszen nagyon hasonló a tempónk. A rajtban figyelmeztettek, kerülgethetjük a pocsolyákat. Elõször nem vettem komolyan, aztán kiderült, egy kicsit végig csúszkáltunk a földutakon. Jó magasra nõtt a fû, s volt harmat is rendesen. A könnyû terepre tekintettel, nem vettem bakancsot. Ennek megfelelõen, alig tértünk le 10-15 perce az aszfaltról, már csicsogott is a víz a cipõmben. Szívesen lemondtam volna errõl a lábáztatásról. Ez van.

Tempósan haladtunk. A kék jelzésen néhol volt egy kis dzsindzsa is, de többnyire jó utakon talpalhattunk, a sarat leszámítva. Az elsõ szép erdei szakaszon süni keresztezte útvonalunkat. Egy istennek sem akart modellt állni. Beletelt párperc fák közötti futásomba, mire sikerült lencsevégre kapnom. Az elsõ ellenõrzõ pontig minden rendben, ott viszont nem találtunk semmiféle jelszámot, vagy bármit, ami az EP-re utalhatna. Az elõzõ évi tapasztalatokból tudtam ott kell lennie. Telefon a szervezõknek, hol van a jelszám? Megkaptuk, hogy a tízes szám mögötti fán lévõ számot írjuk fel. OK! Gyerünk tovább. A 20-as és 40-es távok szétválásánál, megest semmi. Készítettem egy képet, amin rajta volt mindkét táv jelzése, s már indultunk is tovább, persze miután vagy 5 percig „heun” kerestünk valami jelszámféleséget. A szervezõket már fel se hívtam. Minek?

Mentünk egy darabig, míg csak Bozsok elõtt ki nem értünk az erdõbõl. Már messzirõl láttam egy cseresznyefát, amin távolról nézve, már jócskán színesedett a termés. No, mondom én it magán frissítést fogok csapni. Megközelítve a fát kiderült, koránt sem olyan érett, mint gondoltam. Ennek megfelelõen, csak pár szemet ettem. A faluból, a kék keresztjelzésen mentünk ki. Amikor a híd közelébe értünk nem éppen csendes gyerekzsivaj ütötte meg a fülemet, a kastélyszálló parkja felõl. Szóltam a társamnak tempózzunk, mert ha elõttünk érnek az egynyomsávos részre, akkor nem lesz könnyû megelõzni õket. Szerencsénkre õk a murvás úton ballagtak Velem felé.

A falu elõtt most is találtam pár szem érett földiepret, amit gyorsan megettem. Velemben kicsit lelassultunk, a nézgelõdés miatt, de így is hamar elértük az ellenõrzõ pontot, ahol csokit és ásványvizet kaptunk. Ehhez vettünk egy-kis egyéb enni-innivalót, s csaptunk egy kis frissítést. A pontõr elmondta, összesen 5-en indultunk a hosszú távon. Az elsõ két ellenõrzõ pontra pedig azért nem került semmi jelszám, mivel akinek ki kellett volna vinni, esõben nem csinálta meg. Rákérdeztem, a következõ ponton lesz-e valami folyadék, mert azt nagyon hiányoltuk tavaly a 20-as távon. Elmondta, nem tudja lesz-e, mivel a pontõrök még azelõtt elindultak reggel, mielõtt megkapták volna az ásványvizet, tehát betervezve be volt.

A falut a sárga jelzésen hagytuk el. Jó kis kacskaringós ösvény, de tavalyelõtthöz képest több a jelzés, így könnyebben követhetõ. A Doroszlói-erdõben, a túra legnagyobb szintû emelkedõje várt ránk, amit viszont nagyon kellemes erdei út követett. Lukácsháza közelében vége szakadt a jónak, kiértünk az erdõbõl. A jó látási viszonyoknak köszönhetõen, ha elmosódottan is de láthattuk a Somlót és a Ság-hegyet. A 200-éves vackorfa alatti padon, Csuka Sanyiék ebédeltek. Éles elméjûen megállapítottuk, õk a két elõttünk indult túrázó a hosszú távon. Õk már azt is tudták, miszerint az ötödik induló, áttért a 20-as távra. Kicsit beszélgettünk, majd folytattuk az utat. A 20-as táv becsatlakozása után néztem, hol az EP. Ahol szokott lenni, ott semmi. Úgy 100 méterrel odébb találtuk meg. Ásványvíz nem volt ugyan náluk, de megoldották a folyadékpótlást, egy hétvégi háznál, s a hangokból ítélve nem csak vízzel, hanem a hegy levével is. Néhányan, már ugyancsak jól érezték magukat.

Eseménytelen gyaloglás következett a Szent-kútig. Közben azért nézegettünk hátra, vajon utolérnek-e bennünket az egyre sötétebben gyülekezõ felhõk. Megúsztuk. A ponton megkaptuk a következõ pecsétet. Gondoltam, megmosom az arcomat is. Kicsit figyelmetlennek bizonyultam. Amikor az elsõ adag vizet az arcomba zúdítottam, jöttem rá, hogy elfelejtettem letenni a szemüvegemet. Ez nem volt egy sikeres akció. No mindegy, a víz azért nagyon jólesett. Beszélgettünk egy-két percet, s nekirugaszkodtunk a túra utolsó szakaszának. Mivel a kerékpárút hídját lezárták, ezért a szervezõk, egy kicsit eltereltek bennünket. Jó tempóban haladtunk. Hamarosan Gencsapátiban találtuk magunkat, ahol sajnos semmivel sem lettek kulturáltabbak az emberek. Mos is zömmel a járdát elállva parkoltak, tisztelet a kevés kivételnek. Ez egyébként a túra legunalmasabb része, viszont már közel voltunk a célhoz.

Szaporáztuk lépteinket, s a nemsokára be is értünk. Perenyét és Gencsapátit leszámítva, sehol sem monoton a túra. Nem túl szintes, de igen kellemes terepen vezet, persze nem számítva a sarat. Jó csúszós, ragadós az itteni sár, ami lassan szárad. A szombathelyi túratárs is talált néhány szép szakaszt, ahol eddig nem járt, pedig gyakran járja a környéket.

A túra ár/szolgáltatás aránya sokat javult tavaly óta. 400/300 Ft-ért, emléklap, kitûzõ, a 3. EP-n csoki és egy fél literes ásványvíz. A 4. EP-n is megoldották a folyadékpótlást. A célban zsíros-és margarinos kenyér. Ha a horror minõségû térképes igazoló lapot olvashatóra cserélnék (nem kell feltétlenül színes), s az elsõ két EP-n is lenne jelszám a távok szétválásánál, akkor egyértelmûen kiváló lenne a túra ár/szolgáltatás aránya, de így is igen jó. Nem ártana megváltoztatni a távok megnevezését sem a tényleges adatoknak megfelelõen: a 20-ast 25-ösre; a 40-est 35-ösre. Lehet ez esetben többen vállalnák be a hosszú távot is. Bõ 10 kilcsi a különbség, de ez végig változatos, kellemes úton vezet. Két nagyobbacska emelkedõ van benne: egy lankásabb Bozsok és Velem között, egy húzósabb pedig a Doroszlói-erdõben. Az összes unalmasabb rész benne van a rövidebb távban is.

A túráról képeket töltöttem föl az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra.
 
 
 Túra éve: 2008
nafeTúra éve: 20082008.05.21 21:17:09
megnéz nafe összes beszámolója
Szentkút 20
GPS-el mért távolság: 24,68 km. A magasságmérõt elfelejtettem a túra elején elindítani, így szintadat nincs. Valószínûleg valahol 100 és 200 m között lehet, mivel a Vizellõsi-patak után bekapcsolva is összejött 40 m.
Negyednyolckor megérkeztem Szombathelyre, így igen kényelmesen készülõdtem. A fehérvári csapat már a rajthelyen volt. Meglepetés! Dominika begipszelt lábbal fogadott, ezért sajnos nem tudott részt venni a túrán. A rendezõkkel és Mercédesszel gyakorolta a kosárra dobást az udvaron. Szerintem egy csöppet sem unatkozott, amíg mi gyalogoltunk.
Nyolc óra tájt elindultunk. Eleinte nagyon könnyû terepen gyalogolhattunk, hol mezõn, hol erdõn. Egy nyiladék után, ahonnan Bucsura lehetett rálátni, Patrik és Mercédesz megállt, egy kis ennivalót elõvenni, pedig még egy óra sem telt el a reggelitõl, és az indulástól. A többiek addig jó 200 m elõnyre tettek szert. Nekilátunk behozni. Egész jó tempóban haladtunk. Egyszer csak arra figyeltünk fel, hogy a hátrányunk csak vagy 50 méter, viszont az ösvény jobbra lekanyarodik az útról, õk pedig továbbmentek. Szerencséjükre meghallották a kiabálásomat, s visszafordultak. Így lettünk utolsókból, elsõk, ami a két gyereknek igen tetszett. Elõször hangulatos, egynyomsávos ösvényen ballagtunk, ami késõbb teljesen dzsindzsássá vált. Pont az ilyen meglepik miatt, nyáron is hosszú nadrágban túrázom, ezért nekem nem okozott gondot a kökény- és vadrózsabozót, valamint a csalán. A kicsiknek rövidnadrágban már annál inkább. Végül is csak ritkult a bozót, majd az erdõ szélén meg is szûnt. Már tavaly is nagyon tetszett a következõ erdei útszakasz. Igen hangulatos. Következett viszont az átkelés két villanypásztoron. A túrabot gumizott markolatával kicsit lenyomtam a fölsõ madzagot, s simán átléptem. A többiek a létrás átjárót használták, több-kevesebb nehézséggel. A következõ szakaszon, kicsit átvettem, a kicsik hátizsákját, ami Brigi rosszallását váltotta ki. Attila pedig kitalálta, hogy mindenki csak azt eheti, amit magával visz. Persze ezzel nem azt érte el, amit szeretett volna, hiszen erre a két kicsi azonnal elkérte a hátizsákomat, hiszen a benne lévõ müzli szeletekre és gyümölcslére pályáztak. Mindketten vitték is egy kicsit a hozzájuk képest túlméretes, nehéz zsákot.
Jött egy újabb kellemes erdei útszakasz, ahol végre elértük az elsõ ellenõrzõ pontot. Felírtuk a jelszámot, kiosztottam a gyerekeknek a müzli szeleteket, s ballagtunk tovább. Erdei és mezei ösvények után, hamarosan a második ellenõrzõ ponton találtuk magunkat. Itt is jelszám fogadott bennünket. Kisvártatva olyan útszakasz következett, ami nem volt túl nagy élmény. Teljesen benõtték a szederindák. Pár száz méter dzsungelharc után kiértünk belõle egy mezõre. Ezt az ösvényt a turistáknak még nem volt esélyük kitaposni, hiszen a jelzés egy részét, csak a túra elõtti napon festették föl, így az, semmilyen térképen sem szerepel, ezért a túrázók nem is használják. Kiérve belõle kicsit fellélegeztünk. Szépen lehetett látni, mennyit közeledtünk a Kõszegi-hegységhez. A Szent Vid kápolna szinte világított, a hegyek alkotta háttéren. Nemsokára újabb dzsungel ösvény következett, jó hosszan, de azért nem volt annyira durva, mint a szeder.
Rövid, tiszta útszakasz után, kacskaringós ösvény következett a Vizellõsi-patakon át illetve mellette. A kicsik, már nyûgösek voltak, mikor érjük már el a következõ EP-t. Ja! Fájt a foguk, a Sió go pack-okra, de már mióta? Az EP irányára fordulva viszont kellemes meglepetésként, egy csomó érett vad földiepret láttunk. Rávetettük magunkat, s bele is keveredtünk, mint maci a málnásba. Az úttól jobbra annyi volt, hogy bõven maradt még az utánunk jövõknek is. Nagyon finom volt. Érdekes tavaly Velemnél jártam ugyanígy. Másutt még épp csak virágzott a földieper, ott pedig már volt érett, de nem olyan tömegben, mint itt. Körülbelül negyedóra múlva indultunk csak tovább. Hamarosan megkaptuk a pecsétünket, s a biztatást, hogy Perenyén van kocsma, ahol tudunk frissíteni. Eseménytelen, nem túl látványos út után meg is érkeztünk a faluba. Csak az színesítette a szakaszt, hogy Mercédesz a sokadik kísérletet tette, a nyári túra kalapom végleges megszerzésére. Jó kis kalap. Majdnem sikerült is elvinnie Székesfehérvárra. Az indulásuk elõtt néhány másodperccel bukott le. Ekkor jöttem rá, miért is került a célban!
Eddigre a két kicsi eléggé elfáradt. Szokatlan volt a számukra, hogy 20 km-t pihenõ nélkül tegyenek meg. A kápolna utáni gyepes területen el is terültek. Pár perc pihenõ után sikerült rávenni õket a tovább indulásra, kecsegtetve a kocsmai frissítéssel. Patrikot vittem egy „kicsit” a hátamon. Otthoni térképes mérés szerint volt az vagy 900 m. Csalódás, a kocsma és a bolt is zárva. Érdekes, hogy a kocsma tulajdonosát hidegen hagyja 2-300 vendég lehetõsége. Frissítés ügyében, már csak a Szent-kút vizében bízhattunk. Kisvártatva fel is tûnt a kápolna. A többiek közül még az utolsók is, legalább 100 m-el elõttünk jártak, de valahogy rá kellett venni Mercédeszt és Patrikot a gyorsabb haladásra. A versenyszellem felkeltésével sikerült is. Biztattam õket, hogy egy másik úton, ami ugyanolyan hosszú, érjünk be hamarabb, mint anyáék. A 4-500 m-t végig futva (A két kicsi, biztos, hogy jóval több, mint egy km-t futott a túrán.), csak Ervinéknek sikerült 10 m-el megelõzni bennünket, pedig közel 200 m elõnyük volt, de még idõben észrevették, miben ügyködünk. A többiekre viszont rávertünk 5 percet. Már ki is pihentem magam mire odaértek. Végre sikerült vízhez jutni. Ettünk a magunkkal hozott szendvicsekbõl, nézelõdtünk, feltöltöttük, a palackokat, majd nekivágtunk az utolsó szakasznak. Most Mercédeszt vittem a hátamon. Szintén otthoni térképes sacc szerint úgy 500 m-t, tehát igaza volt a Mercinek, hogy kevesebbet vittem, mint a Patrikot. Legközelebb, az igazságosság kedvéért GPS-el fogom mérni a távolságot.
Miután beértünk Gencsapátiba, jött a túra legunalmasabb része, ahol változatosságot, csak a járdán szabálytalanul parkoló, azt elzáró autók jelentettek. Végül beértünk a célba, ahol megkaptuk a pecséteket, a kitûzõt, az emléklapot, egy szelet csokit, valamint lehetett ásványvizet inni.
Annak ellenére, hogy nem hegyi, vagy dombvidéki túra volt, egész kellemesnek bizonyult. Az ár/szolgáltatás aránya a rosszak közé tartozik. 400/300 Ft-ért emléklap, kitûzõ, egy szelet csoki és ásványvíz a célban, nem valami sok. Kellemetlen, hogy bõ 20 km-en keresztül nincs semmi frissítési lehetõség. A szervezõk megígérték, hogy jövõre a K+P találkozásához hoznak vizet. Úgy legyen!
Képekkel valószínûleg a hét végéig felkerülnek a balatonfürediek honlapjára (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as évéhez.
 
 
 Túra éve: 2007
nafeTúra éve: 20072007.05.12 22:12:39
megnéz nafe összes beszámolója
Szentkút 40.
Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 450 m.
Reggel 6 órakor felvettem Tamást a pápai fõtér közelében, s elindultunk Szombathelyre. Az idõjárás nem túl sok jóval kecsegtetett, mivel eleve esõben indultunk, s az majdnem a rajt helyig kitartott.
A rossz idõ miatt nem voltak sokan a startnál, így nagyon gyorsan be tudtunk nevezni. A kiterített térképrõl gyorsan átmásoltam a 40-es táv útvonalát a sajátomra. Azt is mondhatom, térképet rajzoltam. 2003-as kiadású térképem van, körülbelül 4 kilométer kivételével jelzett turista úton vezetett a túra, de a távnak csak mintegy a fele volt meg a térképen. Ennél frisseb kiadású térképet nem tudok vásárolni, pedig már a tavalyi Írottkõ túra óta keresek, mivel ott is jó néhány olyan jelzett ösvénnyel találkoztam, ami nincs rajta a térképen. Jelen esetben hiányzott a kék kereszt a rajt helytõl a kék sávig. A piros háromszög Bozsok és Velem között, A piros sáv, a sárga sávtól Szombathely felé és a Szenkúthoz vezetõ kék kör.
Az útvonal lemásolása után nekivágtunk a távnak. Szerencsére nem esett az esõ. Jó tempóban haladtunk a kék kereszt jelzésen, bár a földút rendesen csúszott az esõ miatt, de legalább nem ragadt. Kellemes erdei és mezei utak váltakoztak, gyorsan fogytak a kilométerek. Néha esõt rázott a nyakunkba a fákról a szél. Egy tölgyesben gyanús lett, hogy túl monoton az esõcseppek zaja. Az elõ kisebb tisztásnál ráébredtünk, bizony ismét esik az esõ. Nem volt vészes. Egy kiszáradt patak meder mellett a kék jelzés dzsindzsás, szûk ösvénnyé vált. Itt tartottuk az elsõ kényszerpihenõt, amíg beöltöztünk esõruhába. Szerencsére nem tartott sokáig az esõ, s az elsõ és második EP között levetettem az esõnadrágot, majd amikorozsok elõtt 2-3 kilométerrel kiértünk az erdõbõl, az esõdzsekit is lecseréltem. ezen a szakaszon láttuk meg elõször a Kõszegi-hegység magasabb részeit. Az Írottkõ nagyrészt még felhõ sapkát viselt, s kisebb foszlányok idõnként beúsztak a Szent Vid kápolna elé is. Itt két kilométeren keresztül dagasztottuk a sarat Bozsokig. Csúszott és ragadt is. A végére kiderült, ez volt az egyetlen tényleg ragadósan sáros része a túrának. Sem Bozsokon, sem utána nem kényeztettek el bennünket az újabb kék kereszt jelzés felfestõ, de a térkép alapján könnyen megtaláltuk a helyes utat. Nehezen érthetõ számomra, miért csak német nyelven jelölik a montis utat a falu központjában, Velem felé. Magyarul, csak egészen a falu szélén található régiós kerékpáros út tábla, de montis ajánlás nélkül.Az út jó, de trekkinggel, vagy országútival nehezebben járható. Elindultunk rajta, s nem is vettük észre mikor tért le róla a jelzés. Amikor már vagy egy kilométeren keresztül nem találtunk jelzést, gyanús lett a dolog. A patak is jobbra csobogott tõlünk. Elõvettem a térképet, s láttam, bizony letértünk a helyes útról, de azt is, hogy végül is nagyjából egy kilométeres kerülõvel újra be fog csatlakozni a turista jelzés. Egyébbként nagyon szép erdõben vezet az út. Csakhamar meg is találtuk a kék keresztet. Alig pár száz méter megtétele után kellemes meglepetés ért. Az út oldalában már érett a földieper! Nem túl sok, de Velemig, vagy két marékkal tudtam szedni. Nagyon finom volt! Máshol még csak éppen hogy virágzik a földieper. A falu elõtt egy aszfaltos keresztezõdésben megint nem látunk jelet, s ismét rossz felé mentünk. A falu északi széle helyett a Hõsök kapujánál értün be. Rövid keresés után megtaláltuk az ellenõrzõ pontot. Megkaptuk a pecsétünket, s indultunk is tovább. Kicsit tartottunk a következõ szakasztól, mivel a rajtnál figyelmeztettek bennünket, hogy a sárga sáv jelzést nehéz követni. A kék keresztrõ semmit sem szólta, s már ott letévedtünk az ösvényrõl kétszer. Mi lesz akkor itt? Szerencsére egy T elágazás kivételével könnyen lehetett követni a jelzést, de ott is hamar megtaláltuk, az ilyenkor szokásos módszerrel. Elindultunk a valószínûbbnek tûnõ irányon, majd amikor jó száz méteren nem találzunk jelet, vissza a kiindulási ponthoz, s nézzük a másik lehetõséget. Itt az elsõ kanyar után meg lett a jelzés. Rövidesen magunk mögött hagytuk Kõszegszerdahelyet. Sajnos Tamás bokája el kezdett fájni. Valamiért a bakancs szára meggyötörte magát a bokacsontot. Kellemes séta (egy jó száz méter szintet tartalmazó emelkedõvel, amire nem számítottam) után elértük a piros és sárga sáv jelzések keresztezõdését. A vázlat szerint itt kellett volna találnunk a 4. EP-t, de sehol semmi. Túratársunk, akivel csaknem a rajttól idáig elõzgettük egymást, úgy döntött, a tavalyi emlékei alapján tovább megy sárgán, mi pedig a térkép szerinti piroson indultunk tovább. Neki volt igaza, tényleg tovább kellett volna menni a sárgán, még egy-készáz métert, maj ad az ellenõrzõ ponttól vissza. Mi maradtunk a piroson. Ez egy darabig kiválóan volt felfestve, majd egy hatalmas vadkörtefától kezdve, jó darabon semmi. Egy kerítésen tûnt fel újra, ahol jobbra kanyarodott, majd újabb pár száz méteren semmi. Azért megtaláltuk az 5. EP-t, ahol jeleztük, nem találtuk a 4. pontot. Itt megkaptuk a magyarázatot, merre kellett volna mennünk, s telefonált az ottani pontõröknek, hogy ne várjanak bennünket. Pecsételés után továbbindultunk. Ezen a szakaszon is ritkás volt a piros sáv jelzés, de azért gond nélkül követhetõ. Szép volt az elõttünk elterülõ alföldi jellegû rész. Mindazonáltal gyakran néztem hátraflé is, ugyanis a Kõszegi-hegység látványa mögöttünk egyenesen gyönyörû volt. Perenye elején utol értünk egy három fõs csoportot. Egyikük megkérdezte, nem találkoztunk-e a Túrázz a Cuha-völgyi vonatért mozgalomban januárban. Így derült ki õk is pápaiak. Megkérdeztem tõlük, mivel jöttek. A válasz vonattal volt, s mivel velük együtt öten voltunk, felajánlottam hazaviszem õket. A táv további részét együtt tettük meg, kicsit lassabban, mint ahogy addig haladtunk, de semmi gond, bõven belefért az idõmbe. A Szent-kutat a kék kör jelzésen hamar elértük, s itt tartottuk a leghosszab pihenõt. A kálvária stációi és a parányi kápolna a magya egyszerûségben, gyönyörûek.
Gencsapátiban a térkép alapján, az elsõ aszfaltos utat elérve, jobbra fordultunk, de az elsõ száz méter után gyanús lett, miszerint ilyen keskeny úton valószínûleg nem jár autóbusz, pláne, hogy kicsit távolabb, aszfaltosból murvás lesz, visszafordultunk. Egy helybéli útbigazítása után gyorsan megtaláltuk a Szombathelyre vezetõ utat. Jó ideje mentünk már a faluban a járdán, amikor megnéztem, mikor lesz már vége a lakott helynek. Úgy találtam, miszerint a falu széle és a város között nincs több 200 méternél. Alighogy ezt elmontam, fel is tûnt elõttünk a körforgalom, s pár perc múlva beértünk a célba. Pecsételés, az oklevél és a kitûzõ átvétele után zsíros kenyérrel pótoltuk az elégetett kalóriákat, s kisebb átöltözés után haza indultunk.
A térképet elõzetesen megnézve, kicsit tartottam tõle, hogy túl egyhangú lesz a túra, mivel nagyrésze „sík” terepen vezet. Szerencsére ez nem igazolódott be. Az erdõk és mezõk egész jó ritmusban váltogatták egymást. Maguk az erdõk is változatosnak bizonyultak. Szép tölygyesek, fenyvesek, akácosok követték egymást. A Szent-kút utáni rész volt csak monoton.
Az egyetlen problémát az jelentette, miszerint a kapott térképvázlaton a 4. EP helye pontatlanul került bejelölésre, ugyanakkor semmiféle leírást sem kaptunk. Legalább az ellenõrzõ pontoknál fel kellett volna tüntetni, pontosan hol találhatók. Ezt leszámítva nem bizonyult nehéznek a tájékozódás.
Összességében nagyon kellemes túrán vagyunk túl. Akiket elriasztott az esõ sajnálhatják, hogy lemaradtak róla. Sajnos a 40-es távot, mindössze kilencen vállaltuk.