Túrabeszámolók


Szent Márton IVV túranap

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2017
goomTúra éve: 20172017.11.12 23:55:00
megnéz goom összes beszámolója

 Szt. Márton (2×) 10 TT - ahogy én láttam... (fényképes beszámoló a blogomon).                                                                                                           .

 
 
ExGESesTúra éve: 20172017.11.11 20:09:38
megnéz ExGESes összes beszámolója

 A 20-as túrán voltam, de ezt sem a kitűzővel, sem az emléklappal nem tudom alátámasztani, mivelhogy sem név ,sem évszám, sem pedig a táv hossza nem szerepel egyiken sem. A túrán sok volt az aszfaltozott út, látnivaló annál kevesebb, de ezért kárpótolt az őszi erdő szépsége. A  túra kiíráson a TTT oldalán nem találtam infót, vagy térképet a túra tervezett útvonaláról, úgy hogy az meglepetés volt. 

 
 
 Túra éve: 2016
goomTúra éve: 20162016.11.13 23:53:20
megnéz goom összes beszámolója

 Szt. Márton 20 TT - Ahogy én láttam... (Turista Magazin)


Szombathelyen, Márton püspök szülővárosában (akkor még Savaria) rendezik – immár tizenegy éve – a róla elnevezett teljesítménytúrát. Jellegzetes IVV-esemény: három rövid távból lehet választani (5, 10 és 20 km). Idén, az ünnepi évben (az 1700 éves évforduló alkalmából) különleges díjazás is várta a teljesítőket. Meg különleges körülmények is.


Mint általában, most is felkészültem a túrára. Nem könnyen, de sikerült elérnem egy szervezőt telefonon. Kíváncsi voltam a tízes távra: merre is vezet? A TTT oldalán ugyanis egy szó sincs róla… Kissé bizonytalanul, de azt a verziót erősítette meg, amit feltételeztem. Tavalyelőtt teljesítettem a húszas távot, de a biztonság kedvéért rákérdeztem arra is: az most is ugyanaz, ugye? Ööö, persze, igen! Rendben. A döntést meghagytam egészen az előző estéig: időjárástól függően tartott volna velem a család. Aztán az égiek úgy akarták, hogy: nem. Rengeteg csapadékot ígértek éjszakára, szombatra meg hideget és szelet. Tiszta sor, marad a húszas, egyedül.


Ezzel az elhatározással ballagtam a Herman Ottó középiskolába. Meg kell becsülni ezt az érzést itt a nyugati végeken: nem több órás autózással vagy vonatozással (esetleg már előző este), hanem gyalog megyek a rajtba! Hat-hét perc, kellemes bemelegítés. Lenne, ha a meleg bármilyen aspektusa egyáltalán felmerülne. De nem, erről szó sincs! Érzem hátam mögött az északi szelet, és szépen szakad a hó is: ezúttal profi munkát végeztek a meteorológusok. Így érkezek meg, ahol meglepetésként fogad az indulók tömege: hát, azt hittem, sokakat visszatántorít ez a zimankó. És az átlag életkor lazán hatvan felett lehet, bár látok fiatalokat is. Aztán jön egy még nagyobb meglepetés: az itiner. A húszas távnak elég kevés köze van a tavalyelőttihez! Nagyot nyelek, olvasom a részletes leírást, és pislogok. A hölgy, akivel beszéltem, zavartan kér elnézést: a bejárást, útvonalat más intézte, ő azt hitte, hogy… bocsánat! Lehetetlen haragudni rá, de akkor most újratervezés. Lássuk csak: száraz időben is saras szakasz… aha. Most kb. tizenkét órája zuhog. Meg patak-átkelés, kétszer – elnézést, lesz ott híd? Vagy kicsi, és átugorható? Nem, és híd sincs. Aha. A vadonatúj, ma debütáló futócipőmre nézek. Jelzések? Hááát… van, ahol egész jó… de néhol keresni kell. Remek. És tessék mondani, tízes kétszer: azt lehetne? Persze! Megkönnyebbült válasz, és én is örülök. Ezt akkor megoldottuk. Így kissé unalmasabb lesz, de a tempó – ami mára a fő cél – nem szenved csorbát.


A hó változatlan intenzitással szakad, mikor útra kelek. Szó ami szó, pompás látvány, főleg így idei első alkalommal. A Dél-dunántúli kéken (DDK) haladok, jobbról a bezárt Kilátó Szomjoltót hagyom el, valamikor a pecsét is itt volt… A házak között nem lehet annyira érezni  a szelet – hát gyerünk! A futónadrág kissé vékonyka, de egyébként nem fázok. Másfél-két kilométer futás után pláne nem. Apró tévesztés, de aztán az út rendben, és a jelzések is. Egy helyen kis kavarodás előttem: páran jobbra tartanak, vannak, akik meg onnan érkeznek (?!). Megoldjuk, ez is rendben. Rigóvölgyi utca, borzas fekete kutya acsarkodik – szerencsére kerítésen belül. Futó páros kocog előttem, őket is előzöm – aztán hamar kiérkezek az Emlékmű háta mögé. Szegény még a szocializmusból maradt itt, mementóként a város fölé magasodva. Jobb kanyar, Jégpince út: ez egészen kivisz a Parkerdőig. Szerencsére nem ezen, hanem a mellette pár méterre, beljebb vezető kék kereszten kell eljutni odáig. Kicsit kanyarog, kicsit saras, de mégsem aszfalt… Egy fehér Skoda parkol előttem, gyanút fogok. A hátsó szélvédőt lesöpröm, és valóban, ott a felirat: „ellenőrzőpont”. Kedves hölgyek fogadnak, örülnek az első érkezőnek, ismerős is akad. Megkapom a szép pecsétet, elmesélem, hogy kétszer tíz, és hogy a másodikat fordítva szeretném. Így azonban aligha érem itt őket: valószínűleg zárnak már addig. Ó, semmi gond, magának el fogjuk ám hinni! De rögzítem is a track-et, meg fotózok is; lesz bizonyíték, ha mégis kellene.


Folytatom utamat, ami meglehetősen trükkös: pompás őszi avaron járok – az alatt viszont sok helyütt pocsolyák. Nem is kicsik. Na, az új cipőm hamar belekerült a mély vízbe: néhol szinte szó szerint. Aztán nyílt szakasz is jön: jobbról, azaz észak felől szántás, mező – és ennek megfelelően komoly szél. Hujj! „Itt csak a gyorsaság segít” – jut eszembe Karak a Lutrából. A csuklyát fogni kell; nem könnyű így, de aztán újra fák között… csendesebb itt. Két fahíd, sok-sok avar: pazar látvány a havas terep az őszi lombok alatt. Évszakok találkozása, így van ez, ha korán érkezik az első hó. Lassan, de biztosan emelkedik az út, várom már a parkerdei büfét. Hamar fel is bukkan a hófödte tető, két fiatal srác ül kint az egyik asztalnál, alaposan beöltözve. Azonnal megcsap a forralt bor illata, huh, igazán jól esne! De sajnálom rá az időt, és nem vagyok biztos benne, segítene, vagy inkább lassítana? Végül megígérek magamnak egy adagot befutás utánra; kecske és káposzta… Ezzel azonban – egyúttal – egy komoly motivációs célt is találtam magamnak, de jó! Ennek megfelelően tolom a Parkerdőben – hiszen már itt van előttem-felettem a „bejárati kapu”. Balról megérkezik a kék, ami aztán el is visz egészen a rajt-célig.


Sejtettem, és valóban: itt jóval csendesebben esik. Sőt: úgy tűnik: egyre kevésbé láthatóan – azaz, egyre vizesebben. Igen, a hóesés lassan átvált havas esőbe. Sokkal jobban tehát nem jártam, sőt… De aztán az Iszinik-es sorstársak jutnak eszembe; többször is. Uhhh, készültem oda, de nem jött össze, hát… nem is tudom. Minden jót (és főképpen kitartást) kívánok nekik innen távolból, gondolatban. Kanyarog az út, elhagyom az első, majd második esőházat is, emelkedik és lejt – élvezetes futóterep! Huzatos átjáró, még zöld növényzettel, alatta a fehér hó: megkapó látvány. Saras emelkedők és lejtők, a cipő – és különösen a talpa – lenyűgöz. És már az első házak, Olad, aszfalt. Lejtő szinte a suliig, megállás nélkül.


Zsíros kenyérrel és forró teával kínálnak: utóbbit el is fogadom; igen jólesik. Pecsét, és fordulok is, vissza, mielőtt bemelegednék (az izmok meg kihűlnének). Ugyanaz a tíz kilométer vár rám, csak most fordított irányban. Így hát emelkedő jön, fel a Parkerdőig, és még tovább is. A leesett hó egyre jobban tűnik el, a sár mennyisége meg nő. Főleg, hogy már jönnek szemből is: néhányukat (akiket megelőztem) felismerem. Ők tíz kilométeren vannak, mindjárt beérkeznek: jó utat, sziasztok! Remekül megy továbbra is a folyamatos kocogás; nagyon élvezem. Eszembe jut egy-két nyári futás, amikor a Szombathelyi Futóklubbal erre jártunk: kellemes alkalmak voltak. Az emlék azonban olyannyira él, hogy benézem a kéket: nem veszem be a derékszögű balost, hanem tovább szaladok a piros futó-jelzésen. És elég későn kapok észbe: na, szép kis öngól – és pont hazai pályán, huh, de gáz! Innen már egyszerűbb, ha maradok ezen: ugyanoda jutok így is, csak persze egy jó kilométernyi többlet-távval.


Megérkezek másodszor is a büféhez; a fiúk néznek egyet, de aztán adják a pecsétet. Profi túrázóval, Sanyival találkozok: ő a tízesen van. Örömmel üdvözöljük egymást, és megyünk tovább – csak ellenkező irányba. Kék kereszt újra, ami ezúttal hosszan lejteni fog, remek! Viszont aggódok a sok lábnyom miatt, ami azóta vélhetőleg végigtaposták, hogy itt jártam. Gyorsan kiderül, hogy ettől kár volt tartanom. Látom ugyanis, hogy nagyjából hasonló állapotú, mint ahogy hagytam, másrészt még mindig érkeznek szemből túratársak – az aszfalton. Hát, mindenki másképp csinálja, tudom – de most mindenki másképp, mint én? Mindegy, örülök és kihasználom a folyamatos laza lejtőt: meghúzom a tempót. Így aztán igen hamar felbukkan az Emlékmű újra. Bal kanyar, kis aszfalt és át a kis dombon. Kavicsos út, vityillók és víkendházak között lefelé, hej, reggel itt még hogy szakadt! A fekete kutya teljesen berekedt azóta, de nem adja fel még most sem. Járdán futok, öt kilométeres érkezőket előzök, buszforduló, aztán a maradék pár száz méter, amit ma negyedszer teszek meg. És a befutó, na, lássuk: mire volt mindez elég? Hát: jó lett. Nagyon-nagyon jó – az én szintemen, persze… Konkrétan: az eddigi legjobb! Ráadásul messze veri az előző rekordomat. A hó és a szél, a hideg és a latyak mind eltörpül emellett, és csak emeli értékét. Lenyújtok – és most már jöhet a zsíros deszka, a forró tea. És lám, mit tesz Isten: forralt borral is kínál egy úriember! Minden jó, ha jó a vége: átveszem az egyedi, idei évre szóló kitűzőt és emléklapot. Gratulálok hozzá a hölgyeknek, ők meg nekem; mindenki örül. És meglepetés, egy ismerős arc: Gábor, te itt, Budapestről?? Persze, Csiga Biga Liga, tudod… ahol a rövid távok a nyerők. Beszélgetünk még kicsit, aztán elköszönök. Az otthoni forró fürdőre gondolok, és elballagok arrafelé.

 
 
 Túra éve: 2014
goomTúra éve: 20142014.11.16 00:42:59
megnéz goom összes beszámolója

Szent Márton IVV 20 TT (Endomondo programmal 18,13 km-t és 343 m szintkülönbséget mértem). Útvonal-rögzítésem itt található.



Bevallom becsülettel, hogy vész-tartalékként "ugrott be" ez a túra: munkahelyi okokból le kellett maradnom a tervezett/szervezett Lõvérek 40 TT-ról. Megszokott csapatunk tagjai persze oda mentek, így ma egyedül túráztam.

Oladi lévén, kb. tíz perces gyaloglással a rajt-cél helyszínén, a Herman Ottó Középiskolában voltam. Meglepetésemre a kezdõ idõpontban, nyolckor már tekintélyes tömeg fogadott: sok kisiskolás és sok szépkorú túratárs. Persze, a távok is indokolták ezt: 5, 10 és 20 km közül választhattunk. Én ez utóbbinak rugaszkodtam neki negyed kilenckor.

Kissé borongós idõben, de esõtõl nem tartva indultam el, így a széldzseki a zsákban maradt, és csak egy póló+vékony túrapulóver maradt rajtam. Ezzel végig ki is tartottam - igaz, egyedüliként a mezõnyben: mindenki mást kabátban láttam. Kezdéskor már az itiner böngészgetése is idõbe telt: a TTT oldalán semmilyen részletek nem voltak (útvonal, érintési- és ellenõrzõpontok, térkép, stb.) - így (szombathelyiként is) eléggé át kellett tanulmányozni azt. Telefonomon a LocusPro segítsége is sokszor jól jött...



A túra nagy részét aszfalt vagy betonút jellemezte, esetleg kavicsos szakaszok: örültem, hogy nem túra-, hanem futócipõben jöttem. A Márton Áron, Kárpáti, majd Rigóvölgyi utca után - a Csónakázó-tó és az Emlékmû mögött - a Jégpince út következett. Egy jobbos derékszögû letérés a Síp utcába vitt be - itt volt az elsõ EP (pecsét). A Síp utca végén érkeztünk a GSM-torony és a kilátó közelébe, majd - balra fordulva - a Dr. Pálos és Wimmer utcákon hagytuk el a várost a séi parkerdõ felé.

Itt volt egy kis meglepetés számomra, mert az itiner a zöld sávot említette, a hozzá adott (elég szerény, kicsi, szürkeárnyalatos) térkép viszont egy utcával elõbb irányított déli irányba. Nem is a megtett plusz út zavart, hanem hogy kavarogtam kicsit. Szerencsére egy kert-tulajdonos pár segített, ezúton is köszönöm nekik!

A parkerdei bejáratnál, a büfé egyik asztalánál fogadtak a 2. EP pecsételõi (ellátás itt sem volt, de a büfé mûködött). A K+ jel közvetlenül a város felé vezetõ Jégpince út mellett vitt, majd (egy érdekes vargabetû beiktatásával) visszajutottunk erre a sarokra, azaz a Szombathelyi Parkerdõ bejáratához, ahol parkoló, tûzrakóhelyek és - a már említett - büfé is van. A vargabetû így nézett ki: jobbra le az Erdõ utcán, majd jobbra a Lokomotív (magán)útra, ami kis töréssel a Mókus utcán vitt ki (a harmadik jobbos derékszögû letéréssel) a kék sávra - az meg felvitt az említett kiindulópontra.

Innen következett a legszebb és legbarátságosabb szakasz: a kék sávon az erdõben tehettünk meg több mint négy kilométert. Tekintélyes avarszõnyegen, de még nagyon szép, színes lombú fák között, remek erdei utakon haladtunk a cél felé. Addig még egy kb. kilométeres szakasz következett (persze aszfalttal), és a temetõt és templomot elhagyva hamar az iskolában találtam magam.



A szervezõk szintidõt nem adtak meg sem a TTT-n, sem a helyszínen.Túra elõtt - tekintettel a várható igen szerény szint-emelkedésre - megcéloztam egy három órás (azaz hat km/h átlagú) teljesítést. Az utolsó szakasz bele-belefutásai azonban ennél is jobb, 2:34 idõt (7,02 km/h) eredményeztek.



Véleményem szerint a túra ár-érték aránya kifogástalan: 500 Ft nevezési díj mellett a célban bõséges zsíros kenyér - meleg tea kínálat várt, illetve kaptunk emléklapot és kitûzõt is. Nagyon kedves, szimpatikus szervezõgárda és pontõrök feledtették a kisebb hiányosságokat: a már említett itiner (térkép) minõsége illetve egy helyütt pontatlansága, meg pár helyen azért szalagozás is jó lett volna.

Örülök, hogy végigjártam, és jó szívvel ajánlom kisebb távokra vágyóknak, csoportoknak.

 
 
 Túra éve: 2012
Lakati1969Túra éve: 20122012.11.05 08:59:02
megnéz Lakati1969 összes beszámolója

A rajtnál szembesültünk vele, hogy a meghírdetett 30 km-es túra nem lesz megrendezve. Szintidõ nincs, de a cél 16.00-kor bezár.Mi 15.38-kor érkeztünk, de egy lélek sem volt már a célban. Egy rendezõt telefonon sikerült elérnem, de még neki állt feljebb. Ha ennyire nyûg ez a túra megrendezése, akkor minek kell erõltetni?

 
 
 Túra éve: 2010
nafeTúra éve: 20102010.11.18 21:24:05
megnéz nafe összes beszámolója


Szent Márton 30


GPS-el mért távolság: 32,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 235 m.


Nyolc elõtt pár perccel megérkeztem a rajt helyére. Gondolkoztam, vegyek e kamáslit, vagy nem lesz túl sáros a terep, ami a számomra ismeretlen, mivel Szombathelyrõl eddig csak a Szentkút túrát csináltam, ami azért elég dagonyás szokott lenni. Bent egy rábahídvégi sporttárs, akivel tavaly együtt teljesítettük az Írottkõ 50 nagy részét, azt mondta ez a rész nem olyan dagonyás, mint az oladi. Úgy döntöttem, mellõzöm. Eredmény: két nadrágot moshattam a hétvégi két túrát követõen. Befelé menet Bazsival futottam össze, aki már meg is kezdte a táv teljesítését. A rajtidõ kezdetén, nem tolongtak nagyon az indulók, így gyorsan beneveztem, s neki vágtam a táv teljesítésének.


Mivel a túra kiírásában semmiféle információ nem szerepelt a túra útvonalára, illetve térképigényére vonatkozóan, ezért a Kõszegi-hegységét hoztam, a valóságban szükséges Kemenes-hát térképe helyett. Ennek megfelelõen, teljesen az elfogadható minõségû (de azért nem igazán jó) szürkeárnyalatos, fénymásolt térképlapra, és az itinerre kellett hagyatkoznom. Végül is elegendõnek bizonyult, bár itt-ott okozott némi bizonytalanságot. Az elején nagyon korrekt a leírás, szépen utcanevekkel, így gyorsan kitaláltam a városból. Fényképezõgépet nem vittem magammal. Minek az egy alföldi jellegû túrára? Már a kilátó felé bántam a dolgot. Aztán kiderült nem is olyan nagy baj. A kilátó zárva, s egyébként is üvegezett a kilátó rész, azon keresztül meg nem lehet valóban jó képeket készíteni. Jó tempóban mentem tovább. A következõ pontig Süle Tóniékkal ballagtam együtt, utána õk az asszonyok kedvéért visszavettek egy kicsit a tempóból. Azért így sem mentek sokkal lassabban, mint én. A saccom szerint az én ötös átlagom helyett, bõ négy és felest mehettek. Az elsõ EP-ig 55 m szintet szedtünk össze. A következõ majd húszon pedig 40-et. A szeméttelepet elhagyva, kellemes, néhol azért elég sáros erdei úton szaporáztam lépteimet. Lehagytam három fiatalt, akikkel késõbb egy-két kilométert együtt ballagtunk. Néha hallottam egy-két puskadörrenést. Nem örültem neki, hát még akkor, amikor egyre hangosabbak lettek. A nárai út keresztezését követõen kiértem az erdõbõl, s elég sáros mezei út következett. Három szarvas keresztezte az utunkat. A következõ elágazásnál kicsit elbizonytalanodtam. Van egy bozótos árok, egyik oldalán vetés, ragadós sárral, a másik oldalon épp szántják a tarlót. Az utat már sikeresen elszántották, de a térképvázlat szerint egyenesen kéne menni. Itt a srácok utolértek. A tarlót választottam, s száz méterrel arrébb, az itiner szerinti sûrû jelzésen, láttam is egy sárga jelzést, tehát jó helyen vagyok. Mentünk a cirka tíz méter széles tarló csíkon, amit egy MTZ igyekezett eltüntetni. Szerintem a rajtidõ vége felé indulók, már csak a szántás és a sáros vetés között választhattak. Mi még jól haladtunk. Hamarosan rátérhettünk az itiner szerint vízmû, szerintünk szennyvíz telep felé vezetõ aszfaltútra. Az objektum megnevezése tekintetében gyorsan megegyeztünk a szennyvízmûben.


A puskalövések egyre közelebbrõl hallatszottak. A szennyvízmû mellett nagyobbacska õz csapat húzott el, mi pedig irányba vettük a Csuporvillát. Az egyik nyiladékban vagy száz méterre egy vadászt láttunk. Rövidesen elértük az aszfaltot. Eddigre kicsit elhúztam a fiataloktól. Az itiner, és a jól felfestett jelzés alapján letértem a mûútról, s jó kis erdei úton mentem tovább. Itt az itiner stílusa alapján, hamarosan el kellett volna érnem egy fahidat. Megyek, megyek, s sehol a híd, pedig a jelzés szerint jó helyen vagyok. Ráadásul a fiatalok élénk beszélgetése is megszûnt mögöttem. Hátranézek. Sehol senki. Jó helyen vagyok? A jelzés OK, GPS szerint is jó az irány, saját térkép nincs, követem a jelzést, az egyébként kellemes tölgyesben, s bõ 6 km után el is érem az itinerben jelzett fahidacskát. Átkelve rajta, kiértem az erdõbõl, s egyenes mezei úton közelítettem Ják felé. Tájékozódási pont a templom. Megint csak sajnálom, hogy nincs nálam fotóapparát. A következõ majd két kilométeren csak elvétve van jelzés.


Lakott területre érve látom jobbról túrázó csapat érkezik az aszfalton. Ahogy közelebb érek, látom Süle Tóni és csapata az. Már messzirõl kiabálnak, nem lõttek e le a vadászok? Panaszolták, õket a Csuporvilla elõtt üvöltözve fordították vissza, s zavarták az aszfaltútra, még azt is megtiltva, hogy a Püspöki-erdõn (ahol egyébként favágok is dolgoztak) keresztüljöjjenek. A vadászok esetében olybá tûnik, a fegyver agy IQ-ja is magasabb, mint az övéké. A vadászati törvény ugyanis semmilye korlátozásra sem jogosítja fel õket másokkal szemben, csak az orv vadászatot nem engedélyezi. Másrészt, a hajtó vadászataiknál minden alkalommal elkövetik a gondatlan veszélyeztetés (a vadászat vezetõje pedig alighanem a foglakozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés) bûncselekményét, ugyanis a figyelmeztetõ táblát, minden úthoz, ösvényhez és vadcsapáshoz ki kellene tenni, a vadászat után pedig beszedni. Állítólag itt is kitettek, a szennyvízmûhöz vezetõ aszfaltút bejáratához, viszont mi másik irányból érkeztünk. A gyalogos, ha a természetvédelmi hatóság, illetve az erdõgazdálkodó nem tiltja, bárhol mehet.


A faluban rátértem az aszfaltútra, s egészen Nárai túlsó végéig azon kellett talpalni. Ez egy ronda, dögunalmas 9 km. Jákon eleinte jók a jelzések, hamar megtalálom az ellenõrzõ pontot. Pecsételés, megiszom a kapott teát, s elindulok vissza a kék-sárga jelzésen. A térkép alapján rátérek a kékre, mivel az elágazásban nincs kék jelzés, majd csak bõ kétszáz méter után kerül elõ egy. Kiérek a faluból, s tipikus alföldi módra, már látom is jó messze a következõt. Igen csak figyelnem kell, el ne aludjak ezen a szakaszon. Nárai egy fokkal kevésbé unalmas. Végre letérhettem az aszfaltról, s kellemes erdei ösvények következtek. Egy kicsit visszatértünk a sárga sávra is, ahol már jártunk Ják felé menet. Kuküllõnél kicsit elnagyolt az itiner, s a vázlaton sem látszik, hol fonódik a kék és a zöld jelzés, Azért némi gondolkodást követõen, a szerintem logikus megoldást választom, s csak a fonódás végén választom a zöldet. Kicsit arrébb 20-asokkal találkozok, nekik sem egyértelmû az itiner alapján, merre, hány méter. Térképlapjukat megnézve, megállapodunk, nekik viszont a kéken kellett volna menni. Ballagok tovább, a kissé sáros úton, kertek végében, s végre elértem az utolsó EP-t, ahol rá kellett ébredjek, elhagytam az igazoló lapot. Gyerünk vissza. Tudtam, nem lehet messze, hiszen nemrég néztem meg. Így is lett csak vagy 150 m-t mentem vissza, s meg is van. Ezzel a kitérõvel, 33,2 km-t mentem 240 m szinttel. A pont után útbaigazítok egy újabb rövid távos csapatot, pedig én is elõször járok erre. Kellemes hullámos erdei ösvényeken érek vissza a városban. Egy helyen Down Hill-esek gyakorolgatnak. A nem túl nagy szint ellenére szerintem egész kellemes kis pályát alakítottak ki maguknak. A templomig nincs is gond a tájékozódással, jó az itiner. Azt viszont már nem árulja el, melyik oldali utat válasszuk a templom mellett. Én az egyenesen menõt választom, s jobb kéz felõl hagyom el a templomot. Alig 100 méterrel késõbb rájövök, a másikon kellett volna menni, de már mindegy. A park szélén jobbra helyesbítek, s visszatérek a kékre, amin besétálok a célba.


Átvettem a kitûzõt, emléklapot, megettem egy pár zsíros kenyeret, amit finom narancsos, fahéjas, édesgyökeres teával öblíthettem le.


Kellemes túra volt, amit nagyon szép idõben teljesíthettem. Az itiner lehetne két-három helyen egy kicsit pontosabb, egyébként OK. Ezen felül a TTT-s kiírást sem ártana pontosítani. 2007-ben módosították utoljára. A kiírásnál (400/200 Ft) magasabb az ár, de több mindent is kaptunk (csak ital szerepel). Be kellene írni, az útvonalakat, s milyen térképet kéne hozni.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 500/300 Ft-ért, szürkeárnyalatos, kissé nehezebben használható fénymásolt igazolólap, emléklap és kitûzõ, Jákon tea, a célban pedig zsíros kenyér és tea.