Túrabeszámolók


Lovasberény - Pátka túranap

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2007 2008
 Túra éve: 2008
nafeTúra éve: 20082008.05.28 21:51:11
megnéz nafe összes beszámolója
Lovasberény-Pátka 65 MTB
Távolság: 69 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 570 m. Ahogy tavaly is leírtam, azon nem túl sok túra közé tartozik, ahol pontosak a szervezõk által megadott adatok.
Érdekes, de a pénteki 24 órás szolgálat, és a szombati Nagy László túra után sem esett nehezemre a kora reggeli ébresztõ, igaz nem is akartam a rajt nyitásakor már Lovasberényben lenni.
Gyors nevezés, egy „kis” beszélgetés, majd nekivágtam a táv teljesítésének. A falu után, közvetlenül utolért Gyuri, akivel aztán végig együtt mentünk a túrán. Elõször aszfalton tekertünk csaknem a Geszner házig Csákváron. Segített a tájékozódásban, hogy már tavaly is részt vettem a túrán.
Igazolás után, végre letérhettünk az aszfaltról, s füves földúton tekerhettünk Pátka felé. Nagyon kellemes nyugodt útvonal, körülöttünk térden fölül érõ fûvel. Az idén valahogy könnyebben volt járható ez a rész, bár ez egyébként a túra többi terepi szakaszáról is elmondható. Murvás útra rátérve, jobbra, villanypásztorral elkerített legelõn, lovak, szürke marhák és néhány bivaly legelészett, dagonyázott. Készítettem róluk néhány képet. Aszfalton, emelkedõn tekerve értük el a következõ ellenõrzõ pontot, ahol felírtuk a számot, nézelõdtünk kicsit, s elindultunk, a frissen gléderezett homokos földúton. Kísérletképpen 2,3 collos gumik vannak a biciklimen, s egyenlõre úgy érzem, meg fognak felelni arra a célra (laza, illetve homokos utak), amire szántam õket.
A Zámolyi tározó mellett balra fordultunk. A tározóból semmit sem láttunk. Az úton viszont jó magas volt a fû. Pátkára beérve, gond nélkül megtaláltuk a töltésre vezetõ jelzést. Itt is, illetve a meleg hegyen is olyan érzésem volt, mintha tavaly még nem lett volna ott egy-egy jelzés, ami a lekanyarodást segítené. Ha tényleg így van, akkor köszönet a jelzések felfestõinek, a hiánypótlásért.
Hamar elértük a következõ pontot, ahol zsíros kenyérrel vertem el éhemet. Tovább indultunk a gáton, majd következett egy jó kis erdei szakasz. Kellemes tekerés után értük el az István-majort. Újabb pecsét, kis ásványvíz. Következett a túra egyik „nagy” szintemelkedésû emelkedõje, viszonylag laza murván. Az erdõbõl kibukkanva megpillantottuk a Velencei-tavat. Igazi dombvidéki hullámvasutazás után értük el a Kocka-követ, ami a következõ ellenõrzõ pontot jelentette. Innen hosszú, vízmosásos lejtõn értünk be Pákozdra, ahol sajnos aszfalt útra kellett rátérnünk. Gyorsan elértük a Mészeg hegyet, ahol felírtuk az igazoló lapra, mi van a 48-as honvéd emlékmû tó felõli címerében. Utólag bele gondolva ebben az a trükk, hogy az emlékmû négy oldalából három a tó felé néz.
Visszafelé az arborétumig az aszfalt helyett az ösvényt választottuk. A Sukoró felé vezetõ úton, nagy iskolai biciklis csoportot elõztünk meg. Bélyegzést követõen, a leghosszabb frissítési pihenõt tartottuk. Finom friss pogácsa volt a sörözõben.
Következett a legmeredekebb aszfaltos mászás. Az idén is kifogott rajtam, az utolsó néhány méter. Lankásabb mászás következett a Meleg-hegy oldalában, majd jó meredek vízmosta úton mentünk le Nadapra, ahol meglátogattuk a Szintezési õsjegyet, vagy 20 métert hozzátéve a szinthez. Ettõl kezdve sajnos már csak nagyon kevés terep volt hátra, s tulajdonképpen eseménytelen tekerés után beértünk a célba, ahol zsíros, meg lekváros, vagy mogyorókrémes kenyér és ásványvíz várt ránk.
Jól szervezett, kellemes, nem kifejezetten nehéz túrának bizonyult. Otthoni utólagos térképi mérésem szerint, sajnos csak 45%-ban vezetett terepen. Véleményem szerint, egy montis túránál, az aszfalt- és betonutak aránya, nem érhetné el a 40%-t, de hát a magánbirtokosok sok helyen nem engedik át a területükön a biciklis jelzést. A földúton vezetõ részek jórészt szépek is. Változatos. Csákvár után, kifejezett síkvidéki puszta jellegû tájon haladhattunk, míg a Velencei-hegység dombvidéki jellegû. Ez évben az idõjárás nem volt annyira meleg, mint tavaly. A megszokottnál, kicsit komótosabban tekertem, így a sok aszfaltos rész ellenére is csak 17 km/h-s átlag jött ki. A tiszta biciklizett idõ 4 óra 6 perc volt, míg a bruttó idõ 5 óra 35 percnek bizonyult.
A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 600/550 Ft-ért kiváló színes térképes igazoló lapot kaptunk. Látszik, hogy a tapasztalatlan biciklisekre is felkészültek, mivel a Zsuzsi sörözõit leszámítva, minden olyan ellenõrzõ ponton (5 db), ahol pecsétet kaptunk, volt ásványvíz. Pátkán és a célban, pedig, ezen felül zsíros kenyér is.
Képek lesznek a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a kerékpárosok oldalán, a 2008-as évnél, amikor a webmesterünk ráér feltenni.

 
 
 Túra éve: 2007
nafeTúra éve: 20072007.06.11 21:23:19
megnéz nafe összes beszámolója
Lovasberény-Pátka 65 MTB
Távolság 69 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 555 m. Végre megint egy olyan túra, ahol pontosak a szervezõk által megadott értékek. Mondjuk kerékpárnál a távolság esetén érthetõ is.
Mivel a túra indítását fél tizenegyre hirdették meg a szervezõk, így ráértem 8 órakor elindulni otthonról. A nevezés gyorsan megtörtént. Tíz órakor rövid, a sablonostól jóval személyesebb hangú, kis ünnepség keretében átadták, a Velencei-hegységben, és környékén felfestett kerékpáros túra útvonalakat. Az ünnepség után még vártunk egy kicsit, majd fél tizenegy elõtt néhány perccel, végre nekivághattunk a táv teljesítésének.
A Csákvárig vezetõ aszfaltos szakaszt gyorsan magunk mögött tudhattuk. A Geszner-ház felé, csaknem túlmentem a keresztezõdésen. Mire el tudtam olvasni a tábla feliratát, már csak egy bal háromnegyed körrel tudtam befordulni. A szépen helyreállított malom épületnél megkaptuk az elsõ pecsétet, s finom bodza szörpöt hozzá. Pár fénykép elkészítése után továbbindultunk. Amikor végre földútra tértünk az elsõ ellenõrzõpontnál összejött ötfõs társaságból egyedül maradtam. Ketten erõsebbek lévén nálam, elhagytak, kettõt pedig én hagytam le. A túra folyamán azért még többször is találkoztunk. A füves út elég nagy gördülési ellenállást jelentett a kerekeknek, ezét jól esett rátérni az ezt követõ murvás útra. A füves úton megálltam fényképezni. Érdekes, hogy a déli irányból, mennyire átmenet nélkül kezdõdik a Vértes. Az elsõ meredek hegyvonulat lábáig alföldi jellegû táj, utána pedig hegység. A murva után ismét pár kilométer aszfalt következett, a második EP-ig. Nem irigyeltem a pontõröket. Sehol semmi árnyék. Számunkra viszont ismét jó kis földút kezdõdött, ami egészen Pátkáig kitartott. Szerencsére nem kaptam defektet, pedig a veszélye megvolt, mivel csaknem végig akácok mellett és között vezetett az út. Itt ismét késve láttam meg a jobbra mutató jelzést, s megint csak bal 270 fokos fordulóval tudtam rátérni a kijelölt útvonalra. Voltak, akik itt tovább is mentek. A Pátkai-víztározó töltésére csak a biciklit tolva tudtam feljutni, ahol találkoztam, a gyalogosok egyik pontõrségével. Rövidesen beszereztem a harmadik pecsétet, s irány tovább a töltésen. Hamarosan elértem a Nemzetõr Pihenõházat, ahol a szervezõk gulyásra invitáltak. Nem éreztem magam éhesnek, ezért pár perc beszélgetés után inkább tovább indultam. Késõbb rájöttem, tévesen döntöttem, mert Sukoró elõtt csaknem eléheztem. A pátkai ellenõrzõ pont után végre elértem a Velencei-hegységet, ami azért inkább dombvidék jellegû, mint sem hegység. Rövid meredek emelkedõk és lejtõk váltogatták egymást. Némelyik lejtõn, a laza, homokos-murvás talaj csaknem megviccelt. Gyõztem a biciklin maradni. Az István-major után jött egy emelkedõ, amit a laza, a kerekek alól kiforgó murva tett húzóssá. A rövid erdei szakasz után egyszerre ismerõs úton találtam magam. Az elõzõ héten, a Velence 35-ön erre gyalogoltunk. Itt egy jókora, 35 km-en induló csoportot elõztem meg. Ettõl kezdve ismerõs úton mehettem a Kocka-kõig (ahol újabb pecsétet kaptam), majd tovább egy jócskán vízmosta úton, Pákozdig. Nem mertem nagyon ereszteni a lejtõn, így ketten akiket defekt szerelés közben elhagytam, most visszaelõztek. Ismét aszfalton róhattuk a kilométereket. Amikor lefordultunk, az 1848-as emlékmûhöz vezetõ útra, egyértelmûvé, vált, hogy itt a nyár. Rendesen durrogtak a bicikli kerekei alatt a bitumen buborékok. Az ellenõrzõ pontnál letettem, a biciklit, s futólépésben, irány az emlékmû, és környéke, néhány fénykép elkészítésére. A lefelé úton, megálltam lefényképezni, a cserszömörce, rózsaszínû vattacukorra emlékeztetõ virágait. Továbbmenve éreztem, baj van. Kezdek kicsit gyenge lenni az éhségtõl. Szerencsére nem volt már messze a Zsuzsi sörözõ, így megúsztam, komoly eléhezés nélkül. Gyorsan megettem, egy energiaszeletet, egy fél szendvicset, amit jó hideg alkoholmentes sörrel öblítettem le (szükségem van a jogosítványomra). Amint továbbindultam, meg is lett a „dõzsölés” böjtje. Az a Sukorói aszfaltos emelkedõ nagyon nem esett jól. Az utolsó tíz métere kifogott rajtam. Csaknem hanyatt rántottam a biciklit, így leszállni kényszerültem. Egészen Nadapig terepen mehettem. Nem is akármilyenen. Nadaptól, csaknem végig aszfalton mentünk. Pázmánd elõtt volt még vagy két kilométer laza talajú földút, de ezzel vége is volt a terepnek. Vereb után, még a Pogánykõnél álltam meg, fényképezni, s hamarosan ismét Lovasberény házai között tekertem. Néhány képet készítettem, a kastélyról, majd hamarosan befutottam a célba, ahol átvehettem az oklevelet, a kitûzõt, s a térség kerékpáros jelzéseit tartalmazó tartalmazó térképet. Ezután, a szervezõk, gulyáságyúban fõzött jó sûrû, finom gulyással látták vendégül a túrázókat.
Nagyon kellemes kis túra volt. Megtapasztalhattam, hogy kerékpáros jelzéseket sokkal nehezebb megfelelõen felfesteni, mint gyalogost, ugyanis 30-40 km/h-s sebességnél is idõben észlehetõnek kell lenni, ha a jelzés kanyarodik. Célszerûnek tartanám, hogy útelágazások elõtt, ha a jelzés lekanyarodik az addigi útról, 10-20 méterrel korábban legyen egy elõjelzés is. A gyalogosoknál bevált módszer, miszerint minden útkeresztezõdésnél benézek a keresztezõ utakra is, hátha meglátom a jelzést, biciklinél nem mûködik. Azért lakott területen kívül egyszer sem tévedtem le, a jelzésrõl. Egyébként, a jelenlegi felfestés, még mindig jobban követhetõ, mint a gyalogos jelzések. Út statisztikát nem készítettem, de becslésem szerint a túra kétharmada-háromnegyede vezetett aszfalton, amit montis eseménynél egy kicsit sokallok.
Azért, ha minden jól megy akkor jövõre is eljövök.
 
 
mekkkTúra éve: 20072007.06.10 17:07:37
megnéz mekkk összes beszámolója
Igyekeztem olyan korán rajtolni, amennyire lehetett, hiszen meleg, felhõmentes napra lehetett számítani. A lovasberényi sportcsarnoknál történt gyors nevezést rövid séta követte a faluban, majd a Técsi-völgyben búzatábla mellett haladtam egy fûfélékkel-gazzal teljesen benõtt földúton, amit nemrégiben kaszáltak le. E nélkül meglehetõsen nehezen lett volna járható ez a szakasz.
Az elsõ ellenõrzõ pontot (csoki) követõen értem a nadapi aszfaltútra. A turistajel kb 1 km után befordult az erdõbe, ahol az ösvény (?) a közúttal közel párhuzamosan haladt, tele csalánnal. Nem egészen értettem, hogy miért kell ennek a turistaútnak ott mennie, ahol. Vagy ha már ott megy, lenne felfestve tisztességesen. Nagy nehezen azért csak keresztezte a sárga sáv a közutat, és egy szintén sûrû aljnövényzettel benõtt nyiladékon jutottam fel az Antónia-hegyre, majd egy korrekt erdészeti útra becsatlakozva fel a Meleg-hegyre (2. ep). Innen folyamatosan lefelé haladt az út a Z+-en, hangulatos tölgyesben. A következõ pont Zsuzsi sörözõ Sukoró szélén - itt lehetett nem hivatalosan folyadékot pótolni.
Innen pincék és hétvégi házak között mentünk kifelé a faluból, és rövidesen beértünk az erdõbe. A hivatalos út a zöld sávon vezetett felfelé az Angelika-forrásig, de bizony jó lehetõség volt a piros háromszögön rövidíteni is… Sikerült is errõl lebeszélni az elágazásnál tanakodó pár túratársat. Szerintem tanácsos lett volna pontot tenni az Angelika-forráshoz is, vagy legalább egy jelszót.
Hangulatos völgyben leereszkedve jutottam el a Barlang-kút ep-ig. Gyors pecsét, és már kint is voltam az erdõbõl. Kis hullámvasút következett homokos úton, tûzõ napon. Igazán „kellemes” volt. Következtek az ingókövek, elõbb Pandúr-kõ, majd a Kocka nevû, itt volt az 5. pont, ahol volt vízutánpótlás. Szükség is volt rá, mert kezdett nagyon melegem lenni.
Az ingókövektõl leereszkedve Tompos-hegy felé vettem az irányt, de annál jóval elõbb a zöld sáv elvileg jobbra bement az erdõbe. Itt a jelzés meglehetõsen hiányos volt pár száz méteren, és ugyan a cserjés növényzet között szalagozással segítettek a rendezõk, az elég ritkásra sikeredett, és aki nem ismerõs erre, annak bizony akadt lehetõség elkavarni.
A gránit „hegyeket” magam mögött hagyva ereszkedtem lefelé István-major irányába, ahol a 6. pontnál ismét bõséges vízutánpótlás volt, majd irány a pátkai víztározó. Még egy kis erdõfolt segített elviselni a meleget, aztán kiérve a víztározóhoz, annak gátján kellett eljutni a faluba. Kb 3-4 km-nyi út vezetett a gáton, ez nekem a tûzõ napon nagyon hosszúnak tûnt. Az egyhangúságot megtörte ugyan az azzal járó izgalom, hogy az egyik horgász nem kicsi kutyája engem nézett ebédnek, de sikerül egészben megúsznom a helyzetet, és végre elértem a sportpályát, ahol újabb csoki, meg egy köz-csap kényeztetett.
Közel egy kilométer aszfalt következett, mire kiértem Pátkáról, közben egy padon beiktattam pár perc pihenõt. A falu szélén a vasúti sínek mellett vitt az út, és itt kezdtem rájönni, nem éppen kellemes délben itt gyalogolni.
Azért elérkezett a 8. ep, ahol a vasút keresztezi a 811-es fõutat. Újabb nagy mennyiségû víz-fogyasztás, aztán lélekben felkészültem, hogy a vasúti õrház mellett kell elhaladni, aminek kutyáiról a túlélés fogalmával párosítva az itiner is megemlékezett. Szerencsére csak az ugatásával jelezte létezését, amit nem bántam.
Árnyas út következett egy kis szakaszon, de elérve a Lujzamajori halastavakat, már semmi árnyék nem volt. Meglehetõsen elpilledve értem a 9. ep-hez, és itt már nagyon untam a meleget. Innen egy sporttárssal (aki idõközben utolért) együtt nyomtuk le az utolsó szakaszt, ami a lovasberényi kastélyparkban kanyargott. Aki a turistaút ezen szakaszát kijelölte, az tényleg kihozta a maximumot ebbõl a kis erdõbõl, ennél kacskaringósabbra már nem nagyon sikerülhetett volna. De legalább itt árnyék volt.
Ismét kereszteztük a 811-es utat, és innen már pár száz méter volt csak a sportcsarnok, a cél, ahová 14 óra elõtt érkeztünk. Itt megkaptuk a kitûzõt és egy szép emléklapot. Aztán még gulyásleves várt az éhes turistákra, bár én a frissítõ zuhanyozásra tudtam csak koncentrálni.

A túra távja barátságos, a szintemelkedés nem nagy, ráadásul a túra elején van jórészt, igazából az utolsó 10-12 km volt számomra kicsit egyhangú, bár ez a nagy meleg miatt is lehetett. Összességében jól éreztem magam, köszönet a szervezésért.