Túrabeszámolók


Ciklámen 40/20

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2007 2011
 Túra éve: 2011
nafeTúra éve: 20112011.06.11 22:16:39
megnéz nafe összes beszámolója

 Ciklámen 35-ös táv


GPS-el mért távolság 38,3 km (a harkai elkeverésel együtt 38,6 km); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 900 m. A velem együtt túrázók kedvéért ezt gyorsan beírtam. Részletes beszámoló, majd a hét közepére lesz.


Az ígért beszámoló:



Azt hittem, reggel simán odaérek a rajt helyére a startidõ kezdete elõtt. Nem így történt. Az Erdei-malom elõtti elágazás elõtt 100 m-el a navigációs rendszer közölte, megérkeztem. Halvány emlékeim alapján és a koordináták alapján az Ózon Kempinget gondoltam a tábornak. Nem jött be. A kiírás szerint Sopronban kerestem a tábort. Nem ott van. Némi kevergéssel így is csak odaértem. Otthon megnéztem a koordinátákat, immár a helyesek ismeretében. Úgy 2 km a tévedés.


A kocsinál készülõdtem, amikor Béli Laci bácsi és Csuka Sanyi csapata épp indult. A rajtnál nem tolongtak a nevezõk, így gyorsan beneveztem, s nyugis tempóban neki is vágtam a távnak. A második kanyarnál összefutottam egy polgárõrrel, aki úgy állt, hogy közte és a kocsija közt nem lehetett kényelmesen elmenni, így az út közepe felé kerültem ki. Rögvest reklamált. Épp csak ez hiányzott! Ráadásul, mint kiderült, a mellette lévõ kaszárnya jellegû elhagyatott objektum a leírásban említett iskola. No nem gond. 100 m-el késõbb végre letérhettem az aszfaltról egy kezdetben nagyon dzsindzsás, alig járt ösvényre, ahol rögtön megkezdõdött a szintgyûjtés. A sárga és kék jelzés keresztezésétõl, megnézve az itinert, tudtam, egészen a Fehér-úti-tóig megegyezik a CATS-esek Lõvérek túrájával, így nem kellett tovább nézegetnem. Hamarosan leértem Ágfalvára, ahol megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet, s mentem tovább. A piros jelzés elég ritkás a faluban, de mivel jártam ,már erre, így nem gond. Akik nem túráztak még ezen a környéken, azoknak viszont meggyûlt vele a bajuk. A falu után sem túl jók a jelzések, de elmegy. A Fehér-úti-tó elõtti emelkedõn utolértem Laci bácsiék csoportját, s velük tartottam a célig. A Bartokos Alfréd szervezte teljesítménytúrákon már voltak kellemetlen tapasztalataim a szervezéssel és fõként az itinerrel kapcsolatban. Érdekes, az IVV túráiknál alig van gond. Általában egymást segítve csökkenthetõ az elkeverés veszélye. Ez most is többször jól jött. Ahol nincs turistajelzés, ott nincs semmi, s az itiner is gyenge szokott lenni. Azon kívül, beszélgetve az idõ is jobban telik. Az emelkedõt vadcseresznyefák szegélyezték, így a vitamin pótlás megoldódott. A megszokottnál húsosabb és édesebb a vadcseresznye az idén. Ahol csak lehetett eszegettünk belõle.


Az itiner, a térkép és GPS alapján elég könnyen eldöntöttük, melyik lehet a volt mûszaki határzár nyomvonala, s megindultunk rajta. Igen ám, de kisvártatva egy Y elágazáshoz értünk, ahol mindkét út azonos minõségû. Most merre? A GPS alapján a baloldali ágat választottuk, mint kiderült helyesen, bár az út minõsége hamarosan leromlott, az irány viszont jó. A nap is egyre jobban tûzött. Jó kis kaptatóval értük el Új-Hermest. Itt majdnem elkevertünk. Az elágazás jóval közelebb található, mint a leírásban. A köves út fogalma sem egyértelmû. Rájöttünk, a murvás utat értik alatta. Mi még maradtunk egy kicsit az aszfalton, majd rájõve, hogy gond van, egy meredek ösvényen helyesbítettünk. Az osztrák határnál a nagyon barátságos, lelkes pontõrtõl megkaptuk a következõ pecsétet, egy müzliszelet kíséretében, s egy kis idegenvezetésre is vállalkozott. Átkísért bennünket az osztrák oldalra, a bányász emlékmûhöz, illetve lehetõvé tette, hogy egy kicsit bepillanthassunk a volt akna épületébe is. Miután visszatértünk a magyar oldalra, részletesen elmagyarázta, merre menjünk, mire figyeljünk, sõt egy darab úton el is jött velünk.


Muckig, eseménytelen úton, jól haladtunk. Mi ott tovább is mentünk volna, ha a hölgyek nem szólnak utánunk. Itiner elõ. Itt bizony le kell térni egy kicsit a határ menti zöldrõl. Elértük a Moha Panziót. Kellemes hely. A pontõr üres kocsiját rögtön megleltük, benne a pecséttel. Nosza menjünk be a panzióba, hátha ott található. Rögvest meg is lett. Kiderült, a fõszervezõi utasítás alapján 12.20-kor kellett csak nyitnia a pontot, mi pedig már fél tizenkettõ körül megjelentünk. Alig mentünk pedig 4-es átlagot. A gyorslábúak tizenegy elõtt érkeztek volna. Szerencsére a pontõr is élt a gyanúperrel, hogy nem lesz ez így jól, s tíz körül érkezett a pontjára. Amíg õ ebédelt, mi is ettünk egy kis szendvicset, ittunk egy kis üdítõt, pihentünk. Barátkoztam egy kicsit, a panzió termetes cirmos macskájával. Nagyon hozzá lehet szokva a vendégekhez, mivel egy cseppet sem volt félõs, vagy tartózkodó. Lusta viszont annál inkább.


11.50-kor szedelõzködtünk, pecsételtünk, fölírták a rajtszámainkat, befutott Bubuék csoportja, s mentünk tovább. Csak a célban derült ki, hogy az én rajtszámom kimaradt. Ballagtunk tovább. Rövidesen megnyújtottam a teljesítési idõnket, mivel egy helyen nagy mennyiségû földiepret láttam meg. A csoport rávetette magát. Bubuék ismét utolértek bennünket. Már látótávolon kívül, hátrafordulás nélkül meg tudtam mondani, hogy õk közelednek. Amikor megelõztek bennünket, Laci bácsi csatlakozott hozzájuk egy kicsit beszélgetni, s így fölgyorsultunk „egy csöppet”. A Harkáig vezetõ szakasz dögunalom, amin csak az aszfaltút menti eper- (dunántúliak kedvéért: szeder-) és vadcseresznyefák enyhítettek. Szét is szakadt a csoport. Én is lemaradtam. Szerencsére, mivel Harkán a gyorsabbak tovább mentek egy keresztezõdésben. Az utca balra kanyarodott, de ezt semmi sem jelezte. Nekünk kevesebbet kellett visszamenni. Az utcanevek alapján próbáltunk tájékozódni, de a sarkokon ilyen nem létezik. A pontõr észrevett bennünket, s integetéssel jelezte, hol a pont. Pecsételés, egy kis pihenés, amíg az utolja is megérkezett. Jó hûvös ásványvizet kaptunk, illetve a következõ szakasz elejére egy kis útbaigazítást. A Gida patak partján egy darabig semmi gond, de jött egy újabb Y elágazás, amit nem említ az itiner. Merre tovább? Térkép elõ. Az, és a leírás alapján tovább a Gida-patak mentén a Brandmajorig, mert csak ott jelöl tavat. Laci bácsi megnézte a kapott fénymásolatot is. Aszerint balra kell menni, a Kecske-patak felé. Arra is mentünk, s ez volt a helyes. Igaz, a Gida-pataki-tó gátját nem láttuk, amin át kellett volna mennünk, de ez van. Most, ahogy a beszámolót írom, nézek egy régebbi térképet, s azon van úgy az út, mint a fénymásolaton. Azon a térképen még nem szerepel a Gida-patak mentén a Brandmajorig vezetõ út. S már az általam a túrán használt térkép sem a legfrissebb, mivel ez év elején jött ki a legújabb. Lényeg, hogy végül is jó felé mentünk.


A továbbiakban a Hét-bükkfáig semmi gond. Ott keresgéltük a KC jelzést, mivel csak néhány jelzés alapot láthattunk. Az elsõ régi KC jelzést 200 méterre láthattuk. Ez az új Tacsi-árok mellett vezetõ jelzés nagyon kellemes, és könnyû, de nem olyan vadregényes, mint a régi, lent az árokban. Egy szakaszon áfonyát láttam az út mentén, s figyeltem, van-e már érett. Egy foltban sikerült is találnom. Bele is keveredtünk, mint maci a málnásba. Még nem az igazi, de már finom. Sétáltunk tovább. A Bella-emléket követõen újabb tájékozódási probléma. Rá kéne térni, a zöld háromszögjelzésre, de csak egy, a Várhely-kilátóra vezetõt látunk egyenesen, balra semmi. Visszanézve aztán a fa másik oldalán meglett a jelzés. Követtük. Még egy utolsó meglepi. Egyszer csak, a jelzés fölfelé mutatott a hegyoldalba (a fa mindkét oldalán). Ösvény semmi, jelzés semmi, az irány rossz. Maradtunk inkább az ösvényen. Ezután, már sima ügy volt a célig. A végét egy kicsit gyorsabbra vettük, mert egy újabb csoport közeledett.


A célban megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt. Kiderült engem már kerestek, mivel nem írták fel a számomat Mucknál, az EP-k többségén meg nem foglalkoztak ezzel. Az utánunk jövõ csoportról kiderült, az egyesületi csoportunk az a 20-as távról. Beszélgetés közben kiderült, többekhez hasonlóan õk is elkevertek Ágfalván.


Az eddigiektõl eltérõen, a mucki pontõr, amikor elmondtuk az itiner problémákat, megnézte a térképet, elismerte a hibákat (itiner, vázlat, jelzésfestés), s ha rajta múlik, valószínûleg változtatni is igyekszik majd.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 650 Ft-ért szürkeárnyalatos fénymásolt térképes igazolólapot (saját térkép nélkül alig használható), egy csak GPS-el együtt használható itinert (helyenként így is igencsak félrevezetõ hibákkal) kaptunk. Ilona-aknánál müzliszelet, Harkán szénsavas ásványvíz, a célban pedig oklevél, kitûzõ, zsíros kenyér, hagymával innivaló nélkül, volt az ellátmány. A kiírásban 4 helyen szerepelt csoki, vagy ital, kettõ lett belõle. Persze fogalmam sincs róla, honnan került elõ a 650 Ft, illetve egy teljesítménytúrán, miért kell külön kifizetni egy találkozó regisztrációs díját. A kiírásban 550 Ft nevezési díj plusz 200 Ft regisztrációs díj szerepelt. Még egy dolog a tábor elõtti parkoló helyes koordinátája: 47,67839N; 16,52306E.


 
 
 Túra éve: 2007
gaudothTúra éve: 20072007.07.30 13:53:17
megnéz gaudoth összes beszámolója
Tekintettel a korábbi hozzászólásokra, elõször is a Lõver szó eredetérõl írnék pár mondatot. Egy 1936-os tábla szövege szerint "A mai Alsólövér és Felsõlövér nyaralók helyén terült el árpádkorban a Lövér falu és határa, melyet lövér-ek, azaz királyi nyilasok laktak. IV. Béla és IV. László királyok csatolták õket Sopronhoz. Lövér ó-magyar szó és egyértelmû a megszokottabb lövõ szóval."
Híres építészünk, lõverkutatónk, Dr. Kubinszky Mihály szerint ez nem állja meg a helyét. Bõségesen kifejti ezt A RÉGI SOPRONI LÕVER - Egy lõverlakó építész feljegyzései c. könyvében, ahol a fentebb idézett tábla szövegére is magyarázattal szolgál. Akit bõvebben érdekel a téma, olvassa el! Most legyen annyi elég, hogy a lõver szó jelentése a "soproni nyelvben" terület, kert és ház egyaránt lehet. A lövér szó az elhíresült népszavazást követõ magyarosítási láz során alakult ki, vagy alakították ki. A város 1991-ben hozott rendelkezése értelmében azonban visszaállították a Lõver szó használatát, tehát ez fogadható el helyesnek.

A túrának 4 fõs kis csapatban vágtunk neki, sajnos csak a 20 km-es távnak, mivel a gyógyulófélben lévõ térdszalag szakadásom és csapatunk egy másik tagjának hátsérülése sem engedte a hosszabb táv bejárását. Magáról az útvonalról nem is szeretnék szólni, hiszen az elõttem szólók (írók) már mindent megosztottak a tisztelt olvasókkal. Az idõjárás szerencsére nagyon kedvezõen alakult, az útvonal szemet gyönyörködtetõ helyeken vitt keresztül, de ez az erdõ már csak ilyen. A régi mucki õrs területén lévõ ellenõrzõpont elérése elõtt gyönyörû képeket sikerült csinálni a Schneebergrõl. Sajnos a túra egyik negatív élménye is ehhez az ellenõrzõponthoz kapcsolódik, ugyanis az itiner szerint az útvonal a pont elõtt kb. száz méterre bevitt jobbra az erdõbe és közelítette meg ezt az ellenõrzõpontot pár km-es kerülõvel a másik irányból. Egyesek viszont rájöttek arra, hogy, ha az aszfalton továbbmennek, akkor ezt a szakaszt teljes egészében lespórolják. Szegény pecsétet osztó bácsi pedig úgy látszik olyannyira rendes akart lenni, hogy a (szebbik szóval) rövidítõknek is simán benyomta a pecsétet, ahelyett, hogy visszaküldte volna õket az elágazóig, hogy járják végig a kijelölt utat. Némileg felbosszantott, hogy miért jön el olyan ember teljesítménytúrázni, aki azt lesi, hogy hol tud a távból valamit lecsalni. Ezek után persze nagy lelkesen mutogatja majd a "jól megérdemelt" oklevelet és kitûzõt. Javasoltam is a szervezõknek, hogy jövõre esetleg tegyenek be még egy ellenõrzõ pontot a kritikus helyre. Elméletileg a csalások elkerülésére szolgáló és egy másik pontnál, a harkai lõtérnél alkalmazott "kérdésre felelgetõs" megoldás nem nyerte el a tetszésemet. A kérdés - számomra legalábbis - félreérthetõ volt, a nénik, akiket pedig odavezényeltek, nem voltak tisztában az útvonallal, így nem tudtak pontosítani. Kizárólag a szerencsén múlt, hogy jó választ adtam, pedig bizony-bizony végigsétáltam a terepen. A lõtér elõtt akadt némi tévesztés is, mivel az itiner igencsak elnagyoltan fogalmazott, térképvázlatot nem kaptunk, a turistatérkép alapján pedig többedmagunkkal korábban tértünk le balra a kelleténél, így egy meredekebb ereszkedés után a Bögre-forrásnál lyukadtunk ki. Szerencsére ezt a minimális kitérõt könnyedén tudtuk korrigálni. Volt azonban, aki zokon vette a jelzések (szalagok) hiányát, egy nem túl szimpatikus, nagyhangú ember elõször a lõtérnél lévõ pontõrökkel szólalkozott össze, aztán pedig a célban is hõzöngve osztotta az észt.
Összességében kellemes túra volt, könnyedén végigsétáltuk, jól éreztük magunkat. Az ellátás is rendben volt, egyedül a kitûzõ miatt haragszom kicsit, mivel egy Ciklámen nevû túrán igencsak illett volna ciklámenes kitûzõt osztani, nem pedig olyat, ami - ránézésre legalábbis - valami tavalyi túráról maradt meg.
Minden teljesítõnek - fõleg a hosszabb távon indulóknak - szívbõl gratulálok.
 
 
nafeTúra éve: 20072007.06.19 21:43:18
megnéz nafe összes beszámolója
Ciklámen 40
GPS-el mért távolság 35,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 870 m.
Sopronba utazás közben láttam, hogy ha lesznek kilátópontok az útvonalon, akkor jól járunk, mert ismét (nem gyakran) hideg front utáni tiszta helyzetben vagyunk, kivételesen magas látástávolsággal. Szerencsésen érkeztünk a rajthelyre, így egy-két perc alatt megvolt a nevezés (néhány perccel késõbb beesett egy nagyobb csoport, így jócskán várhattunk volna). Üdvözöltük az ismerõsöket, s nekivágtunk a táv teljesítésének. A túra nagy része jelzetlen, vagy olyan jelzett útvonalon haladt, ami nem szerepel a Kartográfia térképén. Sehol egy szalag, vagy egy útbaigazító tábla. A városból kivezetõ szakaszon, még jól használható volt az itiner, legalább is a számunkra. Egy ismerõs csoport, már itt elkevert egy kicsit, így annak ellenére, hogy gyorsabbak voltak nálunk, késõbb értek a Sörházdombi kilátóhoz. Természetesen felmásztam a kilátóba, ami igazán megérte. Gyönyörû látvány fogadott bennünket. Észak-keleten beláttuk az egész Fertõ-tavat, Nyugaton pedig a Schneeberg és a Raxalpe havas, 2000 méternél magasabb tömbjének havas lejtõit csodálhattuk meg, ami ritka lehetõség. Alig néhány képet készítettem, amikor a fényképezõgépem akkumulátora, bejelentette, hogy nincs benne több szufla. Tartalék akku, természetesen, lent a kilátó tövében, a hátizsákban. Azért több részletben, mégis csak meg tudtam csinálni a képeket. Amikor leértem, sehol sem láttam a társaimat, mivel továbbindultak. Szaporán utánuk eredtem. „Szerencsére”, két-három helyen is elõ kellett vennem az itinert, a tájékozódáshoz, így az aszfaltút keresztezésekor, megláttam társaimat, amint szaporázzák lépteiket, miután kissé elkevertek a helyes útvonalról. Amennyiben egy perccel korábban érkezem, még a kanyar mögött lettek volna, s én abban a tudatban sietek tovább, hogy elõttem járnak. Valószínûleg egy órával elõttük értem volna a célban nem értve, hogy a francba lehetséges, hogy még nem értem utol õket, mikor egyébként egy 10 perces lemaradást bõ fél óra alatt behozok. Ettõl kezdve mindenféle jelzésen, elértük, a Károly-magaslatot, ahol fehérvárcsurgói ismerõsöket üdvözölhettem, akik a 20 kilométeres távot választották. Pecsételés után tovább indultunk. A Récényi pihenõig újabb kisgyerekes csoportot értünk utol, ahol a legifjabb túrázók öt évesnek bizonyultak. A távok szétválásáig terjedõ 8-9 kilométer szemmel láthatóan nem fárasztotta el õket. A volt mûszaki zár vonala nagyon emlékezetes volt a számomra. 1994-ben ezen az úton vezetett a Flash Accross monti maraton útvonala, csak a mostanival ellentétes irányban, így tudtam, hogy hol van az a bizonyos vizenyõs rész, ahol majd le kell kanyarodnunk az útról. Társaim, már az elsõ hosszú vízmosta lejtõnél reklamáltak, hogy le kellene fordulnunk a leírás szerint. Hát igen ettõl kezdve bizony meggyûlt a bajunk az itinerrel. Eddig helyenként túl részletes volt, ettõl kezdve pedig messze nem volt az. Végig gondot jelentett, a távolságok hiánya, az emelkedõk számának értelmezése. Azért csak elértük azt a borzalmasan vízmosta, hosszú lejtõt is, amire a szervezõk gondoltak. Annak idején az elsõ vízmosás keresztezéséig voltam képes feltekerni, biciklivel, onnan pedig hosszú bringatolás következett. Érdekes, ezt az emelkedõt, egyetlen soproni monti maratonnál (amin részt vettem) sem tudták kihagyni, pedig de szívesen lemondtam volna róla. A lejtõ aljában megvolt a vizenyõs rész és a Brennbergbánya felé vezetõ ösvény is. A haranglábnál, szerencsére ösztönösen a megfelelõ meredek ösvényre fordultunk. A leírás alapján, útra számítottam, de az ellenkezõ irányba kanyarodott. Az ellenõrzõ pontnál, az üdítõre és csokira szóló jegyet beváltottam egy alkoholmentes sörre, amit a szendvicsemhez ittam meg.
A volt vasút nyomvonalán indultunk tovább, s szerintem egy éles jobb kanyarban az út, s vele mi is letértünk róla. Voltak, akik inkább a dzsindzsás vasúti nyomvonalon maradtak, amivel nagyjából párhuzamosan haladt az út. Ezzel a csoporttal, többször is találkoztunk a túra folyamán. Amikor elértük a Fehér-úti tavat, még a murvás úton, megint csak kérdéses volt, jó oldalán vagyunk-e a tónak, vagy az utolsó keresztezõdésnél, balra kellett volna kanyarodni. Azért meg lett az aszfaltút is, és azon is bal kéz felõl terült el a tó. Jó hosszú aszfaltos szakasz következett, a csaknem 360 fokos jobb kanyarig (volt az vagy 160 fok), ahonnan Hermesig végre megint földúton mehettünk. Rátérve az aszfaltra, megint csak gondot jelentett az emelkedõk száma, de csak meg lett a tisztás, ahol balra kanyarodtunk. A Magasbércig kétszer álltunk meg málnázni. Természetesen, megint csak felmentem a kilátóba. Ha lehet mondani, még szebb volt a kilátás, mint a Sörházdombról. Nézelõdés és fényképezés után, a határ nyomvonalát követtük, csaknem a mucki ellenõrzõpontig. Egy helyen még rá lehetett látni a Schneebergre, de már nem olyan tisztán, mint addig. A pára már eltakarta, a hófoltokat.
Utunkat folytatva, jó sokáig mentünk, a mûszaki zár vonalán, majd mivel úgy gondoltuk, rég megvolt már a második emelkedõ, s utána a jó hosszú lejtõ, a következõ emelkedõ elõtt, némi kupaktanács után (három csoport is összejött eddigre) balra kanyarodtunk. Nem kellett volna, de nem jártunk rosszul. Egyrészt áfonyát találtunk, másrészt pedig, gyönyörû fenyves völgyben haladtunk lefelé egy montis ösvényen. Azért tiszteletem, annak a montisnak, aki itt fel bír tekerni, illetve sima XC bringával le mer menni (kb. 10% meredekség, kilométernél nagyobb hossz, szûk, vízmosta ösvény, tele fával, kõvel és avarral). Végre megtaláltuk az utolsó ellenõrzõ pontot. Egyébként elég sokan jöttek ezen a téves útvonalon. A Spartacus, majd az Ojtozi-emlékmû után, már eseménymentesen beértünk a célba, ahol megkaptuk az oklevelet, és a kitûzõt, bár ez utóbbit, csak külön kérésre, mint ahogy a Károly-magaslaton, a csokit. Az ellátás arányban volt a nevezési díjjal. Két helyen ásványvíz, egy helyen csoki és üdítõ, egy helyen csoki, a végén pedig zsíros kenyér és sör, vagy üdítõ.
Az útvonalválasztást jónak tartom, csak a mucki EP után, a mûszaki zár vonalán volt egyhangú. Szerencsénk volt az idõjárással is, ami nem volt túl meleg, a látótávolság, pedig szokatlanul nagynak bizonyult. Elég sok málnát, földiepret, áfonyát és vadcseresznyét találtunk.
Legközelebb nem ártana, egy pontosabb itiner és a túra megnevezésének megfelelõ kitûzõ.
 
 
wainnalahulahafizunTúra éve: 20072007.06.17 08:59:58
megnéz wainnalahulahafizun összes beszámolója
Ciklámen 40



Bár egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a Ciklámen túrám voltam... A célban kapott emléklap szerint 40 km-es teljesítménytúrát tettem a soproni hegyekben, a kitûzõn viszont Lõvér (sic!) 40/20 szerepel.



A hajnali Intercity-vel mentem, a legkésõbb rajtolók között voltam. Egy akadékoskodó úr mondta is, hogy ne induljak a 40-en, mert "be is kell ám érni". Mondtam, hogy ha már kiadtam 4000 forintot a jegyre, s ha már teljesítettem vagy 150 tt-t, akkor ez is menni fog. Mindenesetre rekord tempóra kapcsoltam, ami acélig kitartott. A hangulatos tájszólásban írt itinert követve elõbb a Sörház-dombi kilátóhoz értem, közben számos indulót megelõztem. A kilátó nincs a térképen (az itiner végén olvastam, hogy a 18. sz. térkép szerint kéne menni. Meg is ijedtem, hogy 300 éve nem készült új, de aztán rájöttem, hogy a térkép sorszámára utalnak.) Nincs a térképen jelölve, pedig nekem úgy tûnik, hogy épp ez díszeleg a címlapon. Amúgy nem lehet tudni, mert a Soproni-hegység -Istennek hála- tele remek kilátókkal, s mind nagyjából egy stílben épültek. Innen jelzetlen az út, szalag nincs, mert a "teljesítménytúrázók kérték, hogy ne legyen. Ha IVV-túrát csinálnék, lenne" - mondta az alrendezõ. Lám-lám szalag nélkül, félreérthetõ itinerrel is végig lehet menni egy túrán...!



A Lõvereket (a térkép szerint Lõver és nem Lõvér, nem tudom, hoigy is helyes végülis!) átszelõ út után Z sáv és ciklámen jelzés. A Soproni-hegység a jelzésegzotikumok non plus utrája. Jött még kelta jelzés (kék bástya), lovas út jelzés (piros ill. fekete lófej), kerékpáros jel, T 1,2,4-es tornapályajelek stb. A Ciklámen-tanösvény tehát ciklámen (értsd frankó virágmintás). A tanösvény jellegét sokáig vitattam, mikor vagy kétemberes magasságban feltûntek a fákon a magyarázó táblák. Így értem a Károly magaslati parkolóba, a "Rongyos gárda" szobrához, ahol egy Fátiha következett az abban harcoló bosnyákok lelki üdvéért.



Innen tovább Hétbükkfa érintésével ki a volt récényi útra, majd egy jó adag vasfüggöny. A ciszjordániai fal jutott errõl errõl eszembe, hiszen az is jóval a palesztin területeken belül futott, s ez is jócskán messze a tulajdonképpeni határtól. Felérek egy magaslatra. Az itiner szerint Füzes, a térkép szerint Nyírjes, a valóságban fenyves fedi. Csakhamar beérek Brennbergbányára, ahol a nyomóskútnál utolérek két túrázót, hosszú ideje az elsõket.



Brennbergbõl az egykori vasút nyomvonalán le Görbeehalomra, onnan az aszfalton elindul a "csúcshódítás". Egy éles kanyarban gyalult utat kell választani. Megvan. Csak valószínûleg nem az, amelyikre rá kellett volna térni, hiszen csakhamar Új-Hermes szélén találom magam. Innen ugyanaz az aszfalt csak fordítva egy tisztásig, ami az itiner szerint a második emelkedõ tetején volt. Hát nem tudom, hogy pontosan mi is számít emelkedõnek, de ez vagy a negyediken volt. A Magas-bérc csúcsán utolértem egy halom túrázót. Köztük topikosokat is.



Innen a határ mentén tovább. Ilonaaknánál ideiglenes átkelõ. S nem Büdös kútnál. Az itinert felületesen olvasva az volt az érzésem, hogy ott az ideiglenes átkelõ, pedig csupán a vízfolyás az ideiglenes. Csakhamar visszaértem a Muckhoz, s a vasfüggönyhöz. Itt jobbra fordulva kellett volna két emelkedõt megmászni. A negyediknél már elfogyott a türelmem. Úttalan úton átvágtam az erdõn, kiértem egy piros sávra, s megynyugodtam, mert az itiner szerint is azon kéne lennem, de ez nem AZ a piros sáv volt. Tanácstalan túrázok verõdtek össze a Bögre-forrásnál, de végül leértünk a Lõtérre az utolsó ponthoz. Itt meg azt kérdik, hogy mit láttam, mikor itt meg ott jártam. Kicsit bepöccentem, mondván, hogy semmit sem láttam az idegtõl. :-)



Innen már egyértelmû volt a maradék 3 km. eltekintve attól, hogy a térkép szerint zöld sáv visz végig az Ojtozi fasoron, a valóságban viszont kék. 7 óra 20 perc alatt sikerült a teljesítés.