Címlap

Túrabeszámolók


Jákoti Jójárók / Berceli Barangolás / Keszthelyi Tibor emléktúra

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2008 2009 2010
 Túra éve: 2009
biborTúra éve: 20092009.09.06 17:22:24
megnéz bibor összes beszámolója
Reggel sikerül elsõnek neveznem, a szervezõk kedvesek, 7 óra után néhány perccel indulok. A 60 km-re olyan 9-10 órát gondoltam, reménykedek a kevés esõben és nem sok sárban.
Bercelt elhagyva búcsú az aszfaltnak,a köves úton szerencsére rendesen lehet menni az elõzõ éjszakai nagy esõ után is. Elsõ e.p. Szandavár. Útközben találkozok a pontõrökkel nem sokkal utánuk én is felérek a vár tövébe, kapok két csokit, majd fellépek a falmaradványhoz eget kémlelni: néhány felhõ, talán megússzuk esõ nélkül.A vártól a faluig több K jelzés is van, egy füvesen tudok futni majd az aszfalton Szandaváralja végéig, utána az agyagos domb nagyon ragad, felszedek vagy két kilós bokasúlyt. Szemeregni kezd, az akácos pont jól jön. Cserhátsurány felé hol esik, hol nem.. futogatok, elbambulok, egy csipkeágba akadok, utána kiérek az erdõbõl és rápillantok az itinerre:kiérve az erdõbõl magasles irányába földúton. Még örülök is h nem mentem tovább, kicsit késõbb feltûnik, hogy elég meredek a lejtõ.. leérve mûút sehol, csak rengeteg napraforgó amerre látok. Fellépek a vadlesre: pár km-re surány barna, sokszögletû templomtornya. A franc.. olvasom ujra: ekkor esik le, hogy pár sort kihagytam és csak a 2. tisztásnál kell letérni. Nem akarok sokat kavarni, nekivágok a napraforgósnak, csúszik a felázott föld, a szárak s a nagy tányérok kaparnak, én meg szidom magam. Kiérek a Terény- Cs.haláp mûútra, vagy 100 m visszafelé és az ismerõs kéken irány surány. 9:57-kor vagyok a falu szélén, fel a Vadász kocsmáig, az OKT-s pecséttel nyomok egyet,jól esne egy kis frissítõ de az elkeverés miatt még haragszok magamra és inkább sietõsen Nógrádsipek felé indulok ugyanis legkésõbb délig a Korona presszóhoz akarok érni mert déltõl 3ig zárva, pontõrök meg ki tudja mikor érnek oda. Meg persze a max 10 órás idõhöz is kell.
Innen majdnem derékszögben kell menni sipekig,már az elején lehet látni a Hegyes tetejét. Az emelkedõ picit csúszik, lefelé nagyon.. A szántóföldek- kukoricások mellett eszméletlen sár, többet csúszok vissza mint elõre, meg sem merem nézni mennyivel haladok.. így nagyon örülök mikor a tehenektõl szagos faluszéli aszfaltra érek. A presszó még nyitva, 11:34-kor az OKT-s pecséttel bélyegzek.
Kiérve a faluból deja vu:mindenhol sár, sár, sár.. A Malom- völgyig ha megbolondulok sem bírok 4,8-nál jobbat menni, egy kis sör vagy bor jól jött volna szív- és idegnyugtatónak. A Dobogó- tetõre felvezetõ hosszabb emelkedõ hál' istennek egész jól járható; a sárban dagonyászáshoz képest feleannyi erõvel jutok fel. A S egész jól fel van festve, sõt a Cserhátban ritkaságszámba menõen egy fatörzsre még eligazítás is van: S Kutasóra, S+ Cserhátszentivánba. Kiérek egy tisztásra ahonnan látni a falut templomostul, olyan 2-3 km-re lehet. A S egy vadlesen jobbra mutat: sáros földúton az aszfaltig. Nincs kedvem több sarazáshoz egyenesen elindulok a füves dombon a falu felé. A legelészõ tehenek mellett óvatosan elhúzok, s a falu közepén nagyon gyanús lesz a S+.. odafutok az eligazító táblához: Cserhátszentiván.. Ezt is elnéztem, vissza a mûúton Kutasóra..Az ominózus vadászlest jelzésestül látom újra, kiderül valóban a mûútra kell lejönni de nem le Szentiván felé hanem felfelé tovább Kutasóra. Pár km kerülõ oda se.. minden reményem a következõ e.p.-nak helyet adó Vegyes- és italboltban van. Nagy lakat a vasrácson, nem nyertem..Elõtte a padon két lány ül, pecsételnek, kapok két üdítõt amit meg is iszok, idõ:14:07. Belehúzok és 14:32-kor a 3 km-rel arrébb levõ Bokor faluban vagyok, ami nekem egyet jelent a házi, jó sós sajtokkal, nyálcsorgatva gondolok rá. Az off-road pálya után számolok: még olyan 13 km ha sietek megvan a 10 órás idõ.
A Sas- bérci kilátó környékén több kalapos nyugdíjast látok kocsistul, beszélgetünk kicsit, majd a jól futható részt kihasználom. Elvileg 2 km után élesen balra kell fordulni, egy kanyarban meglátom a kettõskereszt jelzést, igaz fehéren, de balra.. Bár még az itinerben említett behajtani tilos tábla nem volt, de azóta leszerelhették, az öregek is autóval voltak, ki tudja.. Még több jel is van befelé,a lejtõn jól haladok egészen ameddig egy frissen vágott részig jutok, itt egy csapat szarvast pillantok meg,állok és nézem õket, egy- két perc múlva rohannak csak el mikor megfordul a szél, pont mikor le akarom õket fényképezni. Sûrû bozótoson vágok át, ekkor már tudom, hogy elkavartam, nézem a térképet próbálom kitalálni merre lehetek. Sok földút találkozásánál vadles, pár km-re vmi falu.. a sok kanyar miatt nem tudom, hogy Buják, Bér, esetleg Bercel vagy Szanda.. hosszú kitérõ lenne megtudni, felhívom a szervezõt, aki kedves és segítõkész hosszas beszélgetés után balra veszem az irányt, kijutok egy mûút kanyarjához. Itt éppen szembejön egy reggelrõl ismerõs másik túrázó, mint kiderül visszajutottam a Sas-bérc közelébe. Már jócskán elmúlt 17 óra vagyis ugrott a magam szabta idõ, kb. másfél órát kavartam, úgy hogy végig gyorsan mentem- futottam olyan 10 km plusz körülbelül. Hát, három a magyar igazság, egy túrán hármat kavarni szép kis teljesítmény..
Majd a behajtani tilos táblánál térek le, ami tényleg ott van.. innen a következõ pont a Csobánka tó csak 5 km. Megkapom a pecsétet és kekszet, csak 10 perce vagy kevesebb ideje mehetett el egy ember elõttem –mondják a pontõrök. Ordaspusztáig 2 km fel a dombra le a dombra játék, a domb tetejérõl látom h az elõttem levõ dombon épp felmegy valaki. Még a pont elõtt utolérem, ami egy kicsit keresgélõs ugyanis magánháznál hátsó teraszon ültek, azt hitték már nem is jön senki, ugyanis ez a 30-as táv e.p-ja is volt, azok meg már régen elmentek, üdítõt itt is kapunk. Jákotpuszta a cél csak 2 km aszfalton, nem érzem magam fáradtnak, laza kocogós stílusban beérek, elsõnek 18:40-kor, így 11:40 lett a vége a 60+ kavarásnak. A gulyásból nem kérek viszont kapok finom sajtos nudlit, közben kihámozzuk merre jártam: Bujáktól nem messze lehettem, szép.. A szervezés nagyon jó volt, az ellátás is, az itiner szintén, kár hogy nem tettem magamnak kötelezõ olvasmánnyá.A keverés csak az én hülyeségem volt=)
Elhatároztam magamban, hogy jövõre revans és azért is megcsinálom 9 óra alatt és csak a 60-at..;)
 
 
 Túra éve: 2008
belsunTúra éve: 20082008.09.16 21:07:14
megnéz belsun összes beszámolója
Berceli barangolás - alighanem megismételhetetlen

Nem egyszer túráztunk már a Cserhát e varázslatos lankái között, így a hétvégi túraválasztékból hamar sikerült választani. Irány Bercel!

Némi kérdezõsködés után könnyen megtaláltuk a takaros, békebeli általános iskolát. Szokás szerint utolsóként neveztünk, amikor is kiderült, hogy a táv nem 25, hanem 31,5 km, viszont a szintidõ változatlanul nyolc óra maradt... Bár elõzetesen sok nézelõdést és kényelmes "sétát" terveztünk, végülis örömmel vágtunk neki a hosszabb távnak.

Az egyértelmû útleírásnak köszönhetõen tévelygés nélkül értünk ki a faluból, annak egészen a széléig. Itt egy idõs úr szólított meg bennünket, akivel jó negyedórás érdekes beszélgetésbe elegyedve rendkívül izgalmas dolgokat tudtunk meg a környék történelmérõl. Ezután kellõen átszellemülve, jó tempóban másztuk meg az elsõ komolyabb emelkedõt és értünk fel a Szandavárba, miközben a megfelelõ helyen és idõben megkaptuk az elsõ frissítést is. A bélyegzéskor bebizonyosodott, amit már sejtettünk, hogy nem túl sokan, egészen pontosan öten indultunk a távon, azaz mi hárman alkottuk a túlnyomó többséget, a résztvevõk zömét, gerincét. Erre nagyon büszkék lettünk, hiszen ha sikeresen beérünk, olyan tettet hajtunk végre, amit összesen öt ember mondhat el magáról az egész világon.

Hála a frissen elvonult frontnak, a várban szép idõ és kilátás fogadott, fejünk felett nagy létszámú fecskecsapat tartotta õszi gyülekezõjét, mi pedig szendvicseink és az ellenõrzõponton kapott csoki elfogyasztása közben nosztalgiáztunk egy itt eltöltött közös sátrazásról. Mivel Gyuri még nem reggelizett, és az általa elfogyasztani készült élelmiszer mennyisége elõreláthatóan hosszú itt tartózkodást irányzott elõ, e folyamat végét Szilvivel inkább nem vártuk meg, hanem indultunk tovább, hiszen a reggelivel már így is újabb idõhátrányt sikerült összeszednünk.

Mentünk mendegéltünk, míg rá nem jöttünk, hogy alighanem túlmentünk az elágazáson. Amint visszafordultunk, szembe robogott velünk Gyuri is, aminek õszintén örültünk, elvégre eltévedni annál jobb, minél többen vagyunk. Végülis visszakeveredtünk az útvonalra, és lezúdultunk Cservölgypusztára. A hely hangulata magával ragadott mindannyiunkat, a néhány házból álló tanyaegyüttes harmonikusan, már-már idillikusan illeszkedik a környezõ tájba, a puszta közepén álló gyönyörû, vadonatúj eligazító tábla az itteniek szorgalmáról, szépérzékérõl és hagyománytiszteletérõl tanúskodik. Az egyik legelbûvölõbb portán felirat jelezte, ide bizony minket várnak, ez a második ellenõrzõpont. Az árnyas verandán már tálalva volt, a zsíroskenyér, paradicsom, barack, alma, körte elfogyasztása után a házigazda barátságosan végigvezetett minket a házban. Õszintén szólva nem vagyunk ehhez teljesítménytúrákon hozzászokva, így még emelkedettebb hangulatban vágtunk neki most már tényleg rohamléptekben a következõ szakasznak.

Néhány perc alatt átértünk Ordaspusztára, melyet elõzõ túráinkról már jól ismertünk. Nem elõször jártunk annál a háznál sem, mely a következõ ellenõrzõpontnak adott otthont. Öröm volt látni, mennyit szépítettek rajta az ott lakók az elmúlt években. Itt újra gyümölccsel kínáltak, de ezt az idõ szûke miatt már csak zsebre vágtuk és vágtattunk is tovább Nelásdpuszta, a következõ ellenõrzõpont felé. Gyuri még benézett a temetõbe, majd minket utolérve együtt értünk a pontra, a környék talán legszebb portájára. Ide is barátságosan behívtak bennünket, mondanom sem kell, újra jóllaktunk és jót játszottunk a rámenõs fiatal németjuhásszal, majd nem mindennapi, szívhez szóló történetet hallgattunk meg a háziasszony elbeszélésében Jákotpuszta újjáteremtõjérõl. Na ez már minden csak nem szokványos teljkesítménytúra, most már nem sietünk, átadjuk magunkat ennek a csodának, amibe csöppentünk - így döntöttünk, mikor a házigazdáktól elbúcsúzva újra útrakeltünk.

A dombtetõn egy fiatal õzbak tûnt fel hirtelen, kis híján nekünk jött mire észrevett, majd némi bizonytalankodás után a sûrûbe ugrott. A kis momentumtól még vígabbak lettünk és újra kilépve hipp-hopp elértük a Csobánka tó gátjánál lévõ újabb ellenõrzõpontot. Ez egy különleges pont volt, hiszen itt nem kaptunk semmit amit megehettünk, megihattunk volna. Ez nem is volt baj, hiszen az Andezitömlés közeledett, aminek nem szerencsés teli hassal nekivágni. Jó tempóban értünk a ponthoz, ahol átvettük jeges teáinkat, majd hosszasan fotóztuk a panorámát és az Andezitömlést. Mire lejöttünk, a pontõrök már eltûntek, a seprûk vártak ránk. Mivel fogalmunk sem volt még mennyi táv és szint vár ránk - sajnos ez az itinerbõl nem derült ki- a seprûktõl próbáltuk ezirányú ismereteinket megszerezni. Õk kb. 10 kilométerre saccolták a hátra lévõ távot, melyen elõször kissé meglepõdtümk, hiszen így akár bele is férhettünk a szintidõbe. Na akkor nyomás!

Leértünk a völgybe és azonnal el is indultunk balra, majd a következõ elágazásnál ismét balra, a rossz úton. Elõször nem voltunk biztosak döntésünk helyességében de mivel a seprûk követtek minket, megnyugodtunk és néhány tucat szalmabálás fénykép elkészítése közben szépen haladtunk a nálunk lévõ három turistatérkép közül amúgy egyiken sem szereplõ zöld+ jelzésen, Jákotpuszta helyett Ordaspuszta felé. Az itinerben szereplõ legelészõ tehenek ugyan hiányoztak, de nem fogtunk gyanút, biztos valahol máshol kérõdznek, gondoltuk. Mivel a leírás szerint lassan már egy aszfaltútra kellett volna érnünk, még biztosabbak lettünk útirányunk helyességében, amikor meghallottuk az egyre erõsödõ éktelen motortúráztatást. A zaj epicentrumához közeledve azt gondoltuk fatolvajok akadtak el, de nem. Nemsokára megláthattuk a zaj forrását, egy patakmederbe zuhant terepjáró képében. Az autó körül vagy tucatnyi ember ordibált, õk a többi terepjáróból szálltak ki és próbáltak segíteni bajba jutott társuknak. Ez igen, ez ám a sport! Csapatsport! Gyorsan odébb álltunk és inkább próbáltuk megfejteni hol lehetünk, mert aszfaltútnak se híre se hamva nem volt. Összedugtunk a fejünket, szerencsére sikerült meghatároznunk hol lehetünk, és végül Ordaspuszta ismételt érintésével éppen a szintidõ lejártakor értünk Jákotpusztára, szürkemarhák, szamarak és cigája juhok sorfala közt.

Már nagyon vártuk a pillanatot, hiszen egész nap a pusztáról mesélt nekünk minden pontõr és seprû. A hely valóban csodálatos. Meglátogattuk a hely újjáteremtõjének dr. Keszthelyi Tibornak nyughelyét, majd a díjazás átvétele után (egy kerámia nyakláncot is kaptunk) megettünk egy nagy tál mangalica gulyást, majd jól bekakaóscsigáztunk. A sötétedés miatt a beígért ingyen szamaragolást nem erõltettük. Jobb is volt, hiszen érkezett a hír a 60 km-es távon egyedül elinduló futóról, aki egy szál pólóban eltévedt az erdõben. Mivel ekkor már vak sötét és kb. 10 fok lehetett, a rendezõk azonnal elindultak a résztvevõért és közben minket is elvittek Bercelig.

Mndent egybevetve fantasztikusan éreztük magunkat, nagyon sokat adott ez a túra, még soha nem figyeltek ránk ennyire teljesítménytúrán, ami alighanem az elsõ rendezésnek és a csekély létszámnak is köszönhetõ de méginkább az itt élõ emberek határtalan vendégszeretetének. Köszönjük!