Béndek 42 (Mentsük meg a béndeki kápolnát!)
A teljesítménytúrával a szervezõk a Hács közelében lévõ mára elnéptelenedett Béndek-pusztán lévõ romkápolna mihamarabbi felújításának fontosságára akarják ráirányítani a figyelmet. Az eredeti XIII. századi, feltehetõen gótikus stílusban épült templom a török idõben a faluval együtt elpusztult, de a romjai még ma is láthatók a késõbb épült kápolna mögött. A település lassan újra benépesedett. A rom elõtt áll az imént említett, 1857-ben felszentelt és az 1970-es évek végéig használt kis klasszicista kápolna, amelyet részben a régi templomra építettek, így az altemplomul szolgált.
Ekkor a területet a Kacskovics-család birtokolta, romos kastélyuk a közeli Gyugyon található. A család néhány tagjának sírja közvetlenül a kápolna mellett ma is megtalálható. Sajnálatos módon a lakosság egyre fogyatkozni kezdett, az utolsó családok 1970 körül költöztek el.
A templom a több mint harminc éves magánya alatt nagyon rossz állapotba került. Felújítását lelkes szervezõ munka eredményeként 2009-ben kezdte meg a katolikus közösség. Az épületet részben felújították és új tetõzetet kapott. (Forrás: internet)
A 42 km-es út startja a balatonboglári vasútállomásról indult és egy nagy kört leírva, érintve több települést, nevezetességet és természetesen a névadó elnéptelenedett Béndek-pusztai romkápolnát. A túra ugyanide, de már a helyi mûvelõdési házba tért vissza. A Balatonboglári nyár magával ragadó nyüzsgõ forgatagát többször magam is megtapasztaltam. Adott volt a lehetõség, hogy õsszel is ellátogassak a településre. Nyoma sem volt már a nyári nyüzsgésnek, viszont kiváló alkalom nyílt arra, hogy megismerjem a környéket.
A beígért kellemes õszi idõ helyett fázós, hûvös reggelen indultunk el a kijelölt útvonalon. A balatonboglári szõlõ és borkultúrához méltóan sokszor végtelennek tûnõ magán és állami tulajdonú szõlõültetvények mellett haladt el a túra. A takaros pincék, megmûvelt földek, gondozott lugasok látványa igazán szívet melengetõ volt. Sok helyen éppen folyt a szüret. Kívülrõl láthattuk a szépen felújított és a tájba diszkréten belesimuló Szõlõskislaki Gaál-kastélyt és ellentéteként a Gyugy közelében található, még felújításra váró romos Kacskovics-kastélyt. Különleges látvány volt a Gyugyi árpád-kori templomhoz vezetõ sétány mentén álló stációk. Itt a megszokottól eltérõen nem Jézus keresztútját ábrázolják, hanem a magyar történelem meghatározó személyiségeinek helyeztek el emléktáblákat. Ez „Nemzetünk Csillagainak Emlékösvénye” néven vált ismertté.
A túra során mentünk aszfaltozott, betonozott és murvás úton, földúton és homokos talajon. Áthaladtunk horhosokon, mezõkön, nagyon szép, de annál sárosabb talajú erdõkön, illúzióromboló tarra vágott, a munkagépek által szinte járhatatlanná tett utakon.
Érdekes látvány volt a mezõkrõl, az erdõk fái közül felszálló ködpára. Régi korok emlékét idézte a hosszú erdei séta után elért Piros ház. Mintha visszaröppentünk volna az idõben 30-40 évet, olyan hangulata volt a régi, de szépen karbantartott erdei laknak. Az épület elõtt álló faasztalhoz letelepedve meghallgattuk a túra egyik szervezõjét és a helyi erdész rövid ismertetõjét, melybõl kiderült, hogy a ház Somogy megye legöregebb telepített erdejében áll. Felhívták a figyelmet a további úton megtekinthetõ látnivalókra, és hogy érdemes nyitott szemmel járni, mivel a területen nagy a vadállomány. Arról is érdeklõdtek, hogy minden rendben volt e, követhetõ volt-e az útvonal a leírás alapján. Közben frissítõvel kínáltak, volt többfajta üdítõ, ásványvíz, bor és müzli szelet.
Említést érdemel az erdei út mellett húzódó hosszú széles szakadék és az erdõben álló nehezen észrevehetõ grófi emlékmû, amit szintén említettek a Piros házi e.p-nál. Gyönyörködhettünk a János-hegy páratlan panorámájában, ahol a túlpart hegyvonulatai is látszanak. A Rác-fához érve elolvastuk a gazban álló 48-as emléktáblát és „megcsodáltuk” a szintén gazban álló régi fát. Valóban ez illik a ’48-as szabadságharc hõseinek emlékéhez?
Az idõjárás a délelõtt folyamán nem volt túl kegyes hozzánk. Többször csöpögõ, szitáló esõben haladtunk, de mint oly sokadszor délutánra ismét kisütött a nap.
A szervezõk igazán kitettek magukért! A túra útvonala nagyon ötletesen volt megtervezve: bemutatta a környék szõlõtermesztését, megmutatott több történelmi és kulturális szempontból fontos épületet, mûemléket és elfeledett települést. Betekinthettünk az erdõmûvelés és vadgazdálkodás fontos munkájába.
Mindenhol barátságos, segítõkész pontõrök fogadtak bennünket. Az ellátás is megfelelõ volt, talán a folyadékpótlásra kéne kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni itt is. A térkép csak nagyon korlátozottan volt használható, de a leírás kárpótolta ezt.
Egy érdekes momentum azért említést érdemel: amikor a béndeki kápolna-romhoz mentünk felfelé, ismerõs túratársakat köszöntöttünk, akik közölték van ellátás, de kérni kell(!). Ez egy kicsit meglepett. Kérni kell? Máshol mindenhol kínálják-tukmálják az emberbe az ételt-italt, nehogy már itt kérni kelljen! Felértünk, pecsételtettünk. Annak ellenére, hogy az asztalokon kartonba gyûjtve voltak üres palackok, müzlis papírok, minket senki nem kínált.
A célban zsíros kenyér, meleg tea, üdítõ, ásványvíz fogadta a beérkezõket. Gratulációt követve átvehettük az emléklapot és a kitûzõt.
A szervezõk harmadik éve rendezik meg egyre nagyobb sikerrel a túrát, jól mutatja ezt, hogy az idei évben már 120-an húztak bakancsot, hogy végigjárják valamelyik útvonalat. Ezek közül, velünk együtt 13-an, a hosszútávot választották. Csak így tovább! | 
