Túrabeszámolók


Becsület útja

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2022
olsenTúra éve: 20222022.01.09 09:47:28
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,az esztergomi túra…Becsület útja 25



Nade.Az egész egy elhatározással kezdődött,Orbán úr –nem a miniszterelnök,az másik ág a famíliában – megszervezte én pedig elindultam rajta,megfelelő előnevezés után.Persze az egészet többórás vonatozás előzi meg,nem véletlenül,az öregedés hozta távolodást a szép fővárosunktól,ahol vizeletszagú belvárosi kapualjak és túlcsordult kukák között zajlik az élet,hídfelújításokkal és egyéb rekonstrukciókkal súlyosítva több évtizede.Nemcsak a karigeris időszak ilyen,már a szépvölgyisben is ismert fogalom volt az autóból átkozódó pszichológus,aki első ránézésre felismerte bennünk a tetűt és a lajhárt,most más állatttípusokat nem említek,az másik értekezés témája.Szóval a vasút.Pontos volt,a hétvége és a kétszeri átszállás dacára,úgy látszik,már a kábel sem keresett cikk mohikán polgártársaim részéről,de ezt csak átmeneti megtorpanásnak tudom be,bizonyosan hozzák majd a kötelezőt..és persze a rezet,amit ki kell vágni,vagy le kell égetni a burkot – mint ahogy mindenki tudja.Leszállunk hát észrevétlenül,mert a vonat nem megy tovább.A főszervező és a segédje pénzt vesz el tőlem,kettőnkért fizetek,igen,nő az illető,nem egy nő, hanem a nő..És nézzük a rajtot,harminc ember settenkedik a sárga jelen,nem a hetvenesek..sokkal fiatalabbak,mint én is..huszonötösek,mert ez a rövidebb,a még rövidebb meg a tévé előtt véget is ér.Fölfelé kezdünk,igen lassan,de biztosan lassan,kovidtól és beiglitől sújtva,de a bemelegítés rostál is,Janót érjük utól,mert élete párjával halad,aki színes,és nagymama lett,a férfitag meg nagyapó,szakálla régebben is volt.Még előzünk,mert indulatban vagyunk,vastag az avar,semmi állat,jelentéktelen a hőmérséklet is,olyan kevés,hogy szóra sem érdemes.Aztán fölfelé még,ereszkedés,Fári,ahol a menedékház romokban,szólni kell róla?vagy tudja az illető?akinek van szeme erre.És ösvényen be a rókaállatról elnevezett, bélyegzőről elhíresült erdei kitekintő pontra,most nincs lombsátor,minden csupasz és havatlan,Ibolya és Fekete,a teljesítményezők ikonjai,a váci dereglyés,mint később elárulja,covid után keresi a helyét..itt van a helyed,Sándor,köztünk és a hegyekben,a covidnak meg nem itt van..Visszatérés van és kereszt,ami piros,az itiner és a térkép egyformán használható,régi túra ez már,régi a szervező,régi a hegy,de mi fiatalosan törünk át a Savókúti mellett a Sas bércre,fotó,naná,nincs köd,csak fenséges látvány és meredek letörés a Hiideglelőshöz,ott a stempli és etető pont,ha van mit,ha hoztál magaddal,mert égett a zsír idáig is..És tovább lefelé,hová a búbánatba is,persze,a Búbánatba.A telkes jöbbágyok ténfergnek,megnézik az utazót,persze itt telkes jobbágynak lenni más,mint mondjuk Bódvaszilason..vagy Baktakéken..szalag visz be az erdőbe,száz honvéd vitézkedett itt valamikor,de az esztelenül áttörő Vörös Hadsereg alig hederített rájuk,emléxünk..azóta is..persze ez egy korábbi látogatás viszonzása volt,mi jártunk korábban a Don mellett,ahol kanyarodott..


Innen is visszamegyünk,és kereszt vezet vissza a Fári vízhez,fiatalokkal ismerkedünk,akik töviről hegyire ismerik a tájat,mindig elhagyjuk őket és mindig előttünk vannak,sose kerülnek hátulról..talán Vácról,vagy arról a környékről származtak-származnak.Megint csak fölfelé kell menni,mert a Vaskapu és Brill Gyula is így tett anno,mindkettő a táj része sok éve.Igen,innen lassan végére jár a táv,vagy mi,egyre több arc hagy el bennünket,bár az erdő fizetve van,de menetrendi igazodás van,ezek szerint mégsem mindenki helyi erő.Kíváncsi volnék,hogy egy teljesítménytúrán milyen lehet a helyi erők és a sokat utazók aránya,Bubu bizonyosan ilyen statisztikát is dobott valahova..


 De ez már nekünk is a cél,a főrendező gratulál,segédje könyvet kínál,mi pedig loholunk rá a vonatra,ugyanis messze van a távoli..


Szokásos orbános túra,remek szervezés és remek sportérték,és a sportszelet is ült..Neked is van helyed.

 
 
 Túra éve: 2018
panareaTúra éve: 20182018.01.08 19:18:22
megnéz panarea összes beszámolója

 Becsület Útja 45


Már tavaly is nagyon szerettem volna ezen a túrán indulni, aztán mégse jött össze, még terepen járásképtelen voltam az előző szilveszteri sérülés után. Na de idén semmi se állíthatott meg! A tavalyi zord időjárás helyett kellemes, szinte tavaszias időt ígértek, ez mondjuk előrevetette az extrém sarazás lehetőségét, de már megszoktam a dagonyázást, ez nem jelentett visszatartó erőt.


Hajnali 4:20-kor már a vonatot vártam Rákosrendezőn, az utazóközönség legalább 90%-a túrázókból állt, vasárnap ennyire korán ki más lenne úton Esztergomba? Megérkezés, szerencsére nincsenek nagyon sokan, Imre és Viktor hamar kiosztják az itinereket, és pár perccel 6 után indulás, direkt indultam a rajtidő legelején, mert olvasva a túra és a terep nehézségeiről, és magamat ismerve jobbnak láttam minél korábban rajtolni, hogy biztosan beérjek a 19 órás célzárásig.


Kifelé a városból a sárgán... úgy látszik csak sötétben járok erre, legutóbb a Sárga 70-en. Emelkedjünk, hamar melegem is lesz, megint túlöltöztem. Felérve a  Vörös kereszthez kódot írunk, és tovább, immár nyílt terepen. Kezd hajnalodni, a völgyben, ami felé tartunk, megült a köd, millió fényes szikrácskaként látszanak a ködszemcsék a fejlámpa fényében. Szép-szép, de alig látok tőlük mást, mondjuk az utat, így nagyon örülök, mikor végre eltehetem a fejlámpát. Barát-kúti erdészház, na hány ablaka van? Merthogy az a kérdés az itineren. Több szám is elhangzik, végül közös nevezőre jutunk, és indulás tovább. A sárga-sárga + leágazást jól benézzük utána, pár 100 m-t beleteszünk a távba, de aztán megleljük az amúgy elég rosszul jelzett utat, és indulhat a kaland!


Alig járt út, sár az persze van, és a patakon is át kell(ene) kelni néhányszor. Egyik helyen keresztben vaskos fatörzs, de nem merek rajta átkötéltáncolni, alternatív megoldást keresek. Bővízű a patak, nem könnyűek az átkelések, már nem is a jelzett utat nézem, hanem hogy hol tudok a legkönnyebben feljutni a műútra. Egyszer bokáig bele is toccsanok a vízbe, de a cipőm szerencsére nem ázik be. Máshol meg olyan "jól" választom meg az átkelés helyét, hogy a túloldalon négykézláb tudok csak kikapaszkodni, annyira csúszik. Közben kis társaságunk szétválik, megy mindenki a maga útján, de aztán a műútnál újra összeverődünk egy páran. Kellene egy kódnak is lennie, de nem találjuk. Mindegy, jöhet a következő erőpróba.


Feljutni a Háromszázgarádicson, csúszik, de nagyon, keskeny az út, és a meredek lejtő felé kitett, beindul nálam a "paragépezet", nagyon félek, remeg kezem-lábam, lenézni nem merek (tériszony a köbön), útradőlt fák is nehezítik a járást, a sírás kerülget, mindenki leelőzött, én meg ott szerencsétlenkedek és pánikolok a hegyoldalban. Mikor nagy nehezen felérek végre az erdészeti útra, várok pár percet, hogy megszűnjön a lábam remegése, és kijelentem magamban, hogy itt soha többé nem jövök fel! Még mindig felfelé, de könnyebb emelkedőn a Sasfészekhez. Már előre várom, hogy találkozzak a ház cicájával!


Sasfészek, pecsét az itinerre, meleg tea, kedves ismerősök pálinkával is kínálnak, és előjön a cica is, engem ér a megtiszteltetés, hogy a tízóraiját szervírozzam neki, hangosan dorombol evés közben is, és pillanatok alatt eltünteti az alutasakost. Kineveznek a ház másik macskájának, fotók cicával, cicáról, még dögönyözöm kicsit, aztán indulok tovább, könnyebb úton a Pilis-nyeregbe. Csak néhol van nagyobb sár, hamar oda is érek, szintén pecsét, és másszunk a Fekete-kőre! Fent szép kilátás, a völgyekben még ül a köd, újabb pecsét, és irány a Kétbükkfa-nyereg. Na itt kezdődtek az első komolyabb sárdagasztások, amik alattomosan felőrlik a túrázót, aztán egy idő után "minden mindegy" alapon dagonyázok-csúszkálok tovább Pilisszentlélekre. Kocsma, pecsét, és nem időzök, mert a Sasfészekben kicsit "elmacskáztam" az időt, muszáj kicsit belehúzni.


A kolostorromoknál ülök le pár percre "ebédelni", ami a rajtnál kapott nápolyiból és egy müzliszeletből áll, többet most nem is kívánok. Ettem-ittam, irány Enyedi halála, könnyű terep lenne, ha nem kellene sarazni, de sajnos kell, néhol bokáig ér a dagonya. Végre a kereszt, milyen magas? - kérdezi az itiner, végigolvasok mindent, ami ki van írva, de adat erről nincs, mellé állok, ugye jóval nagyobb nálam, beírom, hogy saccperkábé 2,5 m. Húzok is tovább, mert majd megint jön egy jó nehéz szakasz, addig is hol kevésbé, hol több sár, de elég jól lehet haladni. Kiérek a Sas-hegy bércére, szép a kilátás, na de itt kell lemenni? Tényleg? Ilyen nincs, én nem megyek itt le! - mondom magamnak. De sajnos muszáj. Megint jön a tériszony, lábremegés, szerencsétlenkedés, végül gyökkettővel, de leereszkedek, aztán felmászok a Hideglelős kereszthez. Felfelé egyértelműen könnyebb. Fent kód, pár fotó, és jó meredeken lefelé a Búbánatvölgybe.


Némi aszfaltozás, majd jelzetlen, de nagyon jól kiszalagozott úton a II. világháborús emlékhely felkeresése, kód felírás, és sietek is tovább, minél többet akarok megtenni, mielőtt besötétedik. Könnyebb szakasz a Fári kútig, csak kicsit tocsogós néhol, egy motoros banda is éppen erre jár, nem győzök félreállni / félreugrálni előlük. A Fári kútból jót iszom, meg egy müzliszeletet is betolok, majd indulok az utolsó kaptatóra a Vaskapuhoz. Mondanom se kell, hogy megint sár... már nagyon elegem van belőle. Végül is majdnem sikerült sötétedés előtt felérni, csak kb 200 m-rel a turistaház előtt vettem fel a fejlámpát, inkább a biztonság kedvéért, kicsit azért még lehetett látni. Beütöm az utolsó pecsétet az itinerre, és innen már csak lefelé... Nem tévedek el már beérve Esztergomba az utcákon se, és pár perccel 1/2 6 után jelentkezem Imrénél a célban. Szép díjazás, és mivel a vonat indulásáig még van kis idő, iszunk egyet a sikeres túra megünneplésére. 46 km 11:30 alatt, hát erre nem nagyon vagyok büszke, de ezen a terepen ennyire tellett tőlem. Kemény túra ez , majdnem 1800 m szinttel, nehéz terepen, de nagyon jól éereztem magam!


Élményekkel teli indulok haza, jól kezdődött az idei túraévem! 


 

 
 
 Túra éve: 2017
stabatTúra éve: 20172017.01.24 17:45:43
megnéz stabat összes beszámolója

Becsület útja, 45


Majd’ lefagy a lábam a kompon, aztán a buszmegállóban ácsorogva, futok pár kört Tahitótfalun a parkolóban, alig segít. A buszon fűtőtest ontja a meleget, de a lábam csak negyed óra múlva enged fel. Mi lesz a túrán? A lábam szerencsére nem nagyon fázott, bezzeg az arcom és a kezem.


Biztonság kedvéért hoztam egy váltócipőt, Imrénél hagyom, közli, hogy a Vaskapunál lesz a cél. Jól van. Az Szent Orbán kápolnát rendesen körüljárták, kódot keresve, a tiszteletkört én is megtettem, de nem akadtam fenn. A sárga elágazását megint elnézem, visszafordulok, mondom a szembejövőknek, hogy a kanyar kimaradt, de érkezik egy srác, aki visszafordít minket. Engedek a sorsnak, megint a másik oldalról kerülöm a Hegymeget. (A többiek mégis rájöttek, hogy nekem volt igazam és nem jöttek utánam.) Aztán éppen az erdő felé kanyarodóban találkozom szembe egy sporttárssal, kis kocogás közben kiderül, hogy ő 25-ön van, hát akkor mindenféleképpen vissza kell mennie a sárga háromszögig. Ő még mindig jobban járt, mint aki a Barát-kútnál fordult vissza. És milyen magas a kút? A patak befagyva (még jó), az országútnál hiányzik a kód, nem baj. Eddig a cipőm nem nagyon csúszott, a Fekete-hegy oldalában nem úszom meg. A zöldön azon elmélkedem, hogy ilyen lehet a pokol, szembe süt a Nap, de vacogok. Várom az irányváltást. A Pilis-nyeregben páran tűz körül melegednek, a zöldön senki sem jár, a nyomok a Fekete-kőhöz vezetnek, dél van, Szentlélek gyönyörű. A Két-bükkfa-nyereg kóddal vár, egy nagy futással érek Pilisszentlélekre és együtt lépünk a Klastromba Zolival, Lajossal, Zsolttal. Eszek, iszok, olvadok, irigykedve nézem Zoli csősálját, elindulnak, lassan én is. A srác reggelről szintén betoppan, sokat kereste a helyes utat, most már siet, hogy még világoson beérjen, nem hozott lámpát. Én sem. Enyedi halála előtt érem utol Zoliékat, onnantól velük tartok. Bár többször nagyobb tempóban mennék, de legyőzöm magam. Meg úgyis fáj a jobb térdem belső oldala. A Sas-hegyi kilátás fantasztikus, az úszó jégtáblák, a kis kereszt, ahova majd megyünk. A lejtmenettől féltem kissé, de elkaptam a ritmust és lezúztam. A Hideglelős kereszt újabb pazar panorámát kínál, lefelé én kezdem az esést, a többiek óvatosságra intenek, majd ők is elcsúsznak. A tavak befagyva, egyiken jéghokiznak, másiknál lányok készülnek korcsolyázni és kérdezik, a Becsület útján vagytok? Jó kis túra ez. Felbaktatunk a Szamár-hegy oldalába, a világháborús emlékmű keresztje ugyan kidőlt, de megérte feljönni. Telefonon keresnek, gyorsan elintézem, mert odafagy a kezem, így is 20 perc, mire javul a helyzet. Az előttünk haladókat követjük, de mintha jelet vesztettünk volna, a régi zöld lehet, kisebb tanakodás után visszafordulunk, 100 méter és megvan az elágazó táblástól. Kezd sötétedni, Lajos felfelé nekiindul, sokadszor szellőztetem a fejemet sapkát levéve. A Vaskapunál megkapunk mindent, még a cipőmet is. A sorban állásban a többiek lába fázni kezd, én folyamatosan ugrálok, mert már tudom, hogy mi várható. Lajos meghív minket a tea maradékára, köszönjük, a tea nagyon jól jön. Egy lámpa kerül elő, Lajos világít, én mondom az alapelvet: balra kell tartani. Így végül hat óra után érünk a vasútállomásra Lajos kocsijához. Mindenki gratulál mindenkinek, Zsolti az elmúlt 5 évben (na jó, 2-ben) nem érezte ilyen jól magát túrán. Lajosnak hála éppen elérjük a Szobról induló vonatot, még a kalauz is nagyon rendes volt.


Tavalyhoz képest változott az útvonal, pl. kevesebbet kellett a 11-es úton menni, illetve felkerestünk egy világháborús emlékhelyet. Ezek a finomítások még jobbá tették a túrát, nem beszélve a gyönyörű kitűzőről, ilyen szépet még nem kaptam: köszönjük! A nagy hidegre nem voltam teljesen felkészülve. Tudtam, hogy hideg van/lesz, csak azt nem, hogy az arcomat, kezemet hogyan védjem. Legalább tapasztalatokat szereztem, pl. hogy az ötujjas kesztyű nem alkalmas, legalábbis akkor nem, ha beledugom az ujjaimat. Ettől nem függetlenül értékes a túra teljesítése.

 
 
nafeTúra éve: 20172017.01.09 21:31:57
megnéz nafe összes beszámolója
Becsület Útja 25
GPS-el mért távolság: 28,4 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 1310 m. Négy helyen eltértem az útvonaltól, amiből kettő szándékos volt, kettő pedig figyelmetlenség. Ezektől megtisztítva a track-et, 27,3 km a táv, 1290 m szinttel. Az itinerben 26,5 km szerepel 1126 m szinttel, tehát szokás szerint korrektek az Imre által megadott paraméterek. Egyesületi túrák esetén, a tízegynéhány kilométeres előzetesen lejárt, lemért távhoz is hozzájön még minimum 1, de gyakran 2 km is.

Ez évben a 25-ös táv is körtúra lett, egyszerűsítve az utazást, pláne ha figyelembe vesszük, milyen ritkán jár a busz Pilisszentlélekre. Kapóra jött ez a változás, mivel az orvos, a térdem miatt eltanácsolt a hosszabb távú túráktól. Vonzott rendesen a dolog, de egészen a hét keddjéig úgy volt, nem tudok eljönni, mert pénteken szolgálatban leszek, s egy óra alatt nem lehet Veszprémből átérni. Szerencsére változott a vezénylés, s egy nappal korábban dolgoztam. Így, ígért nagy hideg ide, vagy oda, irány Esztergom. Egyébként a nagy hideg bejött. Az OMSZ, a települési automatikus előrejelzésében -17 Cº szerepelt minimum hőmérsékletként (általában napkeltekor van a leghidegebb), s az autó hőmérője is ennyit mutatott a vasútállomás parkolójában reggel hétkor. Maximumként pedig -10 Cº. Szerencsénkre viszont majdnem szélcsend volt, és a túra nagy részén is alig fújt. Mondjuk a Sas-hegyen és a Hideglelős keresztnél élénk volt. E tekintetben is korrekt volt az előrejelzés. A Gerecsétől nyugatra, egész úton oda- és hazafelé is rendesen taszigálta az autót az erős szél.

Esztergomhoz közeledve látszott, havas a Pilis, tehát kamásli sem fog ártani. Nem volt nehéz megtalálni a nevezés helyét, mivel sokan álltak sorban egy autónál. A hideg miatt igyekeztem rövidre venni a készülődést, s gyerünk nevezni. Imréék, jó szokásuk szerint nem foglalkoztak azzal, hogy hivatalosan megkezdődött-e már a rajtidő, hanem korábban is indították a túrázókat, ahogy érkeztek. Alig pár perc „fázós toporgás” után, Viktornál neveztem be, s tempósan nekivágtam a táv teljesítésének.

Első célpontom a TESCO volt, ami alig esik ki az útvonalból. Miután ott elintéztem a dolgom, gyerünk tovább. A nagy csoport, akikkel nagyjából egy időben indultam, természetesen eltűnt. Alig vártam, hogy a sárga jelzésen a megkezdhessem a bemelegítő kaptatót. Ilyet se gyakran írok! A Csurgó-kútnál megálltam, megszabadulni egy pulóvertől. Végre bemelegedtek az izmaim. Letaposott havon talpaltam tovább. A lakott területről kiérve gyönyörű a kilátás, azonban, érdekes módon, az előző napok hideg szele ellenére is elég párás a levegő. Nappal szemben nincs is értelme fotózni. Tudtam, nemsokára itt a S▲ leágazás. Ennek ellenére sikeresen elmentem mellette. Kb. 40 m után megnéztem a GPS-t, s gyerünk vissza. A piros jelzés elérése előtt, kíváncsi voltam, milyen lesz az a meredek rész fölfelé, ami két éve, lefelé nagyon nem tetszett. Fölfelé semmi gond. Tettem egy kísérletet a sapkám, kevésbé melegre cserélésére, de egy-két perc alatt beláttam, nem volt jó ötlet. Vissza az eredetit. Ezt a sapkát, eddig csak mínusz egy-két fokban élénk szeles szakaszokon használtam, máshol túl melegnek bizonyult. Most végig jó volt, és még csak bele sem izzadt a fejem. Rátértem a piros jelzésre. Eleinte itt is szép a kilátás, de már csak a fák résein keresztül. Utána viszont kellemes, változatos erdei út következett, egy kellemetlen meglepetéssel: befagyott az ivó zacskóm szelepe. Kézbe fogva nem is tudtam kiolvasztani. Megállás, hátizsák le. A csövet beraktam a zacskó hőszigetelője alá, s ittam egy kis forró teát. Ha már megálltam, újra kötöttem a bakancsomat. Általában az első, kicsit meredekebb emelkedő után, szorosabbra kell kötni. Újabb meglepetés. Ilyet se pipáltam még! A kamásli belülről volt deres. A túra végén, nem is volt vizes a nadrágom szára!

A Z+ jelzést elérve, ismerős szakasz következett. IVV túrán, már jártam erre, tehát tudtam, a hamarosan elérendő zöld jelzésen, kemény, hosszú emelkedő jön. A Csenke-patak előtt értem utol Tóni, a látássérült túrázó csoportját. Mit mondjak? Biztosabb lábbal keresztezte a patakot a billegő 30-40 centi átmérőjű rönkökön, mint én. Még átmásztunk egy létrán, s jött a Képes-fáig tartó kaptató. Fújtattam rendesen. Az elején, volt egy szakasz, ahol a keskeny ösvény jelentette a gondot, ami ráadásul még kifelé is lejtett. Tyúklépésben, sikeresen leküzdöttem. Az emelkedő vége felé szép kilátás nyílt a fák között. Végre fönt. Elég jó kis csoportosulás pihengette épp az emelkedőt. Ezekkel a csoportokkal kerülgettük aztán egymást a túra hátralévő részén. Az egyik fán megláttam az igazoló kódot. Gyorsan fölírtam. Imre módra volt elhelyezve. Ha valaki 2-3 m-el rövidítve, levágta ezt a sarkot, akkor nem vette észre, mivel a fa túloldalán volt. Az egyik csapatnak is csak az tűnt föl, hogy többen is nagyon írnak ott valamit, s rákérdeztek. Így derült ki nekik, hogy ott az ellenőrző pont kódja.

Leellenőriztem, kiolvadt-e az ivó zacskó szelepje. Igen. Ezután, úgy 10-15 percenként ittam 2-3 kortyot, nehogy újra befagyjon. Előbányásztam egy húsos párnát, amit menet közben ettem meg. Nem a frissességtől volt ropogós a széle. A következő szakaszon, úgy 15 centire nőtt a hóréteg vastagsága. Egészen a Hosszú-hegyig ballagtunk le-föl a P+ jelzésen. Az út hangulatát a tarra vágott erdők rontották. Azért így sem rossz. Több helyről is egész jó a kilátás. A P▲ jelzésre rátérve, friss, gyérítéses szakaszra értünk, ahol lánctalpas járgány taposta meg a havat. Figyelmesen kellett menni, ha nem akart az ember, az úton keresztbefekvő faágakban felbukni. Egyre közelebb kerültünk a Sas-hegy lejtőjéhez, amitől előre fáztam. Még csak egyszer jártam rajta, s akkor nem is úsztam meg esés nélkül. Végül csak elértük a Sas-hegy csúcsát. A kilátás pazar, viszont azon kevés hely közé tartozott, ahol élénk szél fújt. Készítettem néhány fotót, s lássuk a medvét, az-az a lejtőt. Jó meredek. A többiek megvigasztaltak, ez az eleje még csak istenes, de lesz ez még meredekebb is. Én is így emlékeztem, s menten elkezdtem alternatív nyomvonalat keresni. Nem is mentem túl sokat az ösvényen. Nagyon nem lehetett tőle eltávolodni, mert arra még meredekebbnek tűnt. Azért sikerült esés nélkül leóvakodnom, bár a sebességem lehetett még akár 1 km/h is, de inkább kevesebb. Nekem legalább is nagyon lassúnak tűnt. Otthoni térképi, illetve GPS track mérés: A lejtő hossza 430 m, 115 m szinttel, ami „csak” 27%-os átlagmeredekséget jelent. Van két szakasza, ahol viszont nagyjából 50% meredek. A 40 000-es térképen nagyítóval nézve, és mérve, 1 mm-re két szintvonalköz jut. Ezen a Cartographia térképen 10 m-enként vannak az alapszintvonalak, ez azt jelenti, hogy 40 m-es távra, 20 m szint esik. A GPS track is jól mutatja utólag, hogy tényleg ezek a legmeredekebb részek. 5 másodpercenkénti rögzítésre van állítva, s a track pontok sűrűsége mutatja a sebességet (ezen esetben a lassúságot). Itt segítséget jelent, hogy a csapadékszegény hegy miatt, elég csenevészek a fák, sokszor inkább bokorszerűek, és elég sűrűn is vannak, illetve lehet találni alternatív nyomvonalat, valamint lehet oldalazni is, kicsit cikk-cakkban menni. Jelen esetben, a hó nem jelentett többletnehézséget. Egy kis összehasonlítás: A Bakonyban a Kőris-hegyről levezető kék barlangi jelzés 24% átlag meredekségű, a talaj viszont simábbra taposott, s csak meredekebb alternatív nyomvonal van, ritkásan álló, évszázados bükkökkel, fű nélkül. Az se piskóta.

Végre lent! Azzal a lendülettel, irány a szemközti domb, s már el is értem a Hideglelős-keresztet. Magához a kereszthez nem mentem oda. Sokan voltunk, én pedig nem szerettem volna túl közel kerülni a Duna felé 40-50 méter magas, csaknem függőleges szikla pereméhez ilyen csúszós részen. Itt is fölírtam az igazoló számot. Készítettem pár fotót, s gyerünk lefelé. Érdekes, az ösvény mellett, egy-két vakondtúrás földje, a mínusz sok fok ellenére kiolvadt. Észrevehetően melegebb volt itt (szélárnyék, déli oldal és napsütés). Mire elindultam lefelé, megérkeztek Tóniék is. Ezek szerint, gyorsabbak voltak a lejtőn, mint én, bár én a meredek lejtőkön montival és gyalog is lényegesen lassúbb vagyok az átlagnál. A Hajagos-völgy eléggé köves, úgy-hogy ott sem lehetett sietni. Csak keveset kellett a 11-es úton menni, s következett a Búbánat-völgy üdülőterülete. Szalagozás vitt föl a Szamár-hegy felé, egy II. világháborús emlékhelyig, ami a következő ellenőrző pont volt. Az itteni emlékkereszt, ami a túra igazolólapján is látható, sajnos kidőlt, vagy inkább kidöntötték. Itt is fölírtam a kódot, előbányásztam egy újabb húsos párnát, hogy a lankásabb részen majd megeszem, s irány vissza a völgybe. Oda, csak azért mentünk, hogy megkezdhessük a túra utolsó hosszú emelkedőjét.

A P+-on, majd a P-n ballagtunk, csaknem a Fári-kútig. Az üdülőterületen, most is benéztem azt az elágazást, amit két éve, pedig tudtam, hogy jön. Oda-vissza 20 m-el megúszva. Egészen a Fári-kútig lankásan emelkedik az út. Utána viszont bedurvul. Mivel a telefonom, ahányszor bekapcsoltam a fényképezőgépet, mindig kiírta, hogy ebben a hidegben nem használhatom a vakut, ezért a forrás előtt megnéztem, hogy állnak a GPS-ben lévő akkumulátorok. Bizony piros volt a jelzés, tehát a forrásnál akku csere. A hideg csökkentette a feszültségüket. Otthon, lemerítéskor, még több mint egy órát világított velük a lámpa, tehát a kapacitásuk 1/5-e még megvolt. A meredek részen rendesen fújtattam megint, bár most nem tűnt olyan meredeknek, mint két éve, de akkor a hosszabb távon indultam. Fönt, rátértem a piros jelzésre, ahonnan ismét szép volt a kilátás. Gyorsan elértem a Vaskapunál az utolsó ellenőrző pontot. Imrééktől megkaptam a dicsérő lapot, a jelvényt és az italjegyet. Beszélgettünk egy kicsit. Nem irigyeltem őket a helyükért. Az étteremben gyorsan beváltottam az italjegyet egy kapucsínóra, s mentem tovább. Lehet, hogy csak a tél miatt, de nem is rosszak az áraik (400 Ft a kapucsínó és ráadásul jó is). Drágábbra számítottam.

A városba visszavezető szakaszon gondolkoztam először, hogy fel kéne tenni a szöges gumit a bakancsomra. Eddig inkább hátrányt jelentett volna, itt viszont találkoztam nagyon keményre taposott részekkel. Vegyem le a hátizsákot? Győzött a lustaság. Nem vettem elő. Végül is nem volt vészes ez a rész sem. A bal térdem viszont elkezdett jelezni. Fájt egy kicsit a lejtőn és nem nagyon akart a normál lépésekhez szükségesnél jobban behajolni. A hidegen kívül (biciklis térdmelegítőt kellett volna vennem a nadrág alá), alighanem a Sas-hegy lejtője tett be neki. De jó, hogy nem a hosszútávra neveztem! Beértem Esztergomba, s hamarosan újra a kocsinál voltam. Motor beindít, ülés- és kormányfűtés bekapcsol. A hőmérő -9 Cº-ot mutatott. Az átöltözést és pakolászást, csak ezután kezdtem meg, de igen gyorsan csináltam, s hazafelé vettem az irányt.

Nem könnyű, de nagyon látványos túra, sok kilátóponttal. Jól választotta meg Imre az útvonalat. Most a hó még szebbé tette, viszont alig nehezítette. Az emelkedők szívatósak, de nem túl meredekek. Sehol sem kellett rövidre fognom a túrabotot. Két-három lejtő volt, ami igazán nehéznek bizonyult.

A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelő 1000 Ft-ért szürkeárnyalatos térképet, a megszokott itineres igazolólapot, hátulján, a Budapest felmentésére indított hadművelet rövid leírásával, az eseményhez illő, szép dicsérő lapot és jelvényt kaptunk. A Vaskapunál 100 Ft-os italjegy volt az ellátmány. Az előnevezőknek Imre megküldte a távok térképét és GPS track-jét, ez utóbbit GPX formátumban.

 
 
 Túra éve: 2016
stabatTúra éve: 20162016.01.15 14:00:27
megnéz stabat összes beszámolója

Becsület útja, 46 km


(Egyik lábamról a másikra) állok a buszmegállóban Tahitótfalu hídfőnél. Szemereg. Hogy bújtam tegnap az időjárás-jelentést: nem lesz eső csak estére, nem is hoztam a sildes sapkát. Erre tessék. Túl vagyok két átszálláson (buszról kompra, kompról buszra: a csuklóson egyedül utazom egy darabig, az óra folyamatosan 6.15-öt mutat, megállt az idő), a pogácsás reggelin, meg egy cikken. Befut a busz, ezen a változatosság kedvéért 6.14-et mutat az óra, mintha a volán külön időszámítás szerint dolgozna.


Elfogódva ülök a buszon, ahogy feldereng Caput, Mater et Magistra Ecclesiarum Hungariae, aztán a főpásztor a Sötétkapu mellett ülve. A rajtban mondom a nevem: milyen Tamás? J. Gábor. Gratulálok a teljesítéshez. Összenevetünk. Majd mindjárt az is lesz, de előbb elindulnék. Gyorsan kifutok Esztergomból, egy rétegre redukálom az öltözékem és kaptatok felfelé. Keresztben fejmagasságban kidőlt fa. Lányok mennek előttem, az egyik figyelmezteti a másikat, de az a lábánál keresgél, a fa kiüti. Az ááá-t hallom a puffot látom. (Felfelé így esik az ember, lefelé fordítva. Fordítva van az egész...) A sildes sapka. Most már kevésbé bosszankodom, hogy otthon hagytam, ráadásul nemsokára eláll az eső.


A Vaskapunál kerülgetem a turistaházat, de a táblát nem lelem. Közben utolérnek a lányok. Rátévedek a korcsolyapálya minőségű járdára és vágok egy klasszikus hátast, négy-öt előrerúgó egyensúlykereső lábmozdulat után. A lány, akit nemrég én láttam elvágódni, közelről szemléli az eseményt, én nagyot nevetek. Ő inkább együtt érez és elkerüli a járdát.


A következő talajvesztést a sárga háromszögről a sárgára való rátéréskor követtem el, utána majdnem az utat is benéztem, a térképet nézegetve beálltam az ellenkező irányba, de sporttársak kisegítettek: majd a végén. Egy mező következik, jól látszanak a túrázók, ahogy araszolnak előre, majd balra, ketten közepén vágnak át. Megfutom a távot, mindenkit megelőzök, de így nem marad előttem senki, akit követhetnék, elbizonytalanodom, annyi rémlik, hogy itt jobbra-balra kell kanyarogni, jön is a füttyszó, itt van a jobbos. Köszi.


A fák mögül kandikál a Barátkúti erdészház. Ránézésre két ablaka van, meg a tetőn egy, meg a többi. Balra Enyedi-halála másfél kilométerre. Nekem mennyi lesz, 20, remek. A Szentléleki-patak szerencsére be van fagyva a kritikus átkelési helyeken. Háromszázgarádics. Pusztító. Hogy a látássérült kolléga hogyan jött itt föl, azt el sem tudom képzelni. Én négykézláb nyomakodtam, csak egyszer csúsztam ki 1-2 métert. A maradék meredek csak levezetés volt. Béla bátyám a Fekete-hegyi turistaházból (tündéri táj, káprázatos hegygerinc, álomtúli vidék, hegyi mennyország – írja Berda) jön ki, összeverődünk egy darabon. Elkezdek fázni, olykor a felhők alá ereszkedünk, de a kilátóhelyek mind ködben úsznak. A Fekete-kő is. Na, mindegy, ha nincsenek csodálatos kilátások, esetleg lesznek csodálatos belátások. De a vöröses-barnás-sárgás falevelek szépségének szemlélésén tovább nem jutottam. Gyönyörködni abban is lehetett. A faluban határozottan melegebb van, a Svejkben még inkább. Kókuszos csoki, két tea, meg pár pogácsa és a déli harangszó után folytatom az utam. A többször meglátogatott pálos kolostorromok mellett most csak elsuhanok, eltekintek Esztergom felé, persze nem látom a bazilikát. A suhanás sem megy már igazán, szúr a térdem, meg-megállok hajlítgatni. A tartós felhős szakaszban újra fázni kezdek, Enyedi halála után elő kell kaparnom a sapkám és a kesztyűm, mert már vacogok. Pár kilométer és helyreáll az egyensúly. A Sas-hegyről lefelé csak egyszer ülök le. A Hideglelős-kereszthez nem kell felmenni, de mivel még nem jártam itt, nem hagyom ki. Ugyan nem volt veszélytelen a jeges ösvény, de így legalább volt egy jó kilátás a túrán.


Ekkor kezdődött az elmaradhatatlan túra végi számolgatás. Most van fél három, és minden óra 40-kor megy a busz Tahitótfalu felé. Vagyis a 16.40-es buszt kellene elérni, ha nem akarok egy órát várakozni. Szűk két óra 11 kilométerre, nem teljesíthetetlen, bár a lábam vacakol, felfelé nem az igazi a sebességem. A Kerek-tó mellett bizonytalankodom, pedig csak az úton kell menni. Amikor már majdnem kétségbe esem, és ötödször veszem elő a térképet, akkor meglátom a kódot. Le kell dolgozni a tétovázást. A Fári-kút fél órára van a tábla szerint, 20 perc alatt odaérek. Az emelkedőn rám jön az éhség, felfelé benyomok egy kakaós csigát (az egytelent). Teljesen rendbe jövök. A Mély-völgyi emelkedő éppen akkor ér véget, amikor remélem, és ismétlés a tudás anyja, újrafutom a már egyszer lefutott távot. Most egy kicsit sarasabb. Bekukkantok a Csurgó-kútba, majd az Orbán-kápolna mellett felvésem az itinerre az utolsó kódot. Emmausz. Vánszorgó kocogó üzemmódban kerülöm a Tesót, de összességében egész jó állapotban érkezem a pályaudvarra. Imre megkocogtatja a szélvédőt, jelzi, hogy még mindig a kocsiban ül. Ugye megmondtam, hogy mindjárt jövök (8 óra 37 perc, minden várakozástól elmaradva, de legalább világosban megérkezve), a nevemet fejből írja az oklevélre, gratulál. Hogyan mész haza? Vonattal. A fenét vonattal, busszal. Na, már én sem tudom, hogy ki vagyok és hová megyek. Simán elérem a buszt. A bakancsom átázott, szárítom a talpam a fűtőtesten. Gusztustalan, de jólesik. Továbbszámolom a három átszállást, és rájövök, hogy Vácon minimum egy órát kell várnom, mert 17.55 után csak 19.55-kor megy busz hazafelé. Tök jó. A Dédai-tó táblánál lámpával közlekedő túrázókra figyelek fel. Jó utat! Elolvasom a túra történeti hátterét. Az első szó Adolf, ez persze nem tántorít el a továbbolvasástól. Szóval ismét igazi történelmi emléktúrán vehettünk részt, ami örömmel tölt el. A körbezárt Budapest felszabadítására irányuló német támadás ugyan nem sikerült 1945 januárjában, de nem is a siker a fontos, hanem a becsület.


(Egyik lábamról a másikra) állok Tahitótfalu hídfő buszállomáson. Nem bosszankodom, csak nézem a szemergő esőt.

 
 
 Túra éve: 2015
nafeTúra éve: 20152015.01.16 19:15:10
megnéz nafe összes beszámolója


Becsület útja 45


GPS-el mért távolság: kb. 48,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1755 m, én legalább is ennyit mentem, de most is volt néhány apró eltérésem (elkeverés).


Szilveszter után, másodszor mentem a Pilisbe túrázni. Elõtte, 1996-ban jártam a hegységben, igaz akkor akadémistaként járõrbajnokságon. Mindössze a Kis- és Nagy-Szoplákra, s arra emlékszem, csapatunknak a Kis-Szoplák bizonyult a nagyobbik Szopláknak. Háromnegyed hétre értem Esztergomba, de örömmel láttam, hogy elég sokan már meg is kezdték a táv teljesítését, tehát Imre nem ragaszkodik a kiírás szerinti rajtidõhöz. Leparkoltam, gyorsan beneveztem, majd kényelmes készülõdés után, 07.06-kor én is nekivágtam a távnak. Ekkorra, jó hosszúra nõtt a nevezni vágyók sora.


Tempósan ballagtam kifelé a városból. Zsuzskáék értek utol, amikor az emelkedõ elején megálltam levetni egy pólót. Meg sem kíséreltem velük tartani a lépést, hiszen sokkal gyorsabbak nálam. A meredekség mellé, jó sáros is az elsõ kaptató. Tipikus, hóolvadás utáni mély talajon ballaghattunk. Ez a legnehezebb fajta. Ha belegondolok, hogy pénteken a Déli-Bakonyban még végig, 10 cm körüli vastagságú hóban túráztam, s vagy nyolc kilométerre még a szöges rátétet is föl kellett húznom a bakancsra, olyannyira csúszott a letaposott hó…!


A nehéz talajért kárpótolt viszont a hegyre fölérve, a szép kilátás. Az elsõ pont hamar meglett, s már mentem is tovább. A szintidõ miatt nem lehetett túl sokat nézelõdni. Ha nem megy elõttem egy csapat, tuti, hogy kihagyom a Barát-kutat. Észre sem vettem volna. Eddigre kialakult egy-két csoport, amelyekkel aztán a túra végéig elõzgettük egymást. A forrás jellegeként, fölírtam, hogy foglalt, medencés, kifolyós és nyomókutas. A franc se tudja mire kíváncsi a szervezõ.


Tovább menve, a GPS-nek köszönhetõen nem néztem be a S-S+ elágazást. Az elõttem menõk igen. Az avarral borított ösvény nem igazán feltûnõ. Patak átkelések következtek. Az olvadásnak „köszönhetõen” van bõven víz a patakban. Az elsõ három keresztezés OK, utána viszont biztos voltam benne, hogy nem úsznám meg a bakancsom megmerülése nélkül, így inkább kissé visszafelé haladva, fölkapaszkodtam a jó meredek emelkedõn, az aszfaltútra, amin mentem egy kicsit. Ekkor, Stirlitztõl eltérõen, még nem tudtam mi vár rám. Már az emelkedõ eleje sem túl laza, de utána alaposan bedurvult. A turistaházig, egy kb. száz méter hosszú lejtõt leszámítva, kevesebb, mint két kilométeren, bõ háromszáz métert emelkedett az ösvény. Átlagban is 15% fölötti az átlag meredekség, néhol viszont bõven 30% fölötti, ráadásul még csúszott is az általában oldalra meredeken lejtõ ösvény. Sikerült esnem egy nagyot, ráadásul a csípõmmel egy kõre, ezért inkább, többekhez hasonlóan az ösvény mellett kaptattam. (Föl is merült bennem, hogy elképzelhetõ a túra föladása Pilisszentléleken, ha megmarad a fájdalom. Pont a combcsont-medencecsont ízületet sikerült megütni. Szerencsére elmúlt.) Szépek a sziklák, csak éppen nem értem rá nézelõdni. Arra kellett figyelnem ugyanis, hogy rá ne lépjek a nyelvemre. Fölérve egy murvás útra, elõvettem az itinert és a térképet, megnézni, merre tovább. Elkövettem ugyanazt a hibát, mint szilveszter éjjelén. Mire elraktam a térképet, túl is mentem a nem túl feltûnõ elágazáson. Mivel elõször járok erre, ezért gyakrabban használtam a GPS-t, így 2-300 m után észrevettem a hibámat, s fordulhattam vissza. Ketten jöttek velem szembe. Õk is benézték. Megvan a jelzés, következett a maradék száz méter szint.


A turistaháznál pecsételés, s már mentem is tovább. Nagy darabos murvából készült úton ballagtam, amikor el kezdett esni a hó. Ezzel le is tudtuk, az aznapra ígért csapadékot. Hamarosan elértem a Pilis-nyerget, ahonnan a zöld háromszögjelzésen kaptattam a Fekete-kõig. Gyönyörû a kilátás, de a szél le akart fújni bennünket róla. Gyors fotózás, pecsételés és irány vissza az elágazásig. Ezen a részen alaposan elbánt az erdõvel az ónos esõ. Lehet, hogy csak nekem, aki nem szokott Budapest közelében túrázni, meglepõ, de nemcsak az utakról, hanem a jelzett turistaösvényrõl is eltakarította a kidõlt fákat és letört ágakat az erdészet. Ezt Zalában, vagy mondjuk a Bakonyban, elég valószínûtlennek tartom, pedig a Bakony Erdõ és a HM VERGA is elég jól karbantartja az utakat. Eddigre, szûk húsz kilométeren, bõ ezer méter szintet szedtem össze, szóval túl voltam a nehezén, legalábbis szinteket tekintve. Hosszú lejtõn értem be Pilisszentlélekre, ahol elõször a Klastrom kocsmába mentem be. Tömeg nincs, tehát kényelmesen rendbe tettem a ruhámat. Visszakéretõzött rám az elsõ emelkedõn levetett póló is. Ittam egy kólát, s mentem még vagy százötven métert a Svejk sörözõig, ahol megkaptam a következõ pecsétet. A kapott italjegyet kólára cseréltem. Ez is jólesett. A túra tizenegy és egynegyed órája alatt, valamivel több, mint három liter folyadékot ittam meg, de még így is csak keddre sikerült a folyadékhiányt pótolnom.


Jó kis kétszáz méter szintemelkedésû kaptató következett, amirõl szép a kilátás. Egy pontról láttam a Fekete-követ is, ahol korábban jártam. Viszonylag könnyû, de sáros, hullámos terepen értem el az Enyedi-halála ellenõrzõ pontot. Ha jól emlékszem, ezután láttam, három, az erdészet által kihelyezett laminált, A4-es feliratot: „A máglyára lépni tilos és életveszélyes!” Sehol, semmiféle farakást sem láttam, de el tudom képzelni, mit szólnának ehhez a felirathoz, a középkorban boszorkánynak minõsített hölgyek. Az életveszélyességgel tuti egyetértenének, csak számukra nem volt tiltott a rálépés, sõt! Másik fekete humorként pedig az jutott eszembe, jól esne egy tányér máglyarakás.


Folytatódott a hullámvasutazás, de azért sokkal többet mentem le, mint föl. Sok helyen vitt hegygerincen az út, így mindkét oldalra szép kilátást biztosítva. Kezdett alkonyodni, ezért kikapcsoltam a telefonom fényképezõgépét. Hamarosan rájöttem, túl korán. A Sas-hegy északnyugati peremérõl olyan szép a kilátás, hogy ismét elõvettem. Nem ácsorogtam sokáig, mert nagyon hideg szél fújt. Irgalmatlanul meredek lejtõ vitt lefelé. A szélnek kitettsége miatt, tulajdonképpen optimális járhatóságúra szikkadt a talaj, de még így is csúszott. Egy eséssel megúsztam az ereszkedést, csak sok idõmbe került. Fölmentem a Hideglelõs kereszthez. Többszörösen is az. Egyik oldalt meredek hegyoldal, a másikon csaknem függõleges sziklafal, ráadásul hideg szél fújt. Nem az olyan kissé tériszonyos embereknek találták ki, mint én. A kilátás viszont pazar. Fölírtam az évszámot, készítettem néhány fotót, s mentem tovább. Görgetegköves völgyön át értem el az aszfalt utat.


Balra lekanyarodtam róla a Kereki-tó felé. Az elsõ padnál megálltam, mivel utolsót hörögte az ivózacskóm. Elfogyott a reggel beletöltött két liter víz. A térképet megnézve reménykedtem, itt is lesz valamilyen ittasellátó hely, de csalódtam. Így hát a termoszból átöntöttem a teát, s mentem tovább. Egész lankásan emelkedett az út. Az órám szerint, viszont még majd háromszáz méter szint volt hátra. Tapasztalataim szerint az Imre túráin meglehetõsen pontosak az adatok (Köszönhetõen a turistautak.hu honlapon található térképnek és tervezõ programnak.). Erõsen sötétedett. A jelzések alig láthatók. Ballagtam az elõttem menõk után. Le is tértem a jelzésrõl. Gyanús volt a dolog, de szerencsémre utánam is szóltak, ezért talán még száz métert is hosszabbítottam. Elõbányásztam a nagy brutálnak becézett fejlámpámat, s mentem tovább. Többekkel együtt, rátértem a Mély-völgyben vezetõ Z+ jelzésre. Nos, ezen össze is szedtük a „hiányzó” kétszáz méter szintet, egy ugyancsak tíz plusszos kaptatón. Itt sok volt a Pilisszentléleken fölvett hosszú ujjú biciklis mez. Folyt a hátamon az izzadtság. Végre vége az emelkedõnek, s elértük, a sárga háromszögjelzést, amin reggel is mentünk.


Rátértünk, s hamarosan föl is ismertem, a meredek lejtõt, ami reggel sem lopta be a szívembe magát. Ismét megúsztam esés nélkül. A Vörös keresztnél végre rátérhettünk az utolsó szakaszra. Jó sáros lejtõn ereszkedtem le a Csurgó-kútig. Ettõl kezdve, gyakorlatilag lakott területen gyalogolva értem be a célba, ahol egy kis sorban állás után megkaptam a kitûzõt és az oklevelet. Átöltöztem. Ittam egy energiaitalt, s hazafelé vettem az irányt.


Igazán látványos, bár nehéz túra, pláne ilyen mély, sáros talajon. A nehézsége az õszi Tanúhegyek 40 teljesítménytúráéhoz hasonló, ott azonban 6 nagyobb emelkedõn szedjük össze a szint nagy részét, míg itt 4-en.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért itineres, szürkeárnyalatos térképes igazoló lapot, oklevelet és kitûzõt, kaptunk. Az itiner jó, de kell a saját térkép. A kapott térkép, csak színesben lenne használható. Nem tudom miért, de most nem volt letölthetõ a túrakiírásnál, mert akkor, aki tudja, kinyomtathatná színesben. Azt sem tudom, a Cartographia miért tért át arra, hogy betûk helyett kis téglalapokkal jelölje a jelzések színét. Szürkeárnyalatosban ez a megoldás teljesen használhatatlan. Az alkalmazott nyilazás sem volt túl jó, de azt is el kell mondani, hogy szilveszterkor, meg többen azt reklamálták, miért van vastag vonallal berajzolva az útvonal. (Amennyiben a Cartographia a túra térképet elektronikus formában adja oda a szervezõnek, én biztosan a GIMP-el (ingyenes képkezelõ szoftver Linuxra és Windowsra!) rajzolnám meg az útvonalat. Van ugyanis egy kifejezetten útvonal rajzoló eszköze, amivel sokkal könnyebben, szebben és gyorsabban lehet rajzolni, mint az általam eddig kipróbált többi képkezelõ programmal. Nem lenyomva tartott bal egér gombbal kell az egér mozgatásával rajzolni, hanem csak végig kell kattogtatni az útvonalat, s utána körberajzoltatni. Ha elrontottuk valahol, ctrl z-vel pontonként vissza lehet vonni.) Helyette én is a saját térképemet használtam. Pilisszentléleken méretes nápolyi szelet és 200 Ft-os italjegy volt az ellátmány.

 
 
MarkerTúra éve: 20152015.01.15 13:39:30
megnéz Marker összes beszámolója

 Becsület útja 45


Január második hétvégéjén számomra is megkezdõdött a 2015-ös túraév, melyet a "Becsület útja 45"-el indítottam. A Pilis és Visegrádi-hegységben rendezett túra elõzetesen ideális évadnyitónak ígérkezett, hiszen egyrészt Esztergom városából kiindulva a környezõ hegyvidék gyönyörû szép, vadregényes tájaira kalauzolt el minket a kiírás, másrészt egy hamisíthatatlan "Hit Pajzsa" túrának lehettem részese, amelyek különös hangulatáról már sokat hallottam, de errõl majd kicsit késõbb.


Részletes túrabeszámló képekkel az alábbi linken érhetõ el: itin3r.blogspot.hu/2015/01/becsulet-utja-45.html

 
 
SattelTúra éve: 20152015.01.13 12:01:17
megnéz Sattel összes beszámolója

 


( Nézzük a sár jó oldalát. Olyan nincs. )


 


A tervben szerepelt ez a tt. , igaz, a Görgey után még úgy gondoltam, nem lép be a képbe harmadik kihívásként a sár.  A hét közepétõl kezdve azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ez most egy kissé harcosabb történet lesz, bár az útvonalnak csak egy részén okozott némi gondot.


Erõsen meglepõdtem, hogy milyen hosszú sor kígyózott a Vasútállomás elõtt, de hát én is ezért vagyok itt, tehát hamar be is fejeztem a nagy rácsodálkozást. Sorbanállás közben szemrevételezem a legkülönbözõbb lábbeli-ruházat kombinációkat. Sokan a túra/futócipõ , míg velem együtt jópáran a nehezebb, de saras sétához szerintem elõnyösebb bakancs mellett döntöttek. A terepfutó meg egy más kategória :-)


Imre nem húzta az idõt, hamar letudtuk a hivatalos részt, ¼ 8-kor indulás. Hamar a kápolna, majd a piros. Emelkedõs, részemrõl sokat járt út. Nem is okoz csalódást, és hamar szétszakad az addig elõttem járó mezõny. Páran most kapják elõ a kamáslit, és isznak egyet a nem túl  bíztató emelkedõ elõtt. Pedig mi lesz még… Caplatunk, kollegának füttyjelzés, aki némileg benézte a jelzést. Mosolyogva ér utol, késõbb egy szakaszon együtt megyünk. Elõttünk haladók megjegyzik, hogy tavaly Vaskapunál kismalacok is voltak. Ez így van, csak sajna megnõhettek már, esetleg valamelyik padláson felfüstölve, lógva múlatják, az örökké pergõ Idõt. Mária szobor, évszám felírása. Panoráma  megtekintése , tûz tovább. Tatabányai, összeszokott csapattal megyek tovább. Jó fejek, jó a hangulat. Sörök ugranak lefelé, de jól bírják. Diós-völgy felé, a tisztást sokan átvágják, mi azért maradunk a sárgán.  Elõttünk halad Ottorino, sok beszámolóját olvastam már. Mint kiderül, a csapat tagja, vele kibõvülve fokozódik a hangulat, múlnak a méterek. Létramászás, itt megtudom egy túratárstól, hogy nem mindig a legjobb ötlet levenni egy vizslát a létráról, mert esetleg az elengedi magát vizeletileg.


Ep.  Na, vajon milyen jellegû a forrás? Variációk tömkelege hangzik el. Némi frissítés, majd sárdagasztás. Lassacskán kezdõdik a patakjárás, és ne tagadjuk, ez nem egy klasszikus erdei sétafika.  Szabadon választott módszerekkel operálnak a kollegák, kisebb-nagyobb sikerrel…….  A móka egy idõ után befejezõdik, szerintem kevesen bánják.. Mûút, és nagy levegõ. Utólag azt írnám, hogy kissé kellemetlen volt az emelkedõ a Sasfészekig. Akkor, és ott, meglehetõsen az volt,sõt, ennyit még életemben nem csúszkáltam…….. Ha viszont itt lefelé kellett volna jönni, valószínûleg olyan lett volna, mint egy 1973-as csehszlovák horror film... Sohanemlátott …De persze minden emelkedõ kisimul egyszer, majd némi lazítás. Pecsét, és irány a kezdõdõ erdei hóesés. A viharos szél egyik nagy elõnye, hogy a kilátás pazar volt a Fekete-kõnél, igaz,  az  itinert alig tudtam megmenteni. Némi kevergés után a helyes úton tovább. Fiatal, kezdõ túrázóval mentünk tovább, majd vele is fejeztem be a hátralevõ pár km-t. Még kódozunk egyet, beszélgetés, átlag számolás, hogy beér-e a 45-ös szintidején belül. Megnyugtatom, már nem olyan vészes, ami hátra vanJ. Végre a falu, ismerõs kocsma a Forrástúráról, majd  a 25-ös cél. Sok-sok ismerõs már beért, 200-as kupon is van, hát ne melegítsük, bármire beváltható. A pohár sör pont annyi volt, nem hagytam megmelegedni. Fiatal kollega indul tovább, mi pedig a buszhoz cihelõdünk.


Jó hangulatú, bár nem könnyû túra, amit fokozott mínuszok hiánya.  Itiner rendben volt, talán egy helyen kellett elõvenni a térképet, de megoldódott.


 


Sattel


 

 
 
olsenTúra éve: 20152015.01.12 15:01:56
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,a becsület útja..


A túra Esztergomból indul,a rajtot autóval és három másikkal közelítem,az egyik nõ, a másik rádiós és ott van még Szabolcs..és hajnalban odatalálunk,negyvenkilences õrzi a falat,Janó és Ju a buszmegálló tábláját,hosszú sor a rajtnál,Torinó távolodik,persze,ki korán kel.Azért jut papír nekünk is,ki kell fizetni,összekaparjuk a rávalót,tollászkodunk és indulatba jövünk.Flaszter visz ki,remek hátsó fut el mellettem,önkéntelenül kocogni kezdek,hja,az emlékek..és a sár következik,mert plusszos az idõ,a jelzések jól követhetõek,kél a nap is,Torinó is lazít a ruházatán,ezért utol is értem,három tabányi és egy Zsolt vigyáz rá,kell is ebben a korban,vélem.És másik szakállas arc,a mezeiek közül,boszorka nélkül,aki elhagyta,de biztos nem végleg..fotózom a Dunát és a színeket,napfény mégse,csak erõlködés van,januárban.Az itiner fekete-fehér,és az útvonalra nem sok betût pazarol a szervezõ,inkább történelmet ad elõ,nna,a térképszelvény szemüveggel egész jó..megyünk,még gyakorta együtt,de a tatabányai különítményt már befogtuk,Zolival osztjuk a távot,azonban társaim a Barát kútnál utolérnek és és lazulunk,készülünk a sárga sáv-kereszt találkára,mégis benézzük,többen is,de visszafordulunk és a Miklós-völgyi patak után felfelé a Sasfészekbe tartunk.Ez a rész nem ingerszegény,de legalább nehéz,piros csészegomba és hóvirág kerül a fényképezõm elé,nos, a naptár még nem jelzi,de hát mégiscsak kétharmad van,és uralkodik.A turistaháznál vizet veszek föl,szakállas újabb,az ikonok közül és felmenõi között szabók is voltak,a két fiatal utolér,rádiós barátom küzd a felfelével.Megígérem a kocsmát neki és haladunk a Pilis nyereg erányába,az erdõ rendesen takarítás alatt.Tisztességes munka látszik,szépen gyógyítják a sebeket és a fákat,azért még lesz tennivaló.A Pilis nyereg környéke is sebzett,a másik oldal,a Kétbükkfa felé megkíméltebbnek látszik.Magamra maradok,a fiatalok másik vonalat választanak,Janót és Torinót érem utól,ma már többedszerre,az ivóig együtt toljuk.Itt sör és kávé,szervezõ barátom piros polárfelsõben pecsétet és csokit oszt és kupont is.Meleg van,társaim igen távol,megbeszéljük telefonon,hogy a célban várok rájuk.Aggódom a szintidejük miatt,de mindegy végül is,csak az egészség megmaradjon és a jókedv.Kolostorromok,Frinyó rongyol szembõl,kistávol,jövõ hetet egyeztetünk és ki-ki a maga távját gyõzködi tovább.A nappal segít,a jelzések jók,az út sáros,mi kell még egy érzõ kebelnek?Bajszos arc csapódik,druszám,és feltûnõ ismertetõjegye a jobbkezében tartott itiner..igen,itt már csak a hosszútávosok nyomják és nehézségeik vannak.A táv hosszú és fölfeléket is tartalmaz,ez köztudottan várható ilyen helyeken,a helyi busz nem..és a Volán sem..bár ott új koordinációs ember van,a békákától,aggódom a fizetése miatt..Hármasfogat alakul,a rövidnadrágos Janó,akinek jelenleg mosásban van a jellegzetes alsója,oldalbordája,aki elkövette és csekélységem,aki szóra sem érdemes.Társaim kiszállnak,telefonhullámokon közöljük egymással a híreket,és elindulnak regenerálódni.Mi pedig keressük a Hideglelõs keresztet,és szerencsésen rá is találunk,innen(is)szép a kilátás,fotózunk és húzunk,mert dõl az alkonyat,bár még csak kevés idõ van,ez a január szépsége,hamar sötétedik és legalább késõn világosodik..Búbánat völgy,a tó illatos és jeges,a végén kell az erõ is,és az utolsó fölfelé,már sötét és fejlámpa van,itt szétszakadunk,áttolom az arcom a Vörös-kereszthez,új társaim kissé lemaradnak,lihegek fönn,aztán két fiatal elindul,nyomulok utánuk,a GPS mást akar,de megnyugtatnak,és tényleg,itt a Csurgó kút.Ott a város,benne a a vasútállomás és a fõszervezõ,aki kitûzõt oszt meg egy kis észt is..és futnak be az elveszettnek hittek,söröket és kispálinkákat tolunk,unicummal szétcsapatjuk,nehogy megártson,meggratuláljuk egymást és hazahúzunk,elhoznak az Árpádig,fizesse meg nekik a kormány a jóságukat,tõlem nem kérnek alamizsnát,fiatal túratárssal tolom az Õrsig a tömegközlekedést,Budapesten a helyzet változatlan,a kormány a helyén van..jobboldali közlekedés elõre,a gödöllõi hév kivételével..


Szerintem igen,de ettõl a szervezõtõl mást nem is várhatol,csak verítéket és kitûzõt,és ezt jól adja…egyszer mindenképpen.. 

 
 
 Túra éve: 2014
csorgo2108Túra éve: 20142014.01.20 18:13:25
megnéz csorgo2108 összes beszámolója



Becsület útja


Szombat van így ismét egy új túranapra virradtunk, mivel most Gyurival és Noszik Janival mentünk, így nem kellett olyan korán kelnem és volt idõm bõven böngészni még reggel a netet és meginni egy jó forró kávét. Fél hatkor már a megbeszélt helyen várok. A mai napra nagyon jó idõjárást mondtak, ekkor még nem is sejtettük,hogy ez az idõjárás még nagyon sokáig változatlan marad. Miután felszedtük Janit rögtön indultunk is Tarján érintésével Pilisszentlélekre, az odaút nagyon hamar eltelt, beszélgettünk, humorizáltunk miegymás. A rajt bár Esztergomban volt, de mivel a rajt/cél nem egyezett meg így mi Pilisszentlélekén hagytuk az autót, és busszal közelítettük meg az Esztergomi vasútállomást. Mondanom sem kell rengetegen választották rajtunk kívül ezt az opciót. Tavaly ez a procedúra nem volt ilyen könnyû, ugyanis bár Tatabánya és Esztergom egy megye, ugyanakkor a buszközlekedésben ordító hibák vannak (!!!!!!).


Tömegközlekedési eszközünk 06:50-kor indult, a busz szinte csordultig volt, így eléggé nehezen vette a meredek emelkedõket.  A buszról 7:10-kor szálltunk le, és pár perces séta után elértük a vasútállomást. Imre mindenkit üdvözölt majd a nevezés után rögtön neki is iramodtunk. Az elsõ ep. egy kápolna volt, ahol a szín volt a kérdés. Ezután a szokásos emelkedõ Vaskapuig, ahol a kérdés megválaszolása után rögtön le is koccantunk tovább a sárga becsatlakozásáig. Kis kovájgás, de meglett a régi sárga/ új keresztezõdése, majd a kerítésmászás után már a barátkúti kódot fotózzuk. Ezután monoton sáros menetelés egészen a sárga keresztig ahol szalagokat látunk (ezt nem egész egy hónapja nem vettük észre a forrástúrán), gyors átkelések sorozata és egy Jägermeisteres üveg lapul az avarban (kísért Graz szelleme -böff-). A Háromszázgarádics oldala nem kecsegtet semmi jóval, de legalább nincs 10 centi hó és nem is fagyott a talaj. A már 2002-es szakosztályi túra óta itt lévõ wartburg rom után tudtam már nem sok van hátra az emelkedõbõl, de azért nem bíztam el magam. Meg is érkeztünk az Adelhorst-hoz, akarom mondani sasfészek turistaházhoz, de mivel felújítás alatt van, így idén nem tudunk itt frissíteni. Sebaj, innen már amúgy sincs sok. Zöld kereszt, majd zöld sáv után a Pilis nyeregben is vagyunk, majd megkezdjük a kimászást a Fekete-kõhöz. Innen gyönyörû kilátás fogad minket, ellátni egészen messze. Többek között azért is tetszik ez a rész, mert régi turistajelzésekkel is találkozhattunk, ami engem mindig egy kis nosztalgiával tölt el. Két-bükkfa nyeregnél épp akkor megy el egy busz, amikor megérkezünk. Itt elég sokan vannak, fotóznak, sütögetnek, piknikeznek. Égett hárs innentõl már csak egy köpés így meg sem állunk. A pálos kolostortól pár száz méter és már a Svejk ivónál vagyunk ahol Imre, mint egyszemélyes cél posztol. Mivel már 2. teljesítésem, így új kitûzõt is kapok meg egy szép oklevelet, amin korabeli felvételek is voltak. Emlékszem a 2007-es elsõ Konrád menten itt még egy kis fél lánctalpas is állt, ami nagyon hangulatos volt. Sajnos most ez nincs itt, de sebaj. A hazaút nagyon kellemesen telt el, útközben mé látjuk Papp Bálintot is, ahogy az aszfalton fut, full respect neki. És köszönet a rendezésért is immár másodszorra (harmadszorra). Jövõre ugyanitt, remélem akkor már legalább 20 centi hó és kemény mínuszok várnak már.


 


 


 
 
MirPTúra éve: 20142014.01.11 19:54:53
megnéz MirP összes beszámolója

Becsület útja 23 túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!

 
 
 Túra éve: 2013
MirPTúra éve: 20132013.01.13 19:53:30
megnéz MirP összes beszámolója

Becsület útja 30 túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!

 
 
hatusiTúra éve: 20132013.01.13 12:42:38
megnéz hatusi összes beszámolója

A "Becsület útja" túrával a Budapestet körülvevõ szovjet ostrom áttörésekor életüket vesztett elõdeink elõtt fejeztük ki tiszteletünket és hálánkat. Õk életüket adták a Honért és nekünk utódaiknak, hogy ma egy szebb világban élhessünk.  Tisztelet a hõsöknek!


Ilyen gondolatokkal ébredve, csomagoltam batyumat az útra. Hajnal 4-kor indultunk három barátommal. Pilisszentkereszten a busz kissé megtréfált bennünket, ugyanis, ott derült ki, hogy Dobogó-kõrõl indul, így persze 4-5 perccel sikerült lekésnünk, hát irány Esztergom. Már az elsõ métereken tudtuk, megérte felkelni, ragyogó idõ s csodás napfelkeltét kaptunk. A szervezés jó. Külön örülök,hogy sehol nem osztottak semmit, így csökkentve a szemetelést. Szimpatikus kezdeményezés!

Sasfészekre felfelé tartó szuszogtatón jött egy csúf holtpont. Pilis-nyereghez érve pedig már szûkén voltunk az idõnek, hisz 15:18-kor indult indult a busz, mit van mit tenni siessünk. Persze, hogy rossz jelzésen loholtunk tovább, majd egy óra eltelt mire észhez kaptunk, na ne, már biztos jöttünk 3 km-t. Rövid tájolás… egy biztos az irány rossz. Zoli és Gábor visszafordultak, mi meg Csabával mentünk tovább immár térkép nélkül, ugyanis Pilisszántóhoz már közelebb voltunk, onnan pedig egy köpésre van Szentkereszt. Így Piis-tetõre kapaszkodtunk fel, hogy betájoljuk magunk, onnan már látszott a Nagy-Kevély! Uccu neki, az õzcsapásokon találtunk egy szép gerincet, remek kilátás mellett haladtunk a szántói kápolnáig, majd a csillagösvényen leereszkedtünk... Idõben beértünk a felsõ kocsmába s igaz egy-két plusz km-t beletéve a 30-as távba, de kitûzõ és oklevél átvétele után elcsíptük a buszt. Dobogókõn még volt egy kis idõnk gyönyörködni a gyûlõ hófelhõkben s inni egy forró teát. Esztergomba, az állomáson, gyors átöltözés és irány vissza Szentkeresztre a csapat másik felét felvenni. 3 óra autózás haza, vacsi és egy jó forró fürdõ... számunkra ez volt maga a luxus, elesett elõdeinknek, jó ha jutott téli kabát a nyári zubbony helyett, s este jó ha nem várta õket újabb támadás, nemhogy forró fürdõ...


 "A magyar lelket kell keresni, mert a magyar lélek él! Az az alap, hogy Isten erõsebb, mint a sátán. A világosság erõsebb mint a sötétség. A FÉNY MINDIG GYÕZ! Krisztus Urunk legyõzte a halált. Annál rosszabb helyzetben, melyben Krisztus Urunk volt, amikor sírba tették, nem lehet lenni… És harmadnapra föltámadott. A föltámadásba vetett töretlen és vidám hit kell, hogy jellemezzen bennünket, mert ezzel nem tud az ellenoldal mit kezdeni. Éppen azért irigyek ránk, mert ez a hit õbennük nincs meg."


Sporttársi üdvözlettel: Kurucz Zoltán (Turul Koppány Íjásza H.E - Kiskunfélegyháza)

 
 
ToteszTúra éve: 20132013.01.13 09:05:25
megnéz Totesz összes beszámolója

Túrával emlékeztünk meg az 1945. január 6-14. között, a budapesti szovjet ostromzár feltörésekor hõsi halált halt magyar katonákról.


Becsület útja