Túrabeszámolók


Dunakanyar/Prédikáló/Villám

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2005 2006 2007 2008 2009
 Túra éve: 2007
vajonmerreTúra éve: 20072007.05.17 14:19:39
megnéz vajonmerre összes beszámolója
Dunakanyar 36 (Remete-barlangi pontõrködés, "seprés", viharfutás)

Ha sokat ttúrázik az ember, akkor idõnként "vissza is kell tenni" valamit (saját véleményem természetesen). A Dunakanyar túra pontõrködése megfelelõ alkalom erre. Ráadásul a Nagymaros, Visegrád, Pilis helyek nagyon sok kedves, iskolás kirándulás emlékét idézik fel. A legkorábbi vonattal érkezem Nagymarosra és az S+ és a nagyon szép és vadregényes S barlang jelzéseken érem el 6.40 körül az õrhelyemet a Remete-barlangot. Kapaszkodás közben muflonokat riasztok fel a sziklákra, kígyó siklik át mögöttem a sûrû aljnövényzetben. Nagyon szép a reggel, a póló bõségesen elég.

Pokróc leterítve, reggeli, olvasás ("Jég és Tûz dala sorozat"). Csodálatosan szép a panoráma Dömösre és a Pilisre. Hajók, uszályok húznak el alattam. 7.20-kor érkezik az elsõ túrázó, és kb 9.30 körül az utolsók Bubu és Döme63 személyében. Remélem nem sokan rövidítettek a viszonylag új S háromszög jelzésen :-) Vittem rovarûzõ kenõcsöt is, így megúsztam egy kullanccsal. Gábor kérésére pontosan 11-ig várok, majd nagy sprint a 11.45-ös nagymarosi kompig. Nagyon kell vigyáznom az ösvényen napozó, mindenfelé elugráló gyíkokra. El is érem a járatot, és pár perc múlva más Visegrádon sétálgatok.

Veszek két pogácsát, elhaladok a Salamon-torony mellett és kemény kapaszkodásal a K+-on hamar Nagy-Villámon vagyok. Leváltom Efemm-et és Gábort, és még várok majd két órát két állítólag nagyon késõn induló túrázóra. Nem jöttek :-( Kávézom egyet a parkolónál és irány a Fekete-hegy, ahol máris gyûjthetem a szalagokat lefelé mászva a hegyoldalon. Az Apátkúti-halastóban egy szem vadkacsa árválkodik. Az Ördögmalom vízesés után jön Mátyás-hegy kemény kapaszkodással , majd begyûjtöm az igazoló-zsírkrétát. Szép kis rétek terülnek el itt Új-osztáson.

Szalagokat szedegetve irány lefelé Lepence. Hatalmas szarvast riasztok fel az út mellõl, nagy csörtetéssel szalad fel a hegyoldalon. Lepencén kikavirnyálok a fûrészteleprõl, majd kellemetlen, nagy forgalmú betonúton haladok hosszan a Királykunyhói-erdészházhoz. Elkezd közben szépen borulni, de még reménykedem, hogy megúszom az esõt.

Szépen kanyargok a dózerúton és sajnos nagyon keményen megjön az égi áldás. Esõkabátom sajna nincsen, pedig simán befért volna a hátizsákba :-( Ázok tehát szépen, viszi a szél keményen az esõcseppeket, cikáznak a villámok ide-oda. Nem vagyok öngyilkosjelölt, így semmiképpen sem vállalom be a Vadálló-köveket lefelé. Futok ahogy tudok a hosszabb, de biztonságosabb dózerúton lefelé, az összeboruló fák között néha éjszakai sötétségben. Szakad rendesen, a fákat cibálja a szél. Néhány rétet is érint ez a dózerút, itt parázok rendesen és még jobban rákapcsolok, de megúszom a villámokat. Végre házakat látok alattam , és néha a Duna is kivillan az esõfüggönybõl. Végre leérek, a lovas- tanyához vezet az út, besétálok a kempinghez a célba kb. 19 óra lehet. Teljesen vizes vagyok, Gábor ad néhány száraz felsõruhát, köszönet érte. Kapok kitûzõt is meg oklevelet.

Nekem nagyon tetszik a túra útvonala, dehát én természetesen elfogult pilisrajongó vagyok. Úgy gondolom talán jövõre is bevállalom a Remete-barlangot.
 
 
 Túra éve: 2005
Frei BergerTúra éve: 20052005.10.24 23:19:10
megnéz Frei Berger összes beszámolója
http://web.axelero.hu/gaborkoos/terep_jaro/mashol/dunakanyar%2045/dunakanyar_45.htm (képek is)

Dunakanyar 45

Zebegény - Szent Mihály-hegy - Remete-barlang – Nagymaros – Visegrád - Nagy-Villám – Borjúfõ - Pap-rét – Pilisszentlászló - Sikárosi-rét – Prédikálószék - Dömös

2005. május 14, szombat, indulás 8.30, érkezés 20.38. Gyalogos táv: 45.5 km

Összefoglaló: ideális kirándulóidõ, gyönyörû útvonal, amatõr szervezés. Hogy a kedvemet elrontó részleteket az elején letudjam: a TTT honlapján sms/email/telefonos bejelentkezést kér. Meg is írom az andrasigabi@freemail.hu-ra, hogy a Dunakanyar 66-on indulnék (régi vágyam, hogy meglássam a hírhedt Rám-szakadékot), de írja meg nekem, hogy ha elõzõ éjjel Dömösön alszom, hogyan jutok át a reggel 7 órai indulásra Zebegénybe. Válasz semmi. Ennek ellenére elindulok Zircrõl szombaton reggel fél ötkor, a dömösi kempingben háromnegyed hétkor ébredezik Andrási Gabi, közli velem, hogy a 66-ost már lekéstem, de ha elég gyors vagyok, menjek át a szobi réven a Duna keleti oldalára, autózzam le Nagymarosra, ahol a túraútvonal visszatér a nyugati partra, utazzak vissza Zebegénybe vonattal, és ha szerencsém van, nyolcra ott lehetek, és csak egy órát kések az indulásról, amit be kell hoznom. Én, mint az õrült, vissza a szobi komphoz, amely azonban nem megy az Andrási Gabi által megadott idõpontban (késõbb, a Nagy Villámon mondom neki: bocs, mondja, az internetrõl néztem le). Vissza Dömösre, ahol viszont az átkelõ kishajó a menetrendtõl eltérõen egy órával korábban, fél nyolckor is átvisz. A túlsó oldalon pedig már csak négy kilométer gyalog a zebegényi állomás, a túra indulópontja. Azt már nem is említem, hogy az igazolólapon nincs egy telefonszám, amit baj esetén hívni lehet, az ellenõrzõpontokat ugyanaz a három-négy srác adja, fogalmuk nincs, kik indultak a túrán és hol tartanak, mivel nem regisztrálják az áthaladókat… Lehet így kaszálni száz rongyot (a költségek levonása után), de a teljesítménytúrázók bizalmát nagyon megingatja.

Talán csak a tavaly elõtti Börzsönyi Vulkántúrán éreztem ugyanezt: mit nekem 45 kilométer 12 óra szintidõre? Azután csak csodálkozom, hogy nem is érek be.

Mindig csodáltam és nosztalgiával éltem meg az évszázados idegenforgalmi kultúrával rendelkezõ településeket: a Balaton, a Dunakanyar mellékét (Erdélyben pl. Szovátát, Borszéket,…). Zebegény tipikusan ilyen. A Duna nagyon szûk parti sávján – és árvízkor nyilván elöntve – kis parti telkek-házak-kastélyok, a következõ, magasabb lépcsõn a bicikli-, gyalog- és közút, megint egy lépcsõvel feljebb a vasút, és onnan azután a meredek hegyoldal. A mellékutcákban évszázados faépületek, a k.u.k-idõk jellegzetes üdülõhelyi stílusában.

Enyhébb, majd húzósabb emelkedõ a Szent Mihály-hegyre, közben számos kilátóhely a Dunakanyar ideális fotózására. A sárga barlang jelzésen térünk le a Remete-barlang felé, ami háromnegyed óra rémálom, talán csak a bakonyi Burok-völgyhöz hasonlítható. Persze, ugyanannyi vissza is.

A nagymarosi komp kissé kiegyenlíti a mezõnyt, nem vesz tudomást gyorsabbról-lassabbról: menetrend szerint jár. A szervezõktõl ingyenes átkelõcédulát kapunk.

Visegrád Fõ utcáján lefotózok egy unikumot: aki látta a Keresztapá-t, tudja, hogy a jó öreg Vito Corleone a Genco Oliva Olaj Társaság cégére mögé rejtette maffiabirodalmát. Nos, ez a cégtábla függ kinn az egyik házon.

Iszonyú a látogatótömeg, és ez kísért egészen Pilisszentlászlóig. Mindenütt gyalogosok, biciklisták, autósok, motorosok, alig van fél-egy óra zavartalan természetélvezet. A Salamon-torony alatt átmegyünk, messzire hallik valamilyen megszállott dobos produkciója, aminek néhányan néha tapsolnak, a „fõlegvárat” (mondaná Fülig Jimmy exuralkodó) minden oldalról, kellõ távolságból fényképezhetjük.

A Pap-rétig – és mondhatom, az egész túra során – nem láttam olyan méretû erdõirtásokat, mint a Bakonyban: pedig mindkettõ természetvédelmi terület: ott a Duna-Ipoly Nemzeti Park, itt a Magas-Bakonyi Tájvédelmi Körzet. Gyönyörû erdõk, tisztások, helyenként ki-kibukkan a Duna ezüst szalagja. A jelzõtáblák három órát írnak a Nagy-Villámtól Pap-rétig, nagyon igyekszem, hogy idõt nyerjek, sikerül is két óra alatt berobognom. Az útvonalról sok helyen szép a kilátás Vác és a Duna lentebbi szakaszai felé, messze nem olyan romantikus, mint a kanyar-szakasz.

Megpróbálok együtt érezni a szervezõk szándékával, de Pilisszentlászló elõtt tényleg elfogy a türelmem, és nem élek az alternatív útvonallehetõséggel (a „bátrabbak”-hoz kellene az is, hogy az elvadult erdõrészletben legalább jelzések legyenek). Pilisszentlászlón – a budapesti agglomeráció újabb felkapott letelepedési helye? A „Pokol magyar angyalai”-nak fülrepesztõ motorozásai, tip-top autók, kastélyszerû lakóházak - pecsételõhely a Gesztenyés-sörözõben „a templommal szemben”. Megcélzom a messzirõl látható templomtornyot, szerencsére a fõtéren megyek keresztül, ahol a pecsételõhely teraszán ott ülnek a megfáradt túratársak. Ne is menjek tovább, nem a nagytemplomról van szó, ezzel kis kápolnával szemben van a kocsma… vidéki falucska vasárnapi hangulata, minõségi zene a kocsmából, jól esik néhány sör.

Pilisszentlászlóról kifelé felfedezek egy jelzett másikat alternatív útvonalat, amelyet nem tilt az útvonalleírás, így rövidítek. Nem tudom viszont kikerülni a Prédikálószékre felvezetõ, nem túl izgalmas, ámde igen fárasztó kapaszkodót Már erõsen alkonyodik, amikor felérek fél nyolc körül, rajtam kívül még egy túratárs. Néhány távoli felvétel – gyönyörû a kilátás a Dunakanyarra -, de valószínûleg túl sötét lesz hozzá. A pontõr még marad egy ideig, de mert nem tudják, hányan vannak még úton, õ fél kilenc felé lemegy, mert indul a busza (!). Alkalmi túratársam és én együtt indulunk neki a Dömösre levezetõ, meredek, csúszós, sziklás hegyoldalnak, néhányszor rendeset szaltózunk – mi lehet itt, ha esik az esõ? Nem szeretek menet közben beszélgetni, de nem tudjuk megállni, hogy ne értékeljük ki a túraszervezõk gyakorlatlanságát. Dömösre leérve megkérdezi társam, vajon beérünk szintidõn belül? Én, – viccesen – biztosan be, ha egyáltalán Dömösön vagyunk…. Mire õ tényleg megkérdez néhány helybelit. Vigyázni kell, mikor és kivel viccel az ember.

A faluba érve túratársam szinte futólépést diktál, jó kondiban lehet. 8.38-kor robogunk be a dömösi kemping portájának félig nyitott társalgórészébe, ahol andrasigabi várta a befutókat. Emléklap, és a három szögletes jelvényen a Dunakanyar-panorámát ábrázoló képbõl kettõ a jutalom („ a harmadikat megkapjátok jövõre” – sajnos, akkor én nem jutok hozzá, pedig szép a felvétel.

A kemping étterme megkönyörül rajtam, záróra után nagy adag gulyást szervíroznak „krumplink már nincs, de dupla hússal” – fennséges. Jóllakva nyújtózom el a reggel a kemping elõtt hagyott autóm anyósülésén, hálózsákkal takarózva. Ja, reggel elfelejtettem bezárni a kocsi anyósülés-ajtaját – szerencsére, nem rámolták ki. Nagyon jól esik az alvás a vasárnap reggel négy órai indulásig. Éjjel néha felriadok a hatalmas zivatarra, és arra gondolok, hogyan jövök le a Prédikálószékrõl, ha ott elkap ez az esõ, és mi történik azokkal a 66-os távon indulókkal, akiket a sötétség a Rám-szakadékban ért…