Címlap

Túrabeszámolók


túra éve: 2007
ÍrottkőTúra éve: 20072007.10.23 22:29:57
Írott-kõ 50

Szombathelyen szálltunk meg elõzõ este a szokottnál most bõvítettebb csapattal, mivel visegrádi különítmény és Papsajt kolléga is csatlakozott hozzánk. A szokásos welcome drink és esti duhajkodás :) után korán nyugovóra tértünk, mert kipihenten szerettünk volna nekivágni a 6 órai rajtnak. Természetesen nem ment zökkenõmentesen a készülõdés (de ezen már meg sem lepõdök), úgyhogy kicsit késve, negyed 7-re értünk Kõszegre, a gimnázium parkolójába. Szombathelytõl Kõszegig végig szakadt az esõ, úgyhogy kezdtünk lemondani az 50-es távról, de mire odaértünk elállt, így nem volt apelláta. Terv szerint Bogesszel és Papsajttal akartunk az 50-en indulni, a többiek a 35-ös távot választották, de Zsuzsi is a mi tempónkban startolt, úgyhogy kis mezõnyünk az elején szétszakadt. Ildi is megkapta a szokásos EP-t, azaz ellenõrzõ puszit, aztán robogtam a többiek után. Meglepetésszerû volt, hogy a táv elsõ felében a 35-ösök útvonalán kell haladnunk, mivel az interneten másként szerepelt, ott Óház-tetõ helyett elõször az Enikõ forráshoz kellett volna mennünk. Pecsét Óház-tetõn, kicsit néha kocogva irány Velem. Tudtuk, hogy az elején kell belehúzni, mert aztán jön a lassú fáradás. Sokan indultak a 35-ös távon, így Velemig diákcsoportokat kerülgettünk. Bozsokon egy virágkertészetes furgonból osztották a pecsétet, de vetõmagot sajnos külön kérésre sem kaptunk. :) Kalapos-kõ (Szabi szerint sapkástetõ) felé már kezdtek kijönni az erõnléti különbségek, kicsit le-lemaradva tartottam az iramot a többiekkel. Az emelkedõ tetején gyönyörû kilátás tárult elénk. Csináltam már régebben ezt a túrát, de egyáltalán nem emlékeztem rá, hogy milyen is a táj és hogy mi vár rám... A többiek szerint nem kell aggódni, mert Írott-kõ felé már jobban eloszlik a szint, szerintük legjobb, ha a kék háromszögön felmászunk a zöld jelzésre, a gerincre, mert ott már nem is emelkedik, csak megy egyenesen a határkövek mellett. Sõt, ne is egyek már banánt a kapaszkodó elõtt, úgyis csak egy köpésre vagyunk a kilátótól. Hát köszönöm szépen. Elõször a tüdõmet kiköpve kellett fától fáig kapaszkodnom a gerincre, miközben a többiek a tetején rajtam röhögtek és persze a modern technikának köszönhetõen mobillal meg is örökítették szenvedésem pillanatait. Utólag tényleg elég röhejes volt. :) Aztán kiléptek, hogy ne veszítsünk idõt, bár nem tudom miért volt a nagy kapkodás, elég jól álltunk. Mindenesetre az a zöld sem volt éppen sík terep... Az erdõ gyönyörû volt, a havas táj enyhe ködbe burkolózott. Egy szó mint száz felkapaszkodtam és mire odaértem a többiek pecsételtek, ettek, ittak és közölték, hogy akkor indulhatunk is. Persze a pontõr már névrõl ismert, miután ott is rajtam vihogtak. Szép, mondhatom! Le is zavartam õket a hegyrõl, hogy ehessek én is egy kicsit, de a gonoszkodás megbosszulta magát és elindultak a Hörmann-forrás felé, úgyhogy 10 perc múlva össze is futottam velük, amint baktattak fel a rossz irányból. He-he-he. Lefelé elég kellemetlen volt az ereszkedés Velemig, Bogesznek a bokája, nekem a térdem bánta, persze Papsajt a túrabotjaival könnyen vigéckedett. Velemben elkezdett esni az esõ, ez némileg lehangolt, de a forró tea jól esett, bár némi cukor elkélt volna még bele. Papsajt nem kért teát, mert forró volt (?). Enni viszont nem tudtam, biztos túl fáradt voltam hozzá. Gyors öltözködés, egyeseknek zoknicsere, fásli, sportkrém, szõlõcukor, stb, aztán Zsuzsi átnevezése után már neki is vágott kis hadirokkant csapatunk a Szent Vid kápolnának. Ez se volt semmi emelkedõ, de leküzdöttük. Közben telefonos egyeztetés a csapat 35-ös tagjaival. Hörmann-forrás felé a jobb térdem nagy megkímélésének köszönhetõen begörcsölt a bal combom, úgyhogy a masszírozás némi idõkiesést okozott, de bevártak a többiek, úgyhogy a Stájerházakhoz már együtt ereszkedtünk le. Irány a Tábor-hegy. Bogesz szerint nincs gond, mert a 3,5 km-es szakaszon biztosan eloszlik az a 214 m szint. Persze ezt ma már hallottam. Nekem lett igazam. Mentünk, mendegéltünk, csakhogy folyton lefelé. Persze nem kellett csalódnom, eljött az emelkedés ideje is. Vicces hegy volt, amikor azt hitte az ember, hogy végre vége, akkor fordult egyet az út. Mindenesetre gyönyörû volt a kilátás. Papsajt és Bogesz, a két fáradhatatlan androidunk tartotta bennem a lelket, de azért fent elõkerült egy zacskó mazsola is, hogy pótoljuk az elveszett energiákat. Hosszan ereszkedtünk Paradicsomoshoz, az ellenõrzõ pont elõtt egy rusnya meredek domboldalon kellett nagyon óvatosan lemásznunk, úgyhogy a nap során századjára mondtam el magamat mindennek, hogy miért hagytam otthon a túrabotokat. A ponton pecsét helyett aláírás, aztán irány a Hétvezér-forrás, sajnos javarészt aszfalton. Persze addigra már olyan stádiumban voltam, hogy a felfeléknél lefelé, a lefeléknél vízszintes, az aszfaltnál erdõ kellett volna. Közben õrültebbnél õrültebb túrákat találtunk ki és próbáltuk szóval tartani egymást, hogy gyorsabban teljen az idõ. Papsajtnak néha még belekocogni is maradt energiája. A forrásnál tankoltunk némi vizet, aztán nekiálltunk felmászni Óház-tetõre. Szerencsére jobban féltem tõle, mint amennyire durva volt. Fent Bogesz betolt egy sört, kicsit kifújtuk magunkat, aztán Zsuzsival elõre engedtük a két titánium csontozatú túratársunkat, akiknek persze lefelé kocogniuk kellett. Leereszkedtünk a parkolóig, bekacskaringóztunk a városba és bõven szintidõ elõtt beestünk a gimnázium tornatermébe, ahol oklevéllel, kitûzõvel, üdítõvel és szendviccsel fogadták a megfáradt vándorokat. Legközelebb a cél a 70, bár egyeseknek szerintem most is inkább azon kellett volna indulni. 35-ös társaink már ott vártak minket, lehántottuk az agyonizzadt göncöket, kicsit pihegtünk, búcsúztunk a szervezõktõl, aztán irány vissza a szombathelyi bázisra. Este a skótzuhany után (természetesen nálam fogyott el a melegvíz) még egy jól megérdemelt finom vacsi is belefért a programba. Altatót egyikünknek sem kellett mondani.
 
 
Bakonyi BarangolásTúra éve: 20072007.10.23 21:39:23
Bakonyi Barangolás 30

Ismét a szokott csapattal Gyõrbõl vágtunk neki az útnak, kicsit ijedten, ugyanis elõzõ nap jöttem már egyszer a Bakonyon keresztül és szépen esett az esõ. Sajnos nem tudtunk, jobban mondva nem tudtam hosszabb távot bevállalni, mert nem sok alvás jutott az elmúlt napokban, a többiek pedig szolidarítottak velem. A kocsit Bakonybélben hagytuk a Bakonyi Erdõk Háza elõtt, aztán kilenc óra után nem sokkal el is indultunk. Leadtuk a Dornyay Béla emlékút jelvényszerzõ túra kitöltött (pecsételt) igazolófüzeteit a rajtban, hogy a célban át is vehessük majd a kitûzõket. Jó nagy volt a tömeg, ekkor érkeztek a hosszabb távok versenyzõi is. Az elsõ ellenõrzõ pontnál erõsítettünk Bogesz pálinkájával, tekintettel arra, hogy elég hideg volt. Persze a következõ szakaszokon amúgy is eléggé kimelegedtünk... A barlangot elhagyva megmásztuk a Kõrist, kis pihenõ, kilátónézés, stb. stb., aztán indultunk is lefelé, hogy a következõ ellenõrzõ pontnál feltétlenül jusson nekünk is enni és innivaló. :) Egybõl meg is jegyezném, hogy a viszonylag borsos nevezési díj és a kevésbé igényes térkép ellenére végig kitûnõ szolgáltatásokban volt részünk, minden pontnál tudtunk inni, volt ahol almát kaptunk (természetesen Szépalmapusztán), volt ahol chipset, meleg teát. Lekváros, vajas és zsíros kenyér közül választhattunk, illetve ehettünk akár mindbõl is (lilahagymás zsíros kenyér után nagyon jó desszertnek a lekváros kenyér). Persze ezt még megspékeltük egy kis csemege uborkával és csalamádéval is, mert olyan finom volt. Páliháláspuszta után nagyon rákívántunk a pontõrök pácolt sült csirkecombjaira is, de sajnos mennünk kellett, így nem tudtuk magunkat meghívatni a paprikás krumplira sem. :) Az egyedüli problémát az erõs szél okozta, sajnos nem vittem magammal sem sapkát, sem sálat, ezek nagyon hiányoztak, de legközelebb már okosabb leszek. A célba érve kicsit átfagyva ismét nekiláttunk az evés-ivásnak, ismét kellemes felhozatalból választhattunk, plusz még pár pogácsát is sikerült begyûjtenünk. Ekkor vettem észre, hogy az induló készletembõl egy kevés gyümölcsön kívül semmi nem hiányzik, se szendvics, se víz nem fogyott, na nem azért, mert nem volt étvágyam. A kitûzõket, okleveleket, Dornyay-kitûzõket átvettük és az egyik kedves szervezõ felajánlotta, hogy átvisz egyikünket Bakonybélbe a kocsiért. Túratársunk érkezéséig pedig letoltunk egy-két sütit és forró csokit a közeli cukrászdában. Azt hiszem, ha sportteljesítményben nem is arattunk most nagyot, mindenesetre egy nagyon jó hangulatú túrán vehettünk részt. Már tervezgetjük, hogy jövõre kigyúrjuk magunkat a 70-eshez. :) Köszönöm a szervezõk munkáját és gratulálok minden teljesítõnek.
 
 
KozmaTúra éve: 20072007.10.23 21:12:46
Kozma 40

A túrának az immár hagyományosnak mondható 4 fõs kis csapatunkkal álltunk neki némi késéssel, mert a kollégák Székesfehérvárról ugyan idõben érkeztek, de nekünk sikerült hajnalban befognunk egy nyúlszállító kamiont, amit nem bírtam megelõzni. Kellemes szaga volt, na mindegy. Végre megérkeztünk a sportközponthoz, ahol már hosszú tömött sorban álltak az autók és a túrázni vágyó emberszabásúak. Összeszedtük a csapat másik felét, neveztünk és nekivágtunk az útnak. Rögtön meg is jegyezném, hogy a térkép elképesztõen színvonalasra sikeredett, ezt teljes (pozitív) megdöbbenéssel fogadtam. Tekintettel arra, hogy az elõttem szólók már lényegében minden mozzanatát megírták a túrának és az útvonalnak, így erre nem is fecsérelnék el sok karaktert. Jó, helyesebben kellemes tempóban haladtunk, és az eltévedéseket jelenleg mellõzve idõben értünk célba, ahol megkaptuk jól megérdemelt jutalmunkat. Túratársaink még átvették a Vértes túrázója elismerõ címmel járó nyakbavalójukat is. A túra kitûnõen szervezett, színvonalas volt, a táj változatos, a terep jól járható, a jelzések, a térkép és az itiner kiváló, ja és a fánk finom. Összesûrítve ennyi, gratulálok a szervezõknek és a teljesítõknek egyaránt, mindannyian jól éreztük magunkat. Ilyennek kell lennie egy teljesítménytúrának! Esetleg jövõre a célban is lehetne valami ellátmány.
 
 
Lővér IVVTúra éve: 20072007.09.24 11:34:19
Lõver 30, avagy a soproni rémálom

A túra 5, 10, 15 km-es IVV-ként és 15, 30 km-es teljesítménytúraként került meghirdetésre.
A túráról sajnos kénytelen vagyok erõs kritikai éllel nyilatkozni, pedig direkt nem álltam neki tegnap a beszámolónak, gondoltam alszom még rá egyet. Következzen egy beszámoló az elsõ olyan túrámról, amit lényegében véve nem teljesítettem:

A túrának 4 fõs csoportban álltunk neki, reményteli várakozással, ugyanis ebben a felállásban még sosem indultunk útnak és alig vártuk, hogy végre együtt kirándulhassunk. Az interneten lévõ kiírás szerint a nevezés 6-tól 10-ig tart, szerencsére nem vonultunk ki Ágfalvára, a Vadon lovasklubhoz 6-ra, mivel 7-tõl 11-ig lehetett startolni. a 600 forintos nevezési díj megfizetése után (amibõl sem TTT, sem MTSZ kedvezmény nem jött le) egy furcsa indulási idõ számítási módozatnak (?) a nevezési lapra vezetésével kezdetét vette a várva várt túra. Az útvonal a 2. ellenõrzõ pontig az IVV útjával megegyezett, így a rossz utakat fehér csíkkal áthúzták, a jót pedig nyíllal jelölték (még szerencse, hogy nem esett az esõ). Az idõ ködös volt és hûvös, de lassan kezdett kisütni a nap, meg aztán amúgy is szép idõt rendeltünk aznapra. Az itiner szerint rátértünk a zöld jelzésre az 1. EP. elõtt és azon haladtunk, de a zöld sáv egyszer csak meredeken felkapaszkodott a tõlünk balra lévõ hegyre. Gyanús volt a dolog, de a leírás szerint addig kell a zöldön menni, amíg az el nem megy jobbra, ekkor kell nekünk balra tartanunk. (Talán valaki összekeverte a jobb és a bal kezét.) Más letérõrõl nem volt szó és a meredek út sem volt fehér csíkkal lezárva, így a leírásnak megfelelõen megmásztuk a dombocskát. A jelzésnek a gerincen nyoma veszett, az út a hegy túloldalán lefutott egy kis völgybe, ahol jelzés nélküli hatos útelágazáshoz értünk. Az ellenõrzõ laphoz másolt 1:40.000 arányú, fekete-fehér, néhol nem látszó térképrészlet már ekkor használhatatlannak bizonyult, így a saját térképünk és a nap állása alapján kiválasztottuk a megfelelõ irányba tartó utat és nekivágtunk. (Itt köszönném meg a c betûvel kezdõdõ nevû térképgyártó cégnek, hogy az amúgy egész használható 1:20.000 arányú Soproni-hegység térképeket általam felfoghatatlan okból 1:40.000 arányúra váltotta fel, ami a kritikus helyzetekben maximum orrfújásra használható az elõbbihez képest.) Hamarosan kiértünk a piros jelzésre, így éppen hátbatámadtuk az 1. EP-ot, ahol egy, a startnál kapott zöld kis jegy leadásával fejenként egy Balaton-szeletet vételezhettünk. A szomszédos standon zsíroskenyeret, sört, bort, üdítõt árultak. Ez a cetlizgetés egyébként az indulók számát figyelembe véve, továbbá, hogy az összes ellátmányt az egész túra során az ellenõrzõ pontoknál osztották, teljesen értelmetlennek bizonyult. Kicsit elbeszélgettünk a kedves pontõrökkel és már indultunk is tovább a piros jelzésen kis kitérõvel az Alkotóházig (2. EP.), majd felkapaszkodtunk az Urak asztalához (3. EP.), ahol kicsit megpihentünk és a Soproni-hegység legmagasabb pontjának érintésével (a kilátót ajánlom mindenkinek) legyalogoltunk Brennbergbányára. A túra eddig jó hangulatban zajlott, nagyjából idõben is voltunk, barátságosak voltak a pontõrök és további pozitívum, hogy mindenhol volt víz, igaz csak szénsavas. Itt aztán ki is fogytam a jó dolgok felsorolásából. Brennbergbányán leértünk az itinerben büfének nevezett bányászkocsmához, ami egyedülálló módon a templom aljában található. Megkaptuk a másik zöld cédulánkért járó sportszeletet és a szigorúan 3 dl õszilét, ettünk a saját szendvicseinkbõl, tûztünk egy cédulát az inkább az erdei sétát választó barátaink kocsijára (lehet, hogy nekik volt igazuk), és készültünk nekivágni az út hátralévõ részének. Az itiner szerint a piros + jelzésen kell kicsit továbbmenni, majd a harangláb és a múzeum érintésével a kertek alatt elérni a volt mûszaki zár vonalát. A megfogalmazásból rögtön látszott, hogy itt problémák lesznek, így útbaigazítást kértünk a pontõröktõl. A válasz megdöbbentõ volt, miszerint a múzeumig el tudják mondani az utat, de mivel õk nem kaptak útleírást, így nem is tudnak a segítségünkre lenni. A piros + jelzésen egyébként nem is tovább, hanem visszafelé kellett menni. A haranglábat és a múzeumot ugyan megtaláltuk, de az 1:15.000-ben kimásolt térképrészlet a tájékozódási pontok teljes hiánya miatt abszolút használhatatlannak bizonyult. Képzeljen el mindenki egy olyan térképet, amin vannak házak, egy csík is, hogy merre kell menni, de sem a környezõ utcák, sem pedig feliratok nincsenek rajta, pl. templom, kocsma, múzeum, stb. A leírás szerinti a "múzeumot érintve a kertek alatt elérjük" útbaigazítás sem bizonyult kellõ segítségnek, így a múzeum melletti utcácskán az égtájak belövése után a megfelelõnek gondolt irányban indultunk. Kiértünk a falu szélére, ahol ötös elégazót sikerült felfedeznünk, szalag, jelzés stb. semmi. Az utakból kettõ kb. a jó irányba indult, így ezekkel próbálkoztunk. Az egyiknek kb. 1,5 km után vége lett, így visszamentünk és a másikon indultunk el, ami rövid idõ után visszakanyarodott a rossz irányba. Ezt követõen bevetettük a jól bevált taktikát, megkérdeztük a helyieket, hogy merre jutunk ki a volt Mucki-õrshöz. A falu nagyjából kihalt volt, de találtunk egy idõs nénit, aki meg tudta mondani, hogy keletre, amit lényegében eddig is tudtunk, valamint egy srácba futottunk bele, na õ csak hümmögni tudott. (Amennyiben a helyiek ennyire ismerik a terepet, akkor miért várható el, hogy egy idegen megtaláljon egy, a fenti módon körülírt utat? Ugyanis a végén a fõszervezõ arra hivatkozott, hogy aki részt vett a nyár eleji túrán annak tudnia kellett az utat. Nem lehet, hogy inkább olyan leírást kellene csinálni, hogy az is eltaláljon, aki még nem járt erre?) Elindultunk hát a temetõ irányába, mivel azon túl a térkép (na nem a fénymásolt) szerint futott egy átkötés, ami eléri a mûszaki zár vonalát. Meg is találtuk a bekötõ utat, ami elõször dagonyába csapott, majd a dombtetõre érve véget ért. A bozótharc után kiértünk egy patakmederhez, lemásztunk a szakadékba és megállapítottuk, hogy ez is elfordul, ráadásul csurom víz, így nem fogjuk megpróbálni az átjutást. Visszamentünk az elágazóig, ezzel ismét bejárva teljesen feleslegesen oda-vissza kb. 5 km-t, és az óránkra pillantva lezártuk túránk brennbergbányai fejezetét. Mivel kellõképpen felbosszantottuk magunkat azon, hogy ha már nem szalagoznak egy túrán, akkor miért nem lehet egy rendes térképvázlatot és útleírást adni, úgy döntöttünk, hogy a Fehér Dániel-forrást érintve visszatérünk Ágfalvára. Annyira egyszerû megoldás lett volna mondjuk azokat az utcákat felsorolni, amin végig kell menni, annyira egyszerû lett volna a kritikus pontokra egy szalagot vagy más jelzést kitenni, annyira egyszerû lett volna a pontõröket tájékoztatni, hogy merre halad a túra, de mindez nem történt meg. Visszatértünk a starthelyre (célba), így ellenõrzõ pontot tévesztettünk, azaz nem sikerült teljesítenünk a túrát. Ugyan magam ellen beszélek, ráadásul bõven legyalogoltuk a 27,5 km-t, de úgy gondolom, hogy nem szabadott volna emléklapot (amit az egyesülti elnök -nem én írtam el - írt alá) kapnunk, vagy legalábbis csak a 15 km-est, mivel pecséttel igazolni nem tudtunk többet. A szabály az szabály kellene legyen. Elképesztõ csalódás volt minden résztvevõnek, hogy nem volt kitûzõ. Egyesek szerint ezeket osztogatták el a nyár eleji Ciklámen túrán. Máshol 600 forintos nevezési díjért sokkal jobb ellátást, színes térképmásolatot, használható útvonalleírást, emléklapot és kitûzõt is adnak. A végén azért több ezer km-nyi teljesítménytúra teljesítése után megkaptuk a szervezõktõl, hogy aki nem bír el egy teljesítménytúrával az legközelebb sétálgasson inkább egy 5 km-es IVV-n, a Bükk 900-as csúcsaival a hátunk mögött pedig megkaptuk, hogy tanuljunk meg térképet olvasni. Ez a "sporttársi" hozzáállás, és eddig semmilyen túrán nem tapasztalt ellenséges, fennhéjázó viselkedés nagyban hozzájárult annak belátásához, hogy a Lõvér Természetbarát Egyesület által rendezett túrákra a jövõben nincs miért elmennem. Egyszerûen érthetetlen számomra, hogy ebben a gyönyörû hegységben miért nem lehet olyan túrákat csinálni, ami jelzett utakon visz. Megjegyzendõ az is, hogy a jelzések hiánya, átgondolatlansága, a néhány még meglévõ tábla kopottsága mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember keserû szájízzel lépjen ki az erdõbõl.
 
 
Kilátó Maraton+ / Kilátó 25Túra éve: 20072007.07.31 09:58:58
Alig vártam, hogy Papsajt kolléga megírja beszámolóját, így nem nekem kell rongyosra kalapálnom a billentyûzetet. :)
Az elõttem szólókat ismételni nem szeretném, így csak pár kiegészítést tennék.
A túra személy szerint nekem nagyon tetszett. A szint nem volt veszélyes, de az emelkedõk kellemesen fárasztóak voltak. Az útvonal nagy része széles utakon, vagy jól gyalogolható ösvényeken vezetett, az aszfalt szerencsére meglehetõsen kevés volt. Egy rövidebb és egy hosszabb szakaszon kellett csak a túlburjánzott aljnövényzeten átverekednünk magunkat. A kellemetlenebbnek a Szalamandra-tóhoz vezetõ hosszú lejtõ bizonyult, mivel itt a szakadó esõ miatt a növények nemhogy szétbökdöstek, vagdostak bennünket, de még a cipõnket is alaposan eláztatták. (Persze miért is impregnáltam volna a túra elõtt!) Az útvonal egyébként gyönyörû tájakon vezetett bennünket végig, igaz Asztalfõre más turistaút nem is vezet. A végére az esõ valóban nem kellett volna, de tényleg frissítõként hatott és fél óra ázás után pedig már úgyis mindegy volt, hogy meddig esik még. :) A fentebb említett bozótharc során azért eléggé féltettem az esõkabátot és az esõzsákot, de szerencsére egyik sem szakadt el, legalábbis eddig nem fedeztem fel rajtuk.
Az ellátással kapcsolatban én sem vagyok elégedett, szerintem a nevezési díj nem állt arányban a szolgáltatásokkal. A szervezõk inkább a rövid távon indulóknak kedveztek, mivel nekik volt meg a lehetõségük, hogy a Szalamandra-tónál bõségesen beszendvicsezzenek és szomjukat oltsák. A második ellenõrzõ pontnál (kb. 12 km) kaptunk gyümölcsöket, a harmadik ponton (kb. 22 km) müzliszeletet, a hatodik ponton (kb. 39 km) szörpöt (sajnos szódával, de addigra nagyjából kifogyott a buborék :) ), a hetedik ponton (kb. 41 km) pedig forrásvizet és kenyeret (persze megkenve ezzel-azzal). Szóval a vízvételi lehetõség és egyéb frissítés nagyon hiányzott a túra során, én arra számítottam, hogy Asztalfõn lesz egy kis dínom-dánom, evés-ivás, de sajnos az egyébként nagyon kedves pontõrök által kínált müzliszeleteken kívül nem jutottunk máshoz. Az ágfalvi kilátóhoz már úgy érkeztem, hogy az összes folyadék tartalékomból kifogytam, értve ezt mind a táskámra, mind pedig a szervezetemre. Természetesen Ágfalván sem a kerekes kút, sem pedig a mellette fellelhetõ nyomós vízforrás nem funkcionált, így nem tudtunk feltankolni. (Egyúttal annyit helyesbítenék Papsajt beszámolóján, hogy Brennbergbányán találtunk mûködõ kutat, csakhogy akkor még jól álltunk az otthonról elcipelt löttyökel, így aztán ott még korai volt a vízpótlás.) Szerencsére a kilátó õrei megszántak bennünket és így kiittuk az õ saját készlet finom, hideg vizüket. Köszönet érte. Várhelyen nagyon jól jött a folyadék, tekintettel az itiner szerinti 210 m-es szintkülönbségre. Az esõnek köszönhetõen a tónál kimaradtunk a jóból, nem volt kedvünk szétázva falatozni, de azért egy mosakodás és ivás belefért a forrásnál. Ott találkoztunk egy idõs bácsival, aki még a rövidebbik távval küzdött. Velünk indult tovább, de aztán a Fáber-rétre vezetõ erõs kaptatón nagyon elmaradt. Izgultunk is, hogy vajon betalál-e a célba, de mire mi beértünk, már õ is ott volt, a söprûk (akik egyébként az utolsó szakaszokon végig a még ki sem hûlt lábnyomunkban jártak) bizonyára összeszedték valahol és magukkal cipelték. Az utolsó szakaszt egy gyõri párral együtt küzdöttük le, akikkel egyébként többször is kerülgettük egymást a túra során, így zárórára, de megérkezett a hosszabb távon indulók több mint felét kitevõ kis csapatunk a célba. Sajnálatos módon ugyanis mindössze 11-en indultak a Maraton túrán. Megkaptuk az utolsó bélyegzést és kis borítékban a teljesítésért járó emléklapot és kitûzõt. Azt mondjuk sajnáltam, hogy a kitûzõn a TV torony képe látható, sokkal jobban tetszett volna a 25-ösök kilátós kitûzõje, ha már egyszer Kilátó Maraton+ volt a túra neve. Mindegy, bánkódásnak nincs helye! Megjegyzem a párom sem kapott külön elismerést a nem tervezett vizespóló versenyen való gyõzelemért, pedig a szó szerinti bõrig ázással és fehér pólójával igazán kiérdemelte szerintem. :) :) Jövõre, ha idõm és állapotom engedi, szintén megpróbálom a teljesítést és remélem, hogy a szervezõk is felhasználják majd az itt leírtakat, hogy még a mostaninál is jobb túra kerekedhessen a soproni Lõverekben.
 
 
Ciklámen 40/20Túra éve: 20072007.07.30 13:53:17
Tekintettel a korábbi hozzászólásokra, elõször is a Lõver szó eredetérõl írnék pár mondatot. Egy 1936-os tábla szövege szerint "A mai Alsólövér és Felsõlövér nyaralók helyén terült el árpádkorban a Lövér falu és határa, melyet lövér-ek, azaz királyi nyilasok laktak. IV. Béla és IV. László királyok csatolták õket Sopronhoz. Lövér ó-magyar szó és egyértelmû a megszokottabb lövõ szóval."
Híres építészünk, lõverkutatónk, Dr. Kubinszky Mihály szerint ez nem állja meg a helyét. Bõségesen kifejti ezt A RÉGI SOPRONI LÕVER - Egy lõverlakó építész feljegyzései c. könyvében, ahol a fentebb idézett tábla szövegére is magyarázattal szolgál. Akit bõvebben érdekel a téma, olvassa el! Most legyen annyi elég, hogy a lõver szó jelentése a "soproni nyelvben" terület, kert és ház egyaránt lehet. A lövér szó az elhíresült népszavazást követõ magyarosítási láz során alakult ki, vagy alakították ki. A város 1991-ben hozott rendelkezése értelmében azonban visszaállították a Lõver szó használatát, tehát ez fogadható el helyesnek.

A túrának 4 fõs kis csapatban vágtunk neki, sajnos csak a 20 km-es távnak, mivel a gyógyulófélben lévõ térdszalag szakadásom és csapatunk egy másik tagjának hátsérülése sem engedte a hosszabb táv bejárását. Magáról az útvonalról nem is szeretnék szólni, hiszen az elõttem szólók (írók) már mindent megosztottak a tisztelt olvasókkal. Az idõjárás szerencsére nagyon kedvezõen alakult, az útvonal szemet gyönyörködtetõ helyeken vitt keresztül, de ez az erdõ már csak ilyen. A régi mucki õrs területén lévõ ellenõrzõpont elérése elõtt gyönyörû képeket sikerült csinálni a Schneebergrõl. Sajnos a túra egyik negatív élménye is ehhez az ellenõrzõponthoz kapcsolódik, ugyanis az itiner szerint az útvonal a pont elõtt kb. száz méterre bevitt jobbra az erdõbe és közelítette meg ezt az ellenõrzõpontot pár km-es kerülõvel a másik irányból. Egyesek viszont rájöttek arra, hogy, ha az aszfalton továbbmennek, akkor ezt a szakaszt teljes egészében lespórolják. Szegény pecsétet osztó bácsi pedig úgy látszik olyannyira rendes akart lenni, hogy a (szebbik szóval) rövidítõknek is simán benyomta a pecsétet, ahelyett, hogy visszaküldte volna õket az elágazóig, hogy járják végig a kijelölt utat. Némileg felbosszantott, hogy miért jön el olyan ember teljesítménytúrázni, aki azt lesi, hogy hol tud a távból valamit lecsalni. Ezek után persze nagy lelkesen mutogatja majd a "jól megérdemelt" oklevelet és kitûzõt. Javasoltam is a szervezõknek, hogy jövõre esetleg tegyenek be még egy ellenõrzõ pontot a kritikus helyre. Elméletileg a csalások elkerülésére szolgáló és egy másik pontnál, a harkai lõtérnél alkalmazott "kérdésre felelgetõs" megoldás nem nyerte el a tetszésemet. A kérdés - számomra legalábbis - félreérthetõ volt, a nénik, akiket pedig odavezényeltek, nem voltak tisztában az útvonallal, így nem tudtak pontosítani. Kizárólag a szerencsén múlt, hogy jó választ adtam, pedig bizony-bizony végigsétáltam a terepen. A lõtér elõtt akadt némi tévesztés is, mivel az itiner igencsak elnagyoltan fogalmazott, térképvázlatot nem kaptunk, a turistatérkép alapján pedig többedmagunkkal korábban tértünk le balra a kelleténél, így egy meredekebb ereszkedés után a Bögre-forrásnál lyukadtunk ki. Szerencsére ezt a minimális kitérõt könnyedén tudtuk korrigálni. Volt azonban, aki zokon vette a jelzések (szalagok) hiányát, egy nem túl szimpatikus, nagyhangú ember elõször a lõtérnél lévõ pontõrökkel szólalkozott össze, aztán pedig a célban is hõzöngve osztotta az észt.
Összességében kellemes túra volt, könnyedén végigsétáltuk, jól éreztük magunkat. Az ellátás is rendben volt, egyedül a kitûzõ miatt haragszom kicsit, mivel egy Ciklámen nevû túrán igencsak illett volna ciklámenes kitûzõt osztani, nem pedig olyat, ami - ránézésre legalábbis - valami tavalyi túráról maradt meg.
Minden teljesítõnek - fõleg a hosszabb távon indulóknak - szívbõl gratulálok.
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár