Túrabeszámolók


túra éve: 2016
Karancs-MedvesTúra éve: 20162016.05.01 21:39:53

 


Mottó:


"180 km, néha több


  Valamiért mégis mindig eljövök


  Kapud előtt álltam, város évekig


  nem maradtam soha nálad reggelig..."


 


Acélváros. Bányászváros. Kohászváros. 


Gyermekkorom legkedvesebb emlékeinek városa. Télen, nyáron jártunk, hetekre, papa, mami, Salgóvár-túra, Karancs-túra, strand, fagyi, szalonnasütés, TIT-üdülő, csillagvizsgáló... boldog gyermekkor, mindig eszembe jut Salgótarján kapcsán.


Talán ezért is van hogy mindig felfokozott érzelmi töltéssel jövök erre a vidékre, itt  "bárhova lépek otthol vagyok..."


Rég volt már hogy egy túrára készülődve az óracsörgés előtt 2 órával kipattantak a pilláim és nekiálltam készülődni. Talán a 2014-es utolsó kéktúrámon fordult elő velem ilyen utoljára... és most megint tegnap hajnalban.


3 órakor ébredtem, így aztán némi autókázást és egy gyors nevezést követően 6:05-kor már neki is kezdhettem az idei K-M 35 első kaptatójának, a Kálváriához vezető lépcsősor combizom-bemelegítő barátságos kis fokainak. Szerencsére egy a 20 km-en futó pesti fiatalemberrel való beszélgetés elvonja a figyelmem az első megpróbáltatásról.


 A kora reggeli fény-árnyék játékban látomásként feltűnő, eredeti 1920-as évekbeli állapotára visszaépített Magyar feltámadás barlang volt az első meglepetés, legutóbb még nem ilyennek láttam, el volt falazva, mint megtudtam 2014-ben építették vissza eredeti formájában. Akinek nincsen múltja annak jövője sincsen, egyből ez a gondolat jutott eszembe erről, de úgy látszik erre a 'tarjániak is rájöttek már... 


Különösen annak tükrében válik még érdekesebbé a múlt hogy a túra útvonalának jelentős része az 1924-ben visszacsatolt falvakra és a velük együtt visszakapott Medves-vidékre esik. 


A Kálvária szerpentinjének leküzdése után a Ceberna-völgy bejáratáig enyhe hullámvasutazás jön, lehet menni szépen, ezt a lendületes bő 5 kilométert 50 perc alatt teszem meg és messze nem én vagyok a leggyorsabb, sorban lépnek el mellettem a túratársak, itt még együtt halad az 50-es és a 35-ös táv mezőnye.


A Ceberna-völgy egyszerűen meseszép, a felkelő nap sugarainak köszönhetően a szokásosnál is szebb arcát mutatta a  kis tisztás, elvonván a figyelmet a közeledő Karancs-kaptató által okozott félelmekről, amelyek azonban hamarosan ismét magukkal ragadják a helyet kicsit is ismerő turistát...


A Karancs-patak medrében egyre meredekebben emelkedve halad a túra, mikor egyszer csak egy jobb fordulóval kikapaszkodik a Karancs egyik legmeredekebb oldalára, és azon komoly megpróbáltatások árán felkapaszkodva éri el a következő ellenőrzőpontot, a Karancs-Kápolnát.


Az Árpád-kori eredetű kis kápolna után nem sokkal a Karancs-csúcs következik, ahol egy kódot kell felírni, de ezúttal a kilátóba is érdemes volt felmenni, ha nincs is igazán "Tátralátó" idő a kilátás ezúttal is nagyon szép, a közeli völgyekben megbúvó kis felhőpárnácskák külön érdekessé teszik a panorámát.


Somoskőújfaluig erős ereszkedés, van aki a határsávban megy, de én ott februárban voltam és tudom hogy milyen bokatörő tud lenni, így aztán betartom a piros 3szög útvonalát amit az itiner is preferál. 


Somoskőújfaluban az egyre jobban kocsmásodó Határ büfé előtt van a pont, majd az egykori kőszállító kisvasút nyomvonalán halad a túra Eresztvény felé, remek kilátással a távolodó Karancsra. 


Az Alagút előtt a sárga jelzés, a Bányász-körút jelzése egy erős jobbkanyarral kikapaszkodik az erdőbe, meredek emelkedővel indul a Dornyay th romjai felé, a K-M 35 túra is erre megy, rutinból mi is vagy 5-en... de ezúttal nem ez volt a nyerő út!


Az ellenőrzőpont nem a Dornyaynál van hanem Eresztvényben, és az alagúton keresztül, a kisvasút vonalán továbbhaladva kellett volna elérni, ami így nekünk így kisebb kerülő árán (kb plusz 600-800 méter) sikerült csak, kellőképpen fel is bosszantott az incidens... 


Na, mindegy, irány a Salgó vár, a piros rom jelzésen az évszázados bükkös megunhatatlan még akkor is ha az elmúlt esztendőben vagy 4-szer láttam már, annyira más hangulata van egy ilyen erdőnek mint a pár éves újulatosoknak, vagy egyéb, fiatal erdőknek, nekem ez a nagybetűs ERDŐ. No, meg még a fenyvesek és a szintén évszázados tölgyesek, szerencsére ezekből is akad errefelé.


A Salgó várban az öregtorony alatt ülnek a lelkes pontőrök, és mivel a köd is felszállt így aztán a kilátás is egyre szebb, csinálok pár fotót és usgyi tovább Salgóbánya felé...


Az erdészháznál ezúttal is megcsodálom a falu szülöttének, Zenthe Ferencnek a meglepően jól sikerül szobrát, majd a buszfordulónál lévő kiskocsmában frissítek, és a pultos hölgy engedélyével otthagyom a mellényemet, amely reggel a 0 fok közeli hőmérsékletben még nagyon kellett, de 15-20 fokban már nem éreztem elengedhetetlenül szükségesnek... 


A Medves-hotel (egykori úttörőtábor) előtt a sárga felkapaszkodik az 550 méter átlagmagasságú Medves-fennsíkra, nehéz fokozni a csodákat, de talán mégis ez a pár kilométer a fennsíkon, a Salgó-vár, a Bükk, a Mátra és a Felvidék hegyeinek ölelésében a túra legszebb szakasza, egészen Szilváskő-pusztáig. A Bányász-körút karöltve az Északi-zölddel a fennsík peremén haladva 500-600 méteres magasságból olyan panorámákat nyújt amit leírni nem lehet, de a fotók sem tudják igazán visszaadni azt a mesebeli miliőt.


 Alkalmilag megismert túratársam akivel pár perce beszélgettem csak annyit mondott:


" húú bmg, ez nem semmi, lehet ezt még überelni? itt aztán minden megvan amit a földrajzórán tanultunk..." 


A Gortva-forrásának vidéke is megér egy családi kirándulást, a vöröses, kénes vizű patak környéke az évszázados bükkösben szintén lenyűgöző, szinte sajnálom hogy sietnem kell, de a végére általában még a szintidővel is hadilábon szoktam állani, annyit fotózgatok, nézelődök ezen a túrán.


Rónabányánál a ponton vizet osztanak, ugyanazok a biciklisek érnek utol mint akik a Salgó-várnál, sőt korábban is már többször elhaladtak mellettem, ez azért némi büszkeséggel tölt el, csak nem vagyok olyan lassú...:-)


A Szilváskő alatti százados bükkerdő felét sajnos kivágták, de ennek köszönhetően viszont ismét az egész korábbi és az ezután elkövetkező útvonalra kilátást nyújtó panoráma nyílt a környékre.


Szilváskőpusztától a Kohász-Kéktúra becsatlakozásáig semmi más csak hullámvasutazó menetelés, kezd már érződni a pacskerekben a sok kilométer, néha már meg-megállok csak úgy leülni pár percre iszogatni, pihengetni, de nincs mese, menni kell! A Kohász-Kék egy kellemes kis völgyben meredeken ereszkedik a Salgótarján-Mátraszele közt húzódó műútig, majd azon pár száz métert megtéve indul tovább Inászó felé.


Inászóbánya felé a földút leágazásában saját készítésű(!) sport szelettel várnak a lelkes szervezők, majd az egykori kis bányásztelepülés romjai, bányagödrei közt végeláthatatlannak tűnő menetelés az enyhén emelkedő Kohász-kéken a rettenetes(en magasnak tűnő) Pécs-kő csúcs felé. 


A Pécs-kő utolsó kaptatója alatt megpihenek, első alkalommal 2010-ben itt akartam feladni, ezen picit elmélázok, no de ez már a múlt, most azért erről szó sincsen, húzzunk bele, húzzunk bele!


Pécs-kő, ismét száz+ éves fák, többnyire tölgyek, kilátás a Somlyó felé, háttérben a Mátra, víz, bélyegző, majd ereszkedés, az utolsó roham a cél, a Galcsik-fogadó felé!


A városba beérve ismét beszélgetésbe elegyedek azzal a kedves párral akikkel a túrán egymást kerülgettük végig, megmutattam nekik a város celebjének egykori lakóházát, majd amíg fotózgattak kiléptem, és a központon gyorsan átvágva  így 9óra 25 perccel sikerült ismét teljesítenem ezt a gyönyörű túrát.


A díjazás (jelvény+oklevél) átvétele után a kocsinál átöltöztem, majd egy kis kitérővel az ott hagyott mellényemért Salgóbányára ismét rengeteg élménnyel gazdagodva indultam haza.


A túra fényképalbuma:


konfartibi Karancs-Medves 35 című albuma az Indafotón


 

 
 
Téli TihanyTúra éve: 20162016.02.07 08:48:45

 


Téli Tihany 20 km 2016.


mottó: Majd a végén belehúzunk!


 Mondtam én hogy sokan lesznek itt... no de ennyien? No de sebaj, egy kb 20 perces sorbanállás után már indulhattunk is, kezünkben a parádésra sikeredett itinerrel, irány az Akasztó-domb!


Mindjárt az elején egy kis szuszogás, majd jött az ami szinte az egész túrán jellemző volt, mégpedig a Tihanyi-félsziget peremén körbefutó dombgerincekről nyúló parádés, szintidő-veszélyeztető  kilátás, amellyel nem lehetett betelni, itt bizony fotózni kell ezerrel!


És már érkezik is az első ellenőrző pont, két kislánnyal, kérdezem tőlük merre, hol lesz a következő... annyira belemerültünk hogy túratársam végül odaszólt: "na jól van már, valld be Tibi, azt akarod hogy elkísérjenek...! :-))" 


Jót derülünk, majd irány az Átjáró-barlang felé, amely bő másfél kilométer. A zöld sáv jelzésen haladunk, a Kerek-hegyen ókori földvár sáncait vélem felfedezni, mint később kiderült jól vélekedtem, Tihanyban három vár volt egykoron, egymástól különböző idősíkokban, a túra során mindhármat érintettük is.


Második E.P., ilyet még nem sokszor láttam, hosszú sorban kell várakozni a bélyegzőért, de megkapjuk, sőt pár csomag PEZ cukorkát is lehet vételezni a kitett dobozkából.


Gyerünk tovább, irány a Halásztanyák! A tömeg nem oszlik, továbbra is libasorban haladunk az egyemberes ösvényeken, egészen a Club Tihany épületéig, ahova masszív ereszkedéssel érkezünk meg, érintve a szépen megőrzött Újlaki templomromot.


A Balaton parján megszűnik a tömeg, ketten sétálunk a pont felé, szép téli fotókat csinálunk itt, idilli környezetben... melynek fílingjét aztán az E.P. tömege egy pillanat alatt foszlatja szerte... te jó ég, mi van itt?


Bélyegzés és pár szem pogácsa után hamarosan egy húzós emelkedőn találjuk magunkat, majd ismét egy gerinc, ahonnan csodálatos fotókat készíthettünk a téli Balaton nyugati medencéjéről, a horizonton feltűnő Badacsony zárta a látóhatárt.


Ereszkedés, erdei iskola, erőlködés-kapaszkodás, majd a Csúcs-hegy közelében már szinte áll a tömeg, mindenki a megunhatatlan panorámát fotózza, egyszerűen nem lehet betelni vel, csak még ezt lefotózom, na csak még ezt, majd a végén belehúzunk, jó?! :-)


A Csúcs-hegyen középkori vár romjai, váras kód, csodás kilátás, ezúttal a Belső-tóra, és a félsziget belsejére is megnyílik az erdő, az Apáti-hegy felé csapatva ismét ezzel telnek a percek, még a Kab-hegy csúcsa is kibukkan a távolban, de a csúcspont az Apáti-hegyi E.P. melletti sziklákról nyíló panoráma a Külső, és Belső-tóra, és Tihanyra, no meg Füredre, mert az is látszik, miért is ne látszana??


Apáti templomrom, E.P., pár éve itt forraltbor osztás volt, ez most más pontokon érhető el, itt gyümölcs van, telitelálat, jót legelünk belőle, és ahogyan elnézem másoknak is jólesik a lédús csemege!


A Külső-tó mellett elhaladva sáros földutakon a félsziget belsejét átszelve érünk el a forralt boros-teás, és szintén igen zsúfolt pontig, a volt Apátsági pincéig, amely egy kis szusszanást jelent a Kiserdő-tetőre való kapaszkodás előtt.


A Kiserdő-tetőre váratlanul lendületesen érünk fel, ismét plecsni, továbbá remek kilátások a már megtett és a még ránk váró útvonalra is.


A főúton átkelve irány az Óvár-tető, amellye rútul elbántak, a középkori műemléket magántulajdonba adták, nesze neked műemlékvédelem... a kilátás azonban ismét pazar, de ezt már mondani sem kell. Némi sárban csúszkálás, barátlakások, ellenőrzőpont a hajóállomáson, nápolyival, ropival,napsütéssel, füredi panorámával, kéklő Balatonnal...


Üdülőházak közt kapaszkodunk fel a "Tihanyi-ekhóhoz", majd a jól ismert apátság épülete mellett a sokkal kevésbé ismert Kálváriához, ahonnan még a Köröshegyi-völgyhíd is szépen látszik, ismét fényképezés ezerrel, kit érdekel már a szintidő? Olyan szép útvonal volt ez hogy még a végén sem húztunk bele, nézelődtünk, beszélgettünk, fotózgattunk Tihany utcácskáin, majd a célhoz érve lemeredtünk: te nagyatya-gatya, mi a bánatos-csillagos kutyafütyülő van itt??


Hosszú tömött sorok, az épülettől bő ötven méterre állnak a turisták, nem libasorban, hanem mint a focimeccsen, hármas-négyes szélességben egymás mellett... ennyi embert nincs az a szervezőgárda amely képes lenne kezelni, ezt állapítjuk meg, majd annyit könnyítünk a szervezők helyzetén hogy mi bizony csak rápillantunk az óránkra, hat órán is belül vagyunk (6.5 volt a szintidő) beülünk a kocsiba, és meg sem állunk a Füredi Borcsa-csárdáig ahol egy jó gulyásleves kíséretében beszéljük meg hogy milyen remekül is sikerült ez a szép Tihany-kerülő túranap!


Mindezzel együtt is köszönet a túra szervezőinek, és nyugodtan állíthatjuk hogy nem véletlenül ilyen népszerű a rendezvényük, hogy több mint 2000 résztvevő érezte úgy hogy ezen bizony el kell indulnia!


Fotók a túráról:


konfartibi Téli Tihany túra című albuma az Indafotón


 


 


 


 

 
 
túra éve: 2015
AndezitTúra éve: 20152015.04.12 21:54:33

 Andezit 15

 avagy kirándul a család a Cserhátban



Hétközben már tervezgettem a 30-as távot, de végül úgy alakult hogy ezen a gyönyörû tavaszi (kora nyári) napon a család hölgykoszorúja is velem akart tartani, így aztán a 15 km-es táv lett a befutó.

Jobb is így, gondoltam végül, mert legalább megnézhetem a kéktúra új nyomvonalát Szandaváralja környékén.



Meglepõen sokan voltak a rajtnál, nem is gondoltam volna, a sorszámunk szerint is már majd' 400-an indultak el a túrán. A Vadász presszó helyett ezúttal a Máder-fagyizó adott otthont a rajt helyszínének, szerintem hangulatosabb is volt így, a szép kis parasztház udvarán jól érezték magukat a rajtoló, és pár óra múlva a túra után a már megfáradt résztvevõk is. Jövõre itt akár bográcsozni is lehetne ha sikerül megszervezni, egy jó kis gulyásleves még beleférne!



Becske utcáit elhagyva hamar elõtûnt az elsõ emelkedõ, a Megvilágosodás Sztupa dombja, amely némi szuszogtató lépcsõzés után azért hamar megadta magát, és már meg is kaptuk az elsõ plecsniket. Érdekes hely ez, annyi bizonyos, mindenesetre a kilátás sem volt rossz innen a környékre.

Jelzetlen utak következtek Szandaváraljáig, többnyire erdei földutak, enyhe emelkedõkkel fûszerezve, a jó szalagozás, és a letéréseknél nyomtatott táblácskák tökéletesen mutatták az irányt, nem lehetett eltévedni. 


A falu elõtt a domboldalban motocrosspálya, nem is tudtam hogy itt van ilyen, majd késõbb egy tekintélyes marhacsorda tagjai szolgáltattak látnivalót, és egyúttal õk is szemlélgettek minket méla érdeklõdéssel.

Szandaváralja, OKT bélyegzõhely, pihenõpadok.

Itt lett kialakítva a második ellenõrzõ pont, ahol némi meglepetésre croissant, zsíros és vajaskenyér is volt ellátás gyanánt, frissítõként vízet és szörpöt készítettek ki a gondos szervezõk, mindent köszike, viszont azt a lila káposztát sürgõsen hanyagoljuk legközelebb amit a jó kis lila hagyma-karikák helyett lehetett a kenyérre szórni! :-)

Még valami:

Bélyegzés... többen bélyegeztek kéktúrás füzetekbe is, ez O.K., de azt sosem értettem hogy ha valaki bélyegezni tud, akkor mi a fenének nem képes visszatenni a bélyegzõt a kis ládikába, miért hagyja ott mint eb a szaharát, csak úgy lógva a láncon? Süti a nap, vagy éppen ázik így, de akár egy suhancnak is hamarabb kedve támad letépni.

Profi, nagyhangú túrázók voltak egyébként akik ott hagyták, igyekeztek úgy elõadni a szertartást hogy mindenki tudjon róla hogy õk éppen mit csinálnak., csak ezt az utolsó mozdulatot felejtették el.

Mindegy, a plecsnit visszatettem... Közben megszemlélhettem a tájékoztató táblát amit a terelésrõl tettek ki a jelzésfestõk, és mit ád a Kaporszakállú, valaki tollal neheztelõ megjegyzésekkel látta el ezen irományt, és mint késõbb kiderült véleményünk éppen egyezett a titokzatos úriemberrel (hölggyel) a terelést illetõleg.



"Amitõl tartottunk abban már benne vagyunk" mondaná a Vezérlõ Fejedelem hû krónikása, Mikes Kelemen, azaz a kéktúra a bélyegzõhelytõl kb 200 méterre egyszer csak jobbra tér, egy kis fahídon át vág neki a Szandavár nyergéhez vezetõ út kaptatójának.

Azt kell mondjam hogy ez a rész a Mária-forrásig azért telitalálat.

 Szép kis faluvégi utcácska következik folklór elemekkel körítve, majd késõbb a falut elhagyván egy gyönyörû kilátásokat nyújtó legelõn, vagy mondjuk úgy réten keresztül vezet az újonnan kialakított kéktúra nyomvonal a Mária-forrás felé.

A forrás maga nem ér meg egy kéktúra útvonal-módosítást, tizenkettõ egy tucat ebbõl, ráadásul az az ízléstelen, olcsó és igénytelen (nem gyõzöm jelzõkkel annyira gáz) budira hasonlító valami amit oda eszkábáltak még tovább ront az amúgy sem túl rózsás összképen.

Hagyjuk is, gyerünk tovább...



Jujj, mi az ott a bozótosban, kis nyulacska?

 Kisebb hölgytársaság a dzsumbiban éppen dolgát végzi, általános derültséget okozva ezzel, mert azt kihagyták a számításból hogy a túraútról éppen telibe látni a cselekményt, érdekes kis intermezzó volt, ezek szerint más is tud így járni, nem csak én állandóan! :-))

Az emelkedõ egyre meredekebb a vár nyerge felé, a széles szekérúton az új jelzések jól vezetnek. A nyerget elérve szusszanhatunk egyet, mielõtt nekivágnánk a Szandavár 529 méter magasan fekvõ, egykori erõsség romjait rejtõ csúcsának.

Csúcsforgalom van, a kis erõd szerintem ostromkor nem látott összesen ennyi embert mint amennyi most felfelé igyekszik, fent van, avagy dolga végeztével már lefelé tart.

A kilátás pazar.

 A szervezõk nagyon jól tették hogy ezt a pontot a terelés ellenére most is felhozták ide, mert ez a Cserhát egyik legszebb sziklacsúcsa, egyik legszebb kilátást nyújtó várromja.

Meglepi itt is van. Vizet ide felcipelni tízliterszámra képtelenség, de csokit azt hoztak fel bõséggel a gondos szervezõk, jó ötlet volt, kellett is a könnyû cukor az emelkedõben kissé elcsoffadt turistáknak!

Fotózni maximum egymást lehetett, a várromot nem nagyon, annyian voltak. No, meg a gyönyörû körpanorámát, a Börzsöny, a Naszály, a Karancs, meg a Mátra tisztán látszott, a szikrázó napsütésben.

Negyedórás pihenõ és fotózkodás után irány az utolsó 4 km Becske felé, szinte csak lefelé. A jelzések nagyszerûen vezetnek, itt említeném meg hogy egyébként a terelés tényétõl függetlenül, amirõl nem tehetnek a jelzésfestõk mindenhol nagyszerû, szemmel láthatóan profi munkát végeztek, a jelek szépek, szabványosak, jól alapozottak és megfelelõ sûrûségûek, jól vezetnek mindenhol, akár térkép nélkül is.

Még a Becskétõl kb 2 km-re lévõ neuralgikus pontnak mondható letérésnél is, a vadászháznál, ahol régebben sokan elkavartak. Most nem fognak egy darabig.

Becskére már hamar leérünk, szép kis falu, itt-ott felbukkanó palócos jellegû kis házaival tipikus "kéktúrás" helyszín, a kertekben dolgoznak, a kiskocsmákban isznak, tipikus hétvégi csendélet...

Kivéve a fagyizót, amely szerintem az éves forgalmát duplázhatta meg a mai nappal, és ilyenkor mindig az jut eszembe amit Roki mondott a Másfélmillió Lépés Magyarországon címû film végén:

"...a magam részérõl egyszerre vagyok szkeptikus és optimista, hátha egy parányit ettõl is tovább mozdul valami, és akkor már nem jártuk hiába végig ezt a..." csodálatos tavaszi napra szervezett több mint 12 km-nyi kis túrát.









 

 
 
Fel a Csóványosra!Túra éve: 20152015.01.28 07:51:23

Fel a Csóványosra!


Erre a hétvégére pihenést terveztem. Mostanában sokat voltam túrázni, gondoltam éppen ideje lesz beiktatni egy-két punnyadósabb szombatot, de a sors keze közbeszólt! (Ez ám a totális képzavar, de sebaj!:-) )


Országos cimborám Zoli (a továbbiakban az egyszerûség jegyében csak Tavaszi Széll:-) ) akivel olykor hosszú hónapokig sem váltunk egy árva levelet sem szerda magasságában a szokásos bõbeszédû stílusában dobott egy mailt a postámra: "Csóványos túra?"


Gyorsan visszaírtam neki hogy "Ja, mehetünk"


A logisztikai megbeszéléseket ezennel le is tudtuk, így aztán szombaton reggel a Vác felõl Nógrádra tartó kis vicinálison plusz két túrázó növelte az amúgy is egészen szépen alakuló utaslétszámot...


Nógrád, szakadó hó, a frizurám még mindig tökéletes... Akár így is kezdhetném és folytathatom úgy is hogy a borzongató szél sem tudja összezilálni, ugyanis felvettem a sokak által megcsodált piros "gyerekcsináló" sapkámat amiben aztán a vasútállomáson történõ gyors bélyegzést követõen nekivágtunk a Csóványos felé vezetõ majd' 12 km-es útnak.


Mindketten harmadszorra járjuk már az Országos Kéket, én már ugyan nem pecsételek, Tavaszi Széll viszont igen, és mivel ortodox teljesítõnek számít, ezért a mai túrát szigorúan a kék jelzésen terveztük Kisinócig a Csóványos érintésével, ahol ezúttal ezért a teljesítményért egy jelvény és a füzetbe plusz egy bónusz bélyegzés várt ránk. 


Keletrõl nyugatra még egyikünk sem járta be a kéket a Börzsönyben, ennek az iránynak megvan az az elõnye hogy nagyjából az elsõ 5-6 km-en a Saj-kútig nincsen sok emelkedõ, és nyugodtan lehet beszélgetni. Így is tettünk, kiveséztük az elmúlt idõszak eseményeit, kivel mi történt mióta nem találkoztunk, kölcsönösen megdicsértük egymás fizikai állapotát és csodás kinézetét, majd ezek után a nagyvilág eseményei is sorra kerültek...


A Saj-kútig így aztán hamar elrepült az idõ és a kilométerek, utána pedig megkezdõdött az a szakasz amely emlékeimben még az ellenkezõ irányból ereszkedve is mély nyomokat hagyott: a kapaszkodó a Cseresnyés-patak mentén a hegyoldalban a Saj-kút-bérc felé, egészen a Foltán-keresztig. A frissen esett hó alatt megbúvó sárban dagonyáztunk sokszor a 0 fok körüli hõmérsékletnek "hála", ez az állapot 550-600 méteres magasság körül változott meg, a föld keménnyé változott az egyre vastagabbá váló hóréteg alatt, a Foltán-kereszt körül már bõven 10 centiméter felett lévõ hótakaróval áldott meg minket Holle anyó.


A Foltán-keresztnél rövid pihenõt tartottunk, beszéltünk az otthoniakkal, én küldtem is haza egy szép havas tájképet a mobilról, amire az otthon maradt, az idén még téli tájat nem látó és arra nagyon áhítozó családomnak csak annyi volt a válasza egy rövid sms-ben: "Kabbe apa" :-) 


A Foltán-kereszttõl a Csóványosig tartó szakaszról nem rémlett hogy olyan meredek lenne mint a Saj-kúttól idáig, így aztán Tavaszi Széllel ismét élénken dumcsizni kezdtünk. A Három Hárs-bércen a szép kilátás ezúttal a köd miatt elmaradt, a hóesés viszont masszívan kitartott, minden csupa víz volt már a nem pont ilyen idõjárásra tervezett kis hátizsákomban, de megbeszéltük Zolival hogy valahogyan jól is van ez így, ez most ezen a túrán teljesen idevaló, mondhatnám adekvát idõjárás.


A Csóványos elõtti pár száz méteren még utoljára bedurvult picit az emelkedõ, de ez már nem tudott kifogni rajtunk, hamarosan a csúcsra értünk! 


A szépen felújított kilátótoronynál kisebb tömeg fogadott minket, nem lepett meg, harmadszorra vagyok ezen a túrán, szerencsére van még rajtunk kívül is megszállott éppen elég akik ilyenkor, ilyen idõben is elõnyben részesítik a téli Börzsöny zord klímáját az otthon melegével szemben.


Ismerõsökkel is összefutottunk, megcsodáltuk oláhtamás hatalmas GPS-ét (montana) és azt is hogy ismerõsünk hírnevéhez méltón hogyan varázsol elõ egy komplett kolbászos ebédet a hátizsákjából a Börzsöny kellõs közepén, mínusz 5 fokban, több kilométeres túrázás után a Csóványosi kilátó tövében! Le a kalappal! 


A nevezési lapok kitöltése után a jelvényeket gyorsan megkaptuk, majd egy kisebb malõrt követõen (semmiség, csupán csak szégyenszemre és közröhejt elõidézve nem találtuk meg a kék jelzést, pedig ugyibár idestova harmadszorra járjuk a kéket, váááá...:-) ) elindultunk lefelé az ösvényen a Börzsöny legmagasabb csúcsáról. Irány a Nagyhideg-hegy, és Kisinóc!


Na, nem volt ez olyan egyszerû. A vastag hóréteg és a meredek emelkedõk után jött még pár nem nagyon várt hupli, pedig emlékeinkben ezek már nem éltek túl élénken, így aztán a kellemetlen meglepetés erejével bírtak számunkra ezen plusz szintemelkedések.


A Szabó-köveknél még megálltunk egy picit, de utána már csak a Nagyhideg-hegyi turistaház volt a következõ pihi célpontja. Hamarosan oda is értünk.


Az NHH3. webkamera ezúttal nem volt a helyzet magaslatán, így az otthon ülõ és telefonhívásomra ezt nézegetõ családomnak a tavalyi túrával ellentétben idén sajnos nem tudtam prömier plánban integetni, de azért ettõl még tudtak este aludni, lévén otthon rámnézve rájöttek hogy sokat nem vesztettek a dologgal...


Gyors bélyegzés, kávé, és a turistaházban gyakran elõforduló egykori külügyminiszter úr mint látványosság megtekintése után gyorsmenetben indultunk Kisinóc felé, mert vészesen közeledett a buszunk indulásának idõpontja.


Az Inócok alatti Lutzenbacher-út a börzsönyi kék egyik legszebb szakasza, ugyanez az Inóci-vágásra már nem mondható el, hosszú, monoton egyenes, szerencsére ezúttal nem emelkedõ minõségében rongálta az idegrendszerünket és a végtagjainkat, meglepõen gyorsan haladtunk rajta lefelé, a turistaház felé.


És lõn! Egyszerre csak ott álltunk a Kisinóci turistaház elõtt, 20,55 km-t és 1170m össz-szintemelkedést legyõzve, egy új jelvénnyel és egy csodás téli túra élményével gazdagabban, mit mondhatnék erre? Jövõre veled ugyanitt?


 Úgy legyen!


 


 


 


 


 


 


 


 


 

 
 
túra éve: 2014
Karancs-MedvesTúra éve: 20142014.05.04 21:13:03

 "Tavaszi Szél(l) vizet áraszt virágom, virágom..."


 

Freddie Mercury óta még nagyobb népszerûségnek örvendenek ezek a sorok kicsiny hazánk folklórjában, de a bennük rejlõ igazságtartalomról én csak most gyõzõdtem meg igazán a múlt heti Karancs-Medves túránkon, ennyi vizet én még életemben nem láttam errefelé sem fentrül, sem lentrül csörgedezni! 

 Persze mit várjon az ember ha még a túratársát is úgy hívják mint a nemes kikeleti légáramlatokat? :-))

 

 Egy hét alatt sokat ülepedett az élmény amelyet a 2014-es Karancs-Medves 35 túra jelentett számomra, így aztán a célba érkezést követõ "miafrancnakkelletteznekemsohatöbbetnemjövökide" érzést már régen felváltotta a jókedélyû visszaemlékezés, az "írnikénerólaháthamásnakismegjönmajdakedve" hangulata.

 Ennek jegyében próbálom meg bemutatni ezt a gyönyörû túrát, a sárga sáv jelezte Bányász-körutat, amelyet bárki bármikor idõkorlát nélkül szintén bejárhat, és ha az igazoló füzetkébe feljegyzi a túra kódjait akkor jogosult lesz ugyanúgy a "Nógrád Megye Természetjárója" címre és jelvényre. 

 

Indulás Salgótarján központjából, jelen esetben a Galcsik fogadóból, 8óra 30 perckor, Zoli elmajszol még egy szendvicset aztán uccu neki, irány a Kálvária! 

 

 -A Kálvária 1930-ban épült Trianon emlékére, 176 lépcsõ vezet fel amelyek megtétele után egy kõfal fogad. Régen itt egy barlang volt, melynek bejárata a történelmi Magyarországot formázta. Mióta az eszemet tudom ez a barlang el volt falazva, de a térkép az utóbbi években már rá volt rajzolva újra, és most, 2014-ben láttam elõször újra kibontva a falat, jelenleg éppen felújítják ezt az emlékmûvet.-

 

A felfelé vezetõ lépcsõsor meredek ugyan, de ekkor még nem sejtjük mi vár ránk, az csak a stációk közt szerpentinezõ ösvényen kezd gyanús lenni: a felfelé tartók már itt csúszkálnak össze-vissza, velünk együtt, de ekkor még bízunk benne hogy jobb lesz...

Zoli közben segít egy középkorú hölgynek, aki egy pillanat alatt úgy néz ki egy perecelést követõen hogy szerintem már itt elgondolkodott hogy miért is nem maradt otthon inkább ebédet fõzni a családnak? 

 A Pipis-hegyre felérve enyhén hullámzó szintútra váltunk, a sár marad, de már kezdjük megszokni, folyamatosan beszélgetünk, egészen jól haladunk. Néha csak úgy közbeszúrok egy-egy megjegyzést Zolinak: "...te, én félek a Karancstól...", de láthatóan nem nagyon érti, persze az õ kondijával én sem akarnám érteni...:-)

Hamarosan elérjük a Ceberna-völgy tisztását, amely még most is olyan mintha egy mesébõl bukkant volna elénk, hát még szép idõben! Itt van az elsõ E.P., nagyon kedves személyzettel, de a feketeleves is itt indul, a kaptató a 727m-es Karancsra.

 Eleinte a Karancs-patak medrében emelkedünk, nem vészes annyira, párszor kapom is a kérdést, hogy na, ez az? Nem, nem ez még csak a kezdet.

 Aztán egyszer csak ott állunk azon a helyen ahol a kezdõ túrázók remegõ szájszéllel, megtört tekintettel fordulnak vissza és keresnek más hobbit maguknak a túrázás helyett: a patakmederbõl derékszögben kifordul az ösvény, egyenesen neki a hegy legmeredekebb oldalának, hogy egy hajmeresztõ szerpentinen törjön a csúcs felé. "...amitõl tartottunk abban már benne vagyunk..." mondhatnám én is Mikes Kelemen után szabadon, már ha tudnék beszélni ebben a helyzetben.

Komolyan mondom, volt mikor azt hittem hogy egyszerûen nem fogok tudni felmenni, a klasszikus egyet elõre kettõt hátra mondás itt szó szoros értelmében volt értendõ a sártengerben! 

Mindent elárul hogy 7.6 km után a 686 méteren álló Karancs-kápolnát 2 és fél óra alatt értük el, a Karancs-csúcsát pedig kereken 3 óra alatt.

 

 -Karancs, Szent-Margit kápolna. A legenda szerint névadója ugyanaz volt mint a Margit-szigetnek, építtetõje pedig IV. Béla. Búcsújáró hely, a rendszerváltást követõen 1991-ben felújították, most szép állapotban várja a híveket és a túrázókat. Teljesen nyitott, a belépés így aztán bármikor, bárkinek szabad.

Karancs-kilátó: Pontosan úgy néz ki mint a Tepke-kilátó, vasszerkezetõ, 22 méter magas, olajfúrótorony volt egykoron mindkettõ. A '70-es években már állt, gyerekként mindig is féltem felmenni rá, ez mára már szerencsére elmúlt.:-) A 2000-es évek elején felújították, azóta biztonsággal látogatható.

Szubjektív véleményem szerint az ország legszebb kilátását adja, 100-150 km-es légvonalbeli távolságban lényegesen magasabb hegységek láthatók innen, úgy mint a Tátra, délen a Mátra, nyugaton a Börzsöny, keleten pedig a Bükk.- 

 

Itt kódot kellett felírni, utána egy félórás meredek ereszkedéssel, némi sárban szánkázással már Somoskõújfalun is voltunk, a Határ Büfében a következõ pontnál. Itt átöltöztünk és frissítettünk is egy kicsit, az órára pedig rá sem mertünk nézni. Zoli elhûlve konstatálta hogy még csak 11 km-nél járunk, 1000 m körüli szinttel, még van 25 km és a lábaink már szinte citeráznak...kemény lesz!

 Somoskõújfalut az egykori kõszállító kisvasút töltésén hagytuk el, jól járható beszélgetõs útvonal ez, egy ipartörténeti érdekességgel az egykori kisvonat alagútjával fûszerezve.

  Eresztvény, Dornyay-turistaház, a következõ pont, itt van a kód is amit a kis füzetkébe fel lehet írni. Szeretném ha nem kéne azt írnom errõl a turistaházról hogy "egykori", talán van rá esély hogy felújítják. 

Mindenesetre a piknikhangulatban lévõ nyugdíjas pontõrök jól feltalálják magukat, nagyokat nevetnek, szalonnát sütnek, zsíros kenyeret csepegtetnek a jobb sorsra érdemes falak közt. Õk látták még fénykorában is ezt a házat, de még én is emlékszem rá mikor túrák után bejöttünk ide egy-egy innivalóért, ropiért.

Továbbindulunk a már jól ismert sárga sáv jelzésen, irány a Salgó vár!

Közvetlenül a vár alatt csodálatos bükkös fogad, -innen piros rom jelzésen haladunk tovább-, a tájékoztató táblákból megtudhatjuk: 100-120 éves bükkös ez, gyönyörûszép erdõ minden évszakban, az oszlopcsarnok-bükkös fennséges hangulatot áraszt! 

Szerencsére az emelkedõ azért annyira nem hosszú, hamarosan felérünk a 625 méteren lévõ sziklavárba, Zoli hosszan idõz fent a toronyban, körülnéz alaposan, a kilátás innen is szinte páratlan, a Karancsihoz hasonló. 

Ez az a pont ahonnan szépen körbe lehet járni szemmel azt az utat amit eddig megtettünk és azt is ami még hátra van. "...még nézni is tereh...":-)) 

 15 km-nél járunk, de a nehezén már túl vagyunk, ami a szinteket illeti. 10 perc ereszkedés után Salgóbányán járunk, ez az 1924-ben Magyarországhoz visszacsatolt egykori bányász, ma üdülõfalu Zenthe Ferenc szülõfaluja is egyben, egy emlékpark, utcanév és egy szobor õrzi a Tenkes Kapitányának emlékét. 

 A sárga jelzés a Medves Hotel mellett elhaladva hamarosan felkanyarodik Európa legnagyobb kiterjedésû bazaltplatójára, az 550m átlagmagasságú Medves-fennsíkra. Egykor bazalt és szénbányák adtak itt munkát sok ezer embernek, mára már egy sem mûködik, viszont egy erre tévedõ érdeklõdõ természetjárónak paradicsom a környék, az egykori kõbányák, kis tavak, források, épített és természeti emlékek sokasága kínál rengeteg élményt és látnivalót.

 

"...a rónaságon hét határon száll, repül a szél(l)..." :-)

énekelhetnénk, mert a táj megtévesztõen hasonlít az alföldi vidékekre, csak akkor tûnik fel hogy valami még sincsen rendben a dologgal, mikor körbenézünk, és a 600 méter feletti hegycsúcsok mind szinte szemmagasságban köszönnek vissza nekünk, Karancs, Salgó, Sátoros, és az egyre közeledõ Szilvás-kõ. A többiek pedig mind-mind alattunk valahol...érdekes helyzet! :-)

 A Medves-fennsíkon ered a Szlovákia felé sietõ Gortva-patak is, aki az Északi Zöldet is járja annak ismerõs lehet, (de aki részt vett a Palóc LeFaGySz-on annak is) a Gortva-völgye szintén felejthetetlen látnivaló, az itt-ott felbukkanó kilátás Szlovákia felé gyönyörû, de ez már szinte megszokottá válik annak aki ezt a vidéket járja...

Rónabányán ellenõrzõpont, stílszerûen egy 120-as skodában berendezve, innivalót és csokit is osztanak a kedves pontõrök, Bányász-körút pedig tovább indul a 625 m magas Szilvás-kõ felé, amelyet nem érint ugyan, de érdemes rá felmenni, bazaltoszlopok, jégbarlang, gyönyörû kilátás innen is, Szilváskõpusztán még szállás és sípálya is található. Az út mentén karsztvidékre jellemzõ dolinaszerû mélyedések figyelhetõk meg a fák közt, ezek az egykori bányavágatok beomlása miatt keletkezett mélyedések.

 Szilváskõpusztától átkötõ jellege van a túrának, a cél a Salgótarján felett magasodó Pécskõ, amely kb 10 km. Szép erdei utak ezek is, bárhol megállnák a helyüket szépségben önmagukban is, de az idáig tartó 24 km olyannyira elkényezteti a turistát hogy erre már fel sem figyel, csak önfeledten beszélget, és elõször a túra során ránéz az órára... és elképed, és lemered...vazz, kb. 7 km van még és alig több mint másfél óra!

 Tervezett zoknicsere elmarad, belehúzunk, itt érzem elõször igazán hogy Zoli mire (lenne) képes ha én nem tartanám fel. Néha bele kell kocognom hogy tartani tudjam a tempót maratonifutó képességekkel rendelkezõ barátommal, de most az egyszer nem bánom, jó lenne beérni. 

Egyszer csak érzem hogy fogy a power, meg kell állni... leülök, Zoli is megáll, valamit ennem kell. 

Tudjuk hogy: "Csak a Puffin ad erõt és mindent lebíró akaratot!", így aztán ennek jegyében betömök egy zacskó gumicukit, (egyben) Zolinak is jut pár szem belõle, ez pont elég arra hogy utána felmenjünk a Pécskõ egyébként nem annyira acélos emelkedõjén. Utolsó pont.

 Innen lefelé már semmi nem fontos, szinte futunk, de közben megint beszélgetünk is, hiába azért ereszkedni mégicsak sokkal könnyebb. 

A célban barátságos szervezõk fogadnak, megkapjuk a jelvényt a túráért, a palacsintajegyet, tollászkodunk, aztán a másik jelvényt is, majd az adrenalinszint csökkenése miatt egyre jobban fájó-sajgó begörcsölõ lábakkal immár vánszorgássá degradálódó mozgással elvergõdök a kocsiig, hogy aztán felvehessem a fogadónál "minthamisemtörténtvolna" állapotban leledzõ nézelõdõ barátomat.

Nagyon jó túra volt minden viszontagság ellenére is, remélem jövõre is el tudunk jönni!

 

Ezúton is köszönöm túratársamnak "Tavaszi Széll"nek a segítséget és a jó társaságot!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
Fel a Csóványosra!Túra éve: 20142014.01.28 21:11:14

Fel a Csóványosra, avagy végig a kéken a Börzsönyben!


Vannak olyan rendezvények, olyan túrák melyekre ha egyszer elmész utána minden évben szeretnél újra és újra eljutni. Számomra ez a túra ilyen. Tavaly nem sikerült eljönnöm, ezért idén mindenképpen tervben volt, vártam már ezt a napot. Az már csak hab volt a tortán hogy a második kéktúrámból még hiányoztak a börzsönyi kilométerek, így aztán még nagyobb lelkesedéssel indultam neki reggel a közel két órás autóútnak otthonról, hogy fél 8-kor a Kisinóci Turistaháznál bámuljak bele a felkelõ napba...


A felkelõ napot viszont nem nagyon érdekeltem, vastag felhõréteg mögé bújt, nem úgy az a szép kis kóbor kutya aki a Kisinóci Turistaház elõtt a kocsi nyíló ajtajánál kíváncsian szemlélgetett, ki ez a csokizabáló idegen? Rövidesen együtt zabáltuk a csokit, majd a kopogtatásra kinyíló turistaházban egy jó kávé mellett bélyegeztem. (a kutyit pár napja fogadták itt be, mint megtudtam, de azért keresik a gazdáját)


Tudtam hogy az Inóci-vágás egy kb 3-4 km-es tömör gyönyör, nyílegyenesen felfelé, ezért nehezen akaródzott nekiindulni, de hát muszáj volt, hagy fogyjon az a fránya szint, van belõle összesen majdnem 1000 méter a Csóványosig... Nincs is mit mondani sok errõl a szakaszról, szuszogás, lihegés, pihegés mínusz 8 fokban izzadás, nagyjából ez ment egészen a Nagyhideg-hegyi Turistaház szervízútjáig. Innen a  turistaházig már jóval enyhébb az emelkedõ, szinte megkönnyebbülés. Közben szembe lefelé jön a turistajárat, a Nagyhideg-hegyi nosztalgiabusz... na, gondoltam magamban, biztosan vannak akik imígyen könnyítették meg a Csóványos-mászást, hát így legyen ötösöm a lottón: szinte tele volt velük a turistaház nem is annyira kicsi étkezõje!


Egy jó erõs kávé mellett (nem, nem sör volt, alkoholt már lassan másfél éve egy kortyot nem ittam ) mind a kettõ itt található bélyegzõvel bélyegeztem, aztán a család nagy örömére felsétáltam az NHH3. webkamerához, hogy jót röhögjenek otthon a gép elõtt ülve rajtam és a szép piros, bojtos sapkámon!


A család felvidítása után továbbindultam a hegység legmagasabb pontja felé, errefelé már jelentõs volt a turistasûrûség is, volt ki fel, volt ki már lefelé tartott. A Szabó-kövek és a Korona-kõ után egy végsõ rohammal bevettem a csúcsot, az erõdítményt, a geodéziai tornyot csak azért nem, mert le van zárva, 2015-re kilátó lesz belõle a turistáknak!


A nevezési díj helyszíni befizetését követõen megkaptam a nagyon szép jelvényt, egy emléklapot, és egy bónusz Csóványos-os bélyegzõt a kéktúrás füzetembe. Elõzõleg e-mailben a szervezõk beígérték a Krivánon ugráló zergék látványát is, ezt kissé hiányoltam, szóvá is tettem egyiküknél, de megnyugtatott hogy nem sok híja van hogy lássuk., majd jövõre az új kilátóból biztosan meg is lesz a beígért kilátás .   Ezek után a forralt bor-tea kombóból természetesen a teát választottam ezúttal is. Nagyon sokan voltak fent a csúcson, jó volt a hangulat, volt jópár ismerõs arc is, de nekem tovább kellett indulnom, mert 15:39-re Nógrádra kellett érnem, ami 14 km, és már elmúlt dél!


A Foltán-keresztig gyönyörû ez a szakasz, hatalmas oszlopcsarnok-bükkösök mindenfelé, az irtásoknál még ebben a szürke, felhõs idõben is több helyen nagyon szép volt a kilátás a Dunakanyar felé.


A Foltán-kereszt tisztását elhagyva kissé monoton, folyamatos ereszkedés a Saj-kútig, de legalább jól lehetett haladni, sokat javítottam az Inóci-vágásban erõsen megtépázott, szinte romokban heverõ átlagsebességemen, látszott hogy stabilan el fogom érni a vonatot.


Úgy is lett, a vonat érkezte elõtt fél órával elértem a szebb napokat látott, de még jó állapotban lévõ kis állomást, a váróban bélyegeztem a kiváló minõségû bélyegzõvel, picit beszélgettem a vasutas nénivel, és már jött is a vonat.


Verõce-Magyarkúton buszra váltottam, így aztán hamarosan ismét ott álltam a Kisinóci Turistaház elõtt, a kocsimnál, hogy a megmaradt Vadász-csokimat ismét megfelezhessem az engem immár bizalommal méregetõ, farokcsóválással üdvözlõ kiskutyával.


Nagyon jól sikerült nap volt ez, köszönet a BTHE-nek hogy idén is megszervezte ezt a túrát!  Remélem jövõre ismét itt lehetek és immár a vadonatúj jelvényért vághatok neki ismét a Börzsönynek!


 


 

 
 
túra éve: 2012
Tanúhegyek (BTHE)Túra éve: 20122012.05.29 19:33:06

Gulács 20


Avagy egy csodás családi csellengés a Tanúhegyeken...


Már nagyon vártuk ezt a szombati napot, hetekkel elõtte lefoglaltuk a szállásunkat Badacsonytördemicen a nemrégen megnyílt Gitta Vendégházban, amely nagyszerû választásnak bizonyult, amellett hogy szép szálláshely még a rajthoz, a badacsonytördemici faluházhoz is igen közel volt, nagyjából 100 méterre, így egy gyors reggeli után hamar a rajtban találtuk magunkat.Azon tanakodtunk hogy a 10-es vagy a 20-as távot válasszuk, de mivel két éve már a 10-es megvolt az egész családnak így ezúttal a 20 km-t választottuk...amit egyáltalán nem is bántunk meg!


A túra sajátossága hogy az ember egybõl az elején az arcába kapja a feketelevest, azaz a Bujdosók Lépcsõje elnevezésû gyilokjárót, amely egy amúgy is húzós bevezetõ szakaszt követõen direktben, meredeken felfelé mássza meg a legnagyobb tanúhegyet, a Badacsonyt.Ezen felfelé elgondolkozhatunk sok mindenen,az élet értelmén, a túrázás nagyszerûségén, de fõleg azon hogy minek is kellett ennek az egésznek nekivágnunk?


Felérve a hegy tetejére a természet megkegyelmez nekünk, szintben, majd késõbb picit ereszkedve érjük el az elsõ ellenõrzõ pontot, a Ranolder-keresztet.Itt szusszanunk egyet, fotózgatunk, és váltok pár mondatot Pataporccal, akivel már a Bujdosók Lépcsõje aljában is összefutottunk, nagyon aranyos, mosolygós lány, és megy mint a szélvész!   Ezután a rövid pihenõ után beszélgetõs erdei séta következik, nincs messze a következõ pont, a Hertelendy-emlékhely, majd utána némi kapaszkodást követõen jön a várva várt Kisfaludy-kilátó, amely tavaly lett kész, de még pár héttel ezelõtt sem volt megnyitva a nagyközönség elõtt. Amiben csak reménykedtünk az valóra vált, ugyanis ezúttal gond nélkül fel lehetett kapaszkodni a kilátóba és megcsodálni a nagyszerû körpanorámát a Balatonnal, a tanúhegyekkel a Somlótól a Szent-György hegyig, sõt még a Kab-hegy is felsejlett a távolban!


Innen ereszkedés a "felújítással" kissé elrondított Kõkapun keresztül a harmadik ellenõrzõ pontig, a Klastrom-kútig, ahol kaptunk nápolyit, bélyegzõt, meg valami finom sütit is, bár már mindenki azon tanakodott hogy mikor és hol is lesz majd a lilahagymás zsíros kenyér és társai...ez emlékezetes momentum volt a két évvel ezelõtti 10-es túránkról, na!


Badacsonytomaj felé és hosszan utána is szalagozás mutatta az utat, egy-két kivétellel nagyszerûen követhetõ volt a túra nyomvonala, szép helyeken, szõlõk, üdülõk közt haladtunk a következõ pont felé, az Istvándy Pincészetig, ahol jött is menetrendszerûen a remélt ellátmány, sõt olyan dolgokkal is meglepték a szervezõk a túrázókat amire nem is nagyon lehetett számítani: ingyen pálesz, borkóstolás, lekváros kenyér, és természetesen az elmaradhatatlan zsíros kenyér. Fiammal repetáztunk a pályinkából, egy lelkes úriember jóvoltából aki szemlátomást nem sajnálta tõlünk sem és magától sem a nedût, így "ide nekem a Gulácsot" hangulatban vágtunk neki a túra maradék távjának.


Lelkesedésünk némileg alábbhagyott a Gulács oldalában, ha lehet ez a "púpocska" még egy fokkal izgalmasabb is mint a Badacsony, mikor azt hiszed hogy már felértél akkor jön még egy kanyar a felfelé vezetõ ösvényen, és még egy, és még egy...  bár mentségére legyen mondva hogy nagyszerû fotókat lehet készíteni innen a Badacsonyról, és úgy általában a környékrõl.


A Gulácsról az ereszkedés lényegesen gyorsabban ment nekünk mint a felfelé kapaszkodás, így rövidesen ismét kiskertek és üdülõházak közt találtuk magunkat, majd átkelve a fõúton szintben haladtunk a Badacsony felé, egészen a Köbölkútig. És itt elkövettem egy hibát, amit csak este a szálláson a térképet nézegetve vettem észre és az itt már kissé fáradó családtagjaim is szerencsére csak este  tudtak meg:  emlékezetbõl mentem, ami azt jelentette hogy nagyképûen az itinert figyelmen kívül hagyva vezettem õket tovább a kéken, félig ismét megmászva a Badacsonyt, majd a piroson, a Kuruc körúton a bazaltbányák elõtt elhaladva fogtunk ismét ereszkedésbe hogy elérjük a kék jelzést Badacsonytördemic felett a Dongó-kútnál, ahol már a túra kezdetén jártunk egyszer, így zártuk be a kört, pedig sokkal könnyebb dolgunk lett volna a szervezõk által kijelölt útvonalon, végig szintben haladva, az amúgy is rövidebb szalagozott úton....lehet hogy most adtam egy ötletet a jövõ évi 20-as túra útvonalához? Szépek ám azok a bazaltbányák!


Még ezzel a "nagypistázással" is bõven a szintidõn belül értünk célba, ahol megkaptuk az emléklapokat és a kitûzõket is,majd kényelmesen elfogyasztottuk a kínálatból az általunk kiválasztott lekváros-mákos tésztát.Kellemesen elfáradva nagyszerû élményekkel gazdagodva sétáltunk vissza az utca túloldalán található szállásunkra, a Gitta Vendégházba, ahol este megbeszéltük: ha tudunk jövõre is itt leszünk! Hogy melyik túrán indulunk majd akkor, a 20-ason vagy újabb kihívást keresve a 30-ason azt addig még van idõnk eldönteni...


 

 
 
Fel a Csóványosra!Túra éve: 20122012.01.30 21:24:53

Fel a Csóványosra!


Saját magam is kissé meglepve szinte az utolsó pillanatban neveztem elõ erre a túrára, éppen a túranaptárt böngésztem pénteken este mikor megakadt a szemem ezen a rendezvényen.Nem bántam meg...


Szombaton este mindent elõkészítettem a hátizsákba hogy ezen ne múljon a dolog, de azért ismervén magam meghagytam gondolati szinten az esélyét annak is hogy a szundi gyõz vasárnap hajnalban.Nos nem a szundi gyõzött, pedig jó eséllyel indult! 


Bõ másfél órás autózás után hét óra körül indultam teljes menetfelszerelésben a Kisinóci turistaháztól.Elõzõleg a tuhun megnéztem több lehetõséget is, Diósjenõrõl, Királyrétrõl és innen is szinte pontosan ugyanannyi, 8-8.5km volt a táv és 750 m körüli a szintemelkedés, viszont ezt az utat ismertem a legjobban az összes közül.Tehát irány a végtelennek tûnõ Inóci-vágás! Na ez tényleg végtelennel tûnt...Az elején a csonttá fagyott föld ropogott a talpam alatt, majd 400 méter körül megjelent nagyobb mennyiségben a hó, 500 felett pedig teljesen átvette az uralkodó talajtakaró szerepét.Nekem ez nagyon tetszett, annak az UAZ-os brigádnak viszont nem annyira akik még a legelején elõztek meg jármûvükkel ,akkor nem hittem hogy látom még õket, és lõn! Éppen láncolták a vasat...,így közel 2 km után utolértem õket! Lánccal sem jutottak messzire, ezt már lefelé jövet láttam a nyomokból, de ne szaladjunk ennyire elõre, legyen ez elég az Inóci-vágás talaj és terepviszonyának jellemzésére.


Nagyjából 3-3.5 km után enyhült picit az emelkedõ, gyönyörû bükkerdõben szintezve haladt az ösvény, éppen besütött a fák közt a reggeli napfény, szikrázott a hó a napsütésben, hatalmas sziklák, csendes téli erdõ, kell ennél több vasárnap reggel? A Nagy-Inóc mellett elhaladva rövid ereszkedés után értem el a Nagyhideg-Hegyi turistaház szervízútját, ezen negyed óra alatt magát a turistaházat is.Nem mentem most be, fotóztam párat majd irány a Csóványos! Igen erõs ereszkedés után a Rakodónál gondolkoztam el hogy ez a meredély visszafelé milyen rosszul fog nekem esni...! Na de sebaj,töretlenül haladtam a cél felé, -egyre nagyobb volt a hó- és itt-ott ahol nem volt egyértelmû az ösvény bizony térdig is belesüppedtem.A Szabó-köveknél megpillantottam a csúcson lévõ geodéziai tornyot, majd egy végsõ elszánt rohammal felértem a csúcsra!


Legnagyobb meglepetésemre  -pár emberre számítottam-  egy kisebb sátortábor volt a hegyen, éppen fõzöcskéztek valamit.Állítólag január utolsó hétvégéjét ez a társaság itt szokta tölteni, itt találkoznak és buliznak egyet.Dícséretes dolog, de melegebb hely nem vót inkább??


A rendezõk nem régen érkezhettek, éppen pakoltak kifelé, erõs volt a gyanúm hogy én voltam az elsõ érkezõ "teljesítõ". Mivel elõneveztem egybõl megkaptam a nevezési díj ellenében az elõre elkészített díjazást, emléklap, kitûzõ, és egy ingyenes BTHE "Eseménynaptár 2012" címû kiadványt, valamint egy marcipános müzliszeletet.Finom volt!  A toronyba is felmentem, nem volt igazán jó kilátás, csak a közelebbi hegyekre, kicsit párás volt az idõ. Lejöttem, majd elindultam visszafelé, ugyanarra, ismét a kék sáv jelzésen. Valahogyan lefelé feleannyinak tûnt az út, hamarosan ismét a NHH-i turistaháznál voltam, ezúttal sem mentem be, haladtam tovább jó tempóban.Míg felfelé korán reggel szinte egyetlen emberrel sem találkoztam, így dél körül már alig gyõztem kerülgetni a Csóványost támadó lelkes - és kevésbé lelkes (...messze van még??... :-) )-   turistákat, kisebb csoportokat. Síelõk is voltak szép számmal. A turistaház szervízútján hangos motorzúgásra lettem figyelmes, egy szép állapotban lévõ kb 45-50 éves összkerekes Csepel teherautó hozta a kirándulókat fel a hegyre, elején a felirat: "NAGY-HIDEG HEGYI NOSZTALGIAJÁRAT". Király! Imádom a régi gépeket...


Az Inóci-vágás "fönrû le" sokkal élvezetesebb mint "lenrû föl" , és fõleg sokkal gyorsabban is lehet haladni ilyen irányú trappolás esetén, így  hamarosan visszaértem a Kisinóci turistaháznál parkoló autómhoz, gyors cipõ és zokni csere után indultam is hazafelé, fejemben a gondolattal: ez egy remek túra volt, jól éreztem magam, végre havas, hegyvidéki tájon gyalogolhattam,  és ez soha nem jutott volna eszembe ha nincs ez a nagyszerû rendezvény, jövõre is szeretnék eljönni!

 
 
túra éve: 2010
Karancs-MedvesTúra éve: 20102010.05.03 21:11:56

  Karancs-Medves 35   2010. 


Eljött számomra a nagy nap,életem elsõ teljesítménytúrájának napja.A vidék gyermekkorom óta a szívem csücske,alföldi gyerek vagyok,de minden nyaram,telem itt töltöttem nagyszüleimmel.Gyönyörû táj,de mondták többen,hogy ez a túra bizony a teljesítménytúrák közt sem éppen a könnyebbek közül való,így van bennem várakozás rendesen,meg egy nagy adag félsz is,vajon menni fog ez nekem?


Hajnali 3:35-kor indultam Kecskemétrõl,nyugodt autózással 5:50-kor már meg is érkeztem Salgótarján város központjába,leparkoltam.A fõtéren lévõ Mûvelõdési Központ épületébõl 6:25-kor rajtoltam el,fennakadásnak,soroknak nyoma sincs,mindenki nagyon kedves,megkaptam az itinert,térképet,majd némi beszélgetés után usgyi neki a hegynek.Na itt a nagy izgalmamban rögtön elporoltam jobbra,elhagyván a teljesen nyilvánvalóan követendõ sárga sáv jelzést végig föl a Kálvárián föl a Pipis hegyre,majd visszacsörtettem rá a bozótosban,ekkor már jól sejtvén az irányt.Innen kényelmes,jól járható (és kerékpározható,sokan mentek kerékpárral is) gerincúton vezet az ösvény,ismét megállapítom,gyönyörû idõ,gyönyörû táj.A Ceberna-völgy egyszerûen mesés,nincs rá jobb szó,haragoszöld a fû,körbevesznek a hatalmas hegyek,és íme itt az elsõ EP.És íme itt kezdõdik a (számomra)rettegett Karancs kaptató,melyre készültem ugyan (lélekben)de erre nem lehetett,ez bizony megviselt nagyon..Szerencsére jöttek többen,biciklisek is,a velük való beszélgetés némileg elterelte a figyelmem szenvedésemrõl,fától fáig közlekedtem ugyanis,addig jónak mondható átlagsebességem a porba döngölve.Mire felértem a Karancsra már alig álltam a lábamon,eszembe is jutott egy korábbi túratársam beszámolója,mely szerint ha ez megvan gond nélkül,akkor már menni fog valszeg az egész.Hát megvolt,de hogy gond nélkül,azt nem mondanám! Ezek után viszonylag gyorsan leértem Somoskõújfaluba,itt a Határ büfében megerõsítettem egyre fogyó önbizalmam Az ereszkedés a Karancsról sem kutya,de messze könnyebb mint fölfelé volt.Dornyai th.-ig enyhén emelkedõ sétaút,biciklisek ismét feltûnnek,foggalmam nincs,mikor elõztem meg õket,rejtély,de itt jönnek mögöttem,A turistaháznál az egykori sípálya alján a nagy mezõn valóságos piknik fogad,sok ember,szalonnasütés,zsíros kenyér,lilahagyma,üdítõ,kedves nénik,amúgy meg EP is van itt.Innen tovább Salgóvárig erõsebb emelkedõ,csodás bükkerdõben,ezt a részt Salgóbányáig egy nagyon szimpi túratárssal tettem meg beszélgetve,máig azon gondolkozom,ki lehetett,tapasztaltnak tûnt,lehet ismerném ha megkérdeztem volna a nickjét,de sajnos elfelejtettem.Salgóvárban sokat jártam már,de ilyen fáradtan még sosem,és hát persze hogy a csúcson van az EP!Salgóbányáig ereszkedés,majd rövid aszfalt után a Medves hotel mellett föl a Medves-fennsíkra.Itt tévedtem el másodszor,nem volt jel,és jó irányba indultam ugyan Rónabánya felé,de a sárga sáv némi kerülõvel teszi ugyanezt,és arrafelé volt a következõ checkpoint is,természetesen.Tehénlepények közt,magas fûben gázolva tértem vissza a helyes útra.A kerékpárosok érdekes módon csak itt hagytak el véglegesen,eddig egymást kerülgettük csak.Rónabányáig szép egyenes szintút vezet,némi kevés lejtõvel,ismét gyönyörû tájakkal,szép kilátással Szlovákia felé,de már egyre fogyó erõvel,kezdem érezni határaim,pedig még sok van hátra!Elérve az aszfaltutat,kellemes meglepetés ér:egy helyi vállalkozó,panziós saját naggyon finom bodzaszörppel kínál meg,melyet lekísérhettem saját naggyon finom pályinkájával!A gesztus nagyon szimpatikus,kedves,vette a fáradtságot,kitelepült a túraútvonalra,és ki mit kért,megkínálta,így már mindjárt más a reklám,szívesen rakom el ismertetõjét a kis panzióról.Szilváskõpusztáig jó tempóban megyek,de egyre több és több akarat kell,fáradok nagyon.Az EP után ráálltam két jóval gyorsabb társam tempójára,összeszorított fogakkal tartottam is kb az inászói leágazásig,de ott meg kellett állnom,ittam egy liter vizet,megettem egy egész tasak piskótatallért,olyan cukoréhség jött rám.Ezután a Pécskõ nyeregig nagyjából önkívületben mentem,nem sok minden maradt meg,csak a meleg és az iszonyú fáradtság,és az hogy miért jár ilyen hülyén össze-vissza a fejem mikor lépek.A Pécskõ-nyereg alatt letettem a zsákom,és azt mondtam na Tibike helló,itta vége,NEM BÍROM TOVÁBB!!!


Negyed óra múlva felálltam,majd lassan elindultam,fölfelé neki a Pécskõnek.Fölvánszorogtam az utolsó EP-ig,leültem,egy és negyed órám volt  4.5km-re,és lefelé.Rendesen sima ügy,na de így?Elindultam,minden lépés nagyon fájt,de kb fél óra múlva lenn voltam a városban,ahol már az aszfalton,minden maradék erõmet összeszedve még kocogtam is kicsit,nem nézve az órát,féltem tõle.A tér tele majálisozókkal,akik biztosan furán nézhettek,miért sietek így,miközben potyognak a könnyeim...A célba 16:14-kor estem be,életem elsõ teljesítménytúráján,11perccel a szintidõ alatt.Iszonyatosan boldog voltam!!


Két jelvényt is kaptam,az egyik a KARANCS_MEDVES 35 TELJESÍTMÉNYTÚRA feliratú,a másik,mivel hoztam a kéktúrás füzetem,és megvolt már a nógrádi rész,a NÓGRÁD MEGYE TERMÉSZETJÁRÓJA ,amely szép tûzzománc.Összességében nagyon örülök hogy eljöttem,és ha nehezen is,de sikerült,ha bírok jönni itt leszek jövõre is!


Kis tanulság:azt hiszem nem elég egy teljesítménytúrára csupán lélekben fölkészülni...     ugye Hobo Bobo?

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár