Túrabeszámolók
|
|
Július 24-én kedden, a szombatra kiírt "Zebegény éjszakai 10" nyomvonalát jártuk be a feleségemmel. Szombaton már nem tartózkodtunk Pesten, így, ha akartunk volna, sem tudtunk volna elindulni a hivatalosan kiírt időpontban. De őszintén szólva, nem is akartunk. Békés megyeiek lévén a Dunakanyart szerettük volna nappal megcsodálni, de az előző napi eső még ezt is kérdésessé tette. A feleségem nem rutinos túrázó, én több teljesítménytúrán vettem részt. Amíg a meniscusom engedte 30 km-ig futva illetve futva-gyalogolva tettem meg a gyalogtúrákat. Éjszakai túrán talán kétszer vettem rész, de nem tévedtem el. Hááát … minden elismerésem a szervezőknek, hogy ezen a nyomvonalon ki mertek írni éjszakai túrát illetve az indulóknak, akik teljesítették. Különösen, ha megpróbálták azt futva végigcsinálni. Az útvonalat végigfotóztam, így az éjszaka indulók láthatják, mire számíthatnak majd éjszaka. Helyenként alig járható, részben az elburjánzó növényzet, részben a meredek lejtők illetve emelkedők miatt. Különösen elszomorító, a Napraforgó tanösvény elhanyagolt állapota. Feltételezem, hogy alaposan ki lesz szalagozva az útvonal, mert több helyütt nem jelzett útvonalon halad. Mi a honlapon megadott a tracket követtük, azt gondoltam, ez garancia arra, hogy még véletlenül sem tévedünk el. De nem így történt. Két helyen tévedtünk le a helyes nyomvonalról. Első ízben a Naphegyen. Gondolom az itiner tartalmazza majd, hogy a sárga kör és sárga kereszt közös nyomvonalon halad, majd miután elválnak egymástól, a túra a sárga körön folytatódik. Bizony elkóboroltunk a hegyen, míg visszataláltunk a sárga körre. A másik a pedig a legvégén a célnál történt. Mivel mi nem a hivatalos START-tól, a Mókus sörözőtől indultunk, hanem a vasútállomástól, így visszaérkezve véletlenül lecsaptuk a Kossuth Lajos út (zöld sáv) – József Attila út 1 km-es kunkort. Összességében – bár a Dunakanyarból túl sok nem látszott – nagyon szép környezetben tettük meg ezt a 11 km-t, örültünk, hogy végigjártuk, de annak is, hogy mindezt nem éjszaka tettük. Ha esetleg hozzánk hasonlóan valaki nappal tenné meg, a vasútállomástól indulva, annak ajánlom a track-ünket, ami INNEN letölthető, de a Mókus sörözőtől induló hivatalos nyomvonalat is letölthető INNEN (jobb klikk, link mentése másként). Természetesen a tévelygéseinket korrigáltam, ez már javított track. Az általam megadott hivatalos talán azért jobb, mert a 11 km-es nyomvonalat közel 3000 nyompont írja le és nem 360, mint amit a honlapon megadtak. Képek megtekinthetők a facebookon illetve az indafotón. |
| | |
|
Igazából nem is lenne jogom túrabeszámolót írni, mert nem hivatalos kiíráskor teljesítettem a távot. Júliusban volt egy szabadnapom hétközben, akkor szerettem volna egyet túrázni, de akkorra hivatalos kiírás nem volt. Tallózni kezdtem hát az idei kiírások között, így akadtam erre a túrára. Megtetszett, hogy a természeti látványosságok mellett egyéb élményekben is részem lehet, így ezt választottam. Talán nem baj, ha egy nem hivatalos beszámolót írok mégis. Háromféle táv szerepelt a palettán (8 km, 14,5 km és 22,5 km). Hamar kiderült azonban, hogy a leghosszabb táv e két rövidebb egymás után történő teljesítésével adódott. Ez még nem lett volna baj, de a rövidebb távok nyomvonala két egymás belülről – a rajtban – érintő "kör", amelyek nagyrészt átfedték egymást. Értelmetlennek láttam, kétszer végigmenni ugyanott, ezért a középső távot választottam, amit egy nyolcas alakzatban tettem meg. Így is volt egy rövid szakasz, amit kétszer jártam be, de ennyi belefért. Tanulmányozva a túra honlapjára is feltett track-eket, észrevettem, hogy az nem érinti a Pálos kolostorromot. Nem szerettem volna kihagyni, ezért módosítottam az eredeti útvonalat. A kékkel jelölt, a kiírt útvonal, a piros pedig a módosított. Látható, hogy szinte elhanyagolható a különbség. Nem értem, miért kerülte el a hivatalos nyomvonal, ha egyébként is kápolnák nyomában járunk. Az általam bejárt nyomvonal hossza megegyezik a MÁRIA-távéval, innen letölthető, ha valaki hasonló megfontolásból bóklászna errefelé
A túra egyébként tetszett, nagyon szép vidék. Kicsit meglepődtem, hogy a zöld sáv útvonalon egy vadhálót helyeztek el. Vagy a jelzés, vagy a vadháló nem jó helyen van. Amikor arra jártam, szelíden eltessékeltek a kerülőre, mert éppen egy vaddisznó időzött odabent. Zrínyire gondolva nem is nagyon ellenkeztem Összességében úgy gondolom, jól választottam, érdemes volt ezt a útvonalat bejárni. A túra a következő geoládákat érinti: GCBSKR, GCTUND, GCIHVT, GCKPRK. Akinek van kedve jobban letérni az útvonalról, azok számára még: GCHete, GCMEKH, GCOrom Képek megtekinthetők ITT. |
| | |
| |
|
Zugliget 10 Másnap egy 20 km-t szerettem volna legyalogolni a fiammal (igaz 10-re redukálódott május 1 miatt), ezért gondoltam, futok 10 km-t csodálatos környezetben. Több, mint 2 óra alatt sikerült abszolválnom a távot, mert 100 méterenként megálltam gyönyörködni. Gyönyörű a táj, profi a szervezés, csak ajánlani tudom mindenkinek. Aki a távot futni és nem gyalogolni szeretné, ezért nincs kedve a jelzéseket figyelni, INNEN letölthető az útvonal többféle formátumban is. Köszönöm a szervezést, örülök, hogy itt lehettem. Kiss Károly, Körösladány |
| | |
|
Sárga | Túra éve: 2016 | 2016.05.03 11:24:38 |
|
Sárga 10 Először jártam itt. A túra éppen május 1-ére esett, így csak a legrövidebb távot sétáltam végig a fiammal, hogy még a programokból is lássunk valamit. Esőt jósoltak, de szerencsére nem volt, legfeljebb kicsit erősebb szél, de az erdőben már ezt sem lehetett érezni. A pontos útvonalat nem írták ki a szervezők, de fölösleges is lett volna, mert jól jelzett útvonalon haladt. Azok kedvéért, akik lefutni szeretnék a távot, nem akarják az itinert és a jelzéseket keresgetni INNEN letölthető a nyomvonal többféle formátumban is. Köszönöm szervezést, örülök, hogy itt lehettem.
Kiss Károly, Körösladány |
| |
|
|
|
Wenckheimek nyomában - a rendezõ szemével - A tavalyi év szervezési problémáiból okulva és a kapott kritikákat figyelembe véve nagy elánnal láttunk munkához. Sajnos az idõ, csak a túra elõtt tette lehetõvé az útvonal felfestését. Útjelzésekkel, térképvázlattal és útvonalleírással tettük lehetõvé az egyéni indulást. A csoportos, vezetett túrát azonban nem szerettük volna elhagyni. Úgy gondoltuk, itt Körösladányban, híres családok õsi fészkében meg kellene ismertetni legalább dióhéjban az idelátogatókkal történelmünk egy darabkáját. Jómagam, igyekeztem lexikális adatokkal felkészülni, míg túravezetõ társam, a helyi legendákból, mondákból merített. Aggodalmaskodva figyeltük az idõjárásjelentést. Másik nagyrendezvényünk a Sárrét Teljesítménytúrák nevéhez méltón három alkalommal is vendégmarasztaló sárral fogadta az idelátogatókat. A túrát megelõzõ napon, utolsó terepszemle gyanánt, este még végig tudtam menni montimmal az útvonalon, így bíztunk az idõ kegyességében. Sajnos azonban éjszaka és másnap délelõtt esett. Nem sokat, de esett. A Sárrét Teljesítménytúrák facebookoldalán és a Fórumomon rendszeresen hírt adtam az aktualitásokról, hírekrõl. A nem túl szerencsésen sikerült tavalyi év ellenére érdeklõdés mutatkozott, több túratársamtól sok biztatást, segítséget kaptam. Ennek ellenére 40-nél több jelentkezõre nem számítottam. Ám legnagyobb elképedésemre a szomorkás-borongós-csepergõs idõ ellenére a tavalyi évet is felülmúló rekordnevezés született, a 97 fõ személyében. Aggódva húzódtam félre, hogy ne zavarjam a rajtnál serénykedõ segítõimet. Ez alkalommal hárman is segédkeztek a nevezésnél. A tavalyi késlekedés miatt, az idén háromnegyedkilences indulást jeleztem elõzetesen. Örültem, hogy a nagyszámú nevezõ ellenére 8.48-kor meg is kezdhettem a Wenckheim-kúria bemutatását. Aki menni akart, ment, aki maradni akart, maradt a csoporttal. Bár a lebonyolításba apróbb hibák csúsztak ugyan, ám úgy érzem a tavalyi évhez képest sokat léptünk elõre, amelyek a pozitív visszajelzésekben is igazolódni látszottak. Az eseményrõl készült képek megtekinhetõk ITT. (A képernyõ jobb szélén látható nyillal lapozható.) |
| |
|
|
|
Wenckheimek nyomában - a rendezõ szemével –
Tél közepén, néhány nappal a Teljesítménytúrázók Társasága túranaptárának véglegesítése elõtt született meg az ötlet, annak érdekében, hogy a Körös-Vidéke Teljesítménytúrázója cím elnyeréséhez újabb lehetõséget adjunk. Nem igényelt nagy elõkészületet, mivel vezetett túrának szántuk, a cél, a résztvevõk megismertetése Körösladány történelmi nevezetésségeivel és természeti adottságaival. Bár a meteorológia kellemes idõt „jósolt”, a viszonylag rövid táv, a túra vezetett jellege és az elsõ rendezés okán nem számítottunk nagy számú részvételre. 50 indulóval már elégedettek lettünk volna. Ehhez képest a rajtnál 80 ember gyûlt össze ami egyfelõl kellemes meglepetést jelenetett számunkra, másrészt nem várt problémákat vetett fel. Az adminisztrációt mindössze egy szervezõ végezte, emiatt az indulás fél órát csúszott, másrészt kevésnek bizonyult a teljesítõknek szánt kitûzõ. A késedelmet a várakozók nehezen viselték, így mintegy ötvenen a térképvázlatra és az útvonalleírásra hagyatkozva nekiindultak a 18 km-es távnak. Mi túravezetõk sajnáltuk, hiszen így az ígért történeti áttekintés a Wenckheim családról számukra elmaradt. Úgy tûnt azonban, hogy az útvonal, és a kellemes kiránduló idõ kárpótolta õket elmaradt túravezetésért. A visszajelzések alapján a szervezési problémák ellenére nem távoztak keserû szájízzel. Mi pedig tanultunk a hibákból, a történelmi Wenckheim név nagy vonzerõ a turisták számára, az ötlet tehát jónak bizonyult és a következõ évben nagyobb apparátussal, szervezettebben várjuk az érdeklõdõket. |
| |
|
|
Rákóczi | Túra éve: 2013 | 2013.07.24 02:06:39 |
|
Profi szervezés, örültem, hogy ott lehettem. A 35 km-es résztáv nyomvonala letölthetõ INNEN. Az útvonalleírás pedig letölthetõ INNEN. |
| |
|
|
Mátrahegy 30
Hát megcsináltam ... Néhányszor felmerült bennem, hogy elinduljak-e, mert elõzõ este órákon át esett az esõ. De nem szívesen adom fel azt, amire elszánom magam. Abban bíztam, hogy a hegyen nem áll úgy meg a víz, mint az alföldön, a lecsorgó víz elmossa a földet és a köveken talán tudok majd haladni, vagy az erdei avaron. A számításom nagyrészt bejött. Nagyrészt ... persze azt azért nem mondanám, hogy kellemes volt a terep. Nem vagyok gyalogtúrázó, nekem nincs túrabakancsom és kamáslim, ami védene a sártól. Egy lyukacsos futócipõben indultam el. A 34 km legnehezebb szakasza, amikor a Pisztrángos-tótól Kékesre kellett felmenni. Ott még keményen tartotta magát a tél. Sportcipõben csúszkálni a jeges havon, nem valami nagy élmény. Egyébként is, túl a 20 km-en került sor a hegymászásra, amikor már nem legfittebb az ember Az esõvíz mosta mélyedések megteltek vízzel, amit az avar elrejtett a szemünk elõl. A jeges utat elkerülendõ, próbáltam nemegyszer az erdei útnak hitt talajra lépni, de morcosan vettem tudomásul, hogy bokáig süllyedtem a vizes avarral telt lyukakba. Így aztán átázott cipõben, víztõl fröcsögõ zokniban caplattam fel a Kékesre, még 8 km-re a céltól. Ennek ellenére jól bírtam, egyáltalán nem estem szét a célban. Abból, hogy a vártnál jobban bírtam, és az idõeredményem alapján, úgy éreztem elégedett lehetek magammal. De most a precíz szervezés eredményeként lehetõségem nyílt arra, hogy betekintsek a verseny statisztikájába. ... Elképesztõ, hogy mennyi õrült ember van Az esõtõl minden vizes, sáros, havas, jeges volt. Vágni lehetett a párás levegõt. Mégis 960-an (!) neveztek a négy távra. 30 km-en (ami csak nevében volt 30, a tényleges táv 33 km volt), 230-an indultak. Ennyibõl sikerült nekem 23.-ként célba érni. Még sosem láttam korábban, hogy az eredményem mire elég. Ennek azért örültem, különösen, mert elõttem csak nálam fiatalabbak végeztek. A tapasztalatokról még annyit, hogy a GPS igen nagy segítséget jelent ugyan, hisz a tájékozódással nem kell sok idõt veszkõdni, de azért ez nem mentesít a térképnézegetéstõl, vagy a akár a segítségkéréstõl. A GPS az erdõben olykor elveszíti a jelet, illetve a szerpentinen "elkeveredik" az Y elágazásokban. Emiatt történhetett, hogy a 33 km helyett 34 lett a vége, 1 km-t tévelyegtem. Összességében bosszankodhattam volna a felázott talaj miatt, de inkább örülök annak, hogy a túra napján nem esett, kellemes volt a hõmérséklet, meg hááát ... a teljesítménytúra a nehézségekrõl szól Köszönet a szervezõknek, mióta a teljesítménytúrákra járok, ez volt talán a legszervezettebb. Örülök, hogy itt lehettem, a Mátra még ilyen idõben is csodálatos. Ha valakit érdekelne, a túra nyomvonala INNEN letölthetõ. |
| |
|
|
|
Dûlõkeresztelõ Hosszútúra 33 - 2012
Itiner ITT
Nyomvonal: 1. szakasz, 2. szakasz |
| |
|
|
Szeretek kicsit felkészülni mi vár rám, utána nézni a térképen a várható útvonalnak, ezért gondoltam információt gyûjtök a túra elõtt.
Azonban a túra honlapja meg sem volt jeleníthetõ, a link nem élt. Késõbb szerencsére javították. Addig is megpróbáltam telefonon tudakozódni. Meglepetésemre, a TTT oldalon megadott vonalas számon nem is tudtak a másnap sorra kerülõ túráról. Amikor mondtam az információforrásként megadott másik nevet, akkor tudtomra adták, hogy a TFSZ csupán hetente két alkalommal tartózkodik bent. Ezen a számon felvilágosítást nem tudnak adni.
Az elõzmények ellenére érdekesnek ígérkezett az íróasztal mellett olvasva a Dûlõkeresztelõ. Játék, egy nagyobb sorozat, része, ellátás a pontokon… Ehhez képest merõben mást kaptunk.
A befizetett nevezési díj ellenértékeként 1-nél több vízvételi lehetõséget reméltem, az 1 db kis csokoládé sem nevezhetõ „ellátásnak”. Meglehetõsen összecsapottnak tûnt az egész, holott úgy láttam, nem az elsõ szervezésrõl van szó. A tapasztalatlan gimnazista pontõrök – tisztelet a kivételnek – azt sem nagyon tudták, mi a feladatuk. Az egyik ponton javaslatunkra tették ki az õket jelzõ bóját. A reakciójuk az volt, hogy nem tudták merrõl érkeznek majd a túrázók. Az Árpád kilátónál üldögélõ pontõrtõl segítséget kértünk a továbbhaladás irányára vonatkozólag. Megmutatta az irányt, ám bennünk mégis felmerült a kétely… Szerencsére… Mert más irányba kellett folytatnunk. A pontõrök tájékozatlansága nem volt egyedi eset. Nagyrétre érkezve fogalmunk sem volt, merre keressük a célt, a nagy tömeg más rendezvényre utalt. Megpróbáltam felhívni a honlapon magadott számot, ám néhány csörgés után az illetõ kinyomta… A célban oklevél gyanánt egy fénymásolt lapot kaptunk, amire nem is az én nevemet írták. Célszerûbb lett volna „túrára szabottabb” kitûzõt csináltatni. A 2012-es évszám miatt egyébként sem használható jövõre. Az évszám helyett több értelme lett volna a teljesített távot feltüntetni. Ez így több éven át kiadható lett volna és a túrázók is szívesebben veszik, ha évek múlva is látják mit teljesítettek. De mi, akik a hosszú túrán indultunk, még szerencséseknek is mondhatjuk magunkat, mert kisgyermekes családi túráról beérkezõk még ezt sem kaptak. Ez a túra valójában egy pénzcsinálás volt a szervezõk részérõl. Fültanúja voltam a családi távon indulók felháborodásának, amivel tökéletesen egyetértettem.
A táj szép volt, ezért mindenképpes érdemes idejönni, de jövõre azt hiszem én is más túrát választok. |
| |
|
|
Kellemes, minden nehézségtõl mentes túra. Festések nincsenek, a tájékozódásban szalagozás és térképvázlat segít. Útvonalleírás nincs. A helyismerettel nem rendelkezõknek remélem segítséget nyújt a túra itinere, és a tracklapja. A nyomvonal mentén 4 geoláda is található, a megkeresése a szintidõbe bõven belefér (sorban):
|
| |
|
|
|
Semmit nem akartam a véletlenre bízni, ezért elmentem egy nappal korábban Pestre.
Bár jó egy kis település zárt közösségének kirakatából eltûnni idõnként Budapest szürke forgatagába, de nincs az a pénz, amiért itt laknék. Mindig elképeszt a pestieknek a közvetlen környezetük iránt megnyilvánuló érdektelensége. Amikor Újpest-Városközpont buszmegállójában jegyet vettem a Búbánatvölgybe, senki nem hallott Búbánatvölgyrõl, holott 50 km-re van Újpesttõl. Meg kellett keresnem a forgalmi irodát, hogy egyáltalán tudjam, melyik kocsiállásban kell várakoznom. Megérkezve a Búbánatvölgybe egy gyors kávéivás közben megkérdeztem a panzió portását, merre van a Sas-hegy? Persze, én is tudom, hogy A SAS-HEGY Budapesten van, de ezenkívül az országban legalább még 4 Sas-hegy található. Ugyanis a Sas-hegyen várták a szervezõk az indulókat. A portás a vállát vonogatva sajnálkozott, hogy a Google csak Budapesten ír Sas-hegyrõl… Gyorsan elköszöntem tõle, mert kezdtem felmérgelni magam. EZ A Sas-hegy ugyanis a panziótól légvonalban úgy másfél km-re lehetett. És Õ Google-ban kereste ...
Úgy írták, hogy a túratáv kb. 10-12 km, ehhez képest én gyalogoltam 5-t, míg megtaláltam, hogy a mûútról, melyik bokorban indul a hegyre az út. Tekintve, hogy tájékozódási túrára indultam ez azért nem tûnt valami kedvezõ elõjelnek. Bár már 9-tõl várták a nevezõket, de én így csak 11-re értem oda. Viszont az idõre nem lehetett panasz. Esztergomban és Újpesten felhõszakadás volt, de a kettõ között, a túra helyszínén egy csepp sem. Viszont a levegõ kellemesen lehûlt.
Aztán délig csak a térképet néztem. Mit mondjak, nem erre számítottam. Úgy gondoltam, hogy a startnál megadják 10 frekventált hely (kilátó, várrom, forrás stb.) nevét ennek ismeretében összeállítom a számomra kedvezõ útvonalat és hajrá ... ennek megfelelõen otthon 70 térképen is feltüntetett, Sas-hegy környéki pont koordinátáját rátöltöttem a GPS-re. A rajtnál megadott 10 pontból, legalább 5-öt kellett érinteni az eredményes teljesítéshez. Lehetetlennek tartottam, hogy feltöltött 70-ben ne legyen benne legalább 5. A terv kész volt. Kiválasztok 5-t vagy akár mind a 10-t a 70-bõl, útvonallá fûzöm õket és más dolgom se lesz, csak a futás. ... Aztán egy óra hosszáig csak a térképet néztem… Ha kedvetek van, olvassátok el, milyen pontokat kellett nekem megkeresni. Már az általános tudnivalók között volt egy mondat, ami sejtetni engedte, hogy nem egészen arról van szó, mint amire számítottam:
"Persze, nem minden van úgy a térképeken, ahogy a valóságban, így az is a feladat része, hogy az esetleges hibákat kiszûrd."
- A rajthoz legközelebbi, térképen jelölt, de meg nem nevezett forrás mellett lévõ épület oldalán található létra melletti ablak.
- Uralgó pont a 11-es fõút felett Esztergom és Pilismarót között. (Térképen megnevezett, - ez maga a pont, - legenda fûzõdik hozzá.)
- A Szamár-hegy 280 m magas szomszédjának (Szamár-kõ) nyugati oldalán elhelyezkedõ kilátópont. (A két hegy nyergébõl induló, térképen is jelzett ösvényen addig haladj, amíg az kiér a sziklás részre, egy kis emelkedõ után. Itt jobbra van egy csenevész fa, ez a pont. Ha az ösvény nagyon füvessé válik, már túlmentél!)
- A Kerek-tó keleti partján futó út mentén, a tótól délebbre fekvõ nagyjából téglalap alakú rét északnyugati csücskénél álló vadászles melletti fa
- A Cartographia térképen a Sas-hegytõl 166 fokra, tõle 1280 m-re található útelágazásban levõ lyukas (fa)tuskó.
- A rajttól 2 km-re, jelzett turistaút mentén fakad egy forrás. Ettõl 230 fokra levõ, hozzá legközelebbi bükkfa
- A Majális-forrástól 316 fokra, a Sípoló-hegy csúcsától 56 fokra található egy útelágazás. Ha az innen 15 fokra induló úton/ösvényen elindulsz, rövidesen (néhány fenyõ elérése után) kis kilátóhelyre érsz. Ezután rögtön az úttól balra feltûnik egy sziklahasadék, ami a pont
- A Sas-hegy közelében levõ Hosszú-hegy két térképen meg nem nevezett kb. 310 m magas csúcsa közötti nyereg. Az itt futó út egy árkot keresztez. Ezen az úttól kb 10 m-re levõ háromágú fa a pont.
- A Basaharci-völgybõl a basaharci buszmegállótól kb. I km-re nagyjából dél-délnyugati irányban egy mesés szurdokvölgy (és ennek mentén egy út) ágazik ki. E szurdok felsõ végénél, ahol a völgy több ágra szakad, található egy kiugró földnyelv az út mentén. Ennek csücskén álló fa a pont.
- Barát-kút (Barát-forrás) a Dobogó alatt. Ennek megkeresését csak gyakorlott és elszánt túrázóknak ajánljuk!!! Ha odaértél, tudni fogod, hogy helyen jársz.
Hát rögtön láttam, hogy én ehhez kevés vagyok. Ez leginkább tájfutó versenyekhez hasonlított. A GPS-szel nem sokra mentem. Csenevész fák, tuskók és sziklahasadékok koordinátái ugyanis nincsenek egyetlen adatbázisban sem. Kiválasztottam néhányat, az egyik szervezõ látva, hogy teljesen kezdõ vagyok, kiigazított, ha kérdeztem. Aztán elindultam. … A késés miatt csupán 3 órám maradt, ez alatt 4 pontot sikerült felhajtani. De nem keseredtem el a kudarc miatt. 5 órát barangoltam a Pilisben. Bár a GPS, a feladat megoldásban alig segített, viszont a 70 koordináta maximális biztosítékot adott, hogy semmiképpen nem tévedhetek el. A határidõ lejárta után még 2 pontot a szervezõkkel megkerestünk, látni szerettem volna, hol rontottam el. Bizony volt néhány, amirõl utólag is azt mondtam, hogy sosem találtam volna meg. Ez teljesen új, de nagyon érdekes volt számomra. Szükség is lenne, hogy ne csak felszalagozott úton trappoljon végig az ember, hanem használni is tudja a térképet. Arról nem is beszélve, hogy megtanítjuk a gyerekeknek, hogyan kell szöget mérni és szerkeszteni, amit a következõ dolgozatig még tudnak is többé-kevésbé. De használni nem tudják. Sõt … mint kiderült én sem. Csak itthon gondoltam át, mit is kellett volna tennem. Hadd mutassam meg, mert érdekes. Szeptemberben meg is csináltatom majd a gyerekekkel. Olvassátok el a 7. pontot! Hát bizony nagy valószínûséggel én is elindultam volna a szövegben említett Sípoló-hegyre, pedig ha megnézitek a térképet, ahol berajzoltam a szögeket, látható, hogy a keresett pont valójában egész messze van a Sípoló-hegy csúcsától. A két szögvonal metszi egymást messze a Sípoló-hegytõl, valahol a Szamár-hegyen, ebbe a metszéspontba kellett volna elmennem, és az ettõl 15 fokra található kis ösvényt megkeresnem. Valahol ez az ún. alkalmazni képes tudás, amit tanítani kellene nekünk használhatatlan lexikális ismerethalmaz helyett.
Mindent összevéve nagyon élveztem, és örültem, hogy elmentem.
|
| |
|
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár