Túrabeszámolók


túra éve: 2014
KINIZSI SZÁZAS és Terep Százas (2006-2008)Túra éve: 20142014.05.29 21:07:48

Kinizsi 100 2014

 
 
túra éve: 2013
Burgenland Extrem Tour Oggau 120km (Fertő-tó)Túra éve: 20132013.02.25 20:37:21

 Burgenland Extrem Tour 2013 - A túra ami valóban extrémre sikerült :)


 Mióta megjelentek a TTT honlapon a februári túrák, feltûnt egy viszonylag közeli, száz kilométer feletti túra, ami felkeltette az érdeklõdésemet… Burgenland Extrem Tour…  Csábító volt a neve is, és a helyszín is. A Fertõ-tó környékén még nem túráztam, itt nem találtam eddig teljesítménytúrát, így hát nevezésre fel.  Elõnevezni kellett, mivel korlátozott volt a résztvevõk száma, ellenben teljesen ingyenes a nevezés. Ajánlottam Tamás barátomnak is ezt a túrát, aki el is vetette az ötletet, mondván sík és szinte tiszta aszfalt. Azért én nem hagytam magam, és neveztem. Ekkor hívta fel a figyelmemet Tamás, hogy ez a túra nem hétvégén van, hanem pénteki napon! Na tessék, így lehet mégsem tudok menni, mert hétközben mindennap dolgozom… Ennek ellenére sikerült megoldani pénteki szabadságot, így lelkesen vártam a túra napját. Tamás idõközben meggondolta magát, valami fantáziát láthatott a túrában, és õ is jelentkezett, így kettesben terveztük a túrára eljutást, de a túrázást már nem nagyon, mivel Tamás futni is akart, én pedig inkább nem.


Túra elõtt egy héttel Tomki is benevezett, így rákérdeztem, hogy mehetnénk-e vele, ha nem muszáj egy környékrõl ne menjünk hárman két kocsival. A túra rajtja pénteken 04:30-kor volt, és 03:30-ra oda kellett menni regisztrálni, ezért hajnali 01:30-ra terveztük az indulást.


Csütörtökön a túra magyar nyelvû közösségi oldalán egy túratárs keresett fuvart, így Lacival kiegészülve négyesben mentünk Oggauba, a rajt helyszínére. Induláskor szomorúan tapasztaltuk, hogy esik a hó, de ez nem tántorított el minket, sõt!


Oggauba érve már egyre erõsebb volt a havazás, ami szinte ki is tartott egész túra alatt. Itt a rajtban kaptunk egy teljeskörû startcsomagot mindenféle földi jóval, itallal, édességgel, térképpel, lámpával, fejpánttal együtt, majd kaptunk egy bõséges és finom reggelit, melynek elfogyasztása után egy rövid köszöntõ következett, majd elrajtoltunk Oggauból Rust irányába. A Fertõ tavat kerüli meg a túra, szinte végig kerékpárúton, így nem volt nehéz a tájékozódás.


Páran el kezdtek futni a rajtnál, de én csak jó tempóban gyalogoltam, és ahogy számoltam kb. 7-8. helyen gyalogoltam. Tamás ahogy várható is volt, elfutott elõlem, de Fertõrákos elõtt egy geoláda felkeresése közben mégis beértem. Itt Popeyék is beértek, de õket ekkor még visszaelõztem, de Tamás ismét elfutott elõlem. Megbeszéltük, hogy majd Hegykõn a vendéglõben bevár, így addig lelkesen, jó tempóban haladtam továbbra is a Top10 mezõnyében.


Hegykõn szomorúan tapasztaltam, hogy a templommal szembeni vendéglõ zárva, Tamás sehol, így továbbindultam Fertõújlak felé. Közben próbáltam telefonon hívni Tamást, de ki volt kapcsolva. Ez a szakasz nem volt aszfaltozva, pár napja még sáros, mára pedig vastag hóréteg is borította, így nehezebben ment ez a szakasz, ráadásul a hóesés mellé még erõs szél is társult helyenként, így meg is elõzött 3-4 túratárs, innen már nem is foglakoztatott, hogy hányan lehetnek elõttem :) Fertõújlak elõtt utolért Áron és Popeye, sõt le is kerültek, de Fertõújlakon megpillantottam a bolt-kocsma kombót, ahova be is mentem, és ott találtam õket, így együtt pihentünk ott egy kicsit. Mint kiderült a vendéglátó egység zárva volt, Áron nyittatta ki, és mután közölte a vendéglõssel, hogy még vagy 300 túrázó jön erre utánuk, így az be is fûtötte a helységet.  Kis pihenõ után irány a kb. 55. km-nél levõ Apethlon, ahol várt minket az elsõ frissítõpont.


Ahogy odaértünk a frissítõponthoz, Tamás akkor jött ki, és már indult tovább. Ekkor ért be minket a túra magyar rendezõje, Norbi is. Itt kaptunk egy pár meleg virslit, majd beértek minket Misiék is. Popeye-ék hamarabb elindultak, így Misiékkel folytattam az utat majdnem Podersdorfig. Majdnem, mivel Misiék tettek egy kis kitérõt a Station Grosmata felé, így a frissítõpontra elõttük pár perccel értem be. Tamás még itt volt, és közölte, hogy számára is véget ért a túra, mivel Hegykõ és Fertõújlak közötti részen kiment a bokája, és eddig bírt vele jönni, de már annyira feldagadt, hogy nem tudja folytatni. Ekkor már 70 km körül jártunk, nekem sem volt jól a lábam, mint kiderült pár vízhólyagot sikerült összeszednem. Eléggé fájt, és Edit felajánlotta segítségét a vízhólyag kibökésében, amit én férfias jajgatások közepette meg is engedtem neki :) Leragasztottam, zoknicsere, és még egy kis pihit tartottam, miközben Misiék elindultak tovább. Idõközben Tomki is beérkezett Podersdorfba, és õ is közölte, hogy nem jön tovább, neki meg a térde miatt kellett befejeznie.


Összeszedtem magam, majd megindultam a 11 km-re levõ következõ frissítõpontra, Neusiedl am See városába. Itt már besötétedett, egyedül mentem, és egy kicsit én is fáradtnak éreztem már magam, és már csak 5 km/órás tempóval mentem. Neusiedlben a Pannoneumban volt a frissítõpont, ahol a meleg leves és a kedves vendéglátás nagyon jól esett, így itt is pihentem egy jó órát. Míg ott voltam beért Laci és Dávid, akiket bevártam, és együtt vágtunk neki az utolsó kb. 30 km-es szakasznak. Számomra ez a szakasz nagyon nehezen, lassan ment, sajnos több frissítõpont nem volt, de a hó szakadt, a szél fújt, így harcoltunk a természeti elemekkel és fõleg magunkkal, a fáradtsággal is. Majdnem minden útbaesõ faluban kerestük egy védettebb helyet, ahol tudunk inni, enni, pihenni egyet. Volt ahol egy vasúti megállóba álltunk be, máshol egy cég, vagy bolt fedett, bejárat elõtti lépcsõjére ültünk be, de még egy utcai fedett, körbefalazott kukatárolót is kibéreltünk pár perc pihenésre :)


Kellett a néhány kis pihenõ, regenerálódás, így ki is futottunk a tervezett 24 órás szintidõbõl, de szerencsére pihenõkkel együtt 30 óráig elfogadják a teljesítést, így reggel 7 óra körül 26 óra 30 perces idõeredménnyel értünk célba. 


Összegezve nagyon szép, de nagyon kemény túra volt, az idõjárásnak köszönhetõen nevéhez hûen, valóban extrém volt, ezt jelzi az is, hogy a közel 300 indulóból, csak 50 körüli teljesítõ ért célba. A rendezés és az ellátás példaértékû, csak pozitívumokat tudok róla mondani. Köszönet a rendezõknek és a támogatóknak is a kiváló szervezésért! Valamint köszönet a régi és új ismerõsnek, barátnak a remek társaságért! Egyedül talán azt hiányolom, hogy míg a túra felénél 10-20 km-re vannak a frissítõpontok egymástól, addig az utolsó 30 km-en még egy melegedõ sem volt, pedig ott jól jött volna egy kis melegedés, vagy egy forró tea.


Ha jövõre ismét megrendezik, akkor már most jelentkezem rá! :)


 
 
túra éve: 2012
KitörésTúra éve: 20122012.02.15 21:41:44

Kitörés 60 - "Hó és hideg, de a szándék meleg..."


Két hete a Hó-Fejérke túra közben Zsuzska és Dnvzoli rábeszéltek erre a túrára, így szombat 14 órára Gyõrben voltam, és miután rajtunk kívül még Petifater és Norbi is csatlakozott, így egy kocsival öten elindultunk Szomorra. Kocsi lerak, buszozás Budára a Széll Kálmán térig, és indulunk nevezni a várba, majd útközben csatlakozik hozzánk még Popeye is. Elmúlt években a rajtnál tumultus szokott lenni, ezért a rendezõk tanácsára elõneveztünk, kivéve Norbit. 18 óra után pár perccel a nevezésnél vagyunk, az elõnevezõs sor hatalmas, a sima nevezõs sorban alig vannak, Norbi tíz percen belül a kezében az itinerrel ránk, az elõnevezettekre vár… Ekkor én mérgemben beállok a sima nevezõs sorba, ahol én is hamarosan sorra kerülök, de visszaállok nevezés helyett az alig haladt elõnevezettek közé, mivel az egyik rendezõ azt mondta, ha letagadom az elõnevezést, és simán benevezek akkor kiszúrok velük. Nehogy ez megtörténjek, így inkább kiszúrunk saját magunkkal, és 18:50-ig várunk a sorunkra.

Elindulunk ki a városból, és hamarosan a Diós ároknál szembesültünk az elsõ komolyabb szintemelkedéssel. Felfelé menet feltûnt, hogy nincs az úton járda, ezt fel is vetettem túratársaimnak, mire azt a választ kaptam, hogy "Szerinted lakik itt olyan, aki gyalog jár...?!"  Mire leharcoltuk a szintemelkedés, addigra üzemi hõmérsékleten voltunk, és már majdnem az elsõ EP-n. Majdnem, mivel kb. száz méteres sor állt ott, így több mint húsz percet vártunk a pecsétre. Ezután irány a Normafa, majd Csacsi-réten hamarosan még egy ellenõrzõ pont. Itt feltûnõen gyorsan végeztünk, így János-hegy felé vettük az irányt, de még mielõtt felértünk volna ismét egy EP. Miután felértünk, akkor le a hegyrõl, és át a Nagy-Hárs-hegyre, majd ismét le…

Ekkor már kicsit fáradtam, ilyenkor szoktak okos dolgok eszembe jutni, és ennek apropóján elkezdtem gondolkodni azon, hogy az még oké, hogy azok a katonák akik kitörtek anno ’45-ben, ilyen hidegben, és éjszaka tették ezt, de hogy minden hegytetõt minek jártak végig, azt már nem tudtam megérteni… Ezt a költõi kérdést megosztottam túratársaimmal is, de nem kaptam kielégítõ választ, így mentünk tovább...

Elég gyorsan telt az idõ, a táv már nem annyira, de mégis hamarosan az Újlaki-hegyre mentünk fel, majd le a hegyrõl és irány a Virágos-nyereg, ami a rövidtáv célja is volt egyben. Na itt ismét várakoztunk negyed órát kihevülten a hidegben, mire bejutottunk, és további negyedórás pihenõt tartottunk, mialatt megettük a kapott fasírtos zsemlét, és tûzforró teával melengettük fel magunkat.

Ezután hosszan meneteltünk domboldalban, ahol keskeny és csúszós ösvény vezetett, és hamarosan még egy EP-re értünk. Ezután többszöri hídon való patakátkeléssel Solymár határába értünk, ahol egy benzinkutat megrohamoztunk, és egy jót melegedtünk és pihentünk ott. Ezután hosszú emelkedõn eljutottunk Nagykovácsiig, ahol a Muflon Itatóban forró levest is kaptunk a pecsét mellé.

Nekivágtunk a Nagy-Szénásnak, majd a Kutya-hegy következett, így szépen gyarapodott a szintemelkedésünk. Kellemesen elfáradtam mire leküzdöttük, bár ekkor ismért felmerült bennem a költõi kérdés
...

Távolrõl már látszott a következõ EP fénye, ami egy tábortûz volt, majd irány Perbál. A falu elõtt még egy EP, és mivel ekkor már reggel 6 és 7 óra között volt már, így ekkor sikeresen megtapasztaltuk, hogy ilyenkor napfelkelte környékén van a leghidegebb. Itt kicsit oldalszelet kaptunk, így szinte szó szerint arcunkra fagyott a mosoly -14°C-ban mire beértünk Perbálra. Ott mindenki megrohamozta az elsõ kocsmát, így mi azt kihagytuk, és egy másikba mentünk be, ahol egy félórát pihentünk és melegedtünk.

Újult erõvel nekivágtunk a hátralevõ, alig több mint 10 kilométernek. Komolyabb szintemelkedés nem volt, így jó tempóban haladtunk az Anyácsapusztai EP-hez, majd a hamarosan elértünk az utolsó megmászandó hegyig, a Kakukk-hegyig. Messzirõl nem tûnt vészesnek, de közelrõl már elég durva volt az emelkedés. Felérve kárpótolt a szép kilátás Szomorra, így le is robogtunk a Kálvárián, ahol az utolsó EP volt.

Rövidesen a faluban voltunk, és nemsokára már csak az ezen a túrán immár hagyományosnak tekinthetõ hidegben történõ hosszas sorbaállásos várakozás volt már csak hátra, hogy bejussunk a célba.


Összességében nagyon jó kis túra volt, amely érezhetõ az évrõl évre gyarapodó népszerûségébõl is, és jó lenne ha a szervezés is vele arányosan tudna fejlõdni.

 
 
A híd túl messze van...Túra éve: 20122012.01.14 21:33:10

 

HTMV 90 – Túra a végtelenbe



Nem is tudom hol kezdõdött. Talán azzal, hogy Heyjoeval közösen 2011. október végén elmentünk a Fehér-Vár-Palota 40 TT-re, és a túra közben megfájdult a térdem. Ez nem volt újdonság, a szintkülönbségek miatt nem egyszer volt már rá példa, de ekkor, a túra közben jegyezte meg Heyjoe, hogy van egy nekem való, azaz a térdeimnek való túra az Alföldön, amelyen az összes szintkülönbség csak 30 méter, igaz a távja 90 kilométer.  Késõbb utánanéztem, és megtaláltam ezt a túrát, melynek mint kiderült vannak azért rövidebb távjai is, amik azért vonzóbbnak tûntek a 90 km-nél. Nekem eddig a leghosszabb túrám a Bakonyi Barangolás 70 TT volt, melyen a saját gps-em szerint 71,3 km-t mentem, így nekem bõven elég lett volna a 60-as táv is. Aztán rájöttem, hogy a 60 km már nem kihívás, no meg mivel a lakhelyemtõl több mint 300 km-re rendezik ezt a túrát, és mégis elmegyek, akkor már a 90-es távot választom.

Szóval megbeszéltük, elõneveztünk, lefoglaltuk a szállást, és péntek délután kemény 300 km autózás után elsõként elfoglaltuk a szállásunkat ketten a négyágyas 516-os szobában. Utána vásárlás a közeli Tescoban, majd beneveztünk, 3-as és 4-es rajtszámmal, mivel közben már érkezett két túratársuk, akik a nevezésben gyorsabbak voltak. A 2-es rajtszámú idõs bácsinak felajánlották  a szobánkban levõ egyik üres ágyat, így a szobatársunk is lett, az 1-es rajtszámmal nevezõ Judit viszont – nem is értem miért - nem.

Ennek ellenére szombat reggel mind a négyen együtt vágtunk neki a 90-es távnak, sõt még egy hölgy - aki idõközben Juditnak szobatársa lett – csatlakozott hozzánk. Az idõs bácsi kora ellenére gyorsabbnak bizonyult nálunk, így már az elsõ kilóméterektõl elõttünk ment, miközben folyamatosan nõtt köztünk a távolság, pedig 6 km/óra feletti sebességgel mentünk. Beszélgetve, kellemes idõben, enyhe szembeszéllel fûszerezve mentünk, és pár kilométer megtétele után jeleztem társaságunknak, hogy én kicsit lemegyek a töltés aljába, mert egy geoládát akarok megkeresni. Erre Judit csatlakozott hozzám, mivel érdekelte mi ez a dolog, de nem pontosan tudta mirõl is van szó, így míg lementünk a töltésrõl, addig nagyvonalakban el is magyaráztam neki a lényegét. Ez jól sikerült, mert amikor odaértünk a megadott koordinátákhoz, és kezdtem bokrok közé bemenni és  keresni, akkor egyszer csak odaszólt: „Nem ez az?” címmel, és ekkor már a kezében is volt a doboz… Gyors belogolás, és indultunk is utolérni a többieket, de nem is kellett rohanni, mivel Heyjoe kitartóan megvárt minket a töltés tetején, mondhatnám legény volt a gáton. Ezalatt másik hölgy túratársunk szerzett kb. 180 méternyi elõnyt, és ezt nem is tudtuk már behozni. Hamarosan átkeltünk az elsõ híd alatt ami az M43-as autópálya hídja volt. Az elsõ ellenõrzõpont (ezt szögediesen érintési pontnak hívják) az itiner szerint 13 km után volt, 08:58-kor értünk oda, gyors pecsét, csoki, tea valamint a koedukált mellékhelység felkeresése után 09:04-kor indultunk tovább.

Így hármasban maradtunk a további távra, és hamarosan elértük a 47-es fõút hídját melyen átkelve mentünk is visszafelé a Tisza másik oldalán. Jó tempóban haladtunk a gáton, ami ekkor még annyira nem tûnt monotonnak, még fel tudtunk fedezni érdekes, változatos dolgokat. Néha egy zsilip, távközlési oszlop, vagy egyéb ismeretlen vízügyi objektum az újdonság erejével tudott hatni. Kiemelt látványosságként láttunk egy Trabant motoros „teherszállító” jármûvet ami pótkocsival együtt egy különleges jármûszerelvény képét mutatta, és egy jelzõlámpás, sorompós, õrzött területre robogott be. Nem tudtuk mi lehet ez a hely, de mint utólag kiderült, a Szegedi Börtön Nagyfai kihelyezett tagozata, így nem is bántuk hogy kihagytuk. Hamarosan újra átkeltünk az M43-as hídja alatt, majd szép idõben és számunkra szép részidõvel értünk be pontosan déli 12 órakor a második érintési pontra, amikorra gps szerint 30 km-t tettünk meg. Ezt 5 óra alatt tettük meg, ami kereken 6 km/órás átlagot jelentett, és ennek örömére több mint húsz perces ebédidõt tartottunk. Ez akkor számomra csak 5-10 percnek tûnt, de nem lázadoztam, indultunk tovább, mivel még várt ránk a gát...

Párszáz méteren belül rákanyarodtunk a Maros töltésére, és ekkor nem tudtuk eldönteni hogy ez sarok volt, vagy ív, de hosszú percekig témát tudott adni számunkra.  Ez már a fáradtság vagy unalom kezdõ jele lehetett, és mivel amúgy is megbeszéltük, hogy ezután már kicsit lassabban megyünk, így többet beszélgettünk az eddigieknél. Sokat nem lassultuk, 14:48-kor értünk a harmadik érintési pontra, ahol már éreztem, hogy a jobb talpamon gond van, ezért tettem rá egy vízhólyagtapaszt.

Húsz perc pihi után ismét a gáton találtuk magunkat, és a hosszú egyenes végén hamarosan látótérbe került Makó. Innen kezdve egyre jobban úgy tûnt, hogy az idõ telik, de Makó nem lesz közelebb. Mintha csak egy futópadon gyalogolnánk… Aztán egyszer csak mégis elértünk egy újabb töltés mellett levõ geoládához, amit mindhárman elkezdtünk keresni. Mialatt mi Heyjoeval gps-szel kerestük, Judit egyszerûen csak megtalálta. :)  Ekkor már éreztem, hogy a másik talpamon is alakul valami, de gondoltam majd Makón teszek arra is tapaszt. Kellemesen elfáradva elértük Makó határát, és elindultunk az érintési pont felkutatására. Szerencsére feltöltöttük egy régebbi év nyomvonalát, így az segített odajutni. Mint kiderült, a néha elõforduló narancssárga szalag is segítség lett volna, de elsõre nekem kint hagyott szilveszteri kelléknek tûnt. Az érintési pontra 17:27-kor értünk be, az itinerünkbe kaptunk pecsétet, de ezek ellenére több mint fél órán keresztül vártuk hogy visszakapjuk. Itt hosszabb, kereken egy órás pihenõt terveztünk, így nem tudom mi volt az oka, de belefért ez a hosszúra nyúlt adminisztráció. Ezidõ alatt megettünk pár nagyon halványan zsírozott kenyeret, és néha sikerült egy kis teát is kerítenünk. Az egy óra pihi gyorsan eltelt, és elindultunk az utolsó harmadra.

Több mint két kilométer megtétele után kiértünk Makóról, és átkeltünk a Maros hídján, és a töltésen elindultunk Szeged felé. Amint kiértünk Heyjoe fejlámpát kapcsolt, de hamarosan megállapítottuk, hogy a telihold fényénél tökéletesen látunk, még árnyékunk is van, így lámpa nélkül mentünk. A töltés nappal sem volt valami változatos, de éjszaka kifejezetten monoton. Semmit sem látni, csak száz méterenként elõbukkant egy betonkaró, melyen a Tisza és Maros összefolyásáig hátralevõ távot jelezte, bár nekünk ennél kb. négy kilométerrel távolabb volt a cél, de tudtunk hozzá tartani. Egyrészt jó is volt látni, mennyi az annyi, de itt már fizikálisan és mentálisan is megterhelõ kezdett lenni. Láttunk elõttünk fényeket, amire elõször még naivan azt hittük, hogy Szeged fényei, de hamarosan rájöttünk, hogy ez jóval közelebb van annál. Megbeszéltük, hogy miután Makótól 10 kilométert megtettünk, akkor tartunk egy kis pihenõt. 20:26-kor ezt megejtettük, öt percet pihentünk, de ezután már nagyon nehéz volt elindulni. Itt éreztük elõször, hogy bár már csak huszonegynéhány kilométerre van, de mégis messze lesz az a szegedi híd…

Szótlanul ballagtunk, a fényeket lassan elkerültük, Ferencháza fényei voltak, néha Heyjoe mondott valamit, meg ránk szólt, hogy ne kiabáljuk túl egymást, de nem sok sikerrel járt a komminikációs közösségi tevékenysége, Judittal mi határozottan ki tudtunk zárni magunkat a külvilágból, sõt még egymástól is, mivel ilyenekre nem pazaroltuk az energiákat. Újabb fényeket láttunk magunk elõtt, de ekkor már tanulva az elõzõekbõl, nem Szegedre gondoltunk, hanem Deszk fényeit feltételeztük látni, de mint utólag kiderült, még ez is túlzás volt. Egyszer csak egy gátõrházhoz értünk, ami gyanús volt, mivel Makón túratársaktól hallottuk, hogy nem Deszknél lesz az utolsó érintési pont, hanem pár kilométerrel elõbb, így ott a sötétben a korláton kitapogattunk egy lapot, ami fel volt írva hogy ez a következõ érintési pont, így kellemes meglepetésként idõ elõtt ismét pihenhettünk egyet. 21:35-tõl kereken 22 óráig pihentünk az érintési ponton, ahol már messze nem volt õszinte a mosolyunk, meg is kérdezték a kedves pontõrök, hogy sajnáljanak-e minket, mire mondtam nekik, hogy ne tegyék, csak magunknak köszönhetjük ezt az egészet :)

22 órakor szörnyû nehéz megindulás, lábaink nem nagyon akartak együttmûködni agyunkkal, tiltakoztak hevesen. Bár már arra sem emlékszem, hogy az agyunk egyáltalán akarta-e ezt, de mindenesetre tovább mentünk valahogy. Egyszer csak feltûnõen gyorsan utolért minket két túratárs, mivel a ponton nem láttuk õket, ezért rájuk kérdeztem, hogy voltak-e bent, mire kiderült, hogy õk nem tudtak a deszki pont elõrehozásáról, de már nem mentek vissza, hanem amilyen gyorsan utolértek minket, úgy el is siettek elõre.

Heyjoe volt, hogy próbálkozott túrabotot elõvéve közlekedni, amit hamar feladott, majd fejlámpával akart menni, amit mi szavaztunk le, mivel a holdfényhez egész jól hozzászokott szemünket zavarta, valamint mivel hátulról világított ránk, így saját árnyékunktól nem láttunk rendesen. Azt hiszem mással nem próbálkozott, ezután már õ is csendben, monoton jött velünk. Deszknél volt még egy geoláda, amit meg akartunk keresni, de Heyjoe sikeresen lebeszélt róla, mondván hogy plusszban ne menjünk már egyetlen métert se. Én hallgattam rá, bölcs gondolat volt, na meg maradjon valami máskorra is :)

Szörnyen lassan ment az idõ, de még lassabban a kilométerek. De ez még hagyján, a száz méterenként levõ kilométerkövek is nagyon messzinek tûntek egymástól… Gondoltam, nem lesem mindet, egyre ránéztem, majd sokáig nem figyeltem, és utána egy következõt ismét megnéztem, és szomorúan tudatosult bennem, hogy csak száz méter telt el, nem hagytam ki mégsem egy oszlopot sem…  

Volt egy rész, ahol nem volt látható a számozás, de ezt sem vigasztalt, de ekkor már nem is volt olyan dolog a földön, ami akkor és ott jól esett volna, még az sem, ha ott helyben összerogyok, és feladom. Így ezzel ezért érdemben akkor nem is foglalkoztam, sõt még nagyon panaszkodni sem mertem,  mivel hölgy is volt a társaságunkban, és hát lássuk be, elég hülyén nézett volna ki, hogy egy nagydarab férfi áll neki reklamálni, mialatt Judit kitartóan harcolt a méterekkel.  

Mindhárman tartottuk magunkat, harcoltunk a távval, és csodák csodájára 00:47-kor elértünk a nullás kilométerjelzéshez. Ezidõtájt (ha jól emlékszem) el kezdett csendesen esni az esõ, mi pedig egyperces, de sokat jelentõ pihi, és egy utolsó lendületet vettünk a cél felé. Pontosabban elõször a két kilométerre levõ Bertalan hidat értük el, mire átértünk rajta, az esõ átváltott havazásba. Az utolsó párszáz méteren már a célt látva mentünk, ez adott plusz energiát, és 01:40-kor beértünk a célba. Ott meleg étel várt, kedves rendezõséggel, valamint nem utolsó sorban kedves és kellõen kifáradt túratársak is, akiknek ezúton is gratulálok ennek a nem mindennapi túrának a teljesítéséért.


Epilógusként egy válaszom az Index fórumán a túráról:

- "Olyan egyszerûnek tûnik így leírva: 15 oda, aztán vissza, majd 30 oda és vissza. Ennyi. Mi lehet itt  a probléma?"

- Ezt mondtam én is elõtte amikor megláttam az itinert, és ez így is van, nincs is semmi probléma úgy kb. Makóig, vagy kicsit még utána olyan 70-75 km-ig. (vagy is ez szerintem mindenkinél máshol jön elõ, de valahol Makó után)

Ez az az érzés, amit máshol nem érzel, sehol máshol ilyennel nem találkozol, amit egyszerûen nem lehet szavakkal megfogalmazni, ez az a feeling, amiért el kell jönni, ezt egyszer mindenkinek meg kell tapasztalnia.

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár