Túrabeszámolók


túra éve: 2017
Sziki gyalogos teljesítménytúraTúra éve: 20172017.03.30 12:09:35

 A reggel 4 órakor induló személyvonattal mentem le Szegedre, és a "le" itt nemcsak pesti szlengként, hanem földrajzi értelemben is érvényes. :-) Viszont ez a vonat nem áll meg Kiskundorozsmán, így volt egy órám, találtam hát egy csodálatos prolikocsmát nem messze az állomástól, ahol ilyen bölcsességek voltak kitéve a falra például, hogy "Jattot adni olyan, mint sz@rás után kitörölni - nem kötelező, de azért illik". Az egység kiélvezését követően, egy csodálatos Bézémotor vitt vissza, és rongyolhattam a Rajtba, hogy elindulhassak reggel 9 óra, a rajtidő vége előtt. 13.5 km volt oda-vissza ugyanott a táv, hát hogy is mondjam, a Gödöllői-dombságot sokkal szebbnek látom ezentúl... A futócipőnek, és a csak enyhén homokos terepnek köszönhetően, odafelé 2:06-ot mentem, visszafelé 2:07-et, a fordítón nem álltam meg, viszont a Kulipintyó csárdában betoltam egy sört. Mindezt hálából, ugyanis a Rajtban nem lehetett a teli zsákot otthagyni, merthogy nem vigyáznak rá, és a kocsmáros nénit kértem meg, hogy legalább oda-vissza ötöt hadd mehessek nyolc kiló teher nélkül. Úgyhogy volt ebben a szakaszban mintegy 1-1 kilométer futás-színlelés is. Amúgy a rendezők aranyosak voltak, minden kanyarnál állt egy eligazító-emberke, a Kulipintyónál kétszer is ehettem mangalica-zsíros kenyeret lilahagymával, kétszer adtak fél liter vizet és egyszer meleg teát, meg kétszer repi-krékert. Díjazás viszont nem volt semmi, a Rajtszámom (amin az idők is rajta vannak), illetve a netről is letölthető térkép a kézzel fogható emlékem a túráról. Továbbá a Célban álló hölgyeknek pecsétjük sem volt, kézzel írták be a Kárpát-Medence-Kupa igazoló füzetébe a túra nevét. A Decathlon volt a főszponzor, talán egy Oklevélre futhatta volna a felfújható kapu mellett/helyett. De mindegy, érdekes volt a maga nemében a túra, egyszer ezt is látni kell... :-P Szerencsémre ismerősökkel is találkoztam Pinkert úr és Zsuzsa asszony személyében, akik nagyon kedvesen elvittek Szegedre kocsival, így a kiszemelt, Kiskundorozsmán megálló egyetlen délutáni vonat helyett az egy órával korábbi ícével hasíthattam vissza Pestre.

 
 
túra éve: 2016
Pochod Okolím OřešínaTúra éve: 20162016.11.21 18:58:16

 Ez a túrabeszámoló még aznap, frissiben készült a Fészbúkon, hazafelé tartva a vonattal, Leventevár és Érsekújvár között. Fogadjátok szeretettel! :-)


Nos,ez a brünni kiruccanás szuper volt! 

Bár,az előjelek aggasztóak voltak: a vonat,amit kinéztem Vácról,annyit késett befele,hogy kifele le se közlekedett. Így mégis csak Bubuék vonatára szálltam fel,véletlenül meg is találtam őket. Volt lehetőség a durmolásra,mert Érsekújváron álltunk fél órát,Pozsonyban meg egyet,de azt átaludtam. 110 perc késéssel érkeztünk meg Brünnbe 23:30-ra,ahol Lajos várt - elég régóta. Csalhatatlan szimatom húsz másodperc alatt egy szuper,füstös,zajos kocsmába vitt le,ahol 29 CZK a csapolt Starobrno. Eltekintve,hogy Hejnekem termék,csapolva jó. Az éjféli buszt néztük ki Lajossal,de rossz irányba szálltunk,és bár időben leugrottunk róla,a másik irány elment. Nagyon komoly a brünni tömegközlekedés: egyszerre kilenc busz indul két irányba,fél óránként éjjel,és mind tömve van! A következőig visszamentünk hát az egységbe,de azt már elértük. Lajos két személyes kirándulójegye miatt nem kellett jegyet vennem rá! Egy órára már a szálláson voltunk,ahol a vidám Oberon várt minket. Akkurátus volt a kolesz portásnénije,le kellett betűznöm neki a lakáscímemet. Ez az anyja neve hat példányban kitöltögetősdi még a kommunizmusból maradt meg,bár most újra értelme van a migráncsok miatt. Viszont 195 CZK-ért három ágyas,fürdőszobás szobát kaptunk,szappannal türcsivel,volt konyha is. Eltettük magunkat reggel hatig,aludtunk mint a tej. 

Reggel egy 12 CZK-s lityilötyit akartam a gépből,bedobom a huszast,félig kijött és megakadt. Portásnéni mondta,próbáljak még egyet,majd kitolja. Megnyomtam a gombot,visszaadta a gép a húszast,közben megindult a folyamat,kilökte a flakont,és kiesett vele a következő is! :-) Első pénzköltésem tehát a túra nevezési díja volt,30 CZK. Ezért kaptunk egy festmény jellegű lapot,túloldalán szöveggel ékes cseh nyelven,megtudtuk továbbá hogy ellenőrzőpontok nem lesznek. Elindultunk ötösfogatként Oberonnal, Vári és Kákonyi urakkal no meg Bubuval. Enyhén esegetett az eső,kábé ötven méter volt a látótávolság,viszont melegem lett hamar az aláöltözettel. Rizikófaktor volt az időtartam,ami alatt meg kellett csinálnunk a túrát:legkésőbb a 17:30-as buszt el kellett érnünk,mert az éri el neccesen az utolsó pesti vonatot,ami 18:24-kor megy. A táv 45 kilinek volt kiírva,tehát ötös átlag mindenképp kellett,és nem ismertük a terepet. Hat kili után,Adamovban Bubu elbúcsúzott tőlünk egy csodálatos panel-lépcsőnél,ő a 35-ösre ment. Mi maradtunk tovább a völgyben,és jól jártunk:érintettünk egy őskohót illetve egy szuper barlangos részt,a jelzés át is ment rajta! Ezután egy sziklaforrás jött,majd kimásztunk a völgyből,némi erdőirtás és sarazás után egy betonutas részen jutott eszembe,hogy minek szenvedek itt a gyenge térképpel,amikor le van töltve offlájnban Csehország a Locus-ra. Onnantól tudtam merre járok,és könnyebb volt tervezni. Jókat beszélgettünk,érintettünk valami várat a ködben,majd lementünk a főúthoz. A Katarina-híd után jött egy izzasztó mászás,majd megint betonon sétáltunk át egy faluba,màr túl a féltávon. De nem jöttünk még négy órája! Ezután sétáltunk fel Babilom hegyére,ami egy homokkő-konglumerátumos gerincél-taréj. Nagyon szép volt,bár nem volt kilátás a köd miatt,és síkos-jeges volt. Mindenki áradozott. Volt egy kilátó is,de a ködben minek... Ide vissza kell jönni! Bálinttal gyorsabban haladtunk,meg is lett az ára:rossz jelzésen indultunk el a kilátótól,de hamar észrevettük és korrigáltunk. Így megint összeállt a csapat,de a gerincélen buktunk fél órát és neccesnek éreztem a buszt. Erősebb tempóra kapcsoltam hát,remélve nem lesz nehezebb terep. De kiszámoltam,hogy elvileg jók leszünk. Így is lett,még az is belefért,hogy Bálint lemaradjon vasútállomást fotózni. A túrán három csúcskönyvet érintettünk,kettőben Bubunak üzentünk,a harmadikban meg Bálintnak,hogy mikor jön már. :-)Mindegyikről született fotó! A vége kissé saras volt megint,de szuper idővel,16:04-kor,8:02 alatt a Célban voltunk! A fogadtatás parádés volt! Kaptunk a tökrészeg főrendező bácsitól,aki rockeresen fogott velem kezet; viaszpecsétes okevelet,meleg teát,és ez még nem minden! Krinolint kaptunk,amit a kinn égő tábortűznél,nyárson süthettünk meg! Öt perc alatt megsült. Visszatérve az épületbe,kikértem a jól megérdemelt sörömet,csak ezért kellett fizessek 25 CZK-t,a többi felsorolt dolog belefért a 30 CZK nevezési díjba!! Simán meglett a 16:51-es busz, ahol az egy óráig érvényes jegy került 25 CZK-ba. Hevér Éva Maminka jött még el velünk,mivel Bubu nem ért még be a 35-ön - mint kiderült,három perccel kerültük el egymást. Neki is meglett így a hazavonat,meg van mentve a Nyugati holnap nappal: lesz főrendelkező és főnöki előszobás is - én és Bubu. :-) Node volt még egy szűk órám még a vonatig,mit csináljak? Ugye hogy megint oda mentem be,ahol éjfélkor is voltam Lajossal! ;-) És az vendéglő is egyben: szuper kolbászt "magyarszki korbácsot" ettem két féle mustárral,tormával,hagymasalival és savanyú pepperónival no meg kiflivel-kenyérrel,legurítottam mellé egy kori sört,és összesen került mindez 104 CZK-ba. Közben Lajos vett nekem sört a Teszkóban,darabját 9 CZK-ért,valami lengyel,de nem rossz. Na bele is kortyolok most már! Szóval,nem csak az Aldi olcsó; Csehország is! :-) Nagyon jól éreztük magunkat,ide tényleg vissza kell térni,napsütésben is!


 


 

 
 
túra éve: 2015
Mátra 115 (+résztávok)Túra éve: 20152015.06.09 22:24:02

Mátra 115.

A harmadik. Az utolsó. Vagy nem?! Legyen meg ez is háromszor, mint a Burgenland!

Kötelezõ a Mátra-Kupához, különben nem lesz meg a kellõ kilométer. És még a Vadrózsa 150 is kell majd hozzá. Felkészülés a Vadrózsa 150-re?!

Ezek a gondolatok játszanak a fejemben, már egy hete csak a Mátrára gondolok… Szerdától már a bélrendszerem is felborul. Meleg lesz. Eddig nem volt brutális meleg, sõt, el is áztunk, legutóbb Eduval Hidegkút elõtt. Most 32 fokot mondanak.

Csetelek Jocóval, menjünk megint együtt. A saúji gyorson találkozunk, nem hozott pálinkát, viszont fekete sört igen. Nem bírom meginni, nekem túl erõs. Szilvesztert is összeszedjük Vámosgyörkön, Ferike is azzal a vonattal jön (vele aztán nem találkozunk a túrán). 

Gyöngyösön van bõ fél óra a buszig, beülünk a kedvenc helyre, a lugasos pálinkafõzdés prolókocsmába. A város legdurvább arcai ismét ott vannak. Isszuk a Kõbányait, aki akar, füstöl, a mellettünk lévõ asztalnál a pasas ültõ helyében maga mellé hány, aztán iszik tovább. Tibi Atya, profi szint. Nem isszuk teli magunkat, mert fél óra buszozás iszonyat hosszú idõ a húgyhólyagoknak, tavalyról tudom.

Kisnána, megérkezés. Hamar átvesszük rajtcsomagjainkat, és be a várba! Szilveszter sátrazik, mi megyünk a terembe. Szinte még üres! A legszuperebb sarkot megtaláljuk, ott vannak a konnektorok! Megcsináljuk a dikót, ne este kelljen. Vagy hajnalban, ki tudja még. Irány a fagyizó!

A fagyizóban sör is van, meg Gyöngyösön vett pálinka is. Jönnek az ismerõsök. Pesza, Laci bácsi, és végre a Nagy Átol is befut! Mindenki trécsel mindenrõl. Aztán megunjuk, és átlibbenünk Bari-tanyára, az este ott szokott igazán beindulni.

Bari-tanyán már mindenki ott van, Sanyika, Messner, Gabi a „koboldlány”. Szilveszter híreket hoz Csadó Bandiról, aki csak reggel jön. Elõkerül a Szarvasvér is, meg némi éneklésekre is emlékszem. Estére meghûl kicsit, Jocó elszalad a polárért, amit csak ekkor használok a hétvége során. A pálinkát a végén ottfelejtjük, de macokkal jól lakunk. Este 11 körül ágyban vagyok, akarom mondani, hálózsákban.

Rosszul alszom. Négykor már fenn vagyok, meg utána fél óránként. Az összepakolás is nehezen megy. Húzom is az idõt, mert reggelire tojást rendeltem, amit most érzem, hogy nem kéne kiváltani. Úgyhogy csak fél hétre megyünk át, teázni. 

Rengetegen a rajtban, didgeridoo sajnos most nincs, a dobolás meg önmagában idegesít. Kezelek pártucat emberrel, Dani, Moiwa, Tinca, és sokan mások. Megjött Bandika, teljes a csapat! Neki nagyon drukkolok, hogy megcsinálja majd, tavaly le kellett nevezzen. KLN Tündi is megvan, de gyanús, hogy gyors lesz nekem. Elindul a mezõny, szólnak a kereplõk.

Száz méter múlva rájövök, hogy nem tudom a Csabi tempóját tartani. Túl erõsen bekezd a mezõny. Jocóval végig együtt készülünk menni, meg Bandiékkal is nagyjából egy ritmusban vagyunk. Most is 28 és felet tervezek, tavaly 24:59 lett, tavalyelõtt 26:07, de ezek az adatok semmit nem jelentenek. Már most olyan meleg van, hogy pólóban indulunk el. Jocó úgy számol, hogy Galyatetõtõl lesz durva a meleg.

A Jagusnak kicsit beáll a sor, de jó tempóban haladunk. Futócipõ van rajtam, amit ajándékba kaptam a Gerecse után, ahol Istit kísértem. A bakancs elõre van depózva Szorospatakra, meg a botok is, a vékony polárral együtt. A lámpa azért nálam van, ki tudja? Eddig elõször Ágasvári ház környékéig, illetve Ágasvár csúcsáról lefeléig jutottam el lámpa nélkül. De fõ a biztonság. 

A futócipõ eddig jól teljesít. Meg kell tanulnom, hogy ne rúgjak bele a kövekbe, mert nem védi úgy a lábamat, mint a bakancs. Viszont könnyû. A meredekeken óvatosan kell lépjek, mert nem is fog annyira. Oroszlánvárba azért sima az út, betömörödik a nép a végére.

Kipróbálom az izót, borzasztó rossz íze van. Meg egy-két falat kaja, de nehezen csúszik. Nyomulunk tovább! Szenya hegyek jönnek, a Nagy-Szár-hegy a legdurvább, de túlesünk rajta. Iszok a csúcsán. Markazi-kapu, innen nincs négy kili a Kékes! Viszont van havária, a Rózsaszállás túráról tudom. Keresztbe dõlt fák, eltûnt, kicsúszkolt útvonal. Mindenesetre jobb, mint egy hete, mert száraz. Surdékkal elõzgetjük egymást. Bandiék lemaradtak. 

A Kékes megvan három óra alatt! Ez majdnem hatos átlag, letudtuk a Keleti-Mátrát, amit annyira nem szeretek, mert túl vad. Tibi kínálja a kólát, a baracklevet, benn meg kompót van, oliva, gumicuki. Szénhidrátot nem kívánok. Összeszedjük magunkat, Moiwáék is még itt vannak, befut Szilveszter és Bandi is. Csabi is megvan még a ponton, aztán elhúz. Bizderi Robi kerülget még minket.

A pontról Varjas Andris rossz irányba indul el, útbaigazítjuk, aztán eltûnik. Irány Sombokor! Jocó félti a térdét, én kipróbálom a futócipõt lefelé is, állva hagyom a csapatot Moiwástól –Csabistól. Aztán persze megvárom õket, együtt megyünk egy darabig Mátéval, kitárgyaljuk a legújabb pletykákat. Sasvárra leérés elõtt elengedem õket, hogy Jocó se maradjon le. 

Sasváron várom már az eszem-iszomot, Berta Gabi kínálja a mentateát. Bandit csak rábeszélem, kettesben megiszunk egy sört. Több nem is kell, de lesz mit kiizzadni a Lipótnak menet. A leggyorsabbak három óra alatt jutottak el idáig, nekünk ez négy és fél volt. Itt is eszem kompótot. Egyszerûen túl sok a kaja, kezd meleg lenni, és nem csúszik. Elindulunk, Bandi még ráerõsít a tüdejére egy szálat.

A Lipótban nem a mászás a rossz, hanem elõtte a mély útvályúban a meredek emelkedõ. Kapkodom a levegõt, de jó ütemben megvan. Innen sétagalopp fel Galyára, Jocó elhúz, mi követjük. Az erdõben kellemesen hûs az idõ, de ahova beér a napsugár, már tíz fokkal több.

Galyán még mindig fel van túrva minden, kicsit nehezen találjuk meg a pontot. Lepakolok mindent, most nem kell esõkabát se a Galyavár-körre. Anna érkezik már a körrõl, második körösöknek elsõbbség! – kiáltja. Ösztökélem a mieinket, hamar induljunk el. Nagy kõ esik majd le, ha megvan a Galyavár, már csak, egy, két, há… -kilenc mászás van hátra! Lefelé mesélem Szilveszternek, mekkora állatság volt a Galyavár 110, mutatom, lefelé hol csúszott ki mindenki. Jocó megint ellépett, meg Bandi is, mint kiderül azért, mert azt hitte, mi léptünk el elõle, és üldöz minket. Almáson aztán összeverõdünk.

Almáson van dinnye!! Meg kompót is, nagy nehezen letolok három szem ropit, nem lesz ez így jó. Jocónak nehezen megy a felfele. Bátorítom, hogy a Lipót rosszabb, meg hosszabb is. Fent megvárom. Laci bácsi a vidám pontõr a csúcson. Innen együtt mennénk, de Jocó megint lemarad. Sebaj, a ponton meglesz. Kezdek éhes lenni.

A levest teli kérem, mert érzem, hogy keveset eszem. Viszont így nem bírom megenni. Szabolcs Tamás érkezik, beszélünk, aztán fut tovább. Kérek mentateát, de kezdek megzuhanni a melegtõl. Már nagyon kéne indulni, és Jocó még sehol! Nézegetem a Galyavár 110 Mérföld reklámját, demoralizáló, elõttünk a nagyja még, bár a szintbõl már egyharmad felett vagyunk. El kell indulni, közben beesik Jocó. Rosszul van… Kiütötte a meleg. Elkísérik vécére. Mondom neki, lassan megyünk, guruljon utánunk.

Lefelé Bizderi Robi is csapódik mellénk, sztorizgatnánk, de én kezdek rosszul lenni… Nem bírom a meleget. Egyszerûen nem bírok lépést tartani velük. Vajon Edina ott lesz a Hatökör uránál? Nem árt meg ilyen meleg egy kismamának? Ha én beledöglök majdnem?!

Feltámolygok Hatökör urához. Meglepetésemre MLN Edit és Emese fogadnak, Emese készít rólam egy mindent leíró fotót… Edit viszont õszintén aggódik, ami nagyon jól esik. Jön a brutál emelkedõ! Megpróbálok egy négyes tempót tartani felfelé, az összes erõm elfogy, mire felérek. Ráadásul, megfájdul a torkom, és egyre nehezebben kapok levegõt. Már csak ez hiányzott! Beszédülök a pontra, kirogyok a lépcsõre. 

A ház elõtt bunkó motorosok vannak, odébb nem állnának. Szilveszterék direkt rájuk fújják a füstöt, mire nagy nehezen elmásznak a lépcsõrõl. Én agonizálok, nem bírok meginni egy sört, szétosztjuk. Jocó, óriási küzdésrõl téve tanúbizonyságot, beesik a pontra. Itt se bírok enni szinte semmit, de reménykedek, a Lajosháza utáni emelkedõn már nem lesz olyan meleg. Együtt indulunk el.

Nagyon kéne inni. Várom a forrást, erre ki van száradva! Bent a medencében ugyan van víz, de nem merek beleinni, hátha poshadt. Mindegy, Lajosháza közel van, csak le kell csurogni a Szar Négyszögön, amit a Mátrai Csillagokról ismerhet mindenki. Kipróbálom a cipõt lefelé is. Jól tapad! Viszont kezdek fulladozni lefelé. Mi van velem?

Leérünk, beesek a dinnye mellé. Rendes teát kérek, kezd gyanús lenni a menta. Itt se töltök túl sok idõt, nagyon el vagyunk csúszva, veszélyben érzem a teljesítést, legalábbis neccesnek. Droidmód elindulok.

A kikapaszkodó a Sárgára meglepõen simán megvan. Látszik, hogy gyorsabb ez a szakasz, ha nincs jég, hó, vagy sár rajta. Viszont a lapos szakaszon durva dolog történik: kezdek fulladozni. Hörög a hörgõm, nem kapok levegõt, zihálok. Mi van velem tényleg?! Alig vonszolom magam, de a többiek ettõl még mögöttem vannak. Itt lehetne idõt lopni pedig. Egy sráccal húzzuk egymást, sajnos nem jegyeztem meg a nevét. De a sajátomat se tudnám most. A Hóvirág-kocsma a cél most, oda élve eljutni.

Fáj a torkom, de kérek kis levest, meg egy sört, amit tündérmód kihoznak nekem. Próbálok eszegetni. Közben megjönnek a többiek, Wéhner Gézáék is. Géza nagyon empatikus ember, jelenléte megnyugtat. Viszont idegesít is, hiszen õ teljes szintidõ kihasználásra megy, és most utolért! Nem kerülhet elém, mert akkor baj van! A sör közben nem csúszik, szétosztom. De azért a két korty jól esett, de mentateát nem merek inni, inkább citromos vizet kérek. A szénsavast nem bírom meginni, bármi is az.

Elkezdek számolgatni. Szorospatak meg kell legyen világosban, most lesz hét óra, és hét kili. Ha jól haladunk, még kicsit mehetünk is utána még lámpa nélkül. De jó döntés volt, hogy elhoztam azért. Akkor viszont nem vagyunk annyira rosszak, mert csak tíz kilire vagyunk a tavalyi tempótól, és ha az 25 óra lett, hozzáadva a plusz 3 kilit, ez is meg kell legyen 28 és fél körül. De innentõl szigorúan tartani kell a menetrendet! Géza lesz a vezérfonal, akit nem szabad elõre engedni. Kissé megnyugodva elindulunk hát. Még egy kedves ismerõst találok a ponton, Riedlinger Csabit, õ is kerülget minket egy darabig. 

Minden pici emelkedõt megzihálok, de kicsit jobban vagyok. Indul a nagy lejtõ lefelé, Szorospatakra. Mesélem a többieknek a Vidróczki túrát, milyen gyönyörû, és mekkora buli elõtte itt aludni, a Dáté Panzióban. Telik az idõ, kezd sötétedni, és amikor már majdnem orra bukunk, kiérünk az aszfaltra. Szóval már sötétben fogunk továbbmenni, de sebaj, fél tízig induljunk el az a lényeg. Itt kell egy húsz perc, depózni.

Nagy dilemmában vagyok, mert nem fáj a lábam annyira, hogy le kéne cseréljem a futócipõt. Mi legyen? Megkérdezem a Nagy Öregeket, Gézát és Riedlinger Csabát, mindketten arra bíztatnak, hogy ne váltsak cipõt. Na jó, de bot viszont kell, mert talán úgy kevésbé fogok zihálni. Jocónak is hasonló baja van. Mi lehetett az, amit fogyasztottunk a túrán, máskor meg nem szoktunk? Hát persze, a mentatea!! A fene vinné el, az hurutoldó hatású, és adták literszám! Na innentõl tényleg stornó belõle, viszont nem állom meg, hogy ne kérjek Stepanek úrtól abból a csodás Fanta Citromból, ami ennek a pontnak a koronája és ékköve. Közben beesik Pálfi Laci is, szokásos mûsor, hangoskodás. De elmegy egy nõ után. Várunk még öt percet, de úgyis utolérjük majd… 

Indulás a sötétbe hát. Figyelni kell a Pirost, mert cseles vagy három helyen. Szokom a botot, sokat levesz a lábamról, de fõleg most a tüdõmet segíti. A sötétben hûvösebb van, kezd visszatérni az életkedvem, de az Ágasvár ettõl még nagy falat. Megfogadom, nem ülök meg a házban, csak lerakom a cuccomat és fel a csúcsra! De a házig is még mászni kell, az elsõ hûvös fuvallatok megjönnek, a Piros bevált az irtáson jobbra, pár lépéssel feljebb Pálfiék keresik a jelzést. Itt sokan el szoktak tévedni. Még egy kis mászás, és utána csak szintben séta a házig. Sokan nem tudják, hogy a rétet kikerüli a jelzés, így mindenki körben támadja a házat minden irányból.

Belépek a házba, dögmeleg van. Na itt nem szabad leülni! Gyors pohár citromos víz, ami túl cukros, és droidban fel a hegyre! A háztól öt méterre totál szétcsúszott alak keresi – a házat, Laci-hangja van… Jocóval, aki meglépett, szembõl találkozom, de a cipõ jól fog, és fél óra alatt megjárom oda-vissza. Jocót a padon találom kint, megint rosszul van… Bemegyek, még véletlenül sem kérek se tojást se semmit, csak újratöltöm a flakont citromos vízzel. Induljunk el, bíztatom nagyon Jocót, aki szét van esve, de elindul utánunk. 

Egy csapat verõdik mögém, látják, hogy ismerem a terepet. Régebben a háztól volt szalagozás, most viszont a jelzéseken kell elindulnunk, és a Barlang-jelen kell majd letérnünk. Megy a sztorizgatás, de figyelünk, és megleljük a letérõt. Ugyanígy meglesz a Zöld is. Érdekes, itt meredekebb emelkedõre emlékszem, most jobban megy a felfelé, de megint zihálok, be kell lassítsak. Fallóskúton bevárjuk egymást, Jocó is beesik, csodás felépülésrõl adva tanúbizonyságot megint. Nagyon kéne enni, és nagyon nem megy! Gumicukit keresek.

Lefelé is az újdonsült túratársakkal haladunk, egyikük elsõbálozó, de nagyon jól bírja, valaki rálép a botomra még a betonúton. Megleljük a beágazást, vagy tíz fényvisszaverõ jelzi. Át kéne érni fél kettõig Hidegkútra, számolgatok magamban, hogy tuti fél óra fórunk maradjon a végére! És hol van még a vége! Keresztesen minket régebben lehagyó arcot látunk, sajnos sántikálni, feladta a srác…

Együtt marad a csapat továbbra is. Én nem bírom a felfelét a hörgõm miatt, de látom lámpásaikat. Bandiék elõttem, Jocó valahol mögöttem. Monoton megyünk felfelé, leküzdjük az emelkedõket. Elkezd korogni a gyomrom, letolok egy gumicukit. Aztán hopp, és mi van?! Sorban állás a pont elõtt? Ne már!! De csak két perc, és bejutunk, meglepetés idõvel: 1:03! Ez szuper! Fogtunk húsz percet! Félszegen mondom a többieknek, akik közül az egyik a Cser Zoli, hogy 1:25-kor indulás. Mindenki agonizál, Fülöp Zoli öntené belénk a lelket, meg a teát. Csak ne mentásat, ha kérhetem! Valahogy legyûröm a levest. Közben beesik Géza, Surd, és Bajnai spori is, aki kérdésemre, hogy –Hogy vagy? –rádõl az asztalra és elalszik.

Némileg pofátlanul, 1:16-kor indulást vezénylek. Jocót nagyon próbálom húzni, a Muzsláig próbál velem jönni, mondja. Bíztatom, hogy ha tartjuk a tempót és a pontokon kevés idõt töltünk, kábé egy órát hagyhatunk benn, de felet biztos. Ettõl még fárad. Zolival viszont jót dumálunk, ez olyan ismerkedõs beszélgetés, látom szeret hencegni, de nem zavar – nekem a Nagy Átol a barátom, hol van ez Õhozzá! Zoli ötödszörre csinálja a 115-öt, én meg harmadszor. Van rajta nyomkövetõ is, pirosan villog. Visszafogja magát a két társa miatt, egyikõjük 12-edszeres teljesítõ – lesz, ha beér. Nagyon pontos tervem van, fél négy elõtt Muzsla, fél ötre Diós-patak, hétre Havas, fél tízre Tót-hegyes, és legkésõbb tízre Világosvár. Így kerek három óránk maradna az utolsó 10 kilire, amiben van ismeretlen rész. Így meglehet! De mindennek alapja és sarkköve a Muzsla!

Jocót húzom tovább Nagyparlagtól. Zoliék kissé lemaradva, Szilveszter és Bandi még a házban ott maradtak. De mi ketten elõl, és monoton tempóval megkezdjük a Zöld Háromszöget. Nincs pihenés közben! A vége a legmeredekebb, hõsiesen felküzdjük magunkat, de a nyeregben innunk kell. Cser Zoli ezt kihasználva elhúz, de a csúcs elõtt pár lépéssel neki is meg kell állnia inni. Odacsapok a csúcskõre a botommal, és beesek a pontra.

Idén nincs erõm elõvenni a gépet, és lefotózni a banánfát… Kis vizet kérek, újra töltöm, amit kell. Jocó mondja, elenged minket. Nem bírom tovább gyõzködni, ha Diós-patakon még meglesz, tovább jön, ha nem, hát legyen ez az õ döntése. Eddig szuperül jött velünk, le a kalappal! Én se vagyok egy fittipaldi, de ezt most nagyon meg akarom csinálni, és matematikailag még van rá esélyem. A lábam jól bírja a futócipõt, nem fáj úgy a bokám, csak az achillesem, az meg mindig szokott. Ja, és hamarabb értünk fel, mint terveztem, 3:10-kor fenn voltunk! Emlékszem, anno a Csabival ez kettõ órás menet volt. Nem kéne ellazsálni, bár nehéz felállni, 3:20-kor elindulunk lefelé Zoliékkal. A pontõrök itt nagyon kedvesek voltak, hajráztak minket!

Szóval lefelé. Haladok elõl, de nem megy a tempó, most épp lejtmenetben tör rám a zihálás. Elõzgetjük egymást Zolival, de elférünk az erdõben. Közben elõször pirkad, majd hajnalodik, aztán teljesen ránk virrad, mire leérünk… Anno a Havas elõtt-után szokott lámpaoltás lenni, de ezek szerint sikerült Szorospataktól tartani a tíz kilis hátrányt, ami bíztató a végére érve! Kissé elfáradva érek a pontra, 4:35. Kevés volt a 70 perc, de megvan nagyjából az idõ! A pontõrök minden beérkezõt, idáig eljutót megtapsolnak, jól esik! Kérek kólácskát, vagy vizet, vagy bármit, elõször sikerül pár szem ropit ennem. Meglepetésre beesik a Géza-Surd-Bajnai trió, nagyot hajráztak! De se Bandiék, se Jocó… Döntenem kell, nem várhatok most, nem várhatok már…

Elindulok egyedül. Tudom, hogy Cser Zoliék úgyis hamar utolérnek felfelé, nem aggódom. A forrásnál látok egy alakot, kissé ismerõs, de ez nem lehet… Aztán mégis, õ Tóth Feri, aki szintén elsõbálozó, és nagyon erõs! Megint megvan, kit kell húzni. Feri morgósra szétcsúszta magát, fejben kell segíteni. Én meg nem bírok fel és le menni, de van tervem. Szóval innentõl egy csapat vagyunk! Zoliék is meglesznek. Jön János Vára, egy nyalánkság, a tetején bevárom a többieket – futócipõ ismét rulez volt, de a botok is kellettek. Erre Feri a tetõn fogja magát, és elkezd erõbõl futni! Aztán csak belassít hozzánk, dumálgatunk, méricskéljük a Havast. És igen, felkel a Nap…

Kénes-forrásnál ismét kedves pontõrök, már 102 kili, de a forrásból most nem merek inni, csak a ballonos vízbõl töltök. Brutális miniemelkedõ, rét, megint le, megint fel, de ez már a Havas! És ott elõttem a Vincze Zoli?! Hogy mi van?! Tényleg õ az!! Mondja, hogy pont harminc óra alatt simán meglesz neki. Cser Zoli elhúz, Vincze Zoli meg engem enged elõre, igen elõzékeny. Feri a nyomomban. Szépen meglesz a Havas, és még nincs hét óra! 6:48, fogtunk újabb tíz percet! Szuper!

Két percet se pihenek, akarom mondani, pihegek, ahogy felért mindenki, elindulok. Tudom, hogy most nem fogom a lejtõt megfutni, mint tavaly Wágner Andrással… Kezd érdekelni, hogy lesz a vége. Fajzattól szembe, és a Patai Mátra inverz útvonalán? Úgy látom, nem, mert nincs jobbra letaposva… A többiek a lejtõ után utolérnek, és ott is hagynak. Sebaj, Fajzaton úgyis megállunk. Na és ki van Fajzaton? Edina! Végre! És MLN! És Tibi! Elõször nem fogadom el a sört, a nõk azt hiszik, viccelek. Aztán, hogy mindenki más is elfogadja, csak kérek egyet. De nem megy a szénsavas a torkom miatt… Félig megiszom, a többit kortyolva a Káváig.

Az összes hegy közül a legkellemesebb, leglankásabb most is a Káva. Simán föl lehet rá sétálni. Mondom ezt úgy, hogy a többiek lihegnek a nyakamba. De azért tartjuk egymás tempóját, váltogatjuk, ki megy elõl Tót-hegyesig, ami szintén a vártnál könnyebben lesz meg. Tartanunk kell az idõt is, mert nem tudunk szintidõ-hosszabbításról, a fajzati pontõrök se hallottak róla. Monoton tempóban megvan a Sárga + vége, nagy fújtatás! Cikk-cakk, megint cikk és megint cakk, a köveken Cser Zoli jön szembe, de ez már a csúcs, a Tót-hegyes! Még van palacsinta!! És még csak 9:10 van! Ez szuper idõ, most már tudom, hogy meglesz, de még bármi lehet a végén… Tóth Feri nem kér palacsintát, csak vizet. Lent megvárom az elágazásban, mondom neki. 

Mielõtt az elágazásba érnék, gõzerõvel jön fel Surd, és húzza Szilvesztert és Bandit! Fantasztikusak! Meglehet nekik is!! Megmutatom, merre kell menni tovább; és hogy a Zöld Négyszöget nagyon figyeljék, mert Edina is ott nyalta el tavaly, és erre most nincs idõ! Feri utolér, csörög a telefonja, Darabos Zoli hívja, aki figyeli az élõ közvetítést. Azt hiszem, mögöttem van, és befordulok a Zöld Négyszögre, amit nagy tábla jelez idén. A forrás elõtt viszont észreveszem, hogy továbbment! Szerencsére észreveszi, hív telefonon, és visszanavigálom. Mérges, mert a telefonálás miatt nézte be. De csak két percet, ha várok rá a forrás rétjén, és megjön futva. Innentõl nem futunk, de a hátamat figyelje végig! Jó hangulatban tartunk lefelé, csatlakozik hozzánk egy srác, aki kakilni volt az erdõben. Közben Zoliék jönnek, majd elhúznak.

Utolsó, UTOLSÓ csúcs jön! Nem kell tõle megijedni, de nem is kell nekimenni, meglesz az a Világos-hegy. Na mostantól megkapjuk a hõséget. Viszont felérünk, 9:57-re!! Mit is mondtam Szorospatakon, hogy tízre legyen meg? Nagyon elégedett vagyok! Kapunk vizes zuhanyt a nyakunkba, itt már elõveszem a gépet is, meg iszunk. Egy hideg sör is elõkerül, ezt berakom a zsákomba: a lejtõ elõtt nem merem meginni. Megindulunk csapatban, de a lejtõ elején elõre kéredszkedek, és lerongyolok a meredeken öt perc alatt. Kell a lelkemnek…

Kísérõm lesz egy srác, aki ismeri a Zöld + beágazását (ez az, amit anno a Patain Õrsi Annával benéztünk). Feri is jön. Kezd melegem lenni, a srác túl gyors, de a beágazás jól ki van táblázva. Ezután Feri kezd túl gyorssá válni, de a mûútnál mindketten iszunk. Nekem másfél deci vizem maradt, és ki kell tartson a végéig. Pedig most jön a feketeleves… 

A mûút után nem a Patai inverzén megyünk, mint ahogy azt reméltem, hanem szalagozáson. Nyílt terepen, tûzõ napon, szerencsére jön egy kis felhõ. Frissen kivágott, bozótos útvonal, csak értelme nincs. Valahol az erdõszélen, mint a villám, jön Surd és elõz! Aztán csak rátalálunk a Patai útvonalára, le a betonhoz. Itt szokott lenni a cseresznyés pontjuk… Innen már a beton lesz? És az hogy megy be Patára?

Nos, cikkcakkban megy be. Brutális megfövés kezdõdik a dögmelegben, betonon, kezdek émelyegni. Szidunk mindenkit, inkább vitték volna fel a Havas oldalába, az erdõbe, mint hogy itt szívatnak minket. És élek a gyanúperrel, hogy még a Várhegyet is ki kell mászni, és lesz ott egy titkos pont…

Már kezdem nem bírni a többiek tempóját, de csak beérünk a faluba. Azaz csak érnénk, de ott a megénekelt szalag, fel a Várhegyre! Páran csuklanak a célban biztos, mondunk csúnyákat. Elhatározom, hogy a pontõr hátán fogom kettétörni a botomat. De szerencséje van a nem létezõ pontõrnek, meg a botnak is így… Irtózatosra vált a meleg, a vízmûnél elengedem a többieket. Ugyanis most van dél, és nincs egy kili hátra!! Innen már négykézláb is.

Lesattyogok a pincesoron, minden kanyart levágtak a szalagok, ez jó. Át a patakon, cigóház, be a templom udvarába, közben tapsolják Zoliékat, hallom. Át a zebrán, és én is kapom a tapsot…

29:11.

Leülök, az ájulás szélén vagyok. Jocó odaugrik (Diós-pataknál kiszállt, és megkapta a 88-at), segít mindenben. Messner etetne, na az felejtõs. Átveszem a díjazást, Jocóval kerestetnék baglyos követ, de az már nincs. Helyette hamar találok egy nemezelt követ, ami egy Csigusz. Miaú! –mondanák a Spongyabobon felnõttek. Betámolygok a tesiterembe, ledõlök a cuccomra, ott is fülledt a meleg, de legalább árnyék van. 

Felküzdöm magam fürdeni, a váróban mindenki egyetért, hogy ez brutális volt. M115-be ágyazott Rocky 130. De aztán jön a csoda: az uszoda! Belépek, Barta Laci a vízben, kezében a sör! Ezt vártam! Én is hozok egyet, és csobb! Jót dumálunk Sanyikával, a Nagy Átol hisztizik valami csomagon, de ez most nem érdekel. Ott van Agárdi Peti is, és megjön Szemán Zoli is. Sõt, Tóth Feri is fürdik. Kinn a melegben közben, Márton Daniék szûrnek, de nincs az a pénz és ital, hogy én kimenjek. 

Lassan összepakolunk, agyalunk Jocóval, hogy jussunk haza, de megpillantom Tóth Ferit, ahogy indulna az autójával Tatabánya felé. Pofátlanul lecsekkoljuk. Kifele menet odakiáltok Messnernek, adja a kajámat Rushboynak (megkapta). Feri is fáradt, meg hõségbe vezetni? Én bealszok mellette, Jocó meg hátul, meg kell állnunk a horti-pihenõnél. Viszont ott olyan fagyit találunk, hogy ihaj! Mohito ízû, Feri elnevezi molyirtónak, de nagyon finom! Eztán végig dumálunk Pestig, már nem alszunk el. Viszont nem megyek el hazáig, egy sört megérdemlünk Jocóval a Lakatban, és elbúcsúzunk. Utána légkondis (!) vonattal megyek haza, az állomáson pedig vár a Kedves.

Szóval ennyi, hozzátartozik még, hogy a hurutom nem javult, másnap Danival és Zolival tartottunk még egy kis aftert, most meg kedden betegállományban vagyok. A diagnózis: fûfélékre allergia, keresztezve vírusos torokgyulladással. De mire elolvassátok, jobban leszek…

Jövõre újra? Mint a Burgi után mondtam, a három is szép szám. De majd meglátjuk. Az idõjárástól függ nagyban, azt mondják, ilyen meleg még nem volt. Köszönet a szervezõknek az áldozatos munkáért, de legközelebb ne adjatok mentateát! Inkább lipton-ájsztét, abba nincs semmi allergén…

Szóval azért, csodálatos volt!!!


Képek: https://www.facebook.com/dienes.aron/media_set?set=a.932360500161210.1073742161.100001618051374&type=3

 
 
Téli sóútTúra éve: 20152015.02.10 12:26:49

 Téli Sóút 15.


Régóta szemeztem Lipák Pista kupájával, és mivel idén nincs Dél-Dunántúli Kupa és Észak-Somogy Kupa se, némileg keletebbre teszem a székhelyem, persze vigyázva arra, nehogy a budapesti túrák túlszaporodjanak. smile hangulatjel Pistával a Szomor túrán találkoztam menet közben, a táv talán legszebb részén, a Zsámbék utáni fenyves-bújkálós szakaszon. Akkor kezdett érlelõdni bennem az elhatározás, hogy jó lenne elvetõdni Pest megye kies és alföldies részére is a 2015-ös évben. Aztán mikor mondta, hogy valószínûleg utoljára rendezi a kupasorozatát, amit nem mellesleg Õrsi Anna is megcsinált már, csak a többi túrával való összeegyeztetés maradt hátra a túraév tervezésekor. Idén már nincs olyan versenykényszerem, hogy a szinttel is TTT-pontot gyûjtsek, így jöhetnek az alföldi túrák! Ennyit az elõzményekrõl.


Tápiószele pont azon a határon van, hogy még elérhetõ Szárról, pesti megalvás nélkül. Belelkesítettem a családot is, hogy együtt szerezzük meg júliusra a kupát, egy kis csavarral: apa korán kel és hosszútávokat megy, ahol tud, anya pedig a babákkal rövideket. Az éjszakai túrát viszont ki kell váltanunk, nekem várhatóan a vezetett esti túrával, másnap úgyis Hévízgyörkre készülök (bizony, a Galga Kupa is be van tervezve idénre!), a családnak pedig a Kéttorony túra legrövidebb távjával. A másik, nehezen megoldható nap az április 4-e, mert akkor van Zalában ÉDK-s túra (a három zalai közül az egyik!), amit szintén családilag készülünk csinálni, de végül is eltoltam a Kanizsa túrára az ÉDK befejezését, és így kijött a mátrix. Viszont a Téli Sóúttal is volt még egy olyan probléma, hogy aznap este rendezik a Bükkben a Bükki Kihívás éjszakai Teljesítménytúrát, amit kinéztem magamnak. Osztottam-szoroztam, nézegettem a menetrendeket Pista segítségével, végül is úgy döntöttem, maradok a rövidebb távnál, mert onnan korán –és nekem vonattal ingyen- át lehet jutni Egerbe. Viszont még így is a legkorábbi vonattal kellett eljöjjek otthonról 4:25-kor, hogy reggel 8-ra a rajtban legyek, ennyit jelent, hogy át kell jönnöm a Dunán. A család persze nem volt ilyen idõhöz kötve, nejem és a gyerekek késõbbi vonattal jöttek, és kedves családi ismerõsökkel túráztak, akik Káván laknak. Innen is köszönöm Ildinek és Gergõnek a segítséget!


A szolnoki vonaton nem igazán kerestem ismerõst, inkább aludtam, Nagykátán ébredtem meg magamtól. Leszálláskor viszont rögtön megtaláltam Szemán Zolit és Agárdi Petit, együtt mentünk a rajtig, közben elemeztük a tavalyi eredményeinket (ha Sára Peti csuklott ezen a reggelen, az ezért volt). Majdnem elmentünk a Mûvház mellett, de az éppen indulók visszairányítottak a rajtba. Lipák úr ahogy meglátott, rögtön behívott minket Petivel egy eldugott szobába, ahol nem a szabadkõmûves szeánsz folyt, hanem a bitang erõs de csodás illatú almapálinka a feles pohárba. Vizet kellett kérjek, hogy éhgyomorra meg tudjam inni. Az aperitif után már csak nevezni kellett.


Agárdi úr elfutott, én viszont megláttam Szilágyi Erzsit, de õk meg késõbb indultak Szemán Zolival, szöszöltek még a rajtban. Mindegy, elindultam egyedül, az útvonal úgyis egyértelmû: át a településen, a híd után pedig balra, az már a Sóút. A Tápió hídján viszont meg kellett álljak fotózni, meg utána a libákat is. Így Erzsiék utolértek, és innen együtt mentünk, kellemes hatfeles tempóban, ahogy az alföldiek szoktak az Alföldön... El is meséltem rögtön azt a többször tapasztalt élményemet a Bartinán, hogy az alföldiek meglépnek az elején, aztán amikor Grábócról a Kéken ki kell kapaszkodni a nyeregbe az erdészlak felé, ott lihegnek meghalva, én meg sétálok el mellettük.


De vissza a túrához, a Sóút elején egy egykor láthatólag tájháznak felújított vályogházikó mellett mentünk el, sajnos már nem üzemel, a tábla leszedve. Innen széles szekérút kezdõdött, amit évszázadok óta járnak. Szerencsénkre le volt fagyva a sáros szakasz, a szél is közepes erõsséggel fújt, hó nem volt viszont szikrázó napsütés. Jó messzire el lehet ilyenkor látni, én viszont a hegyekhez szokott szememmel nem tudom bemérni a távolságokat. Például, a Tápiógyörgyei vasútállomást sokáig csodálhattuk, mintegy köpésre tõlünk, de a térkép szerint légvonalban is három kilométerre van! Amik segítenek ilyenkor a bemérésben, a keresztek. Viszonylagos gyakorisággal sorakoznak a feszületek a Sóút mentén, ahol megpihenhettek a gyalogos vándorok. Nekünk az elsõ pontunk volt egy ilyen keresztnél, ahol narancsot kaptunk. Erzsi nekem adta a sajátját, amit utólag nagyon köszönök, ugyanis a Bükkben, az Õserdõben került elfogyasztásra, este tizenegy körül, és életmentõ volt!! smile hangulatjel


Ezen a szakaszon már kezdett megolvadni a jég, és körülöttünk a belvíztavakon gyönyörû rianások voltak, amiket le is fotóztunk. Közben sokat beszélgettünk a megcsinált és leendõ túráinkról, számvetést tartottunk mindannyian. A szél néha erõsebb lökéseket is produkált, de mivel eléggé gyorsan haladtunk, nem fáztunk. Meg engem még mindig melegített Pista alma-csodája. tongue hangulatjel


De minden útnak is vége szakad egyszer, egy út közeledett Tápiógyörgye felõl, és kiértünk a Pokolcsárda ellenõrzõpontra, ahol egy szép pihenõhely és játszótér fogadott minket, életnagyságú mûanyag háziállatokkal, egy csacsival, egy muraközi lóval és egy mangalica disznóval. Nosza fel is hívtam a családot, mire számítsanak, nejem közölte rögtön, hogy a gyerekek rosszak és már most úgy néznek ki mint a varacskos disznó. Persze, mert nekik már megolvadt a sár felszíne, és direkt belementek a belvízbe. De a játszótér reménye felvillanyozta õket. A kis pavilonban, ahol téli fagyit kaptunk, Erzsi javaslatára kinyitottam a falon az ablakot, ahol egy fülesbagoly bámult vissza rám, a másik ablakszárnyban pedig egy pipacs piroslott a zöld mezõn. Bizony, szép lehet ez a vidék nyáron is, sõt, lehet szebb, mint most…


Itt elbúcsúztam túratársaimtól, és az országút szélén Tápiógyörgye felé vettem az irányt. Megelõztettem magam pár szintén rövidtávossal, hogy tudjak pisilni, mert erdõ híján az Alföldön nehéz elbújni. Aztán elemet cseréltem a gépben, mert az is bemondta az unalmast, pont egy szép kis elhagyott tanya elõtt egy belvíztó partján, amit muszáj volt lefotózni! Edu azóta lájkolta is. smile hangulatjel Ezzel viszont azt értem el, hogy lekéstem a vonatot. Igen ám, de ez a betervezetthez képest a két órával korábbi vonat volt! Átsétáltam a pirosan villogó sorompónál az Erdélybe tartó vonat elõtt, mert ezen a szakaszon olyan leromlott állapotban van a pálya, hogy 20 km/órás sebességkorlátozás van bevezetve, a sorompó behatási távolságát viszont 120 km/órához mérték. Értsd: ötször tovább tart odaérni a vonatnak, mint normál esetben. Ahhoz viszont nem voltam elég gyors, hogy lefotózzam a román mozdony húzta szerelvényt a túloldalról, de ez legyen a legkevesebb.


Ezután bekocogtam a faluba, de ahogy számoltam, pont az orrom elõtt ment el Újszász felé a vonat. De azt a Célkocsmát kár is lett volna nem kiélvezni: hatalmas szárnyaskerék van az oldalán, mozgássérült feljáróval is el van látva a terasz, bent pedig duruzsolt a jó meleg kandalló. Lipák úr és segítõi pedig szorgalmasan írták az Emléklapokat a beérkezõknek. Itt készült az a híres fotó Pistáról, némi beállítással amúgy, amit azóta rengetegen lájkoltak a fészen, nem gondoltam, hogy ilyen híres fotó lesz, de utólag örülök neki. Visszatérve a kocsmára, volt egy két igazi „bútordarab”, de mindenki jó fej volt, aki még tudott beszélni. Végül is, egy korsó csapoltat ittam, amit mindenhol kipróbálok, ezzel tesztelem le a helyet. Kissé drágálltam, így utána egy üveges Rocky Cellart toltam még be 185-ért, csak hidegen és csak üvegbõl meg lehet inni azt is. Vannak ilyen emlékeim ifjúkoromból a Blaha melletti Stáhly Pincébõl, ó az a hely, ó az a csodás ifjúság és hõskorszak, ó a Csánk Norbi meg a Csadó Bandi, akikbõl azóta szintén teljesítménytúrázók lettek! smile hangulatjel


No, miután így meghatódtam a múlton és magamon, elérkezett a búcsú ideje. De nem Pistától, mert õ is Szolnok felé tartott, a harmincas táv céljába. Megnyugtatott, hogy Újszászon is van kocsma az állomáson, és még búcsúzólag megkínált az alma-csodából. Megdicsérte a babáimat, milyen jól bírják a túrázást, valójában a nejemet kell, hogy õket kibírja közben... tongue hangulatjel Aztán elbúcsúztunk egymástól, hogy utamat Eger felé vegyem, meg persze legelõbb az Újszászi mûintézmény felé. De ez már egy másik történet… Köszönjük a túrát, márciusban visszatérünk a Kincsemre! smile hangulatjel

 
 
Téli MátraTúra éve: 20152015.02.03 14:57:38

 Téli Mátra M túrabeszámoló.



Kedves Teljesítménytúrázó Ifjúság!


Mivel tavaly nem volt lehetõségem egy beszámolót sem írni, mert elõször enerváltan, majd görcsösen, végül beleõrülve hajtottam a kilométereket, az idei évben úgy döntöttem, elõhúzom a Lakat Presszó sarkában szunnyadó Múzsát, és igyekszem újra írásban is megörökíteni élményeimet.


Nos, elõször is beneveztem az XL-re. Aztán Jeremcsuk Isti rábeszélt, hogy csak menjek el az Extrém Burgenland 24-re, azaz a 120 kilométeres sétára a Fertõ-tó körül, 24 órán belül. Mindezt a Téli Mátra elõtti napon, pénteken. Nekem, mivel szeretném negyedszer is a Mátra-Kupát megszerezni, meg egyéb kupákban is érdekeltté tettem magam, feltétlenül szükségem volt a Téli Mátrán való sikeres részvételre. Ezért a Burgit (aki már megcsinálta, az becézheti) 22 órán belül kellett megcsinálni, hogy autóval idõben átérjünk Okáról (Oggau) Mátrafüredre. Sikerült is a túra, 21:12 alatt, az elsõ felén Istivel repültünk, majd egyedül folytattam, a végére természetesen szétcsaptam magam a betonon, ami legalább 100 kilométernyi volt az összes távból. Aztán egy autóval a Széna térig jöttünk, ahol fél hatkor beszálltam Pálfi Laci eredeti helyére (õ mégsem jött át és felajánlotta nekem), Fülöp Zoli autójába. Na, ott sikerült aludnom egy kicsit, Gödöllõtõl Mátrafüredig. De a kialvatlanság volt a kisebbik gond, az adrenalin ilyenkor nálam az egekben van, hanem amikor kiszálltam Zoli autójából, észleltem, hogy egyszerûen nem tudok járni. A bal lábamat alig bírtam emelni, a forgóm berozsdásodott. Egyéb fájdalmam, mint például a térdfájás vagy a csonthártya nem volt, csak mechanikailag képtelen voltam a gyors mozgásra. És éreztem, hogy ez nem olyan lesz, hogy majd bemelegszik. Szóval, ahogy beléptem az épületbe, megkérdeztem az ott vidáman gyülekezõ Messneréket, nem-e lehetne rövidebb távon indulni, mert kétségesnek tartom tíz és fél óra alatt a negyven kilométer teljesítését. Kiderült, hogy az elején csak az itinereket vesszük át, itt pedig bármilyet átvehetünk, és a rajtnál mondjuk be a kódot. A kódra pedig nem emlékeztem úgyse, akkor nevet meg címet kell bemondani és majd mire visszaérünk, kikeresik. Bagira nem akart sorban állni, adott pénzt hogy kérjek ki egy M távot, hát kértem magamnak is. Ezt hívják spontán elhatározásnak. Nem is néztem meg, merre megy az M táv, csak annyit tudtam, 25 kilométer. Ez még talán bennem van.


A leányok 7:04-et írtak a rajtlapomra, ennek még jelentõsége lesz… Ugyanis nem néztem meg a szintidõt, hanem a hivatalos rajtolás után megkerestem még Fülöp Zolit, hogy az autó hátuljából csak vegyük ki a többi cuccomat, beviszem a megõrzõ terembe, mert sikerült rövidebb távra neveznem. Azokkal még visszasattyogtam, és megtettem életem legjobb döntését (a házasságom mellett): visszavettem a puha, vastag zoknira a Fertõ-tavon teljesen szétázott, lyukas bakancsot. Tehát megõriztem száraznak a sportcipõt. Az angyalok fogták a kezemet, az biztos, tekintve a túra körülményeit, amirõl még csak sejtéseim voltak akkor!


Elindultam tehát. De ezt túlzás annak nevezni, vánszorgás volt az. Vidám és kipihent arcok húztak el mellettem, elhúzás alatt értendõ minden 4 km/h-nál gyorsabb testmozgás. Toplak Józsi utolért, gondoltam õ jó lesz, mert szóval tart – értsd: õ viszi a szót, én meg tartom a tempóját. De hamar kiderült, hogy ez sajnos nem fog menni, az õ szûk ötös tempója is sok volt nekem. Elengedtem hát, és bevetettem magam a Zöld jelzésen az erdõ sûrûjébe. Meg a full sáros takonyba, ahol egyszerre akart menni ötszáz ember. Meg a futók. Mindenki mindenhol próbálkozott, gyakorlatilag már itt nem foglalkoztam azzal, hogy be van ázva a bakancsom. Valahogy átjutottam ezen is, és még nem is voltam annyira sáros. Viszont a rét szélén mindenki bevetette magát a bokrokba, fölöttébb gyanúsan! Az a kis erecske ugyanis, amit átugrani szoktunk nyáron, mintegy öt méter széles és fél méter mély folyammá változott az úton, és lejjebb lehetett valahogy átkelni rajta. Valahogy? Már voltak, akik itt is úsztak, de nekem valami kõrõl kõre mutatvánnyal sikerült benavigálnom magam egy kis szigetre, onnan pedig jeges ágas álzsombékokon át kikecmeregtem. Na, tovább, mindenki kielõzgetett közben, aki élt és mozgott a túrán, de a bánya megkerülésénél arra is rájöttem, hogy egyszerûen nem megy a felfelé a bal lábammal. Ez így nem lesz egyszerû… Megnéztem a szintidõt: hét óra volt ráadva a 25.3 km-re. Na, jól elb@sztam az idõt a rajtban – szidtam magam. Mindegy, újabb patak következett, de ezt lejjebb ahol ugyan mélyebb volt de keskenyebb, egy életem – egy halálom jeligével átugrottam egybõl. Ekkor elõzött Tinca (elõször), csak nem vett észre. Mondjuk én is csak hátulról szoktam észre venni amikor elhúz, nem róttam fel neki. Dagonyáztunk tovább, egyre jobban kezdtem unni a tömeget, és Lajosháza csak nem akart eljönni. Az egyik emelkedõn elõzött Andi, kértem tõle egy biztató mosolyt, és kaptam is! J Mondta, elég rossz bõrben vagyok, ezt biztosan jól látta… Egyszerre lejtõ következett, majd mindenki elkezdett csúszkálni lefelé a jeges-sáros-havas latyakban a patak partjára. Mit patak, a Zagyva közepes vízállása folyt ott keresztül mindenen, a betonlap-átkelõ tetején is, mintegy 30-40 centi mélységgel! Ott már mindenki röhögött – vagy sírt, mindenesetre mimikailag megmozgatta a látvány a leérkezõket. Hamar eldöntöttem, hogy egyelõre most lett melegen nyirkos a bakancs belseje, így szépen levettem, zoknit bele, gatyát felhúzni, és át a patakon! Kneipp-masszázs ezerrel, nesze nektek. Túloldalt spontán ötlettel elõkaptam a pulcsimat, ráálltam, így nem csurom vizesen, hanem kicsit szárítva tudtam a zoknit felvenni. De le kellett üljek hozzá, így ezzel a patakgyaloglós mutatvánnyal elment vagy tíz perc. De már sejtettem a sorsomat, merre kell továbbmenni: a Zöld + völgyében, tehát amiben ez a folyam folyik…


A ponton kézbevettem egy almát, és megnéztem a telefont: 9:04, és az itinert: 6 és fél kilométer. Két óra alatt. Nagyon necces lesz ez a hét órás szintidõ, lehet csak sétálni jöttem a Mátrába?! Na olyan nincs! Menni kell!! Haladni! A bal lábat megerõszakolni valahogy! Viszont tudtam, hogy a Zöld + kétszer kel át a megáradt patakon, egyszer oda, egyszer vissza. Úgy döntöttem, hogy ha már úgyis túlélõtúra lett ebbõl a vidám kis hétvégi sétából, maradok a folyásirány szerinti jobb parton, ennek viszont az volt az ára, hogy két kis lefutó gerincet kellett kimászni, ahol a patak meandere a hegyet alámosta – a jelzés ezért megy át ezen a szakaszon a túloldalra. A gerincek meredek oldala havas volt, de csúszós, többször visszacsúsztam, de találtam valami õzike nyomot, amin fel tudtam mászni. Innen fentrõl rémesen gyönyörû látvány volt a megáradt patak, ahogy gyakorlatilag kitöltötte a medrét, néhol pedig a völgy teljes alját is. Egyszer csak, a hegy felõl, egy mint kiderült fertõdi túratárs érkezett, aki eltévedt és elvesztette a Zöld + nyomvonalát. Megnyugtattam, hogy az most víz alatt van, jöjjön utánam, és csak egyszer kell patakot úszni mielõtt kikapaszkodunk ebbõl a vizes pokolból. Látta a kabátomon a még le nem vágott Burgenlandos rajtszámot, kérdezgetett milyen volt, de mindent elmondott róla a mozgásom… Aztán eljött az a patak, ami a víztározótól jött le. Ezen mindenképpen át kellett jutni, mert utána kapjuk el újra a Zöld +-et, ami felvisz a házhoz, a Hatökör Urán át. Kiadtam a jelszót egy folyami homokos szakasznál: itt kisebb a sodrás, látszólag fél méter mély csak, itt fogunk átkelni! Túratársam, miután tíz másodperc múlva már mezítláb álltam a havon és a bakancsok repültek a túlpartra, csak annyit mondott: te igazán hárdkór vagy! Ez azért jólesett a hiúságomnak. J A patak viszont mélyebb volt, mint vártam: térd helyett combközépig ért, így a cicanadrág is tepett víz lett. Innen szép gyõzni! Visszagatyáztam-bakiztam, és elengedtem a srácot, mert tudtam, hogy az emelkedõn nem fogom tudni emelni a lábam. Hát igen. Megindult az M-es mezõny is mögöttem, pár tucatnyian biztos kielõztek, mire felértem. Át az úton, be a házba, nézzük az órát! 10.29, 11 kilométernél járunk. Tehát hátra van még 14.3 kilométer és 3 óra 35 perc a szintidõbõl. Most kell meghúzni, mindent beleadni a vízszintesen, hogy a Sötét-lápa nyergéhez felfelé menetben elvesztegetendõ idõ ne veszélyeztesse a teljesítést! Ettõl még lehet, hogy a végét meg kell futni, de erre gondolni se mertem.


Gyorsan felhajtottam a teát, és ki a házból. felfele menet egy botot is törtem magamnak, de ezt ezután nemsokára elhajítottam, éreztem, hogy gyorsabban tudok haladni. Megjöttek a hosszútávos futók, kezdõdött az elõzgetés. Próbáltam kitéregetni, de magam is toltam magam, teljes erõbõl, ahogy bírtam. Itt már volt hó rendesen, nyomvályúban kellett haladni, de a futók nagyon rendesek voltak és kikerültek sorban. Itt a keresztezõ patakok sem voltak olyan mélyek, az a 30 centi már meg sem kottyant. Szép havas táj, ezt már szeretem! Jó hangulatban, egy sárga kanyart is megejtve érkeztem Pisztrángos-tóhoz. Nézem az órát: 11:11! a távot: 14 kili körül! Ez jó! Nem kértem enni (aki itt zsíros kenyeret eszik, felfelé tutira kidobja a taccsot), inkább rögtön nekiindultam.


Ezt a szakaszt már nagyon ismerem. Háromfelé kell osztani: Gabi-halála, Sötét-lápa nyereg, Kékes. Kitaláltam, hogy ha 11:40-re felérek Sötét-lápára, akkor meglehet a kékes 12:00-ra, és akkor 2:04 marad 8.3 kilométerre, az nagyon jó lenne! Beálltam egy monoton tempóra, és emelgettem szaporán a fájó lábaimat, amennyire erõmbõl tellett. Itt azért a futók is meg szoktak lassulni, két drága hölgyemény, kedves ismerõseim viszont nem: Gabi-halála elõtt Sóskút Szépe, Szimandl Anita közeledett barátosnéjével, Judittal. Kedves szavakat, vállsimit és mosolyokat kaptam tõlük, amit nagyon köszönök! J Sõt, Judit még azt is mondta, van bennem kitartás, és tudja, hogy sikerülni fog! (Te jó ég, hogy nézhettem ki, ha õk így bíztattak?!) Ez nagyon jól esett, szinte repültem a drága hölgyek lába nyomán, és 11:39-kor fenn voltam Sötét-lápán! Meglesz az a Kékes délre, akár még egy-két perccel hamarabb is! Viszont itt a legfelsõ szakaszon már akkora volt a hó, hogy nyomból nyomba kellett lépni, emelni a lábakat, nehezítve ezzel a haladás sebességét. És a jobb lábamon combmagasságban belül volt egy tágas véres kidörzsölésem a Burgiról, ami ezt nagyon nem akarta! De eljött a fekete kõrakás, és a kerítés sarka, innen már szintben kell csak menni. Lassan várható a Tinca, számolgattam magamban, erre hátranézek és ott jött mögöttem. J Úgy látszik, az õ sebességét jobban meg tudom saccolni ezen a túrán, mint a sajátomat. Kisebb meglepetésre, utolértem a fertõdi sporit is, nem is elõztem ki, mert akkora havak lógtak a bokrokról, hogy literszám kaptunk volna belõle, ha leverjük, meg kár is lett volna érte, olyan szép volt az a pár méter.


Be a síházba, pecsételtem, és már lendültem is kifelé. Pont dél van, sikerült a terv! Most lefelé, ha jó a terep, Mátraházáig tudnék futni! Haha, futni! Elõször valami ezt imitáló mozgást végeztem 4 km/órás sebességgel a parkolón át, érdeklõdõ tekintetek sorjáztak. De miután beértem a hóba, lassan megtaláltam egy olyan kocogó mozgást, amivel haladni is lehetett olyan öt és fél-hatos tempóval, másrészt nem fájt semmim tõle. Mindig nagy élmény itt lefutni, lecsúszkálni, amíg csak tart a hó. Ami csodálatos volt, hogy sehol nem volt senki az erdõben, egyedül futhattam a napsütésben! Lenyûgözõ élmény volt! Aztán minden jónak vége szakad egyszer: jött a latyak vissza. De elõször csak barátilag. A szanatórium alatt ki volt feszítve a kötél, tök jól át lehetett haladni, lendületbõl a kis híd korlátjáig repültem. Utána jött az a szakasz, amitõl elõre tartottam a tavalyi élmények után: de az sem volt jeges, hanem csak csúszós, lazán kielõzgettem a népeket. A kiserdõben aztán megjött a sár, ennek is örültem, mert akkor a bevágás-út két oldala sem lehet jeges! Nem is volt, kellemesen sáros volt inkább, azért az alját úgy futottam meg, hogy közben fogtam a kötelet. Megjöttek közben a futók is, kerülgettük egymást, mert õk meg nem köteleztek, hanem elszálltak erre-arra. Még egy kanyar, és lent vagyunk a forrásnál! Höhö, de az a kanyar már folyós volt, sõt mi több, folyó volt. J Ez elõre vetítette, miben lesz részünk Füredig, de már nem érdekelt, csak az idõ érdekelt és a hátralevõ táv! Nohát, a pontõr srác simogatja a telefonját, és… 12:49, és 4 kili van hátra, és van rá 1 óra 15 percem!! Zsebben a túra!!


Ami ezután következett, leginkább a pamplonai bikafuttatásra hasonlított egy mediterrán özönvízben, csak itt mindenki bika volt, és mindenki bika elõl futott egyszerre. Az emberbõl, ami mégis csak a Föld szülötte, az ilye elõhívja a legelemibb ösztönöket. Rikoltozva, röhögve csattogtunk a tócsákban, csaptuk egymásra a sarat, mentünk mindenen keresztül. Egy anyuka az ötéves forma kisgyerekével dagonyázott, megdicsértem, hogy bezzeg nem átlagos, ha egy anya nem félti a gyereke ruháit. Erre azt mondta, így majd elmegy a gyerek kedve a téli túrázástól! Na, ezt kétlem, az a gyerek két nap múlva ott fog majd hisztizni, hogy mikor megyünk már dagonyázni? J De ennek a csodás szakasznak is vége lett, meg kezdtem is elfáradni a bokáig érõ sáros trutyiban történõ szaladgálástól, megjöttünk az egykori malomgáthoz. Próbáltatásaink véget értek. Fertõdi srác visszaelõzött, én meg már nem erõltettem a futást tovább. Lekocogtam még a buszmegállóig, megnézni, mikor megy olyan busz, amivel elérem a fél négyes vonatot. 14:40, ez jó lesz! Ekkor elõzött a MátraBurger (Burgerland 24 + Téli Mátra XL 24 órán belül összesen) teljesítõje, Barta Laci, aki nagy szemeket meresztett rám, hogy kerülök én ide?? Nyugi Laci, csak M-et mentem! J Bebicegtem a célba, 13:34, pont fél órát hagytam a szintidõben!!


Összességében, életem eddigi legnehezebb 25 kilométeres túrája volt (ha a magashegyi túráimat nem vesszük). Ez az elõzmények tükrében nem meglepõ, tökéletesen elértem a saját határomat. Nagy élmény volt, pláne utána az átöltözés a száraz cuccba. sajnos, a piros Burgis sapimat ott hagyhattam a teremben, ha valaki megtalálta, szóljon! L Barta Laci pedig megkapta tõlem a csütörtök este vett Börgerkinges szendvicsemet, amit végigcipeltem a Fertõ-tó körül és itt is megvolt még, ez volt az én személyes MátraBurger díjazásom neki! J Remélem, nem lett tõle rosszul…


 


Ez az én történetem, de ide kívánkozik egy kritika a túrával kapcsolatban, amit nem kívánok (én sem) magamba fojtani. Ha megnézzük a statisztikát, az XL távon tízen-páran csúsztak ki a szintidõbõl. Az M távon viszont vagy 270-en, ebbõl pedig fél órán belül mintegy százan. Az S távon is hasonlóak lettek az arányok. Ennek oka, hogy a Zöld + völgye gyakorlatilag járhatatlan volt. Amikor mi, a mezõny eleje belementünk a völgybe, senki sem szólt róla, mi ott a helyzet, tehát nem is tudtak róla. Késõbb viszont, nyilván a túrázók beszámolóinak és haragjának hatására, megváltoztatták az útvonalát: még a folyam elõtt felvitték a Sárga Négyzeten a betonútig, és azon vitték vissza a Hatökör Uráig. Ezzel viszont megnövelték a távot mintegy másfél kilivel, és elõtte beletettek egy jó meredek emelkedõt. Nos, ez hagyján, az is hagyján, hogy mi meg lettünk szívatva, hogy még az eredeti útvonalon kellett végig szörvájvörkodnunk magunkat. Az viszont nincs rendben, hogy a SZINTIDÕT nem emelték meg ennek arányában, legalább fél órával, tekintettel a megváltozott terepviszonyokra/meghosszabbodott távra, kinek mi jutott! Ez miatt a két távon mintegy kétszáz ember csúszott ki a szintidõbõl! Ez szerintem is erõs hiba volt a rendezõség részérõl, nagyon sok embertõl lett elvéve a siker öröme, nem egy nõnemû túrázót láttam sírni a célban... Ez nem az õ gyengeségük miatt volt, hanem egyértelmûen a hibás rendezõi döntésbõl fakadó csalódottság okozta. Ezen el kéne gondolkozni legközelebb… Amúgy a rendezés más szegmensére nem tudnék panaszt mondani, jó ötlet volt a levest lecserélni teára a Vörösmarty házban, még a Pisztrángosnál kéne esetleg sütit vagy sósat osztani zsíros kenyér helyett, bár ha a vadakat turista-hányással akarjuk etetni, ez sem gond. J


Jövõre? Majd meglátjuk. most már tudom, hogy az M táv a legkeményebb. ezt mondta Toplak Józsi is, és én hallgatok rá: XL, és Burgi nélkül. J

 
 
túra éve: 2014
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20142015.01.22 19:19:47

 Negyedik túraévem.


 


 


Számokban, adatokban…


142 túrán vettem részt!!


Továbbá: rendezõileg bejártam és kiszalagoztam Orbán Imre vértesi, bakonyi hetvenes és mátrai negyvenötös váras túráit, amik az õ váras kupáiba beleszámítottak, és a Mátra-Kupában is elfogadták, de a TTMR-ben nem számoltam el õket, mivel a túra napján máshol túráztam. A Túrafüggõ viszont elfogadta, ez még 190 kilométert jelentett a hivatalos TTMR-kilométereken felül. No de ne szaladjunk elõre…


 


A TTMR-tábla szerint:


Megtett út: 5326.575 km, szintemelkedés 167511 m, TTT-alappontok száma 7839.24 pont. Felnõtt II. kategóriában ez szorozva 1.1-el 8623.164 pont.


Sikerült tehát a 2012-ben és 2013-ban is megközelített álomhatár, az 5000 kilométer elérése! Sõt, volt egy még merészebb álom is: három év alatt a 15000 kilométer; ehhez 4844 és 4870 után 5286 kilométert kellett gyalogolni. Ezt is sikerült az EKUT-tal, és az év végi sok túrás meghúzással elérni, a december 31-ei nap végére. J


Kilométerben a legerõsebb három hónap: augusztus 635.42 km (ehhez még hozzá jött a mátrai vártúra szalagozása), május 614.34 km (itt hozzáfûzném, hogy szerencsésen alakult ez az adat: a Mátra 115 május 31-ére esett), és meglepetésemre december 520.935 km (benne van a Prágai Százas meg a Hát Ez Csúcs, mint jutalom az év végére). Negyedik helyezett és még 500 felett a november, 504.26 kilométerrel, ami tartalmaz egy Piros söprést és egy fullos Lucsenyít 170+10 kilométerrel, amik azért odatették magukat. J Júliusban is a Bakony szalagozással bõven ötszáz felett mentem valójában.


Szintben a legerõsebb három hónap: augusztus 19762 méter, május 19443 méter és november 16813 méter. A statisztika meglepetésre kimutatta, hogy augusztusban a Brassóval sem értem el hivatalosan a 20000 métert, ami 2013-ban kétszer is sikerült, de azzal vígasztalom magam, hogy a Mátra szalagozással megvolt az…


TTT-pontok legerõsebb három hónapja: augusztus 931.85 pont, május 905.985 pont, december 761.955 pont. Kétszer is sikerült tehát a mesés 900 pontot túlszárnyalni. J


A leggyorsabb túrákat most nem számolgattam, bizonyára a Zselici Gyalogtúra Rövid Táv lehetett az egyik, 6.8 kilométer 50 perc alatt, de ott van még a Vértesi Barangolások 5, 5.6 kilométer 40 perc körül, vagy a Bakony Szurdokvölgyei 9, 1.15 körül. Ezekrõl mind siettem át másik túrára vagy másik távra. Illetve lehet még szeptember 28-án a Családok túrán a 12.5 kilométeres táv 1.40 alatt meg a 4 kilométeres 34 perc alatt. Végül, de nem utolsósorban, 5.39 alatt sikerült a Vértesi Terepmaraton 40.5 km-es távja, ez 7.16-os átlagsebességet jelent, de csak a bõ felét futottam a távnak. Ez volt az elsõ terepfutó verseny, amin részt vettem, Szár dicsõségére ajánlom ezt az eredményt! J


Százasok, egyúttal a leghosszabb túrák: Lucsenyí 54+116 amit 170-nek elfogadnak mivel egyik után van a másik – a leghosszabb túrám , 5BV a cseh Beszkidekben ami tájékozódási verseny volt és kábé 143 kilométert mentünk Verõcei Józsival, Prágai Százas 131 kilométer papíron, de mindenki 6-7 kilivel többnek mérte, Rockenbauer 130, Mátra 115 másodszor és 124 kilométer, Extrém Burgenland a Fertõ-tó körül 120, Nyitrai Százas 105 kilométer, Iszkiri 103 kilométer és a Kinizsi 100. Százhoz közelít még a Piros 85, 88 és fél kilométer.


Legrövidebb túrák: most nem sikerült 4 kilométer alá menni a Családok-túrákon se. J


Átnevezések: egyetlen szomorú átnevezés volt a Palóc, 15 kilométernél meghúzódott a combfeszítõ izmom, és bottal botorkáltam el Nézsáig, ahonnan a darázsbalhé miatt már nem engedtek tovább. Így 40 kilométer lett, csak én lettem volna a seprû a végén,de a jó Husi úr mindent megbocsájt… J A másik Orbán Imre zempléni váras túrája volt, ahol a két etapból a hosszabbik után a rövidebbiken már nem mentem körbe az esõben, inkább a Tokajra mentünk el Kulcsár Józsival másnap, és meg is csináltuk. Olyan feladott túra tehát, ahol résztáv sem lett volna értékelhetõ, nem volt.


 


Klasszikus duplázások:


Kis-Kõfej 11 + Sorrentó 21.


Iszkiri 10 + 100.


Soproni IVV Túranap 6 + 19.


Vendvidék 12 + 25.


Kapolcs 10 + 20.


Vértesi Barangolások 25 + 5.


Éjszakai Zörejek 10 + 23.


Deseda Körtúra 2x.


Kis-Balaton 10 + Zalakaros 25.


Családok 5 + 5 október 12-én.


Bakony Szurdokvölgyei 9 + 25, utóbbi söprés.


Klasszikus négyesfogat:


Családok 12.5 + 4 + 12.5 + 4 szeptember 28-án.


Nem klasszikus duplázások, de egy napon kettõ vagy több túra más helyszíneken, KUPÁK megszerzése végett:


Zselici Gyalogtúra Rövid Táv + Nõnapi Kirándulás.


Kinizsi 100 után Pestszentlõrinci Gyaloglás 12 + Gödöllõ Városismereti Túra 12 Sára Petivel.


Tolnai Hegyhát 30 + Mátrai Csillagok 40 - ilyet idén is tervezek. J


Magyar Királyok 50 + Somló Éjjel Régészlánnyal.


A Vértesi Barangolások dupla után Katica Tanya Betyármaraton a Zselicben éjjel + másnap reggel Pest Irányába 30.


Csiszta 30 + Kékszalag Éjszakai 50 a Hazajáróval. J


Nyitrai Százas és némi autókázás után, Vöröskõ 15 a Dunazug-Kitûzõért. J


5BV és némi autókázás után dupla 4 km Családok, mert az még kell… Ilyenkor valahogy mindig összefutunk Õrsi Annával. J


Silvestrovské a Je To + Pilis Szent Keresztje, az 5286 túlszárnyalásáért… J


 


A legõrültebb navigációs hétvégék:


Szállás április 30-án Kaposvárott, hajnal fél 4-kor vonat, Mesztegnyõ 25, célból Maciék Fonyódra vittek kocsival, körbe vonat Szombathelyre, ott szállás, május 2-án hajnalban irány az egy busszal Felsõszölnök, Vendvidék 12 + 25, kaptam fuvart Szentgotthárdra, irány haza, hajnalban kelés, elsõ létezõ csatlakozással irány Szendrõ, Vitézlõ 25 A, vissza Pestre, 4-én busszal Paks, Demeter 30, ahol NAGYON megáztunk, viszont a pincefaluban csodás nedûkkel gyógyítottak minket. Utána irány haza… Kupák,mozgalmak amikhez ez kellett: DDK, Somogy és Észak-Somogy Kupák, Õrség és Szlovénia tájegység, Cartographia-Kupa és Cserehát tájegység, megint DDK, Mezõföld és Tolna TT mozgalom. J


Június 7-én vonattal Vásárosdombóra, Hat Torony 30, vonattal át Kurdra ahol VILÁGBAJNOK állomási kocsma van, szállás, június 8-án Tolnai-hegyhát 30 kényelmesen, vonattal Gyöngyösre, Mátrai Csillagok 40. Kupák, mozgalmak: DDK, Baranya TT, Tolna tájegység a DDK-ba, Mátra Kupa.


Július 3-án Buda Határán 50 kiszalagozás Bubuval és Lestattal, 4-én melóból Pécsre, szállás, 5-én reggel Nagy Átol fuvarjával Fekedi Keresztutak 10, Cartographiás fuvarral Grábóc, Babity Alekszej 28, busszal-vonattal Nagylók, Mezõföld Éjszakai 20, Vonattal Budatétény, pontõrködés a Kamaraerdõben (kissé bágyadtan), Villamos-busz-vonatpótló-vonat Dorogra, Szuperkatlan 30 söprés, fuvarral haza. J Kupák, mozgalmak: Cartographia-Kupa, DDK és Tolna TT Joker-túra (ezzel lett meg!), Mezõföld tájegység a Fejér TT-hez, Budapest-kupa és Dunazug a BH, Ixi-Kupához a Szuperkatlan.


Orbán Imre ötféle tavalyi mozgalmának csillagtúrás befejezése (Magas Bakony Túrázója öt túrája), továbbá a 78 kilométeres Bakonyi Várak túra kiszalagozása, kódok kitétele és bejárása egy füst alatt, és egy fantasztikus péppé ázás a mesés Hajagon július 10-11-én, utána busszal-vonattal-busszal Ságvár, Megalöszölõ, vonattal-busszal Sukoró, Gyapjaszsák 20 (lusta voltam 30-at menni, reggelig nyitva volt a kocsma), aztán busszal-vonattal Zirc, és a Bagolyvár 40 söprése ISZONYAT sok szalaggal, és a végén vihar elõl szaladással. Bubu megdicsért érte! Kupák, mozgalmak: Orbán Imre mozgalmai majd’ az összes, DDK, Somogy és Észak-Somogy Kupa, Velencei-hegység tájegység.


A szokásos szeptemberi bolond hétvége, már 8 túrával: Zörejek 10 + 23, vonattal Boglár, Béndek 42, Nagy Átol röpít Pécsre, Pesza szuper túrája a Zsidó-völgyben és a Cigány-hegyen azaz a Mecsek Éjszakai, vonattal Déli, fel Csillebércre és 4 (!) kör Családok. J Kupák, mozgalmak: Budapest-Kupa, DDK, Somogy és Észak-Somogy Kupák, megint DDK…


A dupla Desedát és utána a Zalakarost kétszeri kaposvári szállással oldottam meg, de mivel fenn maradt a kajás cuccom a vonaton, némi telefonálgatás után megjártam Pécset is szombat délután… Kaposvárral vigyázni kell, túl jó ott a borozó. J Vasárnap hajnal 3-as vonattal mentem Fonyódra, onnan Zalakomárra, és a rajtba pedig gyalog. A túrák után Szabolcs Tamás fuvarjával Badacsonyig, ahol feltett szándékom volt Imre Badacsonyi Barangolását még mozgalomként teljesíteni, de a borpince ott is gyõzött. Aztán meg a vonat is ledöglött, de valahogy hazajutottam… Kupák, mozgalmak: Észak-Somogy és Somogy, Zalában pedig DDK befejezése. No meg a boros kupák. J


Október vége: szállás Szomoron, Szomor 56, fuvarral egyenesen Abasár, szállás a szomori túratársakkal és öt liter borral, Családok 40 ami idén szuper volt, fuvarral Gyöngyös, onnan vonattal Vámosgyörk-Keleti-Sásd, busszal Komló-Zobák. A szálláson meglepetés jelleggel Szemán Zoli. Utána a csodás Láthatatlanok, amit nem hagyhatok ki, mint ahogy Tinca és a Nagy Átol se. Le is vitt utána Komlóra a Csabi, majd az egyetlen vonattal vasárnap este haza. Kupák, mozgalmak: Cartographia-Kupa, Mátra-Kupa tízedik túra, még nem tudtam, hogy Messner elszámolja a váras szalagozást, úgyhogy így tizenegy lett, a Mecsekbe meg örömtúrázni mentem, már megvolt a DDK, viszont a Baranya TT-n itt lett meg a Bronz fokozat.


 


Az év elejét Sára Petivel túráztuk együtt, aztán júniusra útjaink szétváltak (elõtte a Börzsönyben szétáztak). Aztán az év végére örvendetesen megszaporodtak a Fekete Zolival és a Pintér Jancsival elkövetett túrák, ezt a szellemet idén is ápolni kívánom.


 


Tájékozódási túra egy volt, nem is akármilyen: az Öt Hegycsúcs a Beszkidekben Verõcei Józsival, ahol kétfõs csapatban kellett menni, a ponton kaptuk meg a következõ csúcs nevét, nem használtunk gps-t, és nálam volt a térkép. Cirka 140 kilométerbõl oldottuk meg, brutális volt de hatalmas élmény! Köszönöm Józsi! J


 


Kupák: Összesen 11 kupa!


Cartographia Kupa Arany Fokozat 17 túrával, azt hittem 16 lesz, de a Közép-Dunántúli Piros Vándorlás két napját két túrának számolták el. Végre meglett hát a hõn áhított Arany Fokozat! J


Börzsöny-Kupa Gyertyán Fokozat, 220 kilométerrel behúztam az év végére. Idén több Börzsönyt tervezek!


Budapest-Kupa, ami úgy is meg lett hogy nem hajtottam érte, 13 túrával.


Ixi-Mixi Kupa, mert ugyan elindultunk CsST-vel egy privát Iszinikre, de Iszi 50 lett belõle, lusta voltam nulla TTMR-pontért százast menni. J


Mátra-Kupa Arany Fokozat, 10 (+1 bejárásos) túrával, cirka 610 kilométerrel.


Dél-Dunántúli Kupa, a Tolnák is meglettek hárman, összesen 22 túrával.


Somogy-Kupa 8 túrával.


Ennek részhalmaza az Észak-Somogy Kupa 6 túrával.


Észak-Dunántúli Kupa, kihasználtam Jokerként az Piros Vándorlást, így meglett a 8 túra.


Orbán Imre Észak-Magyarországi Váras Kupája, másfél év alatt, három Börzsönnyel, egy Zemplénnel és egy Mátra szalagozással.


Orbán Imre Dunántúli Váras Kupája, amibõl kettõ a szalagozás, a Bakony és a Vértes, amit külön élveztem, mivel hazai pálya, és az ide kiírt mozgalmát is megcsináltam egy füst alatt.


 


Érmek:


Túrafüggõ Érem 2 Arany, 2 Ezüst, 2 Bronz, 5500 kilométerrel és 36 tájegységgel!! Köszönet Zsoltnak és Balázsnak, hogy elfogadták a három Imrés bejárást (ezeken felül még Privát Iszi 50, Piros Vándorlás és egy rakás permanens IVV is voltak, csak hogy sétálgassak kicsit).


EKUT-Érem!!! Lucsenyí 54+116 és Prága 130-ért. Elcsaltam rá Agárdi urat is, aki ezzel szintén nagyot domborított a korosztályában. J


 


Mozgalmak:


PMTT 2013-as és 2014-es oklevél díjazás, az aranyhoz még hátra van bõ ezer kilométer (kerültem Budapestet és környékét, amennyire tudtam).


Permanens IVV-vándorlások: Tatabánya 20 kilométer, Zamárdi 8 kilométer, Bakonybél 10 + 20 + 30 kilométer.


Tolna Megye Teljesítménytúrázója, már harmadszor!


Baranya Megye Teljesítménytúrázója Bronz Fokozat.


Vár a Szádvár, továbbá Kási-Vár, Börevár, Barátok-vára, Zörög-hegyi földvár, Csobánc, Rezi, Szigliget, Romlottvár, Ágasvár, Galyavár, Godóvár, Bernecebaráti Templom-hegy, Pécsvárad, Eger, Hollókõ, Pákozdvár, Pusztavár, Amadévár oklevelek Nyevrikel Zsolttól.


Piros Vándorlás Mórtól Szárig, Emléklap.


Öt Kápolna a Somlón Mozgalom egy füst alatt a Somló éjszakai túrával. J


Várak a Vértesben Túramozgalom.


Magas-Bakony Turistája, az összes kód begyûjtése 2013-tól 2014 júliusáig, Hajagok Útja, Kövek Útja, Barlangok Útja, Halomsírok Útja, Várak Útja.


Várak a Börzsönyben mind a 28 várkód begyûjtése két, januári magán túrával, a Jelvény Csodaszép, de oklevelet nem kaptam, mert fénymásolt a füzetem (a mozgalom kiírója ette fel a netre). Na mindegy, nagy élmény volt, az utolsó három váram a Halyagos, Felsõ-Tamásvár és Pléska-szikla voltak, fantasztikus természeti környezetben.


Holló-kõtõl Vörös-kõig Túramozgalom befejezése, díjazás átadása a Csóványos oldalában a vidám Forgács akkor még jegyespártól. J


A Börzsöny Csúcsai Jelvényszerzõ Mozgalom befejezése Sára Petivel, a Fel a Csóványosra túrán, az utolsó csúcs a Koppány volt. J


Börzsönyi Kéktúra Túramozgalom befejezése még a régi útvonalon, és másodszori bejárása már az új útvonalon, a Börzsönyi Kék teljesítménytúrán.


Nyaksál az Extrém Burgenlandon – immár a második, és a Téli Mátrán is.


Fejpánt a Vértesi Terepmaratonon.


Balatoni Túrák Túramozgalom, 10 túrával.


Fejér Megye Túrázója Túramozgalom befejezése a Mezõföld tájegységekkel.


Olajos Körút túramozgalom, a kiírót augusztus óta nem tudom elérni, pedig Lenti nyaralás során két nap alatt megcsináltam.


 


Megkezdett Kupák, Mozgalmak:


Kárpát-medence Teljesítménytúrázója Túramozgalom: már csak az alföldi megyék vannak hátra idénre.


Keresztek a Börzsönyben Túramozgalom.


Várak a Mátrában Túramozgalom.


 


Továbbá rengeteg élmény, fantasztikus tájak, új barátok…


 


Na és egy ASSZONY, aki mindezt kibírta. Köszönöm NEKI!!!! <3


 


Utóirat, de a legnagyobb öröm: Babáim is túráztak, hol velem, hol a nagyanyjukkal hol az anyjukkal, és összejött nekik az ÉDK, a Budapest-Kupa és a Túrafüggõ Érem Bronz Fokozata, 251 kilométerrel! Éljen, éljen, hurrá!! December 21-én a 21 kilométert is megugrották Hites Viktor szuper túráján, köszönjük a futó nénik és bácsik kedves bíztatását! J


 

 
 
túra éve: 2013
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20132014.01.09 21:30:31

 Harmadik túraévem.


 


Számokban, adatokban.


133 TÚRÁN VETTEM RÉSZT. :-)


 


A TTMR-tábla szerint:


Megtett út: 4869,6272 km, szintkülönbség: 157548 m, TTT-pontok száma: 7232,8472 pont.


Kilométerben legerõsebb három hónap: Augusztus:553,19 km,június:523,11 km,október:489,786 km.


Szintben a legerõsebb három hónap: Június: 20320 m, augusztus: 20270 m, november: 18066 m.


TTT-pontok legerõsebb három hónapja: Augusztus: 857,24 p, június: 827,91 p, november: 751,61 p


 


Leggyorsabb túrák: Vödörvölgyi Mikulás elsõ kör: 8.32 km/h, Monoton Maraton: 6.98 km/h, Monoton Félmaraton: 6.83 km/h. Egyéjszakás Kaland (éjszakai tájékozódási túra): 6.31 km/h.


Százasok, egyúttal a leghosszabb túrák: Prágai Százas 147,5 km, Mátra 115: 124 km, Burgenland 24 H: 120 km, Rákóczki 110: 112,57 km, Bakonyi Nemszázas: 106,82 km, Szondi 100: 103,8 km, Palóc Expedíció 100: 102 km. Majdnem százasok: NAHÁT 90: 89,8 km, Piros 85: 88,66 km.


Legrövidebb túrák: Mecsek 1800 m, Retró 5 3,5 km, Mecseki „Kikelet” Mini Maraton 5,2 km.


 


Átnevezések: BHTMCs-BHTCs: idén CsST fázott meg, mivel együtt mentünk, leneveztem vele.


Löszölõ-Megalöszölõ: annyira tetszett, hogy felneveztem, egyúttal letettem az Útvonalkövetõn történõ indulásról, családdal Balatonszemesen nyaraltunk akkor.


Feladott túra: Várak a Börzsönyben I., március 31. Sz@rrá áztam, és a Vilatinál kiszálltam.


 


Klasszikus duplázások:


PMTT a Budai-hegységben Kiskör + Nagynyolcas.


Mecsek 1800 m + Mecsek Kapu 28.


Éjszakai Zörejek 10 + 23.


Mecseki „Kikelet” Mini Maraton + Maraton.


Monoton Maraton + Félmaraton.


Zselici Gyalogtúra Rövid táv + Hosszú táv.


Tanúhegyek Nyomában 10 + 40.


Vödörvölgyi Mikulás 2x.


HavaZOO Oroszlán 13 + Farkas 20.


 


Klasszikus triplázás:


Retró 5 + 20 + 5.


 


Nem klasszikus duplázások, de egy napon két túra vagy több, KUPÁK megszerzése végett:


BÚÉK 20 + BHTCs. Utána nyomban Fel a Naszályra! 35.


Téli Margita 40 + Kitörés 60.


Burgenland 24H után nyomban Téli Vasparipa Családi Táv.


Isaszegi Csata Emléktúra 15 Retro + Budaörsi Kopárok 10+20.


Vérteskozma 10 (elõtte gyalog oda Várgesztesrõl, utána gyalog onnan Szárra) + Sárga 18.


KTF 10 + Mátrai Csillagok 40.


Mecsek 1800 m + Mecsek Kapu 28 + Zselic Éjszakai 40, utána nyomban Balatoni Kék Nyár 35.


Fejérkõ 50 , utána komppal át + Kék Balaton 35 másnap hajnalban.


Béndek 22 + Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 40 É, nyomban utána Bataton IVV Túranap 20.


Palóc Expedíció 100 (csonthártyagyulladással), majd este A Gyermekvasút nyomában (éjszakai) 20…


Tolna 50 + (Kékszalag)Éjszakai 30-as + Esztergom IVV 10 + Tündér 7 (még mindig csonthártyagondok).


A „HÉT TÚRÁS HÉTVÉGE”: Éjszakai Zörejek 10 + Éjszakai Zörejek 23 + Kanizsa 20 + Mecsek Éjszakai 35 + Retró 5 + Retró 20 + Retró 5. CsST velem tartott, a Mecsek Éjszakaiig bírta böcsülettel. J


NAHÁT 90, nyomban utána 7 Mérföldes Tekergés – Vári Vásár. Ezt még Rudi, Dani se csinálták. J


Mecseki „Kikelet” Mini Maraton + Maraton + „…álmában csönget egy picit…” 100 éves a PÉCSI VILLAMOS emléktúra (12 km). CsST és Szötske üdítõ társaságában, majd másnap CsST-vel lesöpörtük a Tatabánya 30-at.


Egyéjszakás Kaland 36 + Mecseki Láthatatlanok nyomában 1. nap 54, meg hajnalban a 2. nap 49.


Idevenném még az Ústi Nad Labemben szervezett Loucení s turistickym rokem – pátek 57 km + Abasáron az Összefogás Jótékonysági Teljesítménytúra a Mátrában 30 túrákat, a kettõ között 14 órát utaztam, hogy meglegyen a Mátra-Kupa! J


 


Tájékozódási túra a már említett Egyéjszakás Kaland volt a Vértesben, „hazai terepen”, csak ámultak-bámultak a célban a szervezõk, én meg mentem át Zobákpusztára busszal…


 


Kupák:


Cartographia Kupa Bronz Fokozat, 9 túrával. Cserhát a zárás! J


Budapest Kupa Nagykupa, kiemelt díjazás 25 túrával. J  Nagyon meguntam a Budai-hegységet!


Mátra Kupa, 10 túrával, nagyot utaztam érte, de megérte. J


Somogy Kupa 8 túrával, ezért is meg kellett küzdeni logisztikailag, meg sok szintet veszítettem így, de megérte, életemben összesen nem túráztam ennyit errefelé, és nagyon megszerettem Somogyországot! J


Észak-Somogy Kupa 6 túrával, a Somogy Kupás halmaz részhalmaza. Hatalmas kupát kaptam! J


Dél-Dunántúli Kupa 22 túrával, még hatalmasabb kupát kaptam! MGruber igen kitett magáért. J


Észak-Dunántúli Kupa, 8 túrával, az utolsó duplázva, ha már a Vulkánt ki kellett hagynom miatta. De sorozatban már a harmadik ÉDK-m! J


 


Érem:


MVTE-érem az MVTE-túrák söprésével, illetve azon felül pontõrködéssel is. Ebola Rulez! J


Túrafüggõ Érem: 3 Aranyérem és 1 Bronz!!


 


Kupa, amit talán már kézhez kapok: 2012-es Erdély-kupa.


 


2013 túramozgalmai:


PMTT Ezüst Fokozat meglett, már 3394 km-nél járok.


Permanens IVV-vándorlások: Tatabánya 20 km, Zamárdi 8 km.


Tolna megye Teljesítménytúrázója.


Baranya megye Teljesítménytúrázója: névre szóló bögre.


Tojás Sárgája Túramozgalom.


Vár a Drégelyvár.


Fejérkõtõl Tündérvölgyig Túramozgalom.


Balatoni Túrák Túramozgalom – bõven túlteljesítve…


Balatoni Kék Túramozgalom, Veszprém megyei TE.


Balatoni Kék Túra hûtõmágnes, Hites Viktor mind a négy túráján való résztvételért.


Öreg Bakony Bakancsosa Túramozgalom, egy szuszra 9 kód a végére egy 45 kilométeres túrával.


Szent Márton Gyalogos Vándorút Túramozgalom, a Pannonhalma 50-el és még két magántúrával.


Nosztalgia Vértes 50 befejezése az Egyéjszakás Kalanddal.


Megkaptam Szötskétõl a 2012-es Négy Szín Túramozgalom díjazását is.


 


Megkezdett Kupák, Túramozgalmak:


Észak-Magyarországi Várak Kupa 2013-2014.


Magas-Bakony Turistája Túramozgalom.


Keresztek a Börzsönyben Túramozgalom.


Börzsönyi Kék Túra Túramozgalom, hamarosan behúzom a maradékot.


Holló-kõtõl Vörös-kõig Túramozgalom: Börzsöny már kész!


Börzsöny Csúcsai Túramozgalom: még 2 csúcs van hátra!


Várak a Börzsönyben Túramozgalom: még 5 vár van hátra a 28-ból!


Várak a Mátrában Túramozgalom.


Fejér megye Teljesítménytúrázója.


 


No meg rengeteg élmény, új túra-barátok CsST és Sára Peti személyében, csak hogy a legfontosabbakat említsem. Talán lesz idõm megírni részletesen is…

 
 
100 éves a PÉCSI VILLAMOS emléktúraTúra éve: 20132013.10.21 12:33:41

 Üdv, túrabeszámolóm elolvasható a Kikelet Maratonnál, mivel egy napon volt a két túra, egyben írtam le.


Dienes Áron - Óra.


http://teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=258

 
 
Mecseki Maraton / Mecseki 100Túra éve: 20132013.10.21 12:27:05

 Egy újabb kupás hétvége története, elsõ rész, Pécs.


 


Az október 19-20-ai hétvégém a lassan befejezésekhez közelítõ kupás túráim jegyében telt. A szombati napot a Mecseknek, és egyúttal a Baranya Teljesítménytúrázója bronz fokozatának szenteltem, míg a vasárnapi napot az ÉDK utolsó elõtti, hetedik túrájának. Szívtam azért a fogamat rendesen, mert kedvenc túráim egyikérõl, az Írott-kõ túráról kellett lemondanom emiatt, de már a márciusban a kupás túráim véglegesítéskor éreztem, hogy nem tudom másképp megoldani. Ráadásul, két túrát is rendeztek a Baranya Teljesítménytúrázója szellemében, amikkel meglett a hat túrám a bronz fokozathoz, így már csak bónusz lesz a Dombay, ha megyek rá. A Dél-Dunántúli Kupa arany fokozata is meglett már a Kanizsával, szóval a mecseki kirándulásaimat már hab a tortán jelleggel terveztem. Egy héttel a túra elõtt CsST sporttárs jelezte csatlakozási szándékát, õt már nem elõször csalom el a Mecsekbe, az ominózus Kanizsán, és utána a Mecsek Éjszakain is velem jött, amikrõl beszámolót is írt a blogján. Továbbá Szötske sporttárs is bejelentkezett az utazás elõtt pár nappal, így már csapattá avanzsáltunk. Van egy bejáratott szállásom Pécsett, még véletlenül sem a Sárga Nyolcemeletes a vasútnál, mert az drága, hanem az Apáca utcai lánykolesz a Dómnál, nem messze a Papucs mûintézménytõl. Ide igyekeztünk, de elõtte még a város egyik leghangulatosabb és legolcsóbb vendéglõjében, a Barna vendéglõben töltöttük el estebédünket, bár ott a barna sörrel nem voltunk megelégedve, õsszel már nem fogy annyira. Betértünk még az egyetemisták, szkínhedek, pankok és drogosok (egyszóval mindenki) kedvenc kocsmájába is, ahol egy részeg nõ ült a kislányával, akit lecseszett azért, mert szegény kislány a maradék kólákat iszogatta a pultról, amíg anyuci kinn bagózott a kocsma elõtt. Mindez este nyolc után… Ezen elõzményeket követve a portán derültséget keltett túratársaim körében, hogy már hírem van az intézményben, és szigorúan a lelkünkre lett kötve, hogy este tizenegyig vissza kell érnünk a tervezett kvaterkázásból, és csak együtt térhetünk vissza, a porta kapuja pedig be van kamerázva. Így van ez, amikor az ember csak egyszer hibázik, és éjjel keresi a telefonját az utcán, utána meg a portás viperával kergeti, közben a telefon ott van a szobában a párna alatt, mert el se vitte a dorbézolásba, és ezt még évekkel késõbb is az orra alá dörgölik. CsST meg is riadt a következményektõl, ketten tartottuk magunkat Szötskével, aki addig ajánlgatta azt a vörösbort, miközben én a fehér sort ittam végig, hogy utolsó pohárként azt kértem, és ügyesen le is öntöttem a sárga pólómat vele. De tizenegyre már a haciendán voltunk, ahogy kell.


Frissen és üdén, továbbá részemrõl némi takonykórral nulla pontért cserkésztük be a Kikelet Szállót, még félig sötétben, fél hét után pár perccel a rajtban voltunk. Ott kedves túracimborám, Emil köszöntött nagy elánnal, közölve, hogy az elsõ ponton, a Misinán õ lesz a pontõr, úgyhogy pattan is az autóba, nehogy hamarabb érjünk fel. Innen jött a nagy ötletem, hogy a Minimaratonnak is a Misina az egyetlen pontja, nem-e nyomhatnánk le azt is a Maraton elõtt? Végül is, a nevezési lapon 6.30 – 10.00 nevezési idõ volt, a TTT-honlapon meg 8.00 volt megadva, de a papír számít. A többiek is rábólintottak félálomban a dologra, úgyhogy uccu neki, botorkáltunk a Kardos út felé, onnan meg fel a Misinára. Fent Emil nagy szívét bõséges müzli szelet adományban tapasztaltuk meg. Egy óra alatt pont meg is jártuk, Dömörkapunál ért lefelé a napfelkelte. A célban volt némi értetlenkedés, hogy már beértünk, de aztán megegyeztünk a rendezõséggel, hogy egyben kapjuk meg a két díjazást, mert el voltak havazva a sok indulóval. 7.42-es rajtidõvel meg némi technikai szünettel tehát kilõttünk, és irány a Misina már megint. Utána egy szép rész következett, a Nõnapi túra babatávjának a folytatása, nosztalgiázhattam, hogy babáimmal márciusban mennyi hóvirágot láttunk erre. Utána ugyanazon a szintúton, csak több jelzésváltással haladtunk a Rábay-fáig, majd egy kis sunyi kapaszkodóval felértünk a Fehér-kúti kulcsos házhoz. Sajnos, pontõr szûkében voltak a szervezõk, így itt nem volt pont, szemfüles turisták a Piros + jelzésen szûk két kilit rövidíthettek. De mi a DDK útvonalán is szigorú útvonalkövetést tartottunk, hogy büszke legyen ránk az UKK. Pedig ezen a részen logikátlanul csalingázik a jelzés. Trippanmer-fától aztán irány lefelé, a hangulatos Zöld jelzésen, ahonnan Szötske kívánságára becserkésztük a Barátság-forrást is, amit némi partizán hangulattal Drúzsbának neveztem át, mert egy foghíjas hídon át kellett megközelíteni, és páfrányokon és tüskebökiken bukdácsolva keresztül. Viszont finom a vize, bár egy bükkfa pont rádõlt a forrásházra, lerombolva annak tetejét. Egy kis kapaszkodó a visszakapott Piros +en, és szép völgyben, erdõgazdálkodás közepette közelítettünk meg a Mánfai templomot. Ez a szakasz fordított irányban a Mecseki Láthatatlanok elsõ napjának része is, ahol Szötske fog gyalogolni egy hét múlva, én már kétszer teljesítettem, de a Mátra-Kupa miatt idén kihagyom sajnos, itt se lehet két helyen az ember. A ponton tiramisus szeletet kaptunk, amit Szötske nem szeret, így én duplán szerethettem. A betonút elõtt Kék Tappancs jelzésekre lettünk figyelmesek. Ezen a szakaszon igazán építhetnének már egy járdát vagy egy kerékpárutat, mert a fõút nagyon forgalmas és ezért balesetveszélyes, ezt már a Kovács Béla emléktúrán tapasztalták az arra járó ezrek. Viszont felvillanyoztam társaimat, hogy kocsma jön! Betértünk hát a Kõ-Lyuki Betérõbe, ami egy elég elit helynek néz ki, de mégis volt Soproni háromszázért az alsó középosztály részére. Kellett is a betáp, mert a Zöld O jelzés következett, ami nagyon becsapós, mert nem forráshoz visz, hanem három meredek hegyet kell megmászni általa, míg fel nem érünk a Sárgára. Ez a szakasz a Mecsek Éjszakain is mumus volt, kimásztam tempóra, a kerekes kútnál vártam pár percet társaimra, addig a német áruházlánc péksüteményeit majszolgattam, ahol a minõség olcsóbb, és tényleg. Ez után egy kellemes völgy következett, ami legalább olyan szép volt, mint éjjel, most már a fák is felvették õszi díszruhájukat. Újabb mumusra számítottam, a Zöldön le a Mecsek Házához a trutyiban, jó kis karsztos agyag, de csalódnom kellett: csak a mélyedésekben voltak pocsolyák. Társaim viszont valahogy sárosabbak lettek, õk nem pipiskedtek rajta, hanem kiélvezték a természet ezen ajándékát. A Mecsek Házánál sem volt pontunk emberhiány miatt, igaz itt nem lehet lecsalni, mert Szötske szavaival élve keresztbe szeljük át a Nyugati-Mecseket. Haladtunk tovább a tóparton, a Pécsi-tónál pedig meghallgattuk nemzetünk Kossuth-díjas Géniuszának, a Nagy Énekes, Gitáros és Dalszerzõ Ikonnak Fishing on Orfû címû opusát, ezen belelkesülve a Jávor Pál címû másik csodát is, amitõl majdnem továbbmentem a réten. Maga az a rét se kispálya, volt rajta mamut szénából, meg fotelek, és a fákon lampionok is, egy kis Ozora-szekció a Fishing mellett, pár dzsonkát megsodorhattak már a fûfotelokban. Kiszédülve a rérõl egy számomra még ismeretlen, de nagyon szép szakasz következett Abaligetig, öreg bükkfasor mellett haladtunk, majd patakpart felett a domboldalban. Szép fotók is születtek ezen a részen, a fényviszonyok optimálisak voltak. Egyszer csak kibuktunk az Abaligeti-barlangnál, ahol a tó kis szigetén egy hatalmas szürke kócsag figyelte a vízi biciklizõket. Itt volt végre pont is, „ízû” szörpökkel, és finom kókuszos édességgel, bár Szötske ezt sem szereti, de hát mit csináljuk, eszi – nem eszi, nem kap mást. Kárpótlásul a túra legszebb szakaszát kaptuk, a kikapaszkodást az Abaligeti-karszton, pont olyan, mint õshazámban az Alsó-hegy és a Bába-völgy környéke, haza is gondoltam párszor. Itt fonódott útvonalunkkal a Denevér-tanösvény, melynek hátborzongató fekete denevér a jelzése. Aztán eseménytelen lapos emelkedõ következett, megint elhúztam kicsit társaimtól, majd az uránbánya aknájánál vártam be õket. A Piros jelzésen, mely már a Jakab-hegy oldalát mássza, szép kilátásunk tárult a sikondai tetõk felé, kattogtak a gépek. Majd CsST kedvéért kitértünk az Emlékmû-Jelzésen a Magyarok Kunyhójához, õ még nem járt arra. A Fradi-kõ megmászása után elértük a nyeregben a Kéket, közben több ponton fotózta Emlék-Jelzéseket, ilyenek a Mecsekben számos helyen elõfordulnak. A Farkas-forrás után is véletlenül a régi jelzésen mentünk, de hogy helyre hozzuk a hibát, a kedvenc forrásomhoz elcsaltam õket, a Gégen-kúthoz. Bõvizû, finom, és mésztufa is van alatta. Közben gyûltek a gombafotók, Zöld harmatgombát és Citromgalócát is találtam. De már nagyon éhesek voltunk, alig vártuk már, hogy beessünk Teca Mamához, kiszámoltuk, hogy a tíz és fél órás szintidõbe belefér egy frissensültes ebéd. Teca Mama fia nagyot alakított már a salátával is, friss, mondhatni ropogós volt, mint a felszolgált Soproni csapolt sör. Közben Teca Mama kisütötte a sertéshusit, évek óta nem ettem ilyen elképesztõ finomat, a túra legjobb húsz percét éltük át mindnyájan. A krumplit meg se bírtam enni, de bepusztították a többiek, egy morzsát se hagytuk a cicának, már ha van a házban. A fizetés kicsit elhúzódott, mert más is állt a sorban, de maradt bõ másfél óránk a maradék hat és fél kilométerre. Igen ám, de ez az a Zöld jelzés, ami Isten-kúttól a Közép-Deindol Hegyhát-dûlõn mászik fel a Tubes oldalába, jó meredeken és betonon. Itt is a jól bevált receptet követtem, elhúztam saját tempóban, hogy majd a Piros keresztezésében bevárjam társaimat. Közben kijött rám egy harci kutya is, de barátkozni akart, ugrált rám, és a kezemet nyaldosta, legközelebb Teca Mamás rántott hús után kezet fogok mosni. Egyéb dögök is ugattak sorban, de õk nem tudtak kijönni, nem is baj. Viszont öt perc várakozás után az emelkedõ végén kénytelen voltam elindulni, mert az a szégyen mégsem eshet meg velem, hogy ne érjek be szintidõre, ha már ilyen Bubus szintidõ-kihasználósra terveztem a túrát. Nekilódultam hát, abban bízva, hogy a többiek sincsenek nagyon lemaradva, már hallottam a kutyák ugatását. A naplemente már a Cél elõtt ért, közben CsST telefonált, hogy a Kardos úti háztól merre kell menni, na engedd el a kezüket, és máris kész a baj, gondoltam. Aztán a szervezõ is telefonált, hogy merre járok, akkor léptem át a küszöböt. Sikerült, beértem este hat elõtt, ez volt a cél, mert a Balokány-ligetet, éjszakai túránk rajtját is gyalog készülünk megközelíteni, és onnan a rajtidõ elején rajtolni. A többiek is beértek tíz percen belül. Gyors zsíros deszkázás, mindkét oklevél és mindkét kitûzõ átvétele, meg pecsételés a Baranya TT füzetbe, bónuszként a DDK-füzetbe is, és indultunk is. Közben szegény szervezõ hívogatta a kint levõket, egy lányokból álló négyes csapatot, akik közben már otthon voltak, csak elfelejtettek szólni, hogy feladták a túrát.


Lefelé ismét félig sötétben mentünk a Mecsek-Kapun át az alagútig, ahol kiderült, hogy Szötske nem csak a túrákon útvonalkövetõ, hanem a tömegközlekedésben is példás jólneveltségrõl tett tanúbizonyságot, mert nem mert átmenni az alagúton, és a piros lámpánál is megvárta a zöldet, pedig nem jött egy autó se. Átvágtunk a Meki elõtt, nehogy elcsábuljak, és már ott is voltunk a rajtban. A villamos csöngetett egy picit, ezt úgy kell értelmezni, hogy néha megszólaltattak egy, az asztalra helyezett korhû csengõt. Itt már láttam, hogy túratársaim némileg el voltak csoffadva, sürgettem õket, de hasztalan. Megindultam a csorda után, de hiba volt, mert mindenki a Meki felé ment, míg az útvonal érintette a Zsolnai-gyárat is. Ezt nagyjából az elsõ száz indulóból csak Szötske és CsST teljesítették, én, miután észleltem a dolgot, átvágtam egy keresztutcán és bevártam õket. Mint késõbb kiderült, ezen a várakozáson múlt a két órán belüli szintidõm. Ezután elindultam megint egyedül, a csorda a Tettyei-úton ment a Tettyére, de az hosszabb, mint a kijelölt utca az Iparkamara érdekesre pingált betonkockája felé. Így legalább megelõztem egy pár embert. A Tettyétõl is a helyi erõk jó része felvágott a bánya mellett, a még fineszesebbek az épp jövõ buszt választották a Pálosokig. Na mindegy, lámpa be, Sárga, majd jobbra a kijelölt úton. Azon, hogy a Kikeletnél mindenki az egyenes utcán ment az Állatkertnek neki, már nem is csodálkoztam. Legalább egyedül, kényelmesen haladhattam a sötétben a Kardos-út felé, nem kellett elõzgetni a szûk ösvényen. A szerpentinen megint meglett pár tucat ember, de a Misinánál az utolsó jobbos kanyart levágók újra beelõztek. A pont elhagyása után pedig a sípálya volt az alternatív útvonal, de ezen az estén még Tibet is büszke lehet rám, maradtam a Sárgán, Tettyéig már a mezõny eleje is meglett. Még a kápolnához kellett kimenni, itt helyi fiatalok a gps-t nézegették, hogy merre járnak. Bezzeg, ha az lett volna kiírva, hogy a Budai úti Mekihez kell menni, de ne legyünk gonoszok. Most a Zsolnai-kanyart is bevettem, és kerek este kilenckor koppantam a célban. Némileg várni kellett a pogácsára, de nagyon jól esett a forró tea, meg az érzés, hogy megcsináltam! Végül is, egy nap alatt háromszor másztam meg a Misinát. Leadtam a Baranya TT füzetet is, és a pogácsával a zsebemben elindultam a szállásra, Pécs régi, patinás fõutcáján, ahol egymást érik a jobbnál jobb lokálok és kávézók, én meg, dobozos magyar Arany Fácánnal a kezemben, sárosan és büdösen, vidáman sétáltam a kiöltözött pécsi úri krémben elvegyülve. A túratársaim is szép kényelmesen beértek a célba, és még tizenegy óra elõtt a szálláson voltak, ahogy illik. Némi dumcsizás, és eltettük magunkat a hajnali ícéhez, mert megyünk CsST-vel a Tatabánya 30-at söpörni, de ez már egy másik történet…

 
 
Balatoni Kék teljesítménytúrák (VBTSE)Túra éve: 20132013.02.17 18:04:22

 Téli Balatoni Kék 30.


Ezt a túrát amolyan gyógytúrának, levezetésnek szántam a Galyavár után, aztán mégis kicsit kalandosra sikeredett.


Már reggel fél hat után ott tobzódtam a Déliben, de a szombathelyi gyors érkezõbõl fordult, és csak hat elõtt jött meg. Bevágtam magam a párnásba, aztán Lipák úr ébresztett Csór-Nádasladány környékén. Kaptam tõle egy Balatoni Kék mozgalmi füzetet, így kellõ motivációval pattantam le Pétfürdõn a vonatról, hogy elsõként érkezzek az utasváróba, a rajthoz. Kellett is a sietség, mert a túra szervezõjét már ismertem más túrákról, és nem akartam sokat sorba állni nála. :-) Így viszont pikk-pakk elindultam, nem túl sietõsen, de azzal a céllal, hogy a fél kettes vonat Almádiban meglegyen.


Pétfürdõ település határához érve megdõlt a szervezõk túrahonlapon pár napja közzétett lelkesedése, a beígért hó ugyanis elolvadt. Ebben õszintén reménykedtem, mert elõzõ nap a Mátrában szétáztattam a bakancsomat, és csak a nyári maradt, ami viszont nem sokáig vízálló. Amellett, hogy a túra elején nem volt hó, az éjszakai fagy megdermesztette a sár tetejét, így kényelmes volt a haladás. A Pétfürdõi Tavasz túráról megismert szakaszon haladtam szemben. Akkor nagyon tetszett ez az "ezer dolomitbucka országa" rész, most is, csak a fényviszonyok nem voltak alkalmasak a fotózásra. Sorban elõzgettem ki a túrázókat, kerülgettem a hófoltokat. 


A távvezeték alá érve ért az elsõ meglepetés: szalagok garmadája, ami levezetett a Kék-rõl. Most akkor ez Kéktúra, vagy nem? Annyira nem bántam azért, a szántás szélén vezetõ szakasz egyrészt sáros, másrészt unalmas. Így hát elõször egyenesen haladtam tovább, majd egy hirtelen jobbossal a szalag felvitt a Tündér-hegy tetejére. Itt némileg úttalan utakon, többszöri irányváltással kiértem egy rétre, ahol a vadakat szokták beetetni, mint errõl a tömérdek ürülék is tanúskodott. A levezetõ ösvény viszont igazán szép volt, kevés hóban a vadászok által használt cserkészösvény egy kis völgyben. Itt már nem álltam meg, hogy ne fotózzak a borongós idõ ellenére is. Épp mikor eltettem a gépet, három õz váltott át elõttem, jóltápláltak voltak - vagy vemhesek? A Kék-et újból elkapva balra vettem az irányt, és hamarosan kiértem a sziklás domb alá, amirõl egy távvezeték nyújtózott át a völgyön a vasút felett.


Vasút? Egykori vasút... Az alak elõjelzõ és fõjelzõ üzemen kívül lett helyezve, a sínek rozsdásak voltak, de a Vilonya-Királyszentistván tábla még megvolt. Pedig innen ágazott ki a fûzfõgyártelepi iparvágány, ahonnan évtizedekkel ezelõtt Balatonfûzfõ állomásra is el lehetett jutni. Mára már a Hajmáskér-Csajág vonalat is bezárták. A vasútrombolás persze nem ma kezdõdött, vezetett anno vasútvonal Veszprémbõl Alsóörsre is... 


De hagyjuk a kesergést, a Séd ugyanis áradt. Tehát volt még hó a Bakonyban, ami most olvadt le. Átkeltem a falun, és csodák csodájára a templom elõtt volt a kocsma. :-) Itt tea és mandarin volt az ellátmány. A pontõr lelkes lokálpatriótaként készített nekünk saját itinert a túra hátralevõ szakaszára, és ellátott minket hasznos tanácsokkal a nem egyértelmû szakaszokkal kapcsolatban. Azért a többesszám, mert pár kilométeren át székesfehérvári túratársakkal haladtam együtt, mivel éreztem, hogy saját tempóval határeset lesz a vonatelérés. Innentõl már két térképen is rajta voltunk, de egyik sem stimmelt. A Kék a 41-es Balaton térképen keletrõl kerüli a Mogyorós-hegyet, a Palotai-Bakony térképen keresztbe megmássza, és nyugatról. A valóságban megmássza, aztán toronyiránt becélozza Litér község szélét. Ez viszont már rajta volt a kiegészítõ itineren! Igaz, most olvasom. :-)


Litéren a fõút melletti mûintézményben volt a pont, ami egyben az eleje-rövidtáv vége, és a vége-rövidtáv eleje is volt. Nekünk pedig kajapont, zsíros kenyérrel és teával. Finom, forró volt a tea. Szereztem céges pecsétet a mozgalmi füzetbe is. Mivel letértünk a Kék-rõl, a falun keresztül kellett visszakavarni rá. Útközben érintettünk egy román kori templomot, ami jelenleg a reformátusoké. Csodálatosan szép, kõoroszlános bejárata van, ami az udvarról látszik csak, erre túratársaim hívták fel a figyelmet. Aztán a faluból kiérve úgy elbeszélgettük az idõt, hogy a domb tetején helyi túrázó nénik kérdezték: a teljesítménytúrán vagyunk? Hát persze! -feleltük. Az jó, mert a Kék a völgyben ment tovább valami susnyásban, de haladjunk csak tovább, ez az út rá fog vinni! Végül is nem bántuk meg, mert a fenyvessel benõtt Nyerges-hegy talán a legszebb része volt az egész túrának. De gyanítom, nem csak mi láttuk, mert amikor visszakavartunk a kijelölt útra, csak a szalagozó nyomai jöttek rajta, elõttünk már több nyom elment a hóban.


Igen, mert innentõl kezdett egybefüggõ hó lenni. Segítségünkre is voltak a nyomok, mert a Balaton-térképen jelzett csordakút megtalálása után az utak elágaztak. Párszáz méter megtétele után viszont egy gázvezeték-nyomvonalon visszakaptuk a szalagozott útvonalat, a már említett egy nyommal. Tehát itt sem követte az útvonal a jelzést, mindkét itiner tanúsága szerint azért, mert a római villánál járhatatlanul benõtt az ösvény. Valóban, ennél járatlanabb Kék jelzés az országban talán csak a Tápió-menti Kék lehet... Eduéknak nem lesz egyszerû kiszalagozni ezt a részt, javaslom a mi eltévedésünk nyomvonalát követni, mert tényleg nagyon szép! A római villával úgyse veszít senki semmit, mert a régészeti feltárás után a romokat állagmegõrzés miatt visszatemették, így nem látszik szinte semmi belõlük, erre a "semmire" az itinerek is felhívták a figyelmet.


Az útvonalra való visszatalálás után egy kemény meredeken kapaszkodtunk fel, néhol meglepõen mély hóban. A tetõre felérvén visszakaptuk magát a Kék-et is, aztán egy éles balossal befordultunk az erdõbe, egy láthatóan határnyiladékra. A táj jellege is változott: az erdeifenyvõvel beültetett dolomitos felszínt felváltotta a tölgyes-sombokros vegyeserdõ, néhol borókával, megérkeztünk tehát a mészkõkarsztos részre. Ez már az igazi Balaton-felvidék! Meg is szaporodtak a nyomok elõttünk, errefelé már a faluból is kisétálnak a kirándulók. Innentõl a célig egyedül mentem, siettem, hogy legyen idõm a célban is.


Leértem a "veszélyes mûútra", valóban sok autó jött. Aki a Kék-en ment tovább, és nem kispistázott, jobbra kellett fordulnia. Balra a mûút közvetlenül bevisz a faluba, és bõ három kilométert lehetett spórolni. Ezt semmi nem akadályozta, lévén a Malom-völgyben nem helyeztek ki pontot. Legalább egy lyukasztós vagy kódfelírós pontot kirakhattak volna. Ehelyett szóban felhívták a figyelmünket a rövidítési lehetõségre. :-) Na mindegy, a szõlõhegyen átkelve, Szenkirályszabadja község látványát a dombon kár lett volna kihagyni. Ezután egy éles balos a Határ-völgybe, és egy mély hóval borított, keskeny ösvényen viszonylag technikás terepen ereszkedtem be a Malom-völgy fõágába. Kiérve a rétre, ahol egy autó állt, szemben a Vár-hegy tömbje már igazi hegy képét mutatta. Itt becsatlakozott a Zöld sáv is, ami a térkép szerint egy körtúra-jelzés. A két jelzés együtt haladt a település széléig, majd a Kék, látszólag értelmetlenül, balra elágazott.


Minek csinál még egy kunkort ez a jelzés? -tûnõdtem magamban, de hamarosan megkaptam a választ: a vörösberényi fõútra kiérve egy gyönyörû, erõdfallal körülvett középkori templom tárult elém! Ez a templom is a reformátusoké, úgy látszik, errefelé ez a "módi". Végigmenvén a fõutcán, az elágazásban "Elegáns" felirattal egy igazi szocretró bódésor fogadott. :-P Ezután jobbra kellett fordulni, és a fõutat követni már Balatonalmádi belvárosába, a buszállomástól szalagok segítették a Cél-ba találást egy étterembe. Itt megkaptam a kitûzõt és a szokásos papírlap-emléklapot a fõszervezõtõl, illetve korlátlan zsírosdeszka fogyasztásra nyílt lehetõség hagymával, és kimondottan finom teával. Mint írtam volt, ez egy étterem, és tele volt vendéggel, mókás volt teli pofára tömni a zsírospapit, miközben a szomszéd asztalnál a cigánypecsenyét rendelték. Kaptam is pár irigykedõ pillantást az ételükre váró vendégektõl. :-) Közben a többiek is befutottak, elõttem csak pár ember ért célba. Kaptunk még egy Cerbonát is. 


Ezután lesétáltam az állomásra, és némi várakozás után jött is a személyvonat, amiben minimum harmincöt fok volt. Fehérvártól a gyorson is dögmeleg volt a párnásban, majd ha mínusz tíz lesz kinn, akkor fagynak el a fûtési szerelvények rajtuk. :-)


Összességében kellemes túra volt, ahol lehetett, követtük a Kék-et, máshol meg lehet a nyomvonalat kéne módosítani. Hiába van viszonylag jól kifestve, ha annyira járatlan, hogy az ember inkább a járt utat választja. A túra ár-érték aránya nagyjából normális volt, sóherebb résztvevõk mértéktelen tea-és zsírosdeszka fogyasztással behozhatták a vélt értékbeli különbséget. A magam részérõl 5.10-es össz-szintidõvel teljesítettem a nagyjából 28.5 kilométeres távot, a hegyen megtett kavargásokkal együtt, ez 5.52-es átlagsebesség. 


A maradékot Badacsonyig majd Edu túráján kívánom teljesíteni! Addigra remélem, a hóvirágok is kinyílnak, mert a madarak már csicseregtek! :-P


Képek a fészen: 


https://www.facebook.com/media/set/?set=a.491944704202794.116092.100001618051374&type=3


 


 

 
 
Wass Albert emléktúra a Börzsönyben 44/28/18Túra éve: 20132013.01.15 12:10:29

Egy igazán szép és izgalmas túra margójára...


Szeretem a Börzsönyt. Persze ezzel még sokan így lehetnek, de nekem nem volt ez mindig így, legalábbis az egész hegységre vonatkozóan nem. Ugyanis elsõ "saját" tulajdonom négy éves koromban a Gál-hegy oldalában lévõ telek volt, ahová nagyon utáltam felmászni, pláne, hogy csak egy lakókocsi volt rajta, se víz, se villany. Mondjuk a százéves gyümölcsfák finom pettyes sárga direkttermõ almát adtak, meg volt némi romantikája a szarvasok ûzekedésének a leszaggatott kerítésen át, meg szép volt a kilátás a Naszály tetejére, de azért unatkoztam ott keményen, meg ami muszáj dolog, azt az ember már gyerekkorában se szereti. Hogy beazonosítsam az ingatlan helyzetét, ott másztatok le mellette a nyiladékon...


Szóval, a Gál-hegyet csak módjával. Igen ám, de csinálom a Börzsöny csúcsai mozgalmat, és kitûnõ lehetõség adódott még négy csúcs becserkészésére ezen a túrán, de haladjunk sorjában.


Az indulás nem ment zökkenõk nélkül. Történt ugyanis, hogy eleve változtattak a tavalyi útvonalon, és az új útvonalat kiszalagozó rendezõ beteg lett, így egy harmadik verzió szerint indultunk el. Én még elmentem boltba, mire visszaértem, a zöm elrajtolt, számomra ismeretlen arcok nyomában indultam el, majd a csorda után húzok jeligével. Meg is lett az eredménye: rossz oldalon kerültük a templomot, erre még rájöttünk, aztán az itinert néztük, de az elkevert minket, meg a Piros se volt kifestve rendesen, szóval beletettünk egy kilit ügyesen. Ráadásul, valaki még a rajtban mondta, hogy a kisvasút völgyében kell menni Szokolyáig, jó lenne rájönni az illetõnek, hogy kisvasútnak a keskeny nyomközû vasutat hívjuk, nem a mellékvonalon Drégelypalánk felé tartó vasútvonalat. Attól még, hogy nem Ic jár rajta, az még nem kisvasút. Végre meglódultunk tehát a megfelelõ völgyön, és az elsõ ellenõrzõpontnál száguldó piros kabátokat láttam! Ez nem lehet, még az elején elindultak, gondoltam magamban, pedig tényleg Mezeiék voltak azok, csak õk meg a tavalyi útvonalon indultak el, beletéve egy másik tiszteletkört a túrába. 


Hogy végre lett társaságom, könnyebben ment a haladás, egy-kettõre Szokolya állomáson voltunk, onnan pedig a némileg lejegelt betonúton kellett átváltani a faluba. Ahogy feljebb értünk, elénk tárult a Magas-Börzsöny csodálatos látványa a szikrázóan kék éggel! itt már elõ kellett vennem a gépet, közben Kláriék elhútak, viszont így belesétáltak a fotóba piros színfolt gyanánt, mint a téli természet gyümölcsei. De a költõi képek itt még nem értek véget, ahogy felértünk a falu szélén a gerincre, szemben ott tündökölt a visegrádi Fellegvár, illetve a Nagy-Villám a sípályával, nem is tudtam, hogy innen is látszik! 


Szokolyán a(z egyik) kocsmában volt az ellenõrzõpont. Itt új túratársat találtam, régi jóbarátom, Norbi személyében, illetve volt vele még egy srác, Szilveszter is. Elbúcsúztam Kláriéktól, hadd szaladjanak, és neki vágtunk a Tar Péter-hegy oldalának. Egy ideig együtt mentünk, de aztán elhúztam, hogy a különleges feladatomat is végrehajtsam: fel kellett másznom a hegy csúcsára, hogy megválaszoljak egy kérdést a Börzsöny Csúcsai túramozgalomhoz. Szerencsére utol értem Bubut, aki kapásból egy nyiladékon felirányított a tetõre, mondván, ez a csúcsra visz. Nos, a "nagy öregek" is tévedhetnek, de jól jártam, mert a nyiladék egy köves emelkedõ után ellaposodott, és neki vitt a Tar Péter-rét szélének, amit úgyis be szerettem volna cserkészni, mert gyerekkorom óta nem jártam arra, jelzés se visz oda. A fákon jég, hó, zúzmara, felettük a vakítóan égszínkék ég, mesés látvány volt! Meg az a csönd, nyugalom, amit árasztott a jéggé dermedt világ, de mi mozgott ott a fa alatt? Szemezett velem egy muflon, elõször el se hitte, hogy embert lát, de miután vagy ötven méterre megközelítettem, elugrott és átváltott a völgyön. Innen délnyugatnak fordultam, és hamarosan elértem a gerincen futó nyiladékot, ami neki vitt a csúcsnak. Sajnos, kilátás nem volt róla, de hangulatos hely volt, kissé tágas tisztás, öreg fákkal. Elindultam lefelé, kisvártatva egy szarvas ugrott elém, és eltûnt a völgyben észak felé. Egy kerítéshez értem, amit a völgy felõl, a meredély szélén kellett kerüljek. Ekkor lövés dörrent, szembõl! A fene ezekbe az orvvadászokba, gondoltam magamban, hogy összevissza lövöldöznek. Újabb lövés, ugyanarról! Na, ennek a fele se tréfa, ezek itt mindjárt lelõnek, Beck Gyuri bácsi is feldughatja a Vodafonnyát, mert térerõ egy deka se, és egy kilométerre voltam a nyeregtõl, ahol újra elkapnám a Kék + jelzést, amirõl letértem anno. Szóval életveszélyben voltam, a téli hajtás közepén... Elkezdtem énekelgetni, meg hangosan csörtetni,  hátha nem néznek éneklõ vaddisznónak, vagy szarvasnak, ilyen Disney-film talán még nincs. Ungon-beregen át lejutottam tehát a nyeregbe, ahol már a túrázók közé vegyülve megnõttek az életesélyeim. Pont elõttem húztak el Norbiék, lefelé belefutnak, hogy felfelé lassabban kapaszkodhassanak, ez volt a taktikájuk. Így legalább a következõ csúcsoknál eljátszhattuk, hogy felfelé ott hagytam õket, mire felértek, megvolt a csúcsvadászat. Na jó, a vadászatot inkább hagyjuk ilyen élmények után...


Kóspallagon is a kocsmában volt a pont, ez az egyik nagy elõnye a túrának, a rendezõk részérõl költséghatékony, mivel a túrázó így megveszi magának az ellátást, és az olyan "szomjas vándoroknak", mint mi, meg apró kánaán az élet vad rengetegében. :-) Mikor beértünk, épp akkor fordultak ki Mezeiék, tehát a Tar Péter-kanyarral is igen jó idõt mentünk. Némi malátahiány-pótlás után nekilódultunk az Érsek-tisztás felé. A falu szélén beszédes Sárga jelzés igazított a helyes irányba, és kezdõdött az emelkedõ. Az itiner meredek emelkedõnek írta, így a mecseki Somos után és a Galyavárra készülvén nekem nem tûnt annak. Viszont a fák, amik közül szép kilátás nyílt az Inócra, mostanra megnõttek, pedig a régi erdõ tönkjein anno potypinkáztunk anyámmal õsz végén. Az se most volt, ezek szerint...


Az Érsek-tisztáson Kenyeres Oszkár volt a pontõr, és finom csokit kaptunk tõle, ami kisértetiesen hasonlított a Balaton-szeletre, csak Vitorlás-szelet a neve. 


 

 
 
túra éve: 2012
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20122013.01.04 19:29:46

 Második túraévem.


ZE kedvéért évszám javítva! :-P


Számokban.


A TTMR-tábla szerint:


Megtett út: 4844.234 km, szintkülönbség: 160407 méter, TTT-pontok száma: 7250.339 pont.


Kilométerben a legerõsebb három hónap: Október: 517.256 km, június: 482.77 km, július: 463.8 km.


Szintben a legerõsebb három hónap: Október: 18615 m, augusztus: 15604 m, szeptember: 15266 m.


TTT-pontok legerõsebb három hónapja: Október:796.481 p, szeptember: 677.97 p, június: 671.275 p.


 


Leggyorsabb túrák: Nõnapi túra 20 km, 7 km/h, Monoton Maraton 42 km: 6.71 km/h.


Leghosszabb túrák: BEAC Maxi: 109.8 km, Palóc 100: 101.2 km, Érchegységi Százas.


Legrövidebb túrák: Óbudavár 0.1 km, Tenyei László Emléktúra 5 km, Váralja Fényei 6 km.


 


Átnevezések: Ezeken a túrákon a rendezõk részérõl engedélyezett volt a lefelé illetve felfelé átnevezés a távok között.


BHMTCS – BHTCS: megfázás, láz miatt.


Fagyott Tavak 3 – Fagyott Tavak 6: megfázás végleges leküzdése végett.


Dél-Börzsönyi Kilátások 30 – Dél-Börzsönyi Kilátások 40: lekéstem a vonatot reggel, de utolértem a 40-es táv seprûjét még a távok szétválása elõtt.


Bucsecs 60 – Bucsecs 45: Omul csúcson elégnek éreztem a középtávot, és leértem sötétedésig.


Mecsek 110 – Mecsek 60: elégnek éreztem a hatvanas távot, Komlón meguntam.


 


Feladott túra: Zselic Éjszakai 40É. Minden összejött: hasmarsom volt, szupercella zivatar körbe villámlással, egyedül mentem órákkal a többiek mögött, lemerült a telefonom, a lámpám szétesett, elestem a bozótosban és elejtettem az itinert. A Zselic nem tréfál!


 


Klasszikus duplázások:


Gyadai Körtúra 8 + Fel a Naszályra 38.


Éjszakai Zörejek 10 + Éjszakai Zörejek 23.


Óbudavár Éjjel 20 + Óbudavár 0.1 J


Monoton Maraton + Monoton Félmaraton, 21 kör a Hárs-hegyen.


Magyarországi Forrástúrák a Pilis- Visegrádi-hegységben Téli Rövidtáv 15 + Hosszútáv 25.


 


Klasszikus triplázások:


XIII. Tata IVV túra + XXIX. Tenyei László Emléktúra 10 + Tenyei László Emléktúra 5.


Sárga 20 + Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál –Teljesítménytúra– 11 km + Sárga 18.


 


Négyszeres túra, ami valójában egy:


Nagybörzsönyi Négylevelû.


 


Nem klasszikus duplázások, de egy napon két túra vagy több:


BUÉK 20 + BHTCs.


Kincsesbánya 10 + Kitörés 60.


Tour de Békás gyalogos teljesítménytúra 8 km + Gyertek ki a Vadasparkba!


Mátrai Csillagok 40 + Bükkalja Gyöngyszemei 25 tájékozódási teljesítménytúra.



Tököl-ölelõ 20 + Ravasz Róka éjszakai tájékozódási teljesítménytúra 28 + Ózdi Kohász 60.


Patai Mátra 45 + Pázmándi TOPorgók Éjszakája 28.


Fejérkõ 50 -(IVV 50) + Csillagporos Vasparipa 32É (Hosszú táv) - Vándorbottal a Vasparipáért! – Nyár.


Tátika-Rezi Rövid két várút + Rockenbauer Pál emlékút Zalában 40 éjszakai + Balaton IVV túranap 40.


Mecsek 600-as csúcsai + Katica Tanya Betyár Félmaraton (éjszakai).


Kanizsa 30 + Óbudavár 20 Éjjel + Óbudavár 0,1 - A legeslegrövidebb túra.


Hegedûs Róbert emléktúra T-Online + Nik 40É.


 


Tájékozódási túrák:


Budai Hegység Távoli Csúcsai éjszakai tájékozódási teljesítménytúra.


Téli bükki tájolás tájékozódási teljesítménytúra 30


Fagyott Tavak 6 pontbegyûjtõ tt. 40


Bükkalja gyöngyszemei 25 tájékozódási teljesítménytúra


Ravasz róka éjszakai tájékozódási teljesítménytúra 28


Vadmalac 20


 


Katonai menet 4 fõs csapatban:


Szent László Menet (csapat) arany 71 km


 


Kupák:


Cserhát Kupa, Arany Fokozat. Kupa. 10 túra, 369 km teljesítésével, 2 fõ teljesítette.


Mátra Kupa, 1. Fokozat. Oklevél és Kupa. 14 túra, 672.16 km teljesítésével, összetettben 15. hely.


Észak-Dunántúli Kupa: Emléklap és Kupa. 8 túra 6 megyében.


Cartographia Kupa: Ezüst Fokozat. Oklevél és Kupa. 10 túra és 2 nap DDK Vándorlásért.


Budapest Kupa Alapfokozat. Oklevél és Kupa, 18 túra teljesítésével.


Dél-Dunántúli Kupa, Arany Fokozat. Kupa, 19 túra teljesítésével, Tolnában 4, Somogyban 3, Zalában 5, Baranyában 7. túra.


 


Kupa, amit még nem kaptam kézhez:


Erdély Teljesítménytúrázója: Kupa. 8 túra teljesítéséért.


 


Mozgalmak még 2011-bõl, amiknek a díjazását 2012-ben kaptam meg:


Pest Megye Teljesítménytúrázója 2011: oklevél és kitûzõ.


Rákóczi Piros túramozgalom a Zemplénben: visszaküldött kiskönyv és jelvény.


 


2012 túramozgalmai:


MVTE Érem: 7 túra maximális teljesítéséért érem, "gyémánt fokozat" tartóban. 3 fõ teljesítette.


Pest Megye Teljesítménytúrázója Bronz fokozat 1000 kilométerért: jelvény.


BAZ Megye Teljesítménytúrázója: köszönõlevél és kitûzõ.


A Régió Tájékozódási Teljesítménytúrázója: 4 túráért kitûzõ, 5 túráért fejpánt.


Zala Megye Teljesítménytúrázója: 5 túráért oklevél és érem.


Tolna Megye Teljesítménytúrázója: Oklevél és Jelvény.


Baranya Megye Teljesítménytúrázója Bronz Fokozat: Bögre, névre szóló felirattal.


Tojás Sárgája túramozgalom a Tojás és a Sárga túrák teljesítéséért: kitûzõ.


Betyárok Nyomában túramozgalom a Vidróczki és a Less Nándor túrák teljesítéséért: kitûzõ.


Öt Kápolna a Szent György-hegyen túramozgalom: oklevél és kitûzõ.


IVV-túrák: 10 túra teljesítéséért a zöld füzetben: feltûzhetõ kitûzõ.


Pásztó Túrázója mozgalom: 4 túráért jelvény,5 túráért hûségkártya: jövõre túrákon 50% kedvezmény.


Csesznek-Bakonyújvár Vártúra-mozgalom: Oklevél és kitûzõ.


Vár a Szigligeti Óvár: Oklevél és kitûzõ.


 


DDK-vándorlás díjazása, a TTMR-be ez nem számít bele:


2 nap vándorlásért: Oklevél és kitûzõ, és egy DDK programfüzet.


 


Túrán kapott egyéb jelvény, kitûzõ, illetve zászló:


Kaláka-nap Moldvában: kitûzõ.


Elmaradt Pádis Fennsík túra: kitûzõ.


Túzok jelvény a Fejérkõ 50 túrán, a Szamárkõ ellenõrzõpontnál vásárolva.


2 darab kitûzõ a 20 km Cserhát-kupáért túrán a fõszervezõtõl ajándékba.


4 darab sportzászló a 80-as évekbõl a Silvestrovské a je to! túrán a fõszervezõtõl ajándékba.


 


Túramozgalmak díjazása, amit még nem kaptam kézhez:


Pest Megye Teljesítménytúrázója 2012: Oklevél és kitûzõ.


Balatoni Túrák: 9 túráért, még nem tudom, mi lesz.


4 Szín Túramozgalom: még nem tudom, mi lesz.


 


Be nem fejezett túramozgalom:


3 Vármegye 3 Túrája, a Tokaj túra 2012-ben elmaradt. 2013-ban befejezhetõ, ígéret szerint.


 


Folyamatban lévõ túramozgalmak (nincsenek évhez kötve):


Portyázások Magyarország földrajzi pontjaira.


Fejér Megye Teljesítménytúrázója.


Börzsöny Csúcsai.


Bükk 900-as Csúcsai.


Öreg Bakony Bakancsosa.


 


A túrákért általában oklevél vagy emléklap, ezen felül kitûzõ jár. Különleges, ettõl eltérõ díjazások:


BUÉK 20: jubileumi jelvény, véletlenül 2 kitûzõt adtak.


Bartina Maraton: Jelvény.


Kitörés 60: Kitûzõ és Felvarró.


Bia 25: Jelvény.


Forrástúra Mátra 61: Jelvény.


Mátrabérc: túra után vásárolt Mátrabérc feliratú száraz fehérbor.


Andezit 30: Jelvény.


Kovács Béla Emléktúra: Botra szögelhetõ jelvény.


Karancs-Medves 50: Sportérem.


Gyadai Tanösvény 8: Kõ.


Fel a Naszályra 35: Kõ.


Vidróczki 61: 2 kitûzõ, adtak is, meg késõbb küldtek is.


Buda Határán 50: Jelvény.


Szent László Menet 70: Jelvény.


Mátra 60: Jelvény.


Palóc Expedíció 100: Terítõ alakú fali dísz.


Forrástúra Börzsöny 45: Jelvény.


BEAC Maxi 110: Kitûzõ és jelvény.


Mátra TT 30 Pótló túra: Jelvény


Via Dolorosa 2x56: 2 kitûzõ és 1 fakorong, továbbá egy üveg száraz fehérbor.


Mecseki Láthatatlanok 2x50: 2 kitûzõ.


Piros 85: Jelvény.


Hegedûs Róbert Emléktúra: Kitûzõ és jelvény.


Pilisi Forrástúra: Rövidtávon kitûzõ, hosszú távon jelvény.


Karácsonyi Dolina 33: Festett falap.


 


Túrák, amelyeken nem volt kitûzõ, csak oklevél:


Kuruc Emléktúra: Nevezési díj nincs, emléklap és pálinkakóstolás van.


Tenyei Emléktúra 5: Csak oklevél..


Tenyei Emléktúra 10: Csak oklevél.


Bükkalja Gyöngyszemei Tájékozódási Teljesítménytúra: tájfutó-lapra nyomtatott oklevél.


Vadmalac 20 Tájékozódási Teljesítménytúra: tájfutó-lapra nyomtatott oklevél.


Novembrovy Vyslap: Csak oklevél, egy papírlap.


Barbora 35: Csak Oklevél, egy papírlap.


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 

 
 
Tortúra 65 téli napforduló/Ómassa/BükkszentkeresztTúra éve: 20122012.12.23 15:08:44

 Tortúra 65, avagy mégse jött el a világvége...


Csak mindent a pontos terv szerint! Ez járt a fejemben, amikor a menetrendeket nézegettem az odajutás tekintetében. A legkényelmesebb megoldás a Szár, Bicske, onnan be a gyorssal a Kelóba, azonnali átszállás a Sajó ícére, aztán a barcikai személlyel a Gömöriig. Ennyi a vasút, klappolt minden (el is vártam!). A Gömöri pályaudvartól három perc séta a Búza-tér, a huszas busz megállójában pedig ott állt Rudi. Be is hívtam egy Borsodi Búzára, stílusosan. A busz a suli elõtt tett le minket, gyors kipakolás a tesiteremben, aztán kocsmafelderítés. Ez nem ment könnyen, Miskolc elit részén puccos helyek, hetyegõ-motelek között sétálgattunk, mire Mezei Laci útmutatása alapján csak rátaláltunk a köznép krimójára. Az estét nem írom le, szerénytelenség lenne, lényeg, ott volt mindenki, aki számít, és megtörtént minden, ami szokott. :-P Jó zene a hangfalakból, puha ülések, hejj nekem a Heineken! A szálláson még vidám lengyelekkel is találkoztam, Tarta sörükkel megkínáltak, bár akkor már nem hiányzott... Reggel igen vigyorgott a környékem, amíg pucoltam az outputot a hálózsákomról...


Mivel utolsó józan cselekedetemként még elõzõ este átvettem az itinert, nem kell sorban állnunk, 6.03-kor indulunk Gellérttel ketten. Érdekes, nem vagyok másnapos, viszont a vírusos kórság bennem bújkál, tíz percenként egy zsepi bánja. Jól megyünk, követjük a csordát, meg futó-csapatok elõzgenek minket. A Zöld szépen felkanyarodik a Piros-ra, és leolthatjuk a lámpát. Jeges, pár centis hó ropog a talpunk alatt, vagy inkább havas jég... Figyelni kell! A lefagyott betonút metszése után bekezd a hegy. Gellérttel jól húzzuk egymást, nekem este 7-ig kéne beérnem, hogy elcsípjem az utolsó Pest felé menõ vonatot. Ehhez szûk 13 órás menetidõ, így valamivel ötös feletti tempó kell, tehát nem lehetetlen, de szorítós. Még egy meredek emelkedõ, ahol Gellért kicsit lemarad, megállok, hogy megvárjam, erre befut Ebola, meglepõen kellemes tempóban számomra... Egy darabig húzatom magam veled-viccelem el a kérdést. A falu szélén már felvesszük egymás tempóját. Kicsit több a hó, és innentõl már nem jeges, tehát már nem olvadt meg egyáltalán. Finom meleg tea, aztán Mezeiékkel indulok tovább, Ebola még idõzik. A sarkon kifordulva befut Gellért is, jól jön mögöttünk. A Sárgán himbálunk Hollóstetõig, kezd jól menni a tempó, Klári meg is lepõdik, hogy nem vagyok másnapos. Az nem, de a hörgõm érzem, szépen fogy a zsepiadag is. Hollóstetõ után a mûutat kerülgetjük, legalábbis mi... A Sárga + gyerekkorom egyik kedvenc jelzése, ezek szerint nem lehet túl kemény a Bükk-fennsík kimászása, ha szép emlékem van róla -bíztatom Kláriékat, hogy húzzam õket kicsit. A felsõ erdészeti úton viszont várnom kell egy pár pecet, és nem õk futnak be elõször, hanem az úton egy nagy csapat, az elõl haladó GPS-el nézi, hol a legrövidebb... Mezeiékkel együtt beér Ebola is, aki észlelve a csalást, "éktelen haragra gerjed". Le is szúrja õket, na, mostantól loholhatok vele, mert ezek itt megkéselnek! :-P A fényképezésnek ennél a sebességnél lõttek mára, de jól esik a sebessége, pláne, hogy 12.30 alatt akar beérni, na az nekem tökéletes lenne! Tehát mindenki õrizze meg emlékeiben a Sugaró szép töbreit, a meseszép fenyveseket, a kitûnõen szalagozott bejárót a síházhoz, mert fotózni legközelebb fogok. A síházban elidõzünk egy kicsit, teát iszunk és legyûrök egy vajas kenyeret is. Most már jól állunk idõben, 10.28-ra értünk ide, ezt a szintidõt kell tartani. Mikor elindulunk, befutnak Mezeiék, és nyomukban Gellért is, meg is dícsérjük õket. A mûúton jobbra fordulunk, Bánkút felé. Még tart a lendületem, Ebola megdícsér, jól is esik. Tinca viszont leszid minket, mert a jelzés egy darabig az úttal párhuzamosan öt-tíz méterre megy, és ezt nem vettük észre. Útvonalkövetés B-közép, de azért vannak itt nagy játékosok is, jegyzem meg, állítólag ötven kilibõl ki lehet ezt a túrát hozni... A csalánosnál a parkolónál pár sífutót látunk, lehetne több, itt már kezd rendes hó lenni, 15-20 centi körül van. Szép ez a fenyves, hogy megnõtt, vagy csak én öregszem? Észrevesszük a Kék balos kanyarját, meg régi emlékeim is segítenek, hogy az egyenes a Háromkúti házhoz vinne tovább. Szép csapat verõdik itt össze, terepfutók, gyors gyalogosok. Kerülgetjük egymást. Lépéshibáékat is utol érjük, szegény ugyanabban a kórságban szenved, mint én, és a nagy zsákban hagytam a negrót... Nagyon szabályosak vagyunk, legalábbis mi, az egyre vastagodó hóban követjük a Kék összes csalingáját, illetve a Három-kõ táblánál nem találjuk a nyomot, ott a töbröt balról kerüljük meg. Kifelé megvan a nyom, jól éreztem, de ezt talán csak Tinca vette észre. :-) Vidámságunknak határt szab viszont a hó növekvõ mélysége, itt valami régi jeges hóra esett rá, néha beszakad alattunk, nehezebb a haladás. A bakancsom is kezd beázni, folyamatos hóban járással 25-30 kilométert bír a bõre. Mindegy, Tar-kõig már nem állok meg, ki is melegszem. A kilátás, azt csak mi látjuk lelki szemeinkel emlékeinket idézve, szegény lengyel srác, aki tapadt ránk egy ideje, csak a felhõk tetejét láthatja meg a Három-kõ csúcsát. Hideg van, és kiizzadtam, menni kell tovább! Befagyott a teánk, egy almát eszek, hogy folyadékhoz jussak. Lengyel srác is elsöpör a futókkal, jól bírja, mint a sört tegnap este... Elõször Ebola ront le a hóban, de botokkal megy és életveszélyes mögötte futni, így inkább az élre állok. A Zöldön a nagy ereszkedõn visszakapjuk a jeget, ami hûséges társunk lesz a Nagy-Egedig. Itt jön egy holtpont, mint utóbb kiderül, nem csak nekem. Érzem, ha megállok akár egy percre is, rögtön lemerevedek és elkezdek fázni, meg a lábaim is sajognak. Elfáradtam bizony, és most nincs meg bennem az erõtartalék, ami szokott, ez a betegség hatása. Végszóra leérünk a Tamás-kúti házhoz, hú, ez a tea nagyon kellett már! 13.17 kerül az itinerre, tehát esetemben 7.14 óta jövünk. (Ebola 6.15-kor indult.) Ez 42 kilire 5.8-as átlagidõ, és szûk hatos körüli menetsebesség, nem csoda, hogy kibuktam! Amíg agonizálunk, befut Rushboy, õ ugyanezt négy óra alatt tudta le... Más kategória már! Ebola bõszen számolgat, olyan 23 kili lehet hátra, azt mondja, benn leszünk hatra, el nem hiszem. A rövid, de kidöglesztõ emelkedõ után kiérünk a Zöld-re, és spuri! -Aha, tükörjeges szakaszok az erdészeti úton, amiket kerülgetni kell, mindezt részben futva. Kérek egy csokit Ebolától, ebben nem jól készültem fel. Sóvár gondolatokat eresztek meg a negró iránt, ami bizonyára már Egerben pihen. Vajon mi mikor fogunk ott pihenni? Azért nem unalmas ez a szakasz sem, elbeszélgetjük az idõt. Még a Völgyfõ-ház elõtt Yoyókáék futnak el mellettünk. A Völgyfõ-háznál a táblán egy gyönyörû szám: Eger 15 km. Én 16-ot számoltam, ez stimmel is, mivel a jelzés Egervár megállónál véget ér. Na, ez nagyon jó, szûk egy óránk lesz sötétben. Ebola azon van, hogy ez az idõ is csökkenjen, most már rá kell szóljak néha, hogy ne siessen. Túlságosan is erõre kapott, vagy csak én vagyok fáradt? Megemberelem magam, a Vár-kúti pontra 15.55-kor esünk be. Utolértük Yoyóékat! Szemben Gudlúking sporttárs vigyorog, megy is a csipkelõdés, hogy kéne neki külön egy tájfutó táv. :-) Kicsit olvadunk, ez a tea csodálatos, de most már zsebbe a lámpát, kevés idõnk maradt nélküle. Az emelkedõ kimászása után már nem látok rendesen, csak érzem az utat, és az elsõ megcsúszásnál, 16.24-kor bekapcsolom a lámpát. Utolérünk egy ultrafutót, Tamást, vele tartunk a célig. Egyszer csak egy balos, és végre elindulunk lefelé, ez már az Eged oldala! Mögöttem az UTMB-rõl beszélgetnek meg az ultrafutásról, meg hogy egyes futók gyalogtempója gyengébb, mint a gyors gyalogosok átlagtempója, ezért érjük utol a futókat, ha átváltanak gyalogtempóra. Nagyon erõs gyalogos vagyok Ebola szerint, ennyi dícséret után már tényleg be kell lépjek az MVTE-be... :-) Aztán majdnem eltévedünk, de az úton nem balra kell fordulni, hanem egy kis tisztáson elõre, és egy kõgörgeteges ösvényen lebukni a hegyrõl. Köszönjük a Yoyó-csapatnak, õk segítenek az eligazodásban. Itt térnék ki rá, nagyon nagy szerencsénk volt az idõjárással: egyáltalán nem volt szél, köd nekünk csak itt a végén a sötétben jutott, és itt az Eged oldalában nem volt jég se. Még egy kis domb, aztán a jelzés lekanyarog a hétvégi házak között a mûútra. Fantasztikus, megcsináltuk! Már csak be kell sétálni, át a síneken, a helyi lakosság által még le nem tépett szalagokat követve a célba! Számomra minden elõzetes várakozásomat felülmúló 11.40-es szintidõvel, 17.43-ra célban vagyunk! Így kettõvel korábbi vonatot érek el, mint egyáltalán reméltem. A terepfutó sráctól kapott forraltbor-jegyet a lengyeleknek adom, megérdemlik! Gyors örömködés Rudiékkal, aztán irány a vasút. Hullafáradtan, de elégedetten este tízre érek haza.


Köszönöm a túrát elsõsorban Ebolának, nélküle nem megyek ekkorát idõben, továbbá Gellértnek és minden kedves ismerõsnek! A szervezés majdnem tökéletes volt, esetleg a Tar-kõre tehetnének egy szúróbélyegzõt, a kispistázók bosszantására. :-)

 
 
Magyarországi ForrástúrákTúra éve: 20122012.12.14 09:00:57

Magyarországi Forrástúrák a Pilis-Visegrádi hegységben Rövid- és Hosszútáv.


 


Az a megtiszteltetés ért saját magam részérõl, hogy mindkét távon részt vehettem.


A tegnapi Vulkánnal az ízületeimben már reggel fél hatkor ott topogok a Margit hídi HÉV-megállóban, amit valami Fidesz átkeresztelt H5, éjcs-fájv vonalnak. Ez már Európa, csak nem látszik, monfordírozok magamban, elõttem Marika néni sétál fel s alá az elsodrási határon. Aztán megjön a zöld csoda, jó meleg van rajta, meg partiból hazatérõ fiatalok. Mi meg megyünk túrázni. A buszon nincs meleg, sõt még seftelni se lehet a sofõrrel, kénytelenek vagyunk különbözõ testkipárolgásainkkal belehelni a buszt, igazi dél-erdélyi hangulat.


 A kellemes és kedves Felsõ-kocsmában még van tíz perc a hivatalos rajtig, addig kiveszem a kismotyót a nagyból, hogy ne kelljen cipelni szinte semmit, erre az utóbbi idõben nyûgös vagyok, Rudi meg is bíztatott a múltkor, hogy csigolyakopásom van. Aztán a birodalmi lépegetõ, közismertebb nevén Moiwa nyomába eredek, hogy némi túraceleb infócsere után már a Szent-kútnál kaphassuk az elsõ pecsétet. Igen ám, de csak az akinek megvan az itinere, mert András, a harmadik srác alkalmi táraságunkból, a rajtban hagyta. Mivel én duplázni kívánok pontszûke miatt, megbeszéljük, innentõl együtt megyünk a rövidtávon, ugyanis Moiwa sporttárs csak egy etapot vállalt be, elfoglaltsága miatt.


A forrásnál a pontõr az égbe mutat, tehát egy kurv@ meredek kaptató kezdõdik, de jó lesz ezen még egyszer felmászni... Ráadásul pionyírkodnom kell, elõttem csak a szalagozó és egy futó jártak. Tehát mint a tyúk kapirgálás közben, hol a gyökereket, hol a szalagokat lesve botorkálok egy igazi bazmeg-fenyveserdõben, ahová bevitt a szalag botladozni a cserjeszintben. Átbukunk a gerincen, a Kék +en leereszkedünk egy völgybe, ahol egész mély a hó, de ez babahó a Börzsönyhöz képest, aki tapasztalta, tudja... A patak után egy balossal újabb pionyír-emelkedõ kezdõdik, itt is én megyek elõl, nehogymá' megelõzzön a Moiwa, mert utána nem érjük utol. Kiérünk egy kellemes, letaposott erdészeti útra, ahol jobbra fordulunk. Azt a szintet, amit kimásztunk eddig kétszer, érzésem szerint ismét visszaereszkedjük a Király-kút feletti feletti kunyhóig, de sebaj, jól haladunk, 5.9 körül az átlagunk. itt jegyezném meg azt a közismert tényt, hogy a forrástúrák alaphangon el vannak mérve, miután András életet lehelt a dzsípíeszbe, kiderül, hogy Dobogókõig ez egy bõ kilences. Na mindegy, az Elterelt Kék - Piros ?-ön a legcsúnyább szakaszt megúsztuk, a többi meg fokozatosan enyhül. Próbálom húzni a csapatot önös érdekbõl, mert ha ez nem tizenkét kilométer -és nem annyi-, ötös átlag feletti menet kell, hogy tízig elindulhassak a hosszútávon, és hóban-jégben ez nem is olyan egyszerû. Felérünk a tetõre, hú, de jó lesz ide felérni még egyszer... Aztán egy, mint utóbb kiderült, csali szalag tovább visz a jelzésen, a jeges csél az orcánkba csap, megelevenednek a tegnapi emlékek, mikor öt perc alatt megfagyott a taknyos zsepi a zsebemben.


Meglepett Egon fogad jobbról, itt derül ki, hogy jöhettünk volna az úton is, az biztos, következõ körben így teszek. Némi fagyott csalamádé nyalogatása után elbúcsúzunk Moiwától, és András és a mûholdas kütyü társaságában indulunk tovább. Régen jártam ezen a szakaszon a Zsivány-sziklák felé, kellemes és nyugodt a táj, nincs szél végre. A forrásnál, dokumentációs céllal elõveszem a gépet is, lett volna már eddig is fototéma, de a Nap még csak most kezd kibújni, majd a következõ körben. Átbotorkálunk valami havas-jeges izén, majd balra tartva visszakavarunk a Kék jelzésre. Újabb havas-jeges betonutas emelkedõ után kerülünk be az utolsó völgyünkbe, ahol lehet tolni neki, de csak óvatosan, csonttá fagyott a dózerút. Szalagerdõ jelzi, hogy kis mászás után ott az utolsó forrásunk, a pontõr kérdezi, leesett-e, miért 60 volt az elõzõ forrásnál a kód. Szülinap? -kérdezem. Igen, az övé, Isten éltesse! Ennek örömére még egyet botorkálunk a gizben-gazban, majd végre kiérünk a Piros-ra, ahol lehet Piros-nosztalgiázni, illetve készülni a 4 kolostor-túrára, mert az itt majd felfelé fog vinni.


András az órájára néz, 9.32, becsattogunk a célba, 9 35 körül. Ez szûk hatos lett, meg vagyok elégedve, a dzsípíesz kerek 15 kilométert mért... Egy szép kitûzõ és egy név és táv megjelölés nélküli emléklap a jutalmunk, Andrásnak ennyi volt, neki is dolga van. Innentõl magamra kell hagyadkozzak, talán menni fog...


Gyors nevezés, némi aggódás a szervezõk részérõl, aztán aki ismer, megnyugtatja a többieket, "lazán be fog érni". Ez jól esik, de a seprût utol kell érnem. Egy korty a laposból a hideg ellen, meg egy pohár kóla a csapos nénitõl, ésd uccu neki!


Ami változott reggel óta: süt a Nap kifelé, szebb az idõ. Továbbá, nem elhanyagolható különbség, hogy kitaposták az ösvényt. Most már könnyebben megy a kaptató a Szent-kút után, be vagyok melegedve, kezd dolgozni a kóla is. Némi pofátlan kielõzések után, a másik emelkedõn hátrafordul egy pár a csörtetésemmre, közlik, õk a seprûk. Juhhé!


Most már elõ a gépet, a befigyelt témák megörökítésre kerülnek, a vadles jobbról, az emlékkõ és fejfa balról,  a fagyöngyös fák felettünk. Próbálom megkocogni ezt a szakaszt, beljebb is vagyok négy perccel a kövezkezõ pontnál. Most már túl vagyok a dupla felén- könyvelem el magamban, ami nem is baj, mivel még szerdán seggre ültem a vasútállomás lépcsõjén, és a farkcsontom minden lépésnél jelzi, hogy van. De lehet, a Vulkán is dobott rajta... Most már igazán örülök a tetõre kiérésnek!


Kisétálok az úton tehát a pontra, ahol vidám társaság fogad, Gellért, Popeye, Edit, páran látássérülteket kísérnek. Amíg felolvad a lekvár a számban, az eleje el is húz. Innentõl Edittel társulva megyünk, meg ahol lehet, belekocogunk, mert erõs a szél, és már unom a fújkálását. Azért a Rezsõ-pihenõre kitérünk, hogy a tegnapi Csóvinak integethessek. Nos, a szél hallatlanul pozitív elõnye, hogy tisztára fújta a Kárpát-medencét, így a Börzsönytõl nyugatra a Madaras (Vtácník), keletre pedig sorrendben a korponai-hegyek, mögöttük az Alacsony-Tátra fõgerince a Chopokkal, távolabb, a liptói-poprádi medence szmogjába félig beleveszve a Kriván púposkodik, meg az egész Magas-Tátra, nagyjából a Gerlachig ebbõl a szögbõl, aztán ugorjunk elõre, Vadálló-kövek, Visegrád, Naszály, Karancs, Alacsony-Tátra keleti gerince a Király-heggyel, majd Bükk-fennsík élivel a Bél-kõ-vel, a Tepke-gerinc, mögötte az Északnyugati-Mátrával, a sor végét keleten pedig a Kékes zárja. Leírni se volt egyszerû.


Ez a csoda után Edittel már tényleg belehúzunk, az elérendõ busszal frusztrálom némileg, meg minek tökölõdjünk annyit. Gellértéket még a nyereg elõtt elkapjuk, Editnek még egy hóangyalka alkotása is belefér a kedvébe. A Hofmann-kútnál a tábla adata a kérdés, majd a felsõ kasztnak való Hofmann-kunyhónál élesen fordulva a Zöld ? jelzésen indulnánk tovább. Igen ám, ha nem szólnak rám, itt el is szállnék a makadámúton, a jelzés jobbra visz, bátran csobogó patakon át! Csak remélni tudjuk, hogy a látássérültek átugorják majd ügyesen. Az út kellemesen emelkedik, némi kanyargások árán elkapjuk a Zöldet, szemben egy öreg bükkön Pilis 50 felirat hirdet egy konkurenciát, bár az májusban lesz, beírom a naptárba.


A Zöld elér egy mûutat, majd szalagozott bekötésen a Shaolin-faluba érünk. Az biztos, itt nyugi van, mikor bekéredszkedünk pisilni, a boldog orientalizmus tölti el lényünket. A pözsó érintése után, Edit javaslatára a Shaolin-kapun lebegünk ki a területrõl, igen ám, de nincs az útnak folytatása, úgyhogy egy shaolin-rúgást is produkálunk a levegõben, míg a másfél méteres szabadesést leküzdjük.


Innen egy sétagalopp a Kétbükkfa-nyereg, átbukva rajta újabb kocogás és kielõzgetés kezdõdik. Most szembesülök a ténnyel, hogy nem a Remete-forrás lesz az utolsó, hanem még a Trézsi-kúthoz is ki kell térnünk. Az itiner szerint sehol nem letérve a Zöld-rõl érjük el a forrást. Közvetlen a forrás elõtt azonban, van egy becsali Zöld egy bokron, amivel majd' mindenki lemegy a focipályához, aztán rajzanak ott a tanácstalan turisták. A folytatást, ami még vagy 70 métert szintben visz, naracssárga szalagok jelzik, tehát nem a mieink, a piros-fehérek, ezért nézik be sokan. Más hibát nem találtam a szalagozásban, de erre jobban kellett volna figyelni. A bõvízû Klastrom-kút vizét érdemes megkóstolni, fõleg, ha gyorsítót akar az emésztésébe vinni. 


Olyan sok már nincs hátra a túrából, de már úgy lementünk volna a faluba beülni a cukiba meg a krimóba... Ellenben itt tornyosul elõttünk még a Pilis robosztus tömbje, a szél is megélénkült, a szalagok vízszintesen lobognak. Nini, ismerõsök! Rudi és Anna a Prágai Százas (126 km) után még kiruccantak ide, és látássérültet kisérnek. Innentõl velük megyünk. A Trézsi-kútnak is jó a víze, olyan gyerekcsinálós, a felirat szerint. A faluba érve megkérdezem az idõt Edittõl, 14.14, na, most megy el a busz. Szintidõ terhére be is ugrunk így egy krémesre, jó ez a cél elõtt, bár emiatt az utolsó kétszáz méter a legnehezebb a célig, már pont kezdtem kiolvadni.


A második, hosszú kör díjazása a már megszokott, gyönyörû jelvény, rajta 22 kilométerrel, na, akkor a Kétbükkfánál kellett volna befejezni a túrát... Az emléklap pedig tök ugyanaz, mint a rövidtávosoknak, azóta is gondolkozok, melyiké volt melyik, de legalább nekem kettõ van! A jól megérdemelt akklimatizáció után fuvart kapok Ruditól, amit ezúton is köszönök. A Déliben még fél órám maradt a vonatig, amit a busszal értem volna el.


Összegzésképpen, szép és technikás túra volt, bár Edit kevesellte a távot. Hja, aki nem jött a Vulkánra, nekem utána elég volt! Most már van Gerecse, Mátra, Börzsöny, Pilis jelvényem a forrástúrákból, jöhet a Vértes, már alig várom. :-)


 


Képek a fészen:


https://www.facebook.com/media/set/?set=a.454949637902301.110138.100001618051374&type=3


 


 

 
 
ÍrottkőTúra éve: 20122012.11.02 20:36:44

Írottkõ 50, az Év Túrája -számomra.


Aki az õszt szereti, bátran menjen a Kõszegi-hegységbe, nem fog csalódni! Ha még hozzá ilyen idõjárás is társul, mint amilyenben idén volt részünk, hatalmas az élmény!


Persze én ezt tudtam elõre. Tavaly "mindössze" vagy hat túrán voltam a Kõszegi-hegységben, a három KHT-túrán, az Alpannonián, az Írottkõ 70-en, illetve a Szent Márton-túrán is Szombathely környékén. Idén csak a Kubát Hugó jutott, az is fenomenálisan szép volt, a Kendig tetején az irtásról a havas Schneeberg látványával. Jövõre ismét Kõszegi-hegység évem lesz, jelzem ezt az ott megismert turista-barátaimnak. Tehát már alig vártam az újabb Írottkõ-t, bár volt némi megingásom a Nahát felé, de ezt elhessegettem, mivel Cartographia-kupás az Írottkõ idén, és azt is csinálom. Az izgalmas a logisztika volt, mivel munka után kellett leutaznom Kõszegre az elõeste, a túra után pedig át kellett tömegközlekedéssel navigálnom Abasárra, a kétnapos Viá-ra, mondanom se kell, hogy sikerült!


Az elõeste kellemesen telt, errõl csak ennyit... Ismét nem csalódtunk a kõszegi Kiskakas Vendéglátó Egység (ez a neve!) vörös fröccsében, illetve a khm.. "osztrák tulajdonú áruházlánc"-ban árusított "markazi illetõségû vörösbor"-ban, amivel én már gondolatban össze is kötöttem ezt a túrát a következõvel, lévén Markaz és Abasár szomszédai egymásnak.


Másnap reggel ködös idõre ébredtünk. Gyorsan szedtük bakancsainkat kifelé a városból, túl gyorsan is, mert mire megnéztük, hogy nem kispista a temetõn át menni, már meg is csináltuk a tiszteletkört a Zöld-ön. Aztán csak felfelé, szokatlanul könnyen megy, vagy mert edzésben vagyok? Akkor a többiek is, felhajt minket a sötét, hogy a hajnali derengés már az Óház-kilátóban érje a korán kelõket. Meg az a fantasztikus látvány! Alattunk a köd félsüli egy alacsonyabb gerinc bükkjeinek tetejét, a Kereszt-kút bérc mobiltornyát pirosra égeti a felkelõ Nap, ami lassan választja el magát a ködös-felhõs keleti látóhatártól. Mindenki fényképez, már aki feljött a kilátóba, igazán kár lett volna kihagyni!


Haladunk tovább a Kék-en, kellemes emelkedõ után igazi alpesi táj fogad: lucosok, jegenyefenyvesek, bükkösök váltakoznak, alattuk áfonya- és málnabokrok sorjáznak. Kiérünk a nevében is Vörös-kereszthez, a keresztet õrzõ öreg tölgyek teteje majd kilobban a felkelõ Nap sugaraitól! Ezután most sajnos nem a Kendig felé fordulunk az egykori határõrúton, pedig kedvem lett volna "eltévedni" egy kivcsit, hanem a Piros + jelzésen balra, lefelé. Nem bánjuk meg ezt se, a reggeli napsütésben fürdõ tölgyek között rézsútosan tartunk lefelé, meg is kocogjuk ezt a szakaszt, jólesik. Egy lucosban elérjük a Piros O jelzést, idõsebbeknek a régi Kék-et. Az elágazásban a Borha-forrás még mindig nem folyik, illetve de, mert három méterrel balra, illetve másfél méternyivel lejjebb költözött. Sajnos ez a kifolyó még nincs befoglalva, de a tenyeremet belemerítem. Kicsit betömörülnek a népek, de kielõzzük õket a betonig. jobbos kanyar után khlújj! Ez aztán kõkeményen dögszag, hátraszólok túratársamnak Péternek -nem én voltam! Ezután kéjes vigyorral figyeljük a mögöttünk érkezõk arctorzulásait, ahogy beleszagolnak a "friss hegyi levegõbe".


A következõ szakasz a kispistások mini-mekkája, a jelzés kerülgeti a mûutat, majd hirtelen levált, és nyaktörõs gyökereken, a végén pedig egy kiálló betonvasas lépcsõmaradékon zuhan be Velembe. Kemény eltaknyolási lehetõségek, pláne hogy lassan visszaérünk a ködbe. A faluban a betonon futók érnek utol minket, egy darabig együtt haladunk, egyikük a só és cukor egészségtelen voltáról mesél, illetve méhészeti szakkönyvet ajánl egyébként méhész barátomnak. Elengedjük inkább õket. Elhaladunk a régóta rohadó hotel mellett, ami pár évig mûködött csak, érdekes is volt egy ekkora kapacitást ráépíteni egy ilyen kis falura. Ami még feltûnõ, hogy a bejárat tanúsága szerint, a rendszerváltás hajnalán elfogadták a Visa és American Express-kártyákat, mikor a jónép még a piros százasokat szorongatta... De a legmókásabb a fagyisbódé volt az út szélén, Balcsi-parti hangulatot varázsolva a Szent Vid-hegy tövébe. Aki ezt rentábilisan üzemeltetni tudja egy évig, bátran bevállalhatja a pénzügyi világválság megoldását is ezután.


Beérünk a pontra, az alkotóházhoz. Itt õrizék anno pár napig a Szent Koronát, tábla is tanúskodik errõl. Minket azonban a ma, a pillanat varázsa érdekel, ahogyan belekortyolunk a gyógyfüves teába, illetve beleharapunk ki-ki ízlése szerint a margarinos vagy zsíros kenyérbe. Mennyei a margarinos darált paprikával! Itt jegyezném meg, általában a túrákra vonatkozólag, hogy a hófehér ipari zsír helyett, tudom hogy olcsó, de adhatnának bármi mást, lekvárt meg ilyesmiket, mert csak megszomjazik az ember tõle, pláne ha megborítja hagymával. Sokkal jobb folyadék és sópótló a kovászos uborka, vagy a csalamádé. A kedves kiszolgálás feledteti viszont mindezt, ráadásul végtelen a repeta, sõt még vissza is térünk ide ma.


Mielõtt el kezdenénk fázni, jó tempóban elinduliunk. Szép ez a rész a két falu között, szelídgesztenyék között haladunk, a régi kálváriánál bukunk át a gerincen. Valaki tavasz óta keresztet helyezett az üres szentéy-részbe, pozityív fejlemény. Ezután számomra meglepõen hosszú ereszkedõ kezdõdik a bozsoki kastélyparkig, tavaly az Alpannoniián gyorsabb volt felfelé nekem ez a szakasz, a bõ harminc kilométernyi ausztriai betonon gyaloglás után megváltást jelentett az erdei út. Hirtelen megkapjuk az ellenõrzõpont mikrobuszát, és máris fordulunk hegynek föl a Kék ? jelzésen. Irtásos részben érünk ki a ködbõl, mellettünk zakatol az erdõgazdaság lánctalpas jármûve, de sok és jó minõségû jelzés van, meghagyták õket. Kellemes sétaút után érjük el az egykori vasfüggöny nyiladékát.


Itt kezdõdnek a gondok. Bár csak százhúsz méternyi a hirtelen emelkedõ, három tízemeletes panel magassága, de az egyben. Túratársam itt fullad ki, bár próbálom beszélgetéssel elterelni a figyelmét, de kényszerû búcsút veszünk, mert nekem tényleg el kell érnem azt a vonatot. Pedig jól jöttünk eddig, pont ötös átlaggal...


Innentõl egyedül megyek, egy jó ideig vákumban, mert nem érek utol senkit én se. A Kalapos-kõ után, ahol a tavalyi számot kell megint felírni (azért nem árulom el, mi az), gondolok egyet és kinézek a Holler-barlanghoz, ami nagyjából a Hobbitok földjérõl huppant ide, valami meseszép. Épphogy itt maradt nekünk, mert párszáz méter múlva megérkezek a határsávhoz, amin a Kék és a Vasfüggöny-Zöld fut. Meg én, a lejtõn belekocogok a Bozsoki-patakig, és kezdõdhet a mászás! No nem a Zöld-ön, az extrém sport mindkét irányban, uszkve két kilométer alatt dob le majd ötszáz szintet. A Kék egy kellemes, hûvös mellékvölgyben kapaszkodik felfelé, azt kell mondjam, könnyen leküzdi a szint felét. Aztán szintbe ér, itt mindenképp elfordulok balra, hogy az Ebensperger-forrás vizébõl igyak, nagyon finom, a KHT-túra óta tudom. Ja, azon a túrán találkozam a feltáróúton a Nyúllal, nem volt hajlandó elszaladni, inkább meglapult az út alatt az avarban, a füleit lecsapva. A buta jószág azt hitte, nem veszem így észre! Két méterrõl gyönyörködhettem benne. Visszatérve, meg az útra is, szintben haladok a Piros-ig, hogy aztán nyakamba vegyem a hegyet tényleg. Minden szakasz ismerõs, szinte felszív a hegy, az irtás, a vadetetõ, aztán kezdõdhet az urtolsó igazán nagy mászás. Itt a fenyvest kell már csak elérni, mert felette már ott az Írott-kõ csúcsa! Felszuszogok a toronyba, és!!! 


Az a kilátás, amit leírni se nagyon lehet. Alattunk a köd teteje, olyan 4-500 méter magasan. Körülöttünk a fõgerinc, mesés fenyvesek, bükkösök, nyíresek. A távolban pedig a Schneeberg, a Semmering, a Raxalpe... Szikrázó napsütésben! Ezért kell eljönni ide -gondolom, mert még fogalmam sincs, milyen meglepetéseket tartogat ez a nap. De ne szaladjunk elõre. A kilátó tövében megkapom jól megérdemelt Dianás-cukor adagomat, meghúzom a vizes-flaskát, és még kicsit sütkérezek a langymeleg napsütésben. Aztán lezúdulok a hegyrõl, lesre állítva a fényképezõgépet.


Ez a közös fel-le szakasz arra is jó, hogy megtudjuk kik vannak elõttünk és mögöttünk. Lefelé szolidaritásból nem rohanok, csak szelíden kocogok, hiszen nemrég mén én fújtattam fel itt. A turisták mégis riadtan rebbennek széjjel. Akkor inkább megállok, és fotózom a színpompás erdõket. Na, ki jön szembe? Péter az, közli, hogy átvált a harmincötös távra, de nem adja fel. Nagyon helyes, kár, hogy a Paradicsomost kihagyja -mókázok. 


A Piros-on balra fordulok, és a színkavalkádtól tátva marad a szám! Úgy látom, sikerült azt a napot elkapnom az évben, amikor a legszebb az erdõ, ráadásul napfényben! Egyszerûen meseszép, nem gyõzök kattintgatni. Jobbra levált egy Piros + jelzés az Apostolok fájához, régen ez volt a Piros, lemászott és vissza, de most már nem kell. Festménybe illõek a színek, ahogy besüt a Nap a nyiladékon. Elérjük a gericívet, ahol egy meedek, és részben elég kellemetlen gerincút kezdõdik, ez is nyiladék volt az átkosban, göröngyös, köves, nehezen futható. Aztán levált balra egy jó nedves völgybe, ahol egy fa van keresztbe dõlve úgy hasmagasságban, nyíl jelzi, hogy át kell alatta bújni.


A völgytalpra leérve kezdõdik a következõ csoda. Beérek a ködbe, amibe a Nap sávosan, éteri fényt árasztva süt be. Mint egy angyal kiterjesztett szárnyakkal! Ámulok-bámulok, nappal szemben fotózok egy bükk árnyákát kihasználva. Közben gyerekek hangjai közelednek, egy nagyobb létszámú csapat bandukol felfelé, õket is megérinti a jelenség. Ettõl az látványtól nehéz szabadulni, lepkeszárnyon libbenek tovább Velem felé. Na, ez már túl költõi volt, inkább boldogan lerobogok a faluba, közben még érintek egy forrást és egy vízmûvet is.


Újabb táp, a gyógyfüves tea már nem olyan erõs, mint reggel, de jól átmelegít. Lelkileg felkészít a túra talán legalattomosabb mászására, a Szent Vid-re vezetõ Romjelzésre. Most se könnyû, de leküzdöm viszonylag könnyen, ezután már elhiszem magamnak, hogy edzésben vagyok. Fenn vár a Mária-kegyhely, meg a göcsörtös törzsû és gyökerû öreg bükkök festõi látványa. Épp a ködhatáron vagyunk, hol áttöri a Nap, hol nem, színfoltokat varázsolva az eleve besárgult levelû fákra. Aztán a Kék O-ön nekiindulva egyszerre csak köd utánam, kiélesedik minden. Nagy fájdalmam, hogy kedvenc jelzésemet, az öreg bükkön szétnyúlt régi Kék O jelzést gondos kezek jósszándékkal lefestették, hogy Eu-konform, 10 x 12 centis, tömör Kék Pötty-öt pingáljanak rá. Kár érte, egy színfolttal kevesebb így az erdõ, az eredeti jelzést még rögtön a Vasfüggöny megnyílása után festhették fel a Hörmann-forráshoz, muzeális érték volt! A Mecsekben pékldául az ilyeneket megõrzik, és aláírják, hogy "emlékjel". Lehetett volna itt is. Na, amíg ezen kesergek, felérek a fenyvesbe, innen már csak egy balos kanyar, egy jobbos emelkedõ, és kibukok a parkolóba.


Alig várom, hogy újra ihassak a Hörmann-forrás hûsítõ vizébõl. Most nem folyik annyira, mint tavaly, de azért ismét merítek. Ez a jó a Kõszegi hegységben, a sok és jóvizû forrás biztos pont a szomjas vándornak, évszaktól függetlenül! Ezután jön a Kék-Zöld nagy leszaladója a betonút kanyarját levágandó, és mindjárt itt is vannak a Stájerházak, a jól megérdemelt almával. Elõbb azonban egy kis móka, gondos "kezek" a pisi szót "rajzolták" a betonra. Hát igen, tényleg az.


Innen kezdõdik az igazán izgalmas szakasz. Csak nekünk, csak ma, a Fehér Pötty helyi jelzést kell követnünk, amit az Írottkõ 50 és 70 távját teljesítõk részére, egy irányban festettek fel. Egy darabig együtt halad a Zölddel a mûúton, a már megszokott csodaszép színû lombok alatt. Aztán ahol a Zöld jobbra tér el, a Pötty balra le. Egy susnyás rész után kidõlt õsbükk törzsén kell keresztül másznunk, aminek tövénél óriás vargányák nõttek. Ezután egy vadlest kerülgetek, majd hirtelen balra, mohákon csúzdázva érek le a völgybe. Az óriási bükkfák között kis hangyák a turisták! Egész a betonútig kell lemenni, hogy aztán kezdõdjön a visszakapaszkodás a Zeiger-nyeregbe. Elõször lankásan, itt elõzgetek is, majd miután a Zöld visszatért, egyre durvább az emelkedõ, a vége a legmeredekebb. Na de hova tûnt a pad a nyeregbõl?! Már itt is lopnak? Nem, csak odább helyezték, pedig itt volt a legjobb helyen, a kiérésnél.


A Zeiger-nyeregtõl egy, a Cartographia-térképen és más térképeken sem szereplõ, a 90-es évek elején felfestett Piros Körút jelzést követünk jó darabon. Ez valami magán-jelzés lehet, amit Kereszt-kútról körbe festettek fel. A szabványosnál nagyobb méretû, kb. 15x15 centis, viszont nagyon jól megfestették, mert néhol olyan, mintha tegnap kenték volna. Egyszer bejárom az egészet, mert a Kereszt-kút bércrõl levezetõ részét nem érinti egy teljesítménytúra sem. A Carto-térképen viszont hibásan, megtévesztõen szerepel a nyeregbõl a Tábor-hegyig tartó Zöld 3szög jelzés, mert ugye együtt halad ezzel a jelzéssel, illetve a Kereszt-kúthoz levezetõ Zöld 4szög nem is létezik, csak a Körút-jelzés.


Szóval, ezen a jelzésen kapaszkodok fel a Tábor-hegyre. A köd közben megemelkedett, kelet felõl átbukik a gerincen, nyugat felõl meg süt be a Nap, szép látvány. Viszont a csúcs mellettin erdõszélrõl most a köd miatt nem látszik Léka vára, amit innen szoktam fotózni, na majd legközelebb. Felírom az új kódot, ez tavalyhoz képest változott, majd legurulok a nyeregbe a terepmotorosok által kimélyített ösvényen. Ezen a részen is rengeteg a gomba, légyölõ galócák, õzlábnak, rizikék sorjáznak. kikerülök egy elkerített erdõszakaszt -a Piros körút átmegy rajta-, majd némi hullámzás után a mobiladóhoz vezetõ betonútra érek. Tavaly itt kezdett el esni, most a köd kezd feljönni. A rakodónál rátérek egy kellemes erdei útra, innen már újra csak a Fehér pötty vezet. Egy kis gerincre érek, újra köd elõttem-köd utánam játék kezdõdik, balról napsütéssel. ha eddig rengeteg gomba volt, innen már nincs rá szó, kétfajta erdõ határán haladok, mind a tölgyes, mind a fenyves különösen kedvez a gyökérkapcsolt kalapos gombáknak. A túrának ez a lakott területtõl legtávolabbi része, ha a határ túloldalán sorjázó õrvidéki falvakat nem vesszük. Aztán hirtelen vége a világnak, és itt a bokatörõs ereszkedõ a Paradicsomos ellenõrzõponthoz. Öt perc alatt leérek, sízõnyelven golyóban robogok lefelé. A piros autó elõtt alig bírok lefékezni. Az orrát kidugó pontõrrrel közlöm, hogy ez a kedvenc részem a túrán, hitetlenkedve mondja, hogy ezt még itt senkitõl sem hallotta... Pedig tényleg nagy buli lerongyolni itt!


Hosszú egyenes szakasz kezdõdik, amúgy gyengén emelkedik végig, a hegység túlsó oldalán, az országhatárral párhuzamosan. Sokáig murvás út, amin jól lehet rongyolni, mert az idõvel is versenyeznem klell, bár érzem, hogy jól állok. Elérem a betonutat, majd a Kereszt-kúti pihenõházakat, az egykopri határõr-laktanya épületei szépen felújítva, idilli helyen várják a pihenni vágyókat. Már csak egy ösvény kéne vágni le Rõtfalvára (Rattersdorf), ami csak egy kilire van onnan. A kilátó-kanyarból látszik, hogy a köd most épp az Óház-tetõ csúcsán csücsül. Kanyargok az úton, újabb csodálatos fényjelenség egy farakásnál: a Nap sugasrasan süt át a ködön. Lerongyolok a Hét-forráshoz, itt a Fehér Pötty kissé gondolkodóba ejt, de a pontõr, aki kedves túratársam a tavalyi Berzsenyi 35-rõl megnyugtat, hogy jó helyen jöttem le szemben.


Folyt. köv.


 


Beszéljenek a képek:


https://www.facebook.com/media/set/?set=a.435215963209002.105594.100001618051374&type=3


 


 

 
 
Less Nándor emléktúra (Nomád terepfutás/No megállj csak!)Túra éve: 20122012.10.17 21:06:02

Már régóta terveztem, hogy újra írok beszámolókat a megtett túráimról, de aztán elsikkadt bennem eme írói véna, az újabb túrára készülés elzavarta fejem felõl a múzsát. Ez a bükki csoda viszont már nem engedi a halasztást! :-)


Az elõeste.


Megérkezünk Mezõkövesdre a vonattal, ami természetesen késik. Pont annyit, hogy épp elérjük a buszt, amit már egy hmmm... "spicces" fiatalokból álló társaság vár, leszámítva egyik tagjukat, Dórit, aki egyenesen matt állapotban leledzik, ott a megállóban köpi ki a sárkánylevet. Amúgy rendesek, pálinkával kínálnak, és õk is a holnapi túrára jönnek. Nem úgy, mint a szokásos BAZ-megyei esti mûsor elõadója, a központban felszálló és balhézó cigó családfõ, aki pont a személyijét hagyta el, ami ugyebár kell a közgyógyos igazolvány mellé. Vajon mennyi lehet egy személyi a feketepiacon? -tûnödöm, olyan öt rugó körül taksálom. Az már egy közepes kommersz szeszes berúgás, meg némi játékgépezés. Hát na. Azért mi sem vetjük meg a rendeset, ugyanis egy kedves Csángóföldön megismert túratárssal, Márkkal is összefutok még a vasútállomáson, aki szerényen elõveszi a sajátot, ami ugyan kicsit még nyers, de a busz hátuljában sörrel tökéletes. Így érkezünk meg Cserépfaluba, berontunk a tornaterembe, ahol számomra megdöbbentõen sok embert találunk. Azért van még hely hátul, lecsapjuk gyorsan a cuccunkat, és irány a pincesor! Hála a kitûnõ TTT-honlapnak (éljen, éljen!) még idõben értesültem róla, hogy a község polgármestere, Kósik István úr borkóstolóval várja a már elõre elszomjazott vándorokat. Némi keresgélés után berobbanunk a pincébe, ahol nem más, mint az Év Turistanõje, a Nagy Hajcsár, A Száguldó Piros Kabát... szóval Mezeiné Dobó Klári ül ott nagy vidáman pár szintén boldog ember társaságában. Polgi úr rögtön Leánykával indít, õ is hajcsár, hogy behozzuk a sort. Ennek nem örülök, e nemes nedût nem illene csak úgy felhajtani. De hát az õ bora... Aztán Pinot Noir, majd Cabernet Sauvignon különféle évjáratai a folytatás, sajnos a többire nem emlékszem, mert miután Klári is eltávozik pihenni, mi még maradunk, pedig már igazán mindegy mindenkinek.


A másnap. Na jó, a túra. :-)


Rosszkor szólal meg az ébresztõm, még négy óra körül, gondolom, mindenki örömére. Gyorsan kinyomom, ennek az lesz az eredménye, hogy bealszom, és óriási disznóólat hagyok magam mögött a kapkodásban. Mindegy, 6.02-kor rajtolok. Klári sehol, holott megígérte, hogy együtt megyünk. Sötét van még, benézek egy hátat magam elõtt, és követem. A falu szélén elõveszem a lámpát, sz...t sem ér, lemerült az aksija, kábé egy métert világít elõre. Ennek is hasznát veszem, egy meredek fenyvesfélében kapaszkodunk fölfelé, legalább nem bukom orra a gyökereken. Cserépváralján már világosodik, itt fogadom meg, hogy a mai cél a sötétedésre beérés, na meg a Klári utolérés, hogy felvegyem a sebességét. Félszegen megkérdezem a pontõröket a kaptárkõnél, láttak-e egy gyors piros kabátot, bíztatnak, hogy még csak öt perce ment el!


Innen már a táj is kibontakozik, hiszen nem akármiért jöttünk el ilyen messzire. A kaptárkövek riolittufa-kúpok, ugyanis a Bükkalja nem mészkõbõl épül fel, -az ugyan ott van ezer méterrel alatta-, hanem összetett vulkáni mûködés eredménye. Andezit, riolit, dácit, rotyogott minden rendesen a régi szép idõkben. Némi kavargás után egy csodaszép szurdokba érünk, aminek a neve Szurdok a térképen is. Nekem a Velencei-hegység szurdokvölgye jut eszembe róla, bár annál munkásabb, a kidõlt fák miatt. Sajnos, még nincs elég fény a fotózáshoz, ajánlom a késõbb ideérõk -pl. Bubuék- fotóit. Viszont Klári sincs még meg, élek a gyanúperrel, hogy talált valami loholós csapatot magának. De nem, megvannak a Dobi-rét túlsó végén! A Dobi-réti pontõr egy vidám leányzó, még lámpával jött ki a pontra. Vagány. Begyorsítok, és végre utol érem a csapatot, na jellemzõ, Zsemba úr és neje, mint a gyorsvonat, a mozdony meg Klári. De hagyjuk a vasutat inkább, egykori hagyásfás rét, ma magról nõtt kis tölgyek között kavargunk, és kezdõdhet végre a menet.


Kiérve a tehén- és birkalegelõre, elénk tárul a Déli-Bükk, a maga fennségében. Haladunk tovább a Sárgán, majd egy hirtelen emelkedõ következik az Ördögtorony Tanösvényen. Egy vadles elkorhadt és bedõlt az ösvényre, Klári szerint tavaly még állt. A meredekrõl kifújtatva, némi gazolás után kaszált rétre érünk, szép kilátással a közeli hegyekre. Szalagozás segíti utunkat, ami amúgy végig kitûnõ. Az Ökörütõ-völgy ingerel egy kis kocogásra, kellemes terep. Leérünk a Hór-völgybe, a szétjárt mûút néhány pocsolyát leszámítva jól járható. Oszlára érünk, ahogy megállunk enni-inni, mindjárt fázom. 


 


 folyt. köv...

 
 
Szent LászlóTúra éve: 20122012.03.27 13:57:09

 Szent László 33 Teljesítménytúra.


A média napok óta tartó pánikkeltése ellenére megkockáztattam ezt a túrát. Biztonság kedvéért azért eljöttem az elsõ vonattal a Keletibõl, de csak Hatvanban kezdett egy kicsit szállingózni a hó. Pásztón a tömeg felszállása jelezte, hogy mégsem olyan ijedõs a turista-társadalom.


A rajt-káoszon sikerült hamar túljutni, indulás 7.11-kor. Hú, de hideg van! A Sztupáig az elsõ adag futó elsuhan. Pecsét, aztán forgassuk meg az imakereket. Na, ez nem jött össze, be van zárva, ámde forog motorosan. Kommersz.. Sokan elhúznak, lesz kit utolérni a csípõs idõben.


Haditervem, hogy Kláriékat utolérjem. Már lefelé fordulunk a fenyves szélén, mikor sikerül. Talpam alatt csúszik a jég, belekocogok a mûútig, hogy ne essek el.


A Szentkútnál még sosem voltam. Valójában ezért jöttem el ide, már tavaly nézegettem ezt a túrát. Kicsit kerengtem az épület körül, mert a kapunál nem volt szalag, de aztán elolvastam az itinert, és csak bementem. Kellemes meglepetés volt a mézeskalács süti a kettõs kereszttel, és a tea is finom volt. Az épületegyüttes szép, majd visszatérek jobb idõben.


Kemény kis kaptató visz fel a Remetebarlanghoz, megizzaszt rendesen. Itt már elõveszem a gépet, aztán még pár lépés, és fenn vagyunk a tetõn. Kellemes lejtõ jön egy fiatal bükkösben, de hol van a Szent László-Hasadás? Megtalálom, és végigmegyek benne, nagyon szép, üledékes szurdok. Van bent egy kis ismertetõ is a legendáról is, mely szerint Szent László királyt üldözték a kunok, és a hegy megnyílt mögötte. Ugyanez a történet van a Tordai-hasadéknál és a Szádelõi-völgynél is, azok a völgyek karsztos kialakulásúak, beszakadt cseppkõbarlangokból keletkeztek.


A kis szurdokból kilépve a turistaúton jégpálya fogadott, majd a különlegesen jó vizû Szûz Mária-forrás vizét kóstoltam meg. Közben a zöm elhúzott megint, de sebaj, még három forrást találtam a patak szélén. Érdekes, melegnek ható vizük van, és édeskés az ízük.


Végre egy kis közösségi élmény: nagy csapatban haladunk a gázvezeték nyiladékán, a hó is kezd megmaradni, de az alattomos jegekre érdemes figyelni. A 40-es bójánál elérjük a Kéket, ami a Tepke nyergéig a társunk lesz. A tágas Szálláska-völgyön lejtünk be Sámsonháza községbe, a hideg ellenére bagzanak a kutyák, és már van egy centi hó. Ennyit a vörös riasztásról.  A buszváróban fagyoskodnak a pontõr srácok.


Egy darabig az országúton kell menni, elhaladunk egy bánya alatt, ahol jól láthatóak a gyûrt rétegek. Ide nyáridõben érdemes visszatérni, már csak a várhegy miatt is. Bár, akárhogy lesem, nem sok minden látszik a várból. A Kék balra tér, a fagyott kutya mellett. Gondolom, szegény nem örökös útjelzõje az útnak, inkább egy autós elcsaphatta, és kidobta az út szélire. Immár harmadszor elõzök ki egy rózsaszín ruhás lányt, aki késõbb Nagybárkányban oklevelet kap, tehát rövid távon indult. Tipikus cserháti a táj, meredek dombhátak, szigetszerû hegyek, szép lenne, de a havazás rázendít, nem enged fotózni.


10.05, nagybárkányi iskola. Ezek szerint 5.1 az átlagom eddig. A nénik tündérek, csak úgy tömik belém a ribizli-lekváros kenyeret meg a teát.


Az Országos Kéktúrán haladt tovább az útvonal. Némi hullámzás után felértem a gerincre, ahol már a megmaradt havon kellett menni. Ez már letaposott hó-nyom volt, tehát kényelmesebb, mint a Mátrában. Volt egy meglepetés-itatópont a Garábi-nyeregben, aztán még egy emelkedõ a Purgára, és utána megadta magát a Tepke is. A havazás közben elállt, de a szél erõsödött. Így nem mentem fel a kilátótoronyba.


A pontõr figyelmeztetett, hogy erõs szél lesz lenn az erdõszélen. Megkérdeztem az idõt, mivel lemerült a telefonom, mondja, 13.15. Hú, bele kell húzni, háromkor megy a vonat, nem tudom, milyen messze van a cél a vasútól, és 8 km van hátra! Az ereszkedõn elkezdtem kocogni, jól is esett a másfajta mozgás. A szélvihar a kitett tarlószélen tényleg brutális volt, haladásra késztetõ. Némi futók elõztek csak, utánam belátható távon belül nem jött senki. Becéloztam a város szélét, már amennyire a széltõl és a felkapott hótól láttam. Végre beérek a célba, nézem az idõt: 13.23. Hogy lehet ez?! Úgy, hogy átvert a mókás pontõr, vagy elnézte eggyel az óráját.. Akkor is 70 perc alatt leértem! Rengeteg idõm maradt, a szervezõk jóvoltából még fürdési lehetõség is volt,sõt az állomási söntésbe is maradt idõm betérni egy sörre.


Köszönöm a túrát, az idõjárási viszonyok miatt kemény, de egyúttal szép és szakrális jellegû volt, emelett kezdõtúrája a Pásztó Turistája jelvényszerzõ mozgalomnak, amit idén ezek az élmények után teljesíteni kívánok.


Képek a túráról: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.290633227667277.72342.100001618051374&type=3


 


Utóirat és mementó: ezt a túrámat a drámaíró és nemzeti pártelnök Csurka István emlékének szánom, aki e napon hunyt el.


 

 
 
Pilis-vörös-vár terepfutó/gyalogosTúra éve: 20122012.03.21 19:15:35

Pilis-Vörös-Vár gyalogos táv., Március Idusának ünnepén.


A maga nemében több szempontból különleges túra volt ez.


Másik teljesítménytúra tudtommal nem visz fel a Pilis csúcsára. Itt tinikoromban voltam utoljára - nõzni. :-)


Máshol még nem ettem a futók kajájából is, vagy legalábbis ennyiféle ellátást még etetõponton nem kaptam. Mindezt kétszer is! Sõt háromszor, a Pilis-mászás elõtt és után is.


Más túrán ingyensört még nem kaptam a célban. Ezt be kéne vezetni! :-D


Az MVTE rendezte túra tehát minden szempontból kitûnõ volt!


A túra után az a krigli Rothburger szûretlen csapolt házisör meg tovább emelte az ünnep fényét.


Fotók a túráról: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.318988994831700.78192.100001618051374&type=3


 

 
 
Márciusi emléktúra - PilisTúra éve: 20122012.03.21 18:43:17

 Márciusi emléktúra, 2012.


Kellemes hûvös reggeli idõben, a szokásos tízpercnyi vonatkésés után viszonylag könnyen jutottam el a Margit-hídhoz, ahol elsõ meglepetésként kiderült, hogy a HÉV-nek nem a Békáson túli, hanem inneni szakaszán jár pótlóbusz. Amíg megleltem a megállót, el is ment egy, de sebaj, mert fél 8-ig kellett a rajtba érni, és ez sikerült. Ami viszont nem, hogy el is rajtoltassanak minket, mert kifogytak az „itiner”-bõl. Aki a honlapon elolvasta az útleírást, nos az volt az itiner.


Némi várakozás, és az idõsebbek részérõl idegeskedés után, 7.32-kor indultunk Lestattal és Gellérttel, neki a Róka-hegynek. Ez mindig tüdõkiköpõs nekem, viszont Lestatnak nem volt elég vize, így a Piros melletti forrásból megtöltöttük kulacsainkat. Ez a forrás nincs rajta a Cartographiás térképen, így a Bubu-forrás nevet kapta tõlünk. Jó hangulatban haladtunk tovább, Gellért egyre gyorsabban ment, így kábé 15 kilométeres üldözés után ketten mentünk Lestattal a végéig. Nade vissza az elejére.


Ahogy a Nap egyre magasabbra hágott, úgy növekedett gyorsan a hõmérséklet, a Nagy-kevélyi kapaszkodó után gyakorlatilag ingben-polárban nyomtam végig az utat, sõt késõbb a polár is lekerült. A Kevély-nyeregbõl meglepõen saras volt az út a Kéken lefelé, minek oka a nemrég elment hó lehetett, más csapadék híján. Aztán jött a tegnapi túra kajapontjának hûlt helye, itt áldottuk Ebola nevét, a bõséges ellátásra emlékezve. Elõ is vettem nagy örömömben az elraktározott almalevet. A nem csak nevében Hosszú-hegy most dél felõl volt hosszú, a Szántói-nyerget viszonylag könnyedén értük el. Sokáig elõttünk ment a Nem Kispistázós Jány, jó tempóban, meg a Mindenki Más, akik az erdõgazdasági úton kispistázgattak. Megtekintettük azt a levágási lehetõséget is, ahol tegnapi túratársam ért utol, bár oldalról nézve ez az útvonal meredekebb, mint a Zöld.


Egyszer csak a Pilis tövében találtuk magunkat, amit Magas-hegynek hívnak. Akkor a Pilis mi? Óriás-hegy? Nem lamentáltunk sokat, lecsorogtunk a temetõig, majd utána a préri szélén volt a pont. Furcsálltam kicsit, hogy miért nem a kolostorrom melletti forrásnál volt, cserkészcsapat által rendezett túra lévén, de az se volt messze onnan. A Klastrom-kút jéghideg vizébõl megmerítettük kulacsainkat, pakolás közben megszületett a „Dávid Nagy a képen” címû remekmûvem is, de még visszatettem a gépet, ne lötyögjön rajtam. Egy ideig eltüntek a Zöld Jelzések és csak Sárga + jelzések voltak, aztán visszajött a régebben festett Zöld is. A Döme halála után a gyönyörû bükkök végleg elõcsalták a Kodakot, hogy verhesse az oldalamat Lajosforrásig. Lestat a Pilisi Barlangok-os élményeit mesélte, õszinte irigykedésemre. Azért az Ördög-lyukat így is becserkésztük. Túránk egyik legszebb részén, viszonylag könnyedén kapaszkodtunk fel a Kétbükkfá-hoz, a ponthoz.


Összességében az útvonal változatos, többféle tájon, hegyen-völgyön át visz, szép. Az erdõségek is a vegyes-tölgyestõl a bükkösig többféle fafajt bemutatnak, illetve a Pilis oldalában most nyíló hóvirág és a szentkereszti temetõ mellett virágzó odvas keltike is szinesítette a látnivalót. Kétbükkfától Barta úr és leánya nyomában haladtunk, de õk persze gyorsabbak voltak együtt is. Illetve egy kicsit eltévedtek a nyeregben, így idõlegesen eléjük kerültünk. Itt én meredekebbre emlékeztem, de addig karattyoltunk, míg egyszer csak fenn voltunk az erdõgazdaságilag épp kezelés alatt álló tetõn, a BM-üdülõ háta mögött. Némi havak és jegek még emlékezettek a télre a szétszórt ágak alatt. A Táltos-padnál fotó, majd némi kilátás a csúcsról, és rengeteg pecsét a múzeumban a jutalmunk. Illetve egy sör is lett a jutalmam, csak ki kellett állni a sort a Matyinál. Sokan voltak Dobogókõn, de még elviselhetõ mennyiségû és minõségû volt az embertömeg. Miután mindenki teleette magát, a szintidõ-rombolást a Piros 3szög-Elterelt Kék útvonalon próbáltuk helyrehozni, jó csúszós-sáros lejtõn, aminek aljában a forrás ki volt sajnos száradva. Közben elõztük Pintz-urat, felevenítve az elsõ teljesítménytúrámat, ahol vele mentem, amíg némi kalandok során el nem tévedtünk.. Tatransky Caj, ha mond valamit. :-)


A Piros-Elterelt Kék szakasz lefelé kissé rögös, így lassítottunk, úgyis itt volt az erdészháznál a teás pont. Aha. Bennhagyták a filtert a cserkészek, kihûlt, így inkább már a cukrot se rakták bele; mint a nyersolaj, úgy lötyögött feketén a bográcsban. Biztos nem a konyhán dolgoztak a táborban.:-) Fájdalomdíjként viszont kellemesen hideg limonádét gyártottak, ami jól esett a melegben. Meg volt a nyakkendõjén cserkészgubics is a pontõr srácnak, ez külön jópont! Haladtunk tovább, kicsit eltelve a limonádétól. A sikárosi réti óriás fenyõfa továbbra is megvan, ez a vidék legszebb fája szerintem. A Bükkös-patak völgyébe még nem sokat süt be a tavaszi nap, szépen hízott jégen keltünk át a medrén, közben elõzött minket egy kutyás-biciklis csapat. A három németjuhász szorosan egymás mellett haladt, igazi falkában! A Kárpát-forrásnál viszont egy skótjuhászos társaság volt, így nem vártuk meg a „becsapódást”, inkább elsiettünk.


Ezután következett a cserkészek által "cserkészgyilkos"-nak nevezett Kék+, a túra legkeményebb emelkedõje, ami szerencsére két lépcsõs, a kettõ között lihegési lehetõséggel. A Via Margaritarium zarándokút ezen szakaszát festettük anno családilag, persze fordított irányban haladva. Jólesõ volt erre emlékezni. A kaptató tetején a Kármán-forrásnál bevártam Lestatot, a jéghideg víztõl kicsit meg is fájdult a torkom, de nagyon finom volt most is. Lajosforrásnál én már nem is ittam, mások viszont nagy tételben viszik a kitûnõ forrásvizet, talán ebben is fürdenek? Innen egy szuper túravégi loholás következett a pomázi elsõ közkútig. A célban pedig kellemes meglepetésként ugyanaz a limonádé, továbbá zsírosknyér-hegyek fogadtak. Hoztak ki nutellás kenyereket is, de azt meg nem bírnám enni. A kitûzõ jó, viszont az oklevélre igazi Cserkész-pecsétet kaptunk!


Összességében, némi amatõrség mellett jó volt a rendezés, az itiner hiányosságát el is felejtettük. Elfeledtette velünk a Pilis!


Fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.319001581497108.78194.100001618051374&type=3


 

 
 
Téli MátraTúra éve: 20122012.01.31 14:31:30

 Téli Mátra XL, vagy inkább Teli Mátra 2012.


Kemény túra volt, pláne, hogy idõkeretbe helyeztem magam. De kezdjük az elején.


Már a hajnali ötös egri gyorson láttam pár túrázó-kinézetû egyént. Rémülten nézték, hogy a péksüti mellé sört reggelizek –tegnapról maradt, nem cipelem bõrön kívül.. A gyöngyösi személyen aztán kamásli fel, és nyomás a busz. Öt perc volt átérni, szerencsére ketten futottak, és amíg a sofõrnél jegyet váltottak, beértem én is.


Így a rajtba értem 7.05-re, vilámgyors rajtolás ügyesen. Közben az épületbõl kizúduló iszonyat tömegben ismerõsök, akiket be kell érni. Elõször Lestat-ot sikerült, némi dumcsi, és az elsõ emelkedõn otthagyom, hogy bevadásszam Zöldfülût. Olyan két perccel lehet elõttem, gondolom én. Futók elsõ hada zúg el mellettem, kihasználva a helyzetet, én is elõzgetek. Egy ilyen tömegtúrának is megvan a maga hangulata, viszont ez a fényképezés rovására megy, hamar eldöntöm, hogy nem is fogok. A szintidõ is húzós, haladni kell.


Zöldfülût már majdnem Lajosházánál érem utol, onnantól együtt megyünk. Lajosházánál 6.4-es az átlagunk, ami ezután erõsen leromlik, két okból. Az egyik az emelkedõ, a másik, hogy egy nyom van csak, külön mûvészet a benne járás libalépésben, pláne az elõzés. A mászás amúgy kellemes lenne, a vége az országút elõtt kicsit meredekebb, csak ez az oda-vissza elõzgetés igen fárasztó. Nekilendülök, de a falu elõtt visszafordulván Zöldfülû csak ott szuszog mögöttem.


Jól beteázunk a ponton, aztán egy csúnya emelkedõ visz fel a Piszkésre, a tüdõmet majd’kiköpöm. Itt már rendesen van hó, Galyatetõn 40 centi minimum. Márton Dani lép el melletünk, megdicséri a tempónkat, szerintem is jól állunk, csak ki kell lépni majd nekünk is. Némi karattyolás után felérünk a Péter-hegyesére, megmásszuk a kilátót. Volt miért, gyönyörû a Magas-Tátra, a Krivántól a Gerlachig látszik ebbõl a szögbõl, illetve, a fotót utólag kinagyítva rájövök, hogy az Alacsony-Tátra nyugati gerince is ott van elõtte, részben takarva a Lomnic tömbjét. Ott is van hó, látszik..


A galyai ponton van tea és zsíroskenyér is, ámde külön pénzért, megyünk tovább. Ezen a részen széthúzódik a mezõny, a Nyírjesi-erdészlakig kellemesen trappolunk, a kezdeti 40 centi hó lenn csak tíz. Aztán vissza fel a Csór-hegy oldalába, itt már kezdem számogatni az idõt is, olyan tíz percet kéne még ledolgozni a Kékesig! Nem lesz egyszerû.. A kis kemény kapaszkodót leküzdve lefutnánk a Mátra-nyeregbe, de érzem, hogy szétázott a bakancs a hótól, és inkább a gyors lépés megy, mint a futás.


Legjobbkor jön a leves a Vörösmarty-háznál, nem hagyjuk ki. Itt 12.36-kor vagyunk, és négyre le kéne érni. Kitûzöm, hogy 14.15-re érjünk fel a Kékesre, ha késõbb, az már belefutást jelent. Jól megnyomom a vízszintes szakaszt, szerencsére csak a végén kell egy nagyobb csapatot elõzni. A Pisztrángos-tónál kellemes meglepetés, egy túratárs ajándéka mindenkinek: zsír, kenyér, hagyma. Annyi a munka vele, hogy kenni kell. Viszont, valahogy jobban esik a csokim és Zöldfülû teája, megosztjuk javainkat.


Továbbindulás 13.19-kor, nagyon jó! Csak 3 km a Kékes, na meg bõ 300 szint… Idõt nem nézem, -ez Zöldfülû heppje-, komótosan haladok elõl. A Gabi halála könnyen megy, de látom, elõl tömörül a sor. Aztán a Sötét-lápa nyerge elõtt bedurvul a szint és a tömeg is, a jórésze a meredek levágáson törekedik felfelé, ennyi eszük van. Nagy lihegés, érzem a tüdõm, de megvan! Közben Zöldfülût elõre engedtem -menjenek csak a botos fiatalok jeligével-, én is elhozhattam volna, csak lusta vagyok cipelni. A Kékes csúcsa elõtt beérünk egy akkora sort, hogy nem vagyok hajlandó beelõzni õket. Libalépés a hóban, hú de unom már ezt, a végén egy kiugrás, és 14.17-kor már a teát isszuk!


Jól kidöglöttünk, némi táp kell, aztán 14.25-kor elindulunk lefelé. A Kék +et kicsit keresni kell, majd jön a túra legjobb része: csúszva lefutni a bõ 30 centi hóban a Piros-ig. Hatalmas élmény, mintha síelnék, meg az idõt is lopjuk, élvezzük az ereszkedést. Ámde jön a beígért jeges szakasz. Még az elsõ hagyján. Aztán utolérjük a jégen topogó óvatos tömeget, na õket kielõzni a mûvészet! A legkeményebb pont, ahol egy keresztút felett és alatt is jég van, a felsõnél tanakodok, az alsónál csúszdázok. Itt is van kötél, mint a legfelsõ jeges résznél.


A forrásnál megvárom Zöldfülût, mert nem elõzött elég szemfülesen, és elveszett a tömegben. Közli, 45 percünk van négyig, 4.3 km-re. Hú, akkor spuri! Ahol lehet, belefutunk, szélesedik az út, berontunk végre Mátrafüredre. A megállóban tömeg, biztos a 4.20-as buszomat várják, itt nézek az órámra:3.46! Azt a betyár! Beértünk 3.50-re a célba, ahol viszont sajnos csak tea volt az ellátás.


Na mindegy, iszonyú jók voltunk, és Zöldfülû túratársa, Viktor még el is fuvaroz Gyöngyösre, így még félórám marad a vonatig. Sörvásárlás, cipõ és zoknicsre, és irány a kinézett vonat azonnali vámosgyörki csatlakozással Miskolcra, onnan meg az egy darab esti busz (illetve, még van egy este 11-kor…) Bükkszentkeresztre, hogy fél kilenckor már a sztrapacskát termelhessem be a bükki túra elõtt, meg aludhassak egy jót a szuper szálláson.


Hát ezért kellett sietni..!J


u.i.: egy pár fotó,a kilátóban csak elõvettem a gépet. https://www.facebook.com/media/set/?set=a.286507904746476.71712.100001618051374&type=3

 
 
BUÉKTúra éve: 20122012.01.11 14:11:03

BUÉK!


Új év, új tervek.


Idén elõször egy hevenyészett tervet készítettem, melyben benne foglaltatik az MVTE-arany megszerzése is. Ezért jöttem el erre a túrára, és nem bántam meg.


Nem keltem túl korán, mivel éjjel egy másik túrára készültem, és nem akartam túl sok holt idõt a kettõ között. Viszont éreztem, hogy bújkál bennem valami kórság, így óvatosabb is voltam a szokásosnál. 9.14-kor indultam a rajtból, ahol rengetegen voltak, 761-es rajtszámmal. Megfogadtam, hogy sétatempóban megyek, hogy ne fárasszam ki magam estére. Közben tíz percenként egy zsepi telefújása.. Az elsõ kis emelkedõn elõzött Márton Dani, aki már a második kört futja. Ez biztató, én is kielõzök egy hangosan beszélgetõ négyesfogatot. Aztán hamar vetkõzés, a Sárga kiizzaszt. Régi Piros érkezik balról, több helyen látszik a nyoma. Apropó, a Baltás Jelzésgyilkosnak le kell vágni a tökeit! Lazán bûncselekmény annak a rakás fának a barbár megvagdosása, legalább utána gombaölõzné le. Idióta. Az Újlaki-hegy meredek és csúszós oldalán majd' kiköpöm a tüdõmet,nem jó elõjel. Visszaveszek, meg a gépet is elõ, hiszen gyönyörû szép kék az ég, meg ki nem hagynám az adótornyokat. Hamar lendülök át a 3as6ár-hegy csúcsán, irány lefelé! Túl vagyok az elsõ holtponton, a csúcsról is szikrázik a Duna a napfényben, különleges látvány. Még nem olvadt fel az út, így könnyû a járás, a Fenyõgyöngyénél feltételes pont van. Hamar fenn vagyok az Árpád-kilátónál, ahol túristák hada pihen, és kutyák marakodnak. Innen a Zöld sáv-on egy jó kis lejtõ vezet az Apáthy-sziklához. Épp belekocognék, amikor hátrafordul két arc, és.. a régi legjobb barátaim azok! Hihetetlen, nagy örömködés, innentõl együtt megyünk. A sziklán meglepõen erõs szél fúj, leszaladunk inkább. Itt betonos utcák vannak, villanegyed. Át a régi 56-os villamos (ma 61-es..) Nagyhídja alatt, majd felkacskaringózunk a János-hegy alá. Közben elfogyasszuk a rajtban kapott Kroszant-ot, olyan mû, hogy a Mekis hamburger elbújhat mellette, de jó. Némi gazolás után -ez szégyen Budapest közepén, hogy így kell kinézzen egy túristaút!- letérünk jobbra. Norbert sporttárs vizet kér. A Z+ elérésénél újabb pont, innen megnyomjuk kicsit, meg belefutunk egy százfõs nyugdíjas-csapatba. A Nagy-Hárs-hegy megizzaszt némileg, de nem kispistázunk egyenesen, van elég idõnk. A kilátóba csak felcsal a jó idõ, bár zsepi-táram vészesen fogy. A barlangnál kötél segíti a kerülést, de nem vesszük igénybe, inkább át a lyuk felett, majd lekocogás a kisvasútig. Innen már nincs sok hátra, a hûvösvölgyi Nagyrét mindenkiben gyermekkori emlékeket ébreszt -én például itt tanultam sífutni. A szocreál vurstli most is ott a szélén, bezártan, nem változott semmi. Még pár lépés, és benn vagyunk a célban. Célidõ:13.32. Táv. 19 és fél km.  A célban  pecsételtetek a Budapest-kupa füzetbe is, meg átveszek egy borítékot Tarnai Mátétól. Némileg borsosnak találom a túra árát, de a boríték tartalma megváltoztatja ebbéli véleményemet: az oklevél mellé egy gyönyörû jelvény is jár! A kitûzõt és a teát már a rajtban megkaptuk. A teából repetázunk, és virsli is van, amit amúgy csak túra végén bírok megenni, mert nem szeretem. Összefutok Lestat kollégával, akivel már az esti etapot tervezzük. A túra méltó lezárása a buszállomás melletti, gyönyörûen felújított kiskocsma.


Összefoglalva: szép idõnk volt, az Újlaki-hegyen meg az Árpád-kilátónál is már rég jártam. Ki gondolta volna, hogy pár órával késõbb jön a hóvihar...


 

 
 
túra éve: 2011
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20112012.06.01 16:54:56

 Elsõ túraévem, számokban és emlékekben…


Túrák száma: 72..! Ebbõl 52 az év második felében!


Megtett táv: 2225 kilométer.


Megmászott szint: 54776 méter.


Kapott TTT-pontok: 3110.


Elsõ túra, a 2010-est Vándortúrát beszámítva a második: Téli Teljesítménytúra, mert Biatorbágyról könnyen haza tudtam jutni.


Elsõ éjszakai túra, egyben az az élmény, ami végleg meghatározta a „sorsomat”: Kitörés 35. 7 óra alatt teljesítettem, ötös átlaggal, jórészt lámpa nélkül. A lámpát, amely csak pár percig világított, csak a Jegenye-völgyben, a Fehér út alsó szakaszán, illetve Szomor után vettem elõ, mert addigra lenyugodott a Hold. A tisztesség kedvéért megjegyzem, hogy a benzinkúttól a célig egy héttel elõtte nappal bejártam a távot, hogy ne tévedjek el.


Elsõ beteg túra, értsd: lázasan. Szuadó 17. Végére meggyógyultam.


Elsõ tömegtúra: Bubu elcsalt a Gyermekvasút-ra. Bár azóta számos tömegtúrán vettem részt, de a 2011-es évben ez a túra után erõsen kerültem õket.


Elsõ túramozgalom: Bebek-portya, a Vitézlõ 35-el kombóban. Pluszban kitértem az Ördög-gáthoz, illetve másnap bejártam még a Martonyi-Kolostorromot és Abodot. A szendrõi vár még az elõestén bejárásra került.


Nagyon szép túra széllel és sörözéssel: Berzsenyi 35. Kevesen voltunk, de a Ság csodaszép.


Elsõ esõs túra, hál’Istennek egy kezemen megszámolom õket: 2x7 mérföldes tekergés Tavasz, a Burokban.


Elsõ ötvenes: Tanuhegyek 50, 2080 méter szinttel. Nagyon készültem rá, beválasztottam ezt a jó kemény túrát, de nem bántam meg, mert a világ legszebb helyein vezet… Iszonyú meleg volt, kétszer voltam az ájulás szélén: a Szent György-hegy elõtt, illetve a tanösvényen a Kamonkõ alatt. Ha nem töm belém egy rakás szõlõcukrot a gyõri vasutas túratárs, baj lehetett volna… Továbbá a Szent György-hegy csúcsán a kovászos uborka is életmentõ volt. És még aznap hazaértem! Szintidõm 10 óra 24 perc lett, mert István, akivel ott ismerkedtem meg, a Salföldi Kolostorromtól Káptalantótiig „húzott”, illetve még a Csobáncon is utólértem, mert becsapta a gps.


Innen nem volt megállás…


Gödöllõi éjszakai Bubuval, nem volt lámpám, utána kellett menni. Majd késõbb szeretem meg a Gödöllõi-dombságot. Összevissza erdõk, távvezetékek, autópályák. Azért megcsináltuk, jóbarátomat is elcsaltam rá, szegény jól elfáradt.


Második ötvenes: „õshazám” tiszteletére elmentem az Érchegységi  50-esre. Kassán aludtam a ZSR munkásszállóján, elõeste erõs behajolás, meg a célban is. Jobban meggondolva, már a Lajoskában is. Ezt a túrát gyermekkori túravezetõm, Vörös Tibor emlékének ajánlom!


Nagyon nem mellékesen, a 2011-es év a Kõszegi-hegység bûvöletében zajlott. A három KHT-túra mindegyike fantasztikus, az elsõ érinti a Szent-Koronát õrzõ pincétõl a Szálasi-bunkeren át a Szent-Viden keresztül az ország legrégebbi túrajelzéséig a történelmi nevezetességeket, a második egy rakás, egész évben üzemelõ forrást, az õszin pedig a kilátás a Kendigrõl a Schneeberg felé feledhetetlen! A három túra teljesítéséért a sok kedves mosolyon túl egy Gesztenyekék pólót is kaptam a rendezõktõl! Ja, és az Ebenspürger forrás felé a makadámúton szembenézett velem a Nyúl, aztán elbújt az avarban, én meg másfél méterrõl nézhettem õt. Meg a Tóth-pince borai sem akármilyenek, de ha valaki nem igényes, a Kiskakas Vendéglátó Egység kannásfröccsét, meg a hangulatot ne hagyja ki. Szóval, voltak események.


Kétnapos etap a Geresdi-dombságban, a Csontok útján egy különleges, vad szakadékba vezetett minket. Nagy élmény volt.


A Tegyot az Eperjes-Tokaji Hegyláncban, 28 kilcsire bõ 1000 szint, és egy új ismeretség Suhaj úr személyében. Fel, vigyázz!-a Magas-hegyre.


A hõség napján voltam szíves beválasztani a Mezõföldet. Majd megdögöltem. A cél sokáig délibáb volt. Viszont láttam a vonatot a nagylóki völgybõl, le is fotóztam, eddig évtizedekig fordítva volt.


Cuha 50, a harmadik ötvenes. Nagyon mentem, 5.7-es átlag lett a vége, beleszámítva a fenyõfõi és a cseszneki kocsmakanyarokat. Jól esett az egómnak. Viszont a darazsak már itt támadtak meg többeket, kezdõdött a szezonjuk.


Magas-Tátra. Leírhatatlan. Gyerekkori álmom teljesült, a Rovátka és a Lengyel-nyereg egyben, megspékelve a Keleti-Viszoka csúccsal. Szuper csehszlovák film a Vagónka melletti Hostinecben. Meg szuper sörök is, babérkoszorút a poprádi sörgyárnak!


Nyaralás közben átruccantam a Tátika-Rezi-re, most már tudom, hogy lehet Zalaszántó felõl kimászni a Rezi-várat. Ismétlése következik!


És akkor jött a Lényeg. A Csúcsok Csúcsa. A Non Plus Ultra.


Moldoveanu. Keresztényhavas. Bucsecs!!!! Nagy-Kõ-Havas. Magassági csúcsom, a Pápusa a Retyezátban megjavítva. Új barátságok. Többek között Vígh Laci, Zöldfülû, Rita, Dávid, Sali Gabi, na és Marcsi, a túra sztárja! Hatalmas hangulat, borozások, kivágott szoknyák a kolostor árnyékában, papucsos bevásárlás, faház-buli, volt minden. Nem mellesleg, a Bucsecs fennsíkja, mintha a Marson járnánk, lenyûgözõen szép. Az idõjárás is velünk volt. Enjoy the Nagykõhavas, spontán Dave Gahan-érzés. Meglett a fizikai szint, most már nincs akadály!


Pilisi trapp Zöldfülûvel. Szaladás a darazsak elõl. Másnap(osan) csak a Lábatlan 15 fért bele.


Pipo 30: elõzõ este behajolás Pécsett jóbarátommal, útibeszámolót készítettem, nem ismétlem magam. A túrát igen.


Marcus Aurelius két nap. Nagy élmény a sok katona között menetelni, meg tartani a tempót Rudival és Annával. Mindkét nap 6.35 km/óra átlagot produkáltunk, a második nap lejártam a lábam a vízszintes terepen. Kellemes szállásom volt Magyaróváron, a Shengeni-övezet elõnye, hogy hipp-hopp Királyhidán lehet lenni, mint 1920 elõtt…


Aszú 50. A valóságban rövidebb túra, összeismerkedés Istvánnal és Beával, Nagyon Olcsó Sör Bodrogkeresztúron. Lazán haza tudtam volna jönni, ha tudom, hogy megcsinálom, idén majd így lesz…


Fejembe vettem, hogy hetvenest csinálok. Erre edzésként elmentem az Alpannonia 60-ra. Kábé tízen csináltuk meg, ennek oka, hogy az osztrák szakaszon fõként betonon vezetett az út. Szóval, iszonyatos volt az uszkve 35-40 kilcsi beton a hatvanból, meleg is volt, viszont másodszor voltam a Groß Hirschenstein-en. Kaját nem sokat kaptunk, de vizet dögivel, illetve megszánva kitikkadt állapotomat, Rohoncon a nénik valami mesebeli gombalevest adtak, ott fõzték elõttem a vargányát. Az az illat! Meg az az íz! Azért alig vártam, hogy Bozsokra érjek, hogy turistaút legyen a lábam alatt. A végén erõsen droidosan értem a célba, de meglett az utolsó vonat hazafelé! Jó buli volt, mert az elõestén kaptunk ingyen a legfrissebb Cartographiás térképbõl, a célban meg többek között Alpannonia-pólót.


Kicsit „hazajártam”, Magashegy, degeszre etetéssel és szerencsés fuvarral Edelénybe, másnap Tompa Mihály Putnokon. A putnoki hegyekrõl szép a kilátás, a célkocsmában meg kollégával futottam össze.


És eljött a Nagy Október, forradalom helyett 480 kilométer abszolválásával. Ugyanis öt hétvége volt benne, ki is használtam.:-)


Október 1-2: Pázmándi Toporgó 45, és Vasas Maraton. A Velencei-Dombság nem ismert részeit is érintettük, Nadap felett a jelzetlenen. A Vasason meg a túra útvonala tetszett, jó kemény volt a vége.


Október 8-9: Írottkõ 70, az elsõ hetvenes! 15 óra 15 perc alatt, új túratárs és barát: Péter Rábahidvégrõl. Jó a pálinkája, idén jó lesz a méze is.:-) Másnap Reguly Antal a Bakonyban, némi esõvel, meg Cuha-völgyi vonatozással, ki nem hagynám.


Október 15-16. Via Dolorosa 75, a legkeményebb eddigi túrám. 15 és fél óra alatt. Pszhikailag is elfáradtam a végére. Zöldfülûvel nyomtuk, aztán Markaztól Lestattal hármasban. A Sombokor alatt sötétedett ránk, bár ezt tudtuk elõre. A Kékesen havazott. Lefelé végtelen történet a sötétben, egy sör elég volt a célban. Másnap Tatabánya.. Meg a Vitány-Vár, Nyevrikel Zsolt kitûzõjéért.


Október 22-23: Deák 70 Péterrel. Jó „kis” túra volt, a végén eltévedtünk, egy faluval elõrébb értünk le. De elfogadták, mert így mi 75-öt csináltunk. Meg az a szállás a focipálya öltözõjében, nagyon király! Errõl is írtam túrabeszámolót.  Másnap Vasparipa hosszú táv, esõsen indult, de a végére jó lett az is.


Október 29-30: Mecseki Láthatatlanok 2x50. A Kitörés mellett a másik nagy élmény, hosszú lenne elmesélni, újra jönni kell! Volt gulyás, Rita-vezetés a sötétben, másnap felszabadult loholás Átol Csabával, a „Pécsi Gyorssal”.


Belekóstolás a Hárs-hegyi körút rejtelmeibe, többször is. Petami, aki ekkorra már ismerõs lett, igen sokszor csinálta meg.


Nagy-Kevély nappal az Intersport-on, és éjjel a Csillaghegyi Csillagok-on. Kettõ között Suhaj úrral bejártuk a Rákóczi-Pirosat, Mogyoróskán aludtunk, jó buli volt. Pláne az éjszakai szakasz a Borsó-hegyen, volt para rendesen.:-)


11.11.11.20.11-tõl 11.11 km. Digitális Bubu-túra.


Visszatérés a Tanuhegyekhez, zúzmara-csoda a Badacsonyon, a Csobáncon potyogott, a Tóti-hegyen csúszott, a Gulácson újrafagyott. sötétedésre beérés. Elõestén korlátlan borfogyasztás Mátéval, utóestén meg sör Péterrel. Ingyen zenegép, Metallica, Mode, ami belefért. Mindezt megfejeltük a Régi Templomokkal, meg a lélegzet-elállítóan szép csabrendeki szurdokkal.


Bakonyi Miki 50. Összebarátkozás Mezeiékkel. Sz#rrá ázás, majd sarazás. Ittas Mikulások.


Téli Hétmérföldes Tekergés Móron. Az elsõ duplázás. Újra járt a vonat, azóta szétverték megint a vasúti közlekedést.


Év végére jutott még egy kellemes forrástúra a Gerecsében, szép jelvénnyel, egy esõtúrának induló, de jó véget érõ gyaloglás a Csepel-szigeten, egy meglepõen szép téli túra Albertirsán, Mezeiékkel és Márton Danival, aki ezután lázas lett.


És a gyönyörû lezárás: Dombay-tó Maraton. Hatalmas hó a Zengõn, meg szinte végig, Gruber Misi pálinkái a Hármas-hegyen, meg Vándor Csillag DDK-kupája, amire az idén hajtok.


Talán ennyi zanzásítva a tavalyi év. Pár túra kimaradt a felsorolásból, de minden nagyon szép volt, azért idén vigyázok, hogy sok ismétlés ne legyen, annyi megismerésre való túra vár még!


Ja, és nem utolsósorban! Meglett év végére az Észak Dunántúli Kupám! Az elsõ Igazi Kupa.:-) Továbbá, a Fejér Megye Túrázója, illetve az Ingókõ Túrázója díjazása, ami olyan, mint egy festett hamutál, de aranyos.



 

 
 
Tanúhegyek nyomábanTúra éve: 20112011.12.08 18:43:52

Kedves Mindenki!


A nyáreleji Tanuhegyek 50-en, -ami az elsõ ötvenesem volt- megfogadtam, hogy ha lesz visszajáró túrám, hát ez lesz az, na de milyen lehet a téli? 


Nagy várakozásokkal indultam útnak Szárról, ezek a vasúti átszállásoknak is szóltak. Ugyanis kinéztem egy "szájtszíing" viszonylatot Tébánya-Gyõr-Cell-Boba-Ukk-Tapolca útirányon át Badacsonytomajba, mivel nem szeretek Pesten át menni, meg használjuk ki az arcképest alapon is. Voltak izgalmak, mert Bobán késett a kereszt és akkor indultunk el, mikor Ukkon már átszállni kellett volna. De bevetve a kapcsolatrendszert a felsõbb vezetéssel, megváratták az ukki bézét, aminek legalább harmincan örülhettünk vas- és mezei utasok. Az meg hajtott, mint trabant az autópályán, Tapolcáig behozta a 8 perc késést! Elégedett hangulatban léptem hát át a tomaji iskola kapuját, ahol ez hamarosan tovább csiszolódva emelkedetté vált, hála a szervezõk szívélyes fogadtatásának, ami töméntelen mennyiségû piában öltött fizikai testet. Az elsõ érkezõk mindenhol jól járnak.;-)


Másnap(osan) reggel 7.11-kor indulunk, Ritával társulva, akinek a tempója teljesen megfelelõ lesz ez állapotomban-gondoltam én! Aztán alig bírom feltolni magam a Kõkapun utána. Szerencsére bevásároltam egy literes "gyógykólát" a faluban, amit gyakran kell kortyolgatni a túra elején, de megéri! De visszatérve a hegyre, csodálatos a fenti tél, a zúzmarás fák látványa a semmi tetején, mert az alattunk gomolygó köd miatt le nem látunk. Még a Bújdosók Lépcsõje sem jelent akadályt, mert bár jeges, de van korlát. Lezúzunk tehát, át Tördemicen, érintve a nyáreleji túrán rajt-célt adó iskolát, szép emlékeket keltve bennem. Most azonban nem 41 fok, hanem ködös-borongós 1-2 fok van, de legalább nem esik, sõt, néhol a Nap is próbálkozik.


Az Avasi templomromnál meglepetésemre Wass Albert emlékmûve fogad, nem régóta lehet itt. Kedvenc könyveinkrõl beszélgetünk a hatására, közben beérünk az ékszerdoboz Szigligetre. A várfeljáró aljában egy ismerõs hang figyelmeztet tréfásan a lépcsõn haladás útvonalkövetõ módjára, amit a jegesedés miatt kikerülnék: Átol Csaba, a "Pécsi Gyors" az. Persze se szeri, se száma a sok ismerõsnek, akiket ez éven megismertem, ez a túra a szépsége miatt is idevonzza a "krémet", meg nincs sok konkurenciája sem. Megéri ideutazni mindenképpen!  A vár majdnem csúcsán van a pont, én felmászok a jegeces lépcsõn a legtetejére, ahol a famíliát fotóztam a nyaraláson, most idefagynának a zászlórúdhoz. Lefele menet "szerényen" megmutatom Ritának a Dienes-ágyút a bástyán.


Hosszú beton következik a Horváth-pincéig, de legalább haladunk. Egy deci Pinot Noir-t kóstolok, mert az csak a Szent György-hegyen terem(het) a régióban. Kicsit hordóalja, de felfût pont annyira, amennyire most kell. Ritának marad a hatalmas, de barátságos kutya. Pár lépés felfelé, és csodát látunk: az õszi szõlõk felett mint valami jégkristály, csillog a hegy! Nosza neki, fenn gomolyog a köd, és az egyik fenyõfa mint arc rajzolódik ki.


Már a Badacsony óta kerülget minket egy "sárga bögrés" csapat, a rajtban érdemes bögrét venni egy százasért, akinek nincs, mert a túra során nem adnak eldobható poharat, a környezetet védendõ. Van két kutyás család is, egy sárga meg egy fekete kutyás. Közben Rudi elõz, már a tizes kört csinálja, vagy öt kilót vert ránk eddig tehát! Felérünk a köddel ölelt csúcsra a Kék-en, ami így utólag a legkönnyebb felvezetõ út ide. A padoknál volt májusban a koviubi, most egy sátorból kapunk némi biztatást. A fekete kutya is befut, igazolva azt az erdélyi túrákon bevett tézist, hogy minden csúcshoz tartozik kutya. Lefele csuszi, meg picit már kezd potyogni a zúzmara a fákról. Áthaladunk a nekem a Százholdas Pagonyt jelképezõ fenyvesen, fotótéma rendesen. Bár, ebben a hidegben még Bagoly is jéggé fagyva fordulna le a fáról Micimackó nyakába:-) Van egy ellenõrzõpont, ami hangsúlyozva nem a mi pontunk, hanem a kis kört csinálóké. Itt jobbra fordulva ereszkedünk le a bazaltorgonák között, óvatosan, mert alulról jeges, fentrõl meg légitámadás van. A menedékháznál rájövök, hogy nem vagyok túl kajás, bár a csalamádés zsíroskenyér és a csemege ubi fenséges. A tea -nos, legalább meleg. Forralt bort is osztanak, de én még nem vagyok azon a szinten, biztos a front miatt fáj a fejem.;.) Inkább más ingerek foglalkoztatnak egy ideje, megegyezünk, hogy lesz egy technikai kocsmakanyar. A két kutya közben házaséletbe kezd, a sárga szuka gazdijának nem nagy örömére.;-)


A kajálástól Lestat is csatlakozik hozzánk, így hármasban folytatjuk utunkat, át az Egervíz bürüjén, jól haladunk, mert nincs sár. Pár fotótémát kihagyok, hogy a végén beérjünk sötétedésre. Kocsmakanyar Gyulakeszin, nagy pozitív meglepetés, fûtött és nemdohányzó helység, friss az üveges sör. A dohányosok egy fûtetlen oldalsó helységben kucorodnak, de ez annyira nem zavarja õket, a felespoharak számát tekintve. Miután mindenki végzett, újult erõvel támadjuk Csobánc várhegyét. Egyszerûen lélegzetelállító közelrõl a fehér erdõ a sötét bazaltoszlopokkal.


A ragasztópont egy kis átverés, ha nem megyünk körbe, hanem a templomromnál fel a Zöldön, akkor is elérnénk. Közben jégesõ kezdõdik a fákról, nyakunkat behúzva tolunk fel a várba. A várban aztán szó szerint fügét mutattak nekünk a szervezõk, nekem dupla adag jutott. Reálisnak mutatkozik az öt óra elõtti beérés a célba, de szaporáznunk kell.


Lefelé kajával a kezemben tépek le a hegyrõl a meredeken, aztán átnyargalunk Káptalantótin, és a Kék3szögön indulunk fel. Nem megyünk be az itteni kocsmába, de a sör vízhajtó hatása már jelentkezik. Megállunk hát, közben sárga kutyáék elõznek, a gazdinõ a tengerimalacok kiherélésérõl tart kiselõadást társainak. Többször elõzködünk a nyeregig, így ha kell-ha nem hallgatom a lovak herélését, a kutyák és macskák miskárolását stb. A Tóti-hegyen van a legmelegebb, leolvadt a jég a mászóútról, így egy merõ csuszoda az egész, mert itt már a huszas táv is felmászott. Kutyásék is felérnek, a nõ egy kést kér tõlünk. Összenézünk, herélés lesz? Akkor nem adunk!:-D Megnyugtat, hogy csak a vizeszsacskót akarja elvágni a kutyának.


Ámde elmúlt negyed négy, sietnünk kell lefelé, én jobban tolnám,mert nem akarom az amúgy fel nem töltött aksijú lámpámat elõvenni. Elesés nélkül a nyeregben, onnan jó tempóval hamar az országútnál. A kis réten a "sárga bögrések" eszegetnek a padnál, õk már beletörõdtek a lámpázásba. De én nem! Rita új "lovagja" a Gulácsra menet már Lestat lesz, a hosszú emelkedõt a nyeregig jó tempóban teszem meg, bár már tocsogok az izzadtságtól.


A Gulács kellemes csalódás. A zúzmara takarja a göröngyös és meredek alsó részt, a körbe feljáróra meg meredekebbként emlékeztem. Háromnegyed négy elmúlt, szürkülni kezd. A csúcson kétmásodperces forduló, elhatározom, hogy sötétedés elõtt leérek, ismerem a terepet. Csak a feljárón lefelé hat embert elõzök ki, köztük Lestatot és Ritát is, akik acceptálják ezirányú erõfeszítésemet.


Le a Kék-en az országútig, már fénylenek a közvilágítás lámpái. Az utolsó ragasztópont is egy ilyen lámpaoszlopon van. Próbáljunk meg ötre beérni!-biztatom magamat. Csak egy mélyút van hátra, nem esek el a saját lábamban, a magassági pontról meglátom a falu fényfüzérjét, nagy megkönnyebbülés! Az elsõ utcalámpa alatt megnézem az idõt: 16.42. Ezek szerint bõ egy óra alatt letudtam a Gulácsot! Már csak be kell trappolni a célba, ahová 16.56-kor érkezek, tehát 9.45 volt az egész. Összességében ez jó, mert nem siettünk, csak a Csobánctól húztuk meg. Ritáék amúgy egy fél órával késõbb értek be.


A kellemes meglepetés pedig a túra után Péter, a vasi túratárs más túrákról -a pálinkájával. A viszontlátás örömét megfejeljük a pizzériából a kocsmába (!) hozatott pizzával, meg a zenegéppel, amiben bennfelejtettek vagy 27 számot ingyen! Jó izlése volt a krõzusnak, mert bár a Közeli Helyeken-t vagy ötször beválogatta, de tett bele a Metallicától meg a Mód-tól is bõven. Találunk egy MR2-cédét, meg Quimbyt -úgyhogy ereszd-el a hajamat! Azért "délután 11-kor" a tornaterem-szállásra vonulunk a maradék páleszt elfogyasztandó, illetve hogy rápihenjünk a másnapi Templomok-túrára, amit együtt készülünk megtenni.


De ez már egy másik hozzászólás.. 


Végül, a fotók: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.251272904936643.64009.100001618051374&type=3

 
 
Gerencsérvár - Szentgyörgyvár - Csókakői-várTúra éve: 20112011.11.14 14:48:54

Üdv Mindenkinek!


E hétvégén egy olyan túrán voltam, amin biztos nem volt más. Tájékozódási jelleggel kellett ugyanis felkeresni három várat a Vértesben. 


Elõzetesen több térkép igénybevételével tervezgettem az útvonalat. Oroszlányból indultam, mivel az vonattal könnyen elérhetõ tõlünk. Tatabányai átszállással, -ahol a kocsmában finom hamburgerrel és forralt borral töltekeztem fel- pontban 8 órakor szálltam le Oroszlányban. Iszonyatos hideg,deres minden. Az állomási büfében halványan érdeklõdök túrasör után, de csak német import borzalom van,így leteszek róla. Lepusztult ipari zónán át visz ki a Piros jelzés a városból, az útátjárón már nem megy át a vasút se, a felsõvezetéki oszlopok egy letûnt jobbkor mementói,lehangoló az egész. Mária-utak viszont vannak,többféle is,mivel itt lehet csak beszállni észak felõl a hegységbe. Vagy három kilométernyi betonon caplatás után egy erdészháztól homokos erdei út kezdõdik,a napocska is próbálkozik a párafátylon át. Több térkép is van nálam, a csákvári kiadású Vértesi Natúrpark-oson a Piros még elmegy a Vértesszentkereszti Apátság felé. Tudom,ezt az útvonalat már vagy egy évtizede lefestették a bányaterületek miatt,de ha meglenne,a Bodzási-pihenõházaktól az egykori bányakisvasút nyomvonalán le tudnák vágni. Nos,már az eleje sincs meg,hiába emlékszem a raktárépületre,ahol elágazott a Piros az egykori Piros4szögbõl,ami most a Piros folytatása. Haladok tovább. Párszáz méter megtétele után mélyedés jobbról,csillog valami,mi lehet az? Egy körbedózerolt tó. Keresem a táblát,hogy bányaterület,nincs,akkor nézzük meg. Fürödni tilos-köszi,nem akartam. Valahonnan ismerõs mégis,hát persze! Ez az a tó,aminél a földrengéskor suvadás jött létre,benne volt a hírekben. Ott a nyoma,fantasztikus látvány. Vadkacsák hápognak boldogan,vajon hány társuk van a vízbe szakadt part alatt? Pár millió év múlva kacsa-dínók lesznek belõlük..:-) Végülis,nem vagyok rossz helyen,de hol van a kisvasút-nyomvonal? Eldózerolták. Megmászok egy kis tetõt,elõttem távvezeték. Aha,ez rajta van az újabb térképen,és követve bõ fél kilcsire vagyok a Gerencsérvártól! Megy is alatta út,hamar odaérek. Ügyes voltam,megvan a Zöld sáv! Pár lépés és a betonútnál Pintér Józsefékkel találkozom(Fejér-Túra), üdvözöljük egymást. A Gerencsérvár a szebbik arcát mutatja,ki van pucolva,és a lehullott aljnövényzet hiánya miatt könnyen fotózható is. Iszom a forrásból,mert nem lesz több víz Csókáig,bár nem vagyok szomjas. A Zöldön már jól tûz a nap,a deres árnyfoltok ellenére melegem van. A kisvasút-nyomvonal itt megvan,aztán a betonútnál jobbra, Szentgyörgyvárpuszta felé. Úgy gondolom -és jól, hogy a Templom-domb oldalán kell felvágni,mert a túloldalán cserjés van. Ahogy felérek,a tetõ északkeleti oldalán kis sánc,belül egy 8 méter hosszú,4 méter széles épület minimális romjai. Ez mind a Szentgyörgyvár. Inkább kápolna lehetett ez. Utána a tetõn szélesen elterülõ csalános,aki a házak felõl jött fel,jóval nehezebb volt a dolga a megtaláláshoz! Átvágok a cserjésen a nem létezõ Piros4szög jelzéshez,nagy nehezen felfedezek egy õsrégi jelet. Esetleg ezt felfesthetné valaki.. Aztán a házaknál jobbra,látom az úton a többiek tanakodnak,merrõl menjenek fel a várhoz. Megelõztem õket tehát,ennek örömére megszaporázom, és hamar kimászom az egyetlen nagyobb szintet. A Zöld+ a nyeregben elkapja az OKT-t,itt van egy Mária-kép is. Ezután a tervem szerint maradok a feltáróúton,nem követem az OKT-t a gazba, inkább megnézem ezt a Széchenyi-vadászházat. Közben segítek két autós-túristának,akik a tetõn keresik a Szentgyörgyvárat.:-) Végül is,nem biztos,hogy kocsival könnyebb,mint gyalog.. A vadászház jó állapotban van, hangulatos a környéke. Innen már a Zöld móri ágát kell csak bekalibrálni, és máris itt az OKT-keresztezés. Szuperül állok idõvel,így "plusz várazásként" maradok a Zöldön, hogy érintsem a Maurer-kunyhó romjait is. Nagy akarattal még bivakolni is lehetne benne. A jelzéstalálkozónál pár métert vissza,és a ZöldL levisz a Vár-völgybe. Még dél sincs,mikor átbukok a sziklaszoroson, és ott a Cél, Nyevrikel Zsolt oklevéllel, jelvénnyel és csokival vár. Persze a túrának itt még nincs vége, ha már itt vagyok, fel a fellegvárba, pár fotó, a köveken még pipacs is virágzik! Aztán le a faluba, a jól megérdemelt sört az olasz kocsmáros, Gildo bácsi Coffea Ravennájában fogyasztom el. Tervem szerint el kell érnem a gyorsbuszt Söréden, ami 13.44-kor megy, így még a "fõkocsmában" is van idõ egy pohárra. Szépen felújították, mióta legutóbb jártam erre. A pálinkafõzde mellett ki a faluból, a focipálya mellett jobbra le, és földút egyenesen Sörédnek visz. Közben bamba bocik is bikuci bámulnak rám a kerítésen túlról, azért nem baj, hogy ott van. Söréden még sosem érkeztem meg, de a szuper faház-kocsmát már jó néhányszor stíröltem a buszból. Most ez a Cél,és a vendégek is kedvesek! Kiderül,õk is építették a várat,meg a zászlórúd is az õ mûvük. Kedves ez a lokálpatriotizmus, a borsodi meg ízletes. Megeszem a szendvicseimet is, mire jön a gyorsbusz. Aztán, a nap megkoronázásaként "lassít" nekem a busz Bodméron, csak be kell sétáljak Szár city-be.


Jól sikerült túra volt, mind az idõjárás,mind a látnivalók terén! "Köszönet nekem, aki mindvégig tartottam bennem a lelket":-D (á'la Dolák-Saly)


Végezetül a képek linkje:  http://www.facebook.com/media/set/?set=a.238759506187983.62049.100001618051374&type=3


 
 
MoldoveanuTúra éve: 20112011.10.25 16:07:04

Moldoveanu 35, 2011.


Az év túrája lehetett volna, ha a következõ három nap Brassó környékén nem ûbereli! Meg is ígértük a Vígh Lacinak, hogy hozsannákat zengünk az erdélyi túráiról, hogy jövõre többen legyünk, aztán itt az október, és én vagyok az elsõ hozzászóló...  


Ha az ember Erdélybe megy, elmúlnak az afféle kötöttségek, hogy idõ, meg pontosság, meg megbeszéltük elõre, meg megterveztük. Ezt el kell felejteni! Eleve a közlekedés is arra épül, hogy majd lesz valahogy. Én Nagyszebenben értem utol a csapatot, az egyetlen létezõ vonattal. Miután megtaláltuk egymást az állomásnál, mehettünk megint várost nézni, mert õk is akartak. Aztán irány a kisbusszal a Bracoveanu monostor. A Laci (amúgy a kolléganõm apukája!) által beharangozott fél óra helyett mittudomén mennyi idõ alatt odaértünk, nekem a gyomrom közben bebarátkozott az elsõnek elfogyasztott román étellel, kemény próbatétel volt az utazás. Szebenbõl kifelé elhaladtunk Európa összes fajta multiáruháza mellett, de egy faluban álltunk meg kenyeret venni, ahol se kenyér, se budi, de még miccs se. Volt némi eltévedés is, de aztán a szállás fantasztikus. Látszik, hogy ölik a pénzt az ortodox egyházba, márványlépcsõ az emeletre, kártyával nyitható kétszemélyes szobák, még a villany is mágneskártyás. Laci lett a szobatársam, ez pálinkát jelent. A kolostor is gyönyörû, elõtte szokásos zsibvásár, viszont egy kitûnõ kajálda is, baráti árakkal. Sõt, nem akármilyen borokkal, Prahovai Fekete Leányka meg Cab. Sauvignon. Nagy barátkozások este. Vettem térképet, nézegetem.


Másnap reggel korán indulás a mikrobusszal. Igen ám, de le a völgybe, körbemegyünk vagy 30 kilométert. Laci ígéri, felvisz a völgyben vagy 1400-ra. Persze a sofõr az elsõ alvázt érintõ kátyúnál kiszállást vezényel, olyan 800-on vagyunk. Reggel 3/4-ed 8. Kicsire nem adunk, szép a völgy, elõször lankásabb, aztán a pásztorszállás után bekezd. Kerülgetjük a patakot, na itt lehet az 1400. A fenyõhatárnál iglu-esztena, meg forrás. Itt beérnek a többiek, aztán mi leszünk az eleje. Ez a "mi" én, Pista, meg Ádám (Zöldfülû). A poján fantasztikus, elõttünk a gerinc! Szemem keresi, hol visz fel a Piros3szög, de csak méterrõl méterre látszik a jel, amúgy sûrûk kijelzett, jó jelzések vannak, nem egy Retyezát. Iszonyat magasat kapaszkodunk, egy km alatt 1000 méter szintet. Ha valaki volt a Tátrában a Magisztrálén, hát adja össze az Osztervát meg a Nagy-Morgást. Jön mögöttünk a felhõ, mikor felérünk, percek alatt átcsap a nyergen, fantasztikus látvány, csak majd megfagyunk. A többiek lemaradtak a felhõben. Nem is baj, hogy felhõben mászunk ki a csúcsra (Vistea Mare, 2527 m.), olyan meredek, hogy leszédülnék róla. Nem úgy, mint a csúcskutya, aki fenn alszik rajta, biztos felkísért valami túrázókat. A túrázók amúgy, ha nem magyarok, általában lengyelek, már harmadszor sütjük el félóra alatt a "polski wegry dve bratenki"-t. Aztán egy kis jól kitett nyergen elhagyjuk a Szent Korona felségterületét, mivel a Moldoevanu csúcs egy déli oldalgerincen van! Románia és a Déli-Kárpátok legmagasabb pontjára érünk. 12.06 a híres óra-perc dátum, amivel megjavítom magassági csúcsomat 2544 méterre! (Eddig a Pápusa volt 2509 méterrel.) Ennél magasabbra túristaúton a Kárpátokban nem lehet mászni. A Tátrában a Rysy déli csúcsa 2503 méter, a Gerlachra meg a Lomnicra meg nem kevés pénzért lehet feljutni. Teljes a katarzis, mikor fellebben a felhõfátyol, egy gyönyörû lánchegység csúcsán vagyunk, alattunk ezer méterrel kezdõdik az erdõ, addig sziklahavas, csillogó tengerszemek. A Valea Rea tó annyira alattunk van, hogy bele tudnánk pisilni. Mivel azért szél is van meg hideg, túl sokat nem maradunk.


A visszaút. Még a fõgerinci csúcs elõtt jön a csapat elõõrse, aztán le az iszonyat meredeken elõször a nyeregbe. Itt aztán Ádám kérésére úgy döntünk, hogy a feljöveteli úton jövünk le. Lett volna olyan opció is, hogy maradni a gerincen vagy 6 kilcsit -meg három csúcsot-,és közvetlenül a szállásra menni, de nem baj, hogy elvetjük. Romlik az idõ ugyanis. Mint kiderült, többen, akik hangsúlyozom, nem önhibájukból!-lekésték reggel a buszos rajtot, itt jöttek fel! De amikor a nyeregbõl feltárul alattunk a völgy mélysége, komolyan megszédülök. Lassan nekibátorodva szerpentinezünk le a meredeken, egy kis morénahalomra ki is állunk gyönyörködni meg hejjezni. Szuper a hangulatunk, fõleg, mikor elérjük az erdõt. Ivászat a patakból, evészet. Jöhetnek a macis poénok, apropó, reggel átléptünk két friss macinyomot a sárban, hátha még megvan! Az egyik megmaradt, fotózok, már érdemes volt erre lejönni. Meg a vögy is más arcát mutatja, mint reggel, jó sok fotó születik. Iszonyat sebességgel leszántunk tehát a hegyrõl, gyakorlatilag fél 4-re azon a ponton vagyunk, ahol kitett a kisbusz. Persze még korán van neki, elindulunk szembe. Van egy elágazás, ahonnan öt kilcsi a kolostor a hegylábon egy makadámúton, eleve nem értem, miért nem jöttünk reggel erre. Az út bõ féltávjánál jön szembe a kisbusz, Laci kiugrik, hogy jelvényt adjon. Most még minek?! Mondjuk, nem szállunk be, porzik a vesénk, hát irány a kolostor! 16.50, megjöttünk! A kert felett is van egy tiptop hotel, külsõ kiülõs kocsmarésszel, minden friss és fa, gazdagon, bevetjük magunkat. Temesvári sör!!! És milyen pincérjány! Szõke, kékszemû, elõl-hátul tökéletes, merész szoknyabevágással. Utólag meggondolva disznó módon viselkedünk, de veszi a lapot, sõt vigyorogva teszi magát a beste. A fõnökasszony aztán behívja, vége a bulinak. Mindez egy monostortól száz méterre:-) Jó másfél órát rávertünk így a többiekre, meg három korsó sörelõnyt szereztünk estére, mivel a kisbusszal bevárták egymást. Kártya viszont csak egy van szobánként, még jó, hogy hamar fürdéskor elorozom Lacitól, mert eltûnik, és csak este tízre lesz meg. Mármint a Laci. De nem búslakodott õ se.. A zsibvásár-krimóban aztán hatalmas tivornya a csapat jórészével, kiisszuk õket a Prahovájukból, meg az üveges sörükbõl, és magyar a pincér. Formálódik a társaság a háromnapos folytatásra, mennek a dalolások a Lesz! Lesz! Lesz!-tõl az Eddáig. 


Megkapjuk az oklevelet, szép fotó a csúcsról, alatta piros filccel, hogy szint 1890 méter. Így utólag, biztos:-D Ellenõrzõpontok itt nem voltak, meg a túravezetõ se jött fel velünk a hegyre:-DD, ami a szobakártya és a fõzés miatt utólag egyáltalán nem baj. (Persze elõtte volt fenn, hiszen õ fotózta az oklevelet.) Ámde teljesítmény a javából, kemény magashegységi túra, mindmáig az itt megszerzett kondimból "élek". Mi, illetve akik körbementek, 36 kilométert mentünk, a többek kb. 30-at. Az idõjárás is kegyes volt összességében. Aki kihagyta, bánhatja! Jövõre együtt, ugyanitt!


És végül, de nem utolsósorban a fotók: 


http://www.facebook.com/media/set/?set=a.201371329926801.52531.100001618051374&type=1


 

 
 
DeákTúra éve: 20112011.10.24 21:33:49

Nos, mivel azt mondták többen, hogy addig írjam le, míg friss az élmény, hát most megteszem.


Az Írottkõ 70-en -ami az elsõ 70-esem volt- megismert új túratárs javaslatára eljöttem ide is, hogy tovább mélyítsük a barátságot. Ez már Zegen a buszon elkezdõdött, 45 fokos, általa hozott saját hápé formájában. Aztán bejelentkezés a túrára, fantasztikus cigánypecsenye a Vöröskõ vendéglõ-kocsmában, és irány a szállás. Nem is akármilyen, a sportpálya öltözõje, bent 45 fok meleg az egyik szárnyban, és két túratárs, akik már aludtak-volna. Átvonultunk a másik szárnyba. Hú,az a zuhanyzó! Nem papucsos, gumicsizmás. Vécé valahol kint a sötétben, nem baj, a kicsit megoldjuk. Ha nagy jön? Ott egy mosógép. Igen, a hangulat a tetõfokára hágott. Közben átjött a pécsi stoppos túratárs eredetileg csitítási céllal, végül ott beszélgetett egy órát. Beesett egy új srác is, aki a csempepadlóra tette a hálózsákot. Kemény. Mi is bedurrantottuk a gázt, aztán alvás. Szerencsére senki se horkolt, illetve magamat nem tudom, mert aludtam.


Reggel a startból 6.40-kor rajtoltunk, és kapásból eltévedtünk a faluban. Amíg gyönyörködtünk a szép utcákban, mindenki beelõzött. Aztán csak meglett a jel, fel a domboldalon, már hajnalodik, nem kell a lámpa. A Deák-kútnál vidám társaság a pontõrsereg, már meg van minden pia bontva, megkínáltatjuk magunkat kólával, meg a Varga-pince vidámító borával, végül pálesszel is. Aztán fel és le, egy deres völgybe, végre van annyi fény, hogy fotózzak. Íme a fotók linkje: 


http://www.facebook.com/media/set/?set=a.228891717174762.59596.100001618051374&type=3


A meseszép vadászházban kedves vörös leányzó, aki erdõkerülõ, szuper teával kínál. Ezután némi sarazás, és feljutunk a tetõre, ahol a Börzöncei szõlõhegyig megyünk. Nem csalódok, ismét gyönyörû helyen vagyunk, õszül a bükkös, fotózgatok. Aztán le a hegyoldalban, egy sötét fenyves után erdõmunkások. Hat ezrelék keményen dolgozik bennük, addig nem is szabad a láncfûrészhez nyúlni. Kicsit bunkóznak, túratársam morog, én nem veszem fel. Inkább a vadászok nagy találmánya mérgel fel, a távirányított csapóajtós vadcsapda, hogy aztán a becefrézett vaddisznót két méterrõl lehessen agyonlõni. Aztán egy hangulatos völgybe érünk, az oltárci vadászháznál beérjük Bácsit, aki gps-el nyomja. Megy tõle rendesen, Bocskán érjük utol. De hogy ne loholjak elõre, Bocska felett visszatértek a 80-as évek! Azok a pincék, a hengerelt festéssel, betonlépcsõvel, cse'szlovák ajtóval, tökéletes szocreál! Mindjárt megkerestem a Limonádé-t a Vad Fruttik-tól, jó kedvünk lett. Legszebb egy kis takaros ház, virágok, diófa, és egy vadiúj kertáruházi budi! Megmentõ volt.


http://www.youtube.com/watch?v=9Z8iA6tZeh8


Bocska kellemes hely, bár a túraútban ott kocsma nem volt, de már megvan bõ 20 kilóméter, kapunk vajaskenyeret mézzel, kávét. Bácsival indulunk, a falu után mi hagyjuk le, hogy aztán Zalaszentbalázson a kocsmában beérjen, és visszaelõzzön. Ja, aki csak kávét iszik! Elõkerült a hely törkölye is a sör mellé, én ittam meg hamarabb, pedig az illata alapján azt hittem, kijön. Igazi benzin volt, vagy 30 kilcsit nyomunk tõle ötös feletti tempóban. Jó hangulatú hosszú szõlõhegy következik, jóléti polgárõr-pihenõvel, meg nem sáros úttal. A Mackó-forrás elõtt és után agyagdagasztás, és kezd már kicsit szürkülni. Jönnek a felhõk. Nyomjuk ahogy bírjuk, kitûzöm, hogy a pincés ep-ig sötétedés elõtt érjünk oda. Ez csodásan sikerül, jó fáradtan fél 6 körül beesünk.


Kaotikus a pince, mindenki segít, mindenki mozog, mindenki beszél, egyszerre. Gyors forraltbor-betöltés, némi zsíroskenyér, és hajrá! Bácsi és még vagy négy túratárs a helyszínen elõzve. Vészesen sötétedik. Pusztaedericsre pont beesünk, mire kiérünk, vaksötét van, lámpák elõ. 


A túra legizgalmasabb és legnehezebb része-eddig-a Gáni-erdõ. A szalag, meg a Zöld értelmetlenül kikerülne egy pocsolyát, mérgelõdünk és botladozunk, közben esni kezd. Töksötét szálerdõ, aztán megváltó Kék jelzés, majd hasraesünk a pocsolyában. Elõjön a fáradtság, meg hogy még a Börzönce elõtt belerúgtam egy tõcikbe. Úgy érzem magam, mint Szegény Dzsoni, akit így buktatott el a Vasorrú Bába. (Forrás:Szegény Dzsoni és Árnika.) Kemény parák a sötétben. "Hugó, a viziló" rigmussal oldunk, aztán Halendázva érünk a pontõrhez. Nem érti, õ azon kevesek közé tartozik, akihez még nem ért el Fluor Tomi "mûvészete".


Innen, némi keresgéléssel, de könnyen leérünk Rádiházára. Fél nyolc. Hullafáradtság, de már csak kilenc kiló van hátra! Haha, csak hittük. A Bözörédi-dûlõnél szalag elveszik, pedig háromszor visszamegyünk az utolsóhoz. Ilyenkor váltok át droidba. Elindulunk jobbra, meglátjuk a falut jobbra lenn. De hogy került ide a Zöld+?? Igen,visszakavartunk Pusztaszentlászlóra. Az itinert a Cartographiás térkép alapján szerkesztették, ami pontatlan, vak vezet világtalant. Innen már a betonúton bevánszorgunk Söjtörre, a célba. 21.55, tehát 15 és negyed óra alatt csak lenyomtuk a 70-et, plusz még a kitérõket!


Nagy megkönnyebbülés, dupla kocsmatúra, aztán mennénk be a szállásra, csak elõbb a kedves helyi fiatalságot megkerüljük, mert belemerültek a fajfenntartásba. Hálózsákos srác nincs már, parti hajnalig! Tiestótól eljutunk a Nightwish-ig, meg fél kettõig. Aztán én reggel 4-kor kelek, irány a Vasparipa-túra, de ez már egy másik történet.


Összefoglalva, a zalai agyag vendégmarasztaló, a szervezõk is:-) Jövõre okosabbak leszünk a Bezerédi erdõben...


 

 
 
Emléktúra Ozorai Pipo nyomábanTúra éve: 20112011.09.06 11:25:05

Sziasztok!


Elõljáróban csak annyit,hogy másnaposan lehet túrázni,de nagyon másnaposan már határeset...


Nos, a túra elõtt Pécsett aludtam meg, tervem szerint a 4.30-as vonattal jöttem volna. De a hajnalba hajló püspökségi pincészeti tivornyázás után (pécsi jóbarátom Csángóföldre költözik,õt "búcsúztattuk" méltó módon..) 4.50-kor ültem fel az ágyban. A 7.17-es ícével aztán csak elindultam, azért Budapestig véve a pótjegyet. Pincehelynél aztán mégis eldöntöttem, hogy leszállok. Amíg a személyt vártam, egy "gyógysörrel" próbáltam magam helyrehozni. Simontornyán hamar meglett a Vár, ahol meglepetésemre Vándor Csillaggal találkoztam a rajtnál. Megnyugtattuk egymást, hogy mégsem akkora "árulás" nem elmenni Hevér úr jubileumi túrájára.. No, csak lesz ma túra, jól van! 81-es rajtszámmal vágtam neki 9.25-kor. A Siót és a bõrgyár épületeit gyorsan elhagyva egy nyílegyenes, homokos földút következett, ahol a fák kellemes árnyékot szolgáltattak eleinte a már korán támadó napocska elõl. Megindult a lábam a könnyû terepen, 50 perc alatt értem el az Öreg-hegyi elágazáshoz (5.6 km). Most nézem csak,ez 6.7-es átlag. Node a másnap elõl nem lehet elszaladni... A pontnál sznikersz-csokit és fél literes ásványvizet kaptam. Ezután jött a feketeleves,a tûzõ napon fel a dombra. Felérve gondoltam, megbontom a vizet, és észrevettem, hogy nincs meg az itiner! Tanácstalanul megvártam az utánam érkezõket, akik nagyon kedvesen átadták nekem itinerjük térkép-részét,hogy legalább tudjam,merre kell menni. Ezúton köszönöm a siófoki vasutas kollégának a térképét! Eztán még némi tûzõ napos részt elhagva gy tagolt,fõleg tölgyerdõvel borított gyönyörûszép rész következett,ahol jórészt lefele haladt az út. Jövõre majd fotózok itt! Egy erdészházat is érint a túra,ahol éles balkanyart vesz. Kisszékelyre beérve a közkútnál teleittam magam és le is mosdottam,mivel már erõsen izzasztó meleg kezdett lenni. Belülrõl is.. A kisszékelyi kocsmában volt a kettes (és ötös) pont,így a cuccomat letettem a szervezõknél,és tájékoztattam õket a papírhiányomról. Rugalmasak voltak,és a térképre tették a jelet. Tovább a P+ jelen, egy kevéssé árt úton következett a túra legszebb része:egy idilli kis tó,hûvös erdõs dombok között! Tiszta Zala,így a látványból kiindulva. A P és  P+ egy darabig együtt haladt itt,legalább visszafelé is érintjük ezt az igazán szép részt. Némi kapaszkodás után jobbkanyar,hintázás a dombon, és a balkanyarnál a 3-as ep. Egyértelmû a szervezõk szándéka,ne lehessen a Piroson kispistázni,de kár is lett volna a táj szépsége miatt. A tetõn haladva lassan lejtünk be Nagyszékelybe. A temetõ elõtt elõzök egy bácsit,akivel aztán még kerülgetjük egymást. Löszmélyúton érünk a faluba,ez amúgy jellemzõ a vidékre. Az iskolaudvarban a 4-es ep,ahol finom zsírosdeszkával várnak,de nem bírok enni. Inni annál inkább,másfél liter málnaszörp lecsúszik. Pontosan 3 óra alatt értem idáig,17 km a táv,5.7 a szintidõ. Itt akár vége is lehetne a túrának(a15-ös táv itt is ér véget),de ránézve a térképre megnyugtat,hogy kicsit túlvagyok már a féltávon. Amíg újrainstallálom magam, bácsi befut,aztán el is húz. Nyúl és a teknõs meséje... Néhány szó Nagyszékelyrõl: gyönyörû falu,ami hosszan terül szét három völgy találkozásában. A házakat jórészt kikerülte a szocialista "modernizálás",élmény volt 1914-ben meg 23-ban épült jómódú parasztporták között mászkálni. Az iskola után balra egy 1923-ban épült,pár éve felújított igazán gyönyörû sárga-piros polgárház is volt,amin emléktáblán emlékeztettek,hogy Trianon után 3 évvel épült. Hát na. A Pirost elérve gy hosszú földutas utcán haladunk ki a faluból,majd a gázvezeték nyomvonalát követve egy kis gerincet átbukva a jelzés hûs erdõbe ér. Egy traktor pöfög fel mögöttem,de nem ér utol! Itt aztán nem rohan az idõ,minek is kéne. Az erdõben meglepõen sokat ereszkedünk,közben meglátom a bácsi hátát,a jelzés-elágazásnál be is érem. Tanácstalan,de felvilágosítom,hogy van ez a közös szakasz a jelzésen,amit oda-vissza érintünk. A tó gátja alatt a Piroson jobbra el,na,ezen az úton eddig csak a vaddisznók jártak elõttünk. Némi csalánkerülgetés után csak kiérünk a kisszékelyi temetõ széléhez,közben a magányos nyárfán Ozorai Pipo képe figyel. Páratlan logikai érzékemmel felismerem,hogy ez egy ellenõrzõpont, fel is írom a piros zsírkrétával a térképre, hogy "ellenõrzõpont". Be a faluba, irány a kocsma. Szeszes italról még most se eshet szó! Csak a pepszi!... Kellemes meglepetés -azért számítottam erre- egy utánam haladó túratárs megtalálta a kukoricásban az itineremet, és leadta. Köszönet érte! Összefésüljük a térképpel, a fõrendezõ elfogadja így is. Bár közlöm, hogy még egy kört nem csinálok. Közben bácsi befut,és merészen sörözni kezd. Irigylem némileg. Benn a délelõtti kocsmárosnéni is bácsivá változott, megtöltetem vele a már kiürült flakont jéghideg szódával,mikor fizetnék,közli hogy ajándék. Teljes meghatódás! Elindulok immár felszerelkezve. A faluban még négy közkút van,ebbõl kettõben mosdás,mert már nagyon befûtöttek,és a nagylámpát se takarja felhõfüggöny. A sapkámat teliöntöm még vízzel,így fel. Simontornyáig vizes marad! Sajnos,ezután következett a túra nemtetszik szakasza, bár ebbe a fáradtságom is belejátszhatott. Még egy kézi ep-t érintünk egy kerítés mellett. Bácsit ezután hagyom el,de jól nyomja a dögmelegben. Hopp,egy lódarázs! Hopp még egy,azán tíz után abbahagyom a számolást. Nemcsak a Pilisben kell szaladni elõlük?! Nem merek megállni még vizet inni se, ezek a dögök felgyorsulnak a melegben. Két kerítésmászás után kiérek a gerincre,ahol apró hûvös sarokban megbonton a szódát. Még hideg,hatalmas robbanást produkál. Még egy kis kidöglesztõ emelkedõ,aztán hosszú hullámzás kezdõdik, kilátás semerre,támpont,hogy mennyi van még semmi. Rájövök,hogy rettenetesen unom ezt a szakaszt, kilépés már nem megy,csak monoton vánszorgás a hõségben. Közben elõzök népeket,ez erõt ad. Mélyút kezdõdik végre-valahára,ahol kutyás párocskát elõzök. Gondolkodom az utolsó korty elfogyasztásán,meg éhes is kezdek lenni,de úgy döntök,csak a város szélén állok meg. Jó döntést hoztam,mert az ereszkedõ tetején a földút betonba vált, a löszfalba vájt elsõ érintett pince a 202-es,tehát bõven van még az aljáig. 30 kilométer megtétele után a betonon caplatás olyan,mintha kalapáccsal vernék a sarkamat minden lépéskor. De nem bántam meg,hogy sportcipõben jöttem,maga a túra végig nem igényli a bakancsot ilyen száraz idõben. Végül csak beér a mélyút a bõrgyár környéki városrészbe,innen már betalálok.15.40-kor érek a célba, a melegtõl elcsigázva,ez a teljes távot tekintve 5.28-as szintidõ. A célban oklevél,jelvény és egy kis kiadvány a jutalom Filippo Scolari életérõl,nagyon érdekes olvasmány. Sajnos a felhalmozott vizekbõl nem kínálnak,így meg nem merek kérni,de sebaj, találok kocsmát útközben újabb szódatöltéshez. A kocsmában féltérden a közönség,máskor odaülnék röfögni közéjük,de hiába invitálnak,némi rostos lötty után lépek.  A vasútállomáshoz közel, a fõútnál van egy étterem,ezt ajánlották a szervezõk,és nem csalódom: hatalmas adagok,baráti árak. Összeszûkült gyomrommal a féladag rántotthús is alig megy le. Mindenkinek ajánlom ezt az éttermet -asszem Tulipán a neve-,és magát a túrát is,nem bántam meg összességében, hogy eljöttem. Legközelebb a Várat,és közelében a cukrászdát se hagyom ki! Köszönet a szervezõknek,hogy erre a nem igazán ismert vidékre szervezték a túrát! Végtanulság: túrázni csak józan,kipihent állapotban...


Dienes Áron -Óra, 2011 09 06.


 


 


 

 
 
Kemenes 60 / Berzsenyi 30 / VULCANhUSz / Hevenesi G. emléktúraTúra éve: 20112011.04.10 15:11:00

2011. 04. 10.


 


Üdv Mindenkinek!


Régóta vágytam egy, a Ság-hegyet és környékét felölelõ túrára, és lõn! 


Fejér megyei lévén,a túra elõtt megaludtam Szombathelyen,hogy fitten-frissen érkezzek reggel 7-re Nagysimonyiba.Másnaposan sikerült...Sportszerû nehezítés...


Már induláskor összebarátkoztam egy kedves túratárssal, akivel végig beszélgetve tettük meg az utat. Köszönöm neki a jó társaságot, remélem, még összefutunk!


A Kemeneshát gyönyörû így tavasszal, a Nagysimonyi feletti szõlõs-gyümölcsös a japán cseresznyevirágzás-ünnep hangulatát árasztotta. Az öreg présházak hangulatosak, a terep könnyû. Aztán eltévedtünk. Az arany-hegyi bányánál nem figyeltük a jelzést, de visszamentünk és meglett. Igazi vaddisznó-paradicsom ez a rész, amit a jÄgerek is tudnak, volt vagy tíz vadles. A földalatti gázvezetéknél az itiner pontosabb volt, mint a térkép, betudható ez az 1:60000-ers léptéknek is. 


Kemenesmihályfára érve két gyönyörû, továbbá jó állapotban lévõ kastélynál vezetett el utunk, a Vidos-kastély és az Ó-Vidos kúria mellett. Maguk a települések rendezettek és tiszták, hangulatosak.


Kemenessömjén: a kocsmánál egy kenelben két elnyûtt kutya, egy kuvasz és egy nénetjuhász-keverék "üdvözölt" minket, majd egy kicsit továbbmentünk, de a majornál visszakevertünk a Berzsenyi-présházhoz. Sajnos, nem volt nyitva, de a bejáratnál személyesen Berzsenyi úr várt minket:-) Aztán kiderült, õ a szervezõ, és Milka-csokival kedveskedett. Mesélte, már Thirring Gusztávnak is nézték. "Szólíthatom Gusztinak?"


Másnaposságomra tekintettel nem látogattuk meg a söntést, inkább átgyalogoltunk a Sárgán Cellbe. Itt inkább a Ság-hegy látványa az érdekes, eléggé monoton a tehénút. Cellben megtekintettük a Pálos romokat, aztán a betonút szélén irány a Ság.


Itt éreztem, hogy kellemes vízhólyag képzõdik a jobb talpamon, a betonon gyaloglás miatt. Meg a szél is rendesen dobált minket. A Krisztina-csárda, és tulajdonosának kedvessége aztán kárpótolt mindenért:-) Bõ fél órát idõzünk ott, de kellett.


A Ság-hegyrõl csak nimbuszokban lehet beszélni. Elég annyi, hogy egy nap se elég rá. Az ep-nál kaptunk almát, öreg, ráncos és édes volt, mint egy nagymama. Aztán le, irány nyugat, a Belsõ-hegy! Visszatekintve a Ság csúcsa olyan, mint egy zöld mini-vulkán, még sosem láttam errõl az oldalról. A hegy uralja a környezõ tájat, és egyike azon emberek által átformált tereptárgyaknak, ami mégis jól sikerült. Minden arca más, körbe kell járni!


Mesteri: kedves kis falu, bár épp a Monta Rosá-ról beszélgettünk áthaladás közben. A földút közepén hevert egy döglött kandúr, feltehetõen nem természetes halállal halt.


Újra földút, aztán a kápolnánál egy kedves szervezõ várt, finom hûsítõ nedûvel és cukorkával. A Belsõ-hegy szintén vulkáni eredetû, észak felé nyitott kaldera, középen szántófölddel és gémeskút-rommal. Tehán anno legelõ volt a közepén, most meg ehetjük az ír marhahúst. Nagyon hangulatos hegykoszorú, egy száraz Tihanyi-félsziget. Körben kis pincék, harsogó zöld vetés, és egy rózsaszín présház, hatalmas cseresznyefával, a háttérben rózasaszínen virágzó barackfával. Számomra ez volt a nap fénypontja.


A túra vége sajnos monoton, Sitkén nem találtuk meg a csapot, egy kedves helybéli viszont megtalált minket falatozás közben, de ittasságához mérten igen kedves és kultúrált volt. Ez amúgy jellemzõ mindenkire ezen a vidéken!


Nagyjából Sitkén ébredtem rá, hogy rakétával kilõve sincs meg a vonatelérés részemrõl, úgyhogy inkább csak a vége-beton leküzdése miatt szaporáztuk lépteinket. Nagysimonyiban aztán hatalmas ivászat következett -az utcai kék csapból! Hideg, friss víz, ennél jobb nincs!


A célban a kedves szervezõk málnaszörppel és zsírosdeszkával kedveskedtek, emléknapot és jelvényt is kaptunk. Végül is 3-ikként értünk be holtversenyben:-).


Még a hazautan is kalandos volt: az erõs szélben leszakadt a vezeték a GySEV-vonalon, ezért kerülõ útirányon, Cell felé jött az ícé,tehát egy nap alatt háromszor voltam Nagysimonyiban, és gyönyörködtem a Ság-hegy és a környezete látványában. Megérte! Viszlát jövõre!


u.i.:a szervezõk csalódottak voltak a kevés induló miatt, mindössze 24-en neveztek a 35-ös távra. Pedig érdekes túra, ne hagyjátok ki legközelebb!


D.Á.

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár