Túrabeszámolók


túra éve: 2017
Horváth József EmléktúraTúra éve: 20172017.04.30 10:47:28



Horváth József Emléktúra 40 – nógrádi adrenalinlökettel


Kifejezetten jó túrázó időt hozott április utolsó szombatja. A rajt nyitásakor, hét órakor érkeztem a helyszínre (Szokolya, vasútállomás), egyszerre a „kis pirossal”, s ami rögtön feltűnt, hogy mintha elég kevesen lennénk, ember és autó is alig (ezt a benyomást a célba éréskori tapasztalatok sem cáfolták).


A várható sár miatt a 30-as távra készültem lelkileg, ezt jeleztem is a rajtnál, de mikor a rajtoltató hölgy lelkesen aláhúzta nekem a 40-et az igazolófüzetben és elkérte a nagy távra járó 1000 Ft-ot, már tudtam, hogy nincs apelláta, végig kell csinálni a 41 km-t. Legalább sok év után újra gyönyörködhetem majd a Nosztra feletti hegyekről a panorámában. A sors akarhatta így, ezért nem tiltakoztam.


7:10-kor elrajtoltam, de már az első métereken komoly sárdagasztás volt, az a néhány esős nap előtte megtette hatását. Már ekkor látszott és érződött, hogy a sáros 40 jóval több energiába kerül majd, mint egy sártalan. Dagonyáztunk a piros + jelzésen Nógrád felé. A faluban a vasút előtt balra kanyarodtunk, innen hosszú időre, egészen Márianosztráig a zöld sáv lett az útitársunk.


Nógrádban, az első ellenőrző pont (EP) előtt egy jó száz méterrel termetes bernáthegyi állt az utcán és időnként közelítve, barátságtalan ugatással köszöntötte az elhaladó túrázókat. Az itt kapott adrenalinfröccsöt egy kalóriadús csokiszelet egészítette ki a néhány lépés után elért 1. EP-n (Nógrád, Csurgó, 5,7 km, 230 m szint), ahol friss forrásvízzel is olthattuk szomjunkat.


Eddig sok látnivaló nem volt az útvonalon, ám Nógrádról kifelé haladva a vár, a Magas-Börzsöny vonulatai, az üdezöld legelők fantasztikus látványt nyújtottak. És ugyanilyen, panorámás ösvényen (sziklák, patak) estünk le a 2. EP-hez (Királyrét, 13 km, 435 m).


Az úton tovább haladva a Király-rétnél egy helyen benéztem a zöldet, noha az itiner is intett erre a helyre, ahogy később megnéztem. A rövid kitérő után hamarosan megérkeztem a túra 3. EP-jére (Kisinóci-rét, 17 km, 610 m). Itt hűs ásványvizet vehettek magukhoz a túrázók.


A következő szakaszon a zöld hegyre föl, völgybe le stílusban, sokszor nehezen járható bozótosokban hozta a szintet és vitte az időt és az energiát (no nem mindenkinek, ahogy elnéztem, volt, aki a békés műutat választotta). De a 4. EP-hez (Érsek-tisztás, 20,5 km, 795 m) érve már komoly pszichés segítség volt az a tény, hogy megvan a fele, innen már gyakorlatilag visszafele megyünk.


Kis kaptató, majd a Nagy-Sashegy oldalából és a Sós-hegyről nyíló dunakanyari panoráma minden fáradtságért kárpótolt. A mesebeli táj látványától feltöltődve, végig lejtmenetben érkeztünk le az 5. EP-hez (Márianosztra, bisztró, 26,7 km, 1000 m).


A büféből pecsételés után kilépve a hosszú zöld után színt váltottunk, a piros sávon folytatódott az út a 6., egyben utolsó EP-ig (Kóspallag, ABC, 32 km, 1250 m).


Immár a kék + jelzésre váltva, az utolsó 9 km-hez 250 m szint társult, még pont hiányzott ez a kis kaptató a Fekete-hegy nyergébe. De onnan már tényleg nem volt mese, folyamatosan lejtett Szokolyáig, ahol egy hosszú falunézés után beért az ember a célba (41 km, 1500 m). Ha ma már volt egy 7:10 (a rajtidő), gondoltam, legyen mégegy (a menetidő): 14:20-kor értem célba.


A zsíroskenyér és a paradicsomleves fantasztikus volt, és az az utánozhatatlan hangulat is, amit a Lokomotív TE varázsol minden ősszel és tavasszal a kulcsosházánál a völgybe. A túrázás, a természet igazi ünnepe.


Egy pár pontban a pozitívumok:



  • minden tekintetben emberarcú, családias túra, nem személytelen, minden szervező nagyon odateszi magát, minden ponton pontőrök vannak (és nem kódok, szúróbélyegzők…);

  • gazdag távválaszték, minden igénynek megfelel;

  • a túra útvonalválasztása nagyon jó, mert egyrészt lélegzetelállító panorámákkal van fűszerezve, másrészt pedig végig jelzett utakon és gyakorlatilag négy jól megjegyezhető jelzésen halad (piros + Nógrádig, zöld sáv Márianosztráig, piros sáv Kóspallagig és kék + a célig);

  • valamennyi táv körtúra;

  • barátságos nevezési díj;

  • jó ellátás.


És a végére egy javaslat a díjazással kapcsolatban. Csak a magam nevében beszélhetek, de gondolom, nem vagyok egyedül ezzel: én szeretem az alkalomra szabott kitűzőt, amin a táv és a dátum is rajta van. Az anyagi kockázatát természetesen értem, de mégiscsak jó volna. Azt már mondani sem merem (ezért írom :-)), hogy a leghosszabb táv teljesítőit kicsit ki lehetne emelni, például egy jelvénnyel a kitűző helyett (magam ezért szívesen vállalnék akár többletköltséget is). Ez csak tovább növelné a nagy távnak, és vele az egész rendezvénynek is a presztízsét.


Mégegyszer köszönet az LTE-nek, remek szombat volt.

 
 
túra éve: 2016
Vár a Mikulás (Budai-hegység, Szigethalmi TE)Túra éve: 20162016.12.05 22:11:25

Nehéz kérdés ez, amit Gabor kolléga ír, tulajdonképpen igazat lehet adni neki mindenben, de a szigethalmiakat is meg lehet védeni. Mégiscsak felnőtt, gondolkodó, nem megoldásokat készen kapni akaró emberek vagyunk. A teljesítmény szó szellemi teljesítményt is magába foglalhat. Erre utal talán az is, hogy térképet sem kaptunk.


Ez a régi zöld-új zöld  sztori amúgy a Budakeszi útnál tényleg be lett nézve szervezőileg. De a szürkére lefestett zöld kiadta, hogy az itiner e szerint készült, és követhető volt. De az is sejthető volt, hogy a balra elfestett új zöld is valahol rávisz a helyes útra. Én bevallom, a régi zöld logikát választottam, és sejtettem, hogy a km adatok is ez alapján vannak számolva.


Vágási lehetőség meg amúgy száz volt, én pl. a Tündér-sziklától jobbra jó nagy kerülővel lementem a zöldre, majd mögöttem jövőket találtam előttem, akik valószínűleg balra jöttek le a Tündértől, ez is jó párszáz méter. Ugyanez volt még előtte a Normafánál is, sokan rögtön bebaloztak még a műút és a síház előtt, párszáz méter előnyt szerezve. De mindegy, mert nem verseny, nem vérre megy, és listája sincsen a túrának.


A zöld kör jobbrabalra dilemmánál csakugyan nehezítő volt a balra röhögő sün, de az itiner eddig pontos volt, így feltételezhettük, hogy a jobbra az jobbra (pár túrán már láttam olyan itinert, ahol a jobbra-balra apróságra nem adtak). És valószínűleg minden húszas rendelkezett azzal az infóval, hogy a túrának kisebb távjai is vannak, így gondolni lehetett rá, hogy biztos a kis távok süne az (igaz, semmiből nem tartott volna alá nyomtatni, hogy ez az 5 km-es táv süne).


Összességében iszonyú jó idő volt és nagyon jó volt kint lenni terepen, ha új zöld, ha régi, ha 19, ha 22 km. Én nagyobb fiammal nagyon jól éreztem magam a túrán, és még a cél (érkeztetés) igen amatőr bonyolításán sem tudtam bosszankodni. És a rajtnál azért sem szóltam, csak nyugtáztam magamban, hogy a 18 év alatti 1000 Ft helyett (ld. honlap) 1200 Ft-ot kértek el 12 éves fiamért a szervezők. Ez volt az én mikulási támogatásom az Egyesületnek.


 


 

 
 
NyárutóTúra éve: 20162016.08.21 17:39:15

Nyárutó 15


Nem szeretném hosszan ragozni ezt a hozzászólást, csak szervezettségi mintának szeretném kiemelni a Sarokkő Egyesület túráját. Amit egyébként azért választottunk ki, mert érintette - és még gyermekeimmel nem láttuk - a Hármashatár-hegy új kilátóját (http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/04/12/harmashatarhegy/). Gyors, kedves túraszemélyzet, szép útvonal, jól jelzett utak, finom zsíros kenyér, korrekt nevezési díj, sorolhatnám, de ami a legfontosabb: példaértékű itiner, amit sajnos elég ritkán lát az ember a ttúrákon. Egy darab A/4 papír, kétoldalas, de olyan pontos útvonal-leírásokkal, hogy térkép sem kellett volna (egy fölösleges szó nem volt benne, és egy szó sem hiányzott belőle), és emellett volt egy térkép, ami annyira precíz volt, hogy akkor is elég lett volna, ha nincs próza az itinerben. És mindehhez benne voltak ellenőrzőpontonként a táv- és szintadatok, ami még sajnos mindig nem mindenhol evidens. Tökéletes családi túra, sportolóknak pedig egy kellemes ebéd előtti kocogás. Gratuláció a szervezőknek!

 
 
Hársasi libatopogó / Püspöki forráskörTúra éve: 20162016.08.15 19:56:30



Püspöki forrástúra X km


Romantikus, titokzatos túra volt. De túlságosan szép és szervezett nem. De kedvesen egyszerű, sok vidéki bájjal.


A 9. Szurdokpüspöki Libafesztivál tőszomszédságából rajtoltunk. A rajt nyitását egy órával, 6 órára előrehozták a szervezők, és kicsit a rajthely is módosult, de ezekről a TTT honlapon semmi hír nem volt, csak a szervezők Facebook oldaláról lehetett megtudni (https://www.facebook.com/P%C3%BCsp%C3%B6ki-t%C3%BAr%C3%A1k-778412775507291/).


Rajt 6.45, még alig indultak előttem. Az út első szakasza a Szentkereszt-kútforráshoz (1. EP) nem a falu széles földútjain, hanem a kertek feletti susnyásban vezetett, ahol a hajnali nedves fűben rögtön az első métereken szétáztak a cipők. A szalagozást sok helyütt már ekkor is a földön találtuk meg, rögzítési problémák lehettek. Ez a későbbiekben sem változott. A forrás felszentelésének évét az itinerbe vésve indultam tovább. Rövid kocogás a sínek mentén Hatvan felé, majd a jobbágyi vasútállomás (2. EP) ablakára kiragasztott papírról egy újabb ellenőrző kód került a füzetbe.


A túra legszebb szakasza következett a 2. és a 4. EP között. A Nagy-Hársast (509 m) nyugatról, talán a legmeredekebb oldalon kellett közel 400 méter szintkülönbséget leküzdve bevenni, s ezzel már túl is volt az ember a túra legnehezebb szakaszán. A Dagonyát (3. EP) kellemes lejtmenettel értem el, ahol a sakkozóktól kölcsönvett szóval élve „élő pont” adott pecsétet. Ismét kellemes, kocogós szakasz lefelé, a Szurdokpüspökit Gyöngyössel összekötő műútra érve rögtön szemben várt az újabb élő ellenőrző állomás (Köszvény-kút, 4. EP). A sok érintett forrásból ez volt az egyik, amelynek iható volt a vize. Gyorsan jött az 5. EP, az Eszter-forrás, ahonnan már érkeztemre valaki eltávolította az ellenőrző kódot, így a forrás fényképét vittem magammal igazolás gyanánt.


Az eddigi szép erdős részt száraz, sivár pusztaság, napsütötte nyílt terepek és lágy, de kitartó emelkedők váltották. Sok élmény innentől már nem jutott az erdőmániás túrázónak esztétikai tekintetben. A Lapos-tanya szamarai mellett elhaladva hamarosan megtaláltam a Cserepes kutat (6. EP.), ahol szintén kódot kellett a füzetbe írni, majd nemsokára elértem az iható vizű Delelő-kutat (7. EP), ami szintén egy élő pont volt. Ez után jöhettek volna a váltakozó emelkedők és lejtők az itiner szerint, ám a terepen a valóságban egyik emelkedőt a másik váltotta. Nem meredeken, de hosszan, és nyílt, köves terepen. Az erdőbe beérés sem pihentette meg a szemet, mert az immár frissen jelzett erdészeti út nagyon elhanyagolt volt. Ezen érkeztem a nem iható vizű Kis cser-kúthoz (8. EP), ahol szintén egy számot kellett az itinerbe vésni. Innentől már elég csúnya szakaszokon, elhanyagolt tanösvényen, nem az adott állomás természeti sajátságaival foglalkozó táblák mellett elhaladva elértem a Gúnár-kutat (9. EP), ahol újabb szám került az itinerbe.


Nem az első olyan szakasz következett, ahol a jobbra-balra szavak keveredtek az itinerben. Mely egyébként néha eperfaszinten részletes volt, máskor túlságosan általános, és egyetlen konkrét információt sem tartalmazott: sem egy km vagy szintadatot az egyes ellenőrzőpontokhoz, sem semmit, sőt magának a túrának a táv- és szintadatai is másképp szerepeltek a TTT honlapon, másképp az itinerben és végül másképp az egyik túratárs GPS-es óráján a célban. Végül fogalmam sincs, hogy 38, 35 vagy 32 km-t tettem-e meg a hat eltelt óra alatt, és 800 vagy 1400 m volt-e a szint.


De még ne rohanjunk a célig előre: a Gúnár-kúttól elindulva, egy szakaszon mellig érő csalánoson átvágva jött az iható, kellemesen vasas ízű és nem is meleg dolinkai Meleg forrás (10. EP), ahol szintén pontőr várt bennünket. Innentől pedig jött egy szép, hosszú gyaloglás a Szurdokpüspöki-Pásztó országút mellett a célig, mikor akár vissza is vezetődhettünk volna az aszfalt és az autók helyett a pincék felé.


Célban: oklevél közel negyedóra várakozás után, mikor harmadikként álltam a sorban, kitűző, kézfogás, s a szokásos lekváros, zsíros kenyeres finomságok.


Összefoglalva: Sokat kellett önállóan tájékozódni, térképezni, az itiner nem hagyta túlságosan munka nélkül a gondolkodási és tájékozódási funkciókat, a szalagozás pedig helyenként használhatatlan volt. Bár jó volt koncepcionálisan, hogy sok szalagozott szakasz (nem jelzett turistaút) volt, és eddig nem ismert részeket láthattunk a Mátrából, az útvonal szépsége mégis jó szívvel is csak közepes volt, sok helyütt elhanyagolt tájrészeken vezetett a túra. Pozitívum volt a nem túl nagy meleg, az, hogy nem esett, s a pontőrök lelkesek és kedvesek voltak. Nem mondom, hogy ajánlom mindenkinek ezt a túrát, de azt sem, hogy többet nem veszek részt. Mert azért ezeknek a családias kistúráknak a maguk szervezési hibáival is megvan a maguk varázsa, hiányzik belőlük a nagy mátrai túrák metrófeelinges tömegnyomora, és ezek az én szememben hatalmas pozitívumok.


(A teljesítési listák kicsit hamarabb kikerülhetnének a közösségi oldalra.)


 

 
 
Merzse-mocsár nappali/éjszakaiTúra éve: 20162016.07.02 09:32:30



Rákoskerti komédia


Merzse-mocsár 20É (2016. 07. 01.)


Olvasva talán nem annyira vicces, de megélni elég komikus volt ezt az éjszakát.


Érkezés fél kilenc tájban, még könnyű parkolás. Nevezés, a 20-as távon első bálozás. A 9 órási hivatalos rajtig már vagy ötvenen neveztek, a szervezők azt mondták, nincs hivatalos indítás, kilenckor lehet menni. A nálam korábban nevezettek azonban valahogy elszivárogtak, kevesen várták ki a hivatalos rajtidőt, kilenckor csak egy-két ember lézengett a játszótér kapujában.


Pontban kilenckor nekiindultam a távnak, még az 1. EP (Vida-domb, 1 km) előtt megelőzve sok korábban rajtolót. Kiérve a városból a Merzse-mocsárhoz vezetett az út, ahol a második pecsét is a füzetbe került (2. EP, 4 km). A mocsárból kiérve széles földút, táblával, jobbra 10, balra húsz. Balra vettem az irányt. A jelzetlen utak szakasza következett, az itiner szerint szalagozás segíti a tájékozódást. Megelőztem egy túratársat, majd egy kereszteződésben elbizonytalanodtam. Amerre a széles földút folytatódott, onnan vad kutyaugatás hallatszott, behajtani tilos tábla, felirattal: fegyveres őrrel és kutyával őrzött terület. Kicsit visszamentem, gyanús volt, hogy a túratárs sehol. A leírás nem segített, utólag belátva a térkép segíthetett volna, elég egyértelmű volt. Hozzátéve, hogy az ember százszor meggondolta a zseblámpás térképezést, mert rögtön köbméteres rovarfelhő vette körül.


Jött szemből egy csoport túrázó, hozzájuk csatlakoztam, mind úgy véltük, hogy mivel elkanyarodást jelző szalagot nem láttunk, biztosan a széles földút a megfelelő. A mellettünk lévő kerítésen kikandikált egy ló, és tucatnyi kutya mind vadabbul ugatott. A gyanú, hogy nem jó felé megyünk, fokozódott, ezt csak tovább erősítette, hogy a kerítésen belülről ránk kiabáltak, hogy mit keresnek itt, ez magánterület. Ekkor már teljesen sötét volt. A hang elhitte, hogy eltévedt túrázók vagyunk, így kutyák vagy golyók ránk eresztésére nem került sor. A kis csapat egy GPS-t hívott segítségül, beállították rajta a feltételezett következő ellenőrző pontot, és indultunk is az új irányba. Ekkor már jó úton voltunk, csak épp a másik irányban, ám mindezt akkor még nem tudtuk. A biztonságot újból a pont hozta vissza. A pont, ami olyan frissen érkezett, hogy még meleg volt, ám kiderült, hogy akik pont odaértünkkor érkeztek, ők egy pont, de pont nem az pont, amit mi szerettünk volna. Ez volt a 4. EP, a Radar, amit a jelzett 13,1 km helyett kb. 10 km-nél értünk el. A pecsétet megszereztük, és tovább indultunk azon az úton, ahonnan érkeznünk kellett volna, a 3. EP felé. Annyit tudni kell, hogy a szerkezetileg nyolcas alakú túra alsó szárán jártunk, így elvileg mindegy volt, merről haladunk. (Utólag kiszámoltuk a GPS adatok és az itiner összevetésével, hogy tévelygésünk csak párszáz méter pluszt jelentett.) Ahogy várható volt, innen kezdődtek az újabb komikus jelenetek. Szembe jöttek ugyanis a leggyorsabbak, akik a megadott úton haladtak a 3-astól a 4-es pont felé. Ők gyorsak voltak és magabiztosak, öt tévelygő látványa nem bizonytalanította el őket. Köztük volt a lehagyott srác is, akivel tisztáztuk, hogy ő még kiabált is utánam, hogy túlmentem, de én ezt a kutyák ugatásától nem hallottam. A később szembe jövő csoportokban azonban már komoly aggodalmat, elbizonytalanodást keltettünk, gyakran kellett magyarázni, hogy ők jó úton járnak, nekünk nem kéne ott és úgy lennünk. Szűk 14 km-nél elértük a 3. EP-t (Repülőtér széle), aminek 9,1 km-nél kellett volna bekövetkeznie. Folytattuk utunkat tovább ott, ahonnan érkeznünk kellett volna, a nyolcas épp ellenkező csücskében lévő 5. EP felé. Természetesen erős szembeforgalommal, újabb magyarázatokkal. Végre megtaláltuk a nyolcas két szárát összekötő rövid, közös szakasz elágazását, ahol egyesültünk a jó irányból érkező virtuális énünkkel, és megállapítottuk, hogy igen, ez az elágazás, amin túlmentünk, ahol kiabáltak utánam, ahol kollektíve elrontottuk. Ahogy korábban írtam: a térképen tényleg egyértelmű volt ez a kettes ponttól jőve balos lefordulás, de egy rövidzárlat okán elvétettük. Viszont itt meggyőződtünk arról, a saját felelősség beismerése mellett, hogy még más elágazásoknál a gondolkodást elkényelmesítő táblák és szalagok voltak, itt egy árva jel nem utalt arra, hogy a széles földutat egy alig észrevehető, fűvel benőtt szekérúton balra el kellene hagynunk. Így lett az, hogy a nyolcas alsó szárán ugyanazt az utat, a kis kutyás kitérőnkkel, mentük végig, csak épp fordított irányban. A hiba korrekciója azonban összességében remekül sikerült.


Innentől már minden a legnagyobb rendben ment, az 5. EP (Gémeskút, 16,7 km, nekünk kicsit több) finom, mézédes barackkal lepett meg bennünket, és ütemesen haladtunk a széles, homokos földúton Rákoskert felé, ahol a platánsoron (6. EP, 19,9 km, nekünk kicsit több) megkaptuk utolsó pecsétünket, és négy óra gyaloglás után, immár szombaton beértünk a célba.


A számtalan hullócsillag, amit útközben láttunk, az éj jótékony hűvöse és a jó társaság felülírta végül a botlás frusztrációját, és ismét megfogadtam, hogy erősebben kell támaszkodni a térképre, „mindig, minden körülmények között”.


A Rákoskerti Lemaradás ismét jó túrát szervezett. Nekem tetszik ez a Lemaradás szó. Mert emberarcú különc. Nem Torpedo, Dinamo, Haladás, Előre. Amolyan árral szemben. Ahogy mi is csináltuk :-).


 


 

 
 
Kőris körülTúra éve: 20162016.06.27 10:23:38



Kőris Körül Extrém


(2016. június 25., szombat)


Táv: 54,2 km. Szint: 1600 m. Szintidő: 13 óra.


Vasárnap éjfélig tartó, másodfokú hőségriasztást adott ki június 22-én, szerdán az ÁNTSZ – ideális volt tehát ez a szombat egy 55 km-es teljesítménytúrához. Különösen a „11 és 15 óra között lehetőség szerint ne tartózkodjanak a tűző napon”, illetve az „aki teheti, töltsön több órát légkondicionált helyiségben” tanácsok tűntek jól betarthatónak. Ám mivel még sosem jártunk ttúrán a Bakonyban, a körülmények ellenére sem mondtunk le a tervezett részvételről.


Még előző nap leutaztunk Bakonybélbe, e nagyon szép hegyi üdülőfaluba, ahonnan negyed óra autózással kényelemesen meg tudtuk reggel közelíteni a rajtot. 6.45-kor már nagy volt a készültség az idei rajthelyszínen, a bakonykoppányi Faluházban, ahonnét a 21 km-es kis távot immár kilencedszer, az 54 km-es nagy távot pedig negyedszer rajtoltatta el az Ösvénytaposó Baráti Társaság lelkes csapata. Viszont a várható hőség valószínűsítette, hogy a résztvevői létszám nem fogja meghaladni a kedves kis hegyi falu alig 200 fős lakosságszámát.


Maroknyi ember már a hét órai nyitáskor elrajtolt, szalagok vezettek ki a faluból, rövid, nyílt szakasz után már erdőben, jelzett utakon, a régi vasút nyomvonalán és annak egykori pálházi végállomásán áthaladva, még a reggeli hűvösben pillantottuk meg testközelből a HungaroControl Kőris-hegyi radarállomásának ezekben az EB-terhes időkben igencsak labdára emlékeztető gömbjét. Pár méter mászás után túlestünk az első (még mosolygós) randevún a Vajda Péter kilátóval, mely a Bakony legmagasabb pontjáról (709 m) emelkedik a kőrisek lombja fölé (1. EP, 10,4 km).


Egy kis frissítés után útra kelve könnyű, de csalános ereszkedés következett, mely során a Levél-kúti árok végén, egy útelágazásban kék tollal kellett a fára tűzött kódot beírnunk igazolófüzetünkbe (2. EP, 12,8 km), majd Ménesjáráspuszta mellett elhaladva elértük Porvát, ahol a hosszabb nyílt szakasz megtétele után, a falu közepén lévő kocsmában már igazi pecsét és némi frissítés várt (3. EP, 17,2 km).


Kicsit megpihenve folytattuk utunk azon szakaszát, mely már majdnem teljes egészében a tiszti főorvosi kijárási tilalom alá esett. Fél 11 tájban indultunk el a kocsmából, a faluból kiérve búzatáblák közt haladtunk át, melyek aranysárgán virítottak a szikrázó napsütésben, majd forró aszfalton kaptatva értük el Szépalmapusztát. Ahol bár meginvitált bennünket az itiner egy arborétumi kitérőre, éreztük, hogy ez túlfeszítené az idő- és erőkereteinket, így nem engedtünk a csábításnak. A folyamatos fejvizezés mellett kicsi szellő mentett meg a hőgutától a sokáig nyílt terepen, így még viszonylag jó állapotban kísért fel bennünket a déli nap az igen embert próbáló kék sávon a már ismerős Kőris-hegyre (4. EP., 25,1 km), amit az előbbivel ellentétes mászási irányból fél egykor értünk el.


A második randevú a heggyel már nem volt olyan mosolygós, de a kis pihenés, evés-ivás, és a tudat, hogy már csak egyszer kell ide felmásznunk, még optimistán vetetett búcsút a kilátótól, a piros sávon indulva az Odvaskői-barlang irányába. A barlang felé tartó ösvényre rátérve, a kereszteződésben még be kellett vésnünk egy kódot a füzetünkbe, ezúttal piros tollal (5. EP., 30,4 km).


Meredeken ereszkedtünk le az Odvaskői-barlang bejáratához, ám itt sokat nem időztünk, mert még rengeteg lépcső várt, hogy levigyen a Bakonybéli-Szarvad-árokba. Ami tulajdonképpen egy kis szögű, de folyamatos emelkedő a Tönkölöshegyre, ahol zöld toll várta, hogy beírjuk vele a kódot (6. EP., 34 km).


Innen leereszkedtünk Bakonybélbe, ahol már igencsak el voltunk csigázva, a mentális mélyponton egy kék vasszerkezet húzott át: a faluszéli közkút. Fej víz alá, tömlő friss, hideg vízzel feltöltése – és már „robogtunk” is át fél négy körül a tűző napon a falun, útba ejtve persze a Faluház előtt letelepedett pecsételőhelyet (7. EP., 36,5 km).


Hogy a kék kúti hidegvíz tette-e, vagy csak már nagyon túl akartunk lenni az egészen, nem tudni, de annyi biztos, hogy a harmadik, szintemelkedés tekintetében legnehezebb Kőris-támadásnak elszántan indultunk neki. A túra (főleg időjárás által generált) nehézségét jelzi, hogy eddig csak az EP-ken pihentünk és láttunk pihenőket, ám már e szakaszon hol pihegő csapatok mellett mentünk felfelé, hol mi pihentünk és mellettünk „húztak el” az épp pihentek. Egy harmadik útvonalon is meghódítottuk a csúcsot, s a mai utolsó, már egyáltalán nem mosolygós randevúnk a Heggyel minden eddiginél hosszabban tartott (8. EP., 43,5 km).


20 perc pihegés, folyadékpótlás után, 17.20-kor vágtunk neki az utolsó, kb. 10 km-es etapnak. Ilyenkor mondja az átlagtúrázó, hogy innen már fél lábon is. Meg hogy lefele még hozunk egy kis időt. Ám a szervezők és a Bakony még tartogatott egy kis „kellemes” zárómeglepetést: a könnyed báljai okán félrevezető nevű Bécsi-árkot. Ami sok-sok kilométeren keresztül kőkemény térdpróbáló, sebességlassító, köves patakmeder volt tulajdonképpen – de nem panaszkodhattunk, mert egy kiadós esővel ez az árok még több borsot törhetett volna az elcsigázott túrázók orra alá. Kiértünk végre az erdőből, megláttuk a faluba vezető (reggelről a másik irányból már ismert) szalagozást, és lendületesen mentünk a Faluház felé, ahol a 13 órás (reggel még extrémnek tűnő) szintidőn belül, 12,5 órás, heggyel, hőséggel való küzdelem után átvehettük emléklapunkat és kitűzőnket (cél, 54,2 km).


Nekünk nagyon szimpatikus volt a túra koncepciója, ötletesen egyesítette a csillagtúra és a klasszikus körtúra elemeit. Minimális volt azon szakaszok száma, amin többször is áthaladtunk, erre a jelek szerint külön figyeltek a szervezők. A szervezés összességében is korrekt volt, kedves pontőrökkel, gazdag ellátmánnyal a Köris-hegyi bázison, még a szalagozással sem volt igazán probléma, egyedül az itiner használhatóságának megítélése osztotta meg végletesen két fős csapatunkat. Az időjárásról nem a szervezők tehetnek, de igazán extrémmé az tette a túrát, szerencse, hogy viszonylag kevés volt a nyílt színi gyaloglás, és hogy rendeltek kis szellőt nekünk az égiektől.


A magam részéről két javaslatot tennék hozzá a szervezőknek megfontolásra. Az egyik, hogy érdemes lenne átgondolni a pásztóiak gyakorlatát, akik a cserháti Szent László túrát immár minden évben rotálják az évszakok között, így egy fantasztikus táj újabb és újabb arcait is meg lehet ugyanazon túra keretében ismerni. Nem is beszélve arról, hogy a június végi időpont okán azért többnyire borítékolható a kánikula. A másik javaslat, hogy az 55 km-es távon érdemes lenne a küzdelmet kitűző helyett jelvénnyel honorálni, ahogy teszik azt sok túra elittávjainál, még ha ez esetleg pár száz forinttal meg is dobná a nevezési díjat.


A túrán összességében véve nagyon jól éreztük magunkat, az igazi kihívásokat keresőknek bátran ajánljuk. Aki nem hiszi el a túra extrém voltát, annak álljon itt egy statisztika: e sorok írója a nagyon hasonló paraméterekkel rendelkező Gerecse50-en 7:30 körüli időkkel szokott végezni.


Budapest, 2016. június 27.


 

 
 
túra éve: 2015
Gödöllő ÉjszakaiTúra éve: 20152015.06.14 06:18:29

Gödöllõ 12 Éjszakai



Hála a Jézuskának, aki legutóbbi karácsonykor egy-egy fejlámpával lepte meg a fiaimat, a nappali túrák után immár semmi akadálya nem volt, hogy a gyermekek is betekintést nyerhessenek az éjszakai t-túrázás szépségeibe. Kezdésnek kitûnõ lehetõségként kínálkoztak a gödöllõi éjszakai túrák, ahol a 12 km-es távot néztük ki.


Már nyolc óra elõtt néhány perccel megérkeztünk a rajtba, ahol már ekkor az iskola kapuján kívül kígyózott a nevezõk sora, de nagyon jól haladt a rajtoltatás, pár perc múlva már az asztaloknál voltunk, s az idõközben még hosszabbra nyúlt sor mellett elhaladva tehettük meg túránk elsõ métereit a sárga sávon.


Túljutottunk az Erzsébet parkon, és még szinte el sem rajtoltunk, egy kerítés mögötti vaddisznócsapat jelezte, hogy a Vadaskertnél járhatunk, s hamarosan megpillantottuk a kert végénél az elsõ EP jól ismert kockáját. A kerítés melletti jobbos, majd az M31 autópályán átívelõ hídra felvivõ balos is gond nélkül sikerült, ebben a zöld nyilacskák is segítettek, át a száguldó autók felett, majd rögtön jött balra a sárga +, s egy dombsághoz illõ kaptató után elértük a második EP-t (Nyaktörõ alja).


Itt a hosszabb távok egyenesen tovább, mi jobbra el, s miután három gyönyörû repülõ hím szarvasbogarat is megcsodálhattunk, hamarosan feltûnt az M3-as, itinerbe foglalt benzinkútja. Az aszfaltútra kiérve jobbra el, s az aluljáró elõtt még egy meglepetés EP is várt bennünket egy meglepetéspecséttel és meglepetésmüzlivel.


Újra a sárga sávon, jól festett jelzések és fényvisszaverõ szalagozás segítette a tájékozódást. A fejlámpák leküzdötték a szürkületet, s a puha homokon haladva elértük a vadászházat, majd a távolban feltûnõ, szembejövõ fények jelezték, hogy hamarosan visszaérünk az M31 hídjához, ahol a késõbb rajtolók jöttek tömött sorokban szemben, hogy aztán bevehessék a sárga + balkanyart a 2. EP felé. Mi fel a hídra, immár jobbra leváltva a kis ösvényre, majd a kerítés sarkánál tett balos után, folyamatos szembeforgalom mellett elértünk – most a túlsó oldal felõl közelítve – a harmadik, egyben elsõ vadaskerti ellenõrzõ pontot.


Itt viszont már nem tovább egyenesen kellett mennünk az Erzsébet park felé, hanem jobbra el, és jött a nordic walking pálya „fenyõfája” (az itiner térképén a következõ szakasz tökéletesen megformálta óvodai sematikus rajzainkat). Jobbosunk az EP-nél okozott némi zavart a másik irányból érkezõk egy csoportjában, de utánuk szóltak szerencsére, hogy ez majd a zárószakasz lesz.


A „fenyõfa” már közös szakasz volt a 6 km-es távval, így örömmel nézhettük, hogy mennyi csoport, osztály, kisgyerekes család hasznája ki ezt a távot a természet megszerettetésére. Egy jobbos, egy balos, az ágakon felkapaszkodva elértünk a fenyõ csúcsáig, ahol nem csúcsdísz, hanem a Nordic fordító nevû negyedik, egyben utolsó ellenõrzõ pont várt bennünket. Balra az ágakon le, majd újabb balossal jutottunk a fa törzséig, majd egy jobbkanyar után a törzsön leereszkedve visszajutottunk a már járt útra, ahol jobbra véve az irányt hamarosan beértünk az Erzsébet park immár teljes sötétjébe, hogy aztán 2 óra 30 perces menetelés után újra az iskola kapujában találhassuk magunkat.


Az érkeztetés is rendkívül gyors volt, már kitöltött oklevél várt, rajta egy mosolygó sünnel, s boldogan aggattuk ki a gyerekekkel egymásra a jól megérdemelt kitûzõt és indultunk a zsíroskenyerekkel megrakott padok felé.


Nagyon méltányos nevezési díj, gyors rajt, pontos itiner és térkép, jól szalagozott/nyilazott terep, kedves és segítõkész pontõrök, gyors érkeztetés és végül a célban finom tea és zsíroskenyér :-) – profi szervezõmunka volt, látszott a túrán, hogy vannak gazdái, és a gazdái elkötelezetten szeretik, amit csinálnak. És külön jó volt látni, hogy a Mátrai Csillagokhoz hasonlóan egy igen komoly regionális tömegsportesemény a Gödöllõ Éjszakai, fantasztikus, családias hangulattal.


Jövõre újra eljövünk.


 

 
 
Patai keringő és Püspöki keringőTúra éve: 20152015.05.30 17:11:03



Ettõl szép - Patai keringõ 30


Még elõzõ este a múlt vasárnapi Mátrai Csillagok vízhólyagjait ápolgattam, a láz még kicsit bizsergett az izmokban, de nagyon vártam ezt a hajnalt. Két éve már voltam egyszer ezen a túrán, kisebb fenntartásokkal, de romantikája, egyszerûsége akkor nagyon megfogott.


Fél hét elõtt megérkezve Szurdokpüspökibe, számos parkolóhely, és a helyi általános iskola tornatermében lelkes rajtoltatók vártak (nem számítógépek, nem kódlehúzók), fél hétkor nyolcadikként rajtoltam el a távomon.


Balra és balra el, fõúton végig, a szobornál jobbra el, elsõre meglett a Radnóti utca kétéves emlékezetbõl, majd a honvédségi objektum is. Innen már kocogtam, ki a vasút mellé, s 28 perc elteltével elértem Jobbágyi vasútállomását (1. EP, 3,8 km). Ám elméleti EP-nek bizonyult, mert pontõr sehol, kerestem a pénztárost, hogy legalább õ nyomjon nekem egy pöcsétet, de a pénztár is zárva volt, így maradt a fényképes dokumentáció.


Jobbágyiból egyszerû volt kikeveredni. Még a falu szélén megkérdeztem utolért túrázóktól, hogy vajon elronthattam-e valamit az EP-nél, mire õk mondták, nem, ez ezen a túrán elõfordul. Fel a kis ösvényen, szalagozás jó volt, klassz volt a kaptató a Nagy-Hársasra, ami idénre sem lett kevésbé meredek. Kicsit kifújtam magam, és lekocogtam jobbra a piroson, s könnyen megtaláltam a balra váltó piros +-t. Így értem el szûk másfél óra elteltével a Dagonyát (2. EP, 8, 4 km), addigra az elõttem rajtoltakat magam mögött hagyva. Itt szintén a fotódokumentáció eszköze kínálkozott csak, ugyanis pontõr sehol. A Dagonyától kezdve túrázót a kis távval közös zárószakaszig nem láttam.


Innentõl szalagozás vezetett, s e szakasz is jól volt szalagozva, a bal lefordulást Pata felé megtaláltam, ütemesen kocogtam lefelé. Ez a szakasz a két méterrõl elfutó õzek, felreppenõ fácánok és a táj élvezetének szakasza volt. Szép a felhipózott kék jelzéseken is menni, de igazi romantikája a szalagozott, gyakran méteres vízmosásokkal tarkított mezei földutaknak van. Jött a patak, pincesor, balra föl az EP-nek megadott ABC-be, szia, pecsétet szeretnék, csak kenyér van. Az EP egy házzal feljebb – világosított fel az eladónõ. És valóban, 2 óra 18 perc elteltével egy túrákról arcról jól ismert pontõr udvarán nemcsak pecsétet, de szörpöt és (hogy a reklámtörvényt ne sértsük: a magyar tengerrõl elnevezett ) csokis ostyaszeletet is kaptam, és mint elsõ érkezõ, bónuszként a kerti csap vizében arcot is moshattam (külön köszönet érte!) (Gyöngyöspata, 3. EP, 15,2 km).


Patától is olajozott volt minden, a sárgán a szõlõben trappoltam kifelé, az alamuszin emelkedõ betonútra rövidebbként emlékeztem. Sebaj, balra a sárga + is meglett, bele is torkollt a zöld négyzetbe, mikor már futva elértem János-várát, s mielõtt – immár 3 óra 10 perc-es menettel a hátam mögött – a Zám-patakhoz (4. EP, 23 km) a meredélyen leereszkedtem volna, épp fényképes dokumentációra készültem, mikor megmozdult az egyik kõ, és felült a napsütésben sütkérezõ pontõr.


Pecsételés után le a meredeken a patakhoz, fel a meredek zöldön, piros + megvan, ritkán jelölve, de jól szalagozva, balra el, 3:45 alatt elértem az Istenfa-tetõig (5. EP, 25 km), ahol a pontõr közölte, hogy innen szalag jön, de még nincs kint…


Elindultam hát tovább, innen egy alkalmi túratárssal (aki a 18 km-es távon futott) kocogtunk emlékezetbõl, és szerencsénkre, még a jobbra a fenyvesbe fordulás elõtt szembe találkoztunk a szalagozó bácsival, aki a kritikus helyet már épp kiszalagozta, így azt már nem véthettük el.


Elértük a Szentkereszt kútforrást (6. EP, 28,7 km), majd onnan végsõ hajrát véve összesen 4 óra 13 perc elteltével befutottam a célba.


A püspöki túrák a Mátra talán legromantikusabb, legemberarcúbb teljesítménytúrája, mentes minden, rossz értelemben vett profizmustól, de tartalmaz minden, jó értelemben vett egyszerûséget. Remélem, még sokáig így is marad.


 

 
 
túra éve: 2014
KaptárkövekTúra éve: 20142014.06.23 11:31:49

És bevonzotta... (Kaptárkövek 55)


Az idõ jó, a szint nem sok, leginkább a tájékozódástól félek - mondtam páromnak Kerecsend után az autóban, hasítva a hevesi hajnalban Eger felé, elsõ Kaptárkövek túránkra érkezõben. Minden kezdet nehéz, gyakorlat teszi a mestert, ilyeneket mondott volna a hátsó ülésrõl O. Nagy Gábor, ha történetesen velünk utazik.


A rajt helyszínét (Eger, Leányka utca) könnyedén megtaláltuk, parkolóhely volt, hét óra elõtt nem sokkal el is indultunk. Az elsõ ellenõrzõ pontig (Nyerges-hegy) rendben is ment minden, fantasztikus panorámával köszöntöttek az elsõ kaptárkövek. Minden elég egyértelmûen volt jelölve, táblák, festések, szalagok segítették a tájékozódást. Annyira egyszerûnek és kényelmesnek tûnt ez "túravezetés", hogy az ember a saját képességeit (eszét, szemét, térképét, itinerét) el is feledkezett használni. Egy helyütt csodálatos szalag vezetett be a mezõbe, frissen lengette a reggeli szellõ... elcsábultunk, vele mentünk. A váratlan szembeforgalom kezdett gyanús lenni, majd már egy bõ kilométer megtétele után két bosszankodó túratárs adta tudtunkra, hogy "ha 55, akkor elba..." - és itt nem a nagy német folyóra gondoltak. Hát újra megtettük a jó kilométert, vissza a bûnös szalagig, ahol észrevettük a piros jelzést, amire át kellett volna váltanunk, majd egy pár méterrel - immár a helyes úton- tovább menve a földre felfújva ott volt az 55 km felirat és egy nyíl. Valószínûleg a trail útján mentünk a szalaggal. Figyelmetlenek voltunk, tény, de ha az a földre fújt 55 nem a keresztezõdés után, hanem elõtt van pár méterrel... de nem elõtte volt. Ilyenkor nemcsak az a probléma, hogy az ember idõt és energiát veszít, hanem az is, hogy a frusztráció a motivációt, a mentális összeszedettséget is kikezdi.


Mentünk tovább, a vizes-harmatos fû miatt immár teljesen elázott cipõben, jött a  Királyszéke kaptárkõ (2. EP) Szomolya elõtt, ez is nagyon szép volt.  Bogács elõtt, a Milleniumi kilátónál kialakított frissítõ pont (3. EP) jó hatással volt ránk, minden tekintetben.


De a vesszõfutás még nem ért véget. Ha mással történik, a túra legviccesebb része címet kaphatná a most következõ szakasz. De mi kevésbé tudtunk akkor még nevetni. Történt, hogy Cserépváralja elõtt  kiértünk egy mezõre, s nem is gyanakodtunk, hogy rögtön "jobbra el"-t kellett volna csinálnunk. Beszippantott a csodálatos látványával és friss illataival a rét, aminek a túlsó oldalán hosszasan keresgettük a pirosunkat, majd visszamentünk az utolsó jelzésig (a rét elejére), ahol ebbõl az irányból már látszott balra a következõ. Ami bement az erdõbe, s szépen csurgott a széles erdészeti út lefelé. Annyira megörültünk, hogy újra jó úton vagyunk, hogy meg is feledkeztünk a jelzés meglétérõl megbizonyosodni. Jó ideig mentünk lefelé, mikor már gyanús lett a hiány - mint utóbb kiderült, rögtön a mezõ sarkán, az erdõbe beérve a "balra el" lett volna a helyes, egy kis ösvény vitte el a pirosat.  Vissza fel, s a helyes ösvényen le.


Frusztráltan bár, de törve nem, végre leértünk Cserépváraljára (4. EP).  Egy újabb kaptárkõnél (Nagykúp) szúróbélyegzõ várt (5. EP). Ez után következett a túra tájékozódás szempontjából talán legnehezebb szakasza, de korábbi hibáinkból tanulva figyelmesek voltunk, és a nyomtalanul a cserjésbe tûnõ sárga, vagy a hosszú jelzetlen mezei szakaszok sem fogtak ki rajtunk. Így a 6. EP-n át (Ördögtorony kaptárkövek) beestünk Cserépfaluba, majd Bükkzsérc felé vettük az irányt.


A Pelyhe-pince (7. EP, 38 km) fantasztikus zsíros kenyere és laza fröccse újra életet lehelt belénk, így vágtunk neki a túra legmagasabbra (de csak 570 m köré) vezetõ útszakaszának. A Kövesdi-kilátónál (8. EP) egy újabb szúrópróba következett, majd alig egy kilométer múlva egy igazi (a 9.) EP, frissítõvel (Dobó vadászház). Az utolsó, 10. EP-nél (Nagy-Eged) fiatal srácok heverésztek, talán a napsütés és némi Zubrowka is fokozhatta az idillt, viccesen mondtam is nekik, hogy így ötven km tájban már érthetõ, hogy elfáradtak. Remélem, poénnak vették, mert annak szántam. De írígylésre méltó henyélésük már elõre vetítette, hogy hat km múlva ez már a mi osztályrészünk is lehet, s egy meredek, köves lejtõn leereszkedtünk Egerbe - hogy a tervezettnél kicsit hosszabb túra után, de annál jobban megérdemelten átvehessük csodálatos kitûzõnket és oklevelünket.


Összességében nagyon szép túra volt, jövõre (miután a gyakorlat megtette a mestert) már nagyobb helyismerettel vágunk neki e fanatsztikus tájnak... és természetesen jövõre sem marad ki a túra végeztével a Szépasszony-völgy és Tóth Feri bá' 46-os (Egri Borvár) pincéje... amit idén - csodák-csodája - itiner és szalagozás nélkül is valahogy egybõl megtaláltunk.


 


 


 

 
 
Pásztó 50/40/25/15 Katona Sándor emléktúraTúra éve: 20142014.03.16 18:16:03

Csak az a szép zõd gyep, az fog hiányozni... a célban jutott eszembe az Égig érõ fû Poldi bácsija.


De elõbb még el kellett rajtolni.


Elõnevezés, gyors rajtoltatás, szép idõ a túranapon, sárnak nyoma sem volt.... ideális kezdés. Párommal vágtam neki a távnak, a múltheti Mátrahegy 30-at vezettük le e rövidebb távon. Magam 2014-ben a második alkalommal mentem végig a 25 km-es távon - kicsit szokatlan volt, hogy fordítva, mintha nem is ugyanaz a túra lett volna. Nyilván mindazt láttam volna odafelé is, amit most visszafelé, ha akkor van hátul szemem.


Az oskolamester házának elsõ okleveles említésérõl annak 586. évfordulóján kimaradt ugyan a megemlékezés, de a Nyikom-nyeregbe felkapaszkodva, majd Mátrakeresztesre lecsurogva bõségesen kárpótolt bennünket, hogy Keresztesen nem kellett felkutyagolni az aszfalton a felsõ büféig, hanem ott fogadott az ellenõrzõ pont, ahol kidobott minket az erdõbõl a piros.


Csörgõ-patak, majd fel Ágasvárra a turistaházhoz... idáig minden flottul ment. Mikor már csak a visszacsurgás maradt volna Pásztóra, az erdészet egy kis útra történt (de csak néhány km hosszú) fakitermeléssel megfûszerezte a túrát, ám a Pásztói SzSE korrekt szalagozással a legnagyobb dzsumbujban sem hagyta túrázóit elveszni. Az erdõbõl a sík terepre kiérve már a délutáni viharos szél adott egy kis ízelítõt, de azt is leküzdve már nehézségek nélkül jutottunk el a várromig, majd a végtelennek tûnõ hasznosi fõutcát is magunk mögött hagyva a pásztói célig. Ahol - úgy sejtettem és úgy készültem - ezúttal tészta lesz pörkölttel, így tûnt logikusnak és következetesnek, hisz legutóbb pörkölt volt tésztával.


Itt picit csalódnom kellett, bár a zsíros kenyér sem utolsó, mégis Poldi bácsi jutott eszembe... csak nekem a túravégi melegétel hiányzik, az utóbbi idõben a túrákon immár rendszeresen.


Pásztói SZSE: összességében profi szervezõmunka volt (bár a megfordított kiírás az itinerek nyomtatásakor a honlapra is kikerülhetett volna), az eredmények is hamar felkerültek az Egyesület honlapjára (mégha a 25-ös teljesítõk 15-ös fejlécet is kaptak vasárnap 18 órai állapot szerint...).


Amit kicsit sajnálok: Pásztó eszményi fekvésû város, az egyik oldalról a Mátra, a másikról a Cserhát határolja. Az Egyesület korábban mindkét hegységben igen aktív volt, mindkettõ népszerûsítését, megismertetését küldetésének tekintette... idénre a túraajánlatból már csak a Szent László téli túra maradt a Cserhátnak. 


Pedig a Muzsikál az erdõ is szépen muzsikált egyszer (2012) a nyári Cserhátban, a Függõkõ pedig e szép hegység õszi arcának legszebb vonásait mutatta meg.


A pörkölt mellett kicsit a Függõkõ is hiányzik.


 


 


 


 


 


 

 
 
túra éve: 2013
Patai keringő és Püspöki keringőTúra éve: 20132013.05.25 14:17:31



Nomen est omen? Patai keringõ 30


Rádon, az elsõ faluban, ahol hajnalban átmentem úton Szurdokpüspökibe, az utcák elején jól látható táblák hirdetik az utcák nevét. Lehet, csak amiatt lettem erre figyelmes, hogy olyan utcaneveket láttam (és itt nem tippeket akarok adni az átnevezõs lendületnek), mint Sallai Imre (a Tanácsköztársaság idején a belügyi népbiztosság politikai osztályának vezetõje) vagy Május 1. utca. (Csak a dolog pikantériájául álljon itt: a Sallai a másik végén a Mindszenty utcába torkollik.) Ekkor még nem gondoltam arra, milyen jó annak, aki történetesen Rádon keres valakit.


Negyed hét körül, megérkezve Szurdokpüspökibe, számos parkolóhely és lelkes rajtoltatók vártak, a távomon még csak hatan neveztek elõttem. Fél hétre túljutottam az adminisztráción, és indultam. Az itiner szerint a fõutat 900 méterre jobbra el kell hagyni a Radnóti utcán át. Mivel elég kevés ember jár méterszámlálóval túrázni, és én sem tartozom közéjük, kis helytörténeti kitérõt tettem a Kaszás téren és a Csokonai utcában – ahol az utcaneveket csak a sokadik házon találtam meg. Rád, ekkor gondoltam rád. Aztán második próbálkozásra sikerült, mivel a Petõfi, Dózsa és Ady utcákban már az elsõ házakon volt utcanév. Túratársak sem segíthették a tájékozódást, a csak menj a tömeg után itt nem mûködött, az egész túra során több õzet láttam, mint túratársat. Szóval a Radnótin jobbra el, HM objektum megvan, vasúton óvatosan át, majd balra el, ahol kis földút vitt át a sínek mellett a jobbágyi vasútállomásra (1. EP).


Jobbágyiból, ahonnan oldalról támadhattam be a Nagy-Hársast, már egyszerû volt kikeveredni. Kicsit tartottam a hegytõl, túratársaim korábbi beszámolói alapján, no meg a saját tapasztalat, hogy a legutóbbi Vadrózsa 50-en kínok-kínja közt másztuk meg, ráadásul a könnyebb oldalról (igaz, már vagy 40 megtett km után)… de nem volt vészes. A geodéziai toronynál merült fel a merre tovább kérdése. Az egyébként jól szalagozott útvonalon itt a szalag nem segített, az itiner pedig annyit közölt, hogy a dagonyás után hogyan hagyjuk el a piros + jelet – hogy a földmérõ toronytól a dagonyásig hogyan jutunk el, arról nagyvonalúan hallgatott. A megérzésem szerencsére jó volt, a piros – jobbra volt a megfejtés (álljon ez itt jövendõ túratársaim tájékoztatásául). Aztán meglett a piros + is, a dagonyás is (2. EP), majd jött egy (szerencsére csak kötéllel) bezárt kapu, ahol egy zárt szõlõkert kerítésén (melynek külsõ oldala járhatatlan volt) májusfa-érzést keltve lengedeztek a szalagok a friss tavaszi szélben, a belsõ oldalon…. Valószínûleg elsõnek érkezhettem ide, a tettek mezejére léptem, kioldottam a csomót, majd diszkréten (de a kötés visszacsinálása nélkül) betettem magam mögött a kaput, majd vad õrkutyák képét magam elé festve indultam tovább. De szerencsére a kutya nem figyelt énrám. Gyöngyöspata már kellemes közelségben lehetett, mikor a balra el-t jelzõ szalagot benéztem, s még jó tíz percet gyalogoltam a Kecske-kõ látványának bûvöletében. Ekkor ébredt fel bennem a gyanú, hogy már talán le kellett volna valahol kanyarodni – visszafordultam, s ebbõl az irányból valahogy jobban látszott az egyébként jól kitett szalagozás (lásd még Patai keringõ ©). Csak magamat hibáztathattam ezért a két plusz kilométerért – s ez nem jó érzés. Aztán jött Pata, de elõbb egy megáradt patak, amibe sikerült csak egy lábbal belelépnem – de túljutottam, s irány a kisbolt (3. EP). Itt a 300 Ft-os kuponomért egy narancslét igyekeztem magamba tölteni, mikor a pultnál (reggel 9-kor már alig) álló helybéli megszólított, hogy honnan jöttél, tesó. Mondom Vácról. A börtönbõl ilyeneket kiengednek?-sziporkázott õ. Hát látod, tesó, mondtam én, s miután eképpen megbeszéltük a világ nagy dolgait, s a narancslé is elfogyott, folytattam utamat.


Patától már olajozott volt minden, a szõlõben trappoltam kifelé, mikor egy reggelijét fogyasztó nénike meginvitált, hogy ez a hasztalan hülyeség helyett (szabad citáció, de tartalmilag pontos) inkább segítsek neki a tavaszi zöldmunkában. Szeretem a szõlõt, a jó bort meg pláne, és segíteni is szeretek, de most (bár a 7,5 órás szintidõ még egy pár tõke megmetszését megengedte volna) fájó szívvel inkább továbbmentem. Mezõgazdasági szakismereteimet tekintve azt hiszem, ezzel a döntéssel mindketten jobban jártunk... Aztán mielõtt lezuhantam volna a Zám-patakhoz a híres meredélyen, egy fára kitett számot bevéstem az igazolófüzetbe Jánosváránál (4. EP).


Ha meredek visz a patakhoz le, meredek is hoz fel onnan, ez a régi indián bölcsesség a zöld – formájában ismét beigazolódott. Majd a piros + keresztezésétõl szalagozás vitt a Tilalmas-tetõig (5. EP) és a Szentkereszt kúton (6. EP) át a célba.


A 4:40-es eredmény (a keringõzéssel meg pláne) nem túl rossz, s fantasztikus házizsíros kenyér tette a célban feledhetetlenné e mátraaljai túraélményt. Hogy a teljesítésrõl nincs internetes lista, azt sajnálom ugyan, de ha tehetem, jövõre újra eljövök. Ha más nem, hát azért, hogy frissen szerzett tesókám láthassa, hogy még mindig szabadlábon vagyok...


 


 

 
 
Mátrai Csillagok éjszakai teljesítménytúra 40/25/15Túra éve: 20132013.05.23 21:26:54

Minden jó, ha vége jó


Mátrai Csillagok 25


A Kékes Turista Egyesületet (http://kekesturista.hu/) az általam eddig megismertek közül a legprofibb túraszervezõnek tartottam. Elõnevezési lehetõség, komoly informatikai háttér, gyors rajtoltatás, felkészült pontõrök, jó ellátás, szép útvonal, pontos szalagozás, gyorsan és különbözõ bontásokban közzétett  eredménylisták...


A túra talán legfontosabb eleme kimaradt a felsorolásból (elõre bocsátom, nem véletlenül): az érkeztetés, a cél.


2013. május 19-én este több mint 1200 ember vágott neki a 3 különbözõ távnak, ebbõl több mint 800 a legrövidebbnek (15 km). Egy gyengébb matekérettségivel is ki lehetett következtetni a rajt- és szintidõbõl, hogy e 800 ember éjfél +/- 1 óra magasságában tömegesen fog a célba érkezni, összecsúszva a nagyobb távok gyorsabb teljesítõivel.


Fél egy elõtt hatalmas sor kígyózott a Török Ignác utcában, a Kolping Ház elõtt - mindenki türelmetlenül várta, hogy a két ezzel megbízott szervezõ hölgy szépen, komótosan gépileg megérkeztesse (az ekkor kitört vihar csak hab volt a tortán, nincs szebb a fáradt testnek, mint az éjjeli gyöngyösi esõ az utcán, 20 méterre a céltól) . Az érkeztetés a mi esetünkben 28 percet vett igénybe, s természetesen a 28 perc értelmetlen várakozással feldúsított bruttó idõ került be az eredménylistába. A lista, teszem hozzá, ezzel teljesen relatívvá vált, hisz az oldalról beügyeskedõk, illetve a 15 km-es táv tömegének lecsengése után érkezõk valós teljesítményükkel szerepelnek, míg a tömegbe belefutóknál akár fél óra többlet is megjelenhetett.


A KTE szervezõgárdája nagyon lelkes, nagyon szimpatikus csapat egyébként, de egy igen egyszerû trükkel könnyen elkerülhették volna, hogy frusztrált, bosszús emberek tucatjai hagyják el a helyszínt. Elég lett volna, ha egy szervezõ a tömegjelenetek megkezdõdtekor végigmegy a soron, kézzel beírja az aktuális idõt, begyûjti az igazolólapokat, majd azokat a két hölgy szépen lassan elkezdte volna feldolgozni, míg az elégedett túrázók már békésen majszolják a zsíroskenyerüket, az oklevelükre türelmesen várva.


Nekem ennyi hiányzott a perfekt túraélményhez. De mivel a pozitív tapasztalataim (Mátrahegy, 125 éves...) többségben vannak, jövõre adok még egy esélyt. Mert egyébként minden más tökéletes volt, az év túracsúcspontja számomra a Mátrai Csillagok.


 

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár