Túrabeszámolók


túra éve: 2017
InvesztiTúraTúra éve: 20172017.05.07 14:20:29

 A túra beszámolója itt olvasható.

 
 
VitézlőTúra éve: 20172017.05.07 14:19:13

 A Túra beszámolója itt olvasható

 
 
Nyuszitúra-Jásd Túra éve: 20172017.04.17 16:09:24

 Nyuszi itt, nyuszi ott. Épp írt egy beszámolót: Itt olvasható.

 
 
Magyarországi ForrástúrákTúra éve: 20172017.04.17 16:07:31

 A Vértesi túrabeszámoló itt olvasható.

 
 
InoveckáTúra éve: 20172017.02.28 11:05:46

 A beszámoló itt olvasható.

 
 
KitörésTúra éve: 20172017.02.28 11:04:04

 A túra leírása itt olvasható

 
 
BartinaTúra éve: 20172017.01.30 10:54:32

 Beszámoló:


sumanachen.wordpress.com/2017/01/22/bartina/

 
 
túra éve: 2015
Kohász Kék/Ózdi KohászTúra éve: 20152015.08.30 19:30:30

Sokan voltak akik a mostani hétvégén a Kohászok útját járta be. Jómagam is. Bevallom már a neve is annyira szuper, hogy ezért érdemes volt elindulni. A logisztikai proglémákat leküzdve a legkorábban akartam rajtolni, hogy minél többet lehessek nappal terepen és a mai hõgutát is kevésbé kapjam meg. Azt hiszem a mai túra szervezõitõl lehetne receptet és mintát nézni, hogyan kell szervezni teljesítménytúrát. Amiben az a pláne, hogy ez a túra nincs minden évben megrendezve. (legutóbb 5 éve volt)

Egyedül indultam, sok ismerõs és számomra kedves túratárssal, hol lemaradva a többiektõl, hol elõremenve. Ment mindenki szépen a maga tempójában, ami talán a legjobb volt. Sok szép és helyenként kemény terep volt. Vagy a szeder, vagy a csalán vagya fabedõlés vagy egy patak állja utadat. 

Amíg haladsz szépen érinted a valaha bányászatból élõ falukat, vagy azok maradékát emlékhelyét. A falukban egy egy kisebb nevezetesség, nagy látnivaló nincsen, látszik ,hogy tényleg küzdelmes lehet itt élni, bár persze valahol a legpompásabb épület egy kormányépület, az már mindegy, hogy vele szemben, meg összedõl egy ház. A Túra során rengeteg forrás volt a vizük nagyon finom tiszta, mellékíz nélkül, bátran iható volt és felfrissülést adott. Ami a teljes meglepetés erejével hatott az a szolgáltatás. 35 km-nél Doktor úr várt minket olyan terülj asztalkámmal, hogy csak lestem. Ezek mellett több helyen is kaptunk szendvicseket, kenyeret, szörpöt kávét! teát! Minden pontõr igazán kitett magáért, kedvesen és kitartóan fogadták a túrázókat. Arlói-tónál a leves szakácsa úgy fogadott, mintha évek óta ismerném, a kedvesség és szeretet sok helyen átjár. A lakosok közül is sokan tudják már merre, hova megyünk, drukkolnak, kérdezgetik hogy vagyunk. Sokan még a rajt elõtt féltek volna átmenni több helyen is. A túra során nekem két nagy emlékezetes emelkedõ volt. Az Ökör-hegyre feljutni érdekes. sokáig tekeregsz a nyeregben (mint egy ökör), mire felérsz végre. Persze a tetõn én már viccelõdök, hogy Szedres-hegynek is hívhatnánk, mert ennyi szedret egy helyen sehol nem láttam még. Kilométer hosszan, az egyik, vagy éppen mindkét oldalon húzódtak a finom érett szedrek. Néha megvámoltam a bokrokat, a jutalmam egy egy tüske volt illetve most azért látok a lábamon egy jó pár karcolás is.

Nagyon jól haladok, számomra is meglepõ módon. Az egy hónapja kapott lábfájásnak nyoma sincs, persze azért lábamat most védem kineztapasszal és bevált.

Sokáig tudtam tartani a lépést az Antropológus csapattal, de olyan hajcsárok, hogy egyik ponton én feladom, hogy velük megyek, mert nekem kell még 10 perc szuszogás.

volt valami 11 patakátkelés ami szerintem 10 és egy híd. vagy van egy elõjáték. Szerencsénk volt. most azt mondom, hogy reklamálnék magasabb vízszintért. (egyébként jó volt így) Könnyen és vízmentesen éltem túl a szakaszt. Amirõl viszont nem szólt a fáma az a Csondró-völgy. Mályinka után végre vége a hosszú aszfaltnak, jön az Ómassáig tartó jó kis emelkedõ és persze lejtõ is a Látó-kövekkel karöltve. Nah hát ott is csordogál egy patak, és ott a fabedõlések és a helyzet úgy kívánta meg, hogy sokszor a mederben a patakkal szemben, másszak, kõrõl kõre, peremrõl peremre. Hú én nagyon örültem neki, bár szomorú voltam, mert biztos csodálatos egy szakasz lett volna, ha látok is valamit, de sötét volt. Felértem nem is tudom már hogyan a forrásig, szintén kedves család, finom forrásvíz, körte a jutalom, aztán a pontõr irányba állít, én teljesen elvesztettem az irányérzékemet. (nem tudom, volt-e valaha :D) Látókövetet esélytelen látni, pedig ezt a részt szeretem és szép lehet. A Lefutok Ómassáig nem jött be, sziklás, görgeteges, kb ugyanolyan rossz, mint felfele. Persze leérek, és jól esett a szakasz, talán a legnagyobb kihívás ez a rész volt. Ómassán aztán megvárom a világost, már unok sötétben menni, nem érdekel a szintidõ,így is olyan sok idõm van beérni, hogy négykézláb kúszva is menne. Ekkor már beért Anita és Máté, egy darabon együtt, majd elléptek. Én kényelmesen megyek, úgy ahogy nekem tetszik. fotózok, végre élvezem az utolsó emelkedõket. Lillafüreden megérzem, hogy hát azért egy zoknicsere jó lett volna, nem vészes, de a talpam olyan, mint egy szivacs. Nem baj, így a kihívás. Utolsó hegy. A megszokott recept: Fel egy gerincre, sokáig hullámzik, majd megint egy keményebb fel. Aztán már csak hol futható, hol sétálós szakasz, de azért elõtte az utolsó pontõrnek már nagyon megörültem. köszönés helyett kb. : Nem mondod? (vártam már szegényt, hogy odaérjek. tudtam innen már nincs visszaút (vagyis van, csak sokkal hosszabb, mint a célig eljutni) Sokan benézik a rom jelzést, pedig én szinte mindenkivel beszélek, hogy a romon balra le. Én ezt úgy nézem, mint egy kis angyal, tudodm, hogy kék négyzet, akkor már csak egy kili, még egy kicsit, na hol lehet, de teljesen egyértelmû. Itt lassú kocogás, valami fõzõverseny lesz. És egyszer csak ott a cél. Kevesen vagyunk, csendes minden. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a túráról. Tényleg. Köszönöm a szervezést, és hogy itt lehettem. Csodálatos volt. Végül 24:53 (az oklevélen 24:55) perc alatt tettem meg ezt a túrát, amit tényleg nem számítottam, a legjobb, hogy már aludtam, fürödtem vagy kétszer, és teljesen jól vagyok. Remélem, még járhatok ezeken a tájakon, mert szépséges.


Teljes képarzenál:Itt


 

 
 
Budaörsi KopárokTúra éve: 20152015.04.03 19:37:34

Remek szervezésû túra, jól jelezve. Képes beszámoló itt

 
 
Lepke (Vasas nagy 8-as)Túra éve: 20152015.04.03 19:35:53

 Remek szervezésû túra egy csodálatosan szép hegységben. Részletesebb beszámoló itt.

 
 
Bia 25Túra éve: 20152015.04.03 19:34:51

 Ebben az évben a jövõ generációjával teljesítettem a túrát és remek volt. Egy kis beszámoló itt.

 
 
Aranyszarvas - KincsemTúra éve: 20152015.03.31 08:37:37

 Én is írtam egy beszámolót, ami itt elolvasható.

 
 
Népek TavaszaTúra éve: 20152015.03.18 08:41:27

 A kellemes, bár felhõs idõben is egy csodálatos túrát szerveztek. Köszönöm.


Íme egy rövid beszámoló itt.

 
 
Balatoni Kék teljesítménytúrák (VBTSE)Túra éve: 20152015.03.09 14:58:20

 Balatoni Kék tavasz (25) 2015.03.08


Beszámoló itt olvasható.

 
 
Művészetek VölgyeTúra éve: 20152015.03.09 13:39:44

 Túrabeszámolóm itt olvasható.

 
 
Göcseji GaloppTúra éve: 20152015.03.02 14:02:44

 Túrabeszámoló képekkel: itt

 
 
TTT rendezvények, értekezletekTúra éve: 20152015.02.22 17:05:58

 A 2014-es év TTMR/ÉVTT díjátadó képek megtekintése itt

 
 
KitörésTúra éve: 20152015.02.19 13:30:22

 Túrabeszámoló a 25km-es távról ITT olvasható

 
 
Téli sóútTúra éve: 20152015.02.08 08:48:48

 Az idei sóút beszámolója: ITT olvasható

 
 
Burgenland Extrem Tour Oggau 120km (Fertő-tó)Túra éve: 20152015.02.03 13:05:54

 Az idei évben is sikerült teljesíteni. Részletes beszámolóhoz kattints: IDE

 
 
túra éve: 2014
Tokaji BorTúra éve: 20142014.09.19 15:45:36



Eddig egyszer voltam a Zempléni-hegységben. Akkor is 110 km-t mentem végig, Esõben, sötétben, átázott lábbal, lelombozott kedvvel. Nem egy jó reklám ez a tájegységnek. Nem voltunk jó viszonyban, gyér festések, bozótosok, horror patakátkelések, végkimerültség. Ez volt eddig a képzetem róla.


A Tokaji Bakancsos Bortúrára mégis mindenáron el akartam jutni. Úgy voltam vele: Bor + Túra, ráadásul Tokaj, nem lehet kihagyni. Az utolsó pillanatig reménykedtem, lesz valaki, aki megy Pestrõl kocsival a túrára. Egészen péntekig vártam erre a lehetõségre, majd megszerveztem, hogy Oszkárra + vonattal + ott alvással elindulhatok, visszafelé, pedig Évi-t megkérem, vigyenek vissza Pest irányába. A Meteor túra alatt ez így is volt, majd hazaérve, gyors átöltözés, pakolás közepette, még szerencsésen megnéztem az e-maileket, üzeneteket. Ha Tibi nem írja, talán nem veszem észre Gethe úr kiírását, számára most vált biztossá leutazása, és van hely a kocsijába. Gyors telefonszám keresés, egyeztetés, a logisztika átalakítása. A sok bonyolultság ellenére, végül egyszerûen, kora hajnali háromkor keltem, hogy a megbeszélt idõben ott legyek a beszállási ponton.


Lacival odafelé beszélgettünk, remélem nem beszéltem lyukat a hasába, ami szokásom szokott lenni. Az utazás Tokajba sokáig tartott, kicsit késõbb, mint hét órakor értünk a rajtba. Rajtolni lehetett egészen nyolcig, ez a kiírásból nem terült ki, de bíztam magamban.


Még az elején megbeszéltem Lacival, hogy én 50-es túrát teszem meg, õ pedig 35-öst egy másik útitárssal. Elindultam egyedül az ismeretlen tájon a hol szemerkélt, hol jelentõsebb mértékben esett az esõ. Az elsõ 2 kilométerben az új túranadrágomat felavatván a hátsómra ültem, megnézve, mennyire kényelmes ülni hegymenettel felfele Nem volt az, így fogtam magam, felpattantam és innentõl már nem estem el.


Az útvonal leírásába nem mertem nagyon belenézni az esõzés végett, így a megrajzolt tracket néztem és a jelzéseket követtem. Szerencsére a legtöbb helyen jó volt jelezve és szalagozva az útvonal, így nem volt eltévedõ érzésem.


Az elsõ hegyre felkapaszkodva és lefele baktatva rajta szomorúan konstatáltam, hogy az elsõ és egyetlen zsírkrétás pontot kihagytam, de már nem fogok visszamászni, így a tájat élveztem inkább. Utólag belegondolva, ha olyan hatalmas nagy jelzéssel volt jelölve, mint az „EP” az ellenõrzõ ponton, akkor én vak voltam azon a részen…


Tarcal felé lefele menet a távolban köd és felhõ borította a hegyeket, csodálatos látványt nyújtva. Ahol néztem szõlõs, a távolban egy sziklaomlást véltem felfedezni. Mélyet szívtam a friss szõlõ illatú levegõbõl, és már egy szõlõ földhöz érdem. Nem álltam ellen a kísértésnek és egy kis fürt egyik szárát letörtem és jóízûen elfogyasztottam. Még nem értem le teljesen, mikor a sziklameredély folytatását megláttam és eltátottam a számat. Egy bányató volt körbevéve mély sziklák vették körül, szembõl etig láttam az utat is ami odavezet.


Miután jól kicsodálkoztam magam, mentem tovább, az esõ szemerkélt, enyhén esett. Tudod ez az az esõ, ami zavar már annyira, hogy le vedd le az esõkabátod, de annyira azért nem, hogy teljesen becipzárazd az esõkabát vízhatlan burka mögé.


Az ellenõrzõ ponton pogácsát kínáltak és szívesen ettem belõle, majd valaki egyenesen akart tovább küldeni, ami nem volt igaz, legalábbis a track útvonala szerint. Több helyen volt egyébként kisebb eltérés a track és az útvonal között, én inkább a megrajzolt útvonalon haladtam.


Tarcal után elindultunk egy szép kis kápolna felé, fent a szõlõ földek tetején. Már messzirõl látszott, sajnos mikor közel értem már nem tûnt olyan rózsás állapotúnak, ráfért egy felújítás. Innen sokat kellett menni termõföldek között, egész tûrhetõ terepen, néhol aszfaltos úton is haladtunk, amit nem bántam, a sár és esõzés miatt. A Vadászház csak hosszú kilométerek után értem el. Itt utolértem egy kisebb csapatot, akik felismertek, mert majdnem el is hagytam az itinerem. Szedték a csiperkét, és lassan elköszöntem tõlük átváltva a saját sebességemre. A Vadászháznál eddigi egyik legfinomabb szendvicsét ehettem meg. Felvágott, sajt és sót és zöldséget magam rakhattam rá. Egy kis Ice-teát is kaptam, örültem, hogy nem csak a szokványos vizet kapunk.


Bodrogkisfalud elõtt észrevettem, hogy elhagytam az egyik telefonomat, pont azt amelyiken értesíteni lehet. A másik telefon ilyenkor csak útvonalat rögzít, illetve térképként funkcionál, azért felhívtam magam és kiderült, hogy a célban megvár. Köszönöm ezúttal is a becsületes megtalálónak. Bodrogkisfalud egyik szimpatikus kocsmájában még pluszban közölték velem, hogy meglett a telefonom.


Itt kaptunk italjegyet, így megittam 2dl Furmintot. A Szegi vár oldalához indultam. Ez a szakasz kicsit tévelygõs volt, legalábbis a piros háromszög eléggé kacskaringósan vezet a szõlõs között. A Szegi vár egy földvár, de számomra eddig nem látott módon már elég messzirõl ki lehetett venni a vár jellegét, ennek örültem, a legtöbb földvárat sosem észleltem még így. A pont megállt félúton és én saját szakállamra azért felmentem a csúcsra (vigyázva a növényzetre, mert állítólag valami virágzott, de én nem észleltem) Itt egy csodálatos körpanoráma fogadott, megérte a kitérõt és a meredek kaptatót.


Gurulás lefelé Szegi vízi turisztikai bázisára – itt a zöld háromszög a térképen és a track szerint is egy másik útvonalon megy, ahogy valójában, de odataláltam. A Bodrog lustán hullámzott, nyugalom volt. Bodrogkisfaludtól számítva nem esett az esõ, és eljutott odáig az esõkabát, hogy már csak az övtáskámon díszelgett nehezékként.


A Híd Túl messze van túra szellemiségét kissé megidézve Bodrogkeresztúrra egy gáton kellett eljutni. Azt kell, mondjam, még ez is tetszett. Ennyire változatos és sok színû út-típusokkal tarkított útvonalat még nem láttam. A fent említett túrához viszonyítva, szerencsére nem 90 km-t kellett megtenni, és igazából már csak a TV-torony várt 12 kilométer messze.


Könnyen lehetett tájékozódni, minden utat hamar megtaláltam, és folyamatosan haladtam, a nap bár nem sütött ki, igazi szép túrázó idõ lett. Majd jött a mászás. Sokáig mentünk felfele. a TV-toronyhoz betonon kellett menni. Hosszan, sokat. Utolértem azt a túrázót, aki Szegi vár oldalában épp elment amikor érkeztem. Meglepõdtem, hogy utolértem, jó tempóban haladt de már láthatóan fáradt. Az túra legmagasabb pontján, víz, alma várt és innen könyörtelenül lefutottam, egészen az egyik szimpatikus boros pincéig gurultam. A hölgy kissé fáradt lehetett, mert kissé mogorva volt, de azért kiszolgált, és még vásároltam is az isteni furmintból. Itt találkoztam Áron mesterrel, aki épp a vonathoz készülõdött, de meg is gondolta magát és inkább jött velünk, addig rábíztam a borokat, õ pedig el kezdte végig kóstolni a sort.


Befutottam végül tényleg a célig. Laci, aki levitt végül, már ott ült a másik túratárssal. Gyors átöltözés, csak utána vettem át a szép lányoktól a hûtõ mágnest és a pohár Aszút. E mellé egy hûtõ mágnest. – Ja a telefonomat is.


Szuper szervezés, szép környék, lelkesek a pontõrök. Mindent kaptunk, és még a végére az idõ is kedvezett nekünk. Kocsiba szálltunk, és még emberi idõben hazaértem. Köszönöm Lacinak a fuvart, sok felesleges tortúrától kímélt meg.


 
 
MeteorTúra éve: 20142014.09.15 16:04:34



2014.09.13 – Meteor 50


Mikor megtudtam, mikor lesz a Meteor túra idén, nem sokat gondolkodtam, erre a túrára akartam elmenni. Volt még sok más túra is, lehet, hogy olyan tájakon is, ahol sosem jártam, de a Meteor túra valamiért már tavaly lebilincselt. Budai-hegység. Ez a szó ebben az évben nem sok újat mutat, és nem sok jóval kecsegtet, hiszen hétrõl-hétre szerveznek túrát. A kulcs viszont, az útvonalválasztás, a lebilincselõ táj és 25 év szakértelem. A Meteor Túrák 25. rendezése ugyanúgy folyt, mint tavaly. Szerény nevezési költség egy szép jelvényért és egy italért a célban.


A tavalyi tapasztalatok alapján már tudtam, hogy a túra során szolgáltatás nem lesz, vízvételre viszont többször is van lehetõség, így nem aggódtam. Az idõjárás-elõrejelzés nem kedvezett a túrának, viszont ennek ellenére sikeresen vizsgázott.


6:30 után értem Hûvösvölgybe köszönhetõen a 3-as metró buszosításának a felújítás miatt. Nagyon remélem, hogy a felújítás lerövidíti majd menetidejét, és hasonlóan a 2-es vonalhoz, szép felújított állomásokat is kapunk majd.


A Rajtban ismerõs túrázók, és a szervezõk jó kedélye fogad. Nem esett, és ez azt hiszem mindenkit örömmel töltött el.


Befizettem a nevezési díjat, és még jókat viccelõdtünk, elmesélte az egyik szervezõ, hogy milyen kálváriát kellett megjárnia tavaly, mikor a Mária-menettel egyetemben kellett valahogy az embereit összeszednie autóval, a menet végett meg nem nagyon volt hova közlekedni.


Minden nehézséggel szembenézõ profi szervezõknek tartom ezt a társaságot. Van akkora rutinjuk, hogy ez a túra simán kenterbe veri a Budai-hegyeben szervezett túrák 99%-át. Pedig nincs szolgáltatás. Nem ez számít. Nem tudom, hogy van-e más túra, aki elmondhatja magáról, hogy saját útvonaljelzéssel rendelkezik, s egyes szakaszai a túrának külön engedély-köteles. Idén is megkapva az engedélyt bátran hatolhatott be az utazó az általában tiltott területekre.


Térjünk azonban vissza a túra elejére 6:50-kor végül nekiindultam. Tavaly szakadó esõben részben U96, részben Dani társaságában tettem meg a túrát és egy hatalmasat kavartam (kb. 2 km) Az itiner, amit kapsz részletes és bõséges, minden adat rendelkezésre áll. Én mégis a tavaly már jól bevált módszerhez folyamodtam. Ránéztem a rajzolt térképre. Sejtésem szerint ezt Gyula rakta össze, ez a térkép úgy nézett ki, hogy annál több nem kellett a tájékozódáshoz. Az útvonal során egyértelmûen látható volt két pont között milyen jelzést, esetleg szalagozást kell követni.


A Tavalyi évvel ellentétben azonban az esõ nem áztatta el a szalagokat jóval kevesebbet rongáltak meg, így tökéletesen lehetett követni. Egyszer fordultam talán csak rossz irányba, saját hibámból, nem néztem balra, és a sarasabb kijáratlanabb jobb oldali út szimpatikusabb volt egészet hat lépésig.


Sorra értem utol a túrázókat, többeket ismertem már, köszöntöttem, megálltam kicsit beszélgetni velük, de lényegében az ismert szakaszon elég gyorsan végig mentem. Ez a szakasz kb. a Csacsi-rétig tartott. A számomra az igazi szépség az egész útvonalra igaz volt, de a különlegességet a Meteor-szurdok az M jelû utakon való haladás volt. Az elzárt részeken haladni az igazi szépségeket adott. Igaz volt közte olyan rész is, ami épp ürességétõl kongott.


Az elsõ 21 km-t nem sokkal több, mint három óra alatt tettem meg. Mielõtt odaértem, nem felejtettem el venni az ott lévõ piacon egy almát egy idõs nénitõl. Nagyon finom volt, a termelõi piac tökéletes „feltételes ellenõrzõpont” volt számomra.


Kedvesen megkérdezték, megyek-e tovább, tavaly se volt kérdés a szakadó esõben, most meg pláne nem, hiszen még a napocska is ki-kisütött. Gyönyörûséges igazi õszi idõ volt. Szeretem az õsz-t az esõzések ellenére.


Folyamatosan haladtam, fényképeztem, örültem, ismét magával ragadott ez a túra, hol egy-egy gombának, hol a szép tájnak, hol mohával borított erdõsávnak nem tudtam ellenállni és megálltam fotózni, makrózni. Sokat nem pihentem, nem igényeltem.


A Tarnai-pihenõnél a legnagyobb meglepetésemre mézes süteménnyel kínáltak. Házi készítésû volt. Nem számítottam rá, és a kedvesség, ami ezzel járt olyan plusz energiákat adott, amit nem lehet átadni. Ez jellemzõ az összes többi pontra. A pontõrök hölgyek, és urak, akik idejüket áldozták a túrázókra megérdemlik a dicséretet és egy hatalmas köszönetet. Mindig fel tudtam töltõdni. Kb. 35-40 kilométerig nem is éreztem azt, hogy megyek, minden pont után úgy éreztem, most indultam el egy túrán. Számomra is meglepõ módon ritkán ittam a szendvicseimhez nem is nyúltam.


Nagykovácsi nem örülhetett annyira a szép idõnek, mire odaértem épp kiborították a dézsát. Szabályosan ömlött az esõ. Persze, készültem, így nem ért váratlanul és szárazan megúsztam. A Nagy-Szénásra felfele belementünk ebbe az esõfelhõbe és bár innentõl nem esett az esõ, túl sokat sem lehet látni. Remekbe szabott panorámakép készült a nagy fehér foltról.


A Muflon itató volt az a pont, ahol már éreztem a hiányát néminemû folyadéknak, így elcsábultam és megittam egy fél liter almafröccsöt. Elõször ilyet a Kakukk vendéglõben kért egy túrázó, tõle lestem el, és nagyon bejött, így ha szomjas vagyok és még rostosat is akarok inni: íme, a megoldás.


Visszafelé az Országos Kék Túra jelzésen már ismerõs volt minden. Ezt a teremet nem is olyan rég jártuk be az éjszaka közepén az ellenkezõ irányból Jeremcsuk Istvánnal, (Szintén túra keretén belül) A Sziklás résznél továbbra sem értettem, hogyan tudtunk itt felmenni, most a csúszástól kissé félve, de koránt sem lassan ereszkedtem. Máriaremetén a templomnál sok boldogságot kívántam az ifjú párnak, pecsételtem egy utolsót. Az utolsó kilométerek nem voltak már olyan érdekesek, de így is telve voltam az élményekkel és jó kedvvel, így értem be a célba, ahol ismét kedélyesen fogadtak a szervezõk.


Megkaptam a 2. immáron fehér színû jelvényt – kicsit sajnáltam, hogy nem készült valami különleges jubileumi – kicsit még beszélgettem, pecsételtettem, majd siettem, mert úgy volt, hogy még aznap este indulok Tokajba, ez kicsit máshogy alakult a végén, de ez már egy másik történet…


Köszönöm a remek szervezést, örülök, hogy a túra nem szûnik meg, mindazonáltal az eddigi szervezõgárdának is minden tiszteletem, hiszen egy remekül vezetett útvonal, nem egy általános, számomra az egyik legszebb túra a Budai-hegységben.


 


 
 
Mátra 115 (+résztávok)Túra éve: 20142014.06.03 14:06:35



Fürge róka lábak... egy kemény túra, ha nem a legkeményebb beszámolója cseppet sem röviden.


Egyszerûen képtelen vagyok arra, hogy három szóban számoljak be errõl a túráról, így hát mindenki kapaszkodjon meg…


Szeretem a Mátra-hegység minden egyes vonulatát. Igazi „kis” hegység, nincsenek több ezres szintek, de a miénk, és azért ha igazán mélyrõl indulsz neki egy hegynek, akkor sokat kell menni. Az idén sikeresen teljesítettem az 5. 100 km (vagy a feletti) túrámat. Ez úttal 2014.05.31-2014.06.01 között a Mátra 115 közösségi Teljesítmény túrát.


Hol is kezdjem el? Mondjam azt, hogy tavaly mikor igazán el kezdtem túrázni megcsináltam már 3 db. 100-as túrát és boldogan értem be az Iszinik-en, ekkor döntöttem el, hogy ezt ki kell próbálni? Már hallottam róla, de felfoghatatlan volt. 115 (vagyis inkább talpon 124) km hosszúságú túrát teszel meg, és egy igen tisztességes szintmennyiséget is pakolsz bele. (6374 m). 124 Gombócból is sok, nem hogy kilométerbõl, ehhez hozzáadódik a szintemelkedés és leejtés akkor igazán elképesztõ adatokat kapnánk, amivel nem is törõdtem. Számomra ez volt az a túra, amit meg kell próbálni, fel kell magam építeni rá. (2014 Bakancslista) Teljesen függetlenül ettõl adódott az, hogy NB-1-ezek, és mit ad a szerencse ez a túra bajnoki futam. Nem volt kérdés, nem úszom meg megyek. Ahhoz, hogy sikeresen teljesítsem szerintem kellett az a szintû felkészülés, amit végigvittem. Az elmúlt 3 hét alatt 3 százas vagy a feletti túrát teljesítettem. (Rákóczi 110, Kinizsi 100, Mátra 115) Mindegyik más volt, mindegyik más miért szép és küzdelmes.


Ehhez már csak egy plusz adalék jutott, hogy egy olyan túratárssal mehettem végig a Mátra 115-n, akivel eddig az összes Mátrai túrámat megtettem, ismertük már egymás tempóját, erõsségeit, gyengeségeit, remek csapatot alkottunk, Õ pedig Gabi volt (alias Sznuupi). Engedje meg nekem azt, hogy elsõnek neki köszönjem meg ezt a túrát, azt hiszem rettentõ sokat segített és támogatott. Nem volt sok holt pontom, de õ segített átvergõdni rajta, nem hiszem, hogy ennyit futottam volna a túrába, ha õ nincs. Szóval Köszönöm a támogatást, méltán irigykedhettek a pontõrök. Na de ne is szaladjunk elõre kezdjük a túra elején...


Én elmentem a vásárba… Pontosabban Speró könyvesboltjába és magamhoz ragadtam 15 db. Mátra követ, hogy megfessem. Magával Sperka Tamással nem találkozhattam, de a köveket minden tudásommal megfestettem. Valahol itt kezdõdött el a Mátra 115 szelleme… (Tényleg valaki vitte el bármelyik általam festett követ is?)


Aztán jött a sütemény… Kiderült gluténmenteset is szoktam sütni, hát hajrá csináljunk olyat. Két félét is csináltam, nagyon lelkes voltam, a sütinek nem olyan sorsa lett, mint szerettem volna, ezt utólag kicsit sajnálom.


Vinati vitt le minket a túrára, akinek ez úttal is köszönöm a fuvart. Igazán korán értünk Gyöngyösre. Itt aztán már találkoztunk a túrázók igazi ikonjaival. Mezei Lacival és Klárival, Sára Péterrel, hírtelen nem is tudom még kivel, de a hangulat már Gyöngyösön is a tetõponton volt, bár még nem keltem fel igazán.


Úgy adódott, hogy a süti amit sütöttem Gluténmentes lett. Valahol a fejemben az már nem volt meg, hogy kókuszkockát kellett volna csinálni (lehet ígértem és rettentõen elnézést kérek, hogy ez kiment a fejembõl), ehelyett csináltam köménymagos-sósat meg mazsolás-kakaósat. Az elsõ hibát ott vétettem el, hogy nem a megfelelõ embernek adtam ezt a sütit. Bár mondta, neki is leadható, és ott helyben a lelkére kötöttem, hogy figyeljen, mert 4 adagra van bontva, meg hogy gluténmentes, meg hogy jó lenne 4 pontra elszórni, meg figyelni rá. Ez az információ nem maradt meg, így csak nagyon soká találkoztam a sütimmel 1 adott ponton. Ígérem legközelebb erre jobban figyelek, még több matricát ragasztok rá, ráírok papírral az  instrukciókat. Ez úton is elnézést, annak, aki számított a kókuszkockára, teljesen kiment a fejembõl, hogy én azt ígértem, csak remélem, hogy azon az egy ponton ahol fellelhetõ volt a sütim kellõ biztonságban volt ahhoz, hogy merjen venni belõle... (ha nem vállalom, hogy készítek neki kókuszkockát)


Busszal érkezés Kisnánára, kicsi kókadozás a ringatózó buszon, de amint a rajthoz érünk megtelik minden jókedvvel és élettel. Igazi nyüzsgés. Mindenki itt van az összes õrült akit ismerek (ne tessék zokon venni, ez dicséret). Sokakkal beszélünk. 1-1 mondatot váltunk vagy többet. Bíztatom Lacit, hogy biztos szuper idõt fog menni (úgy lett). A rajt egy kicsit kaotikus, kapkodós, mindenki aktív pörög, de sok információ átadásra nincs idõ. A megfestett köveket átadva még szerettem volna ott is elmondani, hogy sütöttem gm. sütit, de már nem figyeltek rám, sok induló sok munka…


Az idõ a kultikus 7:00 nagyon gyorsan eljött, bátran az elsõ pár sorba kerültünk, s a rajt „dörrenéssel” dobszó és éljenzés közepette nekiindultunk. Vitt minket a lendület 50 egész métert mi is futottunk, csak úgy az íze kedvéért. Olyan érzésem volt, mint Oggau-ban. Nem voltam még képes felfogni mire is vállalkoztam, nem törõdtem vele…


Jó volt az elején indulni, így a gyorsabbakkal is tudtam találkozni, egy-egy jó szót szólni, köszöni stb. Úgy mentünk ahogy jól esett, és nagyon jól ment. A Kékestetõre három órán belül értünk fel, ami 1300 szintet 17 km-et jelentett. Bõven 5 km/h átlag felett voltunk olyan szintû ellátás és gondoskodás volt minden egyes ponton, hogy a Kánaánban éreztem magam. Jól döntöttem, hogy a hátizsákomat kivételesen depóztattam, akár a célba is szállíthattam volna… A túra elején már bekészítettem a botomat, mivel hoztam használtam is, volt amikor nagyon nem értettem miért van nálam, egy-két ponton meg igazán hasznos volt, összességében nem vagyok meggyõzve, hogy a továbbiakban vinni kéne a túrákra…


A túra elején sokáig elõzgettek, majd mi is kezdtünk elõzni. Csornai Edina ért utol minket, vagy mi õt már nem is tudom, hiszen annyiszor elõzgettük egymást, mentünk egymás mellet, beszélgetve, hogy már nem tudom melyik momentum volt elõbb. Galyatetõn az volt az érzésünk, már megtette a 7km-es kört, csodálkoztunk is, hogy ezt hogyan csinálta, mikor 20 perce húzott el tõlünk véglegesen… Kiderült nem hagyott le minket, sõt mivel mi elõbb indultunk itt egy huszárvágással még elébe is kerültünk. Galyatetõ azért is volt egy vidám pont, mert finom leves volt, a fotós nagyon lelkesen fotózott és jókedvre derített minket, láthattam még Márton Danit (aki ekkor indult mert már megcsinálta a bónuszkört). A bónuszkör megtétele után kisebb szünetet iktatunk be, kellett az a leves, a mosakodás, még így is megvolt az 5-ös átlag feletti teljesítményünk, hiszen Galyatetõ másodszorra (39 km kb.) 7 órán belül meglett.


A honlapon közzétett KML-t használva a telefonom volt a navigátor, de nem szakadtunk le sokáig annyira egy-egy csoporttól, hogy teljesen egyedül érezzük magunkat, vagy lényegi eltévedést csináljunk. A pontokon aztán mindig felgyülemlett a társaság. Eszembe jutott mindig a figyelmeztetés, amit mondtak: „Vigyázz, ne edd túl magad!” Azt hiszem ezt sikerült teljesíteni, volt amikor nem bírtam enni, a folyadék és a gyümölcs állandóan csúszott, de sok-sok sütirõl maradtam le. A Falánkságot félretéve haladtunk, hol beszélgettünk egymással, hol hallgattunk, hol pedig a közeledõ régi új túratársakkal beszélgettünk. Így találkoztunk és mentünk együtt többször is a szandálban (végül a 88-at teljesítõ) túrázóval is. Ugyanezen a ponton ismerhettem meg Zsófit a Mátra 115 itinerének magyar szinkron hangját. Sokat meneteltünk együtt, fõleg az átfestett piros sávon ami most piros kereszt lett…


Nem ígérem, hogy visszamondom, hogy milyen micociták mizéjével kísérletezik, mindazonáltal érdeklõdve hallgattam, ez volt a legbölcsebb, amit tehettem. A túratigris történetét nem sikerült elmondani, de majd ha érdekel, kedves Zsófi olvasd el, vagy hát elmondom személyesen egy másik túrán, az mégis jobb… Ha már Túratigrisrõl beszélünk azért érdemes elmondanom, hogy a túrán végig velem volt, ott lobogott az övtáskámon. Új társai is akadnak már, lassan kész kabalákkal fogok túrázni: Túratársa volt a Kinizsi 100-on a túratigris gazdájától vásárolt „Bambi”, illetve Születésnapomra kapott barna színû oroszlán fejû fejlámpa. Veszedelmes, fõleg amikor villog a szeme… A sapkámon pedig az idei év 100-as túráinak kitûzõi, jelvényei díszlettek… Mindnki túlélte, kivéve a mûanyag kanál-villa-kés kombót, amit nagyon sajnálok, mert születésnapomra kaptam


Kihagyok majd pontokat és helyeket, de nem volt nálam fényképezõgép, ilyenkor az jó emlékeztetõ. Sajnos végleg tönkrevágtam a Ráckóczi túra volt neki az utolsó adag a pohárban. Megpróbálom még szétszedni, kitakarítani egy utolsó harcot még vívunk, de gondolatban már eltemettem…


A következõ jellegzetes pont Mátraháza, ahová én a táskámat depóztattam. Itt ittam egy sört, ért be minket Dienes Áron, Messner Zlot, Bagira. Innen úgy döntöttem viszem a hátizsákom, teljesen indokolatlanul, hiszen hozzá sem nyúltam, csak súly volt a hátamon, de jólesett, hogy végre érzem, valami van a hátamon. Eddigi összes túrán magammal cipeltem egy hátitáskát (kivétel talán a 10 km-es körtúrások voltak). Így megnyugtató nehézséggel húzta a hátamat.


Mátraszentimrénél aztán újra frissítettünk, a leves megint új erõt adott, nem beszélve arról, hogy egy kötelezõ zokni cserét is beiktattam. Ez rengeteget segített, de valamit ki kell találnom az állandó talpázás ellen… Ötleteket várok… Mivel Gabiban annyi erõ volt még visszarohant kb. 1,5 km-nyit az útszélén hagyott túrabotjáért nekem még egy kis plusz pihenõ adatott meg. (nem volt ám olyan fontos, mert egyszer sem használta, már csak azért sem…) Az eddig is folyamatosan minket üldözõ Átol Csabi ekkor sokáig elõttünk haladt töretlenül, nagyon mosolyogva hatalmas kedvvel és hihetetlen storykkal a zsebében…


A Szorospatak után sötétedett ránk véglegesen. Az Ágasvári turistaházat kicsit nehezen találtuk meg, pedig ott volt az orrunk elõtt. Itt volt egy kisebb mélypontom, de az Ágasvárra töretlenül felmentünk és az egészet megúsztuk még szárazon. Visszatérve az ágasvári th-hoz a forralt bor, az omlett rettentõ energiákat adott. Igaz eleredt az esõ, de nem esett annyira, hogy bármilyen formában zavarjon. Kicsit ázottabb vizesebb lett az út, de hál istennek nem hömpölygött a víz nem eredt semmilyen extra patak. A Hidegkúti ponthoz érve azért persze egy kicsit bosszúsak voltunk a dagonyáért. Gabi igazán kecsesen üdvözölte a pontõröket… A kávé elmaradt, tejeskávé eddig nem adatott meg nekünk, így szeretném igényemet kifejezni, a kávés pontoknál, hogy ha megoldható legyen tej, mert feketén és sûrûn a kávét nagyon nem bírom, bár a túra során rákényszerültem késõbb…


Érdekes módon Nem jutott eszünkbe, hogy átnevezzünk rövidre. Mindketten tudtuk: Teljesíteni akarjuk ezt a távot, néma egyetértésben mentünk tovább. Fel egészen a Muzslára. Tényleg nem könnyû a terep, nem gázos, csak fárasztó, és azért a Muzsla tetején ért engem a második negatív pontom. Megálltunk több mint 2 percre és annyira el kezdett rázni a hideg, hogy konkrétan a bögrémben lévõ folyadékot kb. magam mellé ráztam. A tûz segített, és a kedvem megvolt. Innentõl kezdve jött a Sárga + kálváriája. Le egészen a Diós-patakig, majd Kénes-kút, Havas, Fajzati mûút majdnem egészen Tót-hegyesig…


Besárgultunk teljesen, a Diós pataki leereszkedés végtelen hosszú volt, nem akart eljönni az a patak. Utólag hihetetlen hogy a Muzsla és a Diós patak között csak 5 km van, 1,5 óra alatt tettük meg. Ez egyértelmûen egy nagy küzdelem volt a Muzsla tetejérõl úgy indultam, hogy én se voltam a toppon és túratársam is fáradt lehetett, de kitartottunk. Eljött a patak, és nuku fáradtság, jött hát a Kénes-kút amit megkóstolva nyugtával dicsérhettem kénes ízét. Ez volt az egyetlen forrásvíz amit ittam a túrán… A Sárga + ez után igazán megmutatta a kedvességét. Meredek. Nagyon meredek. Muzslát megszégyenítõ meredekség és lejtõ. Felkapaszkodni a Havasra, majd a leereszkedni róla igazán kemény megpróbáltatás volt.


Nem tudom hogyan, de eljutottunk Fajzatpusztára. Kávé cukor és tej nélkül, mindegy hogyan, már reggel volt… Tovább a sárga plusszon, újabb kemény emelkedõ, Káva, szép kilátás amúgy és még valami közös kép is készült, nagyon szépek lehettünk. Aztán lassan eljött… Vége lett a Sárga +-nak… Nem hittem el. Örömtáncot jártam… Nem sokáig, az út saras volt, tocsogós, majd jött a Tót-hegyes.


Felfele már énekléssel próbáltuk magunknak a tempót diktálni. Hihetetlen de bejött. Gyerek dalok, régi népdalok jöttek elõ. Micimackó, Vuk, Ha jó a kedved, Én elmentem a vásárba. A dalokról szerintem ki kellene adni egy Best of Mátra 115 cd-t. :D A Tót-hegyesi ponton szerintem mi voltunk az egyik leghangosabb és legvidámabbak, pedig aztán…


Palacsinta!!!!! Ó hogy milyen kedves pontõrök, volt még Palacsinta! Nem kellett több annál az egy darabnál, amit kaptam, örökké hálás leszek. Újra energiára leltünk. hasítottunk (már amennyire lehetett) A Világoshegy emelkedõje volt az utolsó. Eddig sem tartottam észben mikor mentem fel, mikor mentem le. Mentem hol Gabi elõtt, hol Gabi után, hol egymás mellett. Néha beszéltünk, néha zombultunk. Néha csak úgy ébren tartottam magam, azzal, hogy beszélek neki, nem voltam benne biztos, hogy érdekli is vagy eljut-e amit mondok, nem volt fontos, a lényeg menjünk. Az utolsó szint! – szólaltam meg. (Bíztattam inkább magamat, mintsem Gabit, de kétségtelen neki is szólt) 1 km 100 m szint meglesz! Húh talán ez volt a legkeményebb emelkedõ, mondjon bárki bármit. Nem készültem ki, de azért kemény volt.


Innen már csak a buckák vártak… Két bucka és lefele. Szinte száguldottunk... Futottunk, értitek ezt? Futottunk? Ahol lehetett még futottunk, vagyis inkább csak kocogás volt… A zöld háromszög hosszú… majdnem olyan hosszúnak tûnt, mint a sárga +, de azért mégse. Sokkal szebbek az emlékek róla. Saras volt, de már mindegy volt. Hosszú volt, de már nem volt sok…


Ennyit életemben nem mentem. Sem szintben sem távban. Egyben van a lábam még vajon, vagy a cipõm tartja össze? Mikor az elsõ murvás utat elértük örömmámor, hangos kacaj és nevetés öröm. Gabi kérdezi mi van. Utólag jövök rá, ekkor tudatosult akármit is csináljak MEGLESZ! Beérünk, ráadásul, ha nem is 25-órán belül, de 28 órán belül! „Rohantunk” majd aztán mégsem inkább csak a túlélésre játszottunk, újra énekeltünk, meneteltünk, én már vigyorogtam. Cseresznyés jobbra, hosszan hívogatóan. Ott a tulaj, mondom szerinted gáz megkérdezni? Ugyan dehogy! Hát megkérdeztem, vehetnénk-e egy marékkal. Baloldalról vehettünk. Örök hálánk. Ez olyan volt, mint a dopping. Átol Csabi csak mosolyogva elõzött le minket véglegesen… Az aszfalt még így sem akart eljönni. Majd megjött. Kicsit kocogtunk, aztán inkább mégse. Énekeltünk, danolásztunk, már nem tudom, csak úgy ott voltunk…


A cél közelében összebeszélünk Gabival, énekelve futva érkezzünk meg! Jókedvûen és stílusosan! Nanáhogy! Jön a zebra, majd a Mûvelõdési ház és rázendítünk: Fürge róka lábak surranó kis árnyak...


Jön a cél sok ember, én úgy érzem nyertem! Örömmámor, felhõtlen öröm. Azt hiszem, a turistamagazin fotóján egyértelmûen látszik… Minden feszültség és figyelem, ami eddig bennem maradt felengedett. ITT vagyunk! Beértünk! Megcsináltam, képes voltam rá. Tapsvihar, éljenzés, gratuláció. Kábán örömittasan adom oda itinerem, percekig tanulmányozom a köveket, háromszor kérnek meg rá, hogy válasszak oklevelet, mire képes vagyok felfogni… Megjött a gratuláció, majd kérdezik rögtön: Levest?


Fürdést! Elbotorkálok mezténláb, lemosom magamról az út porát. Frissen teljesen átöltözve jelenek meg, kicsit bicegek, de boldog vagyok. Iszom a sört, eszem a levest beszélgetek, és úgy tapsolok a késõbb beérkezõknek, hogy átéljék azt, amit én. Beért a Mátra itinerének magyar hangja Zsófi és túratársa (nevére nem emlékszem, nagyon szótlan volt), Beért Höri, Varnyu Gyuri, Lestat. Mindez nem egyszerre, percekkel, órákkal késõbb. Megvártuk a söprût is. Neki is jár a taps!


Lassan indultunk haza, nehéz szívvel búcsúztam, nehogy ott ragadjak, inkább elindultam, majd míg vártam a kocsi tulajdonost és társaimat stílusosan lefeküdtem az aszfaltra és szundítottam. Elégedetten és kábán. Gabi keltett, hogy indulhatunk… Õ a kocsiban aludt. Én félig aludtam félig Vinatival beszélgettem. Talán most jobb volt a helyzet, mint Iszkiri után…


Hazaérve aludtam, tettem vettem, a fél vasárnap észrevétlenül telt el. Hétfõn izomláz nélkül ébredtem. Csak a talpam az átázott és állandóan megrongálódó talpam volt, ami nem jött helyre (külön életet él, nem tudom mit találjak ki rá…). Ennyit jelent kérem. Ennyit jelent a társaság, a küzdelem, a felkészülés, ennyit jelent a szervezés és az ellátás.


Köszönöm a Mátra 115 kitalálását. Igen meg fogom még csinálni, ebben biztos vagyok. Minden pontõrnek, önkéntesnek Nagyon köszönöm a kedvességét a kiszolgálást, a mosolyt a bíztatást.


A túratársak most is bizonyítottak, egymást segítettük támogattuk. Egyedül igazán nagy kihívás lehet ezt teljesíteni, de úgy, hogy velem végig voltak igazán könnyû dolgom volt. Ezt többször is megkaptam. Igen jó túratársat választottam. Az akarat és erõ benne is ott van, már csak az, hogy teljesítette bizonyíték erre a tényre.


Nagyon jó volt Átol Csabi nyomában járni, vagy elõtte loholni. Egy igazi kemény túrázó, egy nagyon barátságos és közvetlen ember, aki már csak megjelenésével képes arra, hogy lelket öntsön beléd. Egy cseresznyeszedési elõnyre tett szert a végén. Mi sokat futottunk õ semmit sem… Mi sokat pihentünk, valószínûleg õ jóval kevesebbet… Ennyit a rutinról…


Köszönöm a finom sütiket az ellátást, még egyszer sajnálom, ami a GM sütimmel történt. :S


Végül Gratulálok mindenkinek, aki elindult, megpróbálta. Függetlenül attól, hogy sikerült-e teljesítenie vagy sem. Feladni sokkal nehezebb, átnevezni is nehéz szívvel nevez át az ember, de aki ezt a döntést meg tudta hozni magában nem vereséget szenvedett, hanem nyert.


Bárki is festette az általam választott követ, mostantól szép helyen fog díszelegni a lakásban. Egy fa, az út mintha saras lenne. Azt hiszem az ez évi Mátra 115 túrát ez jellemezte.


Maradok tisztelettel:


A túratigris


 

 
 
túra éve: 2013
EKF / Aragonit/Dolomit/Kalcit /Zsíros Deszka túrákTúra éve: 20132014.08.13 10:02:01

 Zsíros Deszka 20 - 2013.09.21


A Túrabeszámoló itt olvasható.


sumanachen.wordpress.com

 
 
Kakukkhegyi Hullámvasút/Kakukkhegy Éjjel/Joker/DettoTúra éve: 20132014.08.13 10:00:40

 Kakukkhegyi Hullámvasút - Dettó 16 2013.10.04


A Túrabeszámoló itt olvasható


summanachen.wordpress.com

 
 
Pálos 70 túra és zarándoklatTúra éve: 20132014.08.13 09:59:17

 A Túrabeszámoló itt olvasható


sumanachen.wordpress.com

 
 
GalgamenteTúra éve: 20132014.08.13 09:58:13

A túrabeszámoló itt olvasható.


sumanachen.wordpress.com

 
 
Vörös-kő (BTHE)Túra éve: 20132014.08.13 09:57:15

 A túrabeszámoló itt olvasható


sumanachen.wordpress.com

 
 
MeteorTúra éve: 20132014.07.30 19:17:29

 A beszámoló itt olvasható.


sumanachen.wordpress.com

 
 
BEAC Maxi / Turista KékszalagTúra éve: 20132014.07.30 19:16:10

 A beszámoló itt olvasható.


sumanachen.wordpress.com

 
 
Gödöllő kerékpáros éjszakaiTúra éve: 20132014.07.30 19:15:06

A beszámoló itt olvasható.


sumanachen.wordpress.com

 
 
Együtt a Magyar Családokért! teljesítménytúrákTúra éve: 20132014.07.30 19:14:18

 A Beszámoló itt olvasható


sumanachen.wordpress.com

 
 
Palóc ExpedícióTúra éve: 20132014.07.30 19:12:56

 A beszámoló itt olvasható


sumanachen.wordpress.com

 
 
Pomáz Körül-belülTúra éve: 20132014.04.30 14:25:24

 Elkészült beszámolóm itt olvasható.


sumanachen.wordpress.com

 
 
Budai tájakonTúra éve: 20132014.04.30 14:24:21

sumanachen.wordpress.com - Olvasható már a beszámoló itt.

 
 
Pilisi SzirtekTúra éve: 20132014.04.30 14:23:03

 Túrabeszámoló itt olvasható.

 
 
Szurdok / ÚtvonalkövetőTúra éve: 20132014.04.30 14:22:10

 A túráról beszámoló és képek ide kattintva érhetõek el.


 

 
 
Buda BarlangjaTúra éve: 20132014.02.18 12:28:11

 Beszámoló a túráról itt olvasható


 

 
 
Honvéd emlék- és teljesítménytúraTúra éve: 20132014.02.18 12:26:58

 Honvéd 50 Túra beszámolója itt olvasható


 

 
 
SárgaTúra éve: 20132014.02.18 12:25:45

 Életem elsõ teljesítménytúrája volt, a hozzá kapcsolódó beszámoló és emlékek: itt


 

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár