Túrabeszámolók
|
|
Vasas Maraton 25 km
Már 5 hónapja nem tudtam az új munkahelyem miatt túrázni menni. Ez meg is látszott a hangulatomon egy ideje, de 45 évesen új helyen kezdeni nem gyerekjáték, lefárasztott minden hétvégére. Ha meg mentem volna, hol egy vihar jött közbe, hol egy kis betegség valamelyik gyereknél, hol csak egyszerûen nem volt kedvem kimozdulni.
Most úgy döntöttem, szakitok rossz hozzáállásommal és nekiindulok.
Ervin kollegám elhatározta, velem tart, ezért kiugrottam érte kocsival Rákosborzasztóra és irány Pomáz.
6 10-re értünk oda, beneveztünk, beszélgettünk a rendezõkkel, majd az éjjel-nappaliban bevásároltunk reggelinek valót, és elindultunk.
6 30 lehetett majdnem, mikor észrevettük, hogy 6 óra öttel inditottak minket, ami azt jelentette, hogy lazán húsz perc minuszba keveredtünk egy könnyed, léha mozdulattal.
Nem, baj, ez még behozható, gondoltuk.
Irány Kõ-hegy, ezt a szakaszt bejártam párszor, emlékszem, mikor 3 éve elõször mentem erre, az az erõsebb emelkedõ több, mint húsz percig tartott...
Most gyakorlatilag megállás nélkül sikerült feljutni a túristaházhoz.
Ervin barátom hosszú lábaival, futó alkatával könnyedén sétálgatott 100 kilóm elõtt-mellett, még csak meg sem izzadt...
Kicsit izetlen, de a jószándéktól mégis izletes tea elfogyasztása után lendületbõl érkeztünk meg a Vasas-szakadékhoz, úgy, hogy sikerült eddigre kb. ledolgozni a hátrányunkat és volt esély szintidõn belül teljesiteni.
Aztán jött a hirhedt bakancsmarasztaló emelkedõ Lajosforrás felé, ez egy kicsit lelassitott engem és nagyon leamortizálta Ervin barátom felelõtlenül magára vett tornacipõjét.
Lajosforrásnál pecsét, majd le a Dömörkapu felé a lejtõn. Na, ez megfogott. Ervin a gólyalábaival könnyedén lépett át minden akadályt, de nekem egy átlépésnél meghúzódott a bal combom. Ez kitolt velem, mert mire leértünk a mûútra, addigra apró görcsök figyelmeztettek, hogy valami nem stimmel.
A mûúton igyekeztem kimélni a lábam, de ez csak arra volt jó, hogy a derekam fájduljon meg, hátizsákomból kiugrott a jó öreg lumbágó, és belekapaszkodott a derekamba.
Na, innen kinszenvedés volt minden méter...
Király-kúttól felfelé már csak vonszoltam magam, Ervin közben útkeresés cimen kisebb vágtákkal szórakoztatta magát. Nem mintha nem lett volna egyértelmû az útvonal, de õ azért lelkesen futkosott le-föl, szerintem csak azért, hogy õ is elmondhassa magáról, hû, de megizzadtam!
Azért felértünk Dobogókõre, még ha nem is teljesen szintidõre, de ez a túra volt az, ahol nagyon meg kellett küzdenem magammal és nem a túra nehézsége okozott gondot, mert a vonalvezetése, útvonala semmiképp sem nevezhetõ nehéznek, maximum erõsen közepesnek. Most jött ki a több hónapos kihagyás, a bemelegités hiánya, az infarktusokból visszamaradt kapacitáshiány.
Azért mégis csodálatos emlék marad ez nekem, már csak azért is, mert Ervin barátom barátnõje és családja is kedvet kapott a teljesitménytúrázáshoz, úgyhogy együtt megyünk egy hosszabb túrára.
Csak azt tudnám, mit mesélhetett nekik, hogy velem akarnak jönni... |
| | | | |
|
Budai Trapp
Hiába fenyegetett az idõjárás mindenfélével, úgy gondoltam, rendesen felöltözve nagy baj nem érhet.
Póló, két pulcsi, télikabát.
Barátom kivitt a rajtig, onnan 7 30-kor indultam, megvárva a szabályos indulási idõpontot.
Az elsõ ellenõrzõ pontig nagyon jó tempót tudtam menni, magam is meglepõdtem milyen jól bírtam, bár éreztem, hogy meg lesz még ennek a böjtje...
9 16-kor bélyegeztem, ez majdnem hat körüli tempó, kifejezetten büszke voltam magamra.
A Nagyszénás tetején nem bírtam ki, hogy a 100 kilómat is megmozgató szél ellenére ne nézelõdjek egy kicsit, aztán irány lefelé.
A pirosnál bedõltem egy futónak, nem az itinert néztem, ösztönbõl jobbra fordultam, de a srác rám kiabált, hogy rossz felé megyek. Mentem balra utána, mikor kb. 500 méter múlva rájött, hogy benéztük, és vissza kellett mennünk.
Nagykovácsiban bementem a közértbe energiaitalért megy egy kis sósért, ahol a pénztárnál egy nyugdíjas nénike kereken négy perc ötven másodperc alatt kotorta elõ a 736 forintot fizetésnél, majd jó két percen keresztül ecsetelte, hogy hogy sietnek ezek a hátizsákos fiatalok, nem tudnak várni semmire.
Magam 45 éves vagyok, nem túl fiatal, de én is sietnék! - mondtam mosolyogva a néninek, hogy aztán robogjak tovább a Vöröspocsolyás hát felé.
Kereken 11 órakor voltam a ponton, ez, figyelembe véve a hátráltató tényezõket is, nekem nagyon jó idõ.
Noha többen levágták a Fekete-fej felé menõ kerülõt a piroson, én inkább nem tettem, korábban már jártam erre a gyerekekkel, tudtam merre megy az út.
Az emelkedõ itt már kivett belõlem, vigyáznom kellett a pulzusomra. A kardiológusom megõrülne, ha megtudná, hogy 120-as pulzusnál nem fekszem ágyba, ahogy õ szeretné...
A ponton 11 54-kor bélyegzés, majd elõ a szendvics, kis csoki, sok pia és húzás tovább.
Bevallom, innentõl doppingoltam.
Ugyanis a gatyám alá vettem jégeralsót. Mivel sokat ittam, pisilnem kellett. De a jéger olyan szoros volt, meg a sliccek annyira máshol voltak a három gatyán, hogy hiába álltam meg, az aktussal technikai okok miatt várnom kellett. Úgyhogy megindultam elõre, hogy olyan helyre érjek, ahol nyugodtan letolhatom a ruhámat az áhított megkönnyebbülés eléréséhez.
A 4. ellenõrzõ pontig erre esélyem sem volt. 12 46-kor bélyegeztem, kicsit lassultam, kezdtem érezni az emelkedõket.
Hûvösvölgynél már nem volt gondom a vizelésre, annyira leiizadtam, hogy a télikabát külsõ zsebébe tett itiner úgy elázott, hogy alig lehetett lebélyegezni a 4-es pontnál.
Irány a sárga, ezt a szakaszt sokszor megtettem már, ez a szerencsém. A Határ-nyeregnél egy népesebb csoport gond nélkül elmegy a reptér irányába. Jóindulatúan szólok, hogy a sárga felfelé visz, mire a kultúrált Nem mindegy neked, ez is odavisz! felelet érkezett.
Bevallom, meglepett, túrázós körökben a legnagyobb tisztelettel és udvariassággal találkoztam eddig, remélem nem lesz általános ez a viselkedés...
A csúcson aztán újra heves szél fogad, szinte csak vánszorgok felfelé, utolsó energiacseppemmel érek fel.
Egy csinos lány meg is kérdezte, jól vagyok-e, mire azt feleltem, amíg észreveszem milyen csinos, nagy baj nem lehet.
Gyorsan ott is hagyott...
Virágos-nyeregre 14 33-kor értem be, bizony ez már nagyon gyengére sikerült. Többet vártam magamtól.
Onnan, ha hiszitek, ha nem, tizenhét perc alatt vánszorogtam el a célig, ahol fel kellett hívni egy ismerõsöm, jöjjön értem, mert ha tovább kell mennem, olyan tüdõgyulladást kapok, mint a sicc!
Amíg vártam, befaltam mindent, amit a kezembe nyomtak. Aztán be a kocsiba, irány haza, fürdõ, kis alvás.
Összességében 7 óra 20 perc alatt tettem meg a túrát.
Elõtte gond nélkül kiegyeztem volna ezzel az idõvel, utólag maradt bennem hiányérzet.
De egyet el kell ismernem.
Nem a szervezõkön, nem a tájon múlott a dolog, sokkal inkább azon, hogy többet gondoltam magamról, mint amit bírok.
Még mindig fogynom kell....
Nem az elsõ túrám volt életemben, de a tartós iramhoz többet kell erõsödnöm, ennek a felmérésére is tökéletes volt ez a naap.
nemethlaci
ui.: ha hóban kellett volna megtenni, a farkasok játszhattak volna a csontjaimmal tavaszig...
|
| | | | |
|
| Margita | Túra éve: 2008 | 2008.02.19 16:50:22 |
|
Margita 20
Kicsit megcsúsztunk az érkezéssel. Legjobb szándékkal sem tudtunk elindulni 8 50 elõtt, pedig igyekeztünk. Olyan sok induló volt, hogy legalább húsz perc volt mire sorra kerültem Bálint fiammal és Frodó kutyámmal.
Hárman neveztünk, igen, a kutya is, és igyekeztünk rendes tempót diktálva eljutni az 1. ellenõrzõ pontig. Ebben jelentõsen akadályozott a jószág, mert az út mellett pórázon kellett vezetni, ez nem tett jót a gyorsaságunknak, már csak az illatok alapos tanulmányozása végett sem.
Ehhez jött az a sok csúnya futó bácsi meg néni, akiktõl mindig le kellett húzódni, persze, gondosan odafigyelve, hogy keresztben legyen az úton a póráz.
Baj nélkül elértük az 1. pontot.
A babati templomrom felé már szabadon rohangált a kutya, gyalogolt a fiam és sántikáltam én. Egy rossz mozdulat elég volt, hogy jó két kilométeren keresztül ne okozzon nagy örömöt a gyaloglás.
A lovakat érdeklõdéssel szemléltük, fotóztuk, aztán irány tovább Domonyvölgy felé.
Ott családias hangulatban eltöltöttünk egy kis idõt, pihizgettünk, eszegettünk, Frodó megszaglászta az összes többi résztvevõt, bár, becsületére legyen mondva, nem kunyerált senkitõl.
A visszaút gyorsan eltelt, a gödöllõi házak közt unalmas volt a beton, ez sajnos az egész túrára jellemzõ volt, összességében túl sok a flaszter a huszason.
Visszaérve ellátás kiváló, ajándékok Frodó részére is kikészítve, 6 óra 25 perc alatt lesétáltuk, valóban kényelmesen ezévi elsõ túrénkat.
Nekem jól esett...
nemethlaci |
| | | | |
|
