Budai Kilátók Extra
Kíváncsi voltam, mit rejt magában ez a bûvös szó, hogy extra. Biztos, hogy nem a táv, hiszen az csupán egy kellemes 29km. Talán az a két pont (mondjuk inkább 3 a Tarnaival együtt), amit fakultatív módon lehet megközelíteni, egyéni tájékozódással. (Most már így utólag mondhatom, hogy ez lehet az indok)
Az egész úgy kezdõdött, hogy nem akartam ezen a hétvégén túrázni. Aztán péntek estefelé jött a telefon, hogy menjek már, mert olyan nincs, hogy itthon ülök ilyen szép napon. Így hát engedtem a csábításnak, meg ahogy már írtam, az extra sejtelmes hívogatásának.
Szerencsére Normafa viszonylag közel van, így nem igazán kellett korán kelni, csupán 6-kor. Egy 8 körüli találkozás volt megbeszélve a Moszkva téren, majd elindultunk fel a 21-es busszal. Szép számmal voltak már túrázók a korábbi járatokon is, meg azon is amivel mi mentünk. Elég nagy tömeg fogad a síház elõtt, de gyorsan megy a nevezés. Jó sokan vagyunk, már 400 fölött járunk. Bár az extrára mi vagyunk az 51 és 52-esek, és már nincs sok idõ a nevezésbõl hátra. Pontosan 9:00 kerül az indulási idõ mellé.
Itt (Normafánál) még ilyen hideg reggelen is egész sokan vannak. Kilátásban gyönyörködünk kicsit, bár most nem a legszebb arcát mutatja, elég párás az idõ. De legalább az erdõ egyre szebb õszi színekben pompázik. János - hegyre felkapaszkodunk a rövid de tömör emelkedõn, és hamarosan megkapjuk az elsõ pecsétet. A kilátóba most nem megyünk fel, nem is látnánk olyan sokat, meg még szinte sorban is kell állni. Inkább folytatjuk tovább, mert még elég hideg van. Gyorsan leereszkedünk Szépjuhásznéig. Itt sokan levágják a kanyarokat. Sajnos a P jelzésnek az eredeti nyomvonalát elég kevesen követik. Az autósok kedvesen átengednek bennünket az úton, majd egy szép kis emelkedõ után elérünk a Nagy - Hárs - hegy tetejére. Itt is csak a pecsételésig maradunk (Szép színváltós pecsétet kapunk. A késõbbiekben sem lehet panaszkodni a pecsétek színére. A nyolc pecsét legalább 9 féle színt tartalmaz), és robogunk lefelé, majd felfelé a Kis - Hárs - hegyre. Kicsit olyan mint egy hullámvasút. Jó rég voltam már itt, de emlékszem, hogy a kilátó akkor is már elég ramaty állapotban volt. Csodálkoztam is, hogy még így bírja ennyi év után. Egy kis ládakeresés után nemsokára rátérünk a Hárshegyi körútra, majd a P jelzésre. Átkelünk a mûúton, és az erdõbe beérve hamarosan megkezdõdik az emelkedõ, fel a Fekete - fejre. Itt a pontõrt egy zsírkréta testesíti meg. Satírozunk egyet, majd megyünk tovább. Elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahol kettéválik a két táv. Innentõl kezdve szabad az út. A lényeg, hogy a Budakeszi Vadasparkba jussunk el. Szerencsére másik két túrázó tudja az utat, és így könnyen odatalálunk. Ezelõtt olyan általános iskolás koromban járhattam a Vadasparkban. Kíváncsian vártam, bár nem töltöttünk el itt túlságosan hosszú idõt. Rengeteg ember, nyüzsi és állatok. Pecsét megszerzése után egy gyors körülnézés a kilátóban. Hát nem annyira csábító a látvány. Ezután kicsit bóklászunk, mert nem igen találjuk a helyes irányt a kifelé. Majd a pénztáros eligazít bennünket, és folytatjuk utunkat a katonasírok felé. Úgy döntünk, hogy nem cicózunk, hanem toronyiránt megyünk. Bízunk benne, hogy nem lesz semmilyen nagyobb akadály útközben. Az elején egész kellemes, kis kitaposott ösvényen haladunk, majd elérünk egy kerítéshez, amin át kéne jutni. Találunk egy létrát, ami enyhén szólva sincs jó állapotban. De nincs más választás, át kell rajta menni. Kicsit küszködve de sikerül. Most már vadcsapásokon megyünk tovább, néhol meg csak simán az erdõ érintetlen aljnövényzetei között. Ha már átmentünk a kerítésen, és bekerültünk a belsejébe, az azt jelenti, hogy rövidesen ki is kell belõle mászni. Viszont itt már létra sincs. A lehetséges megoldás pusztán egy, mászás. Szerencsére a keríts elég masszív, így könnyen átjutunk rajta. Ezután egy egész csapat muflonnal találkozunk az erdõben, bár õk hamarabb vesznek észre minket. És mi már csak arra figyelünk fel, hogy futnak. Majd egy villanypásztoron is át kell menni (2*). Még jó, hogy nincs benne áram, bár akkor is csak csípne. Innen úgy döntünk, hogy elég volt a dzsungelharcból, és már normális úton folytatjuk tovább. Hamarosan feltûnik a három ismeretlen katona sírja, és nem sokkal mellette a pontõrök. Kapunk egy kis pecsétet, majd útbaigazítást a következõ pontig (Tarnai pihenõ). Ugyanis itt is csak a pont adott, és az oda vezetõ út teljesen szabadon választott. Azt tanácsolják, hogy ne a sziklafal felé induljunk el (pedig az a legrövidebb), mert az veszélyes. Bár hozzáteszik, hogy már mentek arra elõttünk. Elején úgy döntünk, hogy akkor teszünk egy kis kitérõt, és "normális" úton megyünk a Tarnai pihenõig. A terv mégis változik, kicsit elbizonytalanodunk, és inkább a sziklafalat vesszük célba. Az ereszkedést szerencsére túléltük, bár Sanyi vágódik egyet. De azért néha voltak benne igen csak érdekes pillanatok. Viszont így a völgy túlsó oldalán vissza is kellett mászni. Nem volt valami könnyû emelkedõ, de felértünk a tetejére. Innen ismét kitaposott úton folytattuk utunkat. Nemsokára a pihenõnél találtuk magunkat. A kilátás legalább olyan szép, mint mindig. Jó sok ember pihen a pontõrök körül, de mi itt sem állunk meg, hanem megyünk tovább. Egy kicsit visszafelé, majd a Nagy Kopasz felé veszsük az irányt. Érdekes módon itt meglepõen sokan "keresték az új három forintost az erdõben". Régrõl még rémlik, hogy már jártam itt a Kopaszon, de akkor még nem volt kilátó, és a kilátásban sem lehetett gyönyörködni, mert takartak a bokrok. Szerencsére ez ma már nem gond. Egy csodálatos kilátót építettek ide. Pontõrök fent pihennek valahol közép tájt, úgyhogy fel kell menni. Bár amúgy sem hagytuk volna ki ezt a látványt. Távolban még a Mátra is elõbukkan. Innen már tényleg csak egy nagyon kis kellemes leereszkedés vár Nagykovácsiig. Nem tudom miért, de az van bennem, hogy van még egy 10 km. Csodálkoznak is a pontõrök, hogy még 2 órát számolok a célig. Majd közlik, hogy már csak 4 km van hátra. Úgy látszik ügyes voltam : ). Ez viszonylag hamar eltelik. Az elején nagyon szép erdõben haladunk, majd kiérve a tisztásra feltûnnek a házak is. Már tényleg nincs messze. Egy szûk 15 perc, és bent a célban. Az idõ 15:00 kereken. Jó páran pihennek már itt, de folyamatosan érkeznek az újak is.
Megkapom az oklevelet, ami elég fura alakú. Legalább is eltér az eddigiektõl. Se nem írólap, se nem A4-es méretû. Valahogy a kettõ között, de viszont nagyon szép. És a kitûzõ helyett egy bögrét kapunk a túra nevével ellátva. Ez is nagyon szép kis darab.
Illetve még kaptunk leves is, amit inkább lecseréltem egy sörre. Kis pihenés után berobogtunk a busszal Budapestre.
Egy nagyon kis kellemes túra volt. Egy negatívumot tudnék csak említeni, az pedig az itiner. Számomra elég átláthatatlan volt sokszor. Tényleg nem vesz ki az emberbõl sokat. Szinte bárki végig tud menni rajta. Az extrában a nehézséget talán csak a tájékozódás jelentette azokon a helyeken, ahol nem volt kijelölt út, de hát ezért volt extra :)Ami viszont nagyon élvezetesség tette a túrát.
Köszönet a rendezõknek érte, és grat mindenkinek, aki végigment valamelyik távon!
|
