Túrabeszámolók


Börzsönyi vulkántúra

moiwaTúra éve: 20072007.12.17 17:13:59
Börzsönyi Vulkántúra

Már napokkal a túra elõtt elkezdtem fejben elõkészülni a szombatra. Nézegettem, hogy mit is várhatunk az égiektõl. Kicsit elgondolkoztatott, hogy pont a túra napjára ígértek havazást, de ha az ember ugye már rég tudja, hogy a kedvenc hegységében egy nagyon eltalált útvonalon túrát rendeznek, akkor feltétlenül ott a helye.

A reggeli vonatról Kismaroson leszállva kirajzolódik egy boly, akik egyfelé tartanak. A királyréti buszra is hosszabb idõt vesz igénybe a felszállás, mint amit a sofõr általában megszokott. Hideg van, tiszta az égbolt, szép nap elé nézünk!

A rajt az Oktatóközpont elõtt, mivel kora reggel még nem lehet bemenni az épületbe. A kis sorállás ellenére mindenki türelmes, és van bõven ismerõs, akikkel el lehet ütni azt a néhány percet. Tanúja lehetek annak is, ahogy két túrázó kideríti egymásról, hogy valójában rokonok…

Fél nyolckor elrajtolunk H. Misivel, és csak szépen, nagyon kényelmesen megyünk. A Taxi-nyiladék „kifutópályája” és enyhe emelkedõje csábítana egy erõteljesebb tempóra, de nem engedek a kísértésnek. Kell még az erõt késõbbre is tartalékolni. Vissza-visszanézünk a királyréti Várhegy irányába, ahogy megy fel szépen lassan a Nap, pompás látványt adva ebben a tiszta idõben.

Hó itt még gyakorlatilag nincs, sõt késõbb a Cseresznyefa-parkolónál is csak mutatóban. A Vasfazék-völgyben még kellemes emelkedõvel érjük el a Kárpát-hidat. Nagyon jó ötlet volt ide tenni a pontot, illetve az, hogy minden évben valamennyit módosulnak az ellenõrzõpontok helyei. Így aztán nem lehet megszokásból menni az úton. Apropó megszokás: hihetetlen hogy tavaly ilyenkor még kifejezetten tavaszi idõt élvezhettünk, most pedig kemény hideget rendeltek számunkra az égiek!

A Kárpát-hídon átkelve nekikezdünk a szinteknek. A talaj fagyott, helyenként csúszik is, sok esetben nem lehet biztosra menni, hogy az avar rejt-e valamit maga alatt. Menet közben Misi pedzegeti, hogy bizonyára átment pluszba a hõmérséklet, hiszen helyenként tócsákon gázolunk át. Kiderül, hogy messze nincs itt plusz, csak ideiglenes patakok folynak keresztbe-kasul az úton. Egyik-másik patak szép hozammal csörgedezik.

Mikor a K négyzet jelzésen bedurvul az emelkedés és keresztezzük a szélesebb utakat, egyiket a másik után, érezni, hogy nincs messze Nagy-Hideg-hegy. Az egyik ilyen keresztezésnél valami fantaszikusan süti meg a Nap az úton lévõ hóleplet! A felvonó aljától a az Éneklõ úton kihagyjuk az éneklést, szépen komótosan felszuszogunk a turistaházig. Itt RitaB fogad üdvözölve, valamint az éppen itt pihenõ ELTÉ-s csapat Petamival kiegészülve. Nem idõzünk sokáig, még nagyon az elején vagyunk, ráadásul olyan szép az idõ, élvezzünk belõle minél többet!

Útvonalkövetés helyett most „nagypistázunk” és Misivel felmegyünk a Nagy-Hideg-hegy csúcsára, ahonnan káprázatos panoráma fogad. A Visegrádi-hegység havas csúcsai, a napsütötte Duna szalagja.. Visszatérve a P sávra, a Rakodóig való ereszkedéskor nyilvánvalóvá válik, hogy itt ma a lejtõk is izzadságosak lesznek… már ha az a cél, hogy két lábon tegyük meg az utat.

A Csóványosig tartó gerincút egyszerre nosztalgikus és felemelõ. Az itteni bükkösökben süvítõ szél hangja mindig részét képezi ennek az útnak, oly ritka a szélcsend (talán az idei Teleki 50 volt a kivétel). A Haramia-lyuk elõtt balról egy kövekbõl kirakott emléket nézünk meg közelebbrõl, egy fiatalon elhunyt tanárembernek állították, legalábbis ezt mondta nekünk egy éppen akkor elhaladó résztvevõ. A kilátás a nyugati gerincre pazar, szemezünk is a látvánnyal. Pár órával késõbb fordított felállásban megismétlõdik az „átkukucskálás”.

Csóványoson ep., most kihagyom a kilátót, Misi felmegy. Eközben észreveszem, hogy szépen rendbe hozták az útjelzõ táblát. Grobáék Gudlukinggal elviharzanak közben, és tzh-ékkal is összefutunk. A Magosfáig tartó úton megérezzük, hogy a hegy északi oldalára kerültünk: kegyetlen hideg lett hirtelenjében. A síkesztyû alatt is fáznak az ujjaim. Magosfáról Esztergályos fele menet idõnként ki-kitekintgetünk jobbra, ahol is szépen tisztán látszanak szlovák hegyek. Elfutnak közben csapatostul a futók, Csanyának és Jaatnak dobok egy „hellót”.

Nem csal az emlékezetem, és még két kisebb huplit küzdünk le, mielõtt jön a lekanyarodás balra a Fekete-völgyhöz. A Godóvár elõtt egy részben kopár hegyoldalról balra kitekintve fantasztikus kilátásban gyönyörködünk, szemben a Kövirózsás áll és vár, hogy meghódítsuk. Godóvár után pedig az amúgy is meredek és görgeteges lejtõ most a lefagyás miatt különösen lassításra kényszerít. Magas termetem miatt nem is erõltetek semmilyen tempót, érjünk csak le egy darabban… ez a jelszó. Misinek itt sokat segít a síbot.

A Fekete-völgy elõtti leágazó már annyira nem veszélyes, szépen leballagunk a panzióhoz. Elõtte azonban még vár ránk egy patakátkelés. A kövek helyett inkább a közelben lévõ fán próbálunk szerencsét, és a Cuha-patakon edzõdött emberfiának ez nem is jelent megoldhatatlan feladatot. Az ellenõrzõponton olahtamas pecsétel, bent a házban felesége valamint Vagdalthúsék kenik a kenyereket. Jól esik a meleg tea. Nagyon jó piknikhangulat uralkodik, sok-sok ismerõs, felsorolni nem is tudnék mindenkit. Itt ér utól bennünket C. Béla, aki útitársunk lesz csaknem végig.

Nem idõzünk túl sokat, irány fel a nyugati gerincre. Igazából az eleje annyira nem is kellemetlenül meredek, viszont alamuszi módon folyamatosan emelkedik. Tudván, hogy a durvább rész majd a hullámvasutazáskor jön, megint visszafogunk a tempóból. Jancsi-hegytõl sok-sok kényszerpihenõt tartunk, mert muszáj kitekinteni a Csóványos felé. Tiszta az idõ továbbra is, kattognak is rendesen a fényképezõgépek.

Feltûnt, hogy Béla a házból való kijövetel után eltûnt. A Jancsi-hegy elõtt nem sokkal balról csörtetésre leszek figyelmes. Béla az, és nevetve konstatálja, hogy semmi elõnyre nem tett szert az útvonalkövetõkkel szemben. Õ gyakorlatilag irányban jött fel a roppant meredeken. Hollókõn Misi beírja a nevünket a Csúcskönyvbe, miközben csak ámulunk a szép kilátás láttán. Kövirózsás elõtt jobbra az andezites köveket úgy lepte be a vékony hóréteg, mintha valaki odafestette volna!

A nyugati gerinc trükkös, ugyanis messze nincs olyan magas, mint a fõgerinc, viszont minden egyes csúcsot külön meg kell mászni. Jancsi-hegytõl egészen Salgóvárig. Közben ugye technikás is a keskeny ösvény, köveken fel-le. Tavaly a Vár-alatti tisztástól nagyon nem akaródzott felmenni a Salgóvárba. Idén a józan ész diktál, úgy megyek, ahogyan a lábamnak jó. Megállás nélkül fenn vagyunk, odafent Egonék várnak bélyegzéssel. Menetközben beérjük Dömét is, láthatóan nem esik neki túl jól ez az emelkedõ.

Megjegyzem társaimnak, hogy buliból felmehetnénk a Vár-bükkre is, ha már itt vagyunk, de nem nyeri el tetszésüket az ötlet. Innét komoly emelkedõ már nincsen, folyamatosan lehet menni és beszélgetni. A megfagyott pocsolyára írt, Dömének szánt üzenetet is észrevettem útközben. Grobáék közben hol elénk, hol mögénk kerülnek, a Magyar-hegy utáni lejtõt velük kiegészülve tesszük meg. Elbeszélgettük az idõt, és teljesen váratlanul meg is érkezünk a Magyar-völgyi ep-hez. Ezúttal semmi sör, semmi zene, hanem csoki és tea a szolgáltatás. Itt érjük be Bubut, gethét és L. Bélát.

Rövid megállás után megyünk szépen tovább az ezúttal fagyott magyar-völgyi szekérúton. Bezzeg az idei LeFaGySz-on elég érdekes volt ugyanitt a hatalmas sárban… Most inkább az a nehéz, hogy az erdészeti jármûvek által kivájt út úgy fagyott meg, ahogyan volt, és extra szolgáltatásként talpmasszírozás járt. Különösebb esemény nélkül telt el az út Bányapusztáig, elhaladva a Hevér-delelõ mellett. A Katalin-forrásnál Béla kijelenti, hogy õ nem UKK-os, úgyhogy õ inkább egy általa jól ismert alternatív úton közelíti meg Nagy-Hideg-hegyet.

Bányapusztáról jön a rövid és keskeny út, ami többnyire sáros szokott lenni, meglepetésként ér, hogy ez a rész is le van fagyva. Biztosak vagyunk benne, hogy akkor a P+ is fagyott lesz feljebb, tehát egy gonddal kevesebb. Az Aklok rétje után az emelkedõ elején beérjük a tatabányai elitcsapatot, és továbbra sem érzek különösebb fáradtságot. Beállok egy kellemesnek mondható tempóra, de ügyelve arra, hogy maradjon még a „tankban” a Hanák-rét utánra is.

Balról megjelennek a tipikus magas-börzsönyi bükkösök, elkezd süvíteni a szél: érezni, hogy nemsokára jön a „híres emelkedõ”. Az enyhe lejtõ végén egyértelmûvé válik, hogy elérkeztünk a mumushoz. Kiadom a feladatot magamnak: akármilyen tempóval is, legyen az „gyökkettõ”, fel kell jussak, megállás nélkül. Nem is tudom, hogy definiáljam azt a járást, amit ott alkalmaztam: csoszogós lépcsõjárás lehetne leginkább.. Misi közben meglépett, így nem is vettem észre, hogy a dózerútra érve nem balra, hanem jobbra kanyarodott.

A kedden vajonmerre és RitaB által kirakott útjelzõ papír eligazított a sunyi balos letérésre (tehát még megvolt, mikor arra jártam), és a széles dózerútra kiérve már tudtam, hogy csak pár perc és ismét üdvözölhetem RitaB-t a turistaházban. Furamód a dózerúton nem sikerült tempót váltani, nem engedte a lábam. Odabent nagy bulihangulat. Misi még sehol. Pár perc múlva beesik és nevetve mondja, hogy rossz útra tért tévedésbõl. Nemsokára Béla is megjelenik az alternatív útról.

Gondolkozom azon, hogy kicsit megpihenjünk, de inkább megyünk, mert még világos van. Fejlámpát azért már feltesszük, ne menet közben kelljen ezzel foglalkozni. A cél az, hogy lámpakapcsolás elõtt kint legyünk a Taxi-nyiladékon. Az Éneklõ út most már nagyon kijárt, lefelé pedig igen érdekes. Mindenki próbálja elkerülni az eltanyálást, roppant csúszós lett az út. Még 2 lejtõ vár ránk a Magas-Taxi turistaházig, hát egyiket sem kondenzgyík tempóval abszolváljuk.

A Magas-Taxnál ezúttal nem a rét végén sátorban, hanem a rét közepén az út mentén állva vár az ep.: a pontõrhölgyek mosolyogva ajánlkoznak fel egy fotó elkészítéséhez. A Grófi úton kicsit még szeles az idõ, de elkezd érezhetõen sötétedni. Kicsit rákapcsolok, mert nem szeretném az utolsó technikás szakaszt (röviddel a Taxi-nyiladékhoz való leérés elõtti rész) sötétben. Leérünk a „kifutópályához”, vagyis a „menekülési útvonalra”. Nagyon visz a lábam, nem is akaródzik lassítani. Már alig látni valamit, a lámpát még sem kapcsolom be.

Folyamatosan szemezek a királyréti Várheggyel, ami szépen lassan de közelebb jön. Lámpa bekapcs, majd kisvártatva mûutat érzek a lábam alatt. Pár pillanat és nocsak: itt a cél. Osziéktól kitûzõ és oklevél jár a kézfogás mellé, valamint az ottlévõ célbaérkezettek általi jó hangulat.

Az igazolófüzet egyszerû, tömör, lényegretörõ, a leírás elegendõ. Néhány apróság: talán egy szinttáblázat jól jöhetne egy ilyen szintes túrán, magyarán a köztes terepi pontokhoz hozzá lehetne rendelni a rész-szinteket is. A másik: a hosszmetszet X tengelye nem egészen a valós kilómétereket tükrözi. Igazából a túrán számomra közvetlenül sem a szinttáblázatra, sem a hosszmetszetre nem volt szükség, mert ismerem az útvonalat, de aki mondjuk elõször jön a túrára, talán segítség lehet ez a plusz információ.

Misi és Béla nem sokkal utánam befutott, majd Béla felajánlotta, hogy hazafuvaroz bennünket. A kocsiablakból láthattuk már csak, ahogy egy kiadós havazás veszi kezdetét. Szerencsére tévedett egy pár órát a meteorológia, jobb volt ez így most, tiszta idõben megcsinálni a túrát.

Nagyon köszönöm a rendezõknek a túrát, igen jól éreztem magam. Ritkán szoktam egy-egy rendezvényre visszajárni, a nagyon eltalált útvonala révén a Vulkántúra viszont fix programom lesz decemberenként!