Bükki források 50
Ezen a hétvégén elcsendesedésre, igazi természetközeli élményekre vágytam, ezért választottam a Bükköt. A hajnali Rákóczit beszéltük meg C. Bélával (nagy szerencse ez a Rákóczi korábbi indítása és IC-khez mérhetõ sebessége, mert így tömegközlekedve is elérhetõ a miskolci túrák többsége). Pesten még csak csepitel az esõ, késõbb már intenzívebben szemerkél.
Miskolcon leszállva versenyt futunk napijegyet venni, szerencsénkre pont indul egy busz Diósgyõr felé, mire megvan a jegyünk. A buszból követhetjük, ahogy a szemerkélésbõl intenzív áztató esõ kerekedik. Kedvünket nem szegi... A lillafüredi buszra már zuhogó esõben szállunk fel. A Majális-park után már a hamisítatlan bükki hangulatot látni a buszablakból, csak az esõ ne esne... Ahogy a rajthoz közeledünk gyalog, fel is szerelkezünk esõvédõ holmikkal.
A rajtidõ vége felé indulunk el, részemrõl 25-ös rajtszámmal. Esõben is gyönyörû látvány a Hámori-tó, majd a túra vége felé ismét megpillanthatjuk. Összesen 12 forrást kellett érintenünk, ezen kívül további 6 ellenõrzõpontot iktattak be. Tudtuk, hogy a szintemelkedés 2100 méter körüli lesz, és hogy a sárban mind a távot, mind a szintet többnek fogjuk érezni.
Az elsõ forrásig (Flóra-forrás) 2 jelzésváltás is volt, ráadásul mindenféle kanyarokkal tarkítva. Az esõ miatt azt találtuk ki, hogy mindig a következõ pontig megpróbáljuk memorizálni a leírást és a jelzéseket, hogy feleslegesen ne kelljen elõvenni se az igazolófüzetet, se a térképet. A Szeleta-tetõre való felkapaszkodás rögtön elég combos, helyenként csúszós. Kellõ alázattal és óvatossággal közlekedünk. A tetõrõl elénk táruló kilátás pompás, még így esõben is: alattunk Hámor és a Palotaszálló.
A Forrás-völgyben nyugatra fordulunk és lassanként elhaladunk rövidtávos csapatok mellett. Egy szép réten keresztül vezetett a zsákutcás P kör jelzés a Flóra-forráshoz, amihez mászni kellett egy keveset és elkerülni a piruettezést. Igazolófüzetet nejlonból elõ, zsírkrétával a rendezõk által kirakott kódot felírni, majd visszacsomagolni és tovább elõre!
Ismételt útvonalmemorizálás következik. Ezen a szakaszon csapódik hozzánk S. Gábor (egykori tájfutó), akivel innentõl végig együtt teljesítjük a túrát. Az esõ kegyetlenül rázendít, egy vízhatlan anyaggal fedett (!!) esõbeállóban néhány már ott pihenõ túrázó mellé beállunk, hátha lecsendesedik az esõ, de nem... Pár perc "ráhangolódás" után indulunk is tovább.
A Z sáv elhalad egy újabb forrás mellett, majd jön egy igen kellemetlen meredek, ami száraz idõben is gondot tudna okozni. Elõ kell venni a trükközéseket, ugyanis nemcsak a mások által kijárt út roppant csúszós, hanem az útról letérve az avar alatt is lehetett csúszós sár. Béla egy 10 pontos lábkicsúszós figurát mutat be.
A Z kör jelzés már egyenesen Andó-kúthoz vezet. Itt emberes pont vár minket az esõházban, ahol az aláíráson kívül csokit is kapunk. Innét visszakapaszkodunk a nyeregbe, ahonnan lejöttünk a forráshoz. A S sávon egyenletesen kapaszkodunk felfelé, idõnként keresztezve a Szentlélekre vezetõ mûutat. Ezen a szakaszon a sár jóval mérsékeltebb, lehet haladni. Magos-kõnél újabb kód felírása következik, na és persze egy néhány perces megállás, hogy kiélvezzük a nagyon szép panorámát, az esõtõl feléledt természetet, és a felszálló pára látványát.
Innentõl egy jó darabig ismerõs a terep, félig bealudva is odatalálunk Örvény-kõre. Az ismerõs rövid de velõs emelkedõ a P háromszögön, aztán a balkanyar után rövidesen a Jókai emlékmûhöz érünk (kód + zsírkréta). Errefelé futunk össze Tibettel és VadMalaccal, akikkel azon örömünkben osztozunk, hogy micsoda csend és gyönyörûség honol itt a Bükkben, amiért is megéri ide eljönni, akármelyik évszakban is.
Normális esetben kocogható lejtõ következne Mária-forrásig, de most a lejtõk talán veszélyesebbek, mint az emelkedõk. Csak lassan, méltósággal haladunk. A forrásnál, ami igen bõségesen ontja magából a vizet, természetesen újabb kódot írunk fel. A Barcika túra emlékeit felelevenítve közeledünk Csondró-völgyhöz. Az akkor befagyott patakvölgybõl most intenzíven dübörög a víz. Kicsit izgalmasan alakul a patakon való átkelések sorozata, de bepottyanás nélkül megússzuk.
Ismételten megcsodáljuk a völgy egyedi sziklaformációit, aztán hamarabb mint hinnénk, megérkezünk Ámor-forráshoz. Itt találkozunk V. Zolival, aki korábban azt ígérte, hogy egy egész csapattal jön a túrára, de végül ebben az idõben csak õ vállalkozott egyedül. A Csondró-völgy aljában a bükkösök továbbra is monumentálisak, az esõtõl fekete a kérgük és méregzöldek a leveleik. Hihetetlen látvány! Az esõ pedig lassan alábbhagy, átmegy csepegésbe.
Mályinkára megérkezvén kecskék legelésznek a réten, Béla pedig egy újabb hátast dob. A kocsmában ellenõrzõpont, erõgyûjtés gyanánt cukorkát kapunk. Rövid pihenõ után irány Dédesvár! Egyenletes tempóban haladunk, tudjuk, hogy a Vár-forrásig még többször is lefele kell mennünk, hogy aztán legyen honnan felfelé kapaszkodnunk. Béla észreveszi, hogy van Dédesvárra egy K rom jelzés is, igaz, hogy ha azt választanánk, kimaradna a Vár-forrás, ráadásul roppant meredek is.
Vár-forrásnál a szokásos kicsomagolás - kód felzsírkrétázás - becsomagolás szertartást tartjuk meg, majd gyökkettõvel felcammogunk a Kisvár melletti nyeregbe. Kisvár sziklái gyönyörû fehérek esõ után! Innét megint megtévesztõ a dolog, ugyanis a nyeregbõl még jócskán szintet kell vesztenünk, hogy a K rom leforduljon a Dédesvárhoz. Az egyszerre köves és rézsútos úton nagyon óvatosak próbálunk lenni. A sziklamászást sem nélkülözõ útvonalon érjük el a várromot. Innét ugyanott vissza, menetközben egy pompás kilátópont marasztal néhány pillanatra.
A szint felén már bõven túl vagyunk, a távnak viszont még nem, ennek ellenére komótosan haladunk felfelé a K rom jelzésen. A régi térképeken szereplõ jelzés folytatása még szerepel ugyan, mostanára azonban ezt megszüntették és Nyír-kõre már szalagozott út vezet. Az út vége meglehetõsen meredeken haladt felfelé. Ez a szakasz Dédesvártól a térkép szerint (és érzésünk szerint is) jóval több volt, mint a megadott 1,8 km. Az erdészháznál lelkes pontõrök fogadnak, lefotóznak bennünket (másutt is tették ugyanezt), valamint sütivel kínálnak. Rövid pihenõ után kimegyünk a csúcsra, ahonnan a Tátrát most nem, de az Érchegység vonulatait ki lehet venni.
Ezután jött egy újabb rövid meredek mászás a Farkasnyaki elágazásig, aholis átbuktunk a gerincen és folytattuk a forrásvadászatot: jelentõs szintvesztéssel érkeztünk meg a Meteor-forráshoz, ami az esõ miatt igen komolyan ontotta magából a vizet. Kódfelírást követõen a jelzéskombináció betanulása következett. Majdnem lementünk Ómassáig, azonban elõtte balra fordultunk a K+ jelzésre. Béla megemlékezett az onnét induló nagyon meredek Szuszogó nevû útról, amin most már nem vezet turistajelzés.
Egy kiadósabb szolgáltatás hiánya kezdte éreztetni hatását és érezhetõen belassultunk. Tetézte a dolgot, hogy menet közben elõbukkant a Nap is. Az igen mélyen kimosott vízmosásban haladtunk felfelé és rövidesen elértünk a Jubileumi-forrást. Szokásos koreográfia, de most már pár percre le is kellett ülnünk. Szerencsére az út innen egyáltalán nem volt meredek, kellemes murvás szekérúton jutottunk el a szentléleki romokhoz, majd onnan enyhe lejtéssel a Köpüs-forráshoz, ahol a pontõr aláírása mellé némi szõlõcukor is járt. Béla és Gábor is úgy gondolta, hogy itt az idõ a saját elemózsiát is elõvenni, mert nem érdemes megvárni az eléhezés pillanatát.
A S négyzeten haladva érkeztünk meg Garadnára. Menet közben már elkezdett szemerkélni az esõ, mertük remélni, hogy nem lesz már olyan intenzív esõben részünk, mint délelõtt. A kisvasút végállomása mellett egy esõbeállóban rendezkedett be a rendezõség, amely nagyon jó hangulatról is gondoskodott. Szörppel, zsíros- és lekváros kenyérrel kínáltak, amit örömmel elfogadtunk :-) Az esõ viszont kegyetlenül rákezdett. Távolból dörgés is hallatszott. Még lenyomtunk néhány kenyeret, az esõ viszont nem csillapodott. Tovább indultunk.
A mûúton a bánkúti elágazás után fordultunk balra, a Helyiipari-forrás felé. Az erdõ igen sötétbe burkolózott a viharfelhõk miatt, mi azonban kitartóan haladtunk. Pár perc múlva máris a forráshoz értünk (szokásos koreográfia). Mivel esett tovább és körülöttünk cikáztak a villámok, pihenõ nélkül vettük az irányt Csókás felé. Gyakorlatilag minden irányból villámlott, de egy kivételtõl eltekintve kellõen messze volt tõlünk, hogy nagyon félnünk kellett volna.
A mûutat már a távolból felfedeztük, és ki is jutottunk rá, de szalagot azt nem találtunk. Gábor emlékeire hagyatkozva jobbra fordultunk és egy éles jobbkanyarig mentünk rajta. Onnét már nem volt messze a csókási pont, ahol a jó szó mellé újabb csoki és persze aláírás is járt. Az esõ szerencsére alábbhagyott. Komoly szint innét már nem volt vissza, ráadásul egy gyakran járt rész következett. Régi emlékek felelevenítése közben haladtunk el a töbrök, valamint a Dante pokla mellett.
A Z jelzésen jobbra térve átbuktunk a gerincen, hogy aztán meredeken csússzunk lefelé a Lencsés-forrás felé. Részemrõl a csoszogás játszott, Béla viszont néha bevállalt egy "besietést", aminek nem mindig lett jó vége. A piruetteket néha képtelenek voltunk lepontozni :-) A forrásnál egy lubickoló szalamandra látványa is része volt a túra szolgáltatásainak. Innét már egy egyetlen forrás volt vissza, de odáig még le kellett jutni a mûúthoz.
A Z sáv helyenként kellõképpen veszélyes útvonalvezetéssel visz le a Hámori-tóhoz. Kicsit rézsútos, igaz, hogy nagyjából tapad. Jeges idõben be nem vállalnám, az biztos. A Hámori-tó gátján majdnem átbukik a víz, azért lazán átsétálunk rajta. A tóparton pecások élvezik az utolsó világos órákat. A tó körüli sétaúton haladunk egy pár percet, de csak azért, hogy majd alkalmasint a szalagozáson felkússzunk az Eszperantó-forráshoz.
A "felkúszás" a legjobb szó: az elõttünk járt sporttársak kellõképpen elõkészítették a terepet. Alternatív útvonal nincs, helyenként bizony négykézláb, mindenféle tereptárgyakba kapaszkodva tudunk csak felkapaszkodni. Megvan az utolsó kód, elvben innentõl örömtúra kellene hogy legyen a számunkra. Nade még ugyanazon a csúszós úton le is kell jussunk. Lépésrõl lépésre lecsoszogunk, szerencsére egyikünk sem zakózik, pedig itt nagyon könnyen lehetett volna.
A kisvasút síneit elérve felvetõdik az ötlet, hogy az utolsó 1 km-t a síneken tegyük meg, így fentrõl élvezhettük a viadukt élményét, illetve a "célegyenesben" még egy igazi kaland következett: a lillafüredi állomás elõtti alagút. Ilyen kései órán már semmilyen vonat sem volt várható, ezért bevállaltuk. Kerek 11 órás idõvel érkeztünk be a célba.
A célban az oklevél + kitûzõ mellé további zsíros/lekváros kenyerek + szörp vártak, valamint egy szakmai diszkusszió a túra tapasztalatairól. Felvetettük, hogy esetleg érdemes volna késõbbiekben Mályinkára is tenni egy etetõpontot, a garadnai etetés (41 km-nél) az 50-eseknek már túl késõn van.
A Bükkben nem csalódtam. Esõben talán még szebb a táj, még élénkebb a vegetáció. És mészkõhegységhez hûen olyan nagyon marasztaló sár nem is képzõdött. A felszíni néhány centis sár azért piruettezésre alkalmat adott, de nem vált a túra "mumusává". Sikerült új útvonalakat, forrásokat megismerni, kikapcsolódni a csendben, nyugalomban.
Köszönet a rendezõségnek a túráért!
Képek: http://fotoalbum.hungarotel.hu/moiwa/3106#2 |
