Lefagysz Mátra 57
(Mély hóba taposott keskeny ösvényen araszolok elõre. A lábam minduntalan kicsúszik a valamerre. Egyensúlyomat vesztem, és emiatt idõnként oldalt ugrok, bele a mély hóba. Pedig a két bot sokat segít. Távolról kuvik szól, már régóta ismétli ugyanazt. Szakadó hóesés vesz körül. A fejlámpa fényében úgy szikráznak a hópelyhek a szemem elõtt, mint a csillagszóró szikrái. Muzsla-gerinc, úgy este 8-9 óra tájékán… Álmodom vagy ébren vagyok? Mert elég valószínûtlen ez az egész… Hogyan is kezdõdött?)
Olyan izgalommal vártam ezt a túrát, mint a gyerekek a karácsonyt. Ugyanakkor féltem is kicsit tõle: mi lesz, ha esõbe, olvadásba, dagonyázásba fullad? Szorgalmasan olvasgattam Jaat mester beírásait, végigkövettem a térképen az útvonalat, hogy fejben meglegyen. A túra elõestéjén felhívott, hogy aznap (pénteken) közölték vele: a Káva-Fajzatpuszta-Havas területen vadászat lesz. Ezért nem lehet a hosszú táv (már kiszalagozott, kihelyezett kódokkal ellátott) útvonalán menni, új útvonalat kellett kitalálni, új igazolófüzeteket kellett nyomtatni. Mindezt annak ellenére, hogy az erdészettel már hónapokkal elõtte egyeztetve és engedélyeztetve volt az útvonal… El tudom képzelni elkeseredését, mit érezhetett, mint elsõbálas rendezõ.
Aztán eljött a szombat hajnal. A mobil ½ 3-kor ébreszt, egy óra múlva négyen ülünk autóba. Szerettem volna idõben, még 7 elõtt a rajtba érni. Mátrakeresztesen, az Óvár sörözõ elõtti parkolóban van még bõven hely. Ízlelgetem a levegõt, az idõt. Kellemesen csípõs hideg a reggel, sok hó van már lent is, és olvadásnak semmi nyoma! Ezt szeretem, mert bár a porhóban is nehéz menni, még mindig jobb, mint a latyak vagy a sár.
A rajtban a rendezõk és az indulók közt egyaránt sok ismerõssel találkozom. Elõnevezettként az 5-ös rajtszámot kaptam. Némi nekikészülõdés és beszélgetés után ¼ 8-kor nekivágok az Óvár mászásának. Ágasvárig még sok ember halad egymás után libasorban, utána aztán széthúzódik az indulók kígyója. A Csörgõ-szurdokba egy igen meredek leszakadáson kell lejutni. Mindenki kapaszkodik, amibe csak bír. Lent a patak nagy része befagyva, a szurdokba a nap sem tud besütni. Kidõlt fákon kell keresztülmászni. majd megkezdõdik a hosszú emelkedõ Fallóskút felé. Utolérem Kékdroidot, Kerek Repkényt és Gethe Lacit, egy darabig együtt megyünk, váltunk néhány szót. Szentkúton végigbaktatok a kihalt bazársoron, majd felírom a kihelyezett kódot, és irány Mátraszentimre.
Szánkókkal felszerelt, hótaposóban caplató gyerekek meg a szüleik mellett hagyom el a falut, hogy leereszkedjek a Narád patak völgyébe, a következõ ponthoz. Az elveszített szintet persze vissza is kell mászni Mátraszentistvánig. Itt a sípályán népes tömeg, mûködnek a sífelvonók, és mivel az út éppen középen keresztezi a sípályát, kerülõ szalagozáson kell kolbászolni a sípálya körül. A falut a temetõnél elhagyva egykettõre Vörös-kõre érek. Viszont az ezt követõ szakasz irdatlan hosszúnak tûnik! A S+ jelzés elõbb nagy kacskaringókat ír le a fák közt, majd a sárga sávon egy hosszú egyenes emelkedõ következik. Egyedül baktatok az úton, és hiába a keskeny letaposott ösvény, az egyre vastagodó hóban minden lépésért meg kell küzdeni. Egy helyen megszûnnek a nyomok, hirtelen irányváltással meredeken felfelé vezetnek. Felnézek, és meglátom a meredek hegyoldal közepe táján a fára kihelyezett A4-es papírt a kóddal. Ó, hogy az a… Igencsak megizzadok, mire felérek a kék-piros sávra. Galyatetõn kirándulók csapatai, az északi sípályán szánkóverseny gyerekeknek. A kilátó tövében számítok mozgó pontra, de tévedek. A büfében Vándorköszörûs és Lutak hív az asztalukhoz. Iszom egy forralt bort, ami érzem, hogy azonnal vérré válik bennem. Megtoldom egy kávéval – ennyi jótól már akár sprintelhetnék is. Vándorköszörûs megkínál egy rúd szárított gyümölccsel, ami nagyon ízlik.
Galyatetõrõl egyszerre indulok Lutakkal, aki igencsak szaporázza a lépést. Az Õszi Mátráról ismert úton lezúgunk a lejtõn. Egy helyen „beszélõ mozgó pont” szólít meg, aki nem más, mint az egy helyben vacogó Tibet. Colával kínál minket, amit el is fogadunk, nagyon jólesik. A sárga sáv keresztezi az országutat, majd az irtásos részen elénk tárul a Mátra téli panorámája. Az erdészeti úton utolér Bubu, majd a József Attila forrásnál Joeyline. Iszunk a forrásból, és én elõresietek, kihasználva a maradék lejtõt, mert utána megint mászás jön, ami nem az erõsségem. A P+ három hete már megjárt hosszú emelkedõje vezet föl az országútra. Jólesik végre szilárd úton menni, bár meglepõen erõs a gépjármû forgalom. Bagolyirtás után gyönyörû a kilátás, a Tót-hegyesével a közepén. Az országutat elhagyva nemsokára Kaszab-rétre érek. Innen kell felkapaszkodni a Tót- hegyese oldalába. Útközben azt latolgatom magamban, hogy vajon sikerül-e este 11-ig beérni? A zöld hsz elágazása után arra számítok, hogy még mennyit kell mászni felfelé a csúcsig, ehelyett egy kellemes lejtõ következik, majd a zöld négyzet egy letaposott szekérútra ér. Egy darabig együtt megyek Csóványossal és családjával, akikkel idáig is kerülgettük egymást. Az eredetileg tervezett 47 / 57-es elágazásnál nemcsak a kihelyezett kód vár, hanem eligazítást is kapunk a pontõrtõl. Egy széles, letaposott erdészeti út vezet tovább, amin jól lehet haladni, és sikerül behozni valamennyit a korábbi hótaposás során elveszett idõbõl.
A Hidegkúti nyeregben tûz mellett tanyázó pontõröket találok. Itt kell választani a rövidebb táv („már csak 6 km, vár a jó meleg és a szép lányok”) vagy a hosszú táv („16 km, sötétben és hidegben, kisértetekkel és Muzslával”) között. Nagy a csábítás, de az utóbbi mellett döntök – eredetileg is így terveztem. A turistaházban, ami párszáz méterre van, jó meleg fogad. Forró teát kapok, amit flakonba töltök, és elõkészítem a fejlámpámat, no meg a lelkemet.
Hárman indulunk Nagyparlag felé. Már sötétedik, de a hóban kitaposott ösvény még jól látható, könnyû követni. Nagyparlagon az elágazásban észre sem veszem a sátrat, amibõl egy hang szól ki: „mozgó pont”. (Mint utólag megtudtam: a hang Zsotyekhez tartozott). Ez kellemes meglepetés számomra, mert a sárga sávnak erre a szakaszára több idõt számítottam. Azután a zöld négyzeten haladva már bekapcsolom a lámpát. Elérjük a Z sáv ellenörzõpontját, ahol az út éles töréssel lekanyarodik a Zám patak völgyébe. Számos patakátkelés és létrás mászás teszi „élménydússá” az utat a patak mellett. Néhány meredek leszakadás az út szélén egészen nyaktörõnek tûnik a sötétben, és bújócskázni is lehet, ha a sapkát (fejlámpástól) nem kívánom otthagyni. De a hóba taposott ösvényt könnyû követni – hála az elõttem járóknak. János vára ott lehet, ahol az ösvény elhagyja a patakot és emelkedni kezd. Egyre több fára tekert fényvisszaverõ csíkkal találkozom, ami nagy biztonságot jelent, mert már egészen távolról is szinte világítanak. A zöldrõl való letérés is kiválóan van jelezve. Elõbb egy hosszú, lassan emelkedõ szekérúton haladunk társammal, aki a Hidegkúti th óta tart velem. Közben elkezd szállingózni a hó. Kis-Cser-kút elõtt azután elkezdõdik a kemény mászás a jó 30-40 cm-es hóban. A ponton utolérjük a Beugró Lány – Vaddino párost, akik épp akkor indulnak tovább. Már csak 900 m van a gerincigig, de szintben még 170 m, hómélységben pedig kb 40-50 cm. Felérve a gerincre arra számítok, hogy mindjárt itt a csúcs, de tévedtem, még jócskán kell menni addig.
A Muzsla csúcsán a sürû hóesésben pattogó tûz és kedves pontõrök fogadnak. Cukorkával és jó szóval kínálnak. Csak egy percre állunk meg, és már indulunk is lefelé. A meredekebb lejtõkön muszáj futni, belegázolva a jó félméteres hóba. A két bot igencsak hasznosnak bizonyul! A hóesés egyre sürûsödik. A fejlámpa fényében villódznak a hópelyhek a szemem elõtt. Hiába jártam már erre többször, igaz visszafelé, most mégis nagyon hosszúnak tûnik az Ólom-tetõ, Nyikom-nyereg és az azt követõ út. Már egészen hóembernek érzem magam, mikor az utolsó kanyar után átkelünk a patakon, és beérünk a célba. Még nincs ½ 10 sem, úgy látszik, sikerült a végén begyorsítani. A sörözõbe benyitva kellemes meleg és népes társaság fogad. Átveszem Jaat-tól a díjazást, RitaB-tõl veszek Bibliát, és Zsotyekkel is váltok néhány szót. A jelvény szerintem a legszebb, amit idáig kaptam: hatszögletû, világos kék alapon egy nagy fehér hópehely.
Köszönet a rendezésért, a sok belefektetett munkáért, az izgulásért, a bejárásért, a szalagozásért, az újranyomtatott itinerekért, a biztatásért. És köszönet a lebonyolításban segédkezõ társaknak is. A LeFaGySz rendezése jó kezekbe került. Nagyszerû túra volt!
|
