Örség 50 (hivatalosan 52,7 km)
2009.05.16.
Bazsival neveztünk be a túrára, korai kelés után 6 óra 20 perckor rajtoltunk az õriszentpéteri iskolából. Az idõ nagyon szép volt, a Nap sûtött, az ég kék volt, a madarak énekeltek. Az elsõ ellenõrzõ pontot hamar elértük, mely a XIII. sz-i templom mellett volt, a mûúton. Pecsételés után egy-két fényképet készítettünk a jól ismert templomocskáról és levettük a pulcsikat, mert a korai óra ellenére már melegnek éreztük az idõt. Õriszentpétert Keserûszer utolsó házainál hagytuk el a K jelen.
(Õriszentpéter: Elsõ írásos említése 1280-ból való. Lakói határõrzéssel foglalkoztak. Temploma a XIII. sz.-ban épült. A törökök többször portyáztak a környéken, de az itt élõket nem adóztatták meg. A XVII. sz.-ban a Batthyányiak kezére került a terület, akik az eddig szabad lakosságot megadóztatták. A Vasfüggõny lebontása óta a környéken rohamosan fejlõdik a turizmus. Lakosságszám: 1226 fõ.)
Útunk a Zala völgyében haladt észak-nyugat felé, gyönyörû rétek között. A pára szépen csillogot a fûszálakon, a mezei virágok különbözõ színekben pompáztak. Az egész táj nyugalmat árasztott, olyan volt, mintha visszamentünk volna az idõben. Irigylem az itt élõ embereket...A második ellenõrzõ pont egy erdészház közelében volt, pecsételés után menet közben megettünk két szendvicset, mert a gyomrunk már követelni kezdte a jussát és jelezni kezdett. Rövid idõ után elértük Szalafõ szélsõ házait és pár métert megtéve a fõúton, a falut már magunk mögött is hagytuk.
(Szalafõ: Elsõ írásos említése 1393-ból való. A település a honfoglalás után alakult ki, eleinte fejedelmi õrök, majd az államalapítás után királyi õrök lakták. Szalafõ és környéke a gyepürendszer fontos része volt. Szigetvár eleste után a törökök megjelentek az Õrségben is és adóztatták az itt élõket. A lakosság helyzete a kettõs adóztatás miatt nagyon súlyossá vált, ezért megtagadták az adó fizetését. A törökök ezért 1637-ben feldúlták a falut, 70 embert vittek el rabláncon, 5 lakost megöltek. Lakosságszám: 237 fõ.)
Továbbra is bitumenes úton haladtunk, egészen Pityerszerig. Pityerszeren egy általános iskolai osztálykirándulás emléke ötlött fel bennem, melyen annak idején itt jártunk és kissé elkenõdtem, hogy ez bizony elég régen volt. Merengésembõl a pontõrök kedves szava rázott fel. Pityerszert az S jelen hagytuk el, eleinte nyugatnak, majd dél felé, Szlovénia felé mentünk. A határt csak a fehér határkövek jelezték, azt igazolva, hogy változott a világ a nem is olyan régi múlthoz képest. Szlovéniában az elsõ ellenõrzõ pont az egykori határõr laktanya udvarán volt, mely jelenleg ifjúsági üdülõként szolgál. Kavicsos úton, továbbra is az S jelet követtük egészen a hodosi tó partjáig.
(Hodos - Õrihodos: Temploma a XIII. sz.-ban épült. A templom romjait a XIX. sz.-ban széthordták. A trianoni békeszerzõdésig Vas vármegyéhez tartozott, 1919-ben csatolták a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, 1929-tõl Jugoszláviához. 1991-tõl Szlovéniához tartozik. Lakosságszám: 250 fõ.)
A hodosi tótól turista jelzés nélküli úton mentünk, de a szervezõk minden elágazáshoz tettek jeleket, így folyamatosan lehetett haladni, eltévedni nem volt illõ. Segítségünkre volt még a színes, több lapos itiner is, melynek egyik oldala a szlovéniai szakaszt nagy részletességgel írta le. A tótól erdei út vezetett Dolenciig, magyarul Dolányig. Az ellenõrzõ pont a templom mellett volt, ahol a bélyegzõ mellé friss vízet is kaptunk. Ami Szlovéniában feltûnt számunkra, az az volt, hogy sehol nem láttunk gazt, a földek szépen voltak mûvelve, a fû mindenhol lenyírva, szemetet sehol nem lehet látni. A templom környéke is szépen gondozott. Véletlenül, ivás közben leléptem a kõrõl, az egyik pontõr ekkor kedvesen szólt, hogy ne lépjek a fûre, mert az ott lakók szólni fognak. Ekkor tudatosult bennem az, hogy csak ilyen mentalitással lehet a környezetünket széppé tenni. Lenne mit tanulnunk tõlük...
(Dolenci - Dolány: Elsõ írásos említése 1331-bõl való Sancto Nicolao de Hudusfeu néven. A község két faluból, Kisdolányból és Nagydolányból alakult ki. A Dolány nevet a XIX.sz.-ban kapta. A trianoni békeszerzõdés után hasonló sorsra jutott mint Õrihodos. Lakosságszám: 206 fõ.)
A templomtól egy réten kellet átvágnunk. Jótékony lelkek egy kb. fél méter széles csíkot kaszáltak a rét fûvébe, hogy megkönnyítsék a haladásunkat ill. azért, hogy nehogy az egész rétet összetapossuk. Leértünk egy patak partra, majd egy darabig a patak folyását követtük, míg egy kõhídig nem értünk. Átkeltûnk a hídon, majd mûúton emelkedtünk felfelé és csodáltuk a Vendvidék szépségeit. A domb tetejét elérve egy kis kápolna mellett frissítettünk, mert a Nap most már nagyon melegen tûzött. A kápolna után hamarosan elértük az országhatárt, melyet szintén csak a határkövek jelezték. Játszottunk egy kicsit, úgy mentünk, hogy egyik lábunk Magyarországon, a másik Szlovéniában volt. Egy darabig a határkövek mentén haladva végül észak felé fordult az út és most már újra Magyarországon találtuk magunkat. Az erdõben jól látható szalagozást követtünk, míg el nem értünk a Sûrû-erdei ellenörzõ pontig, ahol a P jelzés csatlakozott be. Aszalt gyümölcsökbõl lehetett választani, melyek tényleg nagyon finomak voltak. Innentõl a P jelet követtük hosszú kilométereken át, míg egyszer csak beértünk Farkasfára. Farkasfán a Tóka koccintóban volt az ellenõrzõ pont, ami egyben frissítõpontként is szolgált. A zsíros kenyér mellé üdítõjegyet kaptunk, melyet ott helyben lehetett beváltani, ezért mindketten kértünk egy-egy jó hideg Colát. A hideg ital nagyon jól esett, ültünk még egy kicsit és indultunk tovább.
(Farkasfa: Elsõ írásos említése 1350-bõl való Farkasfalua néven. A középkorban a szentgotthárdi ciszterci apátság birtoka volt. A falut a törökök 1664-ben felégették. 1983-tól Szentgotthárd részét képezi.)
Farkasfát egy aránylag meredek, de nem hosszú domb megmászása után hagytuk el. Eleinte erdõben mentünk, majd szebbnél szebb rétek mellett haladtunk el ill. vágtunk át rajtuk keleti irányba, míg el nem értük a Lugos-patak völgyét, melynek mentén Kondorfára érkeztünk. Az ellenõrzõ pont az italboltban lett elhelyezve, a pecsételést egy hideg ûdítõ elfogyasztása követte. Az italboltban többen voltak már a 30 kilométeres táv teljesítõi közül.
(Kondorfa: Elsõ irásos említése 1350-bõl való Gardunfalua néven. A középkorban a szentgotthárdi ciszterci apátság birtoka volt. 1540-ben már iskolával rendelkezett. 1664-ben a szentgotthárdi csata után a török pusztítás elõl sokan menekültek ide. Lakosságszám: 640 fõ.)
Az italbolttól a K jel mutatta az irányt számunkra, a falut a keleti végén hagytuk el. Továbbra is a Lugos-patak völgyében mendegéltünk, több, 30 kilométeres távot teljesítõ túrázóval találkoztunk. A réteket elhagyva erdõ következett, majd a Z jel becsatlakozásánál végleg elhagytuk a jó öreg K jelzést. Egy vadregényes, délnek tartó erdei szakasz következett, mígnem elértük a mûútat. A mûúton pár métert kellett megtennünk, majd az útról letérve, újra délnek fordulva egy hosszú, egyenes, kavicsos úton értünk Ispánk szélsõ házaihoz. Az ellenõrzõ pontot a harangláb közelében, egy kis parkban telepítették le.
(Ispánk: Elsõ írásos említése 1393-ból való Yspank néven. A települést ispánok lakták, akik az egész Õrséget érintõ közügyeket intézték. 1614-ben a törökök felégetik a falut. Lakosságszám: 115 fõ.)
A Z jelzést P-re váltottuk. Mikor elhagytuk a falut, az esõfelhõk gyûlekezni kezdtek. Elértünk a Bárkás-tóhoz, amit inkább Békás-tónak kellene hívni, mert békabrekegéstõl volt hangos a környék. Az esõháznál volt a cél elõtti utolsó ellenõrzõ pont. Megállás nélkül pecsételtettünk, mert jobbnak láttuk nem megállni, mert akkor lehet, hogy nem indultunk volna újra el, mindketten annyira fáradtnak éreztük már a lábainkat. Maradék erõnket összegyûjtve és annak tudatában, hogy a cél már közel van, a hátralévõ négy kilométert aránylag gyorsan megtettük. Az itinerünkre 16 óra 47 perces beérkezési idõt regisztráltak. Az iskolából kijõve, mikor a kocsiba beültünk, eleredt az esõ...
Összegzésül: A túra nagyon jól szervezett, látszik hogy profik rendezték. Az itiner több oldalas, színes, minden igényt kielégítõ, megtalálható benne többek között egy õrségi ismertetõ és a 2008. évi túra résztvevõinek névsora is. A bélyegzõ lenyomatok mûvészi értékûek. Az út mindvégig nagyon jól követhetõ, a turista jelzés nélküli szakaszokon is. A pontõrõk mindenhol készségesek és kedvesek voltak, az ellátás megfelelõ, hiányt nem szenvedtünk semmiben. A táj csodálatos, mindenkinek látnia kellene. Köszönjük a szervezést, az élményeket, nagyon jól éreztük magunkat. |
