Túrabeszámolók


Fejérkő/Szamárkő

stalkerTúra éve: 20092009.07.26 23:02:35
Fejérkõ 50 (hivatalosan 47 km)
2009.07.25.

Reggel egy kicsit elaludtunk, így a tervezett induláshoz képest csak 8 óra 10 perckor tudtunk Bazsival rajtolni a szántódi Közösségi Ház elõl. Az idõjárás éppen túrának megfelelõ volt, felhõs volt az ég, lengedezett a szél és nem volt meleg. Szántódot gyorsan magunk mögött hagytuk, a falutól keleti irányban távolodtunk, a Római úton.

(Szántód: Az 1055-ben kelt Tihanyi Alapítólevél koku zarma néven említi. Egy 1211-ben kelt oklevél még a régi nevét is leírja (Choczorma), ezért feltételezik, hogy a Szántód név a két idõpont között keletkezhetett. Nevét a szánt, szántó szóból kapta, földmûvesek lakták. Lakosságszám: 370 fõ.)

Rövid gyaloglás után megérkeztünk az elsõ ellenõrzõ ponthoz, mely a Szamárkõnél volt. Pecsételés és Balaton szelet után dél felé fordultunk, eleinte hétvégi házak között, majd erdei úton értünk a második ellenõrzõ ponthoz, a Vaskereszthez. Innen egy szõlõcukor bekapása után indultunk tova, továbbra is erdei úton a 9-es tetõre, ahol a harmadik ellenõrzõ pont volt található. Gyönyörû kilátás volt a Balatonra és azt láttuk, hogy az északi parton már süt a Nap. Beletörõdve nyugtáztuk, hogy a nap végére valószínûleg melegünk lesz. Egy kis frissités után hátat fordítottunk a Balatonnak és újra dél felé haladtunk, továbbra is erdõben, egészen az M7 autópályáig. Az autópályát elérve egy darabig a pálya melletti aszfaltos üzemi úton lépdeltünk, de szerencsére hamar lejöttünk az aszfaltról és egy pihenõhelyre értünk, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a déli partra és a Balatonra. A vadátjáron átmentünk az autópálya felett és innen egy jó darabig aszfalton bandukoltunk Bálványos felé. Egy jóindulatú tehergépkocsi-vezetõ megállt melletünk és azt mondta, hogy jobban járunk ha felkapaszkodunk a platóra, mert a falu nagyon messze van. Illedelmesen megköszöntük a felajánlott segítséget és néhány szót váltottunk. Szegény ember akkor csodálkozott el igazán, amikor megtudta, hogy a mai napra hány kilométer legyaloglását terveztük. Jó utat kivántunk egymásnak és mindenki ment a maga utján. A falu elõtt az aszfaltról balra tértünk le, és hegyi pincék között haladva értünk be Bálványosra. Az ellenõrzõpont a falu központjában volt, ahol kopasz barackot kaptunk a pecsét mellé. Bálványost a homokfalba ásott pincék sorfala mellett hagytuk el.

(Bálványos: A legenda szerint Koppány menekülõ, maradék hadának nyújtott menedéket. Elsõ írásos említése 1001-bõl való Baluvanis néven. A falu a török idõk után indult fejlõdésnek. 1848-ban 69 férfi állt be nemzetõrnek. Lélekszám: 601 fõ.)

Utunk szántóföldek között folytatódott. Elérve a Jaba patak völgyét nyugat felé fordultunk, továbbra is szántóföldek mentén haladva gyönyörködtünk az észak somogyi dombvidék szépségeiben. Hatalmas napraforgó táblák mellett vezetett az út. Ami egy kicsit elkedvetlenített az az volt, hogy ezek a napraforgó táblák tele voltak parlagfûvel, a szélérõl meg nem is beszélve. Szerintem a parlagfüvet soha nem fogjuk tudni kiirtani, bármennyire is szeretnék az allergiában szenvedõk. Hamarosan feltûntek Pusztaszemes szélsõ házai és pár száz méter után már a falu játszóterén lévõ ellenõrzõpontnál pecsételtünk és rágtuk az itt kapott sós perecet.

(Pusztaszemes: Valószínûleg a gyepûvédõ õrszemek települését jelöli a falu neve. Elsõ írásos említése 1229-bõl való Scernes néven. 1536-ban Waralyazensnek írták. A török idõkben elnéptelenedett. A XVIII. században német családok települtek a faluba. Lélekszám: 406 fõ.)

Pusztaszemest elhagyva eleinte szántóföldek mentén, majd erdõben haladva értünk el Fejérkõ várához, ahol a következõ ellenõrzõpont volt telepítve. Pecsétünk mellé ásványvízet és sós mogyorót kaptunk.

(Fejérkõ vára: A téglavár keletkezését az 1300-as évek elejére datálják. 1336-ban már oklevél említi. Zsigmond király 1396-ban adományozza a Marczaliaknak. A Marczali család ideje alatt épült ki gótikus lovagvárrá. Késõbb a Báthori családé, majd Török Bálinté lett. Török Bálint 1535 után felrobantotta a várat, mivel katonailag tarthatatlanná vált a törökök ellen. Tégláit a környék építkezéseihez használták fel.)

Fejérkõ várától a már ismert erdei úton mentünk vissza az erdõ széléig, majd az erdõ és a szántóföld határán eleinte dél, majd nyugat és észak felé fordultunk. Az Alman-tetõhõz érve újra erdõben gyalogoltunk, amit nem bántunk, mert a Nap idõközben kisûtött és erõsen égetett. Az Alman-tetõn lévõ kilátónál volt a következõ ellenõrzõpont, itt citromlével ízesített ásványvízet kaptunk a kedves pontõrtõl. Frissités után most már folyamatosan észak felé haladva, jobbunkon hosszú ideig egy vaddisznóskert kerítése kísérete mellett, néhol árnyékban, néhol tûzõ napon jutottunk el az autópálya Kõrõs-hegyi völgyhídjának nyugati oldalához. Átmentünk az autópálya alatt, majd balra fordulva, a pályával párhuzamosan talpaltunk az autópálya melletti kövecses, aszfaltos üzemi úton, amely ráadásul még meredek is volt. A tetõre felérve erdei, aprókaviccsal felszórt út következett, mely a talpunknak nem volt ínyére, de legalább árnyékban voltunk. Hamarosan Balatonföldvár házai mellett kötöttünk ki és elértük a 7-es fõútat. Itt aztán, a zebra ellenére, túlélõpróbának beillõ módon jutottunk át a túloldalra és egy vendéglõ kerítése mellett értük el a Magas-parti sétányt. Gyönyörû panoráma nyílt a Balatonra, a Balaton felvidéki hegyekre és a tajtékzó hullámokra. Az országzászlónál volt az utolsó ellenõrzõpont, ahol 7,5 deciliteres, palackozott Visegrádi ásványvízet kaptunk. Frissités után csigalépcsõn jutottunk le a Balaton vízszintjére, átszeltük a síneket és ódón, de annál szebb, patinás üdülõk mellett mentünk kelet felé.

(Balatonföldvár: A IV. században már kelta földvár állt ezen a területen. Elsõ írásos említése a XI. századból való. A fürdõtelepet a XIX. sz. végén a gróf Széchenyi család alapította. Az üdülõtelepet hivatalosan 1896-ban nyitották meg, mely az arisztokrácia kedvelt üdülõhelye lett. 1948-ban önálló község, 1985-ben nagyközség lett. 1992-ben városi rangot kapott. Lélekszám: 2090 fõ.)

A szabadstrand mellett elhaladva értük el a szántódi vasútállomást, végigmentünk az aluljáron és innen már csak pár lépés volt a cél, mely szintén a Közösségi Ház volt. Célba érésünk idõpontjának 17 óra 10 percet regisztráltak. A célban szinte minden ehetõ földi jóval találkoztunk, ami egy éhes vándort megment az éhhaláltól, volt virsli, vajas- és zsíroskenyér, gyümölcs, ûdítõ és még sok minden, mi szem szájnak ingere. Csipegettünk egy kicsit, beszélgettünk a szervezõkkel és fáradtan, de jó hangulatban búcsúztunk el egymástól.

Összegzésül: A túra útvonala mindenhol nagyon jól van jelölve, eltévedni szerintem nem lehet. A kapott útvonal leírás részletes, megfelelõ, mi ennek alapján tájékozódtunk és jól bevált. A másik oldalon lévõ fekete-fehér térképet gyakorlatilag nem használtuk. A pontõrõk mindenhol nagyon kedvesek és készségesek voltak, nem volt olyan ellenõrzõpont, ahol ne kaptunk volna valamit. A táj gyönyörû, nagyon sok helyen fenséges panoráma nyílik a vándor szemei elé. Az aszfaltutak mennyisége véleményem szerint a minimálisra van korlátozva, legalábbis én végig azt éreztem, hogy az aszfalt kényszermegoldás, másfelé egyszerûen nem tudták volna elvinni az útvonalat. Nagyon sok szépet láttunk, nagyon sok élménnyel gazdagodtunk, csak ajánlani tudom mindenkinek.