Túrabeszámolók


Emléktúra Ozorai Pipo nyomában

tétova hegyi-teveTúra éve: 20092009.09.20 20:41:39
Nyargalás a mezõföldi nyergeken és horhosokban - "késõ sirató" Ozorai Pipo(k) emlékére
Még a nyáron kinéztem ezt a túrát magamnak s egyetlen dolog, Pipo neve miatt. Azóta mélyen beette magát az agyamba s többször meg akartam nézni korunk nagy bibliotékájában az interneten, ki is ez a manus. Persze mindig elmaradt a dolog.
Recsegõ tagokkal, elhomályosult aggyal (a késõig tartó TV-zés miatt) keltem reggel, s kezdtem lebeszélni magam az egészrõl. Fõleg a Simontornyáig megteendõ kb. 100 Km.-es távolság riasztott vissza, melynek csak fele autópálya. Szerencsére a jó idõ miatt mégis rávettem magam az indulásra. Elhagyva az autópályát egyre szegényesebb falvakon mentem keresztül. Az út minõségérõl se beszéljünk. Itt laknának azok, akik túlfogyasztottak s most emiatt vissza kell fogják magukat? Hej, kedves országvezetõk, mikor jártak Önök vajh errefelé?
Simontornyán egybõl sikerült rátalálni (az egyetlen jelzõlámpánál kell bekanyarodni s hosszan menni, követni a vár feliratú táblát) a rajthelyre. Sose voltam itt s meglepett a szépen rendbehozott s rendbentartott vár. Már itt feltünt az igényes térkép és itiner. A rendezõ fiatalok barátságos, jókedvû hangulata peedig egy kellemes túrát ígért. Kaptam térképet s itinert is (kár, hogy azonos lapon voltak, így állandóan ki kellett venni a bugyiból a forgatáshoz, mert a második lapon lévõ itiner eltakarta az infókat) s rögtön a rajtpecsét egy ritka szép mestermunka. Ejha gondoltam, ezek a fiuk megadják a módját (az egyik oldalon egy Illyés vers is helyet kapott).
Így indultam el tehát a szalagokat követve. Egy finoman emelkedõ kb 2 Km-es horhossal nyitottunk, melynek tetején (oldalán) szépen rendberakott kápolna várt. Aztán kellemes erdõkön és még jópár horhoson át vezetett az út a Cser völgyi tetõ mellett fel majd lefelé. Elképesztõen szép helyeken mentünk (ahhoz képest, hogy ez a Mezõföldön volt), amire egyáltalán nem számítottam. Ki-kibukkanva az erdõbõl távoli kilátás nyílt a távoli dimbekre-dombokra is. Szóval jól éreztem magam. Kisszékely elõtt volt egy hosszabb, mezõ, de az is kellemes és érdekes volt. Végig jól jelzett piroson (szinte már zavarbaejtõen sok jellel) értük el a mûutat. Jobbról a barátok tava, balról a szép házak kísértek míg el nem értem a strandot az elsõ EP-t. Itt csokit és egy címert ábrázoló matricát kaptam. Aztán tovább, de rossz irányba egyenesen. A pontõr jött utánam kocsival s mondta, hogy jobb lenne visszajönni. Ez kb. +1 Km. volt, ami esetemben szinte kötelezõ (szokásos benézés). Szóval a helyes irány rögtön jobbra az EP mellett s az utcsó háznál balra egy kis ideig a fehér négyzeten tovább az erdõben. Aztán kiértem egy tisztásra valami gazdasági épületek mellé, ahol egy Menzel komponálta kép fogadott. 3 jól megtermett legény csömöszkölt valami barnát egy markoló kanalába. Közelebb érve derült ki épp egy szarvasfélével bírkóztak. Aztán visszatereltek a helyes irányba a tó felé, amit balról kerülve megint szép erdõben, de egy húzos emelkedõn fel majd kiérve az erdõbõl le a Nagyszékelyi völgybe folytattam utam. Ez a falu igen szegényes volt. Sokáig egy poros úton poroszkáltam s ha nincsenek a jelzések már rég vissza is fordulok. A mûútra érve aztán jobbra s gyönyörû címeres házak mellett haladtam el. Valaha szebb napokat láthattak, mert mára ugyancsak lepusztultak. Aztán a templom felé jobbra kicsit fel, amit egy nagy nyíl is mutatott értem el a 2. EP.-t, a fõ frissítõ pontot. Lévén rövidebb a táv nem mertem enni inkább csak ittam és tankoltam a szörpös vízbõl. Vissza a mûútra kicsit tétováztam merre is tovább. Az itiner szerint balra, s én eszerint fordultam is. De gyanút fogtam, mert a térképpel ez ellentmondott. Több helyi polgár gyõzõtt meg, hogy jobb lesz a másik irány. Felfelé a betonon újra csak szegényes porták mellett vitt a zöld jelzés. Aztán balra a sûrûbe, némi felfelé, majd rövid szántóföld, s egy hosszú-hosszú horhos lefelé egészen Bíbor nevû helységig (3-4 házacska). Némi betonút után következett Miszla központja, ahol várva a pontõrre megismertem néhány helyi erõt a kocsmában, kik elhatározták seítenek tájolni nekem. Kedves emberek. Kb 5 perc mulva begyûjtöttem az újabb címert s nyomtam tovább hátha meglesz az elõttem haladó futó. Hamarosan jött a Halyagos hegy, ami egy húzos de röpke emelkedõ után megszelidült. Persze emelkedett tovább s mindez hosszan. Kárpotólt azonban az erdõ látványa. Átbukva a tetején kevésbé szép részeken, abszolválva egy újabb hosszú horhost s bevéve több, szerencsére szalagokkal jól megjelölt kanyart értem le egy mûútra. Itt jobbra 900méter, balra át a Kapos folyón (milyen szép a neve) s máris Pincehelyen voltam. Szép házak mentén, a 61-es út mellett az Ozorát jelzõ táblánál jobbra, pár száz méter múlva pedig balra a vasútállomás épülete fogadott. Hamarosan beértek a rendezõk is, akiktõl átvehettük a gyönyörû (ez eddig az általam látott legszebb) oklevelet, egy újabb csodálatos célpecsétet s egy szép, igényes kitûzõt. Komolyan mondom, már ezért megérte eljönni. Elsõ teljesítõként még egy Ozorai Pipo-ról szóló füzetecskét is kaptam, mely szintén igényes volt, bár kíváncsiságomat még mindig nem tudtam kielégíteni, mivel elõbb vissza kellett jussak Simontornyára az autómhoz. Gondoltam stoppolni fogok. Már kiértem a falu vagy városból, mikor felvettek. Hiszed vagy nem szintén túrázók, igaz épp nem túra minõségükben. Kiszállva az autóból elkezdtem ballagni az autóhoz (kb. 1 Km. még) s közben elolvastam végre, ki is az az Ozorai Pipo. Egy Firenzei kisnemes fiaként futott be ez az ember Zsigmond király udvarában hatalmas karriert. Feltételezem s ezt a füzet is részletesen leírja, nem érdemtelenül. Egy igazi reneszánsz ember, "uomo universale". Egy egyetemes ember, aki több területen is nagyot alkotott. Nagyszerû hadvezér is volt, Hunyadi János is nála kezdte a "mesterséget". De nekem nem emiatt tetszik. Építtetett is rengeteget. Az általa kialakított védelmi rendszer például a mohácsi vészig védte az országot. Országszerte 180 templomot, kápolnát építtetett s millió más dologban is benne volt. S mindezt nem közadományokból, hanem a saját költségén. Ej, Ti mai urak van mit tanulnunk még hiszen. Visszafelé autózva a roskadozó, szegényes házak és táj mellett elrévedtem. Hol van, merre jár Pipo szelleme.
A Cserhát Baráti Társaság túrája szerintem kötelezõ a lehetõ legnemesebb értelemben. Tetszik, hogy túrát szerveznek egy ilyen kevésbé ismert (ahol a logisztika bizonyára jóval nehezebb) részen mindezt megspékelve Ozorai Pipo emlékével. Innen is köszönöm a nagyszerû szervezést, a szebbnél szebb emléklapokat, pecséteket és kitûzõt. S minden élményen túl köszönet Ozorai Pipo-ért, azért hogy megismertették velem (is). A túra méltán s kiérdemelten viseli és képviseli az elfelejtett emberóriást, Ozorai Pipo-t. Mindenkinek jó szívvel ajánlom a gazdag élményeket és ismereteket közvetítõ túrát.