Túrabeszámolók


Eger csillaga

kekdroidTúra éve: 20092009.09.21 19:02:36
Eger Csillaga 25

Pénteken a kollégiumi létbõl hazaszakadván édesanyám így köszönt kedves szülõvárosom pályaudvarán: "Vidd el túrázni az öcsédet, mert megõrülök!" Nevezett személy örömmel veszi tudomásul, hogy immár második alkalommal vehet részt teljesítménytúrán, annak minden pozitív hozadékával (kitûzõ, oklevél stb.). Így fordulhat elõ, hogy szombat reggel kivételesen nem én keltem fel a család legifjabb tagját, hanem engem keltenek és rugdosnak, hogy siessek, mert nem érünk oda rajtidõ elejére. Nagy bánatunkra Kerek repkény vezetésszakmai okból nem tud eljönni a túrára, mert Lenti igen messze van egy ilyen kiruccanáshoz. Nem is késünk sokat, fél nyolc elõtt sikerül elindulni, ráadásul még rég látott ismerõsökkel is összefutunk: Moiwa, Jámbor és Lépéshiba_boy készülõdnek, még elõttünk útra is kelnek. Igen gyors adminisztráció után igen sietõsen mi is elrajtolunk, a tesó adja a sebesség alapjelet, én meg alkalmazkodom. Átsétálunk a régóta járt egri utcákon, csendben nosztalgiázom egy kicsit, ide jártam ezért, oda jártam azért, amoda meg amazért. Helyszíni sorrendben Ifjúsági ház, Kálvin-ház, régi kórházépület, Minaret, várállomás (Egervár mh.), LPG töltõállomás, mindegyikhez kapcsolódik valami vicces vagy vicc nélküli emlék. A városból kifelé utolérjük Bell Sanyit, aztán Jámbor kerül újra mellénk, aki a készleteit töltötte fel útközben.

Szépen gondozott szõlõskertek között sétálunk fölfelé, hogy aztán az Eged megmászása elõtt még jól lemenjünk. Az égbolt valószerûtlenül kék, csak a messzeségben, az Alföld felé gomolyog némi pára a láthatáron. Lefotózom a hegyoldalt a szõlõvel, amit magas drótkerítés véd az illetéktelen kezektõl. Elérjük a tanösvényt, de elkanyarodunk jobbra, majd egy elhagyatott háznál szépen elkezdünk emelkedni. Az út éles hajtûkanyarokat tesz, magyarázom, hogy nem szép dolog levágni még a végénél sem a kanyart. Öcsém válaszából kiderül, hogy ezt már elsõben, kábé négy éve is megmondták neki, én fölöslegesen tépem itt a számat. Gondolatban beírok egy piros pontot a tanárnõnek. Sétálunk tovább, kiérünk a széles, köves útra, még mindig kényelmetlen a haladás rajta. Végül beérünk az erdõbe, megtesszük a rövidke kitérõt a hegycsúcsig, a jókedvû pontõr ellát minket csokival. A kilátónak a második szintjéig jutunk fel, a korhadt deszkák és a labilis létrák elveszik a kedvünket a továbbmászástól. Visszatérünk a piros sávra, napsütötte erdõben sétálunk át Várkútra, nem is történik semmi különösebb esemény, megelõz néhány futó, fotózok néhányat az erdõben, fölöslegesen, mert mind bemozdul.

Várkúton az ellenõrzõpont nem az eddig megszokott helyen, a padoknál van, hanem kicsit odébb, szalag és papír is mutatja, hogy tovább kell menni. Ez az eddigi legmókásabb hely, ahol ellenõrzõpontot látok, amolyan évek óta félkész hétvégi telek benyomását kelti. Aláírják a papírunkat és kiküldenek, hogy a bejáratnál van szúróbélyegzõ, azt mindenki kezelje saját ízlése szerint. VadMalac itt ér utol minket, megegyezünk, hogy a sportszakmát bizony fiatalon kell elkezdeni. :) Aztán egy másik futóval elporoszkálnak a hipertérbe. Tesó kezd éhes lenni, a bátyja nemkülönben, megegyezünk, hogy (csalunk) elhagyjuk az útvonalat a Kövesdi-kilátó kedvéért és majd ott tízóraizunk. A kilátás a szokásos szép, délelõtt fényképezhetetlen, pont szembõl süt a Nap, az ég alja teljesen párás a messzeségben. Elköltjük két rész téliszalámiból és egy rész kenyérbõl álló tízórainkat és visszatérünk a 25-ös táv útvonalára. Felkapaszkodunk a Várhegy gerincére, hogy jól lesiethessünk a Kerengõ úton. Útközben megcsodáljuk a Bükk Köveire nyíló kilátást, még mindig nagyon szép, kanyargunk tovább, megtaláljuk a trükkös kis letérõt a széles útról, teljesen jól festették fel. A ponton megkérdezik, hogy hol tévedtünk el, mert már majd' egy órája igazoltak le minket Várkúton. :)

Eltrappolunk a Tiba-kút elágazásáig, nem túl látványos, de kényelmes és árnyas úton, és újabb szünetet tartunk. Még egy adag téliszalámis szendvicset letolunk egy-egy fatönkön ülve, aztán irány Eger. Ezen a szakaszon még sosem jártam, jó nyílt, de megvan az az elõnye, hogy szép kilátás nyílik majd' minden irányba, fényképezünk is jó sokat. Utolér itt is két futó, öcsém irigykedve néz utánuk és sietõsre fogja a lépést, alig gyõzöm tartani. Az út maga nem rejt különösebb meglepetést: szõlõk között megyünk a városig, ahol a tehetõsebbek által felhúzott kacsalábon forgó kacsalábakat vehetjük szemügyre. Innen már pillanatok alatt eljutunk Egervár megállóhelyig, bezárul a kör, a reggel megtett úton sétálunk be a célba. Néhányan megnéznek minket, szakadtas benyomást kelthetünk melegítõalsóban, öcsém szétfocizott cipõben (na, az enyém se szebb), valami régi, rossz pólóban. :) A célban megkapjuk a sapkajelvényt és az oklevelet. Megkérdik, nem lenne-e baj, ha a kitûzõt késõbb vinnék házhoz, mert jó sokan jöttek, nem fog jutni mindenkinek. Nem baj, ráérünk megkapni a kitûzõt késõbb is. Iszunk pár kortyot, testvérem a hatályos gyermekvédelmi elõírásoknak megfelelõen visszautasítja a bort, pedig én kínálom lelkesen. Elköszönünk és kibõvítjük a túrát egy laza 25-ösrõl egy laza 30-asra, kb. öt kilométerre lakunk a céltól és a helyijárat úgyis ritka.

Köszönöm a társaságot mindenkinek, akivel együtt mentem, nem mellesleg gratulálok a teljesítõknek! Köszönöm még a rendezõ Egri Kárpát Egyesületnek a túrát, kíváncsian várom, jövõre milyen változtatások lesznek.

-Kékdroid-