Túrabeszámolók


Téry Ödön emléktúra 50/25/20

OttorinoTúra éve: 20102010.04.01 10:38:05

TÉRY ÖDÖN EMLÉKTÚRA 50 -  túrabeszámoló 2010.03.20.

(Kicsit másképp.)

Most áll össze a nevezési iroda, de már sokan zsezsegünk a hûvösvölgyi vasútállomás aljában. Elsõk között jutok az itinerhez és a kis különálló igazolólaphoz. Meglátom a sorban Vilmost és Ildikót. Van még idõm hétig, ezért megvárom õket. Együtt baktatunk át a vasúti híd alatt, majd a "Munkásmozgalmi sétány" [K-] jelzését követjük. Nevetgélünk a múlt túráinak eseményein, jövõbeli túrákon való részvételt tervezgetünk és kidumáljuk a távol levõ közös ismerõsöket. A Nagyrétet a Náncsi néni irányába hagyjuk el. Hosszú aszfaltkoptatásba kezdünk a remetei kegytemplom felé. Egy, a rajtban lejátszódott intermezzót idézek fel: Ketten nézegették az itinert, az egyik nevetve azt mondta, hogy [K+], a másik helyeselve pedig azt, hogy naná. Fordítom: A templomot a [K+] jelzést követve erõsen le lehet kispistázni, mert nincs ott ellenõrzõpont. Mi persze böcsületesen átmegyünk jobbra a kis vashídon, továbbra is a [K-] jelen. A templomnál erõs harangozásba kezdenek. Jó ez a nyugodt, csendes kertvárosi élet. Balra hagyjuk el a templomkertet, majd ismét az utcákat járjuk, figyelve a jelzést. Ahol a [K+] visszaköt, hátranézek: Egyetlen árva kispistázó jön abból az irányból. Ez elég jó arány. Mielõtt bekanyarodnánk a Remete-szurdok felé vezetõ utcába, meglátjuk a pontõrt, aki egy vasajtóval lezárt, beton építményt használ asztalként.

1. ellenõrzõpont, Remete-szurdok.

A szurdokot elérve levetem a kiskabátomat, mert nemsokára brutál emelkedõ lesz. Elõbb azonban végigsétálunk a patakocska mellett, aztán sikkesen átlibbenünk fölötte a másik oldalra. Még azért van annyi sár, hogy kissé nehéz kikászálódni a másik oldalon. A lakótelek melletti emelkedõ a bemelegítés, aztán jobbra felvágunk az igazira. Idén is jönnek biciklivel szépszámmal. Szimpla hátizsákkal is nehéz felvergõdni, hát még  drótszamárral a válladon. A fennsíkon lélegzethez lehet jutni. Hátranézek; Vilmosék még sehol. Hát, én most tovább lépek. Õk a 20-ra jöttek a holnapi Bia 25 miatt, de nekem még ott kezdõdik a tánc, ahol õk befejezik, no meg Dömösrõl is haza kell majd keveredni valahogy. Hosszan nyomom, monotonon. Néha félrehúzódok egy cangás elöl, csak ez változtat lépéseim ütemén. Kellemes idõ van, élvezem a gyaloglást a szabad levegõn. Némelyik fán a fehér muflon jelzés van, errõl a BUDAI 50 jut eszembe. Egy régi irtást kerül az út, aztán ismét be az erdõbe. A levéltelen fák közt már látni a házakat. Nagykovácsi egészen felhúzódott az erdõ széléig. Néhol átfolyások vannak, elég körülményes kikerülni a szegélyezõ aljnövényzet miatt. Két biciklis jön; az egyik két keréken, a másik két lábon ragad bele a sárba. Elhagyom a Muflon itatót. Kihaltnak látszik, senki nem fogyaszt a kerthelyiségben. A Zsíros-hegyi turistaház maradványai elõtt érek ki a fényözönre, aztán tovább megyek Nagykovácsi irányába. Persze nem megyek le, hanem jobbra kanyarodok a [K-] jelzéssel. Rövid séta egy árnyasban, aztán emelkedõ egy fenyõfákkal övezett, vakító murváson. Amint enyhül az emelkedõ, balra indított S kanyarba kezdek, aminek a végén egy biciklis pecsétel.

2. ellenõrzõpont, Nagyszénás, emlékfal, pihenõ

A jelzett ösvényre  fa dõlt, sokan az emlékfal utáni emelkedõn sorjáznak fölfelé, én inkább megküzdök az akadállyal. A Szénáson mindig fúj a szél; most is. Sõt, most metszõ, hideg a szél. Azért gyorsan körbe tekintek; nyugtázom, hogy a Pilis és a Gete még megvannak. Sietve leindulok, remélve, hogy hamarosan szélárnyékba kerülök. Gyorsan eljutok a turistajelzésekkel ékített, magányos fához, amelytõl jobbra meredeken visz le az út Piliscsabára. A sudár szálfák, a völgykatlanok, a sziklák nyújtotta látvány szép, de már elegem van ebbõl a lejtõbõl. Egy vadkerítés felsõ felfüggesztésû ajtaján bújok ki. Jó nehéz. Ha nem vigyáz az ember, néhány ujjperce bánhatja az óvatlanságát. Még egy nagy menet szintben, aztán kiérek egy szilárd burkolatú útra. Erõs kipufogó hang hallatszik. Pár pillanat múlva ott terem két cross motoros. Egy túrázó nem elég fürgén húzódik félre, és az egyik motoros kioktatja az etikettre, miközben a gázkart rángatja rendületlenül. Amikor végre odébbállnak, csend és irdatlan benzinbûz marad mögöttük. Elõször egy ipartelep mellett, majd csabai utcákon vezet keresztül a [K-]. Egy temetõt mellõzök, aztán egy fõutat keresztezek. A vasútállomáshoz érve látom, hogy a túrázók egy csoportja a felüljáró igénybevételével kel át a síneken. Egy pillanatig én is úgy gondolom, hogy felmegyek, de nem visz rá a lélek. Vonatnak se híre, se hamva. Azért jó indiánként a sínek mindkét irányába távhallgatok, mielõtt átpucolnék a túloldalra. A szemben lévõ fasort veszem célba, azon kaptatok föl, hogy aztán jobbra fordulva, hosszú, elnyújtott lejtõn sétáljak le a következõ ponthoz.

3. ellenõrzõpont, Klotildliget, Liget bisztró.

Meglepõen sokan fejezik itt be; mindenki zsíros kenyerekkel szaladgál. A büfébe nem lehet bejutni, annyian vannak. Én nem is akarok bemenni. Elõveszek egy szelet csokit, majd a hozott málnaszörppel fogom leöblíteni. Ahogy kimegyek a kapun, balra fordulok a [P+] jelzésen. Egy sarokkerítésnél jobbra, aztán nemsokára balra fordulok. Innen már erdõbe vezet az emelkedõs mélyút. Az elsõ adandó alkalommal átváltok a [P-] jelzésre; késõbb a [S-] is becsatlakozik. Kiérek az erdõbõl. Az itiner szerint innen le kell menni a régi [P-] jelzésen Pilisszántóra, hogy aztán a fõútján fel kelljen kapaszkodni a Kõfaragókhoz, és innen balra be az erdõbe. Én úgy döntök, hogy az új [P-] jelzésen megyek, mintha visszafelé mennék a PIROS 85-ön. Erre utaltam a beszámoló elején a "Kicsit másképp" megjegyzéssel. Arra vagyok kíváncsi, hogy visszafele is kiismerem é magam a sokszor félrevezetõ [P-] jelzések kavalkádjában. Ennek szellemében elindulok a nagy sárga táblákkal jelölt gázpásztán. A kerítés melletti dzsindzsásban, ahol a tulajdonképpeni [P-; S-] ösvény vezet, ott nem tudnék menni, mert már kb. egy éve visszahódította a természet. Jó hosszan megyek a pásztán, amíg visszatalálok az  erdõbõl kijövõ [P-; S-] jelekre. Itt jobbra felvágok egy erõs emelkedõn, aztán elnyújtott bal kanyarba kezdek. Amikor kiegyenesedik az út, elkezdem fogyasztani azt a Csévi-nyereg felé. Szembe jön velem egy fiatal pár. Kérdezik, hogy merre van Pilisszentkereszt. - Pont ellenkezõleg - válaszolom. Arra, amerre én megyek. Kiderül, hogy a túra Klotildliget-Dömös résztávját csinálják, és, hogy már másfél órája kóvályognak a [P-] jelzések útvesztõjében. A bibi ott van, hogy Pilisszántó felvégén három út fut össze; ebbõl kettõ az új [P-] két iránya, a harmadik a régi [P-]. Õk a régi [P-] jelzésen mentek fel és fordultak balra az új [P-] jelen, ahelyett, hogy tovább mentek volna még vagy 150-200 m-t a Pilisszentkereszt felé vezetõ mûúton, és az út bal oldalán, az erdõbe bevezetõ utat keresték volna, ami szintén [P-] jelzéssel van ellátva. Ha egészen véletlenül nem találkoznak velem, azon vették volna észre magukat, hogy oda lukadnak ki, a semmi jelzésre, a gázpásztára. Most visszafelé jönnek velem a Csévi-nyereg irányába, amerrõl jöttek. Már esélytelen, hogy szintidõn belül maradjanak, ezért el is engedik a témát. Amint vizuális kontaktusba kerülünk Szántóval, köszönik a kalauzolást és lemennek egy jelzetlen úton. Én küzdök tovább a hullámvasút vonalvezetésû [P-] mentén. Még itt is van úgy, hogy kétfelé ágazik a [P-]. Néha meg is kell állnom morfondírozni egy pár másodpercre. Egy nagyobb emelkedõ után végre felérek a jól ismert murvás útra és lefelé tartok a szántói felvég felé. Amikor kiérek az országútra, balra fordulok és az út szélén megyek fölfelé. Egy kicsit feljebb van a balos beugró az erdõbe annál, mint ahogy az emlékeimben élt. A [P-] helyett csak fehér négyzetek vannak a fán. Biztos most újítják fel a jeleket, de errõl sehol nem lehetett hallani egy mukkot sem; aki most van elõször ezen a túrán az többszörös szívási lehetõséggel szembesül. Besuttyanok az erdõbe és tovább gyûröm a mélyút emelkedõjén. Igyekszek túl lenni rajta, mert tudom, hogy mindjárt itt a Szántói-nyereg és azon átbukva már lefelé siethetek a Vörös-földeken Szentkereszt felé. Mielõtt kiérnék a mûútra komoly sárral kell megküzdenem a temetõ mellett. Egy nagy hókupacba lábnyomnyi ösvényt tapostak a bakancsok. A kerítésen túl éppen temetés folyik. Rezes banda búcsúztatja az elhunytat. Szépen fújják; a kontrát önkéntelenül magam elé brummogom. A zenébõl ítélve szlovák nemzetiségû lehet az eltávozott. Ezek után még jobban örülök annak, hogy egy ilyen gyönyörû tavaszi napon a szabadban haraphatom a levegõt. Lecsattogok majdnem a pomázi mûút keresztezõdéséig, hogy a kis fahídon átmenjek a vendéglõbe.

4. ellenõrzõpont, Pilisszentkereszt, Emma vendéglõ.

Természetesen most is a húslevest választom ellátmányként  a sör vagy az üdítõ helyett. A szerény levesbetét miatt semmi perc alatt végzek a lével. Pólóra vetkõzök és kézbe veszek egy energiaitalt. Eléggé elcsigázott a Csévi-nyereg felé tett nagypistázás. Keresztezem a mûutat, és az erõsen emelkedõ, szilárd burkolatú utcán folytatom utam továbbra is a [P-] jelzésen. Az erdõben, fõleg a kitettebb helyeken, már elég jól megszikkadt a sár; a Fagyos katonához közelítve azonban avarral takart, süppedõs dagonyán kell átkelni. Arra számítok, hogy fentebb, az út meredeksége miatt jobban el tudott folyni a víz és nem lesz akkora sár. Hát, már megint nagyot tévedek. Az árokszerû út legnagyobb részén csak a peremen lehet araszolni, de ott meg visszafog az aljnövényzet. Alaposan kifáradok, mire már látszanak az üdülõk. Idefönt se könnyû haladni, letaposott havon csúszkálok. A kerítés mellett, ahol nem taposták le, még tartja magát a húsz centis hó. Mellõzöm a réteses bódét, és átvágok a túloldalra.

5. ellenõrzõpont, Dobogókõ, Turistamúzeum.

Lenézek a tornác padlójára, de most nem látok ásványvizes palackokat. Nem baj, innen már kibírom a pár korty saját itókámmal. Továbbsietek, mert most már fázom. Idefent jegelve több fokkal hidegebb van, mint lent. Nem akarok megint öltözködni, így pólóban vágok neki a Téry útnak, most már végig a [P-] jelzésen. Állig felöltözött emberek nézelõdnek az egyik kilátó-teraszon. Hol letaposott havon, hol sáron csúszkálok lefelé majdnem a Tost-szikláig. Az oda vezetõ egyenes szakaszon szembe jönnek velem a Júlia-pihenõ pontõrei. Röptében pecsételnek. Most nincs se nyalóka, se cukorka, se almagerezd, csak á Dieu van. A sziklától lefelé már elég extrém a lefelé haladás.

6. ellenõrzõpont, Júlia-pihenõ.

A kis falépcsõ fokai majdnem teljesen el vannak tömõdve sárral, alig tudok lebotorkálni rajta. A Szakó-nyereg után se sokkal jobb a helyzet sár tekintetében. A mûút elõtt hirtelen meredek lesz az ösvény, megcsúszok, elkapok egy karót és jól hanyatt rántom magam. Na, bravó! Jó sáros lett a nadrágom ülepe. Remélem így is fel fognak engedni Dömösön a buszra, mert visszafelé már nem bírnám ki gyalog. A következõ lankánál megdöbbenek; teljesen tarra vágták a hegyoldalt, esetleg egy-két jellegfát hagytak meg. Mehetsz, amerre látsz, mert a fákkal együtt a jelzéseket is kivágták. Megint keresztezek egy mûutat; jobbra nézek, az erdész kopjafája még megvan. A fenyvesbõl kiérek egy tisztásra, balra le kell menni az útra. Balról még egy tisztás, aztán be az erdõbe, hogy a nem létezõ hídon átmenjek a magas szürke fák közé. Lefelé kanyargok az avarszõnyegen, számítva az alul megbúvó kövekre. Már a túra végén járok, kibukkanok az erdõbõl, a temetõ átmászójához sietek. A létráról kiszúrok egy kék kutat. Oda megyek, hogy lemossam a kezemre száradt sarat és, hogy igyak egy kicsit. Hát persze, ha folyna belõle a víz. A sikátorból kiérek a fõútra. Most már nem fecsérlem az idõt kútkeresésre, rástartolok a templom mögötti kocsmára, ahol a cél van. Az oklevél és kitûzõ átvétele után még elérném a buszt, de nem állok sorba az egymillió ember után, inkább feljebb megyek egy megállóval, ami egy kilométerre van a céltól. Leülök a megállóhoz közeli padra, eszegetek, majd rendezgetem a papírokat. Ekkor észreveszem, hogy a kib...ott Budapest kupás füzetet elfelejtettem lepecsételtetni. Hogy az a ... Futás vissza a célba, pecsételtetés. Közben a célhoz közeli megállóban kétszer annyi ember gyûlt össze, mint egy órája. Kénytelen vagyok ismét feljebb menni egy megállóval, mert állva nem bírnám ki a másfél órás busz utat. Ahogy visszaérek, tíz percen belül jön is a busz. Összesen hárman szállunk fel rá, válogatni lehet az ülõhelyek közül. A következõ megállónál - ki tudja miért - húsz percen keresztül szállnak föl a buszra az emberek...

Ottorino.