Túrabeszámolók


Út az ismeretlenbe - A Kőszegi-hegység rejtettebb értékei

ujbakancsTúra éve: 20102010.05.10 14:17:19
Már többször túráztam a Kõszegi-hegységben, de az mindig õsszel az Írottkõ 70-en volt, errõl a túráról is ott hallottam tavaly. Összeszedtem pár ismerõst és hajrá.

Elsõ meglepetés a várban ért minket, pár középkori ruhába öltözött hölgyemény személyében. Sajna nem minket tisztelt meg a szerevezõ velük, Fanta reklámot forgattak. Regisztráltunk, újabb meglepi, egy Sport szelet járt mellé. A nevezési díj nem vészes, a kapott ellátás bõven fedezte. Színes, részletes itiner, a hátoldalán ismertetõvel a látottakról. Ahogy az elõbb olvastam, tavaly is ilyen lehetett. Nekigyürkõztünk, ki a városból, az Ördögárok nagyon tetszett, bár tudnék mit kezdeni a körülötte levõ telkek tulajdonosaival, az általuk ide ledobott hulladék miatt. Végeztünk egy kis önkéntes munkát, amit a Király völgyben raktunk le egy konténernél, majd egy már általam is ismert úton felcaplattunk az elsõ ellenõrzési pontig. Pecsételés, a bunkert nem néztük meg, indultunk tovább a Tábor hegyre, ami nekem idáig kimaradt. Nagyon szép bükkös, majd egy Ausztria felé szép kilátást biztosító irtás után rugaszkodtunk neki a Tábor hegynek. Itt csalódtam, valamiért többet vártam. Lehet, ha ki lenne normálisan pucolva a csúcs, más lenne a véleményem. Az ezt követõ út a Vöröskeresztig nagyon tetszett, balra az erdõ, jobbra a hegység alattunk húzódó  „kupolái”. A Kendigeknél még nem jártam, ugye az itt látható betonoszlopok a vasfüggöny maradványai? Majd  ismerõs, de mindig megunhatatlan táj Velemig, egyetlen érdekesebb esemény kedves barátunk, aki egy gyökérben megbotolva kettõnket is magával rántott. Laposüveg hozott megnyugvást, majd folytattuk az utunkat Velembe a cédrusig, amirõl megint csak nem tudtuk, hogy itt is található egy.  Tovább a piros jelzésen, elkerülve pár fáradó sorstársunkat elhaladtunk egy fél döglött vaddisznó mellett, majd vissza, mert nem láttuk sehol sem a jelzést. Megtaláltuk, közvetlenül a disznó elõtt kellett volna jobbra fordulni. A jelzés majd kiszúrta a szemünket, csak hát mindenki azon tanakodott, mi történt szerencsétlen állat hátsó felével. Végül az orvvadászat elmélet gyõzött. Kijutottunk a Kõszeget Velemmel összekötõ mûútra csak azért, hogy pár száz méter után beforduljunk az erdõbe és egy szép kis patak meder felett ereszkedtünk le egy jó kis szikla mellett egy jellegzetes kõszegi völgybe. Átkelve a patakon bejutottunk a Pogány völgybe, bár a helyiek csak Pogánynak hívják, mint a meglepetésnél megtudtuk. Hogy mi volt a meglepetés? Egy túratársunk - a fehér kutyás - pincéjénél volt az utolsó ellenõrzési pont. Itt nem csak pogácsát kaptunk, hanem a pecsételés alatt eldönthettük, vörösbort, fehérbort, szódát (nem ásványvíz!), esetleg üdítõt kérünk-e. Természetesen a bort választottuk, persze mindkét fajtát, így aztán betartva a szabályokat, elõször fehér, majd vörösbor került a pohárba. Kivéve a sofõrt, de õ pofátlan módon a fél literes mûanyagflakonjába kérte a bort, hosszúfröccs formájában, amit szó nélkül töltött a tulaj.  Nem ültünk le, mert akkor biztos hogy nem megyünk tovább, így viszont feltöltõdve folytattuk az utunkat, ahol a Pogányok elejénél becsatlakozott a sárga jelzés. Most már újra ismerõs úton jutottunk el a várig.(Más túra is végig mehetne a völgyön, ha ilyen meglepik lesznek, felejtsük el a sárga jelézést) Itt még zajlott a forgatás, így nem tudtunk a két vár között felmenni az elõvárba, meg kellett kerülnünk. Köszönet az oklevélért és a kitûzõért, amin a cédrus látható. Nem is maradtunk sokat, hanem egyik kedves kõszegi helyünkre, a Poncihterbe ültünk be zsíroskenyerezni. Itt is ittunk bort, bár az az igazság, a Pogányokban jobbat kaptunk.

Összefoglalva, jó a szervezés, nagyon jó a túra, változatos a táj, júniusban folytatjuk a források felderítésével. Remélhetõleg az egyikbõl megint bor fog folyni.

Jah, és köszönet az ellenõrzõ pontokon az ellátásért és a lelkesítésért és az idõjárásért.