Magyar királyok nyomában 50
-200 Ft lesz, ezzel jöhettek-mehettek, amennyiszer csak akartok.
-Mi inkább csak túráznánk egyet.
-Ja, akkor mehettek...
Maci alatt repült az autó, idõben megtaláltuk a rajthelyet, és miután a polgárõr-parkolóõr realizálta, hogy miért jöttünk, ingyen beengedett.
Az itiner egy színes térképmásolatot és részletes szint- és távadatokat tartalmazott, a követendõ jelzések felsorolásával. Ha mindenképp, és nagyon hibát akarok keresni, akkor a színes fénymásolat nem volt olyan jó minõségû, hogy csak arról el lehessen tájékozódni, -legalábbis le lehessen olvasni minden jelzést-, használni kellett néha a táblázatot is. Ezzel fel is soroltam az összes rendezési problémát. Egyébként jellemzõ, hogy ennek ellenére nem kellett elõvennem a Mecsek térképet...
Csak okosan. Már a Várfõ-hegyet -ami a falu mellett magasodik-, is úgy közelítettük meg, hogy a szalagok letereltek a régi vasút nyomvonalára, így nem kellett tovább amortizálnunk a falu fõutcáját, és a talpunkat sem. A hegyre már a KL jelzés vezetett fel lihegtetõ meredekséggel, de nem túl hosszan. Biztos ami biztos, körbegyalogoltunk a csúcs alatti teraszon (tkp. félreértettük a szalagozást), aztán felmásztunk a tetõre is a pecsétért. A panorámára nem lehet panasz. Tájékoztató tábla is van az elénk táruló látványról.
Kicsit messzinek tûntek innen a magasabb hegyek, de meglepetésre kellemes séta következett, réteken, vadvirágos domboldalon át, cseresznyefás ligeteken keresztül, úttalan utakon, Vad-víz-árkon át. Jóka-hegynél érkeztünk ki Mecseknádasd határába, és a legrövidebb úton vágtunk át a Várhegyhez, ami ugyanúgy megszuszogtatott, mint az elsõ. Tekintélyes kilátó várt fent, de leginkább két pontõr, bodzaszörppel, és úticsomagokkal, ami tartalmazta a következõ várhegy meghódításához szükséges kalóriaértéket pogácsa és hasonló sós finomságok formájában.
Némi séta következett urbánus környezetben, de legalább alkalmat adott arra, hogy Maci stílusosan Almdudlerrel frissítsen egy sváb faluban. Az Árpád-kori templomtól sajnos aszfalton gyalogoltunk át a Réka-völgyig. A tervezett útvonal valószínûleg ugyanolyan szép és izgalmas lett volna, mint az eddigi, de a rendkívüli idõjárás itt keresztülhúzta a rendezõk számítását. Maci -nem minden belsõ indíttatás nélkül- rendkívül dinamikusan mászta meg Rékát, én csak igyekeztem nem lemaradni. Valamivel a csúcs után találtuk meg az ellenõrzõpontot, ahol a jókedély mellett szekszárdi borral, gumimacival is kínáltak. No meg "természetesen" vizet is vételezhettünk a hegytetõn.
A Langhöhe gerincén indultunk tovább, de nem, nem kell azt gondolni, hogy vmi szokott útvonalon jutottunk el a Zengõig. Hamarosan leereszkedtünk ugyanis a Réka-völgy járatlanabb szakaszára. Az esõzés ellenére a víz szépen visszahúzódott, lehetõséget hagyva a mesés patakmeder végigjárására. A szúnyogok azért igyekeztek visszazökkenteni a valóságba. A PO leágazást nem vettük észre, ezt egy mocsarasabb rész bokáig süllyedéssel honorálta. Pedig a szalagok itt is elég látványosan lobogtak, de néha jobb, ha az ember a lába elé néz. Az árokból kijutva tovább folytattuk az emelkedést a P3-ön a Dóri-útig, aminek itt is a jelzetlen szakaszát tárták fel. A sok lassító után ez egy kellemes szintút volt, több helyen rálátással a Réka-völgyre, majd az elõttünk levõ következõ nagyobb falatra, a Zengõ kettõs csúcsára. Jól esett már ez a könnyebben járható rész. Végül ismertebb részhez érkeztünk, és a P+ S- kombináción értük el a csúcsot. Utolsó korty vizeinket tartalékoltuk már ekkor, hiszen a Zengõn nem számíthattunk komolyabb frissítésre. Nem számoltunk azonban az útvonal tervezésében is fõszerepet játszó Balázzsal, aki mellesleg felhozott egy karton ásványvizet az energiaital, a töltött csoki és a cukorkák mellett. Nagyon jólesõ volt ez a gondoskodás!
Püspökszentlászló pedig már csak egy félórányi erõs, sokszor csúszós lejtmenetre volt a S- jelzésen. Itt aztán a szokásos zsírospapa mellett olyanokkal kínálgattak, mint sör, házi sütésû szalámival töltött sós kiflicskék sörkorcsolyának, a "szokásos" energiaital, és újra töltött csoki. Én kissé nehezen szabadultam az asztaltól, így a ponton beért minket az eddigi elsõ, akit észrevétlenül hagytunk el valahol.
Teli hassal másztunk fel Kisújbánya aszfaltcsíkjáig, majd a Cigány-hegy meglátogatása nélkül jártuk végig a K+ jelzést, közeledve a Szederindás-kút felé. A Mecsekben számomra ez az egyik legkedveltebb terület, beleértve a PO jelzést a Sín gödörben is. Most ezt nem kellett végigjárni, csak ízelítõt kaptunk belõle, helyette kikanyarodtunk és hosszan emelkedtünk felfelé a S+ jelzésen Máré-várig. A nap közben magasra hágott, és merõlegesen tûzött le a nyiladékba. Macival csúnyán megizzadtunk, mire felértünk. A várnál szerencsére frissitõvel vártak, nem is akármilyennel, házi kalács volt a menü, jóllakásig. Mondjuk a kollega elég visszafogott volt, úgyhogy nekem kellett bizonyítani, hogy milyen jól sikerült a sütés.
Kellett is az energia, mert a S+ folytatása is inkább felfelé vezetett, mint lefelé, egész a Vörösfenyõ kulcsosházig, ahol most is nagy élet folyt. Innen nem a szokásos Dobogó mászás következett a S-n, hanem egy furmányosabb útvonalon hátulról támadtunk. Már a térképen is jól nézett ki, hát még élõben! A SO jelzésen a Balincai-kút felé tartottunk, ami hasonlóan a többi forráshoz igen jól "szelelt". Egy vadászházat mellõzve aztán lekanyarodva a jelzésrõl nekifutottunk a Somlyónak, kezdetben egy meredek földúton, majd a szalagokat követve csak úgy iránymenetben, egyre bokatörõsebb terepen. A tetõ felé enyhült a meredekség , épp ideje volt már, mert fogyott a szusz is. A csúcson aztán már annak is örültem, hogy élõ ember van a ponton a pár millió szúnyog mellett, de ha ez nem elég, hát muffint is felszolgáltak. Kb. "minél többet egyél!" stílusban. Ez már minden álmomat felülmúlta.
A Somlyóról aztán már egész könnyen kikecmeregtünka a S-ra, hogy hosszú lejtmenetben jussunk le a túrához méltó szépségû Farkas-árkon a célba, nem kihagyva persze a Lendület-forrás frissitõjét.
A célban egy sátor is fel volt állítva, mint kiderlt, ide is mi érkeztünk vissza elõször a hosszútávról, így extra ellátásban volt részünk, el kellett pusztítani egy jó adag gulyást, ami jól sikerült darabja volt a menünek. Megöltünk még néhány virslit is, és persze az elmaradhatatlan kuglóf is a részünkké vált, szóval nem volt könnyû felállni az asztaltól. Mindezekért a jókért meg sem kellett mozdulni, szinte már kellemetlen volt, ahogy felszolgálták.
Ki szeretném emelni még a díjazást, mivel annak minden tagja nagyfokú igényességrõl árulkodik. Minõségi papíron szép nyomatú elismerõ oklevél, kitûzõ I. Istvánnal, míves kulcstartó a Szentkoronával. Ez olyan szép darab, hogy jelvényként fog a falra kerülni.
A túrát a Völgység TE tagjai olyan odaadással, ötletességgel és annyi munkával szervezték meg, hogy csak a legnagyobb elismeréssel tudok róla szólni. Köszönöm nekik ezúton is, hogy részese lehettem.
Aki kíváncsi, miért lett a túra neve az ami, érdemes eljönnie megnézni. Remélem, láthatom még leghíresebb uralkodóinkat az erdõ fáin szembejönni :-)
|
