Túrabeszámolók


SPACINCE SZÁZAS

Pap GáborTúra éve: 20102010.08.23 15:35:18

 Ispácai Százas (POCHOD SPCH - SPACINCE SZÁZAS)


 


Miután véget ért a nyári kerékpártúra és kitáboroztam magam, ideje volt, hogy visszatérjek a teljesítménytúrák világába. Bemelegítésre Ispácai százas éppen megfelelõnek tûnt. Szlovákiában még nem voltam TT-n, a környéken sem jártam, a társaság pedig Bálint személyében adott volt.

Csomagszállítás nincs, ezért a rajt környékét autóval közelítettük meg Gyõrbõl, péntek esti indulással. Nagyszombat (Trnava) mellett, a kukoricaföld szélén sátraztunk, majd szombat hajnalban autónkat a város vasútállomása elõtt hagyva vonattal utazunk Vágúlyhelyig (Nové Mesto nad Váhom). Szép új vagonban foglaltunk helyet a vezetéktõl ágyazatig felújított vonalon. Igazán kellemes volt így a tömegközlekedés, bár komfortérzetünket a közben elfogyasztott reggeli is befolyásolhatta. Újhelyen a zajló pályaépítési munkálatok miatt vonatpótló autóbuszra váltottunk. A várható utasok létszámát nem darabban, hanem köbméterben adhatták meg a vállalkozónak, így õ kb. 72 m3 utas befogadására alkalmas régi Karosa autóbuszt állított szolgálatba. Végül mindnyájan felfértünk, de nem sokon múlott. Utunk Melcsiscig (Mel?ice) tartott, ahol is a jármû tartalmának jelentõs része kiáramlott és nagy lendülettel átmászott a közte és az állomásépület között veszteglõ põrekocsikon. Ennek az éppen arra járó gyorsvonat mozdonyvezetõje nem tudott õszintén örülni, de a vad kürtölésen kívül más nem történt. Az állomásépület túloldalán már várt minket a rendezõség ingyenes(!) nevezési díjjal, színes(!) itinerrel, és slivovicával. Tartalmas reggelinknek köszönhetõen az égetett szesz nem tett károkat mozgáskoordinációs és tájékozódási képességünkben. A szervezõk autójának tetején még megcsodáltuk a Super Dialkoplaz sorozatot teljesítõk jutalmát, a névre festett, népi motívumokkal díszített tányért. Tetszetõs darab érdemes érte öt százast teljesíteni Szlovákiában.

Hét óra tájékán útnak indultunk, és mindjárt az elsõ elágazásban tanúi lehettünk a résztvevõk laza útvonal követési technikáját. Mi a boltban megejtett vízvételezést követõen mentünk a kéken, mely hamar elhagyva a falut, nekivágott a lankáknak. A csapadékos tavasz és nyár nyomán a kaszálók, és rétek még mindig üdék voltak, mintha csak június elejét írnánk, pedig már az augusztusnak is lassan vége. A közelgõ õszt egyedül a friss párás hajnal, és az út szélén rendszertelenül felbukkanó szilvafák, szederfák, sombokrok ízletes termései vetítették elõre. Elõbbi jó fényképtémát, utóbbi kellemes teltségérzetet biztosított. Néhány kilométer után a Cseh-Szlovák határig elbúcsúztunk a napfénytõl és a termésektõl, bevettük magunkat a hol gyertyános-bükkösbõl, hol lucfenyõbõl álló erdõségbe. Kykulánál felértük a 6-900m között hullámzó gerincre, és az ott haladó piros sávra. A vendéglõnél elhelyezett elsõ ellenõrzõ pontig újra a réteké volt a fõszerep. A ponton kaptunk egy kis kóstolót kalácsból, és ismét égetett szesz fogyasztására szólítottak fel minket. Szerencsére ez sem tett kárt bennünk, gond nélkül kanyarodtunk rá a zöld sávra.

A rendezõnk ránk bízták, hogy a zöldön (a határsávot többször érintve) rövidebb úton a jó kilátást adó Nagy-Lopeniken (911m) át megyünk-e a Nagy-Javorinára, vagy maradunk a piroson, és valamivel többet sétálunk kevesebb szintet leküzdve. Mi az elõbbi mellett döntöttünk, szerintem helyesen. Környezetükben többen is a mi véleményünket osztották. Átballagtunk egy igazi nyereg formájú nyergen, majd egy erõsebb emelkedõ végén már ott is voltunk a Fehér-Kárpátok második legmagasabb (911m), kilátóval koronázott csúcsán. A kellemes nyári idõnek köszönhetõen sok volt a kiránduló és a kerékpáros is. Rövid nézelõdést követõen Bálint nagymamájának süteményét majszolva ereszkedtünk alá a völgybe.

A következõ dombtetõrõl jól látszott már a nagy-Javorina adótornyával, és nemsokára ott is szuszogtunk az oldalában. Egész meredek volt az emelkedõ, tábla szerint 4km-en kb. 500m szint várt ránk, na meg a turistaháznál a második ellenõrzõpont. Kihasználva a turistaházat Kofolaszünetet tartottunk egy rémes hangú arapapagáj társaságában.

Visszacsatlakoztunk a piros sávba, és innentõl kezdve nem is tértünk le róla. Utunk csendesen hullámzott a gerincen, együtt a határsávval egészen Ómiaváig (Stará Myjava). Rövid aszfaltozással átvágtunk Miavába (Myjava) a harmadik ellenõrzõ pontra. 56 km-nél jártunk, és délután 4 lehetett. A pontõrök igen lelkesek voltak, kétszer is innunk kellet a slivovicából. A további pálinkaadagok elkerülése végett gyors továbbállás mellett döntöttünk.

A hivatalos útvonal ismét kétfelé ágazott Berezóig (Brezová pod Bradlom), lehetett menni a piroson több szinttel és látnivalóval hosszabb úton, vagy az aszfalton. Mi a piroson maradva élveztük a vidéki tájat, és a délutáni fényeket. Felmásztunk a Bradló nyergébe, és ha már itt voltunk tettünk egyrövid kitérõt a Stefanik tábornok emlékmûig. A tájat szemlélve csemegéztünk kicsit, s leereszkedtünk a Nagyszombati százas célját adó faluba, ahol utcai fesztivál zajlott.

Vizünk fogytán volt, az egyik kapualjban beszélgetõ idõs nénikhez fordultunk segítségért. A víz mellé még finom házi almás-pitét is kaptunk. Az utolsó fényeket kihasználva felmásztunk a nyeregre, és elõvettük lámpáinkat. Beértünk egy sporttársat is, de õ a piros helyett alternatív úton folytatta, így ketten ballagtunk tovább Jókõ (Dobrá Voda) vára felé. Kicsit hosszúnak tûnt az út, pedig nem lazsáltunk. Önszorgalomból kisétáltunk, a telihold fényében impozáns látványt nyújtó romokhoz.

Lent a faluban volt az utolsó pont (82km) a zenés-táncos mulattsággal ellátott kocsmában. A szlovák Bódi Gusztáv teljes hangerõvel szórakoztatta közönségét. Szórakozók és túrázók vegyesen ültünk, de szemre (orra?) jól elkülöníthetõen. Mindenki kivolt már, ki a szesztõl, ki a kilométerektõl. Mi újabb kofolaszünetet rendeltünk el mentális felkészülésképp a hátralévõ 22km aszfaltra, közben hallgattuk a többi túrázó részérõl elhangzott gyanús autobusová, és cestovný porjadok szót gyakran tartalmazó mondatokat.

A kofola sem tudta megszépíteni a ránk váró terrort, a táv pedig csak mozgással rövidül, így kénytelen-kelletlen nekiláttunk. 11 felé járt a tiszta teliholdas idõ, csak akkor kapcsoltunk lámpát, ha autó jött. Kb. 8 kilométerenként pihenõt utaltunk ki, mert az agy és a talp ennyi idõközönként még aktív gumicukorral történõ kezelés ellenére is eljut tûrõképességének határára. A táj menet közben alaposan megváltozott, a dombok közül kiértünk a síkra, az erdõket, és réteket szántók váltották fel, és megjelent a láthatáron a nem is oly távoli Bohunicei atomerõmû hûtõtornyai. Menet közben két résztvevõt hagytunk le, akik közül az egyik már igen nehezen járt, a végén pedig minket hagytak le jópáran. Nekünk csak az elsõ buszok egyikének elérése volt a cél, így nem versenyeztünk, 3-ra így is elértük az Ispácai közösségi házat, melyben a cél üzemelt. Bent gratuláció, oklevél, kávé, sör (nekem nem, mert vezettem), és egy jó tányér meleg gulyásleves várta már kissé megfáradt gazdáit.