Az úgy volt.... hogy minden évben csinál anyukám sok-sok fánkot a Bakonyi Mikulás túrára, hogy a barátaimmal élvezkedhessek egy kis hazai túrán hazai kajával.
Idén a srácok fogyókúráznak, elfoglaltak, elgyengültek, elprogramosodtak, ezért mi, lányok próbáltunk helytállni helyettük. Kriszti, Mariann és én. Reggel 8-kor fûtött ülésekre helyeztem a fenekem, és bõ óra alatt anyunál ittuk a teát Cseszneken.
A tea: mindenre jó boszorkánytea, van benne bodzavirág, hársfavirág, csipkebogyó és sok méz. Ennyi elég is volt induláshoz, beöltöztünk, mert a 20-30 centis hó mellett mínusz 7-ek és 9-ek voltak. Sapka, sál, kesztyû, a lányokon kamásli, és mindannyiunkban nagy lendület.
A rajtnál várnunk kellett az indítókra, kicsit elkavartak, meg a hóban elakadtak. 10-tõl lehetett startolni az általam választott új távon, ami Csesznekrõl indul, körtúraként, 18 km, 600 körüli szinttel, érintve a csodaszép Ördögárkot.
Egyszercsak elindultunk. Legfontosabb eszközöm a túrabot volt, amivel szépeket rajzolgattam írogattam a hóba, az utánunk jövõ túristáknak. Kriszti kiérve a faluból, fényképezni kezdett, ragyogó napsütéses idõ volt, a fülünk kezünk majd lefagyott, de gyönyörû volt a hófehérbe öltözött Bakony. Remek kilátás nyílt a várra, és a környezõ dombokra.
A piros kereszten indultunk, csapás még nemigen volt elõttünk a hóban, egy autó nyomait követtük, azon szállították a pontõröket (Télapót és Krampuszt) Gézaházára. Ez lett késõbb a csapdánk.
Emelkedõ kezdõdött, aztán felérve a hegyre el kezdtem mondogatni, hogy hamarosan balra kell mennünk. Közben beszélgettünk, élveztük a havat, a fehér erdõt, a jégcsapokat, kiszakadva a városból a munkából hizlaltuk szemünket, hogy befogadjuk teljesen a ritka szép látványt.
Jól elbeszélgettük az idõt, miközben én folyamatosan mondogattam, hogy már balra kellett volna mennünk valahol. De a piros kereszt olyan szépen látszott mindenütt, hogy egyszercsak ott voltunk Gézaházán a Krampusz és a Télapó mellett.
No, ekkor tudatosult bennem, hogy jól elcsesztük. Ez már a harmadik pont. :-)
Kisegítettük a télapót egy telefonnal, aztán a lányok jámboran követtek visszafele, kicsit szerintem csalódottak voltak. Végül is hazai pályán eltévedni....
Visszamentünk teljesen, majdnem a falu határáig, ahol azonnal megtaláltuk - a már kitaposott - piros jel elforduló ágát. Kocogóra vettük a tempót, hogy behozzuk a bõ egy órás kb. 3 km-es (oda-vissza 6) plusz utunkat.
Sok túrázót elkerültünk, egész jó érzés volt, hogy nem hárman vagyunk az erdõben. Bár az sem volt rossz.
Papp Gabi kikerült minket, õ az 50-es távon futott, hát igen, vannak hihetetlen teljesítmények. Az út persze teljesen ismerõs volt már, kis kanyargós ösvény vezetett az elsõ ellenõrzõ pontig, a Mogyorós árokig. Miután megtaláltuk, pecsételtünk, és tovább kocogtunk.
Meg kívánom jegyezni, hogy a pontnál egy nagy csapat fiatal túrázó cigizett, akik egyáltalán nem álltak félre, és nagyon kellemetlen volt beszívnunk a füstöt. (Kérem a szervezõket, hívják fel a túrázók figyelmét, és kérem a cigizõ túrázókat, hogy álljanak messzebb ha szívni akarnak, mert így a rendes egészséges túrázók szívnak!!!!)
Még az Ördögárok elõtt találkoztam efemmel, örültünk egymásnak, aztán megálltunk egy percre, Mariann zsákjából elõkerült a tea, mandarin, némi frissítés a mászás elõtt. Rögvest a patakon kellett átkelni, ami jeges volt, és bõvízû. Évekig ki volt száradva ez a patak, most persze nehezítette a túránkat, hogy többször is át kellett kelni rajta.
Mindhárman száraz lábbal megúsztuk, és megkezdtük a kúszás-mászást fölfele a partoldalon. Kriszti még csinált néhány fotót a szurdokban, hatalmas sziklák, jeges vízesések, mindenütt hó, és hó, fantasztikus látvány volt.
A mászás nem volt könnyû, kidõlt fákon mint a majmocskák, átölelve a meredek oldalon, és csúszós hegyoldal. Közben ránkszólt egy srác, hogy õk a pontõrök, pecsételnek nekünk. Nem tudtak lemenni az Ördög-gát létrájához, így itt fent a szurdok tetején menet közben pecsételtek.
Mi követtük a nyomokat, aztán hamarosan a piros-zöld jelet is megtaláltuk a tetõn. Krisztinek fájni kezdett a térde, majd hamarosan Mariann is errõl panaszkodott. Innentõl már nem voltak túl vidámak a lányok, de azért küzdöttek hõsiesen.
Kis kanyargós ösvény után, ahol kellemetlen keskeny csapáson kellett lépdelni, ismét elérkeztünk a harmadik ellenõrzõpontunkhoz. A mikulást és krampuszt csak sorban állással lehetett megközelíteni, minden távnak ellenõrzési pontja volt ez, így sokan összejöttünk. Megkaptuk a pecsétet, télapót, szaloncukrot, aztán továbbindultunk, megint csak a piros pluszon.
Felértünk a Gézaházai tetõre, ahol iszonyú hideg szél fújt, a hóban is nehéz volt hegynek fölfele haladni, meg kellett küzdenünk az elemekkel. Úgy néztünk ki, mint hajdan a deltában a fölvezetõ címsor. (Emberek beöltözve, szél, hófúvás, csak a vonat hiányzott)
Gézaháza: hajdan Esterházy birtok volt, gyönyörû fából készült vadászkastéllyal, és kastélyparkkal, sok szelídgesztenye fával. Idejártunk fõzõcskézni, kirándulni úttörõ koromban, késõbb kisz-es találkozók tábortüzes helyszíne volt, megannyi színes szép emlék. Késõbb étterem lett, finom pincepörköltekre és szilveszteri bulira emlékszem, most pedig magánbirtok, sajnos bekerítve. Kicsit vágytam újra látni, kár hogy már nem lehetséges.
A 82-es úton áthaladva (Gyõrt Veszprémmel összekötõ, Cseszneknél panorámás és szerpentines út) hamar elértük a negyedik pontot, ahol elágazott az út Zirc és Csesznek felé.
Innen a piros négyzet volt a jelünk, havas fenyõfák, szép erdõ, még utolsó napsugarakat kihasználva Kriszti fotózott is. Mariann már húzta a lábát, nem repesett, hogy még kb. 7 km van hátra.
Károlyházára viszonylag hamar leértünk, bár a tempónk jelentõsen lassult a sérülések miatt. Néhány srácot innen küldtünk vissza, õk Zirc fele készültek, nem figyeltek eléggé.
Leértünk a sárga háromszög jelre, innen már közel volt a vadászház (itt érkeztek délelõtt a többi távról Cuha völgy felõl Csesznek fele tartó túrázók) aztán megkezdtük a Zörög hegy felé az emelkedést. Az utolsó nagyobb emelkedõ következett, még megnéztük a hegyodalból a Cseszneki várat, de a lányok túlságosan távolinak találták.
Felértünk a hegyre, ahol az ellenõrzõponton két félig fagyott embert és egy félig fagyott kutyát találtunk a tûz mellett. :-)
A tetõn rövid gyaloglás, aztán a meredek lejtõ következett. Térdfájósoknak szörnyû terep, de azért leértünk. Most már kezdett picit sötétedni, én kezdtem fázni, már négy óra is elmúlt. Nemsokára beértünk a faluba, a Kõmosóban Pinkert Laci pecsételt, örültem neki nagyon, (múlt héten a Tótin találkoztunk) majd elhaladtunk a Zsidó temetõ mellett, és a falu felsõ részébe a vár alá érkeztünk.
A turistajel áthalad a templomkerten, érintve az ország egyik legrégebbi templomát. Nem tudom nyitva volt, -e de most már sem idõ, sem kedv nem volt templomnézéshez.
Hamarosan célba érkeztünk, átvettük a díjazást, remek télapós kitûzõt kaptunk, amin a vár is rajta van. A finomságokat amit ehettünk volna, nem néztük meg, anyunál várt minket a fánk.
Még pár száz méter, és a konyhában ittuk a pálinkát. :-) Igazán jól felmelegített bennünket, mármint Mariannt és engem. Kriszti vágyakozva nézte, sajnos a sofõr nem ihat. Befaltuk a kihûlt fánkokat, baracklekvárba tunkolva, jó szalagos, ízletes volt. (Ezt kifejezetten Vajdaúr kérésére részletezem)
Aztán kocsiba be, fenék a fûtött ülésre, irány Fehérvár.
Sajnálhatjátok srácok, ezidáig csak sáros Bakony jutott nektek.
Az idei havas szép fehér majd a fotókon látható lesz, hamarosan...
A szervezésrõl: picit csúszott, de az itiner jó volt, én örültem volna egy leírásnak is, bár a jelzések végig jók és pontosak voltak, csak figyelni kellett. Az ellátás is jó, a kitûzõ, oklevél is szép. Az itinerben benne volt, hogy nehéz pálya - ez az Ördögárokra vonatkozik - de szerintem nem volt vészes, a lányok is jól teljesítettek. A cseszneki várkert sörözõ tulajdonosa dolgozói viszont nagyon lelkesek voltak, ezt meg kell említenem. A szervezõknek ajánlom, kérjenek fel engem is szervezõnek, hisz a helyi ismeret csak jól jöhet, és szívesen mennék.
Egyébként azt gondolom, hogy a honlapon lehetett látni az "ÖRDÖG-ÁROK" sõt az útvonalból az "ÖRDÖG-GÁT" kifejezést is, ami nem fûtött járdára utal! |
