Túrabeszámolók


Kitörés

borbelyjTúra éve: 20112011.02.28 23:20:53

Február 12-én került megrendezésre ötödik alkalommal a Kitörés emléktúra melyrõl egy hónapja szereztem tudomás és azonnal felkeltette az érdeklõdésem. Elsõsorban az izgatott, hogy este indul a túra és egész éjjel menetelni kell. Ez az út utolsó harmadában többször is eszembe jutott, de errõl majd késõbb. :) Másik motiváló a megemlékezés volt mely azon több ezer katona elõt állított emléket akik 1945-ben a körülzárt városból kíséreltek meg elkeseredett kitörést. Miután rátaláltam a túrára már nem volt visszaút és mint általában ilyenkor lenni szokott nem bírtam kiverni a fejembõl. Természetesen a három távból (25, 35 és 60 km) csakis a 60 km volt az egyetlen ésszerû célkitûzés. :)



Persze szokásos módon a veszéllyel akkor szembesültem elõször mikor már csak pár nap volt a túráig. Azaz elég merész nekiindulni egy éjszakai túrának tök egyedül ezért próbáltam társat szerezni. Mivel ismerettségi körömben nincs ekkora õrült így közösségi oldalon néztem körül és találtam valakit akihez csatlakozhatok. A csatlakozás persze mégse jött össze. Kicsit késve érkeztem a rajthoz és mivel elég sokáig tartott a rajtolás nem lett volna értelme egymást összevárni. A Kapisztrán térre haladás közben elfogyasztottam egy pizzaszeletet és szereztem egy bombát is. Nem volt nehéz megtalálni a rajz helyszínét, mert kissebb-nagyobb csoportokban, de sok túrázó jött velem szembe a téren pedig nagy volt a tömeg és a rendõri jelenlét. Kb. 45 perc várakozás után 19:00-kor elindultam a várból és próbáltam tempósan haladni, de mivel nem annyira tudtam az útvonalat inkább mások mellé szegõdtem. A Diós árok volt az elsõ meredekebb emelkedõ még a városban ahol kellemes tempóval sikerült olyanokhoz csatlakoznom akik elég magabiztosan ismerték a járást. Volt aki már itt lendületet vesztett nem tudom õ hogy bírta késõbb, de ennél csak nehezebb volt a túra további része. A kellemes kaptatón kielemeztem a leírást így már kb. tudtam merre kell haladnom, de az elsõ ellenõrzõ pontig (Széchenyi-emlékmû) még az alkalmi társakkal tartottam. Az ellenõrzõ ponton korhû öltözetben Magyar katonák várakoztak és pecsételés után tovább haladtam.



Az útvonal nem volt túl bonyolult a leírás is elég egyértelmû volt és még mindig a városban kellett haladni. A város szélétõl megjelentek a túristajelzések melyeket fényvisszaverõ csíkokkal is megjelöltek így a tájékozódás nem volt bonyolult. Itt már leküzdve kezdeti bátortalanságom határozottan haladtam tovább egészen a Diófás-tetõig ahol egy elágazás volt. Itt a leírást többen több módon értelmeztük és talán ez lehetett egyesek veszte. Az alkalmi csoportosulásban volt olyan aki teljes magabiztossággal állította, hogy tudja merre kell menni ezért követtük. Megérkeztünk az elsõ katonasírhoz amit rengeteg mécses és szalag díszített. Ezután tovább haladtam és meglett a második ellenõrzõ pont is (Csacsi-rét) itt se idõztem semmit.



Tovahaladva enyhe lejtõs terep következett ahol elõ kellett venni a túrabotot mert elég jeges volt helyenként az út. Éppen elöttem esett el egy túrázó ami intõ jel volt. A terep erdõs-kanyargós volt a Virág-völgy. Itt is gyorsabb iramban haladtam a többieknél és elõször sikerült úgy elszakadnom mindenkitõl, hogy teljesen egyedül haladtam a sötét erdõben. A fejlámpa persze teljesen jó szolgálatot tett. Elég érdekes volt látnom, hogy többen nem készültek semmilyen elemlámpával vagy egyéb fényforrással annak ellenére, hogy ez egy éjszakai túra. A terep egy szakasztól ismerõs lett bár nappal teljesen más arcát mutatta. Hétvégeken olykor futottam már a normafa ezen részén fel a János-hegyre. Rövidesen találkoztam túrázókkal akik velem szembe jöttek és ezt nem igazán értettem. Mikor elértem a harmadik ellenõrzõ pontot aho orosz katonák fogadtak és ajándék sportszelet rájöttem, hogy egyesek rossz irányba fordultak a Diófás-tetõnél és így kimaradt számukra a második ellenõrzõ pont. A sikeres teljesítésnek egyetlen módja volt, hogy szépen felkeresik a kimaradt pontot ami 8 km pluszt jelentett számukta. Ekkor már 12 km-nél tartottam és itt ittam elõször valamint megettem az elsõ csokit.

A János-hegyrõl lefelé egy kacskaringós út vezetett ahol többen levágtunk egy-egy szakaszt mert nem akartunk annyit gyalogolni. :) Persze itt nem ártott azért észnél lenni, hiszen a sötét erdõben ez könnyen eltévedéshez vezethet ha olyan kanyart akarsz levágni ami nem is létezik. :) Ez a szakasz szintén kellemes meglepetéssel szolgált. Ismét ismerõs helyen jártam csak utoljára mikor január elején a Buék 20 túra keretében erre jártam egy ismerõsömmel akkor mindezt letaposott hóban és jégben kellett megtennem. Akkor bot nélkül olykor négykézláb kellett felkapaszkodni arra Nagy-Hárs-hegyre amit most gond nélkül sikerült megmászni. A kaptatón nagyon jó szolgálatot tett a túrabot. Lefelé se kellett seggen csúszva közlekedni mivel a január elejéhez képest hónak és jégnek nyoma se volt. :D A hegyen volt a harmadik ellenõrzõ pont ahol német katonák teljesítettek szolgálatot. Nagyon helyesen német nyelven fogadtak minden túrázót.



A következõ 5 km-es szakasz teljesen eseménytelenül telt. Folyamatosan hagytam le mindenkit már-már élveztem, hogy senki se elõz meg én viszont mindenkit lehagyok. Egyszer elbizonytalanodtam mert a GPS alapján már el kellett volna érnem a következõ ellenõrzõ pontot ami az Újlaki-hegy volt, de mégse találtam. Azért és féltem mert azt írták itt saját magunknak kell bélyegezni és féltem, hogy elnéztem valamit. Pár embernél érdeklõdtem és megnyugtattam magam avval, hogy nekik is annyi pecsét volt a füzetükben mint nekem. Végül elértük az Újlaki-hegyet ahonnan páratlan panoráma tárul elénk. Itt el is fogyasztottam egy szendvicset mert már 20 km volt mögöttem és kezdtem éhezni. Volt aki itt se idõzött hiszen csak 2 km-re volt Virágos-nyereg ahol a rövid táv célja volt. Ott az ígéretek szerint meleg étel várt minket ami fasírt, kenyér és tea kombó volt. Sajnos akkora volt a tömeg, hogy teljesen elment a kedvem a közelharctól. Éjfél volt és nem volt kedvem ott állni fél órát egy fasírt kedvéért. Volt aki itt adta fel a túrát mert nem bírta tovább én megtöltöttem a kulacsot és kimenekültem a Boróka BÜFÉ-bõl. Éjfél lévén próbáltam felhívni egy szülinapos ismerõsöm, de sajnos ez se járt sikerrel így a tovahaladás mellett döntöttem.



A tájékozódás egészen eddig pofon egyszerûen ment hála a fényvisszaverõ jelzéseknek ami valamiért itt megszûnt. Azt is nehezen találtuk ki hogy merre kell elindulni, de végül megtaláltuk a sárga jelzést. Egy újabb katonasír mellett elhaladva egy kaptatón haladtam. Kicsit csökkent az éberségem ugyanis pár perc után derült ki, hogy nem a megfelelõ úton haladunk és mivel én mentem legelsõként mindenki csak jött utánnam. Kiderült, hogy a katonasírnál volt egy elágazás amit nagyon nehezen lehetett kiszúrni. Visszamentünk és már a helyes úton elhaladtunk a Csúcs-hegy és a Tök-hegy mellett. A szakasz elég sok odafigyelést igényelt mert keskeny út vezetett a hegyoldalban ahol egy figyelmetlen lépés hatására azonnal lecsúszhatott a hegyoldalon. Szerény 10-15 fõs társaság vonatozott itt mert csak liba sorba tudtunk haladni majdnem 5 km-en át. Az Alsó-Jegenye-völgy elõtt kicsivel szélesedett ki az út. Ott lehetett kicsit hozni a mezõnyön. Az Alsó-Jegenye-völgynél újabb ellenõrzõ pont volt ahol amerikai katonák táboroztak rendkívül meggyõzõ felszerelésben. Itt csak egy csoki erejére álltam meg és azonnal haladtam tovább. Ekkor üzent szülinapos ismerõsöm akit azonnal visszahívtam. A legjobbkor jött, mert éppen eléggé kezdett ingerszegénnyé válni az egész túra és kellett a társaság. Bõ fél órás cseverészés kicsit lelket öntött belém és megújult erõvel folytattam tovább. A beszélgetés közben elszalasztottam egy lehetõséget ugyanis betérhettem volna a solymári benzinkútra egy frissítõre, de végül is túléltem. Zsíros-hegyi túristaház romja volt a következõ célpont. A túra ezen szakasza szakasza nem volt túl emlékezetes. 4-5 fõs csapat verõdött össze és olykor elbizonytalanodtunk, de alapvetõen megoldottuk a tájékozódást. Egy helyen rövidíteni próbáltunk ami utólag nem volt jó ötlet. Eddig is éreztem, hogy teljesen át van ázva az öltözetem, de ekkor már igazán bosszantú volt. Ha kicsit megállt az ember azonnal fázni kezdett. A táskám nagyon húzta a vállam kezdett minden idegesíteni. A Zsíros-hegynél ismét kaptunk volna kaját csak sajnos mire megérkeztünk már elfogyott a gulyás. :( Itt már 32 km-nél tartottam és kicsit kezdtem félni, mert elég sok volt még hátra.



Felhasználtam a hátizsákban tartogatott bombát és tovább indultam egy alkalmi társammal. Szerencsére õ is pont olyan tempóban haladt mint én ezért teljesen jól tudtuk gyûrni a kilómétereket. Ekkor következett az utolsó nagy csúcs megmászása! A szintrajz alapján éreztem, hogy ez kemény lehet és nem csak azért, mert sok szintet kell felfelé haladni, hanem azért is mert lefelé is le kell jutni. A lejtõn haladás a tavalyi Piros50 túrán nagyon nehezen menet és egy hónapra hazavágram a térdeim. Akkor persze nem volt túrabotom és embertelen tempót diktáltam magamnak. Most ezt próbáltam elkerülni. A Nagy-szénási hegy megmászás elég könnyen ment és szerintem az egyik legszebb pontja a túrának. A lefelé vezetõ úton is folyamatosan hagytuk le újdonsült társammal az embereket. Persze mindig látunk a távolban lámpásokat ami azért megnyugtató volt mert éreztük, hogy nem tévedtünk el. Az is segített a tájékozódásban, hogy a Zsíros-hegytõl újra voltak fényvisszaverõ jelzések így nagyon könnyen tájékozódtunk. Az út le a hegyrõl nagyon kényelmes és széles volt. Olykor azért belegondoltam, hogy nagy mázlim volt amiért nem volt idén hó mert az biztos jelentõsen megnehezítette volna a dolgunkat. A következõ ellenõrzõ pont Fehér útnál volt. Itt elfogyasztottam elsõ narancsom ami nagyon jól esett és extra energiával látott el. Az ellenõrzõ ponton németek állomásoztak és egy kerítést is le kellett küzdeni a továbbjutáshoz.



Röpke pihenõ után tovább haladtunk a vadkerítés mellett egy elágazásnál szerencsére figyeltem és jó irányba haladtunk nem úgy mint pár lámpás akiket csak messzire láttunk és elvétették az elágazást. Szólni már nem tudtunk nekik. A lefelé ereszkedésen folyamatosan próbáltam a bottal tompítani a terhelést ami a téremet érte, de így is bitangul fájt. Sajnos a tavalyi piros 50 túra életem elsõ teljesítménytúrája nagyon megbosszulta magát. Azt vártam már, hogy mikor érünk ki az erdõbõ, mert már nagyon nyomasztott. A szándófölteknél ismét át kellett küzdeni magunkat egy kerítésen, de legalább kitárult a világ és messzire eltekinthettünk. A Malom-földekig még le kellett küzdeni egy csatornát és egy újabb kerítést. Az pontnál sikerült szert tennem egy fél pohár teára. Kicsi lelkiismeret furdalásom is volt mert én ittam meg az utolsó adatot, de nagyon jól esett. Egy sportszelettel késõbb jött Perbál ahol nem igazán figyeltem a tájékozódásra. A túratársam tavalyról ismerte az utat ezért rá hagyatkoztunk. Késõbb kiderült, hogy módosítottak az útvonalon, de erre csak akkor jöttünk rá mikor újra becsatlakoztunk a kitûzött útvonalba. :D A szántóföldön elég keserves volt a haladás és már minden agytevékenységem minimálisra szorult, csak követtük egymást szótlanul. Szerencsére kezdett világosodni fél hét felé és ez kicsi erõt adott nekünk. Az Anyácsapusztai pontnál ismét elfogyasztottam egy narancsot és láttuk a távolban napsütötte Kakukk-hegyet. A nap különös módon csak a Kakukk-hegyet érte el és miután teljesen bearanyozta fényével el is bújt a felhõk dölé egész napra. :( Motiváltságunk nagyon minimális volt és megfordult az agyunkban, hogy torony iránt indulunk meg, így talán spórolunk. Végül mégis becsületesen az útvonalat követtük és a csatorna mentén majd a tó partján elhaladva megközelítettük a hegyet. A tónál addig sármentes bakancsom sikerült felavatni mert a part mentén félig jeges félig mocsaras volt a talaj. A Kakukk-hegy volt az utolsó kemény próba, de felszívtuk magunkat és megindultunk. A hegyen sajnos nem volt ellenõrzõpont és ez nagyon nagy csalódással töltött el minket. Készítettünk képeket, hogy legyen bizonyítékunk a megmászásáról és megindultunk lefelé. Ez volt a legkeservesebb ereszkedésem, de már a cél közelsége feledtette velem a fájdalmak egy részét.



Negyed kilenc felé érkeztem Szomorra ahol nagy volt a tömeg, de türelemmel soromat kivárva megkaptam jól megérdemelt emléklapom és kitûzõm. Türelmesen kivártam a virslit és a teát, mert már nagyon kellett egy forró ital és valami fõtt étel.



A túra nagyon tetszett, de sajnos a nagy létszám miatt nagyon megérzõdött a szervezésben pár hiányosság. Az adatokon látszik, hogy ismét majdnem megduplázódott a résztvevõk száma a korábbi évhez viszonyítva.