Túrabeszámolók


Gémes 30/20

TonnakilométerTúra éve: 20112011.06.19 15:04:28

Gémes 40



Kiírás szerinti táv: 40,1 km, szint 1500 m


Szeretem a Börzsönyt. Nem tudom megmagyarázni miért, mert az összes többi tájegységet is kedvelem, de valami láthatatlan szállal mégis jobban kötõdök ehhez a kemény útvonalakat is magába foglaló, mégis emberléptékû hegységhez. Ez volt az idei túraévem 20. teljesítménytúrája, melyhez méltóbb rendezvényt el sem lehetett volna képzelni, mint a Gémes 40 teljesítménytúra.


Pár perccel 8 óra elõtt parkoltam le Diósjenõn a célnak helyt adó Panzió elõtt, majd átsétáltam a pár száz méterre lévõ vasútállomásra, ahol már nagy volt a sürgés-forgás. A kevéssel ezelõtt érkezett vicinálisról leszálló túratársak már javában töltögették a nevezési lapot, majd rövid sorállás után indultak is az Észak-Börzsöny kies tájainak meghódítására. Alig léptem be a váróterembe máris kedves ismerõs arcok üdvözöltek és mind a fiamat hiányolva, távolmaradásának okáról kérdezetek. Jól esett az érdeklõdésük, mivel ez azt jelenti, hogy számon tartanak bennünket, maguk közülinek éreznek mindkettõnket. Sajnos csak azzal a gyenge és átlátszó, de valós indokkal tudtam elõhozakodni, hogy ma ballag a nagyfiú a nyolcadikból, s ebbéli kötelezettsége miatt maradt távol a mai kirándulásról.


Ezután magam is tollat ragadtam, s kitöltöttem egy nevezési lapot. A 300! Ft-os nevezési díj leszámolása után kézhez kaptam a nagy alapossággal összeállított útvonalleírást, mely néhol kicsit vicces, de nagyon szimpatikus stílusban - a legfontosabb tájékozódási pontokra való figyelem felhívás mellett- kitért az útközben érintendõ helyek történelmi és kulturális érdekességeinek bemutatására is. Mellé színes térképrészlet is dukált. Gyorsan átfutottam a térképet és megállapítottam, hogy a Lopóna-fõig a S- sávon kell haladnom, majd belegyömöszöltem a dokumentációt zsákomba. A folytatást majd ráérek menet közben is kisilabizálni.


A faluból kivezetõ út leheletkönnyûen emelkedett. A reggeli órák ellenére tûzött a nap. Gondoltam, ha ez végig így lenne, összeaszalódnék a végére, mint a szilva. Szûk 2 km után beértem az erdõbe. A fák árnyékában még kellemes volt a levegõ. Nem mondom azt, hogy hûvös, de mégsem sütötte kobakomat a nap. Csak azért, hogy ne hûljek meg, az út egyre határozottabban emelkedett, mígnem közvetlenül a Jenõi-závoz elõtt kifejezetten meredekké is vált. Szerencsére az emelkedõ, nem túl hosszú. A rétre kiérve máris elértem az elsõ ellenõrzõ ponthoz, ahol édességgel és vízzel kedveskedtek a rendezõk.


Továbbhaladva elmentem a Kun-forás mellett, de nem látogattam meg, mivel a zsákomban lapuló vízkészletem még érintetlen volt. Áthaladva a Kun-rét jobb-bal kanyarja után kellemes volt az út a Jász-Bükk rétig. Itt a S- jelzést bevitték a rétrõl a fák közé. Bólintottam egyet, mivel teljesen ésszerû volt a változtatás. Aztán elkezdõdött a hegymenet a Kámorra. Igazából nem olyan veszélyes a felmászás, de a nagy meleg miatt mégis jól esett megállni a Lassie pihenõnél és kiélvezni a pompás kilátást. Aztán fel a csúcsra, s megállás nélkül elkezdtem az ereszkedést a Csánki-kert felé. Itt kezdtek utolérni az elsõ futók, köztük Péter is, aki szintén Zsombort hiányolta. Értetlenkedett, mikor neki is elmondtam, miért is túrázok ma egyedül. Tekintettel, hogy õ 7-es átlaggal utazik, hamar eltûnt a szemem elõl.


Nagyon jól esett a mozgás, kifejezetten jól ment, ismerõs volt az út. A Bugyihó után értem utol azt a kedves házaspárt, akikkel a Horváth József emléktúrán ismerkedtem meg. Juliannával és Jánossal nagyon jól elbeszélgettünk és szinte végig útitársak maradtunk. Lopóna-fõnél egy merõleges jobbos a P- jelzésre, mely eleinte barátságos, késõbb meredek, térdet egyáltalán nem kímélõ lejtõvé alakul. A Nagy-völgyi patakhoz leérve újabb jobb kanyar után értünk az Oszlopó-forráshoz, mely a mai nap 2. ellenõrzõpontja volt. Itt csokis nápolyit ehettünk az eddig elégetett kalóriák részleges pótlására. A forrás ugyan nem „üzemelt”, de a patak vizébõl feltöltöttem kulacsaimat, mivel a következõ szakasz e tekintetben szûkölködik vízvételi lehetõségekben.


Visszatérve a völgyi útra a Z- sávon kellemesen ereszkedtünk a Kalakocs-pataki pihenõig. Innen a Z- sáv erõs emelkedõbe kezdett, melyen többször meg-megálltunk egy rövid szusszanásnyi pihenõre. Az eleinte meredek út lankás emelkedõvé szelídült. Itt elõzött meg bennünket Jucus, aki rendíthetetlenül és feltartóztathatatlanul futott a cserjékkel igencsak jól benõtt szakaszon is. Éppen elütötték a delet, mire felértünk a Jelenc-hegyre. A Jelenc-hátról lefelé a füves vegetáció igencsak meghódította az utat. Nagyon oda kellett figyelni, mert a fû takarásában lévõ korábbi egyenetlenségek a bokának kellemetlen meglepetéssel szolgálhattak. A nyílt területen fullasztó meleg volt (Még azon a bizonyos testrészünkön is patakokban csorgott a veríték). A korában cserfes társaság is elnémult, tempós, de nem sietõs tempóban értünk a következõ ellenõrzõpontra, ahol a terepszínû ruhás pontõr, hasonló színû katonai sátrat vert fel. Mindezt azért, mert az elõre jelzések szerint záport-zivatart jósoltak délutánra a szakemberek.


Sajnos eddigi számításaimba kis hiba csúszott, mert itt sajnos nem volt vízvételi lehetõség. Rövid pihenõ és egy kis édesség elfogyasztása után egy „Isten segíts” és már ballagtunk is fel a K+ úton, mely arra hivatott, hogy jelenlegi helyzetünkbõl elõsegítse eljutásunkat a Dobogó hegyre, ahol a becsatlakozó Börzsönyi Kék jelzés egyenesen Drégelyvárába vezet bennünket. Hát ez volt az elmélet, de más volt a gyakorlat! Egyszerûen egyik pillanatról a másikra elfogyott az erõ a lábamból és alig tudtam araszolni a társaim után. Biztattam õket, menjenek elõre nyugodtan, majd helyrejövök és utolérem õket. Azonban hiába vettem magamhoz egy nagy adag C-vitamint és pár szem Magne B6-ot. Szédültem, a vádlim görcsölt, az erõ elhagyott és az akaraterõm is kezdett cserbenhagyni. Muszáj volt leüljek egy kicsit, de nem javult sokat a helyzetem. (Az óta rájöttem, hogy egyszerûen megbomlott a sóháztartásom. Hiába pótoltam vízivással a rengeteg izzadtságot, amelyet a túlsúlyom, nagy hõség és a sok szint okozott, ha az ásványi sókat nem pótoltam.)


Jobb híján folytattam vánszorgásomat felfelé, mikor is az út bal-jobbos törésénél, legnagyobb meglepetésemre korábbi útitársaim, Julianna és János vártak rám. Kitartásra bíztattak és alkalmazkodtak siralmassá vált tempómhoz. Ha már így alakult a helyzetem, nagyon igyekeztem minél kevésbé terhükre lenni. Aztán a nehezén túljutottunk, s elértünk Szondi György és két apródja hõstetteinek színhelyére. A vártól Deszkáspusztáig mindössze két és fél kilométer, végig lejtõ, mely kissé helyrehozta az önbizalmam. Itt bõségesen ittam és nekivágtunk az utolsó 10 km-nek. Már jobban voltam, de a Pénzásásig rám váró emelkedõt ismét nehezen bírtam. Társaimat bíztattam, menjenek nyugodtan elõre, biztosan be fogok érni a célba, de miattam ne kockáztassák a szintidõ túllépését. Egyedül akartam maradni.


Ahogy telt az idõ, ment lefelé a nap, talán hûvösödött is kissé, egyre jobban éreztem magam, s észrevétlenül újra 5 fölötti utazósebességet értem el. A hosszú egyenesekben mindig elõre sandítottam, hátha megpillantom õket, de sajnos túl sok hátrányt szedtem össze. A Kámori-völgynél még volt egy meglepetés ellenõrzõpont. Innen, immár túljutva a holtponton vígan baktattam el a méhkaptárok sorfala között. A település szélén lévõ kútnál megmosakodtam, ittam egy jót a tiszta, hideg vízbõl s határozott léptekkel jutottam el a célig. Nem hittem el, hát mégis sikerült? A célban átvettem a kitûzõmet, s egy ebédjegyet, mely egy adag finom káposztás, kolbászos sztrapacska elfogyasztására jogosított fel. A sós étel elfogyasztása után semmi rossz nem maradt csak a jólesõ fáradtság a lábaimban.


Nagyon szépen köszönöm a túrát a Gémes TE minden egyes tagjának. Túraszervezés szempontjából a lehetõ legtökéletesebb volt minden, amit szervezõi oldalról meg lehet tenni. Kiváló útvonalválasztás, elhibázhatatlan jelzések, rendkívül igényes itiner és térképvázlat, barátságos, szakszerû pontõrök. A túra végén finom egytálétel, s mindez potom nevezési díjért. Már most megígérem, hogy az év teljesítménytúrája cím tekintetében egy szavazatra már biztosan számíthatnak.


Köszönöm a Börzsönynek a mai napot, aki a „talpalávalót” szolgáltatta. A szép kilátásokat, az árnyas utakat, az életmentõ patakvizet, a madárdalokat és a hûs szellõt.


Köszönöm a jó társaságot, a bíztatást és a segítséget Juliannának és Jánosnak. Nélkülük kettõre duzzadt volna az általam feladott túrák száma. Hála nekik, emelt fõvel távozhattam, és tovább szõhetem terveimet a jövõre 50 km-esre duzzadó Gémes teljesítménytúra teljesítése tekintetében.