Túrabeszámolók

Fejérkõ 50

Elöljáróban:

A minap regisztráltam magam, úgyhogy ez lesz az elsõ túrabeszámolóm. Mindenképpen egy pozitív történet leírásával szerettem volna kezdeni a sort. Nem mellesleg egyik testvér-túránkról (a másik a Cinege túra áprilisban) van szó, akikkel már évek óta egymással karöltve próbáljuk meg bemutatni Kis Hazánk eme ismeretlen-ismerõs szegletét. Mivel én is ezen a vidéken születtem és élek, eléggé elfogult vagyok a táj, az itt lakó emberek és az itt rendezett túrák irányában. Azért próbálok objektív maradni. Mi már két hete túlestünk a rendezésünkön, a felhasználói nevembõl talán már kiderült melyiken. Azért mondom, hogy túlestünk, mert akkor rekord meleg volt. Az extrém körülmények próbára tettek túrázót, rendezõt egyaránt. Sokan feladták a túrát, volt aki rosszul is lett. No, ezt nem szerettem volna ezen a hétvégén. Úgy látszik óhajomat meghallgatták az égiek, viszont helyette sok esõt küldtek, olyan egész napos, kiadósat.

A túra:

Zúzok Szántód felé kis Fiestámmal. Nézem a város fölött terpeszkedõ felhõket, de semmi jót nem ígérnek. Számtalan túrán részt vettem már, amin sarat kellett dagasztani, és nem hiányzik ez az élmény. 7 elõtt leparkolom "buta robokutyot" a mûvház közelében. A rajthely felé sétálva sem tudom eldönteni melyik távon induljak. Végülis nem esik. Elmarok egy nevezési lapot, és laza mozdulattal az 50-es számot karikázom be rajta. Kemények vagyunk. Váltok pár szót HEV-vel és Karil-lal, a túra rendezõivel meg néhány ismerõs arccal, de fejemben már a kilométereket rovom. Sikerül elsõként elrajtolnom, de négy futó hamar megelõz. A római úton az elsõ pontig elérem az üzemi hõfokot, amit némileg lehût a szemetelni kezdõ esõ. A Szamárkövet egy Balaton szelettel és egy kitûzõvel elhagyva rongyolok fölfelé a pincék közt, hogy minél hamarabb beérjek az erdõbe. A kilátót most kihagyom, mert tudom, hogy sok helyen lesz még lenyûgözõ panoráma a Balatonra. Fölérve a gerincre, kitárul egy rét, aminek túlsó végén már látszik a Vaskereszt melletti esõbeálló. Alatta Hirschmann Attiláék szenvednek és várják a hozzám hasonló õrülteket. A pár éve épült szerkezeten több helyen ömlik be a víz, úgyhogy nem maradok sokáig beszélgetni, mivel itt fagyok meg. Attila azzal bíztat, figyeld meg, nemsokára kisüt a Nap.

A meredek úton lefelé nem csúszok meg sehol sem, mert még nem ázott fel annyira. Koloncok sem nõttek a lábbelimre. Hurrá. Némi betonozást követõen egy balra letérés után brutál emelkedõ következik. Az út közepén, bakancsomat erõsen beverve, lépésrõl-lépésre araszolok fölfelé. A nagy koncentrálásban észre sem veszem, hogy elállt az esõ. A 9-es tetõn egyfajta hurráoptimizmus ér el. Az esõ mai napra letudva, hiszen Attila is megmondta. Hogy honnan jönnek az embernek ilyen ostoba gondolatai? Az ellenõrzõ ponton frissítek, és a pontõrökkel megállapítjuk, hogy pár év múlva a fölnövõ fák el fogják takarni a szép kilátást. Néha egy tarvágás is jól jön.

Öles léptekkel haladok a gerincen, ez az egyik kedvenc részem. Az erdõbõl kiérve az út hozzásimul az M7 melletti kerítéshez. Két dombhullám után, balra kanyarodva átmegyek egy zöld-hídon. Itt érdemes megállni egy kicsit bámészkodni, mivel rézsútosan elõttünk a kõröshegyi viadukt, mögötte a Balaton, jobbra belátni a Tihanyi-félsziget kalderájába. A még ebben a szutyok idõben is erõs látványelem után, lelkileg föltöltõdve vágok neki a következõ két kilométer betonnak. Ezt már kevésbé szeretem, de hát valahogy át kellett kötni Bálványosra. Nálunk is vannak olyan részek, amiket legszívesebben kihagynék a túrából. Félúton járok, amikor egy német rendszámú autó fékez. Az idõs házaspár kérdezi, hogy Bálványosra megyek-e, de mondom nekik, én bizony cu fusz géhen. Ujjaimmal kalimpálva is elmutogatom nekik, úgyhogy dánke sõn, eredhettek dolgotokra. Engem ti nem vesztek rá kispistázásra. Mosolyognak, majd elhajtanak.

Végre letérek a pincék irányába. Az egyik tanyán két hatalmas kutya rohan felém csaholva, még szerencse, hogy egy kerítés választ el tõlük. Nehezen járható, bakhátas a terep, és ismét elkezd csöpörészni. Közérzetem nagyot zuhan. A távolban újból hallom a kutyák ugatását, amibõl megsaccolom, hogy mennyire van lemaradva a következõ sporttárs. Bálványosra beérve aztán szépen nekiered. Nincs messze az ellenõrzõ pont, lusta vagyok elõvenni az esõkabátot, meg ugye kemények vagyunk. A két kedves hölgytõl kapok egy barackot, mire én adok nekik egy salátára emlékeztetõ igazoló lapot, hogy helyezzenek el rajta egy pecsétet. Elõhalászom a zsák aljáról a kabátom, majd tovább robogok. 

A löszpincéknél érdekes gondolatom támad. A helyi temetõhöz itt visz ki az út. Az elhunyt gazda még vethet egy utolsó pillantást második otthonára, mielõtt eltemetik. Hiába, a morbid idõjárás ilyen eszmefuttatást hoz ki az emberbõl. A falut elhagyva csúszkálok a szántóföld szélén futó úton. Kabátomon egyre erõsebben kopog az esõ. Második kedvencemhez érek, ami egy dombgerinc, rajta egy fenyõ-erdõsávval. A domb vége a Jaba-patak völgyéig vezet. A távolban látszik a Flóra-hegyi torony, a mi túránk egyik ellenõrzõ pontja. A ritkán járt susnyásban egyre jobban átázik a bakancsom. Na ezt utálom a legjobban, amikor cuppog. Lecsúszkálok a domb aljáig. Egy táblán Pusztaszemes 4.5 kilométer felirat. A tágas völgyben kemény földharcot kezdek vívni a sárral. A nyomban nem ázik át annyira a bakancs, mivel a sár leszigetel, viszont a ragadós koloncoktól roppant nehéz haladni. A bakháton könnyebb a helyzet, de ott meg a fûre tapadt víztõl ázik át egyre jobban a lábam. Végülis már mindegy, inkább haladjak gyorsabban. Egy, az út teljes szélességében elterülõ tócsához érek. A széleken nincs lehetõség kerülni, így átsasszézok a bakháton. Ha ilyen tempóban esik, víz alá kerül az is. Az utánam jövõk hogy fognak örülni. Homéroszi hányattatások után végre elvergõdöm Pusztaszemesig. A betonon haladva nosztalgiázom egy kicsit. Itt voltam katona. Idelátszik az egyik mesterséges domb, amin a mi lokátorunk állt. A faluban HEV úr fogad. Házi gyártású pogácsával kínál. Tapasztalatot cserélünk, megdícsérem a kidolgozott útvonalhálózatot. Irigykedem a sok irányjelzõ táblára és a túramozgalmukra (Fejérkõtõl-Tündérvölgyig). Nálunk ilyenek nincsenek. Közben érkeznek a többi túrázók. Ez nem járja, hogy csak így elõzgetnek, máris indulok tovább.

Csoda történik, eláll az esõ és a nap folyamán nem is ered el többé. Ennek ellenére nem merem levenni a kabátom. Pólóm teljesen átnedvesedett, a kabát alatt kellemes meleg van. Fejérkõ váráig jól járható az út. Utána az erdõ szélén kanyargok. Körben tágas panoráma szeretett dombjaimra, amíg a szem ellát. Beérve az erdõbe hullámvasutazás kezdõdik. Az egyik halomra felérve kopjafa fogad, ez bizony Somogy-megye legmagasabb pontja, az Alman-tetõ. 316,43 méter. Nekünk ennyi jutott. Innen már nincs messze a nezdei ellenõrzõ pont. Ez az esõbeálló nem ázik be, úgyhogy letelepedek a két kedves hölgy mellé. A kilátás pazar. A tanúhegyek sziluettje sejlik ki a párából. Itt pihenek a legtöbbet, mert egy hosszú szakasz vár rám. Két fiatal jön, és az egyik pontõr hölgy tájékoztatót ad nekünk a környék nevezetességeirõl. Valószínûleg itt vívta István és Koppány a csatáját, és valahol ezen a környéken van eltemetve Somogyország akkori ura. Azt nem tudni pontosan hol, de majd óvatosan lépkedek.

Cihelõdöm, jó volt itt, de legalább másfél órányira az utolsó állomás. Kicsit beálltak a lábaim, de hamar bemelegednek. Vaddisznós kert, szántóföld széle, erdõ és mezõ váltogatják egymást, mire hosszú idõ után ismét hallom az autópálya morajlását. A híd alatt elhatározom, hogy zoknit cserélek. Nem szokásom, de annyira átázott, hogy muszály ezt meglépnem. A talpam már kezd égni, az új zoknival valamit javul a helyzet. Meredek betonúton szuszlatok fölfelé. Visszatekintve egy új szögbõl látok rá a viaduktra és a rajta száguldó match-box autókra. Két szalag jelzi a bejáratot a földvári parkerdõbe. Egy tarvágás miatt újabb gyönyörû balatoni tájkép vetül elém. A frekventált ösvényen kellemes a gyaloglás. Átkelve a fõúton a nap legszebb látványa közeledik. A magaspart széle felé haladva kitárul a horizont. Amerre nézek, alant mindenhol a Balaton. A vízen vitorlások szelik a habokat, a háttérben a Felvidék és a Bakony hegyei. Olyan érzésem van, hogyha egy kicsit pihentebb lennék, egy lendülettel átugorhatnék a Tihanyi-félszigetre. A korlátra fellépve Titanicost lehet játszani. Nem akarom rangsorolni Magyarország legszebb panorámájú helyeit, de ez nálam benn van az elsõ háromban. Ezt mindenkinek látni kell! Az országzászlóig még van párszáz méter, addig bámulom ezt a gyönyörûséget. 

Nem idõzöm a ponton, rohanok lefelé a lépcsõsoron. Kikeveredve a parti sétányra egy csomó sétáló, szájtáti túrista között robogok el. Az éttermek kiülõs teraszairól jól megnézik a sáros és csapzott túrázókat. A hosszú kerékpár-gyalogút combón átcaplatok Szántódra. A vasúti aluljáró után már csak pár száz méter a cél. Oklevél, kitûzõ, kézfogás, virsli undsoweiter, undsoweiter.

Értékelés:

A Szent Kristóf Természetjáró Egyesület ismét kitett magáért. Bár az idõjárás most nem igazán kedvezett nekik, sikerült minden pontot ellátni a (nem tolakodóan) lelkes és figyelmes rendezõségnek. A túra ár-érték aránya igen kedvezõ. 1000 forintért minden állomáson kaptunk valamit. Édességet, pogácsát, gyümölcsöt, szódát. A célban virslit, zsíros kenyeret és süteményt. A szokásos oklevél és kitûzõ is járt. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a nevezési díjba bele kell szorítani a kedvezményeket is. A jelzések végig kitûnõek, eltévedni nem nagyon lehet. A tájékozódást egy csomó irányjelzõ tábla egészíti ki. Bár az itiner nem olyan kacifántos mint a miénk, de erre itt nincs is szükség. A túra nagy erõssége a rendszeresen elõbukkanó balatoni panorámapontok, amiket a túra leleményes kiötlõi a legcélszerûbb utakon közelítettek meg. Az építészet kedvelõi a kõröshegyi völgyhidat csodálhatják meg minden oldalról. Egy Magyarországon ritka téglavárat is megtekinthetünk. A hullámzó somogyi domboknak pedig külön hangulatuk van. Csak hogy árnyaljam a dolgot, csatlakoznék egyik elõttem szólóhoz. Én most voltam itt másodszor és tavaly is hasonlóan enyhe volt az idõjárás. Ha egyik évben beleszaladnak egy olyan kánikulai hétvégébe, mint mi most idén, az igencsak leamortizálja a teljesítõk számát. A túra körülbelül két-harmada nyitott terepen halad. Én azért titokban várom ezt a kihívást.