Táncsics 15
GPS-el mért távolság: 14,7 km; barometrikus
magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 215 m.
Hétvégére ezt a kupatúrát terveztem,
hogy ne csak olyan éppen formán legyen meg a kupa. Elõször a 30-as távra
gondoltam, viszont a hét második felében beindult a vezérhangya. Az MTSZ-es
kerékpáros érdemes minõsítéshez, már nem tudok több gyalogtúrát elszámolni, az
idõ viszont jó. Inkább biciklizni kéne egyet. Végül a 15-ös táv mellett
döntöttem, ami után még normálisan el tudok menni montizni Kisgyónba, ami közel
van, s még sok felfedezendõ út van.
A rajtnál elég sokan voltak, de gyorsan
sikerült benevezni, mivel a sokadalom egy rajtfotót készítõ iskolai csoportnak
bizonyult. Fürgén neki vágtam a távnak, már amennyiben az elõzõ napi 100 km-es
tekerés és esti haveri bulit követõen fürge lehet az ember. Azért gyorsan
bemelegedtem. A táj, dombvidékre jellemzõen hullámos, kellemes. Az iskolás
csoportot gyorsan magam mögött hagytam. Csatkáig aszfalton ballagtam. Ácsteszér
határában egy kutya csatlakozott hozzám egy rövid idõre, de inkább visszament
az utánam következõ két hölgyig. A faluban le kellett térni egy kicsit az
útvonalról, hogy megtaláljam az ellenõrzõ pontot. Erre lehetne valamilyen
utalás az igazoló lapon. Megkaptam a pecsétet. A kocsmáros, a szervezõk
információja alapján, legkorábban tizenegy óra körülre várta az elsõ túrázókat,
ehelyett, már kilenckor ott voltam. A 30-asok valóban 11 körül érhettek oda, de
a 15-ösökrõl ezek szerint elfeledkeztek.
Mentem tovább. A csatkai búcsújáró
helyig tartott az aszfaltos út. Kicsit körbenéztem, majd mentem tovább. Jó kis
földút következett Súrig, szép kilátással. Igazi dombvidéki táj. A kutya ismét
hozzám csatlakozott, s velem tartott a következõ ellenõrzõ pontig. Némi
kérdezõsködéssel megtaláltam a kisvendéglõt. A két ittasellátó helybõl, egyikre
sem volt név kiírva. Úgy 10 perces keresgélést követõen meglett a bélyegzõ is. Ennek
köszönhetõen utolért a két hölgy, s mondták, jó, hogy ott ült kint a kutya, így
tudták hová kell jönni. A pont után a kutya elhúzott valamilyen kajaszag
irányába, s egyedül tempóztam tovább.
A térképem szerint aszfalt következett a
célig. Ehelyett a piros keresztjelzés jobbra levitt az útról, s attól 20-50
m-re vezetett egy darabig. Aznap senki sem járt rajta elõttem, pedig már találkoztam
pár ötös távon indulóval. Nem volt egy nagy élmény. Aztán vége lett az erdõnek,
jött egy dzsindzsás fiatalos, az utolsó jelzés nagyjából visszafelé irányított,
majd eltûnt. Kész. Némi dzsungelharcot követõen visszajutottam az aszfaltútra, ahol
hamarosan találtam is piros keresztjelzést, s azon értem be célba. Valahogy
sohasem értettem ezeket a jelzéseket, amelyek látótávolságban vezetnek a jól
járható utaktól, idõnként kifejezetten nehéz haladást jelentve. Itt sem
értettem. Nem szeretek aszfalton gyalogolni, de itt értelmetlen volt a jelzés
levitele egy silány, gazos útra.
Ezt leszámítva, kellemes laza séta.
Száraz idõben fölösleges a bakancs. Egy túra-, vagy sportcipõ tökéletesen
megfelel.
Az ellenõrzõ pontok adatai: Csatka Völgy
bisztró: 4,5 km,
50 m
szinttel; Súr Sógorka Miklós kisvendéglõje a Szivárvány óvoda elõtt: 9,4 km, 140 m szinttel. Nem ellenõrzõ
pont, de érdekes lehet, a csatkai búcsújáró hely: 5,8 km, 105 m szinttel.
A célban megkaptam a kitûzõt és az
emléklapot, pólót cseréltem, s elindultam Kisgyónba, ahol jót montiztam, bár
este 6 óra körül, az utolsó lejtõn, majd lefagytam biciklirõl. Jártam néhány
olyan úton, ahol, még nem, illetve jó régen jártam.
A túra ár/szolgáltatás aránya kifejezetten
rossz. Az 500 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, szürkeárnyalatos,
valamilyen GPS-es térképprogramból kinyomtatott, fénymásolt térképlapot és
igazoló lapot kaptunk. Igaz, hogy a Freytag & Berndt féle
Bakony-Balatonfelvidék turistatérkép 1:80 000-es, és a Rédétõl északra lévõ
rész azon sincs rajta, de ennél azért jobb minõségû. Nem kézzel kell rárajzolni
a turistaútvonalakat. Célszerûbb lenne azt fénymásolni.
|
