Túrabeszámolók


Fóti-Somlyó 30 / Hát, ez csúcs...!

kekdroidTúra éve: 20112012.01.12 17:01:17

Fóti-Somlyó huszonvalamennyi, avagy rendezõkkel történõ bejárásnak álcázott évzáró séta


„...én benne sem vagyok a könyvben!”

(Ürge a Micimackó rajzfilm-feldolgozásában)


Bár úgy adódott, hogy a 2011-es Fóti-Somlyón egyéb irányú elfoglaltság miatt (az is megér majd egy beszámolót...) a megjelenés az egy seggel két lovat megülök-típusú eseménnyé vált, az élménybõl teljesen kimaradni nem akartunk – így maradt a szalagozásba való bekapcsolódás, melynek története íme, következzék:


A túra napját megelõzõ reggelen a gumikerekû városi közlekedési módokat részesítjük elõnyben a vaskerekûekkel szemben, így közelítjük meg Kerek repkénnyel, mint az évben kváziállandó (nem volt ott a soktizenegyes túra bejárásán, ejnye) tettestárssal a Keleti pályaudvart. Bevásárolunk kiegészítõ jegybõl Gödöllõig, majd megcélozzuk a hatodik vágányon álló ingaszerelvényt, amely sebesvonatként Egerig közlekedik. Megtaláljuk a már összegyûlt szalagozókat: H. Éva, Gethe és Bubu foglaltak helyet, késõbb laci069 is csatlakozik. Hét órakor elindul velünk a vonat, az utazás ideje pont elég egy kényelmes reggelizésre. Gödöllõn leszállunk, megszemléljük a majdani rajthelyként szolgáló, felújított királyi várótermet és megkezdjük a bejárást, a Mária út lila M betûit követve. Átvágunk az emlékeimben rozzantabb külsõvel létezõ sétány segítségével a parkon, megcélozzuk a Grassalkovich-kastély bejáratát. Rögtön az elsõ ellenõrzõ kérdésre nem sikerül megfelelõ választ találni – az itiner megírása óta a rafinált postások kicserélték a táblát. Továbbhaladunk, megszemlélem a valaha õrállásként szolgáló kõfülkéket, majd készül egy fénykép: „zászlótartó emlékmû parkolóautomatával” a kompozíció címe. A HÉV zöld endéká motorvonatai közül kettõ is eldöcög mellettünk, amíg az Erzsébet parkhoz érkezünk. Közben lassan, óvatosan kivilágosodik, a sûrû felhõtakaró alatt azonban a táj az ismerõs, vidám téli szürkeségben igyekszik maradni. Végigsétálunk a park széles, gyöngykaviccsal felszórt fõ sétaútján, Erzsébet királyné sötétes szobra szomorkodik az allé végében. Mögötte sziklahalom, pihenõként, kinemlátóként szolgál, fel lehet rá mászni, meg le lehet mászni róla. Azért még impozáns.


Elhagyjuk lassan a parkot, csúcskõ mellett kanyarodunk, oldalt üzemi épületek, gyártócsarnokok bukkannak fel, valamint egy kisebb vadaskert. A vadakat néhány unatkozó szarvas képviseli, egyikük közel jön a kerítéshez, hátha érdekességet talál bennünk. Fotogén jószág, türelmesen kivárja, amíg mindegyikõnk készít róla pár képet. Szenvedek pár sort az elemekkel, amire a mûvelet sikerül, közben a patás végtelen türelemmel kérõdzik a kerítés túlsó felén. A sztárfotó (amúgy nem sikerült) elkészültével a többiek után battyogok. Felüljáróra bukkanunk, amely az M31-es áthidalását hivatott megoldani, lehetõleg kulturált körülmények között. Betonlépcsõn közelítjük meg, fentrõl világossá válik, hogy a mûtárgy mindkét végén földútba torkollik, elõtte akkurátus „Útszûkület” tábla hívja fel a szabályosan, 90 km/h-val közlekedõ autós figyelmét a várható problémákra. Keresztezzük a 2x2 sáv plusz leállósáv széles pályát, megfigyelem a betonpaneles kialakítást, emlékeztet a régi emhetesre. Újabb leendõ ellenõrzõpontnál figyeljük meg az illetékes táblát, majd éles balkanyarral indulunk el egy dombtetõ felé. A kilátás akár tetszhet is. A távolban magasfeszültségû távvezeték oszlopsora figyelhetõ meg, fogjuk még azt is keresztezni.


Lesétálunk a HÉV pályája mellé, ismét átszeljük, miután megadtuk az elsõbbséget a Budapest felõl érkezõ vonatnak. A vezér úr arcán csodálkozást vélek felfedezni. Még elcsalinkázunk az erdõben, agyonjelzett balkanyar után nem sokkal keresztezzük a harmincas utat Mogyoróddal összekötõ, jelentõs forgalmú aszfaltcsíkot. Dombra kapaszkodunk fel, megjelenik a zöld sáv jelzés, erõsen kopott kivitelben. Keresztezzük a 400 kV-os Göd-Munkács távvezetéket (ma nem utoljára), kényelmesen felsétálunk a Szár-hegy csúcstisztására, útközben érdekes kivitelû sárga háromszög jelzések figyelhetõk meg. Eszembe jut, hogy a Gödöllõi-dombság csúcsai nevû mozgalom igazolólapja – ezt csak két éve nyomtattam ki – a dossziémban pihen, így felírom a vonatkozó kódot. Eggyel megint nõtt a befejezésre váró, de legalább már elkezdett túramozgalmak halmaza. Kihelyezzük az ellenõrzõponthoz tartozó matricás tasakot és a helyhez illõ színû zsírkrétákat. A térkép innentõl szalagozást irányoz elõ, s a szalagozók ennek megfelelõ mennyiségû szalag kihelyezésével igyekeznek megfelelni az elõirányzatnak. Közben érdekes kivitelû magaslesek figyelhetõek meg. Megint keresztezzük az új közlekedési arculathoz illõen nyolcas számúra keresztelt HÉV vonalát (ennek a nyolcasnak utána kellett néznem, hiszen ezt a nagyvasúti menetrendkönyv 253-as vonalként ismerte, amikor ismerte, a közlekedési vállalat és a köznyelv pedig célszerûen gödöllõinek hívta), szeretném tudni, hogy a korszerûnek szánt számozást mikor fogja korszerû sebesség is követni. A terület változó kerítésviszonyai miatt a térképhez képest eltérõen közlekedünk, adódik némi bizonytalanság afelõl, hogy a kerítésnek melyik is a külsõ és a belsõ oldala. A kerített terület végén balra térünk egy aszfaltozott úton, lassú, kényelmes emelkedõ vezet a Gyertyános tetejére, derékszögû kanyarokkal megtûzdelve. A tetõn a lezárt kilátónál megválaszolom az itineren szereplõ kérdést, majd felírom a helyi csúcskódot. Elhagyjuk a helyszínt, próbálok néhány fényképet készíteni az elõttünk elterülõ látványról, amely tiszta idõben a Budai-hegység, a Pilis és a Visegrádi-hegység kelet felõl látható vonulatait, valamint a Naszályt foglalná magába. Sajnos a levegõ páratartalma miatt még az elkészülõ képek is halovány színvonalúak.


Legelészõ lovak mellett érkezünk Mogyoródra, keresztezzük a soron következõ autópályát, majd besétálunk a Gombai cukrászdának is helyt adó térre. Sikertelenül próbálkozom a petpalackba töltött, bor jellegû ital (Mûanyaggyári Héttablettás) forgalmazását fõ profilnak tekintõ vegyesboltban egy pár ceruzaelem vásárlásával, majd ugyanígy eltanácsolnak a lottózóból is, ahová csak hirtelen ötlettõl vezérelten néztem be. Kétszáz méterre lenne egy nagyobb bolt, de akkora elhivatottságot azért mégsem érzek, hogy ilyen súlyos távolságokat megtegyek. Inkább visszasétálok a cukrászdába, ahová a társaság többi tagja azóta otthonosan berendezkedett. Étkezünk, finomat.


Induláskor kisüt a Nap, legalább fél órára, ami egész nagy eredménynek számít az elmúlt napok egyhangú szürkeségét követõen. Kiballagunk Mogyoródról, közben laci069 szán meg egy pár elemmel, amelyet ezúton is nagyon köszönök! Újnak tûnõ sporttelepek mellett hagyjuk el a falut, kifogástalan mûgyep borítja a pályát, az átlagos megyeakárhány színvonalat messze felülmúlja a létesítmény. Lassacskán elhagyjuk a falu sportnyúlványait, ismét magasfeszültségû távvezetékek alatt kirándulunk pár métert. Oldalt kelet felé a Gödöllõi-dombság, nyugat felé Fót és Budapest látható, amolyan se nem ködös, se nem szmogos masszába burkolva. Lovasközpont mellett sétálunk, odabent hölgy léptet egy általam ismeretlen típusú lovon, a túrázásról érdeklõdik, kérdezi, hogy vajon a Fóti-Somlyón akkor most valami menedékház van, vagy valami más? A ködös távolba veszõ tetõ vélhetõen nem tartozik a felderített övezet kategóriába nála. Elhagyjuk a tanyát, újabb következik, magukat produkáló, láthatóan rettenetesen unatkozó lovakkal. Ugrálnak, a földön hemperegnek, majd felpattannak – szinte vidámnak tûnnek, de lehet, hogy csak az állatok iránti alulfejlett érzékemmel értelmezem vidámnak a viselkedésüket. Rövidesen megérkezünk a következõ önkiszolgáló ellenõrzõpontra. Itt elhagyjuk a Fóti-Somlyó fõgerincét, hogy a masszívum keleti oldalában szerpentinezõ csapáson megközelítsük a Rifugio di Fáy-présház-Hüttét és a csúcsot a nehezebb irányból támadjuk meg. Magyarán a kékeszöld lepkével jelzett tanösvényen sétálunk a lankás ösvényen tovább, létezõ táblákat és megszûnt táblák helyét figyelve. A háznál kicsatlakozik a délután vendégségbe igyekvõ Hevér Éva, innentõl öten alkotjuk a szalagozást elkövetõk társaságát. Elsétálunk egy íjászkodásra kijelölt övezet mellett, majd betérünk ismét az erdõbe, a vártnál hosszabb kaptató vezet a hegytetõ alá, majd onnét kis kitérõt teszünk a hegytetõre. Mandarin- és csokifogyasztás zajlik ennek örömére, majd cselesen dél felé fordulva kezdjük elhagyni a hegyet az északi falat oldalt megcélozva. Újabb feltételes ellenõrzõpont jelenik meg az útvonalon. Lesétálunk valami csoffadt tanya mellett az erdõkertesi országútra, egy autó- és buszmentes pillanatban sikerül is átkelni rajta. A következõ feladat a 71-es számmal jelzett vasútvonal keresztezése, amelyet éppen a 006-os Bmxt és a 007-es BDVmot által közrefogott motorvonat használ menetrendszerinti közlekedésre. Megvárjuk a szerelvény elhaladását. A következõ réten ismét keresztezzük a ma már látott 400 kV-os távvezetéket, majd elhanyagoltnak tûnõ, itt-ott szemetes aljú erdõbe érkezünk. Elválnak útjaink a szalagozást folytató Gethétõl és Bubutól, egyéb irányú elfoglaltság miatt hárman is megcélozzuk a csomádi fõpályaudvart. Romos épület mellett jutunk el az imént keresztezett országúthoz, megest átkelünk rajta és besétálunk az állomásra. Akad néhány, az állomási csúcstechnika tanulmányozására fordítható percünk, majd a pontosan érkezõ motorvonat szépen becsoszog velünk a Nyugati pályaudvarra.


Köszönöm a társaságot mindenkinek, és a lehetõséget a részvételre! Remélem, másnap a túra résztvevõi legalább annyira jól érezték magukat, mint én a bejáráson.


-Kékdroid-


Képek