Túrabeszámolók


Bujáki kikelet

MúzslaTúra éve: 20122012.05.04 09:05:36
Kikeleti Duatlon

 A május elejei hosszú hétvégére sikerült elég sok mozgást beiktatnom. A vasárnapi napon egy duatlonra vállalkoztam Vincze Gábor (Somi) kollégámmal. Az apropóját az adta, hogy idén indultam a „Cserhát kupában”, ahová a két szakág külön-külön is beleszámít és ráadásul ez volt életem 300. teljesítménytúrája. A fõszervezõvel elõre leegyeztettem szándékunkat, aki szívesen látott bennünket erre az erõpróbára.

 Elsõ megmérettetés a „Bujáki kikelet 17” gyalogos teljesítménytúra volt. A bringákat leraktuk egy sarokban, neveztünk mindkét távra, majd gyalogos felszerelést vetünk magunkhoz. Az idõjárás igazán kedvezõ volt, talán túlságosan is, már ami a meleget illeti, hiszen már a reggeli rajtnál húsz fok felett volt a hõmérséklet.

 Kezdésként a falu felett magasodó Kálváriát vettük célba.

 Ez az építmény már messzirõl fehéren csillog a hegyek között. Amikor odaér az ember, akkor szinte rögtön kétszáz évvel korábbi helyzetben érzi magát. A falak annyira történelmiek, de mégsem romosak.

 Innen a Bársony-hegy érintésével a mûútig ereszkedtünk és következhetett a legnehezebb kaptató, fel a bujáki várba.

 Kicsit hasonlítgattuk az emelkedõt a „hazai” Salgó várához, mert vannak egyezések a stílusban. Felérve rögtön kaptunk egy nagy nápolyi szeletet és persze egy bélyegzést is az igazolófüzetünkbe. A kilátás pazar volt.

 Innen, a már megismert úton visszatértünk a mûútra és elindultunk a Sas-bérc irányába. Hangulatos kis ösvényen kanyarogtunk és élveztük, hogy idõnként árnyékban tudunk maradni. A vizet be kellett osztani, mert tudtam, hogy az útba esõ Egidius-forrás már régen kiszáradt. Útközben érintettük a Selyem-rétet, mely vakítóan zöld színben fénylett a fák között.

 Bár már szétszakadozott az indulók java része hol elõttünk, hol utánunk azért akadtak hangok, zörejek. Egy kisebb hullámvasutazás következett, ahogyan két – elég mély – árkot is át kellett másznunk. Aztán kiértünk egy mezõre és megcsapott bennünket a hûsítõ szél. Nagyszerû volt a kilátás innen is. Ezen az úton leereszkedtünk Virágospusztára.

 Szabó Karcsiék voltak a pontõrök, akik egy napernyõ alatt hûsöltek. A bélyegzés után a vendéglõ mosdóját használtuk felfrissülésre. Innen a már megismert úton kellett visszatérni az ún. „Gyarmati útra”, mely már Bujákra vezetett vissza bennünket. Útközben nem sok árnyék volt, de a sapkám és az ötvenes faktorú fényvédõm megfelelõ védelmet adtak.

 Elértük ismét a Kálváriát, de most a jobb oldalán elhaladva, hamar Bujákra értünk.

 Ezzel meg is volt az elsõ felvonás. Következhetett a bringázás. Öltözködés és frissítés után már a bringáinkon ülve hagytuk el a rajt/cél területét.

 Elsõ mászásnak a bujáki vár következett, amelyet most egy jóval könnyebb (tekerhetõbb) emelkedõn közelítettünk meg. Természetesen az utolsó métereken itt is tolni kellett a gépet. Pontõrök már nem voltak, így igazolófénykép készült rólunk. Az ellátást pedig már a rajt/cél helyén megkaptuk, egy vaníliás croassan formájában.

 Érdekes, ugyanakkor hullámzó terep következett. A terep hajtható volt, ami nagyban segítette a haladásunkat.

 Egy helyen érdekes irányba mutattak a szallagok, de végül egy domb megmászásával feltûnt Bokor faluja. Már tudtuk, hogy itt hatalmas frissítés vár ránk.

 Több féle fánkból és teából lehetett választani. Én megettem két fánkot, hármat pedig betáraztam a maradék távra.

 Innen már végig aszfalton kellett kerekeznünk a célig, négy automata pont érintésével. Ez azt jelentette, hogy személyzet nem volt kint, a feltett kérdések válaszait kellett feljegyeznünk. A terep bizony nem volt könnyû. Voltak nehéz és még nehezebb emelkedõk is. A szél pedig (ami gyaloglásban jó érzés volt), most bizony szembõl fújt és jelentõsen lassított bennünket. Tudtuk azonban, hogy Kisbágyonig kell kibírni. Onnan már emelkedõ sincs és a szél is hátulról fog fújni.

 Nagyszerû érzés volt ilyen túrák után megérkezni Bujákra. A szervezõk nagy lelkesedéssel fogadtak bennünket.

 Igazán csodálatos nap volt!

Köszönjük!