Túrabeszámolók


Avar-kortól napjainkig - Történelmi gyaloglás a Kőszegi-hegységben

Conan40Túra éve: 20122012.09.14 10:07:07

 KHT3 35


Régóta készültem erre a túrára, már csak azért is, mivel az elmúlt majd 2 hónap alatt sehova sem sikerült eljutnom ilyen vagy olyan okok miatt. Így aztán kissé be is voltam "sózva", hogy most éppen mi fog közbejönni. Szerencsére a logisztika remekül összejött. Az idõ már kevésbé, de errõl késõbb. Útitársaim Edina, Ági és Pisti voltak. Kora reggel indultunk, hogy idõben el is rajtolhassunk. Remek túraidõnek ígérkezett az elõrejelzések ellenére. A reggeli formalitásokon gyorsan átestünk, én még magamra kaptam egy pólót, hogy kellõképpen felkészült legyek a szélre és már neki is vágtunk a távnak. 


Ismerõs útvonalon haladtunk az elején, hiszen gyakorlatilag Velemig az Írottkõ 35 végével megegyezõ, de ellentétes irányba indultunk el. Alig értük el a Szénsavas kutat, már szemerkélni kezdett az esõ, és még el sem értük az erdõt már elõ kellett venni az esõkabátot, ami aztán gyakorlatilag a túra végéig rajtam is maradt. Most már elmondhatom magamról, hogy pár éve rendszeres túrázó vagyok, de gyakorlatilag ez volt az elsõ túrám, ahol esõkabátban kellett végigcaflatnom egy teljes túrát. Az esõ ellenére jól haladtunk, a Kenyér-hegy után hamar túl jutottunk a Pogányokon is és már meg is érkeztünk az elsõ ellenõrzõ ponthoz, ahol a pecsét mellé szilvát is kaptunk.


Tovább haladtunk és elõbb Cákon mentünk keresztül, ahol épp valamilyen helyi banzáj készülõdött, majd Velem került sorra. Itt is csak gyorsan áthaladtunk, hogy mielõbb megkezdjük elsõ igazi emelkedõnket a Szt. Vid kápolnáig. Az ember nem is gondolná, hogy ez a szakasz milyen meredek, csak akkor érezni, amikor lihegve megérkezünk a lépcsõsorig és nekiáll felkapaszkodni az utolsó szakaszon. Újabb pecsét az itinerre, valamint egy finom csoki a pocakba és már robogtunk is tovább. 


Elhaladtunk a Kék túra emlékmû mellett, majd kiérve az aszfalt útra, ismét elkapott minket az esõ. Innentõl kezdve gyakorlatilag a végéig esett váltakozó intenzitással. Hosszan haladtunk a mûúton, több forrást is elhagytunk magunk mögött, mire megérkeztünk a Borha forrás felé vezetõ erdei úthoz. Az esõ csak nem hagyott alább és a fák sem nyújtottak védelmet, így aztán tovább caflattunk Óház tetõ irányába. Az út különösebben eseménytelen volt, az esõ miatt nem lehetett annyira élvezni, amennyire maga a táj engedte volna. erdei út és mûút váltogatta egymást, majd újabb emelkedõ következett. Közben bõrig ázott futók haladtak el mellettünk, akik elõtt innen is le a kalappal, hogy abban az esõs hideg idõben gyakorlatilag egy pólóban és rövid nadrágban lenyomták ezt a túrát. Az Óház tetõ elõtti szakasz eléggé szerényesen jelzett, így többször is elgondolkodtunk, hogy helyes utakat járunk-e be. Szerencsére a kritikusabb helyeken  a már jól megszokott nyilak ki voltak rakva, így megnyugodtunk, hogy jó felé haladunk. Gyakorlatilag a legnagyobb zuhéban értük el az esõbeállót, ahol a pecsét mellé többféle frissítõvel vártak minket. Nekem itt megfordult a fejemben, hogy vissza kéne mennem a célba, mert esõkabát ide vagy oda, már elég rendesen átáztam. De aztán mégis a folytatás mellett döntöttem.


Óház tetõrõl a Vörös kereszt irányába vettük az utat. A hegygerinc nagyon csúszós és sáros volt a sok esõtõl, ráadásul szembe is jöttek a szûk ösvényen, így csak lassan tudtunk elõre haladni. Elérve a Vörös keresztet a Kendig felé vettük az irányt. Bár már keresztül kasul bejártam a Kõszegi-hegységet, itt még nem jártam, így újdonságként hatott. Kár, hogy az esõ és a pára miatt a kilátásban nem lehetett gyönyörködni. Viszont érdekes volt, hogy gyakorlatilag "felhõkben jártunk", legalábbis úgy tûnt egyes helyeken. Kisebb hullámvasútazás után elértük a Hármashatárt, majd leereszkedtünk elõbb a Hörmann-forráshoz, majd a Stájer házakhoz, mely a következõ ellenõrzõ pont volt. Itt kisebb pikniket prezentáltak a szervezõk, zsíros kenyér volt a menü minden mennyiségben. Szerencsére itt fedél volt a fejünk felett, így végre nem áztunk és mintha az idõ is kezdett volna kitisztulni valamint melegedni.


Alapos "feltankolás" után, immár újult erõvel indultunk meg a Szikla-forrás irányába. Az esõ szerencsére alábbhagyott, viszont elérve a Szikla-forrást, majd elindulva a Zeiger-nyereg felé, immár nem az esõ, inkább az erõteljes izzadás verte most a hátamat. Erõteljesen lihegve értünk fel a nyeregre, majd balra fordulva immár lefelé haladtunk a következõ pont irányába. Úgy nézett ki, hogy az idõjárás megkegyelmez nekünk és kezdett kisütni a nap, az esõ pedig teljesen elállt. Egészen az ellenõrzõ pontig ereszkedtünk, ahol aztán újabb pecsét és újabb frissítés következett.


Innentõl (leszámítva pár rövidebb szakaszt) majdnem a célig aszfalton mentünk. Út közben az idõjárás úgy döntött, hogy még nem áztunk eleget, ezért ismét rákezdett. Így bandukolva elõbb a Hétvezér forrást értük el, majd egy kisebb, de intenzív (és egyben utolsó) emelkedõt leküzdve újra aszfaltot koptattunk, amely már elvezetett minket a túra utolsó pontjáig a Szálasi bunkerhez.


Felvillanyozva, hogy már alig pár km választ el minket a céltól megindultunk immár a város irányába. Hamar beértünk a Királyvölgybe, elhaladtunk az óriás gesztenyefa maradványai mellett, majd mint aki jól végezte dolgát elkanyarodtunk jobbra az egyenes helyett és a gimnázium utcáján keresztül értük el a célt a megadott útirány helyett. Csak késõbb döbbentem rá, hogy teljesen más úton kellett volna menni, de a térkép szerint ez sem volt rövidebb, mint a másik. 


Fáradtan, teljesen átázva értünk a célba, ahol örömmel vettük át a kitûzõt és az emléklapot, valamint a csodálatos naptárat és a hatalmas kitûzõt mindhárom KHT túra teljesítése eredményeként.

Összegzésül remek túrában volt részünk, sajnos az esõ sokat rontott az élményen, de errõl nem a szervezõk tehetnek. Az ellátás a megszokott volt, azaz bõséges, a túra útvonalának nagy részét már bejártam, de akadtak szakaszok, ahol még nem jártam, így élmény volt. Remélem, hogy sikerül majd úgy is teljesíteni, hogy nem esik az esõ. Köszönöm a túratársak nevében.


A túra trackje