Írottkõ 70 túrabeszámoló.
Röviden összefoglalva, azoknak, akiket csak a lényeg érdekel:
szervezés: 5*
útvonal szépsége: 5*
ellátás: 5*
Velem(8km): zsíroskenyér,
Írottkõ(18km): 3db diannáscukor,
Velem(24km): zsíroskenyér + tea,
stájerházak(28km): alma,
paradicsomos(28km): víz,
Óháztetõ(42km): zsíroskenyér, tea, (opcionálisan sör!)
Velem(50km): zsíroskenyét, tea. (háznál lehetett venni sült gesztenyét)
Kõszeg(68km): szendvicsek, innivaló
(mindenki láthatja, hogy igazán el voltunk kényeztetve. A szervezõk szinte tömték belénk a sok jófalatot. Még az is lehet, hogy máshol is vártak valamivel, de ugye, nem állhatunk meg mindenhol negyed órára enni.)
itiner: 4 caskhogy ne legyen minden 5. :-D
Nagy várakozással készültem az 5. Írottkõ túrámra. Igazán jó érzés visszatérni erre a szép helyre, kirándulni egy jót, élvezni az õszi napfény egyre gyengülõ erejét, szétnézni az írottkõ kilátóból, felkapszkodni Óháztetõre, végigsétálni a cáki pincesoron. Az idei szervezés, a hagypmányosan jó szolgáltatások mellett, hozott némi meglepetést: elsõ alkalommal, a hagyományos 70es és 35ös mellett, 50km-es távot is választhattak a résztvevõk. Ennek, volt úgy, hogy nagyon örültem volna, hiszen a 70es táv utolsó 20km-e igen unalmas szakaszon halad, de mamár egy résztáv szóba sem jöhet :-).
A leutazás természetesen pénteken történt. Tatabányán csatlakozott Anna, akivel a Kinizsin, és a Less Nándin is velem tartott. A kõszegre lejutás némi problémát okozott, de ezt inkább nem részletezném. :-) Mivel már nagyon késõ volt, és a tornaterem is dugig volt, a nõi öltözõben aludtunk. Reggel csatlakozott hozzánk az a srác, akivel a Less Nándi utolsó 40km-ét toltuk. A nevezés után még sötétben nagy lendülettel vágtunk neki a pirkadatnak. A Velem felé vezetõ úton az erdõ igazán mesés képet festett a sárguló lombok közé beszûrõdõ hajnali napsugaraktól.
Velemeben úgy döntöttünk, kockáztatunk: nem visszük magunkkal a hátikat Írottkõre. A taktika bejött: viszonylag keményen toltuk az emelkedõt, az a plusz 3-4 kilo nem sokat segített volna. Maga az út, mint mindig, gyönyörû: csodaszép bökkösök, az õszi erdõ ezernyi színe, napsütés, a reggeli frisseség derûje. Az egyetlen szomorú momentuma az egész túrának az volt, hogy a rendkívül csapadékszegény õsz miatt az erdõ természetellenesen száraz volt. Elhaladtunk az osztrák határkövek mellett... furcsa érzés, hogy nem is olyan régen, felfegyverezett határõrök miatt az egész hegységet meg sem lehett közelíteni. A kilátónál bezúztuk a diannáscukrokat, felmentünk, gyönyörködtünk egy jót a kilátásban. A visszafelé vezetõ út szintén nagyon teccetõs: séta a natúrpark lankás kerékpár-útjain, majd meredek ereszkedés Velembe.
Érkezésünkkor már várt bennünket az ipari mennyiségben elõállított zsíros- és vajaskenyerek garmadája. Derekasan nekiálltunk pusztítani, de a szervezõk gyorsabban kenték. Pihentünk egy kicsit, majd úgy döntöttünk, hogy a nagyobbik körre sem visszük magunkkal a hátizsákokat. Ekkorra már olyan erõvel tûzött az õszi nap, hogy atlétában gyalogoltam tovább. A stájerházakig minden simán ment, bezúztunk pár nagyon finom almát, majd megcsodáltuk a parasztházak tõszomszédságában magasodó óriási tujákat, ciprusokat. A táborhegyre vezetõ út azonban kissé kalandosra sikerült: viszonylag kevés, fehér kör jelzést viselõ fa élte túl az intenzív erdõmûvelést, és ennek köszönhetõen jól elkevertünk. Pár helyi túrázó váltig állította, hogy Õk mindig erre szoktak menni, úgyhogy nyugodt szívvel követtük õket. Nem bántuk meg, hogy nem fordultunk vissza, mert egy csodaszép tisztásra értünk, ahonnan a nap egyik legszebb panorámájában gyönyörködhettünk. És mellesleg valahogy vissza is keveredtünk, viszonylag fájdalommentesen, a helyes útra.
A máskor oly hosszúnak tûnõ paradicsomos-hétforrás asztfaltútja sem volt olyan zord, mint máskor: a szép idõ, a remek társaság, teljesen feledtette a kilómétereket. A forrásnál ittunk egyet, majd rövid pihenõ után nekivágtunk a kaptatónak. Miután az Óháztetei kilátóról is megcsodáltuk a kõszegi hegység szépségeit, lemásztunk a pontõrökhöz kajálni egy jót. Betoltam vagy 6 szelet zsíroskenyeret, mondván könnyebb lesz lefelé gurulni. Itt találkoztam azzal a kedves hölggyel, aki, a két évvel ezelõtti feladásom alkalmával, volt olyan kedves, befuvarozott Kõszegre. Mégegyszer köszönet érte! Ugyan ekkor még közel 30km volt még hátra, a szint 2000m-ébõl már 1800at megtettünk, tehát nem kellet már aggódni.
Innen szinte pillanatok alatt újra Velembe értünk, ahol felszedtük cuccainkat és nekivágtunk a Kõszegre visszavezetõ útnak. Beruháztam egy marék sültgesztenyébe, amivel el is voltunk egy darabig... igazán jól esett. Mivel Annának még szombaton haza kellett érnie, elég gyorsra vettük a figurát (amúgyis, sötétben nem túl szép az erdõ), ennek köszönhetõen az utolsó 18km-en 3 óra alatt túl is lettünk. Persze közben megcsodálhattuk életünk egyik legszebb naplementéjét... tényleg, a fénykép csak a töredékét adja vissza. (méghogy a teljesítménytúrázás közben nem ér rá az ember nézelõdni. Errõl jut eszembe: ezen a túrán láttam életemben elõször korpafüvet, ami egy nagyon ritka, rendszertanilag nagy múltra visszatekintõ, borzasztó õsi, ám annál jelentéktelenebb küllemû növényke.) A túra utolsó öt kilóméterén õsszefutottunk egy nagyon rendes gyõri sráccal, aki kocsival elvitt minket gyõrbe, mégegyszer köszönet érte. (lehet, hogy azért szeretek túrázni járni, mert itt valahogy kiugróan magas a kedves, jóindulatú emberek aránya?) Harmadik túratársunk kõszegen maradt, õ a vasárnap nagyrészét utazásal töltötte, mert várta egy 40mk-es éjszakai túra a mátrában.
A szervezõk a célban a kitûzõ/oklevél páros mellett szendviccsel, üdítõvel és gratulációval várták a teljesítõket. Mégegyszer köszönet a profi, lelkes szervezésért, a túra a tavalyihoz hasonló következtetéssel zárult: jövõre ugyanekkor, ugyanitt. :-D
képek: http://kep.tar.hu/suvidani/50391179#2 |
