Túrabeszámolók


Kanizsa 50/30/20/10

nafeTúra éve: 20132013.10.01 21:54:30

Kanizsa 30


GPS-el mért távolság: 30,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 355 m. Ebbõl 14 km ±200 m és 170 m ±30 m szintemelkedéssel vezetett aszfalton és betonon.


Terveimnek megfelelõen, nyolc elõtt pár perccel érkeztem Nagykanizsára. Kényelmes készülõdést követõen irány nevezni. Üdvözöltem Veráékat, akik már indulófélben voltak. Elég sokan álltak sorban a nevezésnél, így beletelt egy kis idõbe, mire 08.21-kor megkaptam, a 08.15-ös indulási idejû igazoló lapot. A pulóveremet bedobtam a csomagtartóba, s végre nekivágtam a távnak. Már a készülõdés során feltûnt, milyen sokan mennek el mellettem, a rajtból kilépve, balra. A nyilak viszont jobbra mutatnak. Követtem õket. Szépen kivezetnek a városból. Balra indulva, alighanem rövidítési lehetõség volt, mivel a politikus úton (kerékpározásra nem igazán alkalmas bicikliút) megelõztem néhány olyan csoportot, akik utánam neveztek.


A város belterületi részérõl kiérve elsõ ellenõrzõ pont. Gyerekcsapattal együtt érkeztem, de szerencsémre, nem az igazolással kezdték a pihenõt, így hamar megkaptam az aláírásomat, s mehettem tovább. Hamarosan végére értem az elsõ aszfaltos szakasznak. Mivel beszámolóban olvastam, hogy nagyon sok az aszfalt, ezért úgy döntöttem, mérni fogom. A rutin megvan hozzá a montizásból, ahol szintén mérni kell(ene), ugyanis az MTSZ minõsítési szabályzata szerint más a pontszám mûúton, és terepen. Telefon elõ, diktafon progi. bekapcsol, rádiktálom az adatokat, s ballagok tovább. Ez a szõlõskerti rész, már kellemesebb, néhol egész jó a kilátás.


Bagola után letértünk az aszfaltról, majd egy kis kaptatót követõen, a murváról is levezetett a jelzés. Eddigre a tömeg is elfogyott, így többnyire egyedül róhattam az utakat. Eleinte fiatalos mellett vezetett az út, majd végre öregebb erdõbe értem. Ez az erdei szakasz igen kellemes, csak rövid. Mezei út következett. Mivel facsoportok tördelték, s minden irányba erdõs dombok határolták, így számomra nem monoton. Rengeteg az õszi kikerics. Néhányszor meg is álltam fotózni. A P+ jelzés irányváltásánál újabb ellenõrzõ pecsét. Rozoga bürün kereszteztem egy ideiglenes vízfolyást, majd rövid ideig az addigi iránnyal szemben haladtam, Újabb kanyar, újabb rozoga fahíd, s erdõben folytattam a gyaloglást. Erdõirtáshoz érve, olajos pocsolyák és kiszáradt bokrok között vezetett az út, viszont Liszóig szép a kilátás. A falu meglehetõsen rendezett. Hamar átértem rajta, s elértem a következõ EP-t. A pecséthez némi édesség járt, meg egy 70-80 éves bácsitól, a „majd megtudod, ha te is ilyen öreg leszel” stílusú érdeklõdés, a túrázók életkoráról. Mivel itt sem volt komoly ellátmány, így elõbányásztam egy szendvicset, s gyaloglás közben megettem.


A Mórichelyi-hegyen érdekes, fából készült Szent Móric szobor látható. Középkorra jellemzõ zászlót tart, a római légiók sasa helyett. Egy két fotó, s ballagok tovább. A szõlõhegy, az elején csak a nevében az. Szõlõ alig, helyette fenyõ ültetvények. A faszobor után azért a szõlõkbõl van több. Rátértem piros sáv jelzésre, s azon is maradtam, a túra végi utolsó pár száz méterig. Nos ez a mezei út már nekem is monoton. Hosszan belátható egyenes szakasz, kilátás alig. Tipikusan az a terep, aminél katonáéknál azt vezényelték, hogy „Irány az ég alja, lépés indulj!” Az elején van egy ipszilon elágazás, ahol „GPS-es segítséget kellett kérnem”, melyik ágat válasszam. Sehol egy jelzés. A bal oldalit választom, s bõ száz méter után látok jelet egy bokros facsoportnál. Ezen a réten alig van kikerics, viszont láttam néhány mezei boglárkát. Végre egy kanyar, s változatosabb lett a terep. A kis víztározó elég jól néz ki. Mindössze egy pecás áztatta a zsinórt. A következõ erdei szakaszon rengeteg gombát láttam, köztük jó sok mérgezõt. A parkerdõben javában gyérítik a fenyvest, úgy hogy az most minden, csak nem szép.


Az ellenõrzõ ponton újabb pecsét. A kapott ásványvízbõl kevertem egy kis izotóniás löttyöt, ettem egy kis nápolyit, s gyerünk tovább. Miklósfán óriási, gyönyörû formájú ciprust fotózhattam. A falu után jött még egy kis földút, s hamarosan elértem az utolsó EP-t. Pecsételés után, menet közben ettem meg a kapott pogácsát. Sajnos már nem tartott sokáig a földút. A Nagykanizsára bevezetõ aszfaltos szakasz elég unalmas, mint általában a lakott területen szokott. A piros jelzés, a vasútig tartott ki, holott a térkép szerint utána is kellene lennie. Ettõl kezdve semmilyen jelzés sem segíti a tájékozódást, pedig nem ártana. Térkép alapján beértem a célba, átvettem a kitûzõt és az emléklapot. Tombolát húztam, átvettem a nyereményt, s hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, könnyû, õszi túra. Gyakran vezet dombok gerincén az út így szép a kilátás. Igazán monotonnak csak a Mórichelyi-hegy utáni mezei utat és az utolsó aszfaltos szakaszt tartom. Külön jó, hogy a földutak zöme füves út, így nagy esõk alatt és után is kevés a dagonya (talán ha 1-2 km), ami egy szeptember végi zalai túránál nem utolsó szempont.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/600 Ft-ért szürkeárnyalatos, cartographia-s térképes igazolólapot, kitûzõt és laminált emléklapot kaptunk. Néhány helyen azért el kelt volna egy kis szalagozás. A rajtnál, illetve a célban alma, a Liszói-szõlõhegyen édesség, a Miklósfai-parkerdõben nápolyi, szénsavas, vagy szénsavmentes ásványvíz, illetve rostos gyümölcslé, Romlottvárnál pedig leveles tésztából készült sajtos pogácsa volt az ellátmány. A célban tombola. Ahogy elnéztem, mindenki kapott valamit.