Börzsöny-kör
Idõpont: 2006. március 11.
Táv: 129,7 km
Szintemelkedés: 1200 m
Szintidõ: 9 óra
Rendezõ: Zöldgömb
Nevezési díj: 900 Ft
Elismerések: oklevél, kitûzõ
Szolgáltatások: tea, ásványvíz (3x), banán, szõlõcukor, chips (2x), tésztaparti a célban
Már régóta szemeztem ezzel a túrával, de mindig közbejött valami. Amikor pedig végre elindulhattam volna, akkor az esõ riasztott vissza. Az útvonal igen csábító, hisz a forgalmas utak elkerülésével vezet körbe a Börzsönyön egy nagyszerû hágóval megspékelve.
Azt már a túra elõtt eldöntöttem, hogy országútival nem vágok neki az egyébként végig aszfaltos túrának, hisz a Diósjenõ – Kemence közötti szakaszon állítólag 40- 50 cm vastagságú hó található. Azért a rendezõt még felhívtam hét közben, aki megerõsítette az információimat és szeretettel várt a rendezvényére.
Reggel éppen a váci rajt nyitására értem oda, így elõbb meghallgattam a személyzet eligazítását, mielõtt neveztem volna. Az egyik rendezõ külön felhívta a figyelmét mindenkinek, hogy országúti bicajjal nagyon nem ajánlott a túrán elindulni. Aki mégis azzal jött el, annak alternatív módon a Vác – Letkés – Vác távot kell megtennie.
Egykori sikereim helyszíneit kerülgetve a gyönyörû Konstantin tér (itt mondtam ki a boldogító IGEN-t) mellett tekertem el a Vám utcán (itt pedig a lagzim volt) keresztül Rádi útig. Elég párás volt az idõ, de az esõ már nem esett és a sárvédõimnek köszönhetõen alulról sem kaptam vizet.
Rádig elég komoly volt a forgalom, de ez talán a szombat reggeli piacozásnak/kiskertezésnek volt köszönhetõ. A faluban gyönyörûen felújították az evangélikus templomot, mely egy dombtetõn áll. Pencig egy rövid kaptatót kellett leküzdeni, majd pedig begyûjthettem az elsõ igazolásomat. A falu polgármestere bélyegzett a lapomra és jó kívánságokkal bocsátott utamra. A keszegi hegy már ismerõs volt, de anno elsõre nagyon meglepett. Ez nem egy könnyen abszolválható emelkedõ, hisz akad benne közel 15%-os meredekségû rész is. A „hágón” már „hazai vizekre” értem és egy jó kis lejtmenettel beértem Keszegre. Az itteni utak forgalmának bizonyítéka, hogy innentõl egészen Nõtincsig (kb. 10 km) nem elõzött meg egyetlen autó sem. Mondjuk kátyú volt bõven, de ezért a szabadságért nem vágytam autópálya minõségre, folyamatos kocsisorral karöltve. Természetesen az lenne az igazi, ha jó minõségû utakon, kis forgalomban tekerhetnénk, de számomra még mindig az a jobbik verzió, ha kátyús az út, de nincs forgalom. Így legalább van hely is, kerülgetni a lyukakat.
Eleinte enyhe emelkedéssel, széles dombhátak között haladtam, majd Õsagárd után, egy hosszabb lejtmenetet követõen a felsõpetényi elágazót mellõztem. Nõtincsen szépen felújították a központot és a kúrián is komoly munkálatok folynak. Már a faluban elkezdõdött az a több lépcsõs kaptató, amely egészen a 2-es útig vezetett. Itt aztán volt autóáradat, de szerencsére csak négyszáz méter kellett ezen kerekeznem és lekanyarodtam Nógrád felé. Szemben markánsan feltûnt a Börzsöny tömege. El is kezdtem nézegetni, hogy melyik kiszögellés, melyik csúcsot is rejtheti. Intenzív lejtõvel érkezik be az út Nógrádra és egy könnyen abszolválható átkötéssel vezet át Diósjenõre. Itt, az iskolánál kaptam a második igazolásomat. A pontõrök felhívták a figyelmemet a komoly hóviszonyokra, de nem tudtak eltántorítani és megkezdtem a hegyi utat.
Az erdészet épülete után, az út közepén már megjelentek a hófoltok. Aztán a nemzeti parkos tábla után már csak a két keréknyomban lehetett haladni. A közben elhaladó autósok szerencsére olyan helyeken értek utol, ahol volt esélyem lehúzódni. Késõbb a keréknyomokban már kisebb patakok csordogáltak, de a 10-12-es tempómat ezek nem gátolták. Tudtam azonban, hogy a hegynek ez a naposabbik fele. Ám ha itt ilyen viszonyok vannak, akkor milyenek lehetnek az észak-nyugati oldalon? Nos, a Závoz oldalában megkaptam a választ erre is, hiszen összefüggõ hótakaró várt. Eléggé pianóban kezdtem meg a lejtmenetet és igyekeztem nem elesni a jeges, kásás hóban. A volt Mázsaház után már ismét voltak keréknyomok, de azért a körülmények keményebbek lettek a korábbiaknál. A nyomok ugyanis csak 20-25 cm szélesek voltak, mellettük helyenként 40 cm hó magasodott és még idõnként tele voltak vízzel is. Így a hajtókarok vízszintesen tartásával és a kormány erõsen irányba állításával próbáltam meg haladni a semmiképpen sem könnyû viszonyok között. Tulajdonképpen ezek a körülmények csak Királyháza után javultak meg annyira, hogy végre lazíthattam kicsit. Ezer szerencse, hogy voltak sárvédõim, mert különben ronggyá áztam volna a felcsapódó víztõl.
Kemencén elvileg az iskolában lett volna a pont, de ott csak egy zenetanárt találtam a tanítványával. Kissé meglepõdött a kérésemen, hogy írja alá az igazolólapomat, de végül ezt megtette. Kifelé jövet egy másik harcos érkezett, õt is felküldtem a tanárhoz. Képzelem, hogy meglepõdhetett ismét.
Az idõjárás elõrejelzés (péntek reggeli) továbbra is szuperül bejött és Vámosmikola felé haladva ennek megfelelõen meg is kaptam a kedvezõ hátszelet. Igyekezni akartam nagyon, mert legkésõbb a 16.22-es vonatot el akartam érni és éppen harangoztak, mikor elhagytam a falut. Ennek megfelelõen toltam is neki, ahogyan csak bírtam. Útközben a sortárs is megelõzött, aki egy trekkinggel hajtott.
Letkésen volt a kemencei pont és itt végre frissíthettem is. Itt találkoztam elõször futókkal, akik Párkányból (Stúrovo) haladtak Vác felé. Közben egyre melegebb lett, de azért levetkõzni még nem akartam. Szobon ismét frissítettem és néztem a futókat. Eléggé el voltak már készülve az erejükkel, pedig még Vác odébb volt. Én sem voltam már túl fitt, de úgy éreztem, hogy menni fog a dolog.
Innen a bringás útvonal felkanyarodott Márianosztra felé. Végre ismét kis forgalmú úton tekerhettem. Nem zavart az sem, hogy ismét bekezdett az emelkedõ. Gyönyörködtem a tájban és élveztem a tekerést. Lassan túljutottam a százason és belekezdtem a hullámvasutazásba. A kóspallagi elágazóig ez volt végig, de éreztem hogy a holtponton túljutottam. Annyira megjött az adrenalin szintem, hogy végig nagy tempóval tekertem fel a törökmezõi bekötõig. Itt megettem a maradék kajámat és elkezdtem lefelé zúzni. Voltak kátyúk és vízátfolyások bõven, de nem tudtak kihozni a sodromból. Kiérve a 12-es útra, egy kerékpárt tiltó tábla fogadott. Természetesen megértem, hogy bent kellene mennem a kerékpárúton és be is mennék, de az addig tartó háromszáz méteres mocsáron most nem akartam keresztülgázolni.
Verõcétõl azonban végre rátérhettem a kerékpárútra és a sokat használt útvonalon, egyre vidámabb hangulatban tekertem be Vácra.
A személyzettõl megkaptam az elismeréseket és még beszélgettem velük egy kicsit. Annyira jól sikerült végül a túra, hogy még a 14.22-es vonatot is majdnem elértem.
Szép volt, jó volt, Börzsöny-kör volt!!!
|
