A hétvégén Ságváron jártunk a teljesítménytúrázók körében nagy népszerûségnek örvendõ Löszölõ túrák egyikén, ahol mi a 40 km-es távot választottuk. A népszerûséget az is bizonyítja, hogy az elmúlt években a résztvevõk száma minden alkalommal megközelítette a négyszázat(!). A népszerûséget pedig biztosítja a nagyszerû szervezés, a rendezõk, pontõrök lelkes, önzetlen közremûködése.
Már az út során, közel a célhoz, azon gondolkodtam, hogyan is lehetne röviden jellemezni a kijelölt útvonalat, a rendezést, a szolgáltatásokat. Ha pár szóban kellene összegeznem a tapasztaltakat, azt mondanám kiváló szervezés, változatos, néhol kissé egyhangú, néhol viszont nagyon érdekes, különleges látnivalókat tartogató, közepesen nehéz, technikás útvonalat jelöltek ki a szervezõk.
Nyolc óra elõtt tíz perccel, közel 20 fokban indultunk neki a távnak. Ismét kalandosra sikerült a mai nap . Hamar magunk mögött hagytuk az elsõ ellenõrzõpontot (e.p) a közeli halastónál. Nyim község után, ahol a második e.p volt, kapásból eltévedtünk. Utolértünk egy kisebb társaságot, akik elmélyülten tanulmányozták a térképet. Mi folytattuk utunkat tovább a szántás melletti úton. Az erdõbe váltó csapás elõtt ismét kisebb csoportosulás, térképböngészés. Ekkor került elõ a zsebembõl a GPS, az egyik legnépszerûbb android-os térképet kezelõ alkalmazással felszerelve, így magabiztosan mondtam a k.b hat-hét fõre duzzadt alkalmi társaságunknak, hogy elõre, be az erdõbe (utólag is elnézést kérek tõlük). Vadcsapásokon, szinte járhatatlan utakon haladtunk elõre, mire olyan áthatolhatatlan erdõrészbe értünk, ahol mindenki belátta, csak visszafelé vezet út. Mire ismét visszataláltunk a szántás mentén vezetõ útra, újabb tanácstalan társaság kereste a helyes utat. Tovább akartak indulni amerrõl mi jöttünk, mondtam nekik arra ne(!). Visszafelé indulva megláttam a szûk erdei ösvényt, amin a jelzést is megtaláltuk. Akkor nosza, be kell hoznunk a közel fél órás lemaradást. Már jóval késõbb vettem észre, hogy a készülék k.b 100m-rel odébb pozícionál, az aktuális helyzetünkhöz képest, amin csak az újraindítás segített. Elõfordult a nap folyamán az is, hogy ellentétes irányból közelítettük meg az aktuális e.p-t, pedig a jelzést követtük.
Délután már közel 30 fokban gyalogoltunk, sok helyen arcul csapott bennünket a forróság. Talán ennek is köszönhetõ, hogy a nagyon meredek emelkedõn megközelíthetõ, löszfalba vájt betyárbarlangnál lévõ e.p mellett elhaladtunk, csak a hegytetõre érve vettük észre a tévesztést. Futás vissza le, gyors pecsételés, futás vissza fel, majd erõs lihegés . Megesett az is, hogy az egyik e.p-t követõ úton, ahonnét egyébként nagyon szép kilátás nyílt a Balatonra, elhagytuk az itinert, ismét futás vissza megkeresni. Hát ez egy ilyen nap volt…
Az útvonal kis erdei ösvényeken, széles léniákon, magas löszfalak és horhósok között vezetett. Kukorica-, aranyló gabonatáblák, napraforgók sárgálló tengere mellett, pincesorok között és a magasságot kivéve, füves szavannákat idézõ széles réteken haladtunk keresztül. Több nagyon meredek emelkedõt is meg kellett mászni, de megérte, mert olyan unikális, eldugott látnivalók tárultak a szemünk elé, mint a szûk bejáratú, löszfalba vájt betyárbarlang vagy a Bújó-lik, ami szintén egy a löszfalba vájt több méter hosszú alagút, említést érdemel az az erdei ösvény is, ami egy vadregényes völgykatlan egyik oldala felett haladt el, de a Képes fa is érdekes volt.
A délutáni célba érkezést követõen átvettük az emléklapot, kitûzõt, majd megettük a tejfölös, foghagymás langallót és az ’Áldos’ nevû õsi magyar áldozati ételt, ami zöldséges ragúhoz hasonlít. Igazán érdekes és finom íze volt a friss, kerti zöldségekbõl, fûszerekbõl készített ételnek. Jól is esett a hosszú séta után. A ’lakoma’ végén finom szamóca és bodza szörp enyhítette szomjunkat.
A fentiekbõl az hiszem érthetõ, hogy a rendezésrõl itt is csak elismeréssel beszélhetek. Minden a helyén volt, mindenki kedves, barátságos volt a nevezõkkel. Az ellenõrzõpontokban szintén barátságos pontõrök fogadtak bennünket, végre szinte az összes e.p-ban volt – még a semmi közepén lévõ helyeken is -, hideg(!) ital, na meg a szokásos szõlõcukor és helyenként zsíros kenyér is. Volt ahol többféle pogácsa, sajtos rúd várta a fáradt vándorokat. Lulla község e.p-ján vajas kenyeret, többféle házi lekvárt, házi bodzaszörpöt kínáltak és egy kis kiállítást is megnézhettek az érdeklõdõk a falu múltjáról. Ilyennel a zselici túrákon találkoztam. A fõrendezõ a végén odajött, megkérdezte milyen volt a túra, minden rendben volt e az útvonallal.
Azt gondolom nem a fenti szolgáltatások, hanem a megtett út a lényeg, de nagyon sokat hozzátesz az élményhez. Átolvasva az elõzõ hét év összefoglalóit, nem vitatható a rendezvény közösségformáló ereje sem, hiszen az utóbbi években a környezõ kis települések is csatlakoztak és a maguk módján hozzájárultak a sikeres lebonyolításhoz.
Szóval azt gondolom, bátran kijelenthetem: jövõre ugyanitt!
|
