Túrabeszámolók


Bakonyi Mikulás

nafeTúra éve: 20142014.12.10 20:41:07


Bakonyi Mikulás 18


GPS-el mért távolság: kb. 34,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 970 m. Ez csak az általam megtett táv, mivel ez évben is a saját speciális 18-as távomat teljesítettem, s benne van a parkolóhoz vezetõ oda-vissza út is.


Reggel, idõnként szemerkélõ esõben autóztam Csesznekre. Hét után pár perccel leparkoltam, gyors készülõdés és már ballagtam is le a sörözõhöz. A várható rossz idõjárás, a néha rendetlenkedõ térdem, illetve a tavalyi tapasztalataim alapján idén is a 18-as táv mellett döntöttem. Bõ negyedórámba került a nevezés, de végre nekivághattam a távnak. Bemelegítésként a parkolóhoz vezetõ 50 m-es szintet kellett letudni. Tervemnek megfelelõen, a gyakorló fölsõt levetettem és beraktam a csomagtartóba, s mentem tovább. Természetesen nem a piros jelzésen, hanem a zöldön. A Kõ-árok meglepõen könnyen járható, amiben szerepet játszott, hogy kevesen jártak még rajta aznap. Úgy a harmada távnál megálltam és a biciklis fölsõt is levetettem, belegyûrtem a hátizsákba. Lemelegedett rólam, mivel a völgyben nem ért a szél. Szépek a völgy sziklái. Páran megelõztek. Elég hamar megérkeztem Gézaházához, ahol Józsi Mikulás és Laci krampusz adta a pecsétet, s osztotta hozzá a szaloncukrot és Csoki Mikulást.


Irány a Töbör-hegy. Jól haladtam, a kényelmes úton. Csakhamar elértem a piros jelzést, amin eredetileg mennem kellett volna. A piros jelzésen, valahogy könnyebben haladtam, mint szoktam. Egy túratárssal jót beszélgettünk, míg egy telefonhívás megállásra nem kényszerített. Barátaim kérdezték, mi lenne, ha az ajándékba kapott húst nem mindenki külön-külön készítené el, hanem én fõznék az egészbõl, vasárnap egy pörköltet. Megegyeztünk. Ugrott a vasárnapi pihenõ. Viszont ettünk egy jó pörköltet, és egy nyúl ragulevest. A telefonálás után, leereszkedtem az Ördög-árokba, s következett a túra legszebb, de egyben leglassúbb és legnehezebb szakasza. Bõven volt víz az idõleges vízfolyásnak számító Ördög-árki-patakban. Gyakran kellett keresztezni, és ez mindannyiszor elég nehézkesen ment. Ahol máskor a mederben szoktam kikerülni a meredekfalú mellékvölgyet, ott most kénytelen voltam az ösvényen menni. Nem ok nélkül anti kedvencem, most sem úsztam meg esés nélkül. Maga a völgy viszont csodálatos, fõként az Ördög-gát elõtti szakasz. Maga az átjáró, már valamennyire kiépített. Mindenki eldönthette, a sodronybiztosítást használva megmássza a sziklát, vagy lépcsõn kerüli meg. Mivel nem tartozom a jó mászók közé, ezért inkább megkerültem. Megkaptam az ellenõrzõ pecsétet, s visszamentem a hegyoldalba.


A következõ kisebb gát a számomra nehezebben megmászható, mint ez, még akkor is, ha nincs víz a patakban, ezért egyszerûen megkerültem fölülrõl, jócska plussz szintet hozzátéve. Késõbb leereszkedtem az ösvényre, s mentem tovább. A távvezeték alatti szakasz sokkal sárosabb, mint máskor, a Mikuláshoz levezetõ lejtõ viszont kevésbé csúszós, mint számítottam. A ponton újabb pecsét, s megyek is tovább. Sûrûbb szemekkel kezdett el szitálni az esõ, úgyhogy az erdõbõl kiérve megálltam, s fölhúztam a hátizsákra az esõhuzatot, viszont elfelejtettem elõbányászni a biciklis, esõ elleni combvédõt. Nem is úsztam meg. Mire elértem a Gesztenyés EP-t, alaposan átnyirkosodott a nadrágom. A jelzés helyett, most is a gesztenyés út baloldalán ballagtam, mivel sokkal jobban járható. Az EP elõtti szakaszon, a nagyon sáros útra kényszerült mindenki.


Az ellenõrzõ ponton megkapom a pecsétet. Tovább menve, az elsõ farakásnál megálltam, s tekintettel az erõsödõ esõre, fölvettem a Rainlegs-t, hogy védje a combomat. Kicsit megkéstem vele, de egy negyedóra múlva, jobb lett. Már a Vinye túrán is megállapítottam, hogy a Károlyházi-víznyelõig vezetõ szakasz nem egy leányálom. Keresgettem a járható nyomot, illetve gyakran az erdõbe kényszerültem. Végre elértem a murvás szakaszt. Rátértem a sárga jelzésre, s leereszkedtem a Cuha völgyébe. Mivel a rajtidõ elején indultam, még nem értek ide a 30-asok és negyvenesek, így nem kellett magyarázkodnom, az irányom miatt. A völgyben Vinye felé indultam. Hamarosan elértem az elsõ gázlót. A könnyû bakancs és vászon kamásli kombóban, csak üggyel-bajjal sikerült a keresztezése. A gázló szélén található billegõ köveken lehetett csak átkelni. Jó mély a víz, s rohant is rendesen. A következõ két gázlót is sikerült beázás nélkül megúszni. A negyediknél ez már esélytelen. Az elsõ kõig több mint egy méter a táv, a víz 10, vagy több centi mély, ráadásul, belelépve, még majd 10 centit föl is torlódik. Ezt a métert úgy kéne átugrani, hogy egy nagyjából négyzet deciméteres, csúszós kõre érkezzek. Szétnézve, rájöttem, ki lehet kerülni. Elõször csináltam ilyet, pedig sokszor jártam már a szurdokban. A következõ négy gázlót kikerültem, közben elértem a szurdok valóban szép részét. Persze ezen a szakaszon lassabban haladtam, mintha átmegyek a gázlókon. A vasúti mûtárgyak felújítása folytatódik, most éppen a viadukt van soron. Elkezdtem fázni, az intenzívebb esõben. Azon gondolkodtam, föl kéne vennem a biciklis mezt. Úgy döntöttem, inkább fázok egy kicsit, de csak a Zörög-tetõn veszem föl. A kaptatón úgyis meg fogok izzadni. Az utolsó elõtti gázlónál, úgy láttam, nem kerülhetõ ki, így át kellett gázolnom rajta, pedig itt sem könnyû elérni az elsõ követ. Nem is úsztam meg: befolyt a víz a bakancsomba. Az utolsó gázlón híd vezet át, így ott semmi gond. Megérkeztem a Vinye.hu büféhez. Pecsételés után irány a büfé. Vettem egy kólát. Beszélgettünk egy kicsit, amíg megittam. A büfé cirmos macskája jót szundikált a csempekályha elé rakott széken. Még a simogatás hatására sem volt hajlandó kinyitni a szemét, csak jelezte, semmi kifogása a simogatás ellen. Kicsit irigyeltem tõle a jó meleg helyet.


Miután elfogyott a kóla, tovább indultam, az-az vissza a Cuhához. Itt kicsit félrevezetõ egy tábla, mivel a barlang felé irányítja a túrázókat, a Kõpince-forrás felé. Szóltam is az engem megelõzõ futónak, nem kéne arra menni, mert csak jó mély vízben tudja majd a patakot keresztezni. Hallgatott rám és a GPS-be föltöltött trackre. A patak partján vivõ ösvény volt már sokkal nehezebben járható is. Azért nem bántam a kaptató kezdetét. Fölfelé menet belegyalogoltam a felhõbe. A látás minden, csak nem jó. Megvan az még akár 100-150 m is, viszont a turistajeleket, csak kb. 30-40 m-rõl lehet meglátni. Alaposan kimelegedtem, mire fölértem a fennsíkra. Az elmúlt idõszak idõjárása eléggé megviselte a fákat. Lépten-nyomon kerülgethettem a letört ágakat. A pontõr megjegyezte, én vagyok a 3. 50-es. Helyesbítettem: én csak egy „eltévedt” 18-as vagyok. Megkaptam az ellenõrzõ pecsétet, fölvettem a biciklis mezt, s mentem tovább. A délután 2 óra ellenére olyan sötét volt, akár a fejlámpa használata is indokolt lenne. Amíg el nem kezdett lejteni az út, kerülgethettem a méretes pocsolyákat. A legmeredekebb köves-gyökeres szakaszon, csak a túrabotoknak köszönhetõen úsztam meg egy nagy esést. Ez a lejtõ nem igazán tetszett a térdemnek, de csak leértem. A Kõmosó-szurdoknál, az elsõ sziklához tették az ellenõrzõ pontot. Kiszúrtam vele a lapomat, s balról megkerülve mentem tovább a P+ jelzést követve. A továbbiakban eseménytelen úton értem be a célba, ahol megkaptam az emléklapot és a kitûzõt, megittam a jó forró teát, és hazafelé vettem az irányt.


Nagyrészt látványos túrán vehettem részt. Jó része száraz idõben sem könnyû, de most az idõjárás még rátett egy lapáttal. Átvette a Régi templomok nyomában túrától, az idei õszi-téli szezon legrosszabb idõjárású túrája minõsítést. A Cuha gázlói, annak ellenére, hogy rendben vannak, nem vitte el a kövezést a víz, kifejezetten nehezen gázolhatók.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért szürkeárnyalatos cartographia-s térképes igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. Gézaházánál szaloncukor és mini csoki mikulás, a célban a szokásos szendvics és tea volt az ellátmány.