Andezit 30
„Add vissza a félnégyes vonatot” - a rakodó oldalára festett kívánság Acsa-Erdõkürtön található, a következõ megálló Galgaguta lesz. Utóbbin megállás után hatan válunk meg a Balassagyarmat felé továbbzötyögõ szóló, retró festésû bézétõl: négy másik lelkes túrázó plusz Kerek repkénnyel mi ketten. Rengeteg idõnk van a rajtig, köszönhetõen annak, hogy a reggeli elsõ, ötven kilométeren húsz percet késõ Budapest – Eger gyorsvonat jegyvizsgálója telefon segítségével biztosította a csatlakozást. Teszünk egy kört Galgagután, azzal a leplezetlen szándékkal, hogy nyitva tartó kocsmára, vagy egyéb kávélelõhelyre találjunk. Észak felé térve találunk világháborús és millenniumi emlékmûveket, imaházat és mindenféle bezárt boltot. Dél felé az egyetlen nyitva lévõ kereskedelmi üzem egy régivágású kisbenzinkút, ahol kávé értékesítésével még automatás szinten sem foglalkoznak. A rajtnál közben elkezdenek nyüzsögni a rendezõk és két helybéli bácsi, akik a tájház megtekintését ajánlják minden túrázó figyelmébe. Mivel idõvel bõven el vagyunk eresztve, megtekintjük a szóban forgó tájházat, itt egy szobát rendeztek be a tájházakban általában bemutatott tárgyakkal – rokka, egy csomó dunyha, képek, festett tányérok, népviselet, mindenféle szerszámok tekinthetõek meg. Eszembe jut, hogy ezen tárgyak egy részét nagyszüleim is csak gyerekként látták mindennapi használatban. A vendégkönyvbe írás fontosságát a két bácsi valamiért többször is fontosnak tartja kiemelni, tehát írunk a vendégkönyvbe. Tájházazást követõen benevezünk, kapunk itinert és ráragasztott matricát a nevünkkel és rajtidõnkkel. Az itinerben színes térkép van és táblázat a szokásos adatsorokkal és mindenféle leírások, azóta becsszó megnéztem itthon is. A terepen a jó jelzettség miatt nem sokat használtam õket, leszámítva persze az utolsó oldalt, ahová bélyegeztek.
A rajtban külön felirattal figyelmeztetnek az elsõ, vanyarci ellenõrzõpontot érintõ változásokra, ezt megnézzük és végre ellépünk, néhányadikként az egyelõre pár tucat fõbõl álló mezõnyben. Felhõtlen égbolt alatt trappolunk ki Galgagutáról, a Nap az elõttünk lévõ domb mögül süt le a tájra, ideális idõnk van ma túrázni. Átkelünk a Galga hídján, gyümölcsösök között ballagunk fel a Kopasz-hegy oldalában, a távolban szántók váltakoznak zöldülõben lévõ erdõkkel, észak felé a dombok fölött kivehetõ a Szandavár magányos falmaradványa. Kerítés mentén, enyhén nyomvályús szekérúton ereszkedünk le a Vanyarcot rejtõ tágas völgybe, amely, ha nem is katlanra, de legalább tálra emlékeztet. Csoffadt, kútja kávájától megfosztott gém után érkezünk le a Bercel felõl érkezõ országútra, ezen bandukolunk be Vanyarcra. A Nógrád Volán Rába Contactja pihen egy nagyobb keresztezõdésben, odébb a játszótéren felirat hívja fel a figyelmet a rutinból érkezõknek, hogy máshol keressék az ellenõrzõpontot, és ezt a másholt is definiálja. Magánház udvarában várnak a pontõrök, tõlük egy-egy croissant-t kapunk reggelire, a házigazdáktól pedig az ásványkiállítás megtekintését. Nevezett kiállítás ékessége egy méretes, megkövült, egyben maradt fatörzs és még jópár hasonló, megkövült darab. Idegenvezetõnk biztat, hogy némelyiket emeljük meg bátran – a puhafának látszó darab meglepõen súlyos, holott nyilván tudom, hogy a „megkövült” szó nem csak a fa külsejére vonatkozik. Üvegtárlókban egy sor más ásványdarab is része a kiállításnak, helybéli és távolabbi darabok, beleértve a túra névadóját, valamint néhány opalátot, faopált, levéllenyomatos mészkövet, egy különösen szép darab achátot és egyebeket.
A kiállítás-ellenõrzõpont után az általam korábban megismerthez képest új útvonalon folytatjuk a túrát, a Mária út észak-déli ágának kék M-eit követjük néhány kilométeren keresztül. Dûlõutakon sétálunk, enyhe szél hût közben, és kellõ magasságból minden irányban csudajó kilátásunk van: ha akarjuk, a Mátrára, ha akarjuk a Cserhát déli lankáira, és ha akarjuk, a Naszály távolabb kéklõ tömbjére. Néhol tanösvény tábláin olvashatunk a környék nevezetességeirõl és a tanösvényeken általában megismertetni kívánt dolgokkal. A teljesség igénye nélkül: itt is volt például egy Pogányvár nevû erõd, Vanyarc is teljesen elnéptelenedett a török idõkben, a búbos pacsirta tömege 37-50 gramm, a kékhátú galambgomba pedig ehetõ. Tanösvényeknél gyakran gondolok arra, hogy a gyakran és sokfelé túrázó felhasználónak talán mókás szinte ugyanazt (természetesen ezalatt fõleg a biológiai témájú leírásokra gondolok) elolvasni a tanösvények tábláin a Zempléntõl Zaláig, de ha csak egy iskolás osztályt is kihoznak ide a környékrõl, nekik megfelelõ tálalással érdekes és hasznos lehet az ilyesmi. Szép lassan betérünk a Nagy-hegy környéki erdõbe, egy asztal képez félkész pihenõhelyet egy kanyarban, majd váratlanul megérkezik mellénk a zöld sáv dél felõl. Újszerû pihenõ- és bemutatóhelyen vár a kétfõs pontõrség, a helyszín a béri kõtár, természetesen kövekkel és egy csomó tájékoztató táblával. Megtekintjük a látnivalókat, és a zöld háromszögön felnézünk a kilátóhelyre, kárpótlásul a terelés miatt kihagyott hegytetõért. A kilátás innen sem rossz, sõt. Visszatértünkkor összetalálkozunk az érkezõ Bell Sanyiékkal, beszélgetünk egy kicsit, majd továbbállunk.
Rétet kerülünk meg, lent tájékoztató jellegû, faragott kõtömb mutatja az utat oda, ahonnan érkezünk. Hosszú, völgybéli menetelés következik, krosszmotoros aláfestéssel, akik a szalagozott és jelzett csapással párhuzamos földutat veszik igénybe. Átlábalunk egy patakon, majd a Szandavár tömbje egy kanyarnál szép lassan elénk kerül. Betérünk Ordaspusztára, feltûnik, hogy a telep szélén álló ingatlan mintha ki lenne pucolva a gazból. Az ellenõrzõpontot Csiba Toneszék viszik, akik kompakt sütõberendezésen készítenek maguknak ellátmányt. Mi itt inni kapunk, jaffa ízesítésû szörp formájában, egy bögrényit fogyasztok. Ülünk egy kicsit, Repkény megtízóraizik saját készletbõl, amelyet reggel kenyérbõl és kolbászból állítottunk össze. Továbbálláskor két dolog tûnik fel, az egyik egy fémtáblára festett zöld levél jelzés, amelybõl hirtelen többet nem is veszek észre, a másik pedig a házioltár-elefánt valamelyik épületnél. Jól jelzett utakon, fokozatosan emelkedve, szántók, erdõk szélén baktatunk el a Szandavár aljáig, ahol minden elõzetes tájékozódás ellenére rácsodálkozom a Kéktúra elterelt mivoltára és a leszürkézett jelzésekre. Kár érte, gondolom hangosan. Felkanyargunk a szûk csapáson, néha hátranézve a láthatáron magasodó Mátra csúcsaira.
Fent a kilátást a két pontõr és az általuk adott szelet csoki társaságában nézzük meg tüzetesebben nyugat felé. Kicsit fentebb pontõrök már nincsenek, és a csoki is tragikus hirtelenséggel fogy el, cserébe a kilátás további égtájak felé nyílik meg. A párás levegõ miatt olyan nagyon messzire azért nem látni el, nyugatra a Börzsönynek, északkeletre a Karancsnak is csupán homályos körvonala vehetõ ki a láthatáron. Körbesétálunk a várban, amennyire a meglévõ ösvények engedik, majd lekirándulunk a hegyrõl, az eddigi zöld rom kék színû párján. Feltûnik, hogy az OKT útvonaláról egész csekély a kitérõ, ha valakit egy kicsit is érdekelnek a várak, akkor ez még a rövidebb úton meglátogathatóak közé tartozik (pl. Szádvárhoz vagy Regéc várához képest). Lentebb, ellenállva a béri kõtár felé csábító tömbök csábításának tovább sétálunk Becske felé, eleinte a kék sávot követve, majd szalagozott úton a helyi sztúpa felé eltérve. Kikerülünk egy meglepett siklót, aki érthetõ okokból nem akar modellt állni fényképhez, inkább sértõdötten bekúszik egy halom levél alá. A kegyhelynél Feuerstahler Éváék õriznek pontot, egyben almával is kínálnak. Az egyházi épület tövében magányos személy meditál, csendben elhagyjuk a helyszínt. Lent beleolvasok a sztúpához mellékelt tájékoztatóba, érdekes. Beballagunk Becskére, a cél az éppen átalakítás alatt álló Vadász presszó helyett a mögötte lévõ cukrászda/fagyizóban található. Megkapjuk a helyben nyomtatott oklevelet és a hozzá tartozó, andezitömlést formázó jelvényt. Ezúton is köszönöm a túrát a rendezõknek, a társaságot Repkénynek és mindenki másnak. A kiszemelt vonat indulásáig még rengeteg idõnk van, leülünk egy kis idõre, elnyalunk egy fagyit. Némi ráhagyással kiballagunk a vasúti megállóba, közben ellenõrizzük, megvan-e még az Írott-kõ felé mutató iránytábla. Megvan. A vonaton az idõközben megérkezõ sétáLós bácsi és Géza társaságában utazunk, aszódi átszállással a Keleti pályaudvarig, leendõ és elmúlt túrákról beszélgetünk.
-Kékdroid-
Képek
|
