Alpannonia 25
GPS-el mért távolság 34,5 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés 1110 m. Az adat, csak az általam megtett útvonalra vonatkozik. A Szent Vid kápolnától tettem egy kitérőt az Írott-kőre.
Ezen a hétvégén is komoly dilemmát jelentett, melyik túrát válasszam. Egy elmaradt, így 3, általam kedvelt túra közül kellett választanom: Velence kerékpáros túrák, Alpannónia és a Tátika-Rezi. Utoljára a Vértesi Barangoláson talpaltam, így inkább a gyalogos túrák vonzottak. Megnéztem, kell-e fizetni a 86-os út Szombathely-Vát közötti részéért. Nem, ráadásul másfél órával többet alhattam, ami el is döntötte a kérdést. A 2013-as beszámolómból tudtam, szombaton fizetni kellett a parkolásért Kőszegen, s ma Magyarországon alig elképzelhető, hogy ez pozitív irányba változzon, ezért a szokottnál korábban indultam. „Nem is csalódtam”. Alternatív terv megvan, a Jurisics gimnázium előtt tettem le a kocsit. Irány nevezni. A kiírás szerinti rajthelyen, csak egy papírlap fogadott: Rajthely a várban. Irány a vár. Szerencsére alaposan kitáblázták, ott hol található. A GPS szerint 980 m-tettem meg idáig. A valóságban csak kb. 4-500 m (a legközelebbi parkolóhely: 405 m) a távolság, ha a gimnáziumtól rögtön a várba megy az ember. Gyorsan beneveztem. A főszervezőnek elmondtam, valószínűleg el fogok térni az útvonaltól, mert fel akarok menni az Írott-kőre, ha már olyan közel (3-4 km). járok hozzá. Megnéztem a térképet és az itinert, s már indultam is.
Az útvonal a gimnázium mellett vezetett, ezért megálltam, s kiraktam a hátizsákból a Balaton-felvidék atlaszát és a két addigra lemerült GPS akkut. Ez utóbbi előrevetítette, gond lesz. Alighanem tönkre fognak menni. Az ezelőtti két garnitúránál is így történt. Feltöltés után egy hónappal, kicsit később, meg már egy-két nappal is alig maradt kapacitásuk. A parkolóban, éppen Zoli készülődött a rajt felé két gyerkőccel. Ők a rövidebb távra neveznek.
Ballagtam tovább. A Savanyú-víznél megálltam, s ittam egy bögrével. Érdekes, de kevésbé vasas, mint utoljára. Kellemes, nem túl meleg időben talpaltam tovább, kifelé a városból. Kiérve, szőlők mellett, majd kellemes erdőben mentem Cák-ig. A falu után, ismét szőlők. A füves út helyett, lementem, az attól kb. 10 m-re vezető a köves útra, mert nagyon lucskos a fű. Beértem Velembe. Szép a rálátás a Szent-Vid kápolnára. A falu is hangulatos, de az útvonal nem érint semmilyen „ittasellátó” helyet. Eddigre eldöntöttem, megnézem, hogy bírja a hónapok óta vacakoló térdem az emelkedőt, s csak akkor Megyek föl az Írott-kőre, ha a kápolnáig nem lesz semmi gond. Igaz, az eredetileg tervezett Hosszú-völgyön át rövidebb lenne, de inkább a biztonságra játszom. Szerencsére, egyáltalán nem jelzett a térdem, s ez így maradt az egész túrán is. A kápolnánál jelzett a GPS: lemerült a második akku szett is. Erre számítva, már vagy három éve van a hátizsákomban két használatlan ceruza elem, így azokat raktam be, s azok csont nélkül végig bírták a túrát. Arra számítván, hogy melegedni fog az idő, levettem a hosszú-ujjú mezt. Hiba volt, nem így történt. Inkább hűlt az idő, s ma (hétfőn reggel) már éreztem is, sikerült megfáznom.
Az aszfaltot elérve, a kiírástól eltérően balra rátértem az egyébként a Hörmann-forráshoz vezető aszfalt útra, s azon ballagtam egy hegyes szögű kanyarig. Ott rátértem a jobboldali, kiváló murvás útra, amelyen elértem a piros jelzést. Nagyon kellemes, és hangulatos ez a szakasz, amit egyébként a hegység nagy részéről el lehet mondani. A piros és később a kék jelzés mentén, sajnos nagyon sok a 80-100 éves kiszáradt fenyő. Az Írott-kőre vezető végső kaptatón, jobb az út, mint eddig bármelyik túrámon. A meredek rész elején, valakik kis tornyocskákat emeltek a kövekből. Egész hamar fölértem. Odafönt, apuka pihent három gyermekével, bár szemmel láthatóan, a gyerekek már regenerálódtak. Nyomtam egy pecsétet a túrajelentésre, majd megkérdeztem a figyelő gyerkőcöket, szeretnének-e ők is pecsételni. Naná! Így a túra igazoló lapjára került még néhány OKT pecsét, alaposan dokumentálva a kitérőt. Az idő jó, így irány a kilátó. A gyerekek észrevették, ott is van bélyegző. Sajnos ott már nem lehetett pecsételni, mert a gumi nyomólap már hiányzott belőle. A kilátás csak elfogadható, mert igen párás a levegő, de azért megérte felmenni. Elköszöntem a gyerekektől, fölvettem a hosszú-ujjú mezt, s irány a Hörmann-forrás. A határ menti jelzésen elég sokan jöttek szembe, köztük olyanok is, akiknek a kezében, a túra igazoló lapját láttam. A forrásnál sehol az ellenőrző pont. Szerencsémre a főszervező egy csoportot kísért a forráshoz, így kiderült, a parkolónál van a pont. Csak esős időben jönnek a forráshoz, mert ott van esőbeálló. Irány a parkoló.
Bélyegzés után, vissza a forráshoz. Vételeztem egy bögre vizet, amit lefelé menet ittam meg, néha a nyakamba is löttyintve egy kicsit. A vizet egyébként az ÁNTSZ nem javasolja ivásra, bakteriológiai okok miatt. Csakhamar elértem a Stájer-házakat. Jól néznek ki az őszi napsütésben. Az idő újra melegszik. Ballagok tovább. A Szikla-forrás szintén hamar megvan. Épp csak csöpög a víz, hát kihagytam. Jó kis kaptató következett a Zeiger-nyeregre, majd kényelmes séta jórészt lefelé, a Hét-vezér-forrás traverzéig, ahol rátértem a kék jelzésre, s azon fújtattam az Óház-tetőig, ahol megkaptam a következő pecsétet. Végre olyan az idő, hogy érdemes fölmennem a kilátóba! Tényleg szép a panoráma. Nézelődtem egy darabig, beszélgettem egy kicsit két montissal, akik kérdezték, merre lenne jobb menni az Írott-kőre. Nem akartak sokat aszfaltozni, ezért az OKT-t ajánlottam, azzal, hogy lesz néhány hely, ahol alighanem tolni kell. Kérdeztem, merről jöttek. A Hét-vezér-forrástól az OKT-n. Megjegyeztem, ez nagy szívás, még gyalog is. Az ilyen emelkedőn, amikor vinni kell a montit, szokta az ember azt mondani: be kéne vágni a biciklit a bokrokba, s otthagyni, mert sokkal könnyebb lenne nélküle. Egyikőjük megkérdezte, tán hallottam, mert a társa pont ezt mondta. Nem kellett ezt hallanom, gyakorló montisként én is (meg szerintem az összes montis) nem egyszer kívántam a pokolba a bringát az ilyen helyeken.
Lementem a kilátóból, s irányba vettem a várost. Ezen a zöld jelzésen inkább jövök fölfelé. Lefelé nem imádom. Végül csak lejutottam. A Savanyú-víznél megest megálltam. Magamba döntöttem két bögre vizet, s gyerünk tovább. Egy elágazást, megint benéztem a Szulejmán-kilátó felé, de csak odaértem. Itt is nézelődtem egy kicsit, Szép a város föntről. A lemenetel annál rosszabb. A 2013-ban még új korlát nagy része már kidőlt, s a fából készült lépcsőfokok jelentős hányada is elkorhadt. Eléggé balesetveszélyes. Leérve nem maradt más hátra, mint besétálni a célba. Leigazoltam, átvettem a kitűzőt, s hazafelé vettem az irányt.
Kellemes, látványos, bár nem a legkönnyebb túra, főként az Írott-kővel kiegészítve nem, ami viszont sokat emel a látványosságán. Az utak és az ösvények viszont zömmel igen jók, ami könnyebbséget jelent. A Kőszeg-Velem szakasz jobb, mint az Írottkő teljesítménytúráké.
A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 600/500 Ft-ért szürkeárnyalatos térkép, itiner, igazoló lap és kitűző járt. Saját térkép nem árt. Az itiner szépen leírja, hogy a sárga és a piros Alpannonia jelzés, hol melyik turistajelzéssel fonódik. Ez illetve a várból kivezető első szakasz szalagozása sokat segít a tájékozódásban. Meg kéne néznem, a legújabb cartographia-s térképen rajta vannak-e már az Alpannonia jelzések.
|
