Túrabeszámolók


Téli Bakony

panareaTúra éve: 20172017.01.22 19:20:12

 Téli Bakony 20


 


Szeretem a Bakonyt, bár nagyon ritkán jutok el oda, így kapóra jött, hogy ezen a túrán délelőtt 10-ig lehet indulni, amit pont el tudtam érni az első reggeli busszal Pestről… A szilveszteri „félrelépésem” után gyógyuló bokám miatt csak a 20 km-t tudtam bevállalni, pedig már annyira szeretnék újra hosszabbakat menni, de hát ez még sajnos várat magára egy ideig…


Csodaszép napos időt jeleztek, és ez végre be is jött, egy picike felhő sem zavarta meg a napsütést.


Bakonybél, Pikoló étterem, az utolsók között nevezek, kamásli fel, és indulhat a túra. Párszáz méter Bakonyabél házai között, és bár hétágra süt a nap, a hideg kicsit csípős, csak egy vékony kesztyű van rajtam, szétfagynak az ujjaim ahogy viszem a kezemben a túrabotot… már-már azon vagyok, hogy előveszem a vastagabb kesztyűt a hátizsákból, mikor elfogynak a házak, és éles kanyarral indul az emelkedő a Tönkölösi-Likaskő barlang felé… Gyönyörű havas a táj, az út szerencsére jól kijárt, de nem csúszik. Követem a kék barlang jelzést és a lábnyomokat mindig csak felfelé, és már nem is fázom, az ujjaim is felengednek, kezd melegem lenni. Alig 3 km a rajttól és itt is az első barlang és az első kód. Felírom, pár fotó, és indulok is tovább a téli erdőben. Közel s távol sehol senki, de a magányos menetnek is megvan a maga varázsa, gyönyörködöm a hófödte tájban, és egyre csak arra gondolok, hogy ide bizony vissza kell jönni más évszak(ok)ban is… csak ne lenne ilyen messze…


Közeleg a 2. kódos pont, az Odvaskő-barlang, amihez meredek lépcső vezet fel, ami bizony jócskán jeges, óvatosan lépkedek, meg-megcsúszok, egyszer el is esek, de végül feljutok a barlang impozáns bejáratához, ahol megint kód felírás. Itt találkozok először túratársakkal, akik hosszútávosok, pár szót váltunk, aztán ők elviharzanak, én némileg kisebb sebességgel mászok még kicsit felfelé a jeges emelkedőn, hogy aztán a piros sávot elérve megkezdhessem a Bakony legmagasabb csúcsának, a Köris-hegynek meghódítását. Tanösvény is vezet erre, a táblákon inkább csak a képeket nézegetem, nem érek rá sokat nézelődni, el akarom érni a közvetlen budapesti buszt. Az út enyhén emelkedik, majd kiérünk egy szélesebb erdészeti útra, amin végül szerpentinezve érek fel a tetőre, még nem jártam erre, azt hittem meredekebb lesz, közben becsatlakozik a kék sáv is, két kéktúrázóval is találkozom, aztán elhaladok a radarállomás mellett, és máris ott vagyok a Vajda Péter kilátónál, ahol az OKT pecséttel lebélyegzem az itinert. Kisebb csoportosulás van a kilátónál, amire nem mentem fel, egyrészt a tériszonyom miatt, másrészt meg ugye a fránya idő, ami szorít a hazaút miatt. Rövid pihenés, némi kalóriabevitel, a kilátóról lejött diákcsapat előttem indul el lefelé az Ördög-lik barlanghoz.


Imre említette, hogy ez a rész a legmeredekebb lefelé, és mivel tudott róla, hogy a sérülésből gyógyuló bokámnak a lejtők még nem nagyon tetszenek, javasolta, hogy ha szeretném, járjam végig a túrát ellenkező irányban. Na itt volt a második alkalom, hogy örültem, hogy mégis a normál irányt választottam (az első az Odvaskőhöz vezető jeges lépcső, amin elég húzós lett volna lefelé menni). Nos ez egy igen meredek, mély hóval borított lejtő, nagyon óvatosan lépkedtem, nagy nehezen le is előztem a még nálam is lassabban/megfontoltabban ereszkedő fiatalokat, aztán végre itt a barlang, amire csak röpke pillantást vetettem a kód felírása mellett, mert láttam, hogy mi jön még… meredeknél is meredekebb lejtő, keresztbe dőlt fák, jól kicsúszkált útvonal… Előttem lévő túratárs meg is csúszik, és leszánkázik a hegyoldalon, szerencsére semmi baj nem történt, nagyon mély volt a hó. A túrabotja viszont fent ragadt, kiabál is nekem, hogy taszítsam már le neki, itt nem szívesen mászna fel érte. És mert a jó túrázó mindig segít, én is próbálom lerúgni, de elvesztem az egyensúlyomat, a bot után én is megindulok lefelé a hóban, szerencsére ülve és nem fejjel lefelé. Minden oké, a bot is és én is leérünk, olyan volt, mint egy szánkózás… még élveztem is a csúszást a végén az első pillanatban rám tört ijedtség után. Lejtő alján felállok, leporolom magamról a havat, és indulok tovább, immár kicsit szelídebb lejtőn, még látom, hogy a diákcsapat is az „ülősí-technikát” alkalmazza, hatalmas nevetések közepette.


A jelzett út leér egy erdészeti útra, ahol tanakodó társaság gyűlt össze, hogy most merre… mutatom nekik a térképen, hogy balra, és mert arra vezetnek a nyomok is, még a telefonomon is megnézem a biztonság kedvéért az útvonalat, és igazam van, majd szólok nekik, hogy pár száz m múlva a jelzett út le fog térni a széles erdészeti útról. Jól járható az út, belehúzok, mögöttem eltűnnek a túratársak, míg csak a nyomok ahogy kell, le is kanyarodnak az erdészeti útról. Remélem észrevették a mögöttem haladók is. Kényelmesen, könnyen járható az út, darálom a métereket, míg el nem érem a sárga sávot, ami az erdészeti feltáró úton vezet hosszasan, innen már csak egy kis kitérő lesz a következő ellenőrzőpnthoz, mi máshoz, mint egy barlanghoz. A burkolt erdészeti út mellett egy emléktábla is megemlékezik az építésének 25. évfordulójáról. Innen már nincs messze a leágazás a Pörgöl-barlanghoz, ahová kezdetben szintén lépcsők vezetnek, szerencsére a kevésbé síkos fajtából, hamar el is érem a barlangot, és az utolsó kód felírása után visszaereszkedek a burkolt útra. Innen már csak 2 km a cél, Bakonybél határában egy befagyott patak, gyerekek csúszkálnak rajta.


A célban átveszem a gyönyörű jelvény és oklevél díjazást, és a mellé kapott kupont forralt borba fektetem be, jólesik és nagyon finom, Jól időzítettem, simán elértem a hazafelé tartó buszt!


 Ez egy nagyon remek túra volt, az útvonal gyönyörű, legszívesebben minél hamarabb visszatérnék a Bakonyba!


Köszönöm, Imre a szervezést, nagyon jól éreztem magam!