Túrabeszámolók


Bia 25

vulpesTúra éve: 20032005.04.07 10:01:31
Jubileumi Bia 25
avagy
Csak erõs idegzetûeknek!

Lévén egész télen csak punnyadtam, túra nélkül, ezért a Bia számomra amolyan felhozó jellegû, "laza kis 25-ös"-nek volt szánva. Mint kiderült, ebben tévedtem, de ne szaladjunk a dolgok elejébe!

Aigner bácsi munkatársai csapadékos idõt jósoltak, így némi aggodalommal tekintettem a vasárnap elé, de a hajnali vekkercsörgéskor kitekintve kristálytiszta ég fogadott. Ennek örömére gyorsan összepakolva olyan tempóban ügettem ki a vasútállomásra, hogy a tervezett elõtti vonattal sikerült bejönnöm Budapestre, majd a már említett 7.20-as vonattal jutottam el Biatorbágyra. Már a vonatútnak is megvolt a maga hangulata, Budapestre menet ugyanis egy "F*ck the MÁV!" feliratban, Biatorbágy felé pedig a székek között egy jókora hányásban, majd a szomszéd részlegben egy a falra rajzolt háromágú horogkeresztben gyönyörködhetett az utazó nagyérdemû. Hiába, senki sem tökéletes...

Biatorbágyon Ryan Tibetnek tett javaslatának köszönhetöen (vonat közepe - kösz Ryan) sikerült az élbolyban eljutnom a viadukthoz, majd a gond nélküli, gyors nevezés után rajtolnom 8.15-kor, 242-es rajtszámmal. Az idõ gyönyörû, kissé párás, kellemesen hûvös, minden adott volt egy jó túrához. Juhéééé.....

A gond ott kezdödött, ahol a kezdeti aszfalt elfogyott. Lévén a túra elején dél felé haladtunk, a hegyek északi lejtõi még igencsak havasak voltak, ami még nem lett volna baj, ha ebbõl le és megtaposás által nem vált volna jég! Az elsõ ellenõrzõpont a Kõ-orr tetején volt, már idáig eljutni sem volt egyszerû, pedig itt még felfelé kellett menni. Sokan inkább az ösvény mellett, a relative szûz (hm, létezik ilyen fogalom?) hóban próbáltak haladni, lévén az nem csúszott annyira. Az E.P.-röl kellemes kilátás nyílt a további útvonalra, sõt késõbb visszanézve a lenti völgyböl is rá lehetett látni az E.P.-re. Vicces látvány volt a sok apró alak a meredély szélén álló szikla tetején. Az út lefelé szerencsére csak meredek, de nem csúszós volt (déli lejtö).

Jeges emelkedõbõl sajnos a második E.P., a Dobogó-hegy felé menet is kijutott nekünk, különösen hogy itt már olyan szakasz is volt, ami nem merõlegesen futott az emelkedõre, azaz ha az ember nem vigyázott, úgy kissé oldalra lépve már gurult is. Ezt is leküzdve az ember fellélegezhetett, mivel egyrész innen sokáig nem következett komolyabb emelkedö, másrészröl mivel alig 5.5 Km alatt letudta az összes szint csaknem felét. Itt, a Dobogó-hegyet elhagyva tünt fel, hogy a Napot már nem látom! Olyan csendesen, suttyomban borult be, hogy észre sem vettem! Szerencsére csak egy óráig tartott, és Sóskútra, a harmadik E.P.-re már ismét verõfényes napsütésben értem. Ugyanakkor itt, a Dobogó-hegy után szembesült az ember a sík terepen azzal, hogy a hó ugyan eltünt, de mégsem, azaz a vendégmarasztaló sárral. Itt még szerencsére ki lehetett kerülni, és az út mellett a füvön menni, amit szinte mindenki meg is cselekedett.

A Sóskúti E.P. kb. a táv felénél, mintegy 11 kilométer megtétele után következett, s egyben frissítõpont is volt, mindenki kapott egy szelet csokit, és ami fontosabb, teljes fél liter ICE TEA-t is, tetszés szerint barackos vagy citromos ízesítésben. A tea nagyon jól esett, plusz takarékoskodni is tudtam a saját italkészlettel. Innen a falun és a Benta-patakon keresztül vezetett az út (a vasárnap is nyitva tartó vendéglátóipari egységet sokan meglátogatták :) ). Itt, a faluból a Kálvária dombra felvezetõ út egy szakasza volt az egyik legrosszabb az egész túrán! Szûk, a lejtõn oldalvást meredek, bokrokkal határolt ösvény, amelyen libasorban araszoltak a túrázók, kapaszkodva mindenbe amibe csak lehetett, ugyanis - mint köztudott - az olvadó jégnél kevés csúszósabb dolog létezik. Szerencsére nem volt hosszú, de mindenki megszenvedett vele. A kilátás viszont nagyon szép volt.

A Kálváriáról (ahol a negyedik E.P. tanyázott) levezetõ út szintén megért egy misét, mert bár az egész domboldal a túrázók rendelkezésére állt, de ennél merdekekebb és vizenyösebb tereppel nemigen lehetett találkozni az egész túra során. Külön nehezítésképpen néhányan kutyát is hoztak. Ez azért volt nehezítés, mert a mögöttem haladók közül egy nõnemü egyént tulajdon kutyája fektetett két vállra, pusztán túláradó szeretetétöl és túltengö energiáitól vezérelve.

Az út innentõl sokáig viszonylag egyhangú sárdagasztásból állt, majd a horgásztavat elhagyva ismét hangsúlyosabb domborzatra tért vissza az útvonal. Visszatért a hó és jég is, ami a sík terepen már teljesen eltûnt. Szerecsére nem volt annyira veszélyes mint a túra elején, de azért nem ártott vigyázni. A Nyakas-kövi E.P. után továbbmászva a sziklákról ismételten figyelemreméltó kilátásban lehetett része a résztvevõknek, de innen ismételten a sárdagasztásé volt a fõszerep, a bokrokba való helyenkénti kétségbeesett kapaszkodással együtt. A legpoénosabb szakasz pedig a Szily-kápolnánál levö hatodik E.P. elõtt volt, ahol egy húzós lejtõ volt vastagon lepve kásás hóval, a hó alatt pedig jég. Eszméletlenül élveztem! Egy srác gyakorlatilag sielve küzdött le bizonyos szakaszokat, síléc és botok nélkül. Megtapsoltam!

A Szily-kápolna utáni szakasz hasonló volt mint a Kálváriára vezetõ ösvény, csak éppen lefelé. Csúszott, de nagyon, itt is kapaszkodni kellett mindenbe, de szerencsére nem volt túl hosszú. Innen már csak egy kis vízszintes jég következett a Lõtéri utolsó E.P.-ig, ami után már ismét aszfalton, alig 1.5 Km után következett a cél, a célban pedig csoki, oklevél, kitüzö, kézfogás és gratuláció. Az idöm 5 óra 35 perc (jobb is lehetett volna, sokkal..), a VOLÁN-nak és a MÁV-nak köszönhetõen pedig alig két órával késöbb már hajlékomban lakoztam.

Összefoglalva: A terepviszonyok miatt jóval húzósabb túra mint egyébként lenne, néhány meredéllyel alaposan meg kellett szenvedni. A jelzések jók voltak, sõt még szalagozás is volt, szájbarágósan sûrûn. A pontõrök kedvesek voltak, a "További jó utat!" kívánság pecsételés után szinte mindig elhagzott. Egyedül a sár és a jég nehezített sokat, szvsz pár emelkedõ/lejtõ kifejezetten veszélyes volt emiatt, de ezt ilyenkor be kell kalkulálni. Summázva: Nem bántam meg hogy elmentem.

2003 Március 9.