Túrabeszámolók


Szentkút IVV túra

nafeTúra éve: 20072007.05.12 22:12:39
Szentkút 40.
Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 450 m.
Reggel 6 órakor felvettem Tamást a pápai fõtér közelében, s elindultunk Szombathelyre. Az idõjárás nem túl sok jóval kecsegtetett, mivel eleve esõben indultunk, s az majdnem a rajt helyig kitartott.
A rossz idõ miatt nem voltak sokan a startnál, így nagyon gyorsan be tudtunk nevezni. A kiterített térképrõl gyorsan átmásoltam a 40-es táv útvonalát a sajátomra. Azt is mondhatom, térképet rajzoltam. 2003-as kiadású térképem van, körülbelül 4 kilométer kivételével jelzett turista úton vezetett a túra, de a távnak csak mintegy a fele volt meg a térképen. Ennél frisseb kiadású térképet nem tudok vásárolni, pedig már a tavalyi Írottkõ túra óta keresek, mivel ott is jó néhány olyan jelzett ösvénnyel találkoztam, ami nincs rajta a térképen. Jelen esetben hiányzott a kék kereszt a rajt helytõl a kék sávig. A piros háromszög Bozsok és Velem között, A piros sáv, a sárga sávtól Szombathely felé és a Szenkúthoz vezetõ kék kör.
Az útvonal lemásolása után nekivágtunk a távnak. Szerencsére nem esett az esõ. Jó tempóban haladtunk a kék kereszt jelzésen, bár a földút rendesen csúszott az esõ miatt, de legalább nem ragadt. Kellemes erdei és mezei utak váltakoztak, gyorsan fogytak a kilométerek. Néha esõt rázott a nyakunkba a fákról a szél. Egy tölgyesben gyanús lett, hogy túl monoton az esõcseppek zaja. Az elõ kisebb tisztásnál ráébredtünk, bizony ismét esik az esõ. Nem volt vészes. Egy kiszáradt patak meder mellett a kék jelzés dzsindzsás, szûk ösvénnyé vált. Itt tartottuk az elsõ kényszerpihenõt, amíg beöltöztünk esõruhába. Szerencsére nem tartott sokáig az esõ, s az elsõ és második EP között levetettem az esõnadrágot, majd amikorozsok elõtt 2-3 kilométerrel kiértünk az erdõbõl, az esõdzsekit is lecseréltem. ezen a szakaszon láttuk meg elõször a Kõszegi-hegység magasabb részeit. Az Írottkõ nagyrészt még felhõ sapkát viselt, s kisebb foszlányok idõnként beúsztak a Szent Vid kápolna elé is. Itt két kilométeren keresztül dagasztottuk a sarat Bozsokig. Csúszott és ragadt is. A végére kiderült, ez volt az egyetlen tényleg ragadósan sáros része a túrának. Sem Bozsokon, sem utána nem kényeztettek el bennünket az újabb kék kereszt jelzés felfestõ, de a térkép alapján könnyen megtaláltuk a helyes utat. Nehezen érthetõ számomra, miért csak német nyelven jelölik a montis utat a falu központjában, Velem felé. Magyarul, csak egészen a falu szélén található régiós kerékpáros út tábla, de montis ajánlás nélkül.Az út jó, de trekkinggel, vagy országútival nehezebben járható. Elindultunk rajta, s nem is vettük észre mikor tért le róla a jelzés. Amikor már vagy egy kilométeren keresztül nem találtunk jelzést, gyanús lett a dolog. A patak is jobbra csobogott tõlünk. Elõvettem a térképet, s láttam, bizony letértünk a helyes útról, de azt is, hogy végül is nagyjából egy kilométeres kerülõvel újra be fog csatlakozni a turista jelzés. Egyébbként nagyon szép erdõben vezet az út. Csakhamar meg is találtuk a kék keresztet. Alig pár száz méter megtétele után kellemes meglepetés ért. Az út oldalában már érett a földieper! Nem túl sok, de Velemig, vagy két marékkal tudtam szedni. Nagyon finom volt! Máshol még csak éppen hogy virágzik a földieper. A falu elõtt egy aszfaltos keresztezõdésben megint nem látunk jelet, s ismét rossz felé mentünk. A falu északi széle helyett a Hõsök kapujánál értün be. Rövid keresés után megtaláltuk az ellenõrzõ pontot. Megkaptuk a pecsétünket, s indultunk is tovább. Kicsit tartottunk a következõ szakasztól, mivel a rajtnál figyelmeztettek bennünket, hogy a sárga sáv jelzést nehéz követni. A kék keresztrõ semmit sem szólta, s már ott letévedtünk az ösvényrõl kétszer. Mi lesz akkor itt? Szerencsére egy T elágazás kivételével könnyen lehetett követni a jelzést, de ott is hamar megtaláltuk, az ilyenkor szokásos módszerrel. Elindultunk a valószínûbbnek tûnõ irányon, majd amikor jó száz méteren nem találzunk jelet, vissza a kiindulási ponthoz, s nézzük a másik lehetõséget. Itt az elsõ kanyar után meg lett a jelzés. Rövidesen magunk mögött hagytuk Kõszegszerdahelyet. Sajnos Tamás bokája el kezdett fájni. Valamiért a bakancs szára meggyötörte magát a bokacsontot. Kellemes séta (egy jó száz méter szintet tartalmazó emelkedõvel, amire nem számítottam) után elértük a piros és sárga sáv jelzések keresztezõdését. A vázlat szerint itt kellett volna találnunk a 4. EP-t, de sehol semmi. Túratársunk, akivel csaknem a rajttól idáig elõzgettük egymást, úgy döntött, a tavalyi emlékei alapján tovább megy sárgán, mi pedig a térkép szerinti piroson indultunk tovább. Neki volt igaza, tényleg tovább kellett volna menni a sárgán, még egy-készáz métert, maj ad az ellenõrzõ ponttól vissza. Mi maradtunk a piroson. Ez egy darabig kiválóan volt felfestve, majd egy hatalmas vadkörtefától kezdve, jó darabon semmi. Egy kerítésen tûnt fel újra, ahol jobbra kanyarodott, majd újabb pár száz méteren semmi. Azért megtaláltuk az 5. EP-t, ahol jeleztük, nem találtuk a 4. pontot. Itt megkaptuk a magyarázatot, merre kellett volna mennünk, s telefonált az ottani pontõröknek, hogy ne várjanak bennünket. Pecsételés után továbbindultunk. Ezen a szakaszon is ritkás volt a piros sáv jelzés, de azért gond nélkül követhetõ. Szép volt az elõttünk elterülõ alföldi jellegû rész. Mindazonáltal gyakran néztem hátraflé is, ugyanis a Kõszegi-hegység látványa mögöttünk egyenesen gyönyörû volt. Perenye elején utol értünk egy három fõs csoportot. Egyikük megkérdezte, nem találkoztunk-e a Túrázz a Cuha-völgyi vonatért mozgalomban januárban. Így derült ki õk is pápaiak. Megkérdeztem tõlük, mivel jöttek. A válasz vonattal volt, s mivel velük együtt öten voltunk, felajánlottam hazaviszem õket. A táv további részét együtt tettük meg, kicsit lassabban, mint ahogy addig haladtunk, de semmi gond, bõven belefért az idõmbe. A Szent-kutat a kék kör jelzésen hamar elértük, s itt tartottuk a leghosszab pihenõt. A kálvária stációi és a parányi kápolna a magya egyszerûségben, gyönyörûek.
Gencsapátiban a térkép alapján, az elsõ aszfaltos utat elérve, jobbra fordultunk, de az elsõ száz méter után gyanús lett, miszerint ilyen keskeny úton valószínûleg nem jár autóbusz, pláne, hogy kicsit távolabb, aszfaltosból murvás lesz, visszafordultunk. Egy helybéli útbigazítása után gyorsan megtaláltuk a Szombathelyre vezetõ utat. Jó ideje mentünk már a faluban a járdán, amikor megnéztem, mikor lesz már vége a lakott helynek. Úgy találtam, miszerint a falu széle és a város között nincs több 200 méternél. Alighogy ezt elmontam, fel is tûnt elõttünk a körforgalom, s pár perc múlva beértünk a célba. Pecsételés, az oklevél és a kitûzõ átvétele után zsíros kenyérrel pótoltuk az elégetett kalóriákat, s kisebb átöltözés után haza indultunk.
A térképet elõzetesen megnézve, kicsit tartottam tõle, hogy túl egyhangú lesz a túra, mivel nagyrésze „sík” terepen vezet. Szerencsére ez nem igazolódott be. Az erdõk és mezõk egész jó ritmusban váltogatták egymást. Maguk az erdõk is változatosnak bizonyultak. Szép tölygyesek, fenyvesek, akácosok követték egymást. A Szent-kút utáni rész volt csak monoton.
Az egyetlen problémát az jelentette, miszerint a kapott térképvázlaton a 4. EP helye pontatlanul került bejelölésre, ugyanakkor semmiféle leírást sem kaptunk. Legalább az ellenõrzõ pontoknál fel kellett volna tüntetni, pontosan hol találhatók. Ezt leszámítva nem bizonyult nehéznek a tájékozódás.
Összességében nagyon kellemes túrán vagyunk túl. Akiket elriasztott az esõ sajnálhatják, hogy lemaradtak róla. Sajnos a 40-es távot, mindössze kilencen vállaltuk.