Túrabeszámolók


Téry Ödön emléktúra 50/25/20

OttorinoTúra éve: 20182018.03.19 06:41:18

MINDIG KEDVENC TÚRÁIM KÖZÉ TARTOZOTT a Téri Ödön emléktúra 50. Ma reggel is abban reménykedek a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásának bejárata előtt toporogva, hogy egy kellemes tavaszi túrával fogom elűzni a hosszúra nyúló tél ólomszürke hangulatát. A következő villamossal már érkeznek a "törzsvendégek", majd a rendezőség autója recsegteti a murvát. Töltjük a töltenivalót, fizetünk. Még 5 perc hiányzik 7 óráig, a hivatalos rajtig, de elindulunk mert nem írtak indulási időt, és ha a célban pótoljuk ezt, akkor az érkezési idő birtokában majd megkapjuk a valós menetidőt. Lajossal megyünk át a vasúti híd alatt, majd tovább a volt Munkásmozgalmi sétányon. A Hűvösvölgy neve most megfelel a valóságnak, de az ég kékjéből tudjuk, hogy szép idő lesz ma. A Nagyrétet elhagyva hosszasan flaszterezünk. A Zsíroshegyi út [K-] jelzéséből kiágazik a [K+], ami levágja a máriaremetei bazilikát. Előveszem az új típusú, színes itinert, de ez Piliscsabáig [K-] jelzést mutat. Első tetemes kispistázási lehetőség. Új téma a notórius kispistázók. A duma közben egy utcával később kanyarodunk. Lajosnak lelkiismeret furdalása támad, de megnyugtatjuk magunkat, hogy a táv meglesz, mert mindegy, hogy egy háztömböt az átellenes sarka felé tartva melyik oldalán kezdünk el kerülni. A templom előtti egyik padnál egy réteget a hátiba teszek, mert már kezd melegedni a levegő. Visszakanyarodunk a kitérő U betűjének másik szárán, és lassan megérkezünk a Remete-szurdok bejárata előtti

1. ellenőrzőponthoz. Éppen akkor ér oda két hölgytúrázó is, de a kispistás [K+] felől. Én megállom, hogy ne tegyek megjegyzést, nem úgy Lajos. A szurdok letaposott havas útján csúszkálva megállapítjuk, hogy sokkal jobb helyen lenne az ellenőrzőpont a templomkörnyéki valamelyik padon, mert akkor fennakadnának a szűrőn a rövidítők, és a pontőr helyzete is kényelmesebb lenne. Akadályhoz érkezünk. Át kell kelni a megáradt patakon. Keresünk egy "gázlót", mert ahova levisz az út, ott túl széles a folyam. Megoldjuk ezt is. Újabb réteget veszek le, következik a meredek mászás, fel a Remete-hegyre. Ez napos oldal, nincs hó, ami nehezítené a haladást, elég az emelkedő. Odafönt ragyogó a kilátás, de egy szusszanásnál tovább nem maradunk, hosszú útra indulunk Nagykovácsi felső csücske felé. Letaposott hó van errefelé is az úton, bár ritkán hómentes szakaszokkal is találkozunk. A Muflon itató felé tartva sarakat kerülgetünk. A volt Zsíros-hegyi turistaházhoz várom az ellenőrzőpontot, de nincs itt senki. Amikor a sorompón túl sem áll autó, benne pontőrrel, beleolvasok az itinerbe, és látom, hogy csak a Nagy-szénás tövében lesz ellenőrzőpont. Addig még van egy jó kis táv emberes kaptatóval. Ezt is bejárjuk, és megérkezünk a

2. ellenőrzőpontra, a Nagy-szénási turistaház emlékfala előtti pihenőbe. Csúszik a felmenet a Szénásra, de fent már csak foltokban van hó. A csúcson minden alkalommal elnézek a Nagy-Gete felé, most nem tudom kivenni a kontúrját a homályos háttérből. Lemegyünk a dombról, és megindulunk a Kutya-hegy irányába. Ide nem vártam havat, azt gondoltam, hogy hasonló lesz a terep a Szénáshoz, de csalódnom kell. Lassan elérünk a fához, amelyre a [K+] és a [K-] jelzés van felfestve. Nem megyünk fel a Kutya-hegyre, hanem továbbra is a [K-] jelet követve lefelé tartunk. A keréknyomok alakította bakhátas útról minduntalan lecsúszik a lábunk, egyet zakózok is, de szerencsére hóra esek, és így még sáros sem lesz a ruhám. Lejjebb, az útmentén egy fekvő túratársnőt látunk. Ott áll mellette a társa, nincs baj, mosolyog, de ha már elesett, akkor pihen egy kicsit. Úgy tűnik soha nem érünk le. Az egyik kanyar után a havat latyak váltja fel, azt kerülgetjük. Később motoros fűrész hangját halljuk. Szegény favágóknak még vasárnap is dolgozniuk kell. Más vélemény szerint éppen lopják a fát. Ki tudja? Na innen aztán a szétgyúrt úton hó helyett sárral kell küszködni. Alig várjuk, hogy a sorompóhoz érjünk, ami nem messze van Piliscsaba-külső egyik aszfaltozott utcájától. A következő kanyar utánra várom, de nem lesz igazam, mert még hosszan kell kutyagolni egy kerítés mellett. A kellemes az, hogy tárva-nyitva van a kapu, a mászókázás elmarad. Műúton megyünk egyre beljebb Piliscsaba belvár felé. A megszokott kereszteződésben jobbra fordulunk, de a villanyoszlopon áthúzott [K-] jelzést látunk, ezért visszamegyünk a sarokig. Hát, igen ez az új [K-], jókora kerülővel elmegy a templomig, ott fordul vissza, mert ott van zebra, amin a forgalmas 10-es úton lehet átkelni. Már nem a temető melletti sikátorban kanyarogunk, mint régebben. A sportpálya mellé lukadunk, ahol a PILIS TRAIL bázisa van, a rövid távosok már nyitogatják autóik ajtajait. A vasútállomás utcájában is át van húzva a [K-] jelzés, oké, menjünk tovább az új jelzésen, bár így egyre távolodunk az állomástól. Egy vasút alatti aluljárón megyünk át. Itt megint elő kell venni az itinert, mert valami kavarodást sejtek. Azt írja, hogy: »»Piliscsaba vasútállomáson átkelünk a síneken és elhagyjuk a Kék sáv jelzést (!). Néhány métert jobbra tartva elérjük a Széchenyi utcát, amelyen a Kék háromszög jelzést követjük (!) a Szent István utcáig. Itt jobbra fordulunk (!) és jelzések nélkül érjük el a Klotildliget vasúti megállóhely mellett található Liget sörözőt.«« De hát a vasút alatt már átvezetett a [K-], és az állomást nem is érintettük. ROSSZ A LEÍRÁS VAZZE! Én már hajlandó lennék tovább menni egyenesen, mert ez az utca is felvisz a Szent István király útra, de aztán mégis visszamegyünk az állomással egy vonalba, és a Téry régi útvonalán, a fenyőfasorban, a [K3] jelzés mentén emelkedünk a Szent Istvánig, ahol végre jobbra fordulunk, és elgyalogolunk a kocsmáig.

3. ellenőrzőpont, Klotildliget söröző. Megisszuk az ellátmány teát, és rövid szerelvényigazítás után továbbállunk a [P+] jelzésen. Egy izzasztó emelkedő után lendületes lejtőnek örülhetnénk, ha nem lenne csurom sár és latyak a járművek által szétbarmolt út. A peremen haladva, vagy ahol tüskés cserjék miatt ezt nem tehetjük, az úton bukdácsolva megyünk lefelé. Belefutunk a [P-] / [S-] jelekbe, ahol talán egy fokkal jobb a helyzet. Egyre sűrűbben jönnek szembe a trailesek, nem látszanak valami boldognak. Elérünk egy prérit, ahol a [P-] / [S-] élesen balra fordul, a trailnek van itt frissítőpontja. A régi Téry útvonala itt egy kis jobbos töréssel egyenesen haladt tovább Pilisszántó irányába. Még a rajtban megnéztem az itinert; most már a jelpárral kell balra fordulnunk a Csévi-nyereg felé. Lajos szól egy túrázónak, aki a régi úton megy bőszen Szántónak. A túrázó füle botját sem mozgatja, Lajos lefényképezi, aztán megyünk tovább az előírt úton. A gázpásztán viszonylag jól járható az út, az erdőbe térve sincs latyak, csak puha sár. A szembe futó trailesek elől illedelmesen félrehúzódunk, de magunk között megjegyezzük, hogy nem kellett volna a két rendezvényt ilyen hosszú szakaszon egymással szembe szervezni, de hát ezt is egy pillanat alatt meg tudnák magyarázni az illetékesek. A Csévi-nyeregre csak azért ismerek rá, mert itt válik le tőlünk a [S-] jelzés. Utolsó (novemberi) ittjártam óta hopp, kikaptak innen egy erdőrészletet. Dagonyázunk tovább fölfelé a [P-]-on. Jönnek szembe folyvást a trailesek. Némelyek elég ügyesen futják a sarat, mások gyaloglásra váltanak. Murvás útra mászunk fel, egy időre megszabadulunk a sártól. Szembe jön egy futó lány és mosolyogva kérdi, hogy a Téry 50-en vagyunk-e, majd azt mondja, hogy bár ő is arra jött volna. Nem tudom, hogy melyik volt a jobb választás, majd a túra végén megüzenjük. A kerekes kút mögött Lajos tud egy bélyegzőt, amivel itinereink hátuljára pecsételünk, bizonyítandó, hogy nem a kispista úton jöttünk. Leérünk a Pilisszántó-Pilisszentkereszt műútra, ahol balra fölfelé irányba fordulunk. Jobbról, Szántó felől érkezik egy hölgytúrázó. Lajos közli vele, hogy nem a helyes úton jött. A műútról betér a [P-] jelzés az erdőbe, hatalmas fűrészfog kitérőt téve a Magas-hegyi-nyereg felé. Aki marad a műúton, megint csak nagyot vág le a távból, és még szintet is spórol, ellenőrzés meg semmi. Mi természetesen az erodált erdei úton kapaszkodunk felfelé. Odafönt, a Magas-hegyi-nyeregben átváltunk a [Z-] jelzésre és élesen jobbra kanyarodunk. Sáros, dagonyás úton baktatunk le a Szántói-nyeregbe. Itt keresztezzük a műutat, amit a helyes útvonal kedvéért elhagytunk, majd murváson folytatjuk egy balos letérőig, ami a következő pontra vezet. [Z4]. Sokáig megyünk lefelé, ami azért kellemetlen, mert a pontról majd vissza is kell kapaszkodni.

4. ellenőrzőpont, Som-hegyi kulcsos ház. A ház megtelt vendégekkel, mindenki esz. Jól telemerek egy tányért forró paradicsomlevessel. Bor és tea van az asztalon, de hűtésnek teát nem önthetek a levesbe, mert az is forró, a boros paradicsomlevest pedig nem merem megkockáztatni, így marad a léghűtés, ami igen fárasztó, és soká tart. Kifelé menet tárazok egy doboz sört, jó lesz a hosszú, unalmas buszútra hazafelé. A ház előtt megkérdezem a pontőrségtől, hogy egyesek miért mennek le hátul, direktbe Pilisszentkeresztre, mikor az itiner előírja, hogy vissza kell kapaszkodni a Magas-hegyi-nyeregbe, és onnan leereszkedni. Az egyik rendező azt válaszolja, hogy ez szabadon választott gyakorlat, mindenki megy arra, amerre tetszik. Hoppá! Akkor ez mitől is teljesítménytúra?! - gondolom magamban. A véleményemet megtartom, de a jövőt illetően azért majd átgondolom a rajtba állásomat ezen a túrán. Visszaindulunk a Magas-hegyi-nyereg felé. Még csak egy óra múlva zár a Som-hegy, sok ismerős jön szembe. Örülök, amikor már lefelé megyünk a Vörös-földeken Pilisszentkereszt felé, innentől végig a [P-] jelzésen. A temető mellett érünk le a műútra, és megyünk Szentkereszt központja felé. A cukrászdából egy nagyon kövér nő jön ki egy tálca süteménnyel a kezében. Egy biciklis a pedálja felé kapkodó kutya orra felé rugdos két hajtás között. A Dobogókő-Pomáz műút kereszteződében elnézünk a buszmegálló felé, mert gyanítjuk, hogy ezek után van, aki busszal megy fel, mert nincs közbeeső ellenőrzőpont. Nem látunk senkit a megállóban. A Felső kocsma mellett elkezdünk csűrni fölfelé. Az aszfaltos utca után már mindenhol sárosak, latyakosak az utak, nehezen jutunk előre. A Fagyos katona előtt az átfolyásra dobált ágakon egyensúlyozunk át. Az erdészeti műút keresztezése után se sokkal jobb a helyzet, de lassan csak felérünk a murvás sétányra, amin a bezárt Matyi büféig megyünk. A buszvégállomáson nem látunk túrázót buszról leszállni.

5. ellenőrzőpont, Dobogókő, Turistamúzeum. A nagyon kedves hölgy a múzeumban pecsétel, és közli, hogy volt kaja, pia, de már minden elfogyott, nem tud semmivel megkínálni, én meg nem tudom, hogy akkor meg minek említi, amiről nem tudok az nem hiányzik. A csalók felzabáltak mindent az útvonalkövetők elől. Lajos felveti, hogy nincs ez másképpen az életben sem, és nekem se különbözik a véleményem az övétől. Nem baj, úgy sem vagyok éhes, tűnjünk el innen, jó lenne sötétedés előtt leérni. Persze számítottam rá, hogy itt hó lesz, és nem is csalódtam. A lefagyott hótól a latyakig minden van. A meredekebb helyeken át kell menni óvatosba. Valahogy csak elvergődünk a következő pontra.

6. ellenőrzőpont, Tost-szikla. A pontőr Duna kaviccsal kínál, és megajándékoz egy extra Eötvös Loránd emlékéves kitűzővel. Most légy okos domonkos! Arra nem számítottam, hogy az innen meredeken levezető falépcső ennyire le lesz fagyva. Szerencsére nem kell senkitől zavartatnom magam, nyugodtan, minden lépést megfontolva araszolok lefelé. Nagy megnyugvás, amikor már kisimul a lejtő. A Szakó-nyeregtől lefelé, mintha vaddisznók túrták volna fel az utat, elképedve lépkedünk. Az igazán elképesztő jelenség az erdei műút első keresztezése után fogad. A hegyoldalbeli irtáson patak folyik az ösvényünkben. Kikerülni nem mindenhol lehet, mert a szegélyező cserjék ezt nem teszik lehetővé, ráadásként több helyen felfagyások vannak. Most Lajoson van a sor a hanyatt esés terén. Azok a túratársak is itt szenvednek, akiket már harmadszor érünk utol. Az erdei műút második keresztezése után már nem annyira veszélyesen lejtős a terep, de Kristófcsik Ottó kopjafája után a bokáig érő latyakos sarat szinte sehol sem lehet kikerülni, és már erősen sötétedik. A Körtvélyesnél utolér Bubu és Isti. Fantasztikus sebességgel vezeti Bubu Istit az iszonyú terepen. Egy bot két végét fogják. Megpróbálunk lépést tartani velük. Muszáj lámpát elővenni, nem akarok elsüllyedni valahol. Az árkokon, amelyeken valamikor két fahíd ívelt át, most átevickélünk. Innentől kezdve puha sárban megyünk hosszasan lefelé. Sarokkal a sárba lépve, csúsztatottan elég jól lehet gangolni lefelé, de mintha soha nem érnénk el a várva várt sorompót. Később azonban meglátjuk Dömös és a túlpart fényeit, és elérjük az erdőszéli sorompót is. A temetőnél átmászunk a létrán, aminek - hála az ácsnak - korlátja is van. A temető melletti sikátorban már van közvilágítás, a fejlámpák súlyba mehetnek. Örülök a szilárd talajnak a lábam alatt, eleget bukdácsoltunk ma már. A kocsmába majdnem bezuhanok, mert az utcáról egy darab lépcsőfokon lehet lemenni a helyiségbe. Még csak az hiányzik, hogy a mai terepviszonyok után a célban törjem ki a nyakam. Hat percet hagytunk bent a szintidőből.

Ottorino 2018.03.11.